Adatok
petruskaandras
36 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Kész a negyedik lemez.
S ahogy most ezt ide leírom, minden megelőző blogbejegyzés nélkül, nem tud nem eszembe jutni, amit a második készítésekor gondoltam: „Számomra egy tevékenység folytatása mindenképpen viszonyul valahogy az előző produktumhoz. Szinte ha csak ezt a viszonyt vizsgálom, már…..
Egy lemez elkészültét nálam általában egy kreatív tespedés követ. Az energiáimat ilyenkor a végrehajtói irányba fektetem, vagyis a koncertezésbe, az íráshoz való visszatalálás pedig nem megy könnyen. Egész egyszerűen kell idő, mire újra van mit mondanom a kiadós monológot követően. Azért az éppen…..
Mi inspirál egy következő művészi fejezetet, új hangzásokat, ötleteket, meglepő fordulatokat? Nos, egészen sok olyan dolog bír befolyásoló tényezővel, aminek semmi köze egy szépen csengő akkordhoz, vagy egy magasröptű üzenethez.
A Kapunyitó készítésének legelején azt írtam, hogy ha csak az azt…..
Metropolita. Kapunyitó. Reláció.
A sorozat folytatódik, jó néhány dalt már megírtam a következő nagy fejezethez az elmúlt két évben. Tavaly művészi iránykijelölés céljából fel is vettünk három nótát, egy híres magyar sláger, illetve egy korábbi dalom feldolgozását, valamint egy olyan új szerzeményt…..
Az újév, már csak a szakmámból adódó uborkaszezonnak köszönhetően is, mindig egy csöndes időszak számomra. Nem csupán a pihenésre tudok ilyenkor több időt szánni, hanem nekem ez a befele figyelés időszaka, a múlt megemésztése és a jövő kitalálása is ekkor történik meg bennem. Érdekes lelki…..
Nagy hajrával zártam a 3. lemez utolsó feladatait. Alig 5 munkanap alatt felvettünk 6 új dalt, majd egy-egy hiányzó hangszert még hozzáadtunk jónéhány korábbihoz, a környező napokban pedig befotóztuk a lemezborítót, és még arra is szántunk időt, hogy a ’Help Me Out of Here’ című dalhoz klipet is…..
Furcsa érzés azzal szembesülni, hogy miután 3 évig ültem az új lemezen, az utolsó néhány napos stúdió session-re 6 dal felvétele, és ebből 3 megírása még váratott magára október végén. Most először az életemben azt érzem – nem csak zenészként, emberként is -, hogy nem nyom össze ez a feladat, hanem…..
Októberben lement a felvételek második nagy hulláma. És milyen jó hangulatban telt! Nyomokban sem tartalmazom már azt a szorongós, remegő kezű gitárost, aki a Metropolitát feljátszotta. Kevesebb allűr, kevesebb kontroll-freakség, több öröm és jóval lazább hozzáállás jellemzi ezt a lemezt. Ebben…..
A májusi felvételek után naivitás volt részemről azt gondolni, hogy ez majd nyáron folytatódni fog. Noha minden kis csent időben és még utazás közben is igyekeztem dolgozni a hangszereléseken, rögzítés- és koncertképes állapotba csak egy, a Mondatok című dal került, ez viszont még sovány anyag…..
Nem csupán a harmadik lemezemmel kapcsolatos gondolataim intenzitását jelzi a cím, hanem jelen állás szerint ezek lesznek az új anyag nyitó szavai.
Májusban elkezdődtek a felvételek, rendkívül ideális környezetben, remek hangulatban. Ugyan minden eddiginél jóval komplexebb hangszerelésekről van…..
A mostani mainstream trendeket figyelve – nem megfelelésből, pusztán kíváncsiságból –, aligha meglepő módon, kevés szívemre való dolgot találok. Ezek közül az egyik az, hogy mostanában elég sok dal egyetlen zenei motívum köré épül. Legyen szó verzéről, refrénről, vagy középrészről (ha egