Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dr Keynes

17 bejegyzést írt és 241 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem vagyok focirajongó, nem nézek meccseket. De a labdarúgás több, mint az a sport, ami a pályán történik, így nem kerülhetem el, én is foglalkozok vele. Számomra a foci nagy tanulsága, hogy az elérni kívánt fogyasztók szokásai a fontosak, nem az én véleményem. Ezt korábban is többször elmondtam:…..
Ausztrália úgy döntött, hogy a hírszolgáltatóknak pénzt (is) kell kapniuk azoktól a platformoktól, amelyeken meg lehet osztani a híreiket. Ez ugye elsősorban a Google-t (Alphabet-et) és a Facebook-ot érinti. A két cég más-más irányba indult el: a Google elkezdett egyezkedni az érintett kiadókkal, a…..
Az egész internetben az a legjobb, hogy demokratizálta a véleménynyilvánítást: már nemcsak néhány embernek van lehetősége sokaknak elmondani, mit gondol a világról, hanem mindenkinek. A különböző közösségi média eszközök tették ezt olyan egyszerűvé, hogy lényegében bárki képes legyen tartalmat…..
Olvasom és tapasztalom, hogy a trollok, fizetett kommentelők, gondolkodás nélkül mindent leírók és megosztók miatt a beszélgetős közösségi terek egyre kevésbé használhatóak. Egyesek már temetik is az internetet ezek miatt. Miközben lenne lehetőség rendet vágni, több módon is. És nem is kellene…..
Bő fél éve történt, hogy különböző technikai okok miatt felraktam mindkét általam használt böngészőre az Adblock Plus reklámblokkolót. Elég régóta érlelődött ez bennem, de mindig visszatartott, hogy hiszen nekem is ez a munkám, reklámokat szervezek az ügyfeleinknek, én is tehetek arról, ami…..
A fogyasztói magatartás folyamatosan változik az élet minden területén, még a randizás/társkeresés terén is. Meglátásom szerint a mai világban – korosztálytól függetlenül – nehézséget jelent igazi társat találni. Régebben könnyebb volt – mondogatjuk sokszor. De vajon…..
Dr Keynes 2015.05.18 05:21:40
@Dóri 333: Ami a "az információk alapján elkerült vakvágányokat" illeti: megnézném én azt a kutatást, amiben a fiatalok felsorolják, hogy milyen lesz az elképzelt párjuk, illetve milyen nem lesz - és aztán összevetnék 20 év múlva a valósággal...
A párkeresés esélyeit egyszerre növeli (az azonosságok révén) és csökkenti (a célcsoport szűkítésével), hogy a saját köreinkben keressük a párunkat. Vagyis a netes kitágulása a keresési köröknek is egyszerre lesz pozitív és negatív hatású is: nagyobb a merítés, de bekerülnek olyan csapdák is, amikre nem számítunk...
MsC feladat Nem csak társadalmi 2014.03.17 07:48:36
hatása van (nyugdíjrendszer, társadalmi prioritások...), de a marketingre is jelentős hatással bír: http://www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html  ..
(Nem, nem mindig lehet a témákat visszakötni a fogyasztói magatartáshoz. Vagy nem egyszerű. Nem baj. Már az is valami, ha találtok témákat, ha gondolkodtok, beszéltek róla. Számomra megdöbbentő ilyet olvasni: " És vannak köztük diáklányok is, sőt…..
az legalább ezeket nézze meg: Vélemény az e-kereskedelemről A SZEK elnök tapasztalatai az elállási jogról Intelligens vásárlás..
Értékek… Nehéz meghatározni. Érték a Való Világ? Érték az Édes Élet? Nézőpont kérdése. De értékessé tudjuk tenni azokat!!! Még ha ez furán vagy viccesen is hangzik. Érdemes elolvasni az alábbi interjút, ha valaki felháborodik ezen az állításon!   Hiába teszünk úgy…..
Volt egy termék, amely egy volt a sok közül. Az évtizedek során termékből brand lett, s mostanra nyugodtan mondhatjuk, hogy ennél ma már sokkal többet jelent. Egy közösségi élmény, egy életérzés. Ez a Coca-Cola. Az utóbbi néhány évben izgatottan vártuk, hogy újabb és újabb…..
MsC feladat Társadalom, mobilitás 2014.03.05 04:43:44
http://index.hu/gazdasag/2014/02/14/globalis_egyenlotlenseg/ http://www.homelessofbudapest.hu/ http://www.ted.com/talks/paul_piff_does_money_make_you_mean..
Tegnap olvastam egy cikket Marc Prensky-től, aki szerint én digitális bennszülött vagyok. Ugyanúgy, ahogy a korosztályomban mindenki. Mi már egy új generáció vagyunk, akik számítógépen, tévén és mobiltelefonon nőttünk fel (jómagam például előbb játszottam számítógépen,…..
MsC feladat Értékek 2014.02.25 06:32:57
amik a kultúra nagyon fontos részei: és igen izgalmasak.   https://www.youtube.com/watch?v=NDgwrAxHoRA https://www.youtube.com/watch?v=zPJyqN8gGtU https://www.youtube.com/watch?v=ns_7W2hTHB0 http://anonymus-hu.blog.hu/2013/06/04/osszezavarodott_magyarok   Ez elég összevissza? Hát…..
MsC feladat A nyelv 2014.02.22 13:43:58
Az egyik kiindulási alap lehetne a nyelv. Milyen nyelven írod a…..
Előadás a döntéseinkről (Dan Gilbert) azok nézzék meg ezt. Meg a könyvet is. Tényleg. Jó könyv, olvasható (nem csak tanulásra ajánlom, érdekes dolgokat tartalmaz). Meg esetleg ezt: http://www.ted.com/talks/barry_schwartz_on_the_paradox_of_choice.html   Meg egy csomó…..
MsC feladat Csinálj blogot! 2014.02.16 21:23:26
A feladat: készíts blogot. A téma: a fogyasztói magatartás a digitális korban. Pontról pontra dolgozd fel a fogyasztói magatartás témaköreit. Próbálok ötleteket, hátteret adni, de ezen a szinten már feladat a saját vélemény alkotása, a gondolkodás. Jó lenne, ha az egyes…..
A kormány újra megmenti a diplomákat: ezúttal úgy, hogy azok, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik hozzá, ingyenes nyelvoktatásra pályázhatnak, fejenként maximum háromszázezer forintig. Összesen hárommilliárdot szánnak az így „beragadt” diplomák megmentésére. Megint…..
Cikksorozatot tesz közzé a honlapján az MNB, mert: "fontosnak tartja, hogy a devizahitelek - mind gazdasági, mind szociális szempontból kiemelt jelentőségű - problematikájával kapcsolatban a közvéleményt megismertesse a főbb tényekkel, összefüggésekkel." A sorozat első, 21-én…..
Dr Keynes 2013.08.24 02:53:26
@dr Kangörény: Az első megállapításod marhaság, én ugyan nem dupla, de jóval magasabb (+20000Ft) törlesztővel vettem fel forinthitelt. (A táblázatból látható, hogy forintosítva rosszabbul jártam. Idegileg jobban.) Az adatok azt mutatják, hogy mások is vettek fel forinthitelt - szerinted nem tudtak róla, hogy van devizás is?

