Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rumitom

0 bejegyzést írt és 1058 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Adott egy évek óta Magyarországon, Budapesten élő, magyar származású, de már Norvégiában született szerző, aki most úgy döntött, elköltözik Magyarországról. Az indokait hét pontban foglalta össze, én pedig úgy éreztem, érdekes vitaindító lehetne belőle, így összefoglalva most elétek…..
rumitom 2016.06.09 22:09:32
@mojyo: ezt ujfent elmeny volt olvasni. kegyednek irnia kellenne. rovid morfondirozos torteneteket. mint ez a bejegyzes. kis korites hozza. egy szereplo. erzesek amikor ult a metron a kepzeletbeli foszereplo, a gondolatai, ahogy latta elbontodni gyulolt es szeretett kokijet. amolyan kafkasan, csak realistaban, abban a stilusban ahogy irsz.
Ha ez ember már egy ideje külföldön él, óhatatlanul eljön az a pillanat, amikor új helye otthonná válik, amikor egy hazalátogatás olyan lesz, mint egy nyaralás. Ezt a pillanatot ragadja meg a heti blogajánló egyik írása. Emellett nevet adunk svéd és magyar módra, valamint megmutatjuk, milyen az,…..
rumitom 2016.06.05 18:07:44
@diggerdriver: hires cipogyarat irt, Tisza lesz az.
rumitom 2016.06.06 21:37:19
@Pernilla: svajcban a halbtax evi 170 franc, es minden tomegkozlekedesre felarat biztosit. varoson belul is. (ok a villamosra az egyzonas vonaljegy csak kb 30%-val olcsobb.)
a legjobb benne, hogy sok kotelfelvonora meg hegyi vasutra is felarat ad (sajnos nem mindenre). ami nem kis szo, mert van olyan hegyi vasut ami egy oda-ut 100 franc. ertsd a volgybol felvisz a hegyre. egyszer. egyiranyba.
A mai poszt címe akár az is lehetne, hogy mindig felfelé, hiszen szerzője, Alex elképesztő tudatossággal és elszántsággal próbál meg előre jutni angliai munkahelyén – eddig sikerrel. Története kezdete akár tipikusnak is mondható, hiszen szinte a teljes reménytelenségben…..
rumitom 2016.06.06 21:32:55
@diggerdriver: mert hatosagi jelveny es igy mikor redundant valt pl ki lett vonva a jarmu a forgalombol, vissza kell adni a jogos tulajdonosanak, az allamnak.
Már amikor először felmerült, hogy poszt születhet törzskommentelőnk, Montroyal (és felesége) világ körüli útjából, elhatároztam, hogy nem leszek irigy. Nos, csúnyán elbuktam, hiszen ki ne álmodozna egy olyan útról, ami 115 napig tart, 24 országot és 41 kikötőt érint? Mint…..
Vajon tényleg a sátán műve-e a pacal, vagy a sült bárány mentaszósszal a gasztronómia csúcsa? Lehet-e kelet-európainak öltözni, és az Oasis vagy Pataky Attila ríkat meg jobban? Csupa kérdés, ami felmerült Szukics Magda (aki korábban írt már posztot, amit itt olvashattok) és…..
rumitom 2016.06.02 23:35:22
@Shanarey: zoknit huztal e a szandalhoz?
rumitom 2016.06.02 23:42:55
