Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sarafleischer

9 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Nehru-part a belső IX. kerület találkozási pontja a Dunával. Meghatározó épületei a közraktárak, melyek máig emlékeztetnek minket a korábban – a dunai áruszállítás fénykorában – betöltött szerepükre, ugyanis az itteni kikötőkből osztották szét az árut Pesten. Így…..
Budapest Főváros Önkormányzata elfogadta a margitszigeti futókör felújítására vonatkozó javaslatot, és olyan pályát épít, mely nem csak a szabadidő-, de a versenysport számára is alkalmas lesz nemzetközi szinten is. Molnár Zoltánnal, a MOB volt főtitkárával, a Budapest…..
sarafleischer 2014.02.26 12:33:20
oké, szóval az árvíz tönkretette. Értem, foglmam sincs milyen állapotban van, nem használom, ezért kérdeztem (de azért 7 évet régnek tekinteni még választási ciklusokban gondolkodva is erős). Viszont ez még mindig nem indokolja, hogy sokmillió forintból teljesen megújuljon (ne csak kijavítsák), mert a következő árvíz megint el fogja mosni. Az árvíz meg jön, ez a dolga. Joakos szerint meg a kiszélesítés megintcsak nem old meg egy fenn álló problémát (gyalogosok). Az emberek valóban vízpart mellett szeretek futni (ezt szépen mutatja ez a rengeteg emberen végzett vizsgálat (www.feeldesain.com/where-people-run-nathan-yau.html)), de ez még mindig nem indokolja a Margitsziget kizárólagosságát. Az idáigi válaszok alapján fontos, hogy
- víz mellett / szellőzött helyen legyen
- ne legyenek gyalogosok
- könnyen megközelíthető legyen
- hosszabb legyen mint 400 méter

ez ok, de ez még mindig nem csak a margitsziget, ahol szórakozóhelyek vannak, kutyasétáltatók, szállodák, szabad zöldfelület, játszótér stb. Még mindig áll a kérdésem: Miért ide kell Wimbledon és profi futópálya? Miért nem merül fel a javítás mellett bármelyik másik rakpart, a szintén átszellőzött Népliget vagy a Városliget, a Rákos patak medre (vagy 1000 más lehetőség, ami nem csak a budai II. kerületieknek van közel)?