Ilyen alapon: aki most azt hazudja, hogy nem kezdett el gyanakodni, hogy két azonos termék közül az egyik vajon mi a franctól ennyivel olcsóbb (ahogy megteszi egy sokkal kisebb értékű autó, tévé, de még egy doboz margarin esetén is...) az nem vett fel semmilyen hitelt.

A nemfizetés és bedőlés arányai egyébként az alábbi cikk szerint azonos a devizahitelekével, vagyis nem is biztos, hogy az árfolyam az alapvető probléma - amit a 2007-ben felvett hiteleken kívül alátámaszt a fenti elemzés is (Forrás:
kiszamolo.blog.hu/2013/08/23/devizahitel_mi_a_valodi_problema?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_08_23&utm_campaign=index)
A magas lakástulajdon-hányad növeli a munkanélküliséget, elnyújtja a munkába járással töltött időt, ráadásul az ingatlanpiac gyakran összeomlik, maga alá temetve a lakástulajdonosok egy jelentős részét.Kutatások bizonyítják, hogy a magas lakástulajdon-hányad nem…..
Egy klasszikus játékelméleti helyzet, hogy ha a szorongatnak a rendőrök, akkor érdemes a bűntársam ellen vallanom. Vagy mégsem?A gazdasági válság során jó néhány közgazdasági elméletről kiderült, hogy a valóságban nem igazán működik, vagyis a gyakorlat az elmúlt években…..
sorok között Európa 5 év múlva 2013.07.21 13:31:00
Milyen hely lesz Európa 2018-ban? Annyi biztos, hogy rosszabb mint most. Az egyetlen kérdés, hogy mennyivel. A Bloomberg lehozott egy összeállítást az európai országok 2018-as kilátásaival kapcsolatban. Még nem késő csomagolni, és átcuccolni. A rangsort az országok 5 éves GDP…..
Tanítom, és többször is leírtam már a blogon, hogy nagyon óvatosan kell bánni azokkal a számokkal, amit egy-egy felmérés kapcsán kapunk. Ha nem megfelelő tudományos alapossággal készítjük el a lekérdezést, ha nincs meg a megfelelő súlyozás, nem kellően reprezentatív a…..
Van egy érdekes államvizsga tétel az Edutus-on, szinte várom, hátha kihúzza valaki (és néha ki is szokták). Íme: Adjon példákat arra, hogy a hálózati gazdaság megváltoztatja a teret, az időt; a piacot (a versenyt, az együttműködést); az életmódot, a kultúrát, a…..
Onlinemarketing blog Kreatív vagy? 2013.02.24 15:32:03
Szeretem azokat a reklámokat, amik bevonnak, amik foglalkoztatnak. Igaz, van hátrányuk is: a mindennapi rohanásban nincs arra idő, hogy perceket töltsünk el egy-egy játékos hirdetéssel. De ha megvan az idő, példul most, hétvégén, akkor miért ne? Persze nagyon nem könnyű olyan…..