Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Conchobar

0 bejegyzést írt és 7473 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pangea Csanád, merre vagy? 2017.10.15 20:00:00
A 2017. október 3-i döntés értelmében, miszerint Trianon 100. évfordulóján Csanád vármegye (neve) visszakerül a térképre  több kérdés merült fel bennünk, mint amit magunk meg tudnánk válaszolni. Ezért egy rövid történeti-földrajzi áttekintés után megosztanánk az átnevezéssel kapcsolatos…..
Conchobar 2017.10.16 16:39:10
@Tranquillius: " Én sunyin arra biztatlak, hogy fuss neki még egyszer a cikknek, hátha sikerül értelmezni mi benne a tény" - Attól, hogy mások véleménye mögé próbálsz bújni, nem leszel becsületesebb. Ha volt képed azt a mondatot leírni, hogy "Tényleg az a legfontosabb ma Magyarországon, hogy megyenév-táblákat cserélgessünk?", akkor az lett volna a konzekvens magatartás, hogy a továbbiakban hallgatsz (és írsz valami más témáról)
Mielőtt rátérnénk arra, hogyan állíthatjuk meg közösen 2018-ban a kétharmadot, idézzük fel, pontosan miért is lett 2014-ben kétharmados többsége a Fidesznek. Látszólag száraz választási matematika következik, mégis érdemes velünk tartani, és nem csupán azért, mert a lehető legkevesebb számmal…..
Conchobar 2017.10.06 09:44:21
@VaradiJanos: "lehet, hogy fekszik egy kórházban és csak netezni tud" - Nem értetted te a kommentemet, vagy csak nem akartad? Ha valóban dögrováson lenne, akkor mást és másképp írna. Egyébként is, egy politikai természetű vitában az opponensnek önmagunk (oda nem tartozó) egészségi állapotával való presszionálása, zsarolása akkor megengedethetetlen húzás lenne, ha igaz lenne a végstádiumos állapot
Conchobar 2017.10.06 09:46:33
@VaradiJanos: "Nem akarok ítélkezni, szerintem ilyennel nem viccel az ember, ő sem." - Magam is ezt mondtam, hogy nem tréfából csinálja ő ('egy politikai természetű vitában az opponensnek önmagunk -oda nem tartozó- egészségi állapotával való presszionálása, zsarolása akkor megengedethetetlen húzás')
Conchobar 2017.10.06 09:47:50
@Conchobar: jav: Egyébként is, egy politikai természetű vitában az opponensnek önmagunk (oda nem tartozó) egészségi állapotával való presszionálása, zsarolása akkor is megengedethetetlen húzás lenne, ha igaz lenne a végstádiumos állapot
Az ebben reménykedőknek és az ettől rettegőknek is üzenjük: Vona Gábor nem lesz Magyarország miniszterelnöke. Ez politikailag sem lehetséges, de az is kizárt, hogy a Jobbik 50-60 egyéni körzetet megnyerjen. Budapesten pláne nem lesz esélye. Manapság sokan mérlegelik, hogy mik az esélyei a…..
Baloldaliak, centristák és gyurcsányisták: ez az a felállás, amiben a demokratikus pártok legyőzhetik a Fideszt - persze csak akkor, ha sikerül kölcsönösen támogatott jelölteket állítani a 106 egyéni választókerületben. Megírtuk már, mit kellene tennie az MSZP-nek, hogy miért kell beállnia a…..
Szinte képtelenség a luxushajókon napozó szőke svéd szépségek helyére képzelni, hogy pont itt, 78 éve családapák százai vágták el gyerekeik torkát, majd megosztoztak asszonnyal egy golyón. És nekik volt igazuk akkor a spanyol Alicante kikötőjében 1939 márciusának végén, mert a túlélőkre a kínhalál…..
Conchobar 2017.10.04 15:24:05
@vwxyz: "Ma még csak gumikat szúrunk ki a béke nevében" - Ma még csak gumiszúrogatásra provokáljuk az embereket, mert úgy érezzük, hogy okvetlen kell hozzájuk hernyókat (igen hernyókat, akikből ISIS-lepkék válnak majd) vinni. Merthát akkora már a jólét Magyarországon, hogy a hazai gyerekeket már agyonüdültették a szüleik, már a szegényebb gyerekeknek is herótjuk a sok-sok üdültetéstől. Node akkor az erdélyi, felvidéki gyerekek magyarországi üdültetésének kell következni, erősítendő a nemzeti hovatartozás érzését. Vagy erre nem ad pénzt Soros?
fotó: mti.hu/Máthé Zoltán   Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim! És tisztelt Vendégeink! Először is szeretnék köszönetet mondani Hadházy Ákosnak. Ákos, ugyanis tartozom Neked egy vallomással: Egyrészt Te egy igazán jó kolléga vagy, másrészt pedig egy nagyon jó barát! Ákos az egyik legnehezebb…..