@mojyo: az hogy mindenkin idovel az eppen divatos cucc van, reszben azert is van mert nem lehet mast kapni. egyszer en is megszivtam, pont akkor kellett nadragot vegyek mikor a hipster csonadrag volt divatban es konkretan sehol nem lehetett nem olyat venni.
Határátkelő Magyarország 2.0 2016.06.02 06:40:00
Magyarország mostanában döbben rá, hogy valami hiba van a kréta körül, hiszen egyre több területen van szakemberhiány, a gazdaság területén is érkeztek már jobb hírek, a határátkelés pedig a leginkább visszafogott felmérések szerint is minimum beállt egy állandó szintre.…..
rumitom 2016.06.02 23:07:47
@soad1221: tobb ilyen vezetot, es tobb valtozasra hajlando jozsi bacsit, es kevesebb mindenbe belekotnyeleskedo politikust, es maris kesz a recept a lassu, de biztos valtozasra, csak hagyni kell szepen hogy a produktiv es motivalt emberek tegyek a dolgukat maguktol
Lélekben kívülállóként töltött magyarországi ifjúkor után saját megítélése szerint még éppen idejében ment Londonba BL4, hogy aztán ír feleségével New Yorkban telepedjenek le. A mai poszt mégsem a külső, sokkal inkább a belső történésekről szól, arról, hogyan…..
Határátkelő Színe és visszája 2016.05.20 06:47:00
Ahogyan levele elején írta, Margit tulajdonképpen kint is van és bent is van, hiszen Magyarországról indult, aztán amikor minden összeomolni látszott körülötte, hirtelen jött egy szerelem, és vele Belgium, hogy aztán a történet ismét Magyarországon folytatódjon. Vannak tehát…..
Talán emlékeztek még Cecíliára, aki jó két hete írta meg történetét. Tíz éve biztos magyarországi karriert feladva költözött Londonba és építette újra életét. A brit fővárosban egy japán cégnél dolgozott, a mai posztja arról szól, hogyan él együtt ez a két (vagy…..
A határátkelés kétirányú folyamat: noha még mindig jóval többen költöznek el Magyarországról, mint ahányan visszatérnek, utóbbi csoportba is jó néhányan tartoznak. Az indokaik különbözők lehetnek. Ma is egy „visszatérő” posztját olvashatjátok, ráadásul egy régi szerzőről van szó, hiszen Ivett (a…..
A beilleszkedés, hazatérés témája adja a mai blogajánló gerincét, megnézzük egy személyes példán és a szakember szemével is a kérdést. Majd ellátogatunk egy fülöp-szigeteki börtönbe, ahonnan kis túlzással csak a pláza hiányzik. Tényleg hiányzik? (A poszt végén pedig egy…..
rumitom 2016.05.09 22:53:47
@mojyo: nem kotoszkodeskepp, csak szeretnem jobban megerteni.
az hogy a magyarok altalaban nulla osszegu jatekban gondolkodnak evidensnek tunik, hogy nagy szot hasznaljak :) , ami sok mindenre magyarazattal szolgalhat, de mibol vezeted ezt vissza a hianygazdasagra? marmint ertem egy effektiv, hosszan tarto hianygazdasag ilyeten hatasat, de a 80-s evektol ilyesmirol mar egyaltalan nem beszelhetunk, ill mar a 70-es evekben sem volt tragikus helyzet (a tevedes jogat fenntartom), meg ugye magyarorszag a legvidamabb baraknak szamitott, mutatva a szomszedokhoz kepesti viszonylagos jol szitualtsagat.

