Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kényszerbagoly

200 bejegyzést írt és 713 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nehéz követni mindazt, ami az MSZP-ben zajlik. Molnár Gyula pártelnök december 1-jén bejelentette, hogy a kampányban Kunhalmi Ágnes lesz a szocialisták "arca", tegnap meg már azt javasolta, fogadják el Karácsony Gergely ajánlkozását a miniszterelnök-jelölti posztra. Az MSZP olyanra készül, amire…..
Kényszerbagoly 2017.12.11 11:49:33
Sokan nem értik, hogy miért jó választás Karácsony Gergely. Elmagyarázom: politikai tapasztalata kétségtelen, népszerűsége imponáló, adottságai miatt " jó mosópornak" tekinthető, hogy visszanyúljunk a Wermer- féle definicióhoz, vagyis kedves, művelt, közvetlen, megnyerő figura. Ami ennél sokkal fontosabb, egy szegednyi kerületet vezet igen jó effektivitással, nyitott és aktív a környezetvédelemben, kompromisszumkész -ami a Mc Cain-i búcsúbeszéd szerint- alapvető fontosságú minden tisztességes politikusnál. Demokratikus elköteleződéséhez kétség sem fér, tisztességéhez sem. Az, hogy kis pártot vezet társelnökként, csak előny, mert ez sarkallhatja a poziciókra éhes többi pártot a megegyezésre, hisz méreténél fogva sem tud a PM minden esetleges és egyenlőre csak álmokban szereplő, kormányzati poziciót betölteni. Viszont mögötte igen értékes politikusok állnak, gondoljunk csak Szobó Timeára, vagy Tordai Bencére. Molnár Gyulát dícséri a nagyvonalú ötlet, hogy a kormányváltás érdekében pártja jelenlegi potenciáját reálisan felmérve, a botkai megosztó pusztítást enyhítendő -főleg a DK-val- még erre is képes. Erre a megcsnkított szabad sajtó, mint maroknyi véleményformáló, csaholva, mint véres koncot marcangolja szét a még éppen elindult kezdeményezést! Sajnos az ellenzéki sajtónak szavazat optimalizáló szerepe már rég nincs, de belső romboló, folyamatosan van. Az Együtt meg egyszerűen a választási pénzekért, és Szigetvári egykori Gyurcsány-beosztott voltából fakodó fóbiáiért, eladja a lelkét.
Kényszerbagoly 2017.12.11 11:50:29
Sokan nem értik, hogy miért jó választás Karácsony Gergely. Elmagyarázom: politikai tapasztalata kétségtelen, népszerűsége imponáló, adottságai miatt " jó mosópornak" tekinthető, hogy visszanyúljunk a Wermer- féle definicióhoz, vagyis kedves, művelt, közvetlen, megnyerő figura. Ami ennél sokkal fontosabb, egy szegednyi kerületet vezet igen jó effektivitással, nyitott és aktív a környezetvédelemben, kompromisszumkész -ami a Mc Cain-i búcsúbeszéd szerint- alapvető fontosságú minden tisztességes politikusnál. Demokratikus elköteleződéséhez kétség sem fér, tisztességéhez sem. Az, hogy kis pártot vezet társelnökként, csak előny, mert ez sarkallhatja a poziciókra éhes többi pártot a megegyezésre, hisz méreténél fogva sem tud a PM minden esetleges és egyenlőre csak álmokban szereplő, kormányzati poziciót betölteni. Viszont mögötte igen értékes politikusok állnak, gondoljunk csak Szobó Timeára, vagy Tordai Bencére. Molnár Gyulát dícséri a nagyvonalú ötlet, hogy a kormányváltás érdekében pártja jelenlegi potenciáját reálisan felmérve, a botkai megosztó pusztítást enyhítendő -főleg a DK-val- még erre is képes. Erre a megcsnkított szabad sajtó, mint maroknyi véleményformáló, csaholva, mint véres koncot marcangolja szét a még éppen elindult kezdeményezést! Sajnos az ellenzéki sajtónak szavazat optimalizáló szerepe már rég nincs, de belső romboló, folyamatosan van. Az Együtt meg egyszerűen a választási pénzekért, és Szigetvári egykori Gyurcsány-beosztott voltából fakodó fóbiáiért, eladja a lelkét.
Áruló, eladta magát, megsemmisült, csak a rohadék hiányzik. Megkapta a magáét Karácsony Gergő szinte mindenkitől. Persze egy Gyurcsány-blogtól mit várna az ember, ezen már kidühöngtem párszor magam, de azért durva, hogy mi megy itt. Karácsony szerintem is balfasz volt most, noha alapvetően pozitív,…..
Kényszerbagoly 2017.12.09 00:18:13
Matt vagy fényes szívecskékkel lesznek teli idén a karácsonyfák...
Kényszerbagoly 2017.11.15 22:09:19
Sokan, sokféleképpen magyarázták azt, hogy idősebb Jeszenszky hajlandó volt páros interjúra leülni fiával, az ifjabb Jeszenszkyvel, akinek világlátása, csaknem mindenben eltér apjáétól. Idősebb Jeszenszky felfelé ívelő politikai pályájának mélypontjaiként tartjuk számon a délszláv háborút…..
Kényszerbagoly 2017.08.29 08:20:08
@Jakab.gipsz: vicces:(
Kényszerbagoly 2017.08.29 10:21:52
@MACISAJT: Érdekes, de azon amit leírtam nem módosít. belinkelnéd a forrást?
Kényszerbagoly 2017.08.29 11:26:39
@MACISAJT: Bocs, igazad van, figyelmetlen voltam, annyira lekötött amit írtál, hogy a sorkihagyás feletti rész, gyorsolvasással kihagytam. Mégegyszer elnézést!
http://hvg.hu/velemeny/20170827_revesz_ferenc_papa_schilling_veres_lombikprogram  Tisztelt Révész Sándor! Eszmefuttatása nagyon érdekes, de szerintem sok gyakran elkövetett hiba visszaköszön belőle. És ennek következtében a végkövetkeztetés is rossz. Nyugodtan hivatkozzon továbbra is Ferencre, a…..
Nem törhetünk pálcát az egész egyház felett, mert Kiss-Rigók vannak a soraiban. Pálcát törhetünk az egyház felett, mert a Kiss-Rigók püspöki rangban kúszálják Jézus csűrét? Brehm segíthet eldönteni:  "A feketerigónál, melynek lénye ily rövid idő alatt oly feltünő átalakuláson ment keresztül, ez az…..
Kényszerbagoly 2017.08.22 18:25:34
@Ballib cenzúrázók réme 25: még az általad közölt youtube videón sem mondanak olyasmit, amit Te csúsztatsz, a tied alternatív igazság:)Különben nem vagyok egyiknek sem védője, legfeljebb irritál a hazugság. Nézz utána barátom, a fiatal demokraták Bibó kollegistái közül, hányan voltak KISZ titkárok. Mellék lecke: hol dolgozott az ifjú tanár Kövér Laci bácsi?
Kényszerbagoly 2017.08.22 18:27:14
@morph on deer: Kösz a tehermentesítést!
Kényszerbagoly 2017.08.22 18:32:16
@Spermahajder: Persze, és az fáj a legjobban nekik, ha látják, hogy a sáros-múltú egyházi vezetőket nem kívülről, hanem belülről kritizálják.
Pont a mai nap jelent meg egy cikk a fizetős egészségügyi szolgáltatások árairól, én pedig már napok óta gondolkozom, hogy megírjam a legutóbbi kalandomat ebben a témában, így végre rászánom magam. Mivel jómagam is a cikkben leírt módon, idegenkedem a hosszú várólistától, az alacsony színvonalú,…..
Kényszerbagoly Európa kukája 2017.08.18 13:11:18
A budapesti buliturizmus híre világszerte terjed, mint a pestis. A belső kerületeket elárasztó hordáknak csak 40% legénybúcsús, különben egyszerűen inni és 'aszni jönnek ide, ide a mi fővárosunkba, amiről elterjedt, hogy itt mindent lehet bűntetlenül. A pénz a politika-közeli szórakozóhely és airbnb…..
Kényszerbagoly 2017.08.19 22:17:19
@David Carradine: Hogy miért hoztam ide a tranzitzónában törvényes kérelem miatt elbírálásukat váró menekültekkel szembeni bánásmódot, fentebb már többször kifejtettem. Mégegyszer nem teszem, de megtalálod:)
"Mi a búbánatos halál, rojtos, véreres farkának a kedvéért jöttek maguk ide?"
"Jelentem azért, mert megkínoztak, és meg akartak ölni minket, házainkat lerombolták, a szeretteim közül sokat megöltek, az asszonyainkat megerôszakolták, mindenünk odaveszett. Éheztünk és nem volt ivóvizünk. Segítséget kérünk. Mi az ISIS elôl menekülünk, és nem vagyunk terroristák, a terroristák az ISIS fanatikusai, mégha a rasszunk azonos is ellenkezô oldalon állunk. Ôk az üldözôk, mi vagyunk az üldözöttek. Emberek vagyunk! Segítsenek! Segítenek?" ( Ez a film még nem készült el)
Kényszerbagoly 2017.08.21 11:33:43
@vajdasagi: Nem, azt hiszem, Te hagyod ki a kiadási oldalt.
Kényszerbagoly 2017.08.21 11:37:11
@vajdasagi: Megfordultam itt-ott. Szerintem az, és a minőségi turizmus egyre inkább elkerüli (konferencia-turizmus, nyaralási-turizmus) csak a hányásturisták jönnek nagy számban. Persze fizetnek, de mit, és milyen áron...
Ha nem az a történelmi helyzet lenne, ami, a demokratikus ellenzéki pártokat elnézve meg is érteném őket. De a fidesz több évtizedes beágyazódásának lehetősége, az illiberális állam kiteljesedésének reális veszélye idején ez olyan politikai szűklátókörüségre, majdani (húsz év múlva) hataloméhségre…..
Kényszerbagoly 2017.08.15 23:13:37
@szemi90: Nem zubbony :)
Kényszerbagoly 2017.08.16 20:06:44
@Drednaught: "sőt azt sem, hogy bárki megalapozottan válasszon." Ezért írtam amit írtam,hogy gondolatokat ébresszek, mert nekem valami bűzlik! A Momentumot senki nem tartotta vissza attól, hogy 2018-ban még mozgalomként tevékenykedjen. Akkor egy fejfájással kevesebb lenne. De Fekete_győr András nem egy Macron:((
Kényszerbagoly 2017.08.16 22:15:08
@Drednaught: Nem önnön nagyszerûségüktôl, hanem sajnos érdekeiktôl!
Ferenc, a pápa az emberi természet mélységeinek kivételes ismerője. Pápaságának eddigi időszakát talán úgy lehetne legjobban jellemezni, hogy leporolja Jézus tanításáról a rárakódott port és a szándékosan ráfröccsentett piszkot, hogy teljes fényében ragyoghasson. Az érte rajongók sokszor azt…..
Kényszerbagoly 2017.08.15 22:27:33
@vizu: Ez szerintem istenkáromlás!
Kényszerbagoly 2017.08.16 20:10:08
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: De képzeld komám, rengeteg, az egész nyolc boldogság:

1. "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.
7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10).
Kényszerbagoly 2017.08.16 20:13:14
@vizu: Mindenki a saját lelkiismerete szerint, ha Te szeretetteljes tréfának szántad, akkor elnézést kérek!
Aki figyelt, az a Zuschlag-ügyön keresztül -sőt már azt megelőzően is- bekandikálhatott a hazai pártharcok legsötétebb bugyraiba. Először tanúi lehettünk annak, hogy a politika hogyan képes szédítő magasságokba emelni az arra mentálisan felkészületlen ifjakat, majd hogyan…..
Ezt a szegény Csíki Sört az ág is húzza! De nem baj, majd mi megvédjük -az érdekes tulajdonosi összetételt rejtő- sörmanufaktúrát, ahonnan a sörszag egyenesen Szlovákiába vezet. De mi lehet egy olyan cég mögött melyért kiáll a fél magyar kormány, élén - az ügy érdekében még sörivásra is képes-…..
Kényszerbagoly 2017.08.13 02:12:17
@csentecsa: Lehet, hogy közbejött a matolcsy family az ő pécsi kézművesükkel? De tudod, mégis, amit Semjén beigér,hát,csalódnák.
Kényszerbagoly 2017.08.14 21:36:16
@Éhesló: nem szídtam a sört, ismertettem, hogy mi van körülötte, és mire használják fel. Olvasd el újra, hátha megérted és másként látod:)
"Óvalodj a törpétől"; Vigyázz, ha a haszonélvezők egyszerre csak maguk szervezik a tőlük való védelmet! Emlékeztek, 2009-re? Ezt ami most megy Erzsébetvárosban, már régen kitalálták.   A  Broadway  alapítványba egy nap alatt beléptek a szórakozóhelyek a VI. kerületben, amikor a politika…..
Valami nagyon nem stimmelt a Soros György gonoszságára kifuttatott kormányzati kampány utolsó felvonásával. Az ördögi mosollyal riogató amerikai multimilliomos plakátjait le is szedeti a kormány egy meghatározatlan időre, hiszen Orbán Viktor is érzi, valami zavar támadt az erőben. A Fidesz most nem…..
A karrieréhes ifjú keresztény?demokrata?, nem mérte jól fel a lehetőségeket, amikor gittegylete nevében arra tett javaslatot, hogy vonják vissza Soros György díszpolgári címét. Jó helyen (sajnos), de rossz időben tette meg máskor vállveregetésre, és szárnyaló karrierre érdemes bejelentését.…..
  Új történelmi helyzet A demokratikus ellenzék felelőssége történelmi! A Merkel-Macron tengely mellé felzárkozva, meglovagolva a nyilvánvalóan May ellen lázadó angliai történéseket is, mely Jeremy Corbyn hallatlan népszerűségében nyilvánul meg, lenne halvány, mondom halvány, esélyünk a mocsárból…..
Kényszerbagoly 2017.06.29 21:22:20
@incognito ergo sum: "Ezért is jobb lenne biztos távolban maradni Putyintól, nem pedig a slicce körül ólálkodni." egyetértünk!
Kényszerbagoly 2017.06.29 21:23:27
@NBarbieReloaded: Majd igyekszem!
Bayer Zsolt cimbije, Trump tusványosi támogatója, president Kávé, -facebook oldala szerint- ellátogatott a Vatikánba, hogy tárgyaljon a Közel Keleten szolgáló keresztény vezetőkkel, és ha már ott volt, ledobta vitézi páncélját, és magánemberként résztvett az éppen esedékes pápai audiencián. A…..
Andy Vajnát sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy titkolná, kihez húz a szíve. (Spoiler: nem Soroshoz.) Van neki egy tévéje, aminek reggeli magazinműsora és a hírműsora is a pártpropagandát tolja szemérmetlenül, az újságírói etika minden szabályát a Holdig rúgva, és van egy rádiója is,…..
2,5 milliárd forintos állami támogatást vonhatott el tőlük, amiért kritikusan viszonyultak a Fidesz-kormány politikájához...
Kényszerbagoly 2017.01.02 13:57:25
Szülési szabadságra megy a Mokka eddigi főszerkesztője, ezért az Origo információi szerint Kökény-Szalai Vivien hírigazgató átszervezi az aktuális műsorok irányítását. Kőhegyi Anna (képünkön), a Tények eddigi főszerkesztője ezentúl az Aktuális műsorok főszerkesztője lesz, egyik fő feladata a Mokka…..
Kényszerbagoly 2017.01.02 13:35:59
NemGogol Vizoviczki világnézete 2016.07.18 14:43:39
„Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke – írta ma a négy éve letartóztatott Vizoviczki László ügyvédjén keresztül a…..
A sport mindig is az egyik legkedveltebb propagandaeszköz volt a hatalom birtokosai számára, ám a magyar kormány az olimpia közvetítések alatt szokása szerint túltolta a biciklit. Olyan intenzitással kampányol ugyanis a legnépszerűbb sportágak versenyei alatt a kvótanépszavazás ügyében, hogy az már…..
Kényszerbagoly 2016.08.12 21:43:50
Érdekes cikk jelent meg tegnap az Indexen. A legnagyobb hírportál a Závecz Research-csel közösen megkérdezte az embereket Orbán októberi „kvótás” népszavazásáról. Az adatokat nem csak ömlesztve, hanem precízen a pártok szavazóira lebontva közölték. A kutatásból kiderül, amit józan ésszel…..