Botka László legalább annyit – ha nem többet- árt a mai nyilatkozataival az ellenzéki összefogás sikerének - ahogy mindig fogalmazott az „Orbán rezsim leváltásának” -, mint Gyurcsány Ferenc helye a listán. Ma a következőket nyilatkozta: „Azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a…..
  Az elmúlt napokban teli lett a magyar sajtó a "papírunk van róla, hogy a hunoktól származunk" jellegű szalagcímekkel. Meg, hogy íme, a bizonyíték, hogy megdőltek a finnugor elmélet marhaságai, tényleg hunok vagyunk.  Az ősforrás egyébként ez az interjú.  Sokan kérdezték, mi a véleményem. Hát…..
Conchobar 2017.10.02 12:10:47
@'it's cool to know nothing': "OK, akkor kérlek meséld el, hogy milyen magyar monda írja le a világ keletkezését?" - Mi ez? Keresztkérdés? Tán megpróbálsz összezavarni (merthogy előbbi kommentemben azt írtam, hogy a jelenlegi köznépi magyarságnak nincs már eredettudata, és vélelmeztem, hogy ellentétes mítoszok kioltották egymást)
Conchobar 2017.10.02 12:17:09
@'it's cool to know nothing': "Kizártnak tartom, hogy a honfoglaló magyarok ne tagozódtak volna már be korábban valamelyik nagyobb vallásba" - Akkor rosszul gondolod. A keresztény vallás felvétele nem azt jelenti, hogy most már elhiszem, hogy Jézus a vízen járt, hanem (nép, törzsszövetség esetén) politikai állástfoglalást jelent, a mindenkitől politikai függetlenségünket épp az támasztotta alá eszmei-vallási köntösben, hogy nem kezdtünk el sem zsidózni a kazárokkal, nem vettük át se Bizánc, se az iszlám országok hitét. Őriztük függetlenségünket (mégha voltak is egyes személyek, akik egyedileg mégis elhagyták a táltoshitet)
Conchobar 2017.10.02 12:22:42
@'it's cool to know nothing': "Semmi komolyabb nem maradt fenn ezekről, néhány népmesei motívumon kívül, a biblia teljesen átvette a helyüket." - No hiszen. Sokkal előbbre lennénk, ha az ősi táltostudatú Ádám és Éva meséjét ismernénk (már ha volt ilyen a magyarság körében), a bibliai helyett? Azért ennél egy nagyságrenddel komolyabb a Hunor és Magor legenda az eredet szempontjából
Biztosan sokan hallottak már arról, hogy mi történt a Tolna megyei Őcsényben. Egy ottani panzió tulajdonosa pusztán emberbaráti szeretetből meghívott magához pár szerencsétlen menekültet, mire a helyiek ordenáré módon nekiestek. Megfenyegették, kocsijának kerekét kiszúrták, családtagjai szintén…..
Conchobar 2017.10.02 10:34:15
@morph on deer: "Azt véletlenül nem tudod, hogy kinek az egyetértésével szállt meg Abdeshlam és a többi - bizonyítottan terrorista társa - amikor az országban flangáltak" - Mit akartál mindezzel mondani? A kettős mércét alkalmazó őcsényiek beleegyezésével volt itt Abdeshlam és a többi? Vagy azt akartad mondani, hogy sajnáltad volna, ha a feldühödött falubeliek rájukgyujtották volna a panziót? Netán azt, hogy előző este Orbán biztatta föl a falubelieket autógumik (áálítólagos) kiszúrására?
Conchobar 2017.10.02 10:55:59
@illaim: "Mi van te náci köcsög?" - Primi! Ezt érdemes volt neked ideokádnod
Conchobar 2017.10.02 10:59:08
@nu pagagyí: "Ő csak lopni akar természetesen, de agyalágyult rajongóinak önmozgásának hála" - Ez már megy neked, ez világos. Lépj most már szintet, te mostmár inkább Orbán riválisainak és a riválisok agyalágyult rajongóinak önmozgására fordíts nagyobb figyelmet
A szavazófülkébe lépve lesz még öt másodpercem, hogy még egyszer végiggondoljam az egészet. Már annak örülhettek, hogy elmegyek a szavazófülkéig és kinyilvánítom a véleményem, annak ellenére, hogy eddig minden párt átvert, akinek hatalmat adtunk, ígérgetés az mindig volt, aztán csak loptak, hülyének…..
Conchobar 2017.10.01 20:51:06
A legfontosabb, amit még a posztíró se ért: a választó nem Orbánt akarja leváltani (ugyanis minden ellenkező híresztelés ellenére, Orbán még nem köpte annyira szembe a választókat, mint a zárt ajtós beszédéről elhíresült előde). A választó jobb életet remél, a (valós és potenciális) problémái megoldását (egészségügytől migránsokig), ennélfogva neki mindegy, hogy ezt ki teszi meg neki. Hiába rak ki az ellenzék futballpálya nagyságú táblát, hogy Orbánék lopnak, a választók döntő többsége tudni fogja, hogy mindez csak propaganda, a rivális mószerolása (más lenne a helyzet, ha azt látná, hogy naponta buknak meg a narancsosok és heti rendszerességgel zárja őket a bíróság a kaptárba), amit a választási etikett megkíván. És hiába próbálja festeni magát az ellenzék fasza gyerekesre, hogy ő aztán a jóság, az emberszeretet és a humanizmus élő szobra, míg a kormánypárt gonosz gyűlöletkeltő, mert kirakta a figyelmeztető táblát-plakátot, hogy ha Magyarországra jössz..., meg ne Soros nevessen a végén. A választó látni fogja, hogy nincs ebben semmi gyűlöletkeltő, ez is csak a választási etikett része. Figyelmen kívül hagyandó. Az ellenzék számára a választás Orbánról, a riválisról szól, a választó számára viszont önnön életkörülményeiről. Amelyik párt nem képes meghallani, megérteni a választót, helyette csak a saját nótáját fújja. az előbb-utóbb kénytelen lesz menni az FKGP, MDF és SZDSZ után
A miniszterelnök úrral szoktunk levelezgetni, igaz többnyire eddig ő írt nekem, nekünk, fontos nemzeti ügyekben. Emlékszem például milyen frappánsan fogalmazott még 2012-ben: „az elmúlt két évben mi magyarok sikeresen szálltunk szembe az európai válsággal. Európában egyedülálló módon kimentettük a…..
Conchobar 2017.10.01 17:05:54
@szevabá: "semmihez nincs joga a magántulajdon ellen a csordának !" - Miféle magántulajdonról beszélsz te? Panziózol, csekély képzelőerejű? Tán azt hitted, hogy a panziós végig a 4 fal között akarta bezárva tartani a jövevényeket? Vagy azt azt hitted, hogy csak éjszaka, az elnéptelenedett utcákra akarta őket kiengedni? Legyen már annyi joga a 'csordának', hogy megválassza kivel akar érintkezni, kivel nem. Tudod, a közösség érdekét, közérdeket a közösség hivatott meghatározni, és közérdeket semmiféle magántulajdon nem tudja felülírni
Conchobar 2017.10.01 17:13:01
@Mizantróp.: "Ugyanakkor ez Magyarország, ne felejtsük ez bizony a kirekesztés, irigység, rosszindulat, pesszimizmus, kishitűség és a pannon gőg országa" - Gyerekek, mit nem lehet azon érteni, hogy a magyarok döntő többsége (csehek, lengyelek, szlovákok) nem akarnak idegeneket. Gyerekek, miért jó nektek idegenek miatt, idegenek érdekében széthúzást, gyűlöletet szítani a magyarságon belül (itt most a migránspártolókat is a magyarok közé vettem), szembehelyezkedni a többség akaratával? Gyerekek, miféle valós érdek fűz titeket a migránsokhoz? Rokonaitok nektek? Akartok tőlük valamit?
Tusnádfürdő, Kötcse, Őcsény. Kicsi települések, akárcsak Felcsút, ahonnan a magyar miniszterelnök származik. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének korlátoltságát, pitiánerségét mégis ez a négy falu jelzi a legjobban. Ilyen parányi településekről küldi ugyanis egyre szélsőségesebb üzeneteit Orbán…..
