Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Terencius

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretnék megkérni egy olyan Fideszre szavazó akárkit a magát nem egy tál gulyásért és kétezer forintért eladó fajtából, hanem abból a migránstól rettegő, Mészáros Lőrincet zseninek tartó, egészségügyi, oktatási helyzettel elégedett, Soros György által nem fizetett, Orbán Viktort mindenre…..
Orbán Viktor miniszterelnök Kirgizisztánban részt vett a "török nyelvű államok együttműködési tanácsának" VI. ülésén, ahol kijelentette, hogy a magyarok Attila (vagyis a hunok) leszármazottai és a türk népekkel nyelvrokonságban állnak. Pont. Túllépve azon, hogy mindezt nem egy történész vagy…..
Azt azonban leszögezhetjük, ha a mentők hozzáállásán múlik, ma már nem lenne közöttünk. 19 óra 51-kor futott be hozzájuk az első hívás, 20 óra 16-kor a második és 20 óra 32-ig nem érkeztek meg egy életveszélyben lévő beteghez. Tisztelt Praxis blog és olvasók!   Pár hétvégével ezelőtt majdnem…..
Terencius 2016.09.08 06:26:21
@rikitikitévi: Pontosítanék, csak a felvételi tárgyak eredményei számítottak a középiskolából hozott pontokba. Nálunk, a műszaki egyetemen a matematika és a fizika. Egyáltalán nem számított, hogy magyarból, történelemből, stb. hogy érettségiztél. Nem is fordult elő, 3-as felvételi tárgy eredményekkel bekerüljön valaki az egyetemre.
Terencius 2016.09.10 07:45:08
@Braincelle: Rikitikitévi hozzászólása a XX. századra vonatkozott, esetemben ez 1966. Akkor és Rikitiki esetében is CSAK a felvételi tárgyak eredménye számított. Amúgy én visszahoznám a felvételi rendszert, mert jelenleg a szakmában irreleváns tárgyak "segítségével" be lehet jutni a felsőoktatási rendszerbe.
Barna hajú lányok Tristana 2016.09.02 04:44:00
Terencius 2016.09.02 16:48:34
@magyar bucó: Hideg-vizes borogatást ne rakjon a mellkasára, mert még ez is lemúlik.
  Emberek vagyunk, tehát kis túlzással élve elég sok minden fel tud minket idegesíteni a különböző stresszes helyzetekben. Márpedig a vezetés épp egy ilyen szituáció, amikor az amúgy is ideget próbáló folyamatot megbolondít néhány őrjítő külső tényező: az előtted tötymörgő sofőrkolléga, a piros…..
Horváth Szilárd a Facebookon posztolta ki az alábbit: Úgy alakult, hogy nem csinálhatom tovább a Tv2-n a Falforgatók című műsort, s a tények.hu-n az időjóslást! (…) Munkát kéne találnom! Ha eszetekbe jut valaki, akit érdekelhet az önéletrajzom, keressetek (…) Az eset előzményét itt…..
Tisztelt Szerkesztőség! Az alábbiakban olvashatják az én kb. 10 éves történetemet.Húszas éveim végén járó sportember voltam.Egy focimeccsen elestem, nagyon fájlaltam a csuklóm.Bementem a városi kórházba röntgenre, azt mondták nincs eltörve erős zúzódás sokáig fog fájni…..
De könyörgöm, miért nem engedik haza, ha nincs rá pénz, vagy ápoló, hogy tisztességesen élje le a hátra levő idejét és ne a szarba, húgyba fetrengve egy pelenkában? Tisztelt Praxis! 91 éves nagymamám 3 hete fekszik Dél-pesti Kórháza Belgyógyászatán. Eredetileg a szívével került be, kisebb…..
A boncolási jegyzőkönyv a halál okaként gócos tüdőgyulladást nevezett meg. Ez lehet, hogy így van, ugyanakkor bennem továbbra is ott a kétely, az alapján amit mondott az intenzíves orvos, meg a lázlapon szereplő hiányosságot miatt. Tisztelt Praxis olvasók!   Én is szeretném megosztani egy…..
Most örüljek, hogy eddig nem záródott ki a belem és még nem üszkösödik, csak fáj. 2015. tavaszán életmentő hasi műtéten estem át, amelyet 4 hónapos haskötős rehabilitációs időszak követett. 2015. decemberében ismétlődő alhasi fajdalmaim miatt jelentkeztem az illetékes…..
Terencius 2015.12.10 11:36:16
@kheiron: Molnár Lajos/Horváth Ágnes óta hány év is telt el? Emuuutnyócééév?
Az milyen már, amikor az itt dolgozó, TB járulékot fizető külföldit az angolul egyébként tökéletesen beszélő, fiatal orvos kioktatja arról, hogy Magyarországon magyarul kéne beszélni?!   Tolmácsot szeretnél kérni?   Az milyen már, amikor az itt dolgozó, TB járulékot…..
