Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bySubte

65 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szabó Rolasd Indiára sok rosszat lehet mondani, főleg ha összehasonlítjuk a fejlett kelet-közép-európai posztszovjet államokkal, de ebben a gigantikus megaszuper poszt-brit demokráciában van egy dolog, ami összetettségében és királyságában felülmúl mindent: a vasút...
A Nokia köszöbönálló 6 colos Lumia 1520-as zászlóshajója még meg sem jelent a piacon, de mi már arról kezdünk korai részleteket hallani, hogy a Nokiának milyen Windows Phone 8.1-es tervei vannak. Az @evleaks twitterező azt szellőztette meg csütörtökön, hogy a Nokia két WP 8.1-es…..
Bizonyára sokan emlékeznek (és megszenvedik?) a Microsoft-Google affért, amely a Windows Phone YouTube kliense körül robbant ki pár hónapja. De mint tudjuk, a fejlesztői közösség nem olyan társaság, amely csak egyszerűen megadja magát mindenféle (monopolista) erőszaknak. Már csak…..
2013. augusztus 9-én, délután fél hatkor, a 119-ik napon, véget ért asztanai küldetésem. A csapat (na jó, legyen team, ez így jobban néz ki, jobban is hangzik ugye...) küldetése. (ami itt még jelen, az ma már a múlt) Sofőrünk a második generációs Toyota Avensis-szel még…..
WinMagazin A szájrakapott vég? 2013.11.11 17:00:00
Amikor a jelenlegi Microsoft vezér Steve Ballmer leköszön, a Microsoft CEO posztjának egyik lehetséges jelöltje Stephen Elop. Amennyiben hihetünk a Bloomberg tudósításának, Elop arra készül, hogy felkavarja a Microsoft körüli állóvizet. A célpont az Office lehet, a…..
Általános iskolás koromban bizonyosan (lehet, ma is, csak már más hangsúllyal), volt egy dátum, amelyre az első gondolatom mindmáig a Világtakarékossági Nap. Nem tudom, ez vezérelte-e NextMatters-WPCentral párost, mindenesetre, aki fogékony az RSS olvasás iránt, az jóvoltukból…..
WinMagazin Kínzás a pincészetben 2013.10.28 08:00:00
Igen kedvelt manapság kínzópadra vonni mindenféle elektronikai kütyüt (legyen az például egy tablet, vagy akár a 1020-as kistestvére), hogy lássuk, mire is képesek amellett, amire valók. Mert ha egy ilyen tortúrát akárcsak nagyjából túlélnek, biztosak lehetünk abban, hogy az…..
WinMagazin Van képük hozzá 2013.10.25 11:00:00
A Microsoftnak már van gyakorlata a hatalmas képernyők terén. A szoftveróriás egy 82 colos Perspective Pixel PC-n mutatta be Windows 8 operációs rendszerét és készített már hatalmas képernyőt beépített Kinect-tel. Ráadásul a Microsoft társalapítója, Bill Gates is alkalmanként…..
A Nokia Word 2013 egyik, ha nem a legjobban várt bejelentése a Nokia első Windows RT tabletje. Ez egy komplett csomag - így jellemezte a 2520-at Paul Bischof a Conversations újságírójának. Minden benne van, ami az asztali gépünkben vagy a laptopunkba, s mindez egy 8,9 milliméter vékony…..
WinMagazin Lassan, de biztosan 2013.10.22 11:30:00
A Wall Street Jurnal jelentése szerint a Nokia legalább 8 milló darab Windows Phone készüléket adott el ez év június-szeptember hónapjaiban. Szakértők felhívják rá a figyelmet, hogy sorrendben ez a negyedik negyedév a finn gyártó életében, amelyben a Windows-alapú mobilok…..
Paul Thorrott elmélkedése a Windows Phone 8.1-ről legutóbb kiszivárgott információkat értékelve. Mialatt a Windows Phone 8 GDR3 már itt van a spájzban - és igen, Paul hamarosan kivesézi ezt a fontos frissítést is a blogján - a napokban kapott pár figyelmet érdemlő információt a…..
bySubte 2013.10.18 09:32:46
@Ezekiel 25,17:
A hagyományos megközelítéssel (miszerint elkezdesz egy levelet majd raksz bele mellékletként egy xlsx-et pl.) valóban, csak a képekig jutsz.

Indulj el fordítva! Megvan a táblázatod (Office HUB pl.), nyisd meg, majd oszd meg e-mailben! Na jó, ez sem egy asztali gépen megszokott felhasználói élmény, de egyesével legalább el tudod őket küldeni.