Conchobar 2017.10.01 07:50:42
@élhetetlen: "Igen, egy panzióban elszállásolható 'embertömeg' már az invázió" - Mindig előjön ez a hazug panziózó megközelítés. A képzelőerő híján lévő hangoztatóiban nem bír az fölmerülni, hogy azokat a jövevényeket biztosan nem akarta a panziós a 4 fal közé bezárni, és biztosan nem éjszaka, a kihalt utcákon akarta őket le s fel sétáltatni. Más szavakkal: a falubeliek megkérdezésük és akaratuk ellenére lettek volna kénytelenek kontaktusba kerülni olyanokkal, akikkel ők nem akartak
Görbicz Tamás Öcsény hősei 2017.09.29 12:15:30
Bevallom, mérhetetlen szomorúság vett rajtam erőt, amikor erről a településről, és az ott történtekről először hallottam, egészen addig, amíg meg nem néztem a videókat*. Akkor felderengett egy kis remény. Ahogyan a panzió tulajdonos beszél, azt tanítani kellene a teológiákon. Fogalmam sincs milyen…..
Conchobar 2017.09.30 14:46:26
@Fergio: "Attól még, hogy kimész az utcára, még nem kell kontaktusba kerülnöd senkivel. Az, hogy elmész mellette az utcán, az nem kontaktus." - De én nem akarok még annyi kontaktust se, hogy elmenjen mellettem. Nem akarom a közelemben tudni, főleg oltási bizonyítvány nélkül
Conchobar 2017.09.30 14:49:05
@d.j: "Gyűlöletkeltésből, de most oda jutottunk, hogy miatta fordul magyar-magyar ellen." - Nem! Nézz már magadba (a kibaszott ellenzéki propaganda helyett) Idegenek miatt, idegenek érdekében fordulsz te a magyarok ellen
Conchobar 2017.09.30 14:52:16
@d.j: "Ki csinálja a hangulatot? Gondolkozz el, mikor mész az utakon és nézed a migránsozó óriásplakátot" - Azok a plakátok engem nem érdekelnek, a konzultációs kérdőívek se. Egyiken se magyarokról van szó. Téged miért zavarnak, arab vagy? Netán Soros gyereke?
A Fidesz - a legutóbbi közvéleménykutatások szerint a biztos szavazók táborában többséggel (!) bíró támogatóit - az általam ismert baloldali értelmezések legalább megtévesztettnek gondolják, rosszabb esetben szociológiai stb. okokat keresnek az elmaradott, versenyképtelen világnézetükhöz, sőt vannak…..
A büszke és erős ország miniszterelnöke Hanoiban bejelentette, hogy futja a magyaroknak a világ másik felén egy onkológiai központ felépítésére csekély hatvan millió euró értékben. Ez alig 19 milliárd forint mai árfolyamon: a bolondnak is megéri. És mit kapott a korszakos miniszterelnök a háládatlan…..
Conchobar 2017.09.29 09:14:56
@1ghost: "De megfizettek érte, az kurva élet." - De fenyegess, te agyatlan barom!
Conchobar 2017.09.29 09:20:58
@1ghost: "De a mostaninál jobban működött, sokkal jobban." - Az anyádnak a p...ja működött jobban
Conchobar 2017.09.29 09:22:53
@1ghost: "Reszkess csak, van okod rá, nertárs." - Gyerekem, mersz most így fenyegetni név és cím nélkül. Igaz-e?
Nem sajnálom a kicsi, vietnámi betegektől a kórházat. Már csak azért sem, mert nem volt alternatíva, azaz szó nem volt arról, hogy VAGY Magyarországon, VAGY Vietnámban építik meg az Onkológiai Centrumot, tehát ha ott nem építenék meg, az nem jelenti azt, hogy akkor itt épülne. Nem haragszom azokra…..
Conchobar 2017.09.28 14:46:13
@Frady Endre: "Mao Csútunk épp most ámít" - Mert szerinted nem fog építeni semmit? De miért ne tenné? És miért így akarjuk megfogalmazni a dolgot, amiben implicit az van, hogy a viátnámiak megvezethető, ámítható idióták? Miért nem ragaszkodunk a tárgyilagossághoz: a magyar kormány tett egy kedveskedő gesztust, amit a vietnámiak feltehető elégedettséggel nyugtáznak majd
A kormánypárti média megint lépett egy szintet lefelé: egy halott hívük emlékét használják fel az épp aktuális hazugságkampányához.  Rozi néni régi ismerőse sokaknak, hisz villámkarriert futott be pár évvel ezelőtt az Echo tévés klipjével:  Pár napja Rozi néni megint letarolta a netet egy újabb…..
Az utóbbi évek politikai elemzései és közvélemény-kutatásai is azt bizonyítják, hogy a Fidesz fokozatosan elhagyta a polgári jobbközepet és szociológiai, retorikai és politikai tekintetben is a jobbszélt vette célba, amely Magyarországon nem náci, nem is fasiszta, hanem az etno-nacionalista pozíciót…..