Terencius 2014.12.01 06:56:32
@mnika88: Nem te és Mig54 vagytok túl új kommentelők? A blog kezdetétől kísérem figyelemmel a posztokat, ritkán szólok hozzá. Sajnálattal tapasztalom, hogy nincs moderátora egy jó ideje a blognak. Hajdan Laikus már rég kitiltott volna innen sokakat offolás vagy politikai megnyilvánulások miatt.
Terencius 2014.12.01 15:52:31
@mig54: Én nem minősítettem a hozzászólásaidat, úgy hogy te se tedd az enyémmel. Veled szemben megáll hogy sokat offolsz. Egy szóval sem állítottam, hogy más nevében kommentelsz, hol olvastad? Azért nem vagy te egy királylány, hogy ne lehessen hozzád szólni.
Ha Epresre gondolsz, mint moderátorra: ha nem ér rá anyai teendői miatt akkor nem moderátor.
A beteget a nővér is kioktatta alaposan, miszerint ő „érthetően és európai módon” elmagyarázta, hogyan kell a pelenkát használni. Tisztelt Praxisblog, nem kommentálom, csak közzéteszem a Szt. János Kórház betegjogi képviselőjének írt levelemet és remélem, ezzel is…..
Terencius 2014.07.30 15:11:21
@mig54: Mert minden tüdőgyulladásos beteget kórházban kell ápolni. Inkább arról van szó, hogy a 92 éves, demens betegtől kórházi beutalóval szabadul a rokonság.
Terencius 2014.08.02 14:51:17
@fog- és Bulawayo magiszter: Nem vagyok doktor. A krónikus belosztály leánykori neve "elfekvő", itt többnyire egészségügyi felügyelet van, nem gyógykezelés. Egyébként a témáhot is hozzászólnál tahókám?
DopeManTV Emigrálunk 2014.03.25 18:46:14
Elhagyjuk a várost...:( ..
A blog.hu címlapja felett igencsak eljárt már az idő, így éppen ideje volt, hogy megjelenésben, tartalmilag és funkcióját tekintve is újragondoljuk. Az elmúlt évek tapasztalata és különféle statisztikái azt mutatták, hogy próbálkozásaink ellenére a címlapra nem tartalmat…..
Terencius 2014.03.11 14:37:00
Azért kapja a külön ügyeleti díjat, hogy ellásson, nem azért, hogy teázgasson. Vagy rosszul tudom? Nem feltétlenül akartam csatlakozni az elégedetlenkedők táborába, de a mai napig kísért annak a bizonyos napnak az emléke. Ha  baráti beszélgetések során szóba jön a…..
Tisztelt Cím!     Segítséget keresek a problémám megoldásához. Sajnos munkahelyi mobbing áldozata lettem én is. 49 éves vagyok, 2 felnőtt gyermekem van, normál családi életet élek. 1 multi cégnél dolgozom bérszámfejtőként. Sajnos már több éve el kell viselnem a…..
Tények és közkeletű tévhitek a napelemes rezsicsökkentésről. Kormányunk rezsicsökkentő lépéseire az ellenzék igyekszik megfelelő választ adni, hihető alternatívát felmutatni. Ilyen lehetőségnek gyakran a megújuló energiaforrások alkalmazását javasolják ellenzéki…..
Terencius 2013.10.21 12:54:48
@Dövan: A napelemet nem elég csak feltenni a tetőre. A napelem fényerőtől függő EGYENFESZÜLTSÉGET termel. A termelt energiát pufferelni kell akkumulátor telepekben. Tekintettel arra, hogy a háztartási berendezéseink javarésze váltófeszültséggel üzemel, kell még hozzá inverter is, amivel váltóáram produkálható, és csak a váltóáram transzformálható.
Nekem még azt tanították, hogy az a beruházás, amelyik 5 éven belül nem térül meg, nem beruházás.
Amióta elkészült a Nemzeti alaptanterv véglegesnek mondható változata, köztudott, hogy azok a diákok, akik szeptemberben kezdik meg középfokú tanulmányaikat a 9. évfolyamon, a következő három tanév során kötelesek lesznek összesen legalább 50 órán keresztül szociális vagy…..
Praxis Elszakadt a gumióvszerünk 2013.07.07 09:09:46
Az ember igazítsa a nemi életét a bürokráciához... Tisztelt Praxis!    Az én történetem 2 éve történt, olyan nevetségesen szánalmas, hogy meg kell osztanom Önökkel. Remélem azóta javult a helyzet. 2 éve egy csütörtök esti szeretkezés alkalmával, szabályos…..
Én megértem hogy vihar volt, és ez problémákkal jár. Azt viszont nem, hogy ha valaki problémával fordul egy orvosi ügyeletre,  akkor még ha villany nélkül is, de valamit kezdenek vele. Itt nem. Tisztelt Cím,  Szeretnék megosztani egy történetet a mai  magyar…..
Aztán elkezdett vizsgálni. Úgy az első 1 percben 3 mozdulat után kinyögte, hogy nekem bizony semmi bajom nincs, csak beképzelem. Nem hagytam, hogy lerázzon , ha már ennyit vártam egy beutalóért,így hamar vita alakult ki köztünk. Szép jó…..