tehat egy egesz ma mar boven felnott, kozepkoru generacio van akinek nem a hianygazdasag a meghatorozo tinedzserkori elmenye, igy kerdes, hogy vajon ok is nulla osszegu jatszma szerint gondolkodnak, es ha igen, az honnan ered.

ezt jo bonyolultan kerdeztem meg
Ma egy négy éves történet akkor elejtett fonalát vesszük fel, Anikó akkor írta meg levelét, amiben tulajdonképpen tanácsot kért tőletek, menjen-e vagy maradjon. A döntés sokára született meg, de most nekivágott a régen vágyott Angliának. Mielőtt azonban megnéznénk, hol tart…..
rumitom 2016.05.09 22:28:08
@Anina81: nagyon jo stilusa volt az iromanynak, kivanom hogy a londoni telet is derusen toltsd :) bar szerencsere szinte korlatlan valasztekkal lehet telen is leugrani fillerekert a spanyol tengerpartra, ugyhogy azert atveszelheto.
rumitom 2016.05.09 22:33:23
@Virago_1000: ez egyebkent egy erdekes szociologiai kerdes lehetne, es nem csak polcorrektebb, de a lenyeget tekintve is elorebb mutato lenne talan a kerdest ugy feltenni, hogy "vitatod e hogy a mind anyagi mind kepzettsegi szintet illetoen az atlagos szint alatt elhelyezkedo haztartasokbol nagyobb esellyel kerulnek ki bunozok"
es akkor mar csak a bunozot kell definialni meg atlagos szintnek a regio statisztikai ertekeit meghatarozni, es maris lehet erdemben eszmet cserelni
Cecília története nehezen nevezhető átlagosnak, hiszen éppen tíz éve kezdődött, amikor (alapvetően a nyelvtudás tökéletesítéséért) Londonba költözött, viszonylag biztos magyarországi karriert feladva. A brit fővárosban aztán megküzdött elsősorban saját magával,…..
rumitom 2016.05.03 13:36:56
@Hmfc: johet a folytatas, nagyon meno eletut
Vajon mennyiben változott az elmúlt években a határátkelés? Még mindig végleges döntés a legtöbbeknél egy új élet kezdete külföldön, vagy lassan kezdünk „hozzászokni” ahhoz, hogy jövünk és megyünk, pár évet Magyarországon élünk, párat pedig valahol külföldön? Ezek a kérdések is felmerültek egy…..
rumitom 2016.05.02 12:39:18
@A nagy kékség: ilyen letezik. Az elvetett mag termekeny talajra talal-e. A magnak kell kicserelni a talajt ha o mindenkepp ott akar szarbaszokni, vagy inkabb odebb all a termekeny talaju adottsagu foldhoz.
Sok szó esett már a kultúrsokkról, arra gondoltam, mi lenne, ha ma megfordítanánk a történetét, és azt néznénk meg, vajon milyen kultúrsokk éri azt a külföldit, aki Magyarországra költözik. Colm Fitzgerald magyar feleségével Kalifornia déli részéből indulva szembesült olyan…..
Szerencsére nem állnak le a szerzők egy napját bemutató posztok (ne is álljanak, ha kérhetem, a hataratkeloKUKAChotmail.com címre küldhetitek őket), ma például Zürichbe látogatunk Rumitom segítségével, aki egy átlagos napját írta le. Speciel ami engem illet, azt a munkába…..
rumitom 2016.04.22 22:51:09
@Csipyke: mikor megprobalok svajciul beszelni, egybol visszakerdeznek osztrak vagyok e :D
a szamokat tudom svajciul, ennyivel megelegszem. sokszor meg az erteshez is koncentralni kell, ami faraszto egy ido utan.

@Din Serpahis: en biztositozom, korabban bankoztam
rumitom 2016.04.22 22:52:27
@Tenyleg: smallworld ;)
rumitom 2016.04.24 00:18:47
@swfla: jo oka van annak hogy biciklizek :)
elso nap a varosban kocsival. 250 frank helyszini birsag. (61-vel mentem, az meg azert nem szaguldozas), kinn alltak haromlabuval. es egy szembejovo sem villantott :(
szememet a sebsegmerore szegezve mentem aznap. de egy hetre ra igy is kaptam meg egy 40 frankos csekket.

azota van swisscardom meg halbtaxom es az SBB rajongoja lettem.

