Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Who111

0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez a poszt a harmadik része annak a sorozatnak, amiben a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) ellen felhozott érvekre próbálok válaszolni. Az első rész a FNA és a kommunizmus közötti három alapvető különbséget mutatja be, a második pedig arra a félreértésre hívja fel a figyelmet, hogy csak az lenne…..
Who111 2020.07.01 22:34:46
Azt még nem láttam, hogy bárki említette volna a robotokat. Pár éven belül rengeteg robot lesz (meg 3D nyomtató). Nagyon kevés kétkezi munkásra lesz szükség. Főleg olyanokra, akik most közvetítő cégeken keresztül végeznek betanított munkát pl. autóiparban. Beteszi az anyagot a gépbe és a végén kiveszi. Ha zöld a lámpa, megy a következő szintre, ha piros, akkor a piros dobozba (red box). Ez egy kb. 800e Ft-os automatával ma is megoldható. Tehát mi lesz ezekkel az emberekkel? Vagy éhen halnak, vagy alapjövedelem. Ha pálinkára költi, akkor arra költi. Legalább kevesebb ideig él. Ez is egy szelekciós feltétel. Idővel az okosabbak lesznek többségben, akik legalább egy egyszerűbb robotot be tudnak programozni, a többi kihal és nem kell alapjövedelem. Aki meg dolgozni (alkotni) akar, az mindenképp fog. Lehet, hogy naiv vagyok, és én vagyok kisebbségben, de szeretem látni, ha összerakok valamit és az működik. Egyébként meg én azt csinálnám, hogy csak az szavazhat, aki tesz is valamit az adott országért. Ha csak alapjövedelmet akar kapni, az a szíve joga, de az ilyen ne szavazzon az aktuális kormányról és csak alapszintű egészségügyi ellátást kapjon. Igen, első és másodrendű állampolgárokról beszélek, ha valaki nem hallotta volna ki! Az élethez való joga így megmarad, de nem juttathat hatalomra olyan erőt ami megígéri neki, hogy többet kap, így láncreakcióba sodorva a rendszert.
ZöldEnergia Atomreaktorok a Holdon 2020.05.22 06:00:00
A NASA 2024-re újra embereket szeretne küldeni a Holdra az Artemis program keretében. Ehhez 2020-ban megkapta az USA Kongresszusának 6 milliárd dollárra rugó támogatását, amely segítségével a Space Launch System rakétafejlesztés, az Orion űrhajó, a Holdon telepítendő felfedező egységek és az…..
Who111 2020.05.22 21:10:17
Egyszer elsőnek is kell lenni... :-)
Szóval az atomenergia addig biztonságos, amíg az embert nem engedjük a közelébe. Nem én mondom, hanem Teller Ede. Ő tórium reaktorokat javasolt anno. Az ábrán látható Stirling motorok ún. szabaddugattyús lineáris Stirling motorok. Ez ideális áram termelésre, mivel teljesen zárt, csak a drótokat kell kivezetni belőle. Viszont a probléma, hogy két belső része között kb. 400 Bar nyomáskülönbség kell ahhoz, hogy a hatásfoka elérje a robbanómotorét. Csak napjainkban (pár éve) találtak olyan anyagot (ferrofluid), ami képes tömíteni ekkora nyomáson. Igaz, ezt mágneses előfeszítéssel a sokszorosára lehet fokozni. Az amerikai űrsiklókon kísérleti jelleggel használtak ilyeneket áram termelésre. Talán 60 - 80 Watt volt a teljesítmény, nem most volt... A reaktor az ábra alapján tényleg rendkívül egyszerű felépítésű. Megfelelő automatikával sosem menne tönkre. A nagy "szárnyak" a hűtés miatt vannak, mert a Stirling motor nem hőből, hanem hőkülönbségből termel energiát. Ahol melegítjük, ott hűl, ahol hűtjük, ott melegszik. Ha beáll a hőegyensúly nem működik tovább. A vákuum meg nem túl jól vezeti a hőt. Véleményem szerint a 10kW kicsit kevés. Nem ártana ott fűteni, holdjárót, bányagépeket tölteni, esetleg fémet olvasztani kisebb mennyiségben, növényeknek világítani, különben az életben nem lesz önellátó a banda. 20 fős közösség esetén a 100kW sem tűnik soknak...
