Adatok
Audrey84
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nekem is második munkahelyem, közszféra. Előző munkahelyemen mindenkivel jól kijöttem, marasztaltak is,hogy ne menjek de mivel párom miatt a fővárosba kellett jönnöm, így nem volt más választásom.
Öten dolgozunk egy helyen, én 28 vagyok, kedves kolléganők 40es éveik közepén. Mindannyian "sérültek" valamilyen szinten, egyikük erősen túlsúlyos, míg másikuknak súlyos magánéleti problémái vannak...
Én főiskolát végeztem, beszélek angolul és nem azt mondom hogy húdenagy bombázó vagyok, de nem nézek ki olyan nagyon rosszul sem - én átlagosnak mondanám.
Eleinte még próbáltak kedvesek lenni, beszélgetni velem de miután látták, hogy én valószínűleg többre fogom vinni, mint ők, elkezdtek minden irányból fúrni. Sosem éreztettem hogy nekem magasabb végzettségem van vagy ilyesmi, szerintem megadtam a maximális tiszteletet, sosem voltak beilleszkedési problémáim. Mindennaposak a megjegyzések félhangosan, a munkámban a folyamatos hibakeresés, irigykedve nézés, "mert ő diplomás" megjegyzések és még sorolhatnám reggelig.
Eleinte azt a taktikát folytattam, hogy nem vettem tudomást róla, mindig mosolyogtam, csak akkor szóltam, amikor muszáj volt a munka miatt, de akkor is maximálisan kedvesen stb. Ez a taktika nagyon hatásos volt, mivel a kolléganőket majd szétvetette a düh, láthatóan nem tudtak mit kezdeni a helyzettel...Majd az egyik kedves(aki vagy 20 éve dolgozik együtt a főnökünkkel)gondolt egyet és bemártott, hogy én így meg úgy bánok velük, nem köszönök és miattam van a munkahelyen állandó stressz stb.
A vége az lett, hogy behívattak és azt kaptam meg, hogy nekem BEILLESZKEDÉSI gondjaim vannak és nekem van szükségem pszichológusra, holott konkrétan emiatt a kolléganő miatt mondtak fel előttem vagy négyen. Mivel ő a főnök "kis kedvence" én akár a fejem tetejére is állhatok, mindegy mit mond a helyettese, a többi (más részen dolgozó)kolléganő, hogy hányan mentek el, akármilyen áron is a vezetőnk nem akarja látni, milyen emberben van a bizalma, még ha számtalan tanú és tény is támasztja alá a nem megfelelő viselkedését. Mindig talál valami magyarázatot, ami visszaringatja ebbe a hitébe, holott a kolléganő számtalanszor kibeszélte a háta mögött és tett neki keresztbe ahol csak lehetett. Mintha szándékosan vak lenne vele kapcsolatban, mert ő jó és tökéletes...
A legjobb rész: karácsonyi jutalmat sem kaphattunk mindannyian, csak ketten (ebbe most ne menjünk bele, hogy már ez is elfogadhatatlan önmagában) és persze a két kedvenc kolléganőm kapott, a többiek meg semmit. Felállított a főnökünk egy "rangsort", ahol persze én csak sereghajtó lehetek, akármennyire is tanultam meg az elmúlt másfél év alatt amit lehetett, akármennyire próbálkozom, segítek ahol lehet, túlóra...Az a jó és szép, akivel 20 éve dolgozik, igaz hogy csak egy részen profi (én is az lennék, ha 20 évig ugyanazt csinálnám), mert a többi elsajátítására még hajlandóságot sem mutat, rosszindulatú, kétszínű és pletykás. A hangnemről és stílusról nem is beszélve, ahogy bánik velem, de persze mindig csak akkor, amikor más nem hallja, nincsenek tanúk.
Én nem érzem, hogy bármivel rászolgáltam volna erre az egészre, de már komolyan utálok munkába menni. Hallgatni a megjegyzéseket, a pletykálkodást, áskálódást mely kitüntetést eredményez.
Ilyen esetben mi a teendő a felmondáson túl? Mert magát a munkát imádnám, van benne kihívás és érdekesség. A vezetőnk helyettese amúgy maximálisan kiáll mellettem, ő látja ezeket a dolgokat de hiába próbál hatni, ő is mindig lepattan...
Ennyit vétettem: fiatal vagyok, diplomás, kedves és nyitott az emberekre, motivál a munkám és nem vagyok egy bányarém.
Azt kihagytam, hogy próbáltam vele beszélni, de nem hatott az sem: én beszélek vele csúnyán, ő így nem akar élni sem, öngyilkossággal fenyegetőzött (igen, ezen a ponton rájöttem, hogy neki van szüksége pszichiáterre), ez az egész az én hibám mert velem kivételeznek a diplomám miatt...
Na erre mondjon valaki valami okosat! Ez a magyar valóság a közszférában. Tudom, nyugodtan el lehet menni ha nem tetszik...