Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lévai_Richárd

0 bejegyzést írt és 158 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor keresőoptimalizálásról vagy éppen keresőhirdetésről beszélünk, mindig felmerül: a felhasználók jellemzően nem egy szóra, hanem több szavas kifejezésekre keresnek. Hogy pontosan milyen arányban, az mindig is érdekelt. Egy jó pár évvel ezelőtti kutatás alapján az…..
Lévai_Richárd 2012.07.12 00:33:10
@Konrad: Teljesen logikus, én is erre gondoltam annak idején. Ezért is lepett meg a Google megjegyzése ebben az ügyben.
Kezdődik a tavaszi konferenciaszezon. Elsőként a Web 2.0 Symposiumról pár szóban: március 21-én lesz ez a konferencia. Miért érdemes elmenni? Az egyik előadást Lukas Maixner (Socialbakers) fogja tartani, és elsősorban a magyar közösségi média piaci helyzetet elemezi. Kevés…..
Lévai_Richárd 2012.03.07 12:36:26
@Addict: köszi szépen! :-)
Google +1: nem, nem, nem, nem, nem. Már megint egy halva született próbálkozás (DOA) a Google részéről, hogy meghódítsa a közösségi netet. Borzasztó, hogy mennyire nem érzik azt, hogy addig nincs értelme megosztó szolgáltatást bevezetni (buzz, +1), amíg nem alakítottak ki egy…..
Ma is azzal kellett eltöltenem pár percet, hogy elmagyarázzam valakinek, miért nem jó az, ha egy cég személyes Facebook profilként van regisztrálva.Általában azért nehéz ezt elmagyarázni, mert a legtöbb esetben már megvan a személyes profil a cég nevével, sőt, nem kevés…..
Vagyis milyen cégeknek nem való a Facebook? Mert vannak ilyenek. Egész egyszerűen a Facebook is csak egy eszköz, és mint a legtöbb eszköz esetében, itt is azt tapasztaljuk, hogy nem való minden cégnek. Nézzük, kiknek nem jó! Az első és legtriviálisabb csoport azok, akiknek az…..
Akár. Mindenesetre ez a felkiáltás sem ritka manapság egy hotelszakmai programon. A tények   Néhány szállásfoglaló portál, de különösen az utóbbi időben jelentős marketingköltségeket megmozgató szallas.hu a szállodák saját nevére folytat Adwords kampányokat.   A…..
Bigyóblog Ujjas cipő 2011.01.11 09:34:00
Természetesen japán őrületről van szó, el is tudom képzelni, hogy a fiatalok körében népszerű az ujjas cipő. Én valószínűleg bele sem tudnám erőltetni a lábujjaimat egy ilyenbe. De azért felpróbálnék egyet.Via Inspire Me Now..
Kelt szokott azzal poénkodni, hogy a hazai Foursquare felhasználók száma alulról közelíti a százat, vagyis valójában néhány tucat emberről beszélünk, olyanokról, akik amúgy is elérhetőek Twitteren, Facebookon, blogokban. És bár a helyzet biztosan nem ennyire negatív, de tény,…..
Jó egy hete érhető el Facebookon az új profilnézet. Az újfajta képmegjelenítési logika inpsirálta Alexandre Oudin fotóművészt, aki 6 képes profiloldalával hamar népszerű lett a weben. Azonnal akadt egy sor követője...És elkészült az első tutorial videó is, amiből…..
Lévai_Richárd 2010.12.20 14:11:03
Itt egy alkalmazás, amivel a feltöltést és a darabolást ügyesen ki lehet váltani:
on.fb.me/glxm8w

Ez pedig egy verseny, ahova várjuk azokat, akik szívesen megmutatják, mennyire kreatívak adatlap készítésben:
on.fb.me/eR1Ske
A Google ma dobta ki az újabb frissítést a Maps androidos verziójára. Beletették az alkalmazásba a 3D megjelenítést. A megoldás nagyon látványos érintőkpernyőn is. Bár őszintén szólva nagyon sok értelmét nem látom ennek. De pár percig el lehet vele szórakozni.  Ami…..
Az Apple zenei törekvései az elmúlt fél év során több alkalommal szolgáltattak témát blogunk számára. Az iPad megjelenése kapcsán úgy tűnt, a zene háttérbe szorul Steve Jobsék elképzeléseinek listáján. A Lala felvásárlása azonban újra élesztett ea reményeket, hogy az…..
Na, hát a nap végére az végérvényesen kiderült, hogy a Facebookra képtelenség képet posztolni, de hát miért is akar az ember ilyen hülyeséget csinálni egy közösségi oldalon, nem igaz?Most tehát downgrade-elünk egyet, és blogposzt formájában játszunk. A tét ugyanaz:…..
Lévai_Richárd 2010.11.08 18:25:46
Tekintsük át a tegnap esti bejelentés óta történteket. Steve Jobs ugye közölte, hogy a hiba valóban létezik, de ez iparági sajátosság, a legtöbb okostelefon képes elveszteni a jelet érintésre, ha gyenge a térerő, ráadásul az iPhone 4 sem produkál lényegesen több hibát, mint…..
Az Apple talán az egyetlen nagyobb tech cég, mely nem rendelkezik hivatalos bloggal, nem használja hivatalos kommunikációra pl. a Twittert, csak nagyon kevés és szűk szavú sajtóközleményt ad ki, és a céges kommunikáció kimerül abban, hogy a CEO néha magánemailekben rak helyre…..
Onlinemarketing blog Box! 2010.06.04 01:08:00
 Az Origó Zrt. felvette a kesztyűt, és több fronton támad. Ez talán a legnagyobb tanulsága annak a szerdai sajtóbeszélgetésnek, amelyen ott volt az Origó legfelsőbb vezetése, és amiről az elmúlt napokban számtalan beszámoló is készült.Aki mégis lemaradt róla, az…..
A közösségi média kapcsolatrendszere sok esetben buborék jelleggel működik. Ez a buborék elsősorban a Twitteren figyelhető meg, de nagyon hasonlót tapasztalunk a Facebookon vagy akár az iwiw-en is. De mit értek én buborék alatt?A kapcsolati hálónk olyan, amilyenek vagyunk: a mi…..
 Valami végérvényesen elromolhatott az Apple-nél. Egyszerűen nem tudják már titokban tartani termékeiket a bemutatókig. Ami rosszabb, hogy nem fotók szivárognak ki, hanem maguk a termékek. Először a Gizmodo vásárolt meg egy elvesztett új generációs iPhone-t, majd néhány…..
Appleblog Time Machine rulz 2010.05.14 16:51:55
Pár hónappal ezelőtt találtam egy remek ábrát arról, hogy miként módosítják növények DNS-ét génágyúk segítségével. Elmentettem az asztalomra, mert arra gondoltam, hogy jól jöhet még a későbbiekben, aztán ahogy teltek-múltak a hónapok, egyre jobban zavart a jpeg, mert…..
Lévai_Richárd 2010.05.14 18:33:46
Azt hiszem, eldöntöttnek vehetjük a korábban felvetett dilemmát arról, hogy vajon melyik lesz a nyerő helyzetmegosztó szolgáltatás... Vagy mégsem?  Nos, a két hónappal ezelőtti helyzethez képest annyit már kijelenthetünk, hogy a három szolgáltató (Brightkite, Gowalla,…..
Lévai_Richárd 2010.05.13 00:25:21
Friss adalék a dologhoz: foursquare appok.
Itt lehet böngészni:
foursquare.com/apps

Érdekes a kezdeti kínálat, már most is több izgalmas irány látszik.
Van amelyik a facebook integrációt segíti, van amelyik pedig maffia warst visz bele a foursquarbe.
Van amelyik pedig hőtérképen jeleníti meg amerre jártunk.

Jópofa dolgok, és gondolom, ez még csak a kezdet-
Egy rémisztő alkalmazást szeretnénk bemutatni – illetve nem is maga az alkalmazás rémisztő, hanem a benne rejlő távlatok. A pszichológiai profilírozás többnyire a rendőrség és az egyéb szolgálatok hatáskörébe tartozik, bár a módszer pl. a piackutatók érdeklődését is…..
Jelentős növekedésre számítanak az USA-ban a mobil alkalmazások piacán, míg a közösségi szájtokhoz készülő alkalmazások biznisze idén már stagnálni fog a tengerentúlon.Engagement was the top reason to choose either mobile or social as an app platform, but social sites were…..