Profigrammer's Merj váltani! 2018.07.14 16:23:36
  Jó pap holtig tanul. Okkal lett ismert e mondás, és az sem véletlen, hogy az életvezetési tanácsadók, humán erőforrás-szakemberek és egyéb guruk is az élethosszig tartó tanulásra bíztatnak. A Lifetime Learning sem újkeletű. Régen is a sikeres ember egyik ismérve volt, hogy a szakmájában élete…..
Who111 2018.07.15 08:33:26
Én pont elmúltam 50, és a legkülönbözőbb helyekre és pozíciókra adok be jelentkezéseket. Azon a kevés helyen, ahová behívnak (műszaki szakmám van és értek is hozzá), vagy nagyon kevés pénzt ajánlanak, vagy három műszak van, ami 50 felett nem szerencsés (vagy ilyen 12/24 meg hasonló munkarendek), de a legnagyobb baj (bár oda nem is szoktak behívni), ha idősebb vagy a leendő főnöködnél. Az még annál is nagyobb baj, mint hogy okosabb vagy nála, pedig az is eléggé az. Ja, és bocsássanak meg, ha a tapasztalatommal nem érem be üveggyönggyel! Általában felvesznek egy fiatalt, aki kevesebbet kér, nincs tapasztalata, nem tanítja be senki, mert nincs rá ember, és hát műszaki téren elég húzós költségeket lehet okozni egy cégnek, ha valaki elront valamit. Kérdés, hogy mi éri meg a cégnek? Évente tegyen tönkre pl. egy 7000 eurós lézeres munkadarab jelölő fejet, mondjuk elégtelen hűtéssel. Megérte a tapasztalatlan munkatárs az alacsonyabb fizetéssel? Kell ilyen is, mert hol szerezne tapasztalatot, de tapasztalt munkatárs mellé kell beosztani. Most meg az megy, hogy a kezdők egymást okítják, és pár tönkretett gép árán lassan megtanulják a szakmát. Egyébként meg a jövő egyetlen műszaki szakmája a 3D nyomtató szervizes lesz. :-) Az mindent legyárt, csak akkor van baj, ha elromlik. Bár ha van kettő, akkor szervizes sem kell, mert az egyikkel legyártok egy másikat... :-)
Közösségimédia-platformoktól rendőrségi megfigyelő rendszerekig egyre többen kíváncsiak személyek kinézetére. Nem véletlenül, mert például cégek külsőnk alapján nagyjából tudják a korunkat, származásunkat. E tulajdonságok az azonosításához semmi más nem kell, csak…..
Bizonyára Ön is, mélyen tisztelt Olvasó, áltélte már azt az elképzelhetetlen horrort, amit a magyar utakon tapasztalhatunk: balesetből származó roncshalmazok minden utcasarkon, letarolt óvodáscsoportok hullahegyei az út szélén… még jó, hogy szeretett gondnokuk, a nanny state Magyar Állam kiemelt…..
L-Style Bikini körkép 2018.05.20 21:16:35
Itt a nyár, mi mást is viselhetnénk ilyenkor, mint bikinit vagyis a 2 részes fürdőruhát. Azt ugye már tudjátok hogy, soha életemben nem viseltem még egyberészest, pedig nem vagyok egy hableány alkat. Mint minden ruhaneműnél itt is megfigyelhetőek a trendek. Emlékszem mikor népszerű lett a háromszög…..
Szépen lassan az állásinterjú klisék is fellazulnak. De vajon mi az, ami még belefér egy állásinterjú helyzetbe? Mi az, amit még megtehetsz, ha azt érzed, hogy Te vagy a befutó? Ezen a héten arra keressük a választ, hogy meddig is lehet elmenni egy interjú során és mi az, amit nem érdemes erőltetni,…..
Who111 2018.04.15 20:20:27
@gabcigirl: Nagyon egyetértek! Legutóbbi interjún a HR-es és a pénzügyi vezető hölgy volt jelen. Szakmaiság kipipálva. :-) Viszont megtudtam, hogy mi az igazán fontos annak a cégnek: Az, hogy a jelölt mennyiért hajlandó eladni magát. Semmi más. (Nem is én nyertem.)
