Regisztráció Blogot indítok
Adatok
LasdBudapestet.blogspot

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Várkert rakpart és a Döbrentei utca által határolt pici teresedés igazi régimódi parkocska otthona. Körülötte több aranyos ház, valamint a felejthetetlen dunai panoráma. Rendbehozott klasszikus stílusú padjai mellől nem hiányozhat a sárga gyöngykavics és a már-már…..
A hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alkotása sok-sok évig megcsonkítva, szürkén állt a Kossuth tér déli részén. Hányatott sorsa azonban véget ért, a Steindl Imre program egyik kiemelt beruházásának köszönhetően régi-új pompájában ejti bámulatba a felújított…..
A reformkorban a gyorsan növekvő Pesten a lakás a legkeresettebb és legdrágább árunak számított. A háztulajdonosoknak jó üzlet, a szegényeknek a legsúlyosabb gond volt a fedél biztosítása. A pesti Feldunasor palotái..
A hét elején egyik este a Mátyás tér felé sétáltam, mikor megdöbbenve tapasztaltam, hogy a számomra a kerületrész emblematikus épületének számító Koszorú utca és Tavaszmező utca sarkán álló házat felújították. Aki ismeri ezt a környéket, az egyből tudja miről van…..
. A vécék világnapja alkalmából (tényleg) stílusosan egy otthonná alakított nyilvános wc-t hoztam. Egy frissen végzett építész, Laura Clark nézte ki magának az 1929-ben épült, valamikor a '80-as években bezárt és annak megfelelően siralmas állapotú helyet a…..
Van néhány épület, melyek különösen közel állnak a szívemhez. Az egyik ilyen a már korábban bemutatott IX. kerületi Erkel utca 3. Most pedig jöjjön egy, a saját városrészemből, Józsefvárosból, a Bókay János utca 43.A háromszintes épülettel már foglalkoztak páran a net…..
Csak a Szépre! Zene szemeinknek 2013.10.23 19:30:00
Szeretjük a megújulásokat, főleg ha azok városunk értékeit érintik. A Zeneakadémia épülete külön ékszer a belvárosban, az egyik legszebb budapesti szecessziós alkotás. A Giergl és Korb alkotta zenepalota örök szépsége végre ismét régi pompájában ragyog. Sőt, talán szebb…..
Szerelmem, Budapest 301 2013.10.22 22:02:12
Három számjegy, amiről minden magyar elsőre ugyanarra asszociál. Nemrég jöttem rá, hogy már huszonkilenc október 23-a telt el felettem, és még sohasem jártam a 301-es parcellában. Ami azért is különös, mert Nagy Imre jelképes párizsi sírjánál már kétszer hajtottam fejet, az…..
8ker Dicsértessék! 2013.08.10 11:51:22
Megdicsérhetnél olykor, mert itt a tárgyak és a zaj dzsungelében végtelen egyedül vagyok. Elég egy szó, egy pillantás, egy mozdulat, és láthatatlan hadak indulnak feléd, hogy látva lássál, hogy látva lássanak. Megdicsérhetnél olykor, csak úgy, mert vagyok, mert látsz, érzel,…..
LasdBudapestet.blogspot 2013.08.11 13:43:33
A Szervita téren járunk, ámulunk és bámulunk. Több modern irodaház mellett különösen kitűnik azok több mint száz éves párja, a Török-Bankház. A tervezőknek nem volt könnyű dolguk. Egy keskeny telken minél figyelemfelkeltőbb székházat volt szükséges létrehozniuk. Az…..
Szerelmem, Budapest Az első év 2013.04.22 22:17:26
Hihetetlen, de éppen egy éve telepedtem le a számítógép elé, és róttam fel az első sorokat ide. Párizsról, szerelemről, Budapestről. Felmerül a kérdés természetesen: elérte-e a blog az akkor kitűzött célt, betöltötte-e a Párizs keltette űrt? Rövid leszek: nem. A…..
Milyen sokszor megy el az ember egy-egy ház mellett anélkül, hogy belegondolna, milyen történeteket mesélhetnének a falak. A Fő utca 61. szám alatti háznak először az elődjét kellene megkérdezni (ami akkor még a Vitéz utca 2. szám alatt állt.) 1945. január 2-án a házat…..
Szép volt az idő múlt hétvégén, úgyhogy a novemberi tavaszban remek alkalom kínálkozott egy kis zöldövezeti sétára a városban. És ha már így volt, akkor miért is ne a Wekerle-telepre essen a választás? Szeptemberben adták át a felújított Kós Károly teret, a…..
Az építészet tavasza mindenképpen a szecesszió. Budapesten igazán boldogak lehetnek e korszak rajongói (például én), mert szép számmal bukkannak fel a stílus példái szerte a városban. Némelyek közülük egészen ismeretlenek. A Bakáts téren is ritkán kerül az ember a templom…..
Az idei  Budapest100-ban az egyik főszereplő helyszín a Kelenföldi Hőerőmű lesz, ahol reményeink szerint mindenféle izgalmas dolgokat lehet majd leszervezni. :-) A konkrét megvalósításig azonban még elég sokat kell aludnunk, így hát arra gondoltunk, írunk egy kis bemelegítő…..
Modorosblog A BKV-mániás 2013.01.16 13:23:52
Ajánlom kedvenc bloggeremnek, Hamsternek.  Leszögezem az elején: tömegközlekedés csak Budapesten van. A többi csupán néhány helyi viszonylatú, fura színű jármű kapcsolata, későn kelő vidékieknek szórakozni. A nyelvhasználat se mindegy: míg Budapesten átszállás van,…..
LasdBudapestet.blogspot 2013.01.16 19:48:25
József Attila gyerekkora aligha volt boldog: árvaság, nyomor, betegségek, munka, hideg, verések. Ezen évek nagy része összefonódik Ferencvárossal. Sajnos a helyek egy része, ahol Attila élt, ma már nincs meg, ez alól ritka kivétel a Ferenc tér 11. szám alatti ház, amely nemcsak…..
A Fővám tér Budapest turisták által egyik legtöbbet látogatott része, egyik útikönyv sem feledkezik meg arról, hogy ajánlja: német, olasz, spanyol, netán japán barátunk térjen be a Vásárcsarnokba egy jófajta sült kolbászra. De vajon a kötelező fotókat letudva hányan…..