Adatok
Ibolya Duna
0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Azok után, hogy Frei vagy Deutsch Tamás is kifejezetten jó választásnak bizonyult Friderikusznál, a TV2 feltétlenül jó ötletnek tartotta Berki Krisztiánnal zárni az Összezárva Friderikusszal első szezonját. Berkitől elég merész döntés volt bemenni a műsorba, hiszen a Rubint…..
Ibolya Duna
2015.11.30 13:52:08
Eddig egyetlen Friderikusz sót láttam és az a Rubint Rékás volt. Tulajdonképpen az elég volt, hogy bemutassa a buta celebet és bebizonyítsa, hogy a sok pénz nem párosul sok ésszel. Berki még ennyire sem érdekelt. Biztos vagyok benne, hogy ez a felfuvalkodott herevasaltató nem számolt be arról, hogy honnan is van neki az a sok pénze. Állítólag bizonygatott valamit. Szerintem egyedül azt tudta bebizonyítani, hogy impotens az a hatóság, amelyik őt vizsgálta. Feltételezem, hogy ennél többet még Fridinél sem tudtunk meg róla. Akkor meg minek...?
Normális körülmények között arról kellene írnom, hogy Orbán Viktor brüsszeli sikeréért (hat pontból öt bejött – most tekintsünk el attól, hogy ebből négy olyan, amit már az Európai Bizottság tagjai is pedzegettek, csak lusták voltak pontokba szedni) mekkora árat fog fizetni…..
Ibolya Duna
2015.09.29 14:58:54
@Kicsilulu: ezt jól megválaszoltad. Elkented a posztoló libsi száját. Nem írtál tényeket, csak fröcsögtél. Még egy utolsót a menekülő "hordába" is belerúgtál. Szerintem elég lett volna, ha annak az "irigy, "hazug", "torzító", kommentelőnek a posztját mondatról mondatra megcáfolod. Ha meg erre nem vagy képes, akkor inkább hallgass!
A Norbi-jelenség nem csak a magyar társadalom igényszintjét és átlagos értelmi színvonalát mutatja meg jobban bármely statisztikai adatnál, de egyre látványosabban teszi ki a farkát az asztalra az…..
Ibolya Duna
2015.08.18 16:11:43
Áll a levitézlett fitneszguru és b. neje a Buda-Cash székház előtt és örömködik. Az udvari videós megörökíti, ahogy kimentették a bedőlt cég karmaiból a részvényeiket, közlik, mekkorát fognak pezsgőzni erre este, ujjong is a facsés rajongótábor. A rövid videó július…..
Schobert Norbi papíron egy szerethető, sőt, tiszteletreméltó figura: sikeres vállalkozó, aki a semmiből épített fel egy saját márkát, saját franchise-t. Arra tette fel az életét, hogy az emberek egészségéért küzdjön, minden terméke erre irányul, edzéseket vezényel le,…..
A Blikk kijelentő módban fogalmaz, mi óvatosabbak vagyunk, mert minket fel szoktak hívni a tévéből, ha nem pontos infó alapján írsogálunk mindenfélét. A lényeg, hogy a bulvárlap infói szerint a január 26-án induló Való Világ-széria (immáron a hatodik) műsorvezetői posztjára…..
Valahol azért kurva szar lehet Bálint Toncsinak, a Királynő meztelen című botránykönyv szerzőjének, aki arról híres, legalábbis a bulvársajtóban prezentált imidzs alapján, hogy csak az nem pocsíkolta meg a csúnyáját, aki nem szaladt elég gyorsan előle. Nem részleteznénk a…..
Lehet, hogy úgy tűnik, mintha rászálltam volna a Jobbikra, pedig nem így van. Csak egyszerűen nem tudok elmenni a dolgaik mellett. A múltkori nagy arculatváltás után most az ifjúsági tagozatuk rajzversenyét nem tudom szó nélkül hagyni.
"Kedden tartották a Képviselői Irodaház…..
Ibolya Duna
2013.11.16 07:28:14
@ungverjaland: Éppen erre gondoltam én is. Mit magyarázhatott a szülő a gyermekének, amíg maga vette a kezébe a rajzeszközt, hogy ez a marhaság kikerekedjen. Ha meg a gyermek magától rajzolta, az még sokkal szomorúbb, mert az egy kicsit torz gondolkodásra vall.
A Népszava írta meg, hogy a CBA-boltokban egy körlevélben hívta fel a dolgozók figyelmét a Békemenetre a két tulajdonos, Baldauf László és Lázár Vilmos. Elkértük és meg is kaptuk a Népszavától (aki azóta be is linkelte a cikkébe) a levelet, hogy a saját szemünkkel láthassuk.…..
Októberre már alig több mint 200 milliárd forint maradt abból a nyugdíjvagyonból, amit a kormány a védelmébe vett.
Két évvel a magánnyugdíj-pénztári rendszer államosításának kezdete, és szűk másfél évvel a vagyon államhoz kerülése után alig van már meg valami az…..
Ibolya Duna
2013.11.12 07:41:02
Pálffy Istán - állítólag - talpig bebaszva vett részt a parlamenti ülésen. Ezzel önmagában nincs is baj, mással is előfordul. Az emberek többsége minden nap részegen tartózkodik a munkahelyén. Az, hogy a Parlamentben - a Tisztelt (?) Házban - üldögél nőverő, egy…..
Egy országban, ahol a hírhamisítás köztörvényes bűncselekmény, elengedhetetlen, hogy a jogkerülő polgárok tisztában legyenek a szóban forgó bűncselekmény elkövetésének helyes módszereivel. Ebben a posztban összefoglaljuk a szakszerű hírhamisítás modus operandiját. Ha az…..
Ez mi???? Biztosítási ügynök 96-ból? Összementél a mosásban? Drága a benzin?
..
Fene tudja mennyire jó ómen A Dinasztiába beházasodva mindjárt egy ilyen ügybe keveredni. Ha a tükröspusztai favágást elnézi az ember azonnal adja magát a kérdés, hogy a legifjabb oligarcha generációt látjuk éppen felnőni, vagy csak egy orbitális paraszt pofátlanságát…..
Olvasom a legfrissebb Fábry interjút és nagyon röhögnöm kell. Úgy látszik általános dolog lesz még a felvilágosultabb jobbereknél is, hogy kell valami az életükbe amitől 0/24 be lehetnek szarva. Vagy ennyire fertőz az agyrágó-szaniszlóvírus, még az lehet. Na mindegy.…..
Kövér László házelnöknek megint sikerült úgy megszólalnia, mintha több kupica rövidital után verekedést akarna provokálni. Sikerült a köztévében belenyilatkoznia a nagy magyar médiavalóságba, hogy a mai tüntető fiatalok apukája olyan kommunista volt, aki ellen ő személyesen…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz