Adatok
HelmCor
9 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A mostani bejegyzésem csupán egy rövidke eszmefuttatás lesz, semmi több. Elérkezett a nyár, az embereknek több ideje szabadul fel, illetve többet is találkoznak, többet vannak együtt, ami nyilvánvalóan azzal jár, hogy több nézeteltérés is akad, több konfliktus lát napvilágot.…..
A cím nem túlzás, de természetesen pontosításra szorul. Arra akarok utalni, hogy az a világ, amiben jelenleg élünk nagyon a végét járja. A végét járja, mert szinte minden szempontból fejlődési zsákutcába kerültünk. Legyen szó pénzügyi, politikai, közösségi, családi,…..
Bármikor felnézek az égre és látom a csillagokat, legyen az egy hideg téli estén vagy egy meleg nyári éjszaka, mindig elgondolkodom azon, hogy ténylegesen úgy működik-e a világűr, ahogyan nekünk tanították. Mint minden irányzat manapság, a tudomány is teljes mértékben…..
HelmCor
2013.04.07 20:49:39
@A Kétségek Monolitja:
Csak erre a tágulásos témára koncentrálva.
Megnéztem a linket is, amit küldtél. Nos én teljesen őszinte leszek és elmondom, hogy mi a kifogásom ezzel az egész tágulással kapcsolatban még mindig.
A metrikus tágulás olyan tágulás, aminek folytán két test között a távolság nő, de a két test nem mozog semerre. Ahogyan értelmezem, te is azt mondod, hogy az ősrobbanást is egy ilyen "metrikus robbanásnak" kell elképzelni. Jól értem?
Ha ezt így érted, akkor a következő a kifogásom ezzel kapcsolatban. A jelenlegi térben az égitestek hatalmas távolságban vannak egymástól, vagyis az ősrobbanásnak kell lennie egy normális tágulási folyamatának is, mert a testeknek el kellett valamikor távolodni egymástól. Szóval igenis fel lehet fogni az ősrobbanást is egy teljesen normális robbanásnak, mert nem történhet máshogy, emellett persze lehet metrikus tágulást is végez. Szóval még mindig kell, hogy tudjunk mondani a 3d-s térben egy pontot, ahol ez történt, maximum a 3d-s térben való tágulás már megszűnt és csak metrikus van, de a 3d-s térben akkor is kell lennie egy pontnak, ahol a robbanásnak történnie kellett.
A további problémám abból adódik, hogy persze ezt el lehet vetni. Meg lehet tenni, hogy nem fogadja el az ember. Én úgy látom, hogy ha a tudomány valamit megfejtett, valamire vannak bizonyítékok és le is ír egy jelenséget, akkor azt el lehet tudni magyarázni érthetően. Kármán Tódor mondotta volt, hogy amit nem tudok úgy elmagyarázni, hogy édesanyám is megértse, azt valószínűleg én sem értem. Ez a a baj mai csillagászattal, hogy itt van ez a metrikus tágulás is, se eleje se vége nincs. A tér nem abszolút, hanem relatív, így két test között tágulhat a tér úgy, hogy a két test nem mozdul sehova.
Na most akkor felmerül a kérdés, hogy ha a két pont nem mozog sehova, hanem csak a közöttük lévő tér tágul, akkor miért nem viselkedik így a tér mindenhol? A gravitáció miatt? Tehát ahol nagyobb két test között a gravitáció, oda már nem tud plusz tér bepótolódni? De miért szól ebbe bele a gravitáció, amikor elvileg a testek sehova sem mozognak, csak a tér szerkezet változik körülöttük?

Ismerősömmel pár nappal ezelőtt egy beszélgetés közepette elvetődött a téma a történelem irányába. Én elmondtam, hogy mi az álláspontom ezzel kapcsolatosan és ő is elmondta, mit gondol erről az egészről. Tömören a logikájának a lényege az volt, hogy a történelemmel már…..
Éppen matematika szigorlatról tartottam munkahelyre, mikor is a buszon egy következő tartalmú beszélgetésre lettem figyelmes:
„A legutóbbi buliban is teljesen úgy öltözött fel Ancsa, mint én. Arról nem is beszélve, hogy ugyanolyan parfümöt vett, mint én. Biztosan tőlem vette az…..
Pár napja beszélgettem egy „ismerőssel” és mint ahogyan az emberek egy részétől manapság már megszoktam, ő is panaszkodott nekem. Hozzáteszem, hogy ezt meg is értem a mai világban, mert sok embernek nem fenékig tejfel az élete, nekem sem, így valahol érthető az, hogy sokan…..
(A valósággal való bárminemű egyezés csupán a véletlen műve.)
Réges-régen mikor a Föld elkészült, akkor a teremtő alaposan szemügyre vettem művét, szeretettel tekintett minden egyes teremtésére, boldogan nézett az állatokra, a növényekre, a lankás völgyekre, magas és…..
A mostani bejegyzésem történelmi témájú lesz. Úgy gondoltam, hogy elmélkedek róla pár sort, hogy Atilla (mert régebben úgy írták, ahogyan ejtik) milyen szerepet töltött be a magyar történelemben és hogyan formálta a magyarok életét.
Magyar volt-e Atilla?
Először…..
Legelső bejegyzésemnek egy igen nehezen emészthető témát választottam, de ezt ellensúlyozandó nem is szeretném bő lére ereszteni. Lehet egyesek egyből elvetik majd a témát, mert túlzottan is kimutat a hétköznapi világból, ezért sokak számára annyira idegen lehet a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A 100%-os pénzfüggést úgy értem, hogy a gócpontok, ahol a kutatás érdemleges része történik. Az teljesen politika befolyásolt. Na most az, hogy a kutató mit kutatgat otthon, illetve például egy NASA-n belül a különböző szekciók munkájába mennyire tud beleszólni a politika, azt persze nem tudhatom. A 100% arra vonatkozott, hogy a ténylegesen említésre méltó helyek, amik ma a kutatások túlnyomó többségét adják, azok mind politika orientáltak, abból kifolyólag, hogy például a CERN is és a NASA is a CFR leányvállalata, a CFR pedig tömény politikusokból, bankárokból, iparmágnásokból áll.
Ez így van, ahogy mondod. Viszont, ha nem tudod meghatározni az ősrobbanás helyét, akkor maga az ősrobbanás teóriája bukfencnek látszik. Hiszen, ha tényleg volt, akkor tudnunk kellene mutatni egy helyet, ahonnan távolodunk.
Ha a fénysebességnél gyorsabban tágulna a tér, akkor ugye a relativitáselmélet egyik alaptézise megdőlt. Ami mit jelent? Eleve sok csillagászati jelenséget ez alapján az elmélet alapján vizsgálnak. Ha ezzel arra jutnak, hogy a vizsgálat eredménye megdönti a vizsgálathoz felhasznált tézist, akkor eljutunk a farkába harapó kígyóhoz.
Na most az alapvető kérdés az, hogy ha a tér növekszik, akkor miért csak a galaxishalmazok távolodnak egymástól? A galaxishalmazokon belül a galaxisok miért nem? A galaxisokon belül a csillagrendszerek miért nem? Holott a metagalaxisok is fejtenek ki egymásra gravitációs hatást. Méreteikhez képest kb. azonos arányban, mint a galaxisok egymás közötti ereje.
Amit 100-200 év múlva fog történni, azt persze én sem tudhatom. Nem azt mondtam, hogy nyakamat rá, hogy így lesz, de én még mindig úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy ezek megmaradnak.
Linket keresek majd neked hozzá. De miért kellene a fényeltolódásokat annak betudni, hogy távolodás történik? Csak a távolság változtathatja meg a fény amplitúdóját? Például egy közeg nem? Mi van akkor, ha a hozzánk érkező fény keresztülvergődik egy olyan közegen, ami változik és ez okozza a fényeltolódást? De még sok más lehetőséget fel tudnék vetni.
Éppen ez a baj. A mérések számolások egyáltalán nem utalnak arra, hogy az univerzum nagyon tágulna. Csak ha van egy számolási eredmény és ezt lehet magyarázni nyolc módon, akkor azt mondják, hogy a tágulás miatt van, holott nem biztos. Visszatérhetünk itt a fényeltolódás problematikájára.
Ha valamiben nincs dinamika, hanem statikus, akkor mit lehet rá mondani? Semmit. Ha nincs vizsgálható statizmus, akkor maximum annyit lehet mondani egy objektumról, hogy valahogyan valamikor teremtődött. Mást nem. Ergo itt a tehetetlenség miatt sokkal több kutató fanyalodna arra, hogy ráfogja ezt egy létezőre, amit nevezhetünk akár Istennek.
Miért zárná ki a vallást definíciójából adódóan? A tudomány elvileg azért van, hogy általa megismerjük a világot. Ha a világot adott esetben tényleg Isten teremtette, akkor a tudománynak azt kell kimutatnia, hogy a világot Isten teremtette, vagyis alátámasztani a vallási tézist. Ha a tudomány akármit is kizár bizonyíték nélkül, akkor az már nem tudomány. Hanem inkább propaganda valami mellett és valamivel szemben.
Nem kellett, hogy halljál erről. Csak bele kell gondolni, hogy ha a Föld 4,5-5 milliárd éves. Az univerzum meg például 15 milliárd, akkor a Föld kialakulásához 10 milliárd év kellett. Akkor szerinted mennyi kellhet egy galaxis kialakulásához, ami egy kicsit bonyolultabb szerkezet egy egyszerű bolygónál? És most nagyon enyhén fejeztem ki magam. :D