Conchobar 2017.09.28 11:04:14
@neoteny: "Mert Vona kiszámolta, hogy a szalonzsidózás szavazati hozadékának határa van" - Csakhogy itt nem arról, csak annyiról van szó, hogy Vona és társulata felhagyott a "szalonzsidózás"-sal, hanem kifejezetten megpróbált hozzájuk dörgölőzni (hanuka alkalmával). Amire persze azok úgy válaszoltak, ahogy lehet ilyen helyzetben, és ez a válasz sem emelte Vonáék ázsióját a Jobbikon belül
Conchobar 2017.09.28 11:34:47
@neoteny: "Úgy számol, hogy kevesebb szavazatot veszít azzal, ha haverkodik a mo-i zsidó szervezetekkel, mint amennyit nyer" - El nem tudom képzelni, hogy mivel számolt. Tisztában kellett avval lennie, hogy egy ilyen gesztus (mert nem volt több, nem volt igazi haverkodás) semmit nem fog hozni a konyhára, inkább csak vinni: a zsidók ettől a gesztustól biztosan nem fognak rohanni a Jobbikra szavazni, a magyarok nagy részét nem érdekli és érinti ez a hanukás dolog, a kisebb része (az addig Jobbikra szavazók) viszont rosszul fogadja majd
Több fronton indult meg a központi sorosozó kampány a héten. A közszolgálati tévé - mint egy stréber tanuló -, elsőként mondja fel a leckét, hiszen már "élvezhetjük" a kormányzati hirdetéseket a csatornáin. Emellett kormányzati megbízásból ténykedő közvélemény kutató cégek is elkezdték hívogatni a…..
Erős mondat következik, de sajnos igaz: Őcsény település lakossága szégyent hozott saját falujára.   Történt pedig, hogy egy jó szívvel megáldott helyi panziós lehetőséget teremtett volna néhány menekült családnak, főleg nőknek és gyerekeknek, hogy megszálljanak nála és kicsit kipihenhessék…..
Conchobar 2017.09.28 08:44:09
@morph on deer: "Ez nem a migráns-támogatás kérdése, hanem az alapvető emberi tisztességé." - Hagyd a hazudozást és a képmutatást! Európaszerte a (döntő részben) baloldal politikai vezetői karolják fel a migrációt emberi tisztességre meg effélékre hivatkozva. Ez egy alkalom arra, hogy demonstrálják azt, hogy ők különbek a riválisaiknál, mert ők az elesettek mellett vannak. Merthát ez akár szavazatot is hozhat az arra hajlamosaktól. Más szavakkal: igazából ezeket a politikusokat nem az alapvető emberi tisztesség vezérli, hanem a saját érdeke, legfeljebb ennyiben érdekli őket a migránsok sorsa. Ami a migráns segítő civil szervezetek tagjait illeti őközöttük már lehet olyan, akit valóban az emberi tisztesség vezérli. Nekik viszont azt kellene eldönteniük, hogy elsősorban kivel szemben kellene alapvető emberi tisztességet tanúsítani: önnön népük tagjaival, vagy ellenséges érzelmű idegenekkel szemben
Conchobar 2017.09.28 08:49:35
@ZX: "ezek szerint Szent István is hazaáruló mert Koppány ellen zsoldosokkal is harcolt." - Mi ez a baromság? István mellett is, Orbán mellett is az általuk felfogadott zsoldosaik vannak. És ami azt illeti, nehogy megmagyarázzuk már, hogy Dobó volt a hazaáruló, mert nem engedte be a törököt Eger várába, Hegedűs hadnagy meg volt hős, mert "emberi tissztességből" be akarta engedni a törököt a polgártársai nyakába
Conchobar 2017.09.28 09:16:39
@ZX: "Mennyire kell ostobának lenni, hogy valaki párhuzamot vonjon pár menekült nő és gyerek, valamint egy százezres hódító török sereg között?" - Mennyire kell ostobának lenni ahhoz, hogy valaki ne vegye észre: az a "pár menekült nő és gyerek" (mert a fiatal férfiak tömegében akad azért persze ilyen is), egy velünk, a kultúránkkal, az életformánkkal, törvényeinkkel és együttélési szabályainkkal szemben ellenséges milliós embertömeg tagjai, akik annyiban különböznek a "százezres hódító török sereg"-től, hogy a jelen pillanatban ölésre alkalmas eszköz még nincs a kezükben