Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Én is itt vagyok

0 bejegyzést írt és 233 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem állítom, hogy az országos nyilvánosságban teljesen visszhangtalan maradt egy civil kezdeményezés. Az viszont a helyi lapok és portálok olvasása közben megállapítható, hogy a hírrengetegben mégsem tűnt el a közösségi oldalra mintegy két hete települt Zsaruellátók-csoport…..
Én is itt vagyok 2015.09.27 16:41:46
Egészen pontosan 2007-ben alapítottam egy céget mely a keket-európai ésezenbelül a magyarországi vásárlókat látta volna el egy olyan étellel mely nagymértékben hasonlít az amerikai MRE nevezet élelmiszer csomaghoz. A termék Brit eredetü volt, de a magyarországi ételekkel valő megtöltéséhez és az itthoni gyártáshoz minden elővolt készítve. Kb őgy kell elképzelni mint egy nagy babgulyás konzervet, és különböző magya csupán melegítésre váró készételt tartalmazott. A rizyes hústól a székely káposztáig. A lényeg nem is ez, hanem az, hogy egy felnőtt adagot tartalmazott és a melegításe úgy történt, hogy a hozzáadott fémtüskével át kellett szúrni a külső fémdobozt. 6-10 perc mulva, 60-80 celzius fokos volt a benne lévő étel, mely természetesen tartósítószert nem tartalmazott. A terméket bemutattam az akkor Készenléti rendőrségnek kik megrendelték a kisérlketi kostólónak szánt 40 dobozt magya ételekkel, állományi kipróbálásra.
Itt jön az ugrás. Az akkor főnököt Dr Dobozi tábornokot egyik napról a másikra leváltották, egy bizonyos Zsanett ügy miatt aki valaki, tán rendőrök megdugtak vagy nem. A gyanú elég volt arr, hogy egy rendőri vezetőt elküldjenek. Később kiderült, hogy nem a zsruk dugták meg,. Az új akkor kinevezett vezetőt nem érdekelte a termék, lerázta mint kutya a vizet. A Honvédség meg sem halgatott, a katasztrófásoknak tetszett " de most nincs katasztrófa helyzet, mondták. Tehát őrizgessem én. Mivel az EU szabályozás miatt a gyulyáságyú, bográcsgulyás a ferőzések miatt nem adható már tömegeknek, joggal reméltem, hogy be fog futni a kaja.
Helyette a csőd futott be mert minden ami egyszerű, olcsó, az élből elvan vetve ebben az országba.
hát csak ennyi a rendőrök és katonák kajájáról....
Hotcan Bt.
Egy olyan ütős kombót hoztam Önöknek, amit már legalább tízszer összetettem, mert az emberek összetették a kezüket. Imádok az indiai ízekben alámerülni, volt szerencsém huzamosabb ideig fel-alá járkálni Indiában, így bátran állíthatom, hogy ezek az ízek kinn is megállnák…..
Augusztus 22-én Göteborgban az Ullevi stadionban lépett fel a Metallica. A koncertre 63.000 rajongó látogatott el. Svédországban önálló (tehát nem fesztivál fellépés) rock-koncertre még soha ennyien nem váltottak jegyet. Ahogy az Metallica-éknál szokás, erről a koncertről is van…..
A hír: 5 (azaz öt) nap társadalmi vita, vagy annak csúfolt türelmi idő, és minden bizonnyal megszületik az a jogszabály, amely egy olyan központi adatbázis létrehozásáról rendelkezik, ahol minden egyes magyar állampolgár arcképét tárolják majd. Ehhez csak az nem fér hozzá, aki…..
