Regisztráció Blogot indítok
Adatok
occupier

6 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogyan a szemünk láttára épül föl az amerikai katonai intervenció Szíria ellen, talán érdemes szemügyre venni a casus belli megalapozottságát, amellyel szemben az Egyesült-Államok esetében, korábbi tapasztalataink miatt sem árt az éberség. 1 – Amiről a…..
Már két-három évvel ezelőtt is jócskán volt rá ok, hogy úgy gondoljuk, a világ, pontosabban a rendszer, amiben élünk korrupt, megérett a gyökeres változtatásra, vagy sokak szerint a pusztulásra is. Talán azért is volt annyira népszerű a 2012-es világvége legendája, mert…..
A WikiLeaks-től kezdve a Libor-botrányon át a mostani megfigyelési ügyig, az elmúlt években egy sor olyan leleplezésnek lehettünk tanúi, amelyet gyakran csak úgy jellemeztek: „paranoid összeesküvés-elméletbe illő”. Az utóbbi időben csak úgy záporoztak a szaftosnál…..
Egy sor izgalmas egybeesés (ún. véletlen) vezetett ennek a bejegyzésnek a megszületéséhez. Tanulmányaim kapcsán többek közt éppen Naomi Klein No Logo című globalizációkritikus alapművével foglalkoztam, amikor egy blogon – egészen más kontextusban – találkoztam a Coca Cola…..
Az elmúlt hetekben, hónapokban feltűnően sok magas rangú politikai, pénzügyi, királyi, illetve egyházi hatalmasság mondott le, amennyire tudható önszántából, vagy éppen rejtélyes körülmények között, olykor pedig egyértelműen kényszer hatására. Vannak, akik ellen…..
Az előző,  bulvár-rémhíradókkal foglalkozó bejegyzést övező, váratlanul nagy érdeklődés hatására úgy éreztem, most jött el ennek a posztnak az ideje. Az itt leírtak nem a teljes csoport, csupán a szerző álláspontját tükrözik. A Mátrix című kultuszfilm(-trilógia)…..
Az utóbbi időben sokan tették szóvá, hogy a hazai, főleg a nagy kereskedelmi TV-híradók egyre inkább torz képet festenek az országban és a világon zajló eseményekről. A híradók bulvárosodását már „megszokhattuk” az elmúlt évtizedben, azonban mostanában –…..