Regisztráció Blogot indítok
Adatok
repinorbi

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Immáron harmadik napja bizonyítja az országnak a kormány, bizony milyen jó, egészség és ifjúságvédő is az új trafikrendszer. A kevésbé Fidesz-lojálisak számára azonban már világos, a helyzet még mindig csak fokozódik, a pokolban pedig a magyarok lennének a szervezők ... "A…..
Kiszivárgott a szándék - a kormány a nemzeti trafik után az alkoholkereskedelmet is "nemzeti" rabigába hajtaná: "A szeszforgalom új szabályozásának lehetséges módjainak kialakításakor messzemenőkig figyelembe kell venni a kormány azon alapvető célkitűzését, amely szerint a…..
repinorbi 2013.05.31 14:08:28
@Csillagszemű Juhász:
Na ez valóban így van. Nem is erről lenne szó, hanem arról hogy mi van az új "zöldfülű" nyertesekkel, akik vállalták a július 1-es nyitást a pluszpontokért. Én most is árulok dohányt, de már látom a vásárlókon, hogy a célegyenesben már készletezni fognak mert, abban nem bíznak, hogy a Nemzeti Dohányboltok időben elindulnak.
Az MSZP meg minden bizonnyal számon fog kérni a NDN ZRt.-n minden egyes nem kinyitott nyertest.
A környékünkön lévő nem kinyitott nyertest meg én fogom majd számonkérni. Ha kell fel is jelentem. És ez csak a kezdet.
Szemet szemért.
Senki ne gondolja, hogy egy piacot csak úgy át lehet venni!
Persze akkor is résen leszek amikor piros betűs ünnepen ki fog nyitni. Ha alkalmazott lesz a pult mögött már készítheti is a pénzt a bírságra.
Amúgy van nyertes ismerősöm és már láttam az új szállítási szerződésekből is. Ha egyszer 100%-on 3 magyar és 3 külföldi cég osztozik akkor piszkosul nehéz lesz betartani mindenkinek az elvárását.
Elvárás a 40% magyar érdekeltségű dohánygyár.
Elvárás a 30% magyar gyártású termék.
Van magyar gyárnak is külföldi készítésű cigarettája.
Elvárás a 240-es "zsebcsomag" megjelenés.
És persze van olyan gyár amelyik szeretne 40%-os polcrészt.
Akinek a suliban gyengén ment a matek az most hasba is szúrhatja magát rögtön.
És a Philip Morrisnál még csak ma van a "nagy megbeszélés"
Repi Norbi
Mint Józsi bácsi a repülőn, úgy érezhetjük magunkat a trafik-botrány újabb és újabb fejleményeit látva - a kormánypárt pedig úgy gondolja, ebből a választók az ég adta világon semmit sem észlelnek. Pedig talán jobb lenne, ha nem kezelne a Fidesz minden egyes állampolgárt…..
repinorbi 2013.05.09 11:04:55
A héten kezdik aláíratni a szerződéseket.
A szerződés birtokában már bárki rendesen tervezhet.
Aki 1-nél több koncessziót nyert és valódi, régi trafikos volt, az a régi helyén nyit, valamint keres egy újat is.
Az új helyen kifejezetten nagy lesz a kockázat.
Mekkora a konkurencia, elfogadják-e a vásárlók, hogy az új trafikos tönkreteszi a régit.
Mennyire szabadulnak el az indulatok.
Aki 1-nél több koncessziót nyert arra könnyű lesz rászállni.
Nem kell hozzá semmi csak egy ’Kubatov féle’ üres táblázattal végigsétálni a kerület összes trafikját.
A bejárat mellett ott lesz az üzemeltető neve, valamint a ’Tűz esetén értesítendő’ is. Telefonszám is.
Aki ilyen táblázatot akar készíteni az egy nap alatt simán végez.
Ezt követően felmegy a céginformációs oldalra és megnézi a tulajdonosi hátteret.
Ezt összehasonlítja a különféle ’trafikmutyis oldalakkal’, és már ki is alakult a kép, hogy ki a csókos, és ki nem.
Azután a vesztesek vagy bosszút állnak, vagy nem.
Nem szeretnék olyan házban lakni, ahol egy csókos ’újtrafikos’ nyit.
Nem szeretném, ha egy csókos ’újtrafikos’ az én autóm mellett parkolna.
Pénztárgép.
Ha a pénztárgép csere ilyen tempóban halad, akkor itt 2013 07 01-én nem lesz senkinek ilyen gépe.
Aki nem nyit ki időben, az elveszíti a koncessziós jogot.
A 10%-os vagy 12%-os árrés még nincs megszavazva!
Fagyi.
Azt végképp nem értem, hogy kerül a fagyi a Dohányboltba?
Ha már bővítenének, akkor betehetnék az ’orbit v. winterfresh’ rágókat, mert ezt általában együtt veszik.
Ezekből az apró kis jelekből is az látszik, hogy aki ezt a törvény összetákolta az még az életben nem dolgozott ilyen helyen.
A szakmai egyeztetés is nagy valószínűséggel kimaradt.
’A magyar családok kezébe adnánk a dohány bevételét.’
Addig, amíg van elég pályázó pl. egy kerületben van 50 hely, pályáztak 70-en.
Ebben az esetben nem kellett volna egy pályázónak 1-nél több koncepciót adni.
Kicsit a jó erkölcsbe ütközik.
Úgy sem fog menni a nagy többségnek 2 vagy annál több bolt. Még szakmabelinek sem.
Ha egyszerű számokkal, egyszerű pályázatokkal ilyen átlátszó végeredmény jön ki, akkor mi lehet a költségvetésben, a KSH-nál, az MNB elemzői osztályán és még sok egyéb helyen?
Honnan veszi a Lázár, hogy a hangulatkeltés mögött a Philip Morris áll.
Ne a levegőbe beszéljen, hanem mutassa meg, hogy kit figyeltek meg, kit hallgattak le, milyen titkosszolgálati eszközökkel szerzett bizonyítékai vannak!
A trafikosokat szerintem nem kereste meg a Philip Morris, hogy arról keseregjenek, hogy csalás történhetett.
Engem sem keresett meg a Philip Morris!
A trafikmutyi teljesen tisztán látszik. Triviális.
Repi Norbi
Úgy tűnik, kormányunk nem elégszik meg az eddigi intézkedésekkel és a statisztikai másképp számolást sem tartja elegendőnek, így további lépéseket kíván tenni szaporodásunk érdekében - demográfiai programot indít az év második felében, "ha a gazdasági növekedés ezt…..
Miért is érdekes annyira a trafikmutyi? Mert  ezen a botrányon keresztül a lehető legszemléletesebben látszik, milyen állapotok is uralkodnak ma hazánkban. És az ide vezető intézkedéseket nem igazán lehet a baloldalra fogni, bár kísérletek azért biztos lesznek rá. Játsszunk…..
repinorbi 2013.05.03 14:35:27
@no_successful2:
Ez a példa azért nem egyenértékű az MNYP kasszával és a 20 éve vezetett vállalkozásommal!
Ha most választanom kellene nem bíznám a kecskére a káposztát az tuti.
Tehát FIDESZ : nem
Tegnap megjósoltuk, mára már meg is történt - pedig nincs varázsgömbünk, nem voltunk tenyérjósnál és kártyát sem vettünk. De azt azért mi sem gondoltuk volna, hogy ilyen kevés idő kell a lehetséges jövő megvalósulásához. Emlékeztetőül: "a kormánynak meg kell oldania,…..
repinorbi 2013.04.27 13:37:38
Most, hogy már a hvg.hu is megírta mekkora mutyi is történt, meg én is teljesen érintett vagyok a nyeretlen pályázatommal, szeretnék tiszta válaszokat!
Felszólítom Vámos Györgyöt a Kereskedelmi és Ipar Kamarától hogy a következő két lehetőségből válasszon:

1. Én, Vámos György a Kereskedelmi és Iparkamara nevében nyilatkozom, hogy minden rendben történt. A kiírás, lebonyolítás, a szakma szabályainak megfelelően történt. A pályázaton nyerteseket a Kamara is elismeri nyertesnek.

vagy

2. Én, Vámos György a Kereskedelmi és Iparkamara nevében nyilatkozom, hogy a nyertesek névsorának nyilvánosságra hozatala óta eltelt időben komoly aggályok merültek fel. A "mutyival" kapcsolatban a közvélemény megnyugtatására igenis hozzák nyilvánosságra a pályázaton elért eredményeket. A koncessziós szerződéseket az ügy tisztázásáig ne kössék meg.

A piacvezető dohányforgalmazóktól a következő nyilatkozatot várom:

1. A PMMO Kft. nevében nyilatkozom, hogy a pályázaton elért nyerteseket a PMMO Kft. valódi nyertesnek ismeri el. A nyertesekkel időben szerződést fogunk kötni.
2. A BAT MO. Kft. nevében nyilatkozom, hogy a pályázaton elért nyerteseket a BAT MO. Kft. valódi nyertesnek ismeri el. A nyertesekkel időben szerződést fogunk kötni.
3. Az Imp. Tob. MO. Kft. nevében nyilatkozom, hogy a pályázaton elért nyerteseket az Imp. Tob. MO. Kft. valódi nyertesként ismeri el. A nyertesekkel időben szerződést fogunk kötni.
4. A JTI. MO. Kft. nevében nyilatkozom, hogy a pályázaton elért nyerteseket a JTI. MO. Kft. valódi nyertesként ismeri el. A nyertesekkel időben szerződést fogunk kötni.

5. A Continental dohánygyár hazai pályán van, az ő nyilatkozatukat előre tudom.

vagy

1. A PMMO MO. Kft. nevében nyilatkozom, hogy addig amíg a Nemzeti Dohány Nonprofit Kft. a "Mutyi" körül kialakult helyzetet megnyugtatóan nem rendezi, addig a "nyertesekkel" sajnos a Nemzetközileg Tiszta Jó Hírnevünk miatt nem kötünk szerződést.

2. A BAT MO. Kft. nevében nyilatkozom, hogy addig amíg a Nemzeti Dohány Nonprofit Kft. a "Mutyi" körül kialakult helyzetet megnyugtatóan nem rendezi, addig a "nyertesekkel" sajnos a Nemzetközileg Tiszta Jó Hírnevünk miatt nem kötünk szerződést.
3. Az Imp. Tob. MO. Kft. nevében nyilatkozom, hogy addig amíg a Nemzeti Dohány Nonprofit Kft. a "Mutyi" körül kialakult helyzetet megnyugtatóan nem rendezi, addig a "nyertesekkel" sajnos a Nemzetközileg Tiszta Jó Hírnevünk miatt nem kötünk szerződést.
4. A JTI. MO. Kft. nevében nyilatkozom, hogy addig amíg a Nemzeti Dohány Nonprofit Kft. a "Mutyi" körül kialakult helyzetet megnyugtatóan nem rendezi, addig a "nyertesekkel" sajnos a Nemzetközileg Tiszta Jó Hírnevünk miatt nem kötünk szerződést.

Jó esély van arra, hogy most mindenki színt vall.
Ha a dohánygyáraknak a JÓ Hírnév megér annyit, hogy a helyzet tisztázása nélkül szerződést kötnek a "nyertesekkel", akkor valamelyik nem nyert trafikosnak biztos megér annyit, hogy mozgalmat indít azzal, hogy május 1 után már egyáltalán enm tart cigarettát. Valószínűleg én kezdek.

Repi Norbi
repinorbi 2013.04.29 18:25:38
@morgás joga mindenkit megillet:

Köszönöm a linket. Nagyjából erre számítottam.
Most már csak az a feladat, hogy ezt a témát nem szabad hagyni, hogy kihűljön.

Megemlítenék néhány idevágó és látszatra nem idevágó dolgot.

Most, hogy a Lázár Jani beterjesztette ezt a 11 oldal módosítást kicsit át kell gondolni az üzleti tervet. Az eddig is publikus volt, hogy minden létező cigarettát kell tartani.
Mi kb. 160 féle cigarettát tartunk, és kb. 20 féle vágott dohányt a 4 nagy dohánygyártótól.
A Tabán Trafiktól nem tartottunk semmit, mert a kutya sem kereste.
Ha náluk is akkora szortiment van mint a többieknél, akkor még legalább 50 féle cigaretta bejön a képbe, valamint 5 féle dohány.
A mostani árukészletünk (szekrényes számkódos védelemmel betörés ellen + telefonálós riasztó + élőkép a boltból mobilra)kb. 2 000 000.-
Ha bejön minden cigiből egy csík van akkor az induló készlet nem áll meg 3 000 000.- alatt. Na meg a boltkialakítás.
A pályázók nagy része szerintem nem tudja, hogy áremelésnél/zárjegycserénél a régi zárjegyes cigit a hónap végéig kihozhatja a terítő autó, azután pedig még egy hónapig eladhatom én.
Ilyenkor a beragadt, nem menő cigit a beszállító visszaveszi a jó partneri kapcsolatra való tekintettel.
Persze van limit is. A Philip Morris heti 800 000.- ft.forgalom mellett 40 db régi áras cigit vett vissza.!!!!
Ha tartottuk volna azt a sok tré cigit amivel bepróbálkoztak, akkor csúnyán beégtünk volna.
A beenragadt cigit a boltban nem lehet tárolni, mert megbüntetnek a NAV-osok 150 000.- ft-ra.
Úgyhogy július 1-tól aki mindent tart az erre is készüljön fel.

Most, hogy áprilisban becsúszott a 30 C, el sem tudnám képzelni, hogy ne legyen nyitva a bejárati ajtó!! Az új trafikok csukott ajtóval fognak üzemelni.

Akit pedig a stómanok behülyítettek, azok kezdhetik átiratni a lakást meg az autót a rokonokra, mert a nyertes a TELJES vagyonával felel a bolt hibáiért.
Ha az alkalmazott nem elég agilis és mindenkit, 18 alattit is kiszolgál akkor annak a boltnak hamar vége lesz!
Feljelentő, trükkös kamerás vásárló biztosan lesz. A napszemüvegbe épített kamerát már 12 000 Ft-ért meg lehet venni. A kereskedelmi TV-ket sem kell félteni. Híradó, Fókusz, stb.
Palcsó Tomika már most kezdhet koncertezni, mert őt már többen kinézték. Amennyit vele példáloztak szerintem az elsők között lesz aki a gatyáját ráfizeti a bírságra.

A Lázár azt is megmondta, hogy ő az egész dohányzást betiltaná!
Márpedig amit ő egyszer megmond.....

Amúgy ennél a mutyinál bebizonyosodott, hogy már nem Orbán a király. A kihívóval a hétfői ülésen Orbán nem konfrontálódott.
Ha viszont ezek a Trafikok nem nyitnak ki 2013 július 1-én akkor Lázárt így tette el az útból Orbán.
Július 1-ig el fog dőlni, hogy ki a FIDESZ első embere.

Repi Norbi
Lassan, de biztosan körvonalazódnak a trafikmutyi következményei nemcsak a közelebbről érintettek, hanem a közvélemény számára is, így például a törvényjavaslatban foglalt 10%-os garantált árrés akár ezer forintos cigarettát is eredményezhet, cirka 30-40 ezer munkahely…..
repinorbi 2013.04.30 09:51:54
Bajban a gazdák!!
Lázár huszár a szabadságharc egyik nagy csatájában kivont karddal kaszabolja az ellenséget. A csata hangulata annyira magával ragadja, hogy nem veszi észre: már nem az ellenséget vágja, és hogy a csatamezőről áttévedt a gazdák földjére.
A távolból Orbán Gazda, Matolcsy Gazda, Varga Gazda, Dohánygyár Gazda, Mesterházy Gazda és Bajnai Gazda nézik a a nagy szabadságharcost. Mivel ez már nem a csatatér, ezért a fűben itt-ott elfekvőben van egy-egy gereblye, ami csúnyán arcul csapja. Éleslátása percről-percre romlik.
A gazdák a termőterület szélén dilemmáznak:

Orbán Gazda dilemmája:
Addig hadakozik ez a Jani amíg a saját embereimet, szavazóimat is mind levágja. Ebből nehezen lesz 2/3. Át kéne helyezni valami nyugisabb helyre. Jó kapcsolatai vannak vietnámban. Még nagykövet is lehetne.

Matolcsy Gazda dilemmája:
Ezt nem hiszem el!! Sínre tettem tavaly az országot, erre jön ez a rengeteg új cég, új trafik. Szinte semmi adót nem fognak fizetni, mert az induló cégek az első évben még rengeteg költséget leírhatnak. Mi lesz itt dec.20 után amikor bejön a társasági adó?

Varga Gazda dilemmája:
Ha nem folyik be az elvárt adó, akkor találhatok ki én is valami új megszorítást. Pedig nekem már nem ez lett volna a dolgom. A választások előtt megszorítani nem lehet.

Dohánygyár Gazda dilemmája:

Erkölcsi dilemma:
Kössek szerződés egy csalással győztesnek kikiáltott trafikossal vagy ne??(közben a hvg.hu-ra felkerül annak a Fideszes politikusnak a neve aki a rést ütötte a pajzson)

Gazdasági dilemma:
A tavalyi év végén a kormány megigérte, hogy most egy évig nem lesz áremelés.
Tehát a gyár rendesen bevásárolt zárjegyből.
Tehát az új, 10-12 %árrést tartalmazó terméken új zárjegy lesz. A régi megy a kukába!
Ez veszteség.
Szerződjek vagy ne szerződjek.

Mesterházy és Bajnai Gazda dilemmája:
Ez komoly, hogy május 1 előtt egy nappal ekkora ajándéklabdát kapunk a kapu előtt?
Ha ezt a helyzetet nem használjuk ki akkor semmit. Nem érdemeljük meg a választók bizalmát.

Amíg a gazdák dilemmáznak addig elmondanám, hogy én mit javasoltam volna annak, aki a törvényt megcsinálta.

1. Fiatalkorúak védelme:
A bármilyen módon tettenért fiatalkorút a rendőr feljelenti. Ad egy csekket először egy jelképes összegről, amit a szülő kifizet. Valamint egy rövid kiscsoportos foglalkozásos továbbképzést arról, hogy miért nem szabad rászokni a dohányzásra.

2. Boltosok büntetése:
A bármilyen módon tettenért dohányforgalmazó többlépcsős rendszerben lett volna megbüntetve.
Pl.
Első lebukás: csekk 40 000.- ft.
Második lebukás: csekk 100 0000.- ft.
Harmadik lebukás: csekk 100 000.- ft. mellékbüntetés: jövedékis működési engedély felfüggesztése 1 hónapra.
Negyedik lebukás: csekk 100 000.- ft.
mellékbüntetés: jövedékis működési engedély felfüggesztése 6 hónapra.
Ötödik lebukás: boltbezárás végleg.

Állami bevétel növelése:
Aki dohányáruval foglalkozik az a mostani pályázatos áron egyszerűen vegye meg a koncessziós jogot. Pl. Bp. évente 240 000.- ft. Ez még mindig jobb mint az ami most várható.

A Most már hozzászólnék az oldal vitaindító cikkéhez is:
A kisboltba azért megy be a vásárló mert gyorsan végez. A vásárlók jelentős része nem szeret sorban állni.
Ha egy Nemzeti Dohányboltban a sor elején álló ember pont bevált egy nyertes szelvényt, valamint még a tippmixen megjátszik valami bonyolultat, kér egy kávét és mindezt megspékeli 3 újsággal, akkor a sor végén álló dob egy hátast és kimegy.

Könnyen lehet, hogy aki sokat markol, keveset fog.

Repi Norbi
repinorbi 2013.04.30 16:08:12
@lutria:
Én egy kicsit bonyolult ember vagyok.
Már az ovodában is táblázat volt a jelem.
Számoljunk már utána, hogy mennyi munkanélküli várható!
1. Csak dohányáruból élő trafikos. Kb. 1000
2. Kisbolt, jelentős dohányforgalommal.
Kb. 30 000 bolt. Egy 40 nm körüli üzlet "legénysége" 3 dolgozó. Ezek nem fognak elsőre bezárni. Amíg lehet a munkaerőn spórolnak. Amúgy elterjedt mostanában a "tulajdonos dolgozik egyedül" működési forma. Tehát a kisboltok lassan fognak elvérezni.
Várható munkanélküliek száma: 30-60000.
3. 30-50 kisbolt eltart egy Tejtermék- és hús nagykereskedést, 2-3 pékséget, egy vegyiáru kereskedőt, 2-3 édesség nagykereskedőt, egy szeszesital terítő autót a hozzá tartozó területi képviselővel. Egy Coca Cola területi képviselőt is. 8-10 kereskedő pedig "eltart" egy könyvelőt. Ezeken a munkahelyeken sem egy ember dolgozik.
4. A dohánygyárak terítő autóiról is kirúgnak 100-200 embert.

Új munkahely képződik 5000x3= 15 000

Ha ebből valaki kiszámolja a végeredményt, akkor azt észreveheti, hogy több munkahely szűnik meg mint amennyi teremtődik.
A régi szakképzett munkaerő eltünik, az új szakképzetlen pedig majd szép lassan betanul.
Az már most látszik, hogy egy 20-30000 új munkanélküli felborítja a költségvetést. Mindez pusztán azért , mert a Lázár legszívesebben betiltaná a dohányzást, és mert helyzetbe hozta a "mutyisokat".
Ebből év végére nem lesz meg az elvárt GDP növekedés. Az egészen biztos.

Repi Norbi
Most már tudjuk, kik gondolják úgy, hogy nagy dohány a dohány - és azt is, hogy a kormányzat (vagy aki elbírálta a pályázatokat) kikről gondolja úgy, hogy megérdemlik a nagy dohányt. A különböző hírportálok sorban értelmezik a közzétett nyertes-névsort, kik is nyertek 20…..
repinorbi 2013.04.24 19:33:57
@Parmezanidész:
Bíztam benne, hogy a trágár szövegek lemaradnak, de látom tévedtem. A pályázat úgy lett kiírva, hogy az égvilágon semmi jogorvoslat nincs. Az egyetlen lehetőség talán az ombudsman lenne, de őt is félre lehet söpörni. Amúgy a puding próbája az evés. Az majd menet közben derül ki, hogy valakinek mennek-e a dolgok. A törvényt visszacsinálni nem fogják. Eddig sem ismertek be semmit. A PR-juk is az országban a legjobb. Azóta hallottam a Gyuzsót az Infórádióban. Azt kommunikálta, hogy minden nagyon szépen halad, minden teljesen szabályos, és a most még fehér foltokon is lesz majd dohányárú. Amúgy a törvény arra ment ki, hogy a dohányzást visszaszorítsa. Ha valaki akarja az Inforádió honlapjáról le is töltheti a riportot.
A Gyuzsóban nagyot csalódtam. A szomszéd házban lakott, nemzeti mezben járt be vásárolni, és akkor még tudta mi a fair play. Azóta nagyot lépett előre. A nemzeti mez szine is megváltozott. A 19.05-ös kommenthez azt tenném hozzá, hogy én üzemmérnökként végeztem, de az ott szerzett matematikai, szervezési, logisztikai munkaszervezési stb. ismereteket a kereskedelemben tudtam hasznosítani. Ha most minden a legpesszimistább változat szerint jön össze, akkor 43 éves fejjel hamarosan pályakezdő leszek. Amit elvettek tőlem az 20 év kemény munkája.
Aki ezt most "megnyerte" az mostantól kapaszkodhat rendesen. Ha a képviselők nem szavazzák meg időben a min. 10%-os árrést akkor az aki 1-nél több helyet szerzett be fog csinálni, mert nem ismerek senkit aki egyszerre kettő v. annál több boltot tudott volna vinni. Belerokkant mind. Amint tönkrement az élete a gyengébbik boltot feladta.
Ha több boltod van úgy nő a rizikó.
Piros betűs ünnepen csak 1 helyen lehetsz. Az időarányos hétközben max 30 napból most már csak 15 van. Az időarányos 52 vasárnapból júli 1 után már csak 26 lesz. Aki 1-nél többet nyert az kapásból 3 alkalmazottat fog majd foglalkoztatni, mert nyitva kell lennie a vasárnap miatt. 3 alkalmazott rezsije meg nem kevés.
Aki úgy gondolja, hogy majd az alkalmazott bejelentés nélkül fog dolgozni az nagyot fog csalódni. Azok akik hoppon maradtak és a kisujjukban van a szakma, csak arra fognak várni, hogy az ilyeneket feldörzsöljék.
Ha a 14 műszakra nincs elég ember már jön is a hivatal. Ha túl későn jön a 10 százalék akkor jó ha van egy pár milliód tartalékban. És ha a parlament megszavazza, akkor még megjelenik a közlönyben, és a dohánygyáraknál is leszegy kis átfutási idő.
A jegyzethez csatolt mondás pedig:
Ki mit főz egye meg.
repinorbi 2013.04.24 20:53:19
@9mmPara:
Azt nem árt tudni, hogy egy volt önálló trafikos büszkeségből nem fog alkalmazottként dolgozni a régi boltjában. Ha pedig igen akkor halálra fogja lopni vagy bírságoltatni az új tulajt. Aki a teljes vagyonával felel.
A teljes vagyont mindenki vegye nagyon komolyan. Az egészségvédelmi bírságról nem nagyon találtam pontos számot, de az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az előző év nettó bevételednek az 5 %-a. Namármost itt minden trafikra kb. napi 300 000.- Ft bevétel jut. Ez éves szinten 100 000 000.- Na ennek az 5 százaléka már nem kevés. Ha tényleg a teljes vagyonoddal felelsz akkor nem hibázhatsz 20 éven keresztül. Na ehhez rendes idegrendszer kell. Vagy egy jó nagy kert ahol az ellenőröket elásod.
repinorbi 2013.04.26 07:39:20
Tisztelt Lázár Jani!

Tényleg olyan emberekre van szükség mint te!
Még meg sem száradt a tinta a listán, hogy kik nyertek koncessziót, máris sikerült benyújtanod egy 11 oldalas törvénymódosítást!
Bravó!!!!!
Mindenki ezt várta.
Habár látszik, hogy nagyon készültél, azt azért tudnod kell, hogy néhány apróság lemaradt.
Elfelejtetted beírni a kiemelt védelmet a törvénybe. Ez védené meg a sok dühös, bosszúálló nem nyert pályázatostól a lelkes új trafikost.
Elfelejtetted beírni, hogy az a 18 alatti aki be mert menni az milyen vétséget követ el.
Ha én bemegyek a fiammal mint régi trafikos és egy órán keresztül nézelődök, akkor addig amig a zsaruk ki nem visznek, én bent lehetek vele büntetlenül.
Elfelejtetted beleírni hogy a rendőrnek sürgősséggel kell kijönnie mert a dohány az mindenek felett.
Ha már ekkora elánnal áltál neki az árrésnek, akkor megkérdezném mi fenének kellett eddig várni erre.
Neked sem lett volna mindegy, hogy egy éves 100 000 000.- forintos forgalomnak a 4%-a haszon, vagy 11,11%-a.
Ha már ennyire bele tudsz szólni mindenbe, akkor intézd már el légyszíves, hogy a BUSZJEGYEN ne 9 forint legyen, hanem 35. Tudod a 350.- Forintos BKV vonaljegyre gondoltam.Pesti vagyok, nem Hódmezővásárhelyi. Na meg örülnék annak is ha a mobil feltöltőkártyán nem 1-2% haszon lenne. Hanem 10%.
Abban a pillanatban bekötném a boltba a babkkártyaleolvasót és ti is beszedhetnétek egy rendes "matolcsy féle" tranzakciós illetékes.
Jani ha mindezt megcsinálod akkor Te Vagy az Isten nem a Viktor!
Ha elintézed, hogy mindenen rendes árrés legyen isten bizony rád szavazok, pedig nálam eddig nem voltál sehol!
A tegezést talán megérted, de mi szakmabaliek, régi dohányosok nem magázzuk egymást.

Repi Norbi.
Ha kíváncsi, bárki megnézheti, július elsejétől tud-e dohányterméket vásárolni ott, ahol él - az illetékes minisztérium ugyanis közzétette melyek azok a települések, ahol egyelőre senki sem kíván Nemzeti Dohányboltot nyitni.  Eddig mi is történt? (előzményposztok…..
repinorbi 2013.04.04 07:30:01
"Tudtuk, de nem sejtettük." Egy bármilyen versenyen, vagy pályázaton a zsűrinek vagy a bíráló bizottságnak a szakmai elitből kell kikerülnie. Kiváncsi lennék arra, hogy a kiértékelőnek van-e bármilyen szakmai kompetenciája a kereskedelemhez? Ez a munka a kereskedelemnek egy speciális , szakosodott része. Az egyik oldalról el kell tartania egy vállalkozást, a másik oldalról pedig be kell szedni az államnak 500 milliárd ft. bevételt.
A pályázattal kapcsolatban a vásárlóim szinte minden nap kérdezik, hogy van-e már eredmény. Szurkolnak is legalább ezren. Kérdezik, hogy izgulok-e az eredmény miatt? Hát persze. De tudom azt is, hogy a környéken nem véletlenül alakult ki az, hogy csak mi maradtunk. Ehhez a munkához nagyon maszívnak kell lenni, mind fizikailag, mind idegileg. Nem árt ha érzéked is van hozzá, meg tőkéd, és nem lehet az IQ-d 110 alatt. Kell némi tapasztalat, mert már az első héten kirabolnak, vagy megtalálnak a trükkös tolvajok. Nem vihetsz egyszerre egynél több boltot, mert ha kezelésre szoruló betegséged van akkor egyszerre 2-3-4-5 boltot nem tudsz felügyelni. Ha alkalmazottra bízod, akkor egy napi 300000 vagy 400000 Ft bevétel bárkit megszédít. Ha megveszed az árut és széles választékod van akkor először a gépbe kell bevételezned az árut és csak utána rakhatok ki. Cigaretta áremelésnél időnként ugyanazon a vonalkódon kétféle ár van. Az újságnak minden nap másik ára van. A főzött kávé meg a cukor vonalkód mentes. Ha tartod az üveges sört és valaki visszahozza a korábban vásárolt üveget, de cigarettát szeretne vásárolni akkor mit csinálsz?
Na szóval aki csókost esetleg most a Fidesz helyzetbe hoz annak nem lesz annyira arany élete. Én sem pályázok olyan állásra amihez nem értek!
repinorbi 2013.04.24 09:29:13
@morgás joga mindenkit megillet:

Tisztelt Szerkesztő!

Április 22-én este jelent meg az a lista, amelyben a nyertesek nevét közölték. Mostanra már elég sok hírportál kinyomozta, hogy kik nyerték agyon magukat.
Tessék szépen egy elvárható komoly cikket írni, mert én már nagyon szeretnék hozzászólni ehhez a témához.

Tisztelettel:
Repi Norbi
Áprilisig bekötik az összes pénztárgépet az adóhatósághoz, ettől elviekben 95 milliárd forintot vár Matolcsy. És mindez mennyibe kerül az adófizetőknek? Első körben alkalmassá kell tenni a NAV rendszerét, hogy képes legyen az adatforgalom lebonyolítására és feldolgozására…..