És a kérdőív még mindig eső után köpönyeg, mert csak eldöntött sőt megpályázott dolgokról lehet kotyorászni, ha a nemtudommilyen szabványnak fog megfelelni, akkor tök mindegy ki mit válaszol a fejlesztési javaslatokra....
sarafleischer 2014.02.27 01:46:56
@varosépítési főosztály: Köszönöm a választ! És értem a beton alapozást. A margitszigeti futópálya szélesítését és "szabványosításást" azonban továbbra is demagóg politikai ötletnek tartom. Kicsit olyan, mint amikor a Gödörről kiderült, hogy jó hely és és kiadták az utolsó négyzetcentiméterig a vurstlinak. (reméljem a gödör 2.o már nem esik áldozatul majd), vagy mikor felismerik, hogy a 7-es busz vonalán sokan utaznak és ezért csak sok busz viszi el az embereket és alá építik a metrót, miközben a sok busz remekül elviszi az embereket. Világos, hogy népszerű, sőt az is, hogy a legnépszerűbb, hiszen még ilyen felszereltésű sincs máshol, mint a kommentekből kiderült, pedig lehet, hogy az emberek jobban szeretnek futni, mint a margitszigeten futni, nagy ez a város ehhez. Érdekes lenne egy ilyen térképet csinálni Budapesten ((www.feeldesain.com/where-people-run-nathan-yau.html) és megtudni, hogy egyébként hol szeretnek futni az emberek és azt fejleszteni, mert erre a kérdőív nem jó. Félreértés ne essék, nem vagyok a Margitszigeti futópálya ellen, sem a rendbetétele ellen, csak azt tartom furcsának, hogy profivá kell fejleszteni eus pénzből, miközben nem akarharhatjuk a Margitszigetet egy futókörré degradálni, vagy ezt az igencsak drága projektet előrelépésként értelmezni.Egyszerűen azt gondolom, hogy azt az egy méter szélesítést máshova is le lehetne tenni, és akkor valóban csökkenne a tumultus és nem egy védrenceren keresztül verekedhetnél le magukat az emberek a Dunához. Szomorú, ha mindenkinek aki kényelmesen akar futni oda kell menni. De mondjuk nem meglepő egy olyan országban, ahol Kecskemétről és Szombathelyre csak a Deák tér érintésével lehet eljutni ;-)
Amikor véget ért a nyár, a nyár legjobb budapesti helye a Valyo parti Kacsakő Bisztró is elköltözött. A parton ottmaradtak a bútorok, a szép kilátás, a meleg homok és a Duna, de a fesztiválprogramokra várni kell, gondoltuk augusztusban. Azóta volt őszi híd alatti Valyó nap az új…..
MUTATÓ A térre várva 2013.06.12 08:00:00
Május 24-én, pénteken a VÁR A TÉR program workshopján jártunk, beszámolónkban megismerkedhetnek a programmal és a workshopon a Batthyányi térre elkészített ötlettervekkel is. VÁR A TÉR logó (VÁR A TÉR facebook)   A program A Vár a tér a Portaterv…..
sarafleischer 2014.01.15 22:40:54
@OkoskaTo:rp: jajj, ezt csak most látom! teljesen jogos az igény, de a Portaterv attól tartva, hogy az ötleteket más elkezdni megvalósítani többszöri rábeszélési kísérlet ellenére sem járult hozzá a nagyobb felbontású és a workshopon elkészült részletesebb tervek közléséhez :-(
...a köztéri művészeti találkozó után metróra szálltunk és egészen a végállomásig mentünk, ahol egy óriási építkezésen kívül csak a főváros halvány vonalait lehetett látni a távolban; valóban új városról van szó és nem éppen a szomszédban; ...de hogy kerülünk mi…..
sarafleischer 2014.01.09 04:38:13
@varosépítési főosztály: remélem sorozat lesz a hogyan leheljünk életet topikból itt a blogon. Szerintem Ócsa és a törökbálinti Tópark beruházás is érdekelheti az olvasókat!
A TÉR_KÖZ pályázat célja, hogy elinduljon az összefogás és együttműködés a városrészek fejlesztésében a kerületek és a helyi civil szervezetek között. Kevés kerület tudhat magáénak olyan csapatot, akik ennyire aktívan képviselnék az érdekeket, igaz, kevés kerület ismeri…..
Szerdán ellátogattunk a Lakatlan Fesztivál Játszd újra! beszélgetéssorozatának második alkalmára, ahol budapesti üres tereket kulturális tartalommal megtöltő ún. „creative industry” projektek mutatkoztak be. müszi.org A Corvin áruház tetején lévő…..
Pénteken ellátogattunk a Főváros által kiírt TÉR_KÖZ pályázat workshopjára a Design Terminálba. A civil bevonással megvalósítható pályázat inspirációs eseménye volt ez, rengeteg kis színes előadással. Olvassák el beszámolónkat! A program…..
sarafleischer 2013.05.13 23:38:33
@s-anyi: Teljesen jogos, ez talán csak azért nem háborít fel engem különösen, mert ez nem lep meg :-)
Nem, ez nem valamelyik női magazin legújabb divatanyaga. A kedvesen mosolygó lány Annie Novak, akinek keze munkavégzés közben könyökig sáros szokott lenni, ráadásul rengeteg New York-it sikerült rávennie arra, hogy kövessék őt ebben. Annie ugyanis egy brooklyn-i irodaház tetején…..
A múlt héten felbukkant egy hír: az egyik ellenzéki politikai párt köztéri akcióban hívta fel a figyelmet arra, hogy a Deák Ferenc tér közepén található városházi telek, amely jelenleg Pest legértékesebb telke, egy elzárt parkoló. Természetesen a Városháza szimbolikus tér,…..
A közelgő felháborodottságot meglovagolva fordulatos történetben mutatnánk be, hogy mit jelent Banksy a Műcsarnoknak és viszont. A dolog ott kezdődött, hogy a Műcsarnok éves kiállítási tervén felbuzdulva nyáron lértejöttt egy facebook event, amely a progresszív nemzetközi…..
MUTATÓ Egységben az erő 2012.12.07 07:30:00
III. Napóleon 1853-ban megelégelte a tétovázást: kinevezte Haussmann bárót a régóta tervezett párizsi városrendezés levezénylésére. Haussmann erős kézzel fogott hozzá a projekt irányításához, és a csatornázatlan nyomornegyedeket sugárutakkal átvágva, egységes…..