Adatok
Kalmár Tibi
110 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nem túl nagy a felhozatal. Az ősz az új tanév kezdetét is jelentette, az idő, az alvás és az energia lefelé ívelő görbén nyargal. Volt olyan hónap, hogy nem is került képregény a kezembe. Hmm... Olyan nem volt, de csak lapozgattam, érdemi olvasás nem történt. Kicsit tömbösítve, volt már ilyen, meg…..
Nem bírtam ki, és ahogy megkaptam, el is olvastam az új Julia kötetet. Legalábbis nekem új. Mert amúgy az egyik kedvenc képregényem/sorozatom/karakterem. Mondjuk az nem igaz, hogy ahogy megkaptam, mert nem olyan egyszerű ez, de este, kicsit éjszakába nyúló tevékenységként, alvásidőből lenyesve. De…..
Használva az internet erejét, ezt a választ kaptam: "A görög mitológia a maga hőseivel, isteneivel és komplex világával valóban megfelelhet a "geek" kategóriának. A "geek" kultúra olyan témákat ölel fel, amelyek mély tudást, rajongást és részletekbe menő ismeretet igényelnek – pontosan olyan, mint a…..
Öregszem. Vagy már öreg vagyok. Nézőpont kérdése. Szentimentális, testileg lassuló, feledékenységben gyorsuló. Mire a bekezdés végére érek, már nem tudom, mit írtam az elején. És egyre több emlék tör elő, köztük szépek is.
Gyerekkorom filmjei még fekete-fehérben tündököltek a képernyőn. Hollywood…..
Hétköznapi gémságok, mert rég volt.
Alapvetően nem szeretem a zombikat. Magukat a zombikat nem is lehet szeretni, az eleve beteg dolog. Hanem az egész elképzelést, elvet vagy mit. Nagyon bizarr vonzódás az egykor elhunytakhoz. Hagyjuk is, ilyen formájában.
Az "Incremancer" egy zombis…..
Van egy rakás képregény, amit nagyjából tudatosan nem olvasok el, halasztgatok, stb. Nem nyelvi akadályok miatt, egyszerűen csak nagyon sok a megjelenés, nem is tudok és nem is akarok lépést tartani mindennel. Sajnos van egyéb hobbim is, és szerencsére van családom is. Így a pénz és az idő kérdése…..
1938 július 26-án egy New York-i banktisztviselő a Gotham Hotel 17. emeleti párkányára kimászva egy fél napon át tartotta izgalomban a Manhattanieket. És 300 rendőrt készenlétben. De a "Feszült órák" ("Ore sospese") nem az ő története. Bár egyfajta "tribute" vagy megemlékezés, illetve a történések…..
Egy "kicsit" biztosan elfogult vagyok, mivel nagyon szeretem Koska Zoltán képregényeit. Tudom, sokszor olyan érzése lehet az embernek, hogy némelyik nem szól semmiről. Vagy pont arról szól. De szerintem ez nem igaz. Hiszen az életünk sem csupa kaland, égből potyogó szuperhősök, versenyautóban…..
Bár ez volt Zerocalcare első képregénye, itthon ez a második. De úgy érzem, ez jó sorrend. A Torokszorítósdi koherensebb volt, jobban megismerhette az olvasó a szerző stílusát, jellegzetességeit. Meg egyáltalán. A "friss" kötet, "Az Óriástatu jóslata" több képregényből áll, változó terjedelemmel.…..
A Ciceró könyvstúdió (pl. a Paper Girls, Nimona, A holló, Lore Olympus, Egérőrség, Dűne, Cserkeszterek képregények magyar nyelvű kiadója) bátor vállalkozásba fogott. Az év elején pályázatot hirdettek meg, "Átváltozások" témakörben, két kategóriában: 6-12, illetve 12 éves kor feletti olvasóknak szánt…..
A karácsony mindig különleges időszak. Ránk törnek az emlékek, az érzések. Persze ezek vegyesek, és nem mindenki ugyanarra gondol. De valahol mindig benne van a HIT és a REMÉNY.
Volt egy karácsonyfa talpunk. Ez még a nyolcvanas években, de jó eséllyel már előttem is létezett. Két vastag és tömör…..
Bő két évvel ezelőtt, egy teljesen más esemény kapcsán már írtam pár gondolatot erről a filmről. Nem fogom visszaolvasni, így előfordulhat, hogy pár dolog ismétlődik. Nézzétek el nekem, mert csak másfél hónap van a film első hivatalos vetítése és az én születésem között. A vetítés napja 45 évvel…..
Tavaly októberben a(z addig ismeretlen) C.S.A. Comics kiadó bejelentette, hogy kiad egy klasszikus Tex történetekkel megtöltött kötetet. A borítón egyes szám szerepelt, ami egyben azt is jelentette, hogy lesz folytatás. És lett is! Négy kötet jelent meg eddig, egyik szebb, mint a másik! (Egyformán…..
Nehéz szavakba önteni az érzéseim. A "Rovarok" néha (gyakran?) inkább művészeti album benyomását kelti. Sokszor mintha csak kollázsok lennének, panelekbe zárt szavak, szétdarabolt mondatok. Aztán mégis tipikus képregényes, életképek jelennek meg, majd ki- és megint visszazökken. Tudom, mi az alap,…..
