Adatok
Laciferi
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Fricz Tamás, a polgári politológus reprezentánsa, akiről két szállóige is elhíresült: "egy következmények nélküli ország" és az "előrehozott választások". Az előbbit több mint egy évtizede, az utóbbit nagyjából öt éve rappeli az országnak, de nem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
politológus (a Magyar Hírlapban), hogy Bajnai Gordon a múlt embere, „politikai pályafutása a KISZ-ben kezdődött, több évtizedes kapcsolata Gyurcsány Ferenccel is innen eredeztethető – a pártállami diktatúra vezető köreiből jöttek mindketten.”
Ezzel szemben a tény az,
hogy nem onnan jöttek. Gyurcsány sem, még ha a KISZ-jogutód Demisznek néhány hónapig az alelnöke volt is 1989-ben, de Bajnai aztán végképp nem. A rendszerváltozáskor ugyanis mindössze 21 éves volt, a nagypolitikában nem vett részt, és az egyetemet is csak 1991-ben végezte el. Persze ha elment a moszkvai Lenin-mauzóleumba, akkor még ő is látta Lenint. Ahogy talán Fricz is.
Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum és a Békemenet szervezője minden megnyilvánulásában harcosan támadja a „posztkommunista szerveződéseket” és óv attól, hogy bárki is megbízzon a „KISZ-ben szocializált” Gyurcsány Ferencben és Bajnai Gordonban.
Fricz Tamás az 1980-as évek elején a korai Marx bonyolult stílusában hosszú cikkeket publikált az Ifjúkommunistában, a KISZ KB elméleti folyóiratában. Témái: a KISZ mint a politikai szocializáció helyszíne, a KISZ és az MSZMP viszonya. Az Erdős Endre szerkesztésében megjelent havilapot minden KISZ-alapszervezetnek megküldték, így nyilván kezébe került a tanárképzős Gyurcsány Ferencnek is, aki akkoriban alapszervezeti titkár volt a pécsi főiskolán. Bajnai Gordon még bajai gimnazista, KISZ-tagságáról nincs adat.
Kis országban élünk, Fricz "úr"! És nem mindenki amnéziás.
Tomika, Tomika! Si tacuisses, philosophus mansisses.