Igazán nem értem, hogy egy műszaki szakembernek miért sok a nettó 380? Rohadtul nem tudják, hogy, ha csak félgőzzel maszekolok otthon, simán megkeresem ezt az összeget napi 4 - 6 órában. Merthogy abban a világban is munkaerő hiány van. Inkább felvesznek lelkes amatőröket, akik a csillagokat is lehazudják az interjún, mert 50 - 100 -al kevesebbet kérnek. Utána meg 1 - 2 hónap múlva keresnek, hogy mi lenne, ha mégis csak... Mert a csókos nem vált be. Hát én meg már nem fogok beválni. Ahol a kiválasztási rendszer így működik, képzelem, hogy a cég hogyan működhet? Ilyen céghez pedig nem... Ja, és ha szar a cég munkaerő politikája, akkor hiába még egy profi HR-es is (és messze nem azok, mert akkor tanultak HR-esnek, amikor még tucatjával ácsorogtak a jobbnál jobb emberek a gyárkapuban), az sem tud csodát tenni. Ilyenkor az a szokás, hogy vesznek fel még HR-est a meglévő mellé segíteni (legalábbis ezt mondják szerencsétlennek).
Az elmúlt hetekben meglepően sok cikk jelent meg a robotizáció témájával kapcsolatban. Többnyire azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy mikorra és hány százalékban válthatja ki a gépi munkaerő az emberit. Ezeknek az írásoknak egyrészt azok a mostanában napvilágot látott kimutatások szolgálnak…..
Azt ismerik, amikor az állásinterjún beszélget a jelölt és a munkaadó? És mennyi lesz a fizetésem? Kezdetben 150.000 Ft, majd később 200.000 Ft. Jó, akkor visszajövök később! Visszatérő örök kérdés, hogy vajon ki mennyit keres? Erről a munkavállalók nem szívesen beszélnek, és a munkáltatók…..
Who111 2018.03.01 17:57:39
@subtotal: Megtettem. Beírtam fizetési igénynek, hogy versenyképes. Másnap írt a pénzügyi vezető, hogy mégis mit értek ezen? Miért, önök mit értenek rajta? Azért csatolom a januári bérpapíromat, ezzel kellene versenyképesnek lenni. Másnap írtak, hogy bocsi, de nem engem választottak. 3 napja ment a hirdetés... :-) Jézus Szíve Bt...
  A katolikus vallás egyik legpusztítóbb tana az "áteredő bűn", ami azt jelenti, hogy már eleve vétkesen születünk e világra. Ha manapság megkérdeznénk az egyház valamely papját, hogy mi az értelme e tanításnak, úgy a legtöbben ködös mellébeszélés keretében a Bibliára hivatkoznának, a…..
Tudományos körökben is vitatott kérdést boncolgatnék..   Amit általánosságban tudnak erről a „hétköznapi” emberek, az sajnos rendkívül kevés, így muszáj róla beszélni. A Terminátor filmek félelmei egyre közelebbivé válnak napjainkban az MI, azaz a Mesterséges Intelligencia fejlesztésével. A…..
Nívó A Tesco sztrájk margójára 2017.09.11 08:36:00
Miután most mindenki a Tesco sztrájkról beszél, nem árt, ha egy kicsit mögé nézünk a dolgoknak.  Az, hogy a kereskedelemben nagyon alacsonyak a bérek, régóta tudott dolog. Sokan jönnek azzal, hogy az Aldi valamelyik boltjában valamelyik pozícióban bruttó háromszázezret ajánlanak, de ez inkább…..
Who111 2017.09.11 21:34:08
Először egyet is értettem ezzel a dolgozói törekvéssel. Én is bérből élek, hál istennek többől, mint egy átlag tescós. De tudom milyen nehéz kevésből élni. Viszont, amit a boltjaikban tapasztalok, főleg a százhalombattaiban, az katasztrófa. 25 percet álltam sorba az egyik pénztárjuknál. Nagy tömeg volt mert megint csak pár pénztár működött. Ez viszont még nem indokolta azt a lassúságot, amivel a pénztáros(ok) működtek. Amikor letelt a 25 perc és sorra kerültem (kb. 7 ember volt eredetileg előttem) a legszívesebben megkérdeztem volna a pénztárost: -Még ti kértek fizetésemelést?! Ha én lennék a vállalkozó, már rég kirúgtalak volna a francba! A bért ki kell termelni! Aki a saját bérét nem termeli ki, annak szevasz. Én azóta vagyok Tesco vásárló (is), amióta itt vannak az országban. Most viszont elegem lett. Nem megyek többet. Bukjon meg! (Néha kénytelen vagyok, kövezzetek meg, de sajnos nagyon útba esik.) A fideszes boltba (CBA) meg nem járok, mert a zsömlében olyan lyuk van, hogy a kamion megfordulna benne. A hús szállítás meg csütörtökön van, addig az előző heti vízzel felpumpált fost kapod. Egyébként meg minden drágább, mint a tescóban. Sajnos az Auchan sem kivétel. Egykét dolog olcsóbb, de ha fizetsz a pénztárnál, rögtön kiderül, hogy drágább az is mint a tesco. Így visszaolvasva a kommentemet, végül is a tesco a legolcsóbbak egyike. (A Lidl után.) De a tesco több dologgal megsértett, így le van ejtve (lejárt termék, súlyhiányos termék, várakozási idő, stb.) . Persze a tescós dolgozók mentségére legyen mondva, hogy a hal a fejétől bűzlik. Nincs semmi normálisan megszervezve. Ott állnak a tömött kalodák a bevásárló kocsik útjában, amiket ki kellene polcra tenni, de nincs aki kitegye. Az az egy ember megszakad. Nics aki megjavítsa a kiba... kenyérszeletelőt, ami többször rossz, mint jó. Szerencse, hogy a pékségben dolgozók, ha szépen kérem, felszeletelik. Egy hölgy elment nekem egy bizonyos sört megkeresni a raktárba. Szóval nem mindig a dolgozókkal van a baj. (Főleg az érdi tescóban. Ott csak az egér nézett ki a fűszepolc alól, meg nincs pénztáros, de aki van az dolgozik.) De a battai pénztárosokkal örök harag...
Szijjártó – és a kormány általában – azzal hárítja el a korrupcióról szóló vádakat, hogy ha ellopnák a közpénzt, nem fejlődne ilyen szépen a gazdaság. Azt most hagyjuk is, mennyire szép ez a fejlődés, inkább mutatjuk, hogy működik a NER-korrupció...
Who111 2017.08.31 17:51:14
@ogli dzsí: Nem ballibek a sajtósok, csak azért, mert nem értenek egyet a Fidesszel. Egyszerűen szélesebb látókörrel rendelkező emberek, mint mi. Látnak olyan dolgokat, amiket mi nem. Ha az újságírók 80% -ának az a véleménye, hogy ebben az országban nem mennek rendben a dolgok, akkor nem az a logikus következtetés, hogy az újságírók 80% -a ballib (főleg, hogy ha kiderül róla, hogy valamelyik oldalra húz onnantól hiteltelen), hanem az a logikus következtetés, hogy ebben az országban nem mennek rendben a dolgok. Én hiszek a firkászoknak, mert ez a szakmájuk. A házamat is kőművessel építtetem, mert ez a szakmája... Vissza kell nézni a történelmet, hogy az előző regnáló hatalmak mivel hülyítették a népet, amit a 70% kivétel nélkül meg is evett és csak utólag derült ki, hogy mókusvakítás volt. Bocsi az illúzió rombolásért!
Olvasónk a Posta felelősségvállalásának kérdését firtatja levelében. Ha jól értem, nem is az elveszett, pontosabban meglovasított érték miatt akadt ki, hanem mert úgy érzi, hogy aránytalanul sokat szív a dologgal, miközben a posta a vállát vonogatja. Bár azt én nem hiszem, hogy egy enyves kezű…..
Who111 2017.08.31 15:18:42
@Tudod Te azt jól!: Az én összes csomagommal is így van. Célországba elküldve, és utána csend. Egyszer csak megjön. Szerintem nincs ember a postán aki felvinné a nyomkövetésbe. De miért csodálkozunk, amikor akkora a munkaerő hiány, hogy a csomag szortírozásnál nem feltétel az olvasni tudás. Amikor szembesítették a postát egy konkrét esettel, az volt a válasz, hogy az illető bérmunkás, és a bérbeadó cég felelőssége, ha nem tud olvasni. A postánál minden rendben van. Ennyi...