tanger 2022.01.17 11:36:45

Beszélgetésbe elegyedni valakivel annyi, mint letenni a fegyvert és felfedni magunkat; megnyitni kapuinkat; kitenni magunkat a másiknak, a kívülállónak; és megnyitni magunkat a meglepetés, a vita és a vádak előtt. Kockára tenni, amit közösnek találtunk, vagy amit közössé tettünk.

Alphonso Lingis: A világ moraja. In: Tér, fenomén, mű. Kijárat Kiadó, 2011.

tanger 2013.09.24 10:27:39

@Felicitasz:
Szia Felicitász! Sokszor olvaslak, írni nem igazán szoktam (egyszer mintha valamilyen szociolingvisztikai kérdésben kerültünk volna polémiába ), de most zavarba hoztál. És egy kis haragot is érzek talán irántad :)
Előzményként annyit, hogy én az általad leírtakhoz képest fordított "életpályát" futok be éppen. Ahol én születtem, a 70-es években (akkor voltam kisgyerek) egy eggyel régebbi társadalmi berendezkedés volt érvényes. A mai értelemben vett nagycsaládok ugyan már ritkák volta (általános a két gyerek volt), de a családok elszigeteltsége még nem volt jellemző. Én is egy többgenerációs közegben nőttem fel, és így belegondolva, osztálytársaim közül senki (senki!)nem élt olyan családban, ahol a szülők teljesen, tökéletesen magukra lettek volna utalva. Anyáink (és apáink) ugyan jellemzően teljes állásban dolgoztak, 3 éves gyes sem volt, de a napok szervezésének apró (viszont maradandó nyomokat hagyó) csapdái áthidalhatóak voltak azzal, hogy egy gyerek nevelésében szinte mindig több ember vett részt.
Felnőttként nagyvárosban élünk férjemmel és 2 gyerekünkkel egy fönti értelemben elszigetelt "nukleáris családban" (az elszigetelt jelző természetesen nem azt jelenti, hogy ne rendelkeznénk a szociális komfortérzetünket megfelelően kielégítő kapcsolati hálóval). És én egyszercsak azzal a helyzettel szembesültem, hogy nincs előttem semmilyen (se családi, se más)példa arra vonatkozóan, hogy ilyen élethelyzetben milyen rövid és hosszabb távú stratégiai megoldások léteznek, mik közül lehet válogatni, mi az, ami szemléletünknek, habitusunknak stb. leginkább megfelel. Az ember persze nyilván tud számára addig ismeretlen szituációkat is kezelni, de sokkal-sokkal nehezebben, mintha lehetősége van a fiókban őrzött receptgyűjteményből válogatni.
Ezért szorult el a torkom, mikor azt írtad, hogy "Teljes állásban dolgozó anyáink nagy része mára tönkre van menve, vagy fizikailag, vagy lelkileg, vagy mindkettő, és én egyáltalán nem ilyen sorsot szántam magamnak, se a gyerekemnek az élményt, hogy végignézze hogyan megyek tönkre". És ezért vált ki belőlem haragot az a vízió, hogy az én egyetlen, a behatárolt lehetőségekhez képest legjobb tudásom szerint, legjobb szándékkal alakított életemet (mint ahogy feltételezem, édesanyádé is az volt)a gyerekeim egyszer majd elrettentő példaként élik meg.
Bocs, hogy ezt így leírtam, végülis csak annyit akartam az egésszel, hogy piszok rossz érzés, ha az ember nem többet, hanem kevesebbet adhat a gyerekének annál, amit ő kapott és amit természetesnek vett.
Ja, és nyilván nem rád haragszom :), csak te voltál most a rossz hír hozója, aki szembesített azzal, hogy miként élhetik és ítélhetik majd meg a gyerekeim azt, amiről magam sem gondoltam, hogy tökéletes, de azt hittem, összességében rendben van.

tanger 2013.09.25 12:06:37

@Felicitasz: és @zellerlevél:
Köszönöm a hozzászólásaitokat, kiérzem belőlük a biztatást:)

Felicitász, persze, a lehetséges még nem feltétlenül szükségszerű is. Ha látszik a kockázat (mint az űrhajós példádnál), akkor számolhatunk vele és/vagy tehetünk ellene. De sokszor nem látszik, mint a gyerektelen felnőtt esetében...
Amikor azt írod, hogy "teljes állásban dolgozó anyáink nagy része mára tönkre van menve", akkor ez nemcsak a te meglátásod, hanem tény, hogy a mai magyar kb. hatvan felettiek generációja fizikailag, lelkileg borzasztó állapotban van. Létezik, hogy mindenkinél fennállt "valami személyes balszerencsés körülmény"? Vagy komplexebb dolog ez, ami akkoriban nem volt be- és átlátható, felismerhető, és most érezteti a hatását.

tanger 2013.09.25 13:27:48

@zellerlevél:
"A kérdés inkább az, hogy megtanulják-e értékelni azt, ami van, vagy csak azt látják, ami nincs."

Érdekes kérdés, hogy ez mennyire tanulható, és mennyire gyárilag kódolt. Nálunk az egyik gyerek a legképtelenebb szituációkban is megtalálja a jót, a másik meg hajlamos folyton úgy viselkedni, mint akinek nem jutott krumpliföld. Így várjon az ember tőlük visszaigazolást bármire is :)

tanger 2010.10.26 12:41:59

A gyereknevelés egy többszereplős, komplex történet, ezért érdemes lenne néha más perspektívából is szemügyre venni. Például: meddig van egy anyának a gyereke(i) mellett a helye? Vajon, ha ezen a "csövön" keresztül nézzük a vizsgálandó dolgot, ugyanazt látjuk, mint a címben definiált perspektívából?

tanger 2010.10.26 15:18:13

@Felicitasz: Én arra akartam utalni, hogy egy többszereplős színdarabban a szereplők nem egymás mellett játszanak, hanem együttes cselekvéseikkel, a cselekvések kölcsönhatásával, állandó visszacsatolásokkal alakítják a sztorit. Lehet, hogy a gyereknek nincs úgy szüksége az anyára, mint fordítva, viszont az anya "szükségletei" hatnak az egész család mentális állapotára, így a gyerekére is, összességében befolyásolják a teljes történet alakulását. Úgy látom, hogy a mai magyar társadalom nem képes ezt a két perspektívát együtt kezelni: egyrészt elvárás, hogy az anyának a konyha- és a pelenkázóasztal mellett legyen a helye, másrészt lenézendőnek tartja ezt a helyet, nem tekinti teljes értékű társadalmi státusznak. És ez a vélekedés a társadalom egészét jellemzi, nemcsak a férfiakat illetve gyerekteleneket, hanem értelemszerűen az anyákat is, akik emiatt bármit "lépnek", önmagukkal, saját értékrendjükkel kerülnek ellentmondásba.

tanger 2010.10.07 12:43:22

Nagyon-nagyon köszönöm, erről így még soha sehol nem olvastam!
Isten éltessen benneteket!
Az utolsó bekezdéshez: mióta vannak gyerekeim, tudom, hogy míg van Édesanyám, addig a saját születésnapom nem az én ünnepem, hanem az övé.

tanger 2010.03.02 13:50:52

azért azon elgondolkodtatok, hogy miért a családok nőnemű tagjai azok, akikre illik a leírás?

tanger 2010.01.12 13:29:18

A szláv nyelveken belüli jelentéshez: dic.academic.ru/dic.nsf/enc2p/205306