Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nóbádi iz der

133 bejegyzést írt és 198 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar férfi labdarúgó-válogatott 6 nap alatt mindent elért, amit az elmúlt szűk két és fél évben, Marco Rossi kinevezése óta el lehetett érni: részt vehet a jövő évi Európa-bajnokságon (remélhetőleg több mérkőzést is hazai pályán, a telt házas Puskás Arénában játszva), és feljutott a Nemzetek…..
Sorozatunk első részében az eddigi magyar bajnokcsapatok legelső válogatott játékosaiból, a folytatásban pedig a közelmúltban (vagy éppen még most is) hazánkban dolgozó külföldi szakvezetőkből állítottunk össze egy képzeletbeli labdarúgó-válogatottat. Ezúttal egy olyan csapattal ismerkedhetnek meg,…..
Előző cikkünk folytatásaként ezúttal azokból a - magyarországi szerepvállalásuk idején az aktív sportolói pályafutástól már visszavonult - külföldi labdarúgókból állítottunk össze egy képzeletbeli válogatottat, akik játékoskarrierjük befejezése után edzőként, illetve szövetségi kapitányként…..
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 1901 óta íródó történelme során eddig tizennégy csapat ünnepelhetett bajnoki címet. Vannak közöttük, akik fennállásuk során többször is nevet változtattak, olyan klub is található a listán, amelyik ma már nem is létezik, olyanokat is felfedezhetünk, amelyek…..
A Nemzet Sportolói a mai napon Monspart Saroltát jelölték maguk közé, a közelmúltban elhunyt Székely Éva megüresedett helyére. Véleményünk szerint vitathatatlanul jó döntés született.  ..
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság keddi ülésén sporttörténelmi döntés született. Első alkalommal fordult elő, hogy az ötkarikás játékok elhalasztásáról határoztak, azaz nem törlik véglegesen a tokiói játékokat, hanem egy későbbi időpontban, a jelenlegi tervek szerint várhatóan 2021 nyarán…..
Néhány óra múlva Moszkvában az Oroszország-Szaúd-Arábia mérkőzéssel kezdetét veszi a XXI. labdarúgó világbajnokság. Ez lesz sorozatban a nyolcadik, amelyről a magyar labdarúgó-válogatott távolmaradásával tüntet...
Bernd bátyánk megint alaposan kiéheztetett bennünket, úgyhogy már legalább annyira kell nekünk egy újabb bajnoki forduló, mint egy pohár éltető Krúdy-fröccs a tikkasztó napsütésben megfáradt vándornak. Bár ez akkor inkább kiszomjaztatás, de ez most mindegy is. A lényeg, hogy tippeljünk, mint az…..
A 10. forduló legalább úgy összerántotta az élmezőnyt, mint Herr Storck a szemöldökét, amikor az utóbbi időben az őt ért kritikákat olvasta. Az első öt csapat két ponton belül van, legutóbb az utolsó verte az elsőt, ezek is a Mennyei hihetetlen kiegyensúlyozottságát és szinte már elviselhetetlen…..
Bizony mondom néktek, kétszeresen kapjuk vissza az Úrtól, amit korábban elvettek tőlünk, mert a Storck-szünet böjtje után most éppen hétközi Mennyei fordulóval kárpótolhatjuk magunkat. Holnap ráadásul a nem NB I-es csapatok is pályára lépnek a Magyar Kupában. TOB-ZÓ-DÁS!!! Mi pedig csak győzzük a…..
Szombaton este Miskolcon, Sopronban, Kispesten, Pakson, Angyalföldön és a Ferencvárosban lehet számítani hatalmas tömegre, közlekedési káoszra, valamint a belépőjegyről lemaradó elkeseredett tízezrek és a pofátlan jegyüzérek közötti szóváltásra és a Jóisten ne adja, de akár tettlegességre is. Önök…..
Talán már csak a legöregebbek emlékeznek a Mennyei legutóbbi fordulójára, de szombaton végre visszakerülünk a rendes kerékvágásba. Megérte a hosszú szünet, hiszen egyrészt nem kaptunk gólt a szigeten, másrészt pedig mögöttünk tartottuk az Európa-bajnokot. Csak aztán meg ne zavarja a fiúkat a rendes…..
2017. szeptember 15-én - azaz alig több, mint egy év múlva - a perui Limában, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 130. ülésszakán megnevezik majd a 2024-es nyári olimpiai játékok helyszínét. Ne legyenek kétségeink, a már jó ideje megnyitott különböző állami csapok egy részéből addig a napig csakis ez…..
Rióban csak 36 óra múlva alszik ki a láng, de a magyar vonatkozású versenyek érdemi része már véget ért. Az olimpiai szereplés összességében sikeresnek tekinthető, hiszen a megszerzett 8 aranyéremmel, 3 ezüsttel és 4 bronzzal az összesített éremtáblázaton továbbra is ott vagyunk az első tizenötben.…..
Nóbádi iz der 2016.08.20 22:56:42
@Rich.mond: Ez valóban okos gondolat. Ha szépen kicsinosítottuk a konyhát, ne foglalkozzunk azzal, hogy bármikor ránk szakadhat a tető.
Miután a legújabb szokás alapján állami ünnepen nem szabad bajnoki fodballmérkőzést rendezni, így aztán a Mennyeiben vasárnap estére marad a tűzijáték. Már csak kettőt kell aludni, de addig is tippeljenek! Mindenhonnan kiküldött szerkesztőtársunk ígérete szerint rövidesen a pontverseny állását is…..
Kegyelmi állapotban vagyunk, hiszen ezen a héten három napon át magyar bajnokiktól lesznek hangosak a stadionok. Ma egy meccs, holnap további öt, vasárnap pedig újabb hat. Tippeljünk, ne habozzunk!   MTK - Videoton Az MTK legutóbb meglepetéspontot szerzett a Nagyerdőben, ráadásul olyat tett, amit…..
Ebben a pillanatban öt aranyunk van Rióban, és az ötödik forduló következik a Mennyeiben, ez talán nem lehet véletlen. A házigazdák fele ráadásul nem a saját stadionjában játszik, ez pedig már annyira költői, hogy ma versben fogunk tippelni.   Debrecen - MTK Nem nagyon ment Kondással,Megpróbálják…..
A magyar klubfodball ismét jól beárazta magát. Mire a nagyfiúk egyáltalán megérkeznek a házibuliba, mi már szokás szerint sehol sem vagyunk, mert többnyire 40 kilós, csenevész ropiharcosok pofoztak ki bennünket a hátsó ajtón. De legalább mostantól már a jövő júliusra készülhetünk, amikor majd már…..
Lement az első forduló, volt pár vaskos meglepetés, ami abból is látszik, hogy tippelő versenyünkben nem Betta lett az utolsó! Az első viszont Tököm Állat lett toronymagasan, valamit nagyon megérzett. Hajtás után tippek, táblázatok, Betta. Baromi nehéz a tippsor ám! ..
Alig több, mint egy óra múlva - ráadásul egyszerre mindjárt két mérkőzéssel - kezdetét veszi az OTP Bank Liga 2016/17-es kiírása. Az Újpest-Honvéd párosítás – elsősorban az életkor függvényében - többekben még akár kisebb-nagyobb nosztalgiát is képes ébreszteni, de a Mezőkövesd-Gyirmót összecsapás…..
Nem ígérünk mást csak vért, könnyt és szenvedést. Vagyis nem ígérjük, hogy hamarosan meg lesz az előző, meg az azelőtti Betta eredménye. Nem ígérjük, hogy nem lesznek csúszások. Nem ígérjük, hogy mindig lesz táblázat. De igyekszünk! Csapjunk bele, Betta tútháuzandsixtín-szeventín! Yeah!..
Időutazás: a 29. forduló után jön a 27. Ez akkora zavart okozott e sorok írója fejében, hogy majdnem el is maradt az e heti Betta. De a lényeg, hogy mégsem. Tippeljenek jól, mindjárt vége.  ..
Hétközi Betta, villámgyorsan. Olyan reménytelenül próbáljuk utolérni a mennyei villámgyors történéseit, mint Sallai Sanyi az isteni Diegót a 82-es vébén. Tippeljenek bátran!..
Válogatottunk tisztes szereplése után újra dübörög a mennyei, s e dübörgést csak megsokszorozza a kongó lelátók által keltett visszhang. Ez már a 28. forduló, mindjárt vége a bajnokságnak. Bajnokunk már nyár óta van, de alatta kiélezett a verseny, ami egyfajta igazolása annak, miért volt szükség – a…..