@Sanyi9:
Régóta szeretnék már egy olyan sorozatot, amiben inkább a videókon van a hangsúly, és most örömmel jelenthetem, hogy Ákos személyében sikerült is találni egy lelkes videóst, aki ráadásul a kezdetektől megpróbálja megörökíteni Londonba költözésének történetét. Nekem…..
rumitom 2016.04.23 17:58:56
@P.Elliot: ez nagyon zsenialis. En mondjuk minimalista egy borondben elferek eletet elek, de latom magam elott ahogy nyugdijasan en is ilyen leszek. Remelem addigra kigyogyulok a jarmu maniambol es nem autokat fogok gyujteni..
Régóta tervezgetem már ezt a témát, de valamiért soha nem vágtam bele. Az alapkérdés (azaz inkább vegyünk saját ingatlant, vagy inkább béreljünk) persze nem csak a határátkelők esetében érvényes, de esetünkben talán még komplikáltabb a helyzet és a válasz is...
rumitom 2016.04.21 22:08:35
@Th's child: meg soha nem koltottem a fizetesem negyedenel tobbet lakasra, es sosem laktam meg rossz helyen vagy rossz lakasban, meg 10 pakisztanival.
lehet szerencses vagyok lakasugyileg.
(ettol meg persze sosem okozott gondot elkolteni a teljes fizetesemet egy honapban :) )
rumitom 2016.04.21 22:12:38
@diggerdriver: az brutal, nekunk a 300nm feletti, ket futott garazsos csaladi hazban volt kb ennyi. igaz, vagy 12 eve, de azota alig volt inflacio
rumitom 2016.04.21 22:14:30
@Virago_1000: nem hitelkartyarol beszel :) negativ vagy nulla kornyeki jegybanki alapkamattal nem olyan nehez 1-3%-n hitelt adni
Izland egy egészen különleges hely, már csak méretei, és viszonylag kis lélekszáma miatt is. Itt töltött el fél évet Edina, és írta meg benyomásait, melyek közül talán a legérdekesebb, hogy mennyire közösségként működik az ország. Mindemellé fotókat is küldött, amiért…..
rumitom 2016.04.20 22:35:05
@mojyo: ezt a szosszenetet kimondottam elvezetes volt olvasni.

te vagy aki titokban tartja a kiletet ugye? valamiert mindig ugy hiszem valamelyik eszaki orszagban vagy, de lehet csak az avatarod teszi
ha egyszer szukseged lesz befektetore a cegedhez, keress meg
Vajon mi a közös a labdarúgó Bajnokok Ligájában és a Trónok harca legújabb részében? És mi köze mindehhez egy London mellett dolgozó magyarnak? Kiderül Ádám mai posztjából, amely az Egy napom sorozat (melynek eddigi részeit itt találod) legújabb epizódja (kis csavarral, de ez…..
rumitom 2016.04.20 15:47:19
@Sexual Harassment Panda: egyedul elokent annyira mint barhol mashol. mindenre es semmire, eletviteltol fuggoen.

csaladostul, egy szereny, de nelkulozesektol mentes megelhetesre, feltetelezve, hogy karos szenvedelyektol mentes a csalad valamennyi tagja
Az eheti válogatásban érdekes (és mindannyiunkat érintő) témával nyitunk, ez pedig nem más, mint a nyelvtudás kérdése. Liping például azt vette észre, hogy meggyűlik a baja a számokkal, és ezzel szerintem nem csak ő van így. Emellett ma feltesszük azt a kérdést is, hogy…..
Határátkelő Ezüst szegély 2016.04.16 06:43:00
A mai poszt több szempontból is különleges. Különleges azért, mert szerzője, Kovács Gergely jelenleg Walesben dolgozik egy étteremben, és szabadidejében novellákat ír. Eredetileg nem ide szántam volna, hanem az oldalra (hiszen inkább egy érzést ragad meg, mintsem konkrétumokat),…..
Nem sokszor érzi úgy az ember, hogy nem nagyon van mit mondani egy poszt előtt. A mai írás, tsabus története már csak az alaphelyzet miatt is megrázó. Legyen is elég ennyi, minden más kiderül a posztból...
rumitom 2016.04.05 12:02:44
@tsabus [UK]: koszonom, hogy leirtad. A tema hataratkelokent kulonosen erinthet. Egyik fo ok, hogy europaban vagyok
Az Egy napom írásokban azt szeretem a legjobban, hogy általában érezni rajtuk, mennyire szeretik a szerzőik a munkájukat. Nincs ez másként Andi esetében sem, pedig elsőre azt gondolná az ember, hogy egy személyi asszisztensi munkán nem sok szeretni való van, pláne, ha az embernek öt…..