Böngészd át ezt:
www.windowsphone.com/hu-hu/how-to/wp7/people/email-attachments-faq
Nagy nap ez a mai a Windows8-at (be)vállalók életében! 8.1 - egy tizeddel előrébb vagyunk! Azonban ez nem csak egy sima frissítés, egy új termék is egyben. Amelyre már új hardverek is épülnek. Legutóbb például a Lenovo jelentette be Miix 2-es tabletjét, amelyben már…..
Nem csodálatos, hogy zsebemben egy kamerás-dzsípieszes mobillal bárhol, bármit lefényképezhetek s azon nyomban meg is oszthatom élményemet a világgal? Aztán utána meg csodálkozom, honnan is tudja mindenki, merre és mikor jártam pontosan, milyen telóm is van és milyen körülmények…..
A Nokia a múlt hónapban jelentette be, hogy soron következő sajtóeseményüket 2013. október 22-én tartják. Tegnap pedig azt jelentették be, mit jelentenek be 22-én. Egy friss, titokzatos fényképen a cég egy új telefont, tabletet és laptopot tesz közszemlére az alábbi felirattal:…..
Mi lehet menőbb manapság, mint egy sárga Nokia Lumia 1020-as készülék? Mit szólsz ahhoz, ahogy pár srác beejtőernyőzik Dubai „Uram Isten, ez létezik?”-városába? Az egyesült arab emirátusi Dubai nem messze található attól az Abu Dhabi-tól, ahol a Nokia pár…..
Na, így sem írtam még posztot, androidos tableten, offline az Evernote-ban...  Nem is igazán poszt ez így, csak a gondolatok rögzítése jobb időkre. Mert most nincs kéznél a laptopom, s az internettelenség már csak a hab a tortán (időközben "hazaértem", így aztán poszt lesz a…..
Lehet, hogy már unalmas gyötrődésem a Windows Store-ral, de a teljesség kedvéért hadd osszak meg veletek még egy kalandomat. Mint egyik előző posztomban utaltam rá, voltak némi gondjaim az Adobe Readerrel, de mint sejtettem, a hiba bennem volt (meg az elvárásaimban), a…..
Ha egyszer egy üzlet beindul... Bár későn lépett be a korszerű okostelefonok világába, az elmúlt igencsak szűk egy év alatt a nemzetközi porondon hét WP8-as készülékkel is megjelent a Nokia, mindegyik más felhasználói igényt és zsebméretet megcélozva.  A…..
Napkeletre, de nem tovább Ünnep 2013.07.08 16:52:22
Ma ünnep van. Vagyis nincs, mert szombaton volt, de akkor mégis, miért nem dolgozunk ma, amikor hétfő van? Szóval munkavállalói oldalról jó ország ez! Ünnepek mindig vannak, s ebben az országben nem szabják szűk marokkal, az biztos. Nemigen számolgatom, de nemegyszer van…..
Nemrégiben úgy alakult, hogy pár hónapra külföldre kellett utaznom dolgozni. Egy többnyire túl az Urál folyón elterülő, de önmagát jelentős részben európainak pozicionáló ország fővárosába. Más ország, más mobil szolgáltató, más Store. Így aztán egy időre…..
bySubte 2013.07.02 03:53:50
@TheRminator: Én csak kuka júzerként letöltöttem az Adobe Readert, ahogy illik, installáltam, megnyitom és látom, hogy nem látok semmit... Documents - No files available. S eddig nem leltem semmi beállítási lehetőséget. A Skydrive-omon pedig vannak fent pdf-ek meg a memóriakártyámon is. Egyelőre csak ennyi a bajom vele...
A város tele van magas épülettel. Olyan középmagassal, a kedvenc szám emeletileg 20 körül van. Ez a téma megérdemel egy külön posztot is, na, majd ott megnézzük bővebben! Ez itt például a Lazurnij Kvartal, csak így, egyszerűen. A taxisoknak nem utcanév kell, "Lazurnij", s…..
Nagy nap ez a mai! Nem, nem amiatt, hogy vendégségbe készülnék, á, dehogy! Hanem éppenhogy fordítva: hozzánk jönnek vendégségbe! Oda, abba a szép zöld épületbe, ott a torony mögött közvetlenül jobbra.  Annyiban más volt ez a reggel, hogy a szél nem akarta leszaggatni…..
Miközben nagy izgalommal arra várunk, mikor adja ki végre az Adobe a Windows 8 új felületére átdolgozott Photosop-jának teljes értékű változatát, ők elhatározták, addig is egy ingyenes verzióval lepik meg az érdeklődőket, amely a legalapvetőbb képszerkesztési funkciókat…..
Az Acer Finnországi honlapján feltűnt 380 dolláros tablet hamarosan az üzletekbe kerülhet, legalábbis sokan ebben reménykednek. S bár az cég hivatalosan nem jelentette be a jövevény pontos érkezését, azt már régóta tudni lehetett, hogy keményen dolgoznak egy 10 colnál kisebb…..
Napkeletre, de nem tovább Miért? 2013.05.20 17:40:12
Ezt a blogot kazahsztáni tapasztalataim közkincsé tételére szánom. Szigorúan saját véleményeket, álláspontokat, történéseket fogtok itt találni. Magánvélemény - s mint ilyen, nem biztos, hogy általánosítható. Sőt! Olvassátok, de készüljetek: szubjektív sorokat…..