Itt a nyár, visszafordíthatatlanul. Ilyenkor az ember vagy ki, vagy befelé menekül. Az igazi geek általában az önkéntes szobafogságot választja, és ezzel sokan tisztában is vannak. Ezért a napokban, amikor már úgy gondoltam, hogy jön egy nyugodtabb időszak, nem "kell" semmit nézni, hát... A…..
Utóbbi hetek-hónapok nem éppen úgy alakultak, ahogy azt az ember szeretné. Így eléggé átalakultak a napok, az élet, minden. Ha jól számolom, az utóbbi hetekben csak egy képregényes kötet került a kezeim közé, de az legalább jelentős, mindenében. A C.S.A. Comics gondozásában megjelent Tex Classic…..
A blog fennállása óta (pontosabban: amióta többé-kevésbé aktív részese vagyok) többször is elővettem a "régen minden jobb volt" témát. Általában úgy, hogy nem volt jobb. Nem vagyok Barney Stinson, nem mondom, hogy "az új mindig jobb". De gondolkodó emberként beláthatjuk, hogy a közép- és…..
Amikor ezeket a sorokat írom, február másodika van. A népi hiedelem szerint a medve (Hogy melyik, az jó kérdés. Mindegyik?!) előbújik a barlangjából, körbenéz, és amennyiben meglátja az árnyékát, még hosszú tél előtt állunk. Egy másik legenda szerint a pennsylvaniai Punxsutawney (vagy ilyesmi)…..
Ahogy más, én is szeretem a szórakoztató műveket. Legyenek azok filmek, könyvek, képregények vagy bármi más. Viszont… Általában jobban élvezem azokat a műveket, amelyeknek valamilyen tartalma van. A tartalom alatt azt értem, hogy elgondolkodtató, valamire emlékeztet, vagy ha nem is emlékeztet, akkor…..
Próbálok rövid lenni. :) Nem akartam elővenni egy akárhány éves sorozatot, csak azért, mert éppen megnéztem. Viszont nemrég értem a végére, és az utólagos olvasgatás közben ma azt látom: 15 évvel ezelőtt adták le az első epizódot. Napra pontosan, 2008, január huszadikán. Akkoriban annyit tudtam…..
Még nem írtam a Bubi Bolt köteteiről. Pedig megvan az összes, viszont csak novemberben kezdtem el olvasni őket. A klasszikus Marvelek még érintetlenek, és ahogy a piac mozgását látjuk az utóbbi egy-két évben, ezekből fizetem majd a gyerekek iskoláztatását. Vártam az ideális pillanatra, és amikor…..
Elkerülhetetlenül elérkezett eme esztendő alliterált vége. Ilyenkor gondolatban, majd írásban is összerakok egy listát, amelyen a legjobb magyar képregények szerepelnek. "A legjobb" természetesen nagyon szubjektív, és talán pár nap vagy hét múlva másképp látnám. A magyar pedig itt azt jelenti, hogy…..
Először szkeptikus voltam a Tréfamesterekkel kapcsolatosan. Jött egy képregény kb. a semmiből, de legalább szép méretes. Hogy lehet így hirtelen összedobni ennyi anyagot? Főleg történelmi és/vagy politikai témában? Mindenkinek van erről elképzelése. Aztán kiderült, hogy sok év munkája áll mögötte,…..
Nem titok, hogy Diabolik az egyik kedvenc képregényes karakterem. Elég visszanézni a bejegyzéseket, gyorsan kiderül. Tavaly jött egy Diabolik film is, amit jó lett volna megnézni, na de... hol? Pár héttel ezelőtt ez megoldódott, ugyanis bekerült az HBO Max kínálatába. Nem estem neki azonnal,…..
Kalmár Tibi
2022.12.10 09:24:32
@Dan da Man: A Diabolik címkére kattintva előjön több bejegyzés is. Mivel többször volt szó a karakterről, nem lenne okos dolog ismételgetni.
Mivel a Diabolik képregényeket nagyon szeretem, nem akartam szó nélkül elmenni a film mellett. Vagy amellett, hogy egy - számomra - középszerű valami lett. A szándék jelzés értékű volt, jelezni a rajongóknak, hogy mire számíthatnak. Nevezhetjük tag-nek is, ha úgy tetszik.
Mivel a Diabolik képregényeket nagyon szeretem, nem akartam szó nélkül elmenni a film mellett. Vagy amellett, hogy egy - számomra - középszerű valami lett. A szándék jelzés értékű volt, jelezni a rajongóknak, hogy mire számíthatnak. Nevezhetjük tag-nek is, ha úgy tetszik.
Vajákról még nem is írtunk. Pedig szeretjük, még Witcher-kora óta. Biztos akad egy-két ember, aki a három játékkal eltöltött sok száz órát. Bevallom, én nem. Vagy gépem nem volt hozzá, vagy időm. Amikor az első játék kijött, sokan még nem is sejtették, mi a karakter múltja. Pedig Andrzej Sapkowski…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nagyjából harminc ilyen 100% magyar kiadvány volt 2022-ben, 4-5 maradt ki, és nagyjából három, amelyiket nem is áll szándékomban elolvasni. A harmincnak legalább fele átlagon felüli, de nem szerettem volna mindent felsorolni.