Én is itt vagyok 2015.08.31 20:38:01
@Trackers: Nem az a gond, hogy kormányzati szervek hozzáférhetnek, hanem, hogy annak barátai is. Nem egy példa van már most is, hogy egy elvileg nem publikus adatot, a kormányközeli barátok világgá kiabálnak. Nem veszed észre, hogy már a családodba is beépültek? Ők szabják meg mi az erkölcs, mi a család, mi a nő szerepe, kinek milyen lehet a bőrszine, milyen sportot kell szeretni, stb
Én nem a migránsoktól félek. Én tőletek félek. Tőletek, akik hergeltek, harsogtok, másra mutogattok. Köpködtök, gúnyoltok, affektáltok, lázítotok. Facebookon és fórumokon trollkododtok. Én tőletek félek. Akik emberi lényeket akartok kiirtani és sajnáljátok, hogy a…..
Én is itt vagyok 2015.08.30 14:16:03
@Nagy Zoltán J.: Ebolás jöhet legálisan is. Sőt az eddigiek akik fertőzést hurcoltak be, mind útlevéllel repülővel érkező, nem menekültstátuszért könyörgő Ember volt.
Én is itt vagyok 2015.08.30 14:22:37
@Ma Baker: A migrációs problémát jól kezelni, ugyanannyiba kerül mint rosszúl. Egyszerüen tarthatatlan, hogy 500 000- 1 000000 mikkió migráns miat milyen cécó van itt, miközben 500 00 ezer magyar gazdasági menekültről senki sem beszél. Pedif elárasztjuk európát kihasznáva annak jóléti szolgáltatásait. S itthon persze nem jóléti társadalom kell, hanem munkaalapu. Ha jól értem azt a gazembert.
Nagy szeméremajkak Dakota 2015.08.25 18:00:00
 ..
Én is itt vagyok 2015.08.26 20:36:40
Sokan csak pislogunk, hogy a digitális világban már nincsenek tabuk, nincsenek átléphetetlen korhatárok, de vannak kérdőjelek, szorongó, fejüket homokba dugó szülők és főképp az átszexualizált világunk útvesztőjébe tévedt és összezavarodott gyerekek...főleg olyan  14 (!) év alatti gyermekek, akik ha…..
Ennek a bejegyzésnek eredetileg más lett volna a címe (A fiatal nő), de augusztus 10-én egy barátom felhívta erre a cikkre a figyelmemet. (Kedves negyvenes férfitárs, vegyél mély levegőt, azután…..
Én is itt vagyok 2015.08.11 10:23:29
@LittleSloth: Neked biztos nem jött be az élet. Talán a saját oldalad is vizsgáld meg, és rájössz, hogy miért is bánt téged más boldogsága és miért is vagy egyedül.
Hiába hozta be a köztudatba a tömegmédia a szado-mazo kérdéskörét és tette szalonképessé az olyan szoftpornónak sem nevezhető alkotásokkal, mint az előző posztban már említett A szürke ötven árnyalata. A téma valódi természetéről valójában a legtöbbünknek sejtése…..
Én is itt vagyok 2015.08.02 22:03:26
A hír: ősztől dublini nagykövet lesz Pálffy István. Igen, ez a Pálffy István az a Pálffy István. Akit mérnöki végzettsége nem akadályozott meg abban, hogy újságíró, műsorvezető és politikus legyen. Aki a TV2, majd a köztévé híradós műsorvezetője volt. Aki 2010-ben…..
Hallstatt olyan, mintha egy boldog apuka és kisfia terepasztalt épített volna és színes kis házakat helyeztek volna rá. Persze a terepasztalról pont a sínek és a vonatok hiányoznak, hiszen ha vasúttal szeretnénk elhagyni Hallstattot, akkor először hajóznunk kell, a kisváros vasútállomása ugyanis a…..
Én is itt vagyok 2015.07.27 14:28:13
@Kyria: Mi sem egyszerübb bizonyiték erre, mint hogy a kinaiak már lekoppintották és épitetek valami hasonló várost kinában :)
Belsőség Kreatív traffipaxolás 2015.07.21 20:26:01
Én értem, hogy szükség van sebesség ellenőrzésre, ha nem lennének traffipaxok, elkanászodnánk mindannyian. Igen, tudom, mindenki baromi szabályszerűen közlekedik, soha senki nem hajt gyorsan, és csak azoknak a nénikéje térgyekalácsát, aki meg de. Csak én még nem találkoztam…..
Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok tudják, illetve a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy régen minden erősen pörgött, ha a pályatempót valaki tartani akarta vele, még a nagy V8-asok, sorhatosok is, a kisebb…..
Én is itt vagyok 2015.07.19 10:31:56
@nyelv-ész: Khmm! Mivel Merci korábban volt mint a Prius, akkor most ki koppint?
Ezt rágd át mégegyszer :)
Barna hajú lányok Brandi Brandt 2015.07.12 04:30:00
..
Én is itt vagyok 2015.07.13 16:08:59
Szoptatós anyák a mellbimbót és környékét ápolják ricinusolajjal, megvédendő a kisebesedés ellen. Nagyon pici mennyiségű olajat kell szétkenni a szoptatás után, és könnyed mozdulatokkal bemasszírozni. Állítólag, ha az egész mellett bekenik, javítja a…..
charivari 15 dal - 15 csók 2015.06.30 23:49:37
Ha a szerelem az egyik ok, ami legtöbbször ihletet ad a daloknak, akkor egyértelmű, hogy a csókról is rengeteg szám született már. És mivel a csóknak is milliónyi fajtája, oka, célja lehet, így ezek a dalok is elképesztően sokfélék. Készítettem egy válogatást 15 ismert és…..
Belsőség Heti merítés 2015.06.07 08:15:13
Motorozz négy keréken! A legőszintébb, legjobb visszajelzést egy kisgyerek reakciójából látjuk. Ott nincs irigység, se mérlegelés, hogy most ennek szabad-e örülni, vagy le kell-e nézni a másikat, netalán utálni kell-e az illetőt. Kisgyerek nem tetteti, mint egy szomszéd a…..
Én is itt vagyok 2015.06.07 12:01:33
@h.pityu: Lehet. Nem választotta szét egyértelmüen, hogy mi a Km és mi a Ft.
Y-GEN Gondolatok kis hazámról 2015.05.20 07:00:00
Szerintem mindenki azt látja az országból és az emberekből, amit látni akar. Ha a rosszra fókuszál önigazolásképp, akkor a jót már észre sem fogja venni. Én a jó dolgokra koncentrálok. Jó itthon, szeretem a magyarokat, és szeretek itthon élni. Minden nap büszkeséggel tölt el,…..
Én is itt vagyok 2015.05.21 09:15:28
Hogy jön a parancs a fidesztől? E mail, vagy felhivnak, hogy tessék segget nyalni. A blogger leirta külföldi tapasztalatait, mert itt bizony már mosolygó embert sem látni, nem hogy udvarias autósokat eladókat. A buszon is csupa mosolyország van mi? S mikor engednek át a zebrán? Ha már nem tud kikerülni és mégsem akar kikerülni,@Catia: te pedig kifejthetnéd azért. Miért is olyan kurva jó nekem a nettó 130-ból? Sajnos nem vagyok gázszerelő sem, és a fiaimra sincs 11 millám per kop, hogy Svájcba járjanak egyetemre. Megjegyzem Ovinak sincs, csak az ami tőlünk lopott.
Dávid füléből kifolyt valami feketés zselé és én már tudtam mi a baja, már megint fülgyulladása volt. Itt a fájdalmas sírás, a láz, a nyűgösség oka. Visszanézve egyszerű volt a diagnózis, és én piszok dühös lettem. Háromszor vették fel az összes adatunkat,…..
Pártunk és Államunk a magyar lakosság egymás elleni hergelése után beveti (újra? ismét?) a baloldal már jól bejáratott szuperfegyverét, a 23milliórománt xenofóbiát, melynek magyar neve idegengyűlölet. A magyarság legalantasabb érzéseire építő kleptokrata rendszerünk…..
Steak. A legjobb, ami egy marhával a halála után történhet. Míg Magyarországon még sokan félnek a rózsaszínre sütött hústól, addig külföldön már furán néznek arra, aki átsüti a marhahúst. Sokak kedvence, mégis félnek otthon elkészíteni, és borsos áron rendelik…..