Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hobb

0 bejegyzést írt és 64 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar egészségügy olyan, amilyen, a magyar kórházak meg pláne. Balázs rövid történetében így aztán nem is elsősorban a klagenfurti kórház felszereltsége az érdekes, hanem az, ahogyan a nem túlhajszolt, kizsigerelt orvosok és ápolók hozzáállnak a beteghez...
Orbán a hazai reformellenes lobbicsoportok letörése helyett azonban intenzív ellenségkeresésbe kezdett Brüsszelben és a nagyvilágban és közben saját oligarchacsapatot épített – mondja az, akit a vezénylőtábornok személyesen nevezett ki a versenyhivatal élére...
A napokban két részeg férfi vert meg nőket, férfiakat vegyesen egy fővárosi szórakozóhely előtt. Mondhatnánk, hogy ok nélkül – de erre amúgy sem létezik indok. Azért bunyóztak, mert ahhoz volt kedvük és megtehették. Épp, mint a Fidesz – de az állampárt még azt sem mondhatja: bocs, részeg voltam...
Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez. 1. Magyarország bukásai             A honfoglalással letelepedési helyet szerzett magyarság és a népvándorlás során hozzácsatlakozott népek képeztek akkora…..
Tart a hírhedt mexikói drogbáró, Joaquin El Chapo Guzmán pere New Yorkban. Egykori testőre árult el részleteket a 2016-ban elfogott bűnöző kegyetlenkedéseiről...
A Fidesz – és személyesen Orbán Viktor is – már első kormányra kerülésekor dédelgette az ügyészség kormány alá rendelésének álmát. Mégsem valósította meg a szükséges kétharmad birtokában sem. Mutatjuk, miért mondott le erről a NER...
hobb 2019.01.23 12:10:24
@paraszthajszal: az államrenddel az a probléma, hogy nincsen, helyette "államkupleráj" meg "állambanda" van. A közjogi méltóságokkal ugyanaz a helyzet, csupa bolondot látni, csak csörgősipka nincsen rajtuk
Soha nem tört még ki ekkora vita a miniszterelnök fasírtjáról, miközben csak azt nem vesszük észre, hogy valójában annyi történt, hogy a miniszterelnök kommstábja nem ismeri a magyar valóságot. Ha ismerné, nem botlott volna el a Gundel-névben...
Az én Viktorom 2017-et aposztrofálta a lázadás évének, amelyből 2019-re a pofára esés éve kezd kibontakozni. Sok kihívás előtt áll az emberiség - környezetvédelem, robotizáció, gazdasági fejlődés kérdése stb. - amelyből most csak kettőt emelünk ki, azokat, amelyekre Viktorunk a lázadást vizionálta.…..
hobb 2019.01.11 21:12:52
@maxval balcán bircaman: Ennyire telt a fantáziádból, birka? Kevés ez, egyre kevesebb.
Ass blaster A ló túloldala (2) 2019.01.07 20:59:48
Na szóval... Tegnap reggel nekiálltam írni. Egész nap a billentyűket vertem, aztán átnéztem és beélesítettem. Elég kemény írásra sikeredett vártam hogy kicsontozzanak vagy a libsik vagy hazaffyak. Vagy mindkettő. Gyanús volt hogy olyan lájtos kommentek jönnek. Mi a fasz? Nézem a posztot a felétől…..
Kedves Viktor!  Konzultáljunk! Tegyük meg, mert ahogy látod kényszeredett mosolyod mögül, azért a helyzet nem rózsás!... Te is tudod, csak nem érted. Valószínüleg fogalmad sincs, hogy mi történhetett, miért durvult el némileg a népharag veled szemben, és miért vált a Te területed, az utca, másoké.…..
hobb 2019.01.07 15:06:34
@maxval balcán bircaman: eltakarodhatnál már a picsába, egyre unalmasabbak vagytok a bérkommentjeitekkel, amelyeknek semmi köze a valósághoz.
Ez már nem csak a rabszolga törvény eltörléséről kell hogy szóljon. Hét éve tombol a sziklaszilárd alaptörvény, ami számtalanszor lett módosítva. És hat éve alkotta meg a kétharmad az új munka törvénykönyvét, ami szép lassan megölte a munkavállaló jogait. Hét évvel ezelőtt kellett volna ezt az…..
hobb 2019.01.03 08:45:44
@maxval balcán bircaman: normális országban neked nem lenne munkád, főbirka.
hobb 2019.01.03 08:50:18
@Gato666: normális országban a két utolsó választást nem nevezték volna demokratikusnak. Már a szátokig ér a szar, de ti még mindig azt magyarázzátok, hogy az csokipuding. Innen, egy normális országból kívánok jó étvágyat :-)
JogÁsz Dübörgünk 2018.12.29 19:00:00
A csőd szélén a New York Times. Kép: blitz.al A világ egyik – eddig – legolvasottabb lapjánál kitört a botrány. Számos újságírót elbocsátottak, többek ellen fegyelmi eljárást indítottak. Az amerikai olvasók levelek ezreivel árasztották el az újságot, milliók…..
Ki ne szeretne esküvői fotókat nézegetni? De vajon hogyan változott a házasságkötés kultúrája a huszadik században? Miért lett nászút, és miért hívjuk mézesheteknek? Mióta cserélünk jeggyűrűt? Fényképalbumomból ez is kiderül.  1. Nászutazás az utódnemzés érdekében Az esküvői utáni utazgatás…..
hobb 2018.12.27 12:26:35
@Fotósképző: A műteremben készült fényképek három okból mentek ki a divatból: elkészítésük nehezen beleilleszthető az esküvői menetrendbe, nehezen nevezhetőek egyénre szabottnak, valamint nem működnek jól, ha valaki tart a kamerától. A kortárs esküvői fényképészet azonban továbbvitte a klasszikus hagyományokat és bármikor készíthetőek hasonló hatású képek, sokkal változatosabb körülmények közt.
Oroszország státusza a nemzetközi közösségen belül meglehetősen elszigetelt manapság, így külpolitikája gyakran keresi a kiutat ebből az állapotból, bár egyáltalán nem a nyugati konszenzusos, bi/multilaterális tárgyaláskultúrával. Az orosz diplomáciát meglehetős agresszivitás jellemzi, mely…..
Fotó: Bődey János / Index   Miközben az MTVA csatornái jó szokásukhoz híven úgy tettek, mintha nem is lennének tüntetők az ablakuk alatt, és nem akarnának bemenni az épületbe, az atv rendkívüli híradót gründolt tegnap este 3/4 10 körül, és egyedüli tévéként tudósított élőben az eseményekről. A…..
hobb 2018.12.17 17:34:50
@Gyorgy007: olvass, tájékozódj
• Az Európai Tanács szakértői szerint a magyar rendőrök igenis verik az illegális migránsokat  • A német kancellár és a francia elnök sajnálatos módon épp azt támogatja az EU-s csúcs előtt, amit Orbán legújabban kézzel-lábbal ellenez • Kovács Zoltán: Ugocsa non coronat! ..
Kezdjük egy kicsit távolabbról. Nem mondunk nagyon újat azzal, hogy az az évi nagyjából 80 milliárd forintnyi közpénzből működő közmédia, azaz az MTVA feladata az alkotmány és a médiatörvény szerint, hogy kiegyensúlyozottan és sokszínűen tájékoztassa az ország lakosságát a közügyekről. Hogy ez…..
hobb 2018.08.21 20:20:08
@trtr: Nem az én pénzemből bármely sajtóképződmény azt csinál, amit akar, legfeljebb nem olvasom el, amit összehordanak. A közmédiát azonban jómagam is finanszíroz(t)am és kissé nehezményez(t)em, hogy fostalicskáznak a hiteles tájékoztatás helyett. Ez nagy különbség.. már ha érteni tetszik egyáltalán.
Orbán 2006-ban bírta ezt nyilatkozni. Azóta viszont, úgy tűnik, nagyon belejött...
Egyetlen dolgot még mindig nem értek: miért jó a kormánynak, ha szarul érezzük magunkat saját országunkban? Évek óta mondogatom, ennél rosszabb már nem lehet. És évek óta folyamatosan bizonyítják, igenis lehet. Egy ideig arra gondoltam, kivonulok ebből az egész komédiából, és megpróbálom úgy élni…..
Cornstein a demokrácia és a szabadságjogok tényleges, nemcsak verbális tiszteletét szabta a kiegyensúlyozott magyar-amerikai kapcsolatok feltételéül. ..
hobb 2018.07.04 18:31:32
@vanRob: Sajnos tévedsz. A Tekintetes Miniszterelnök Úr a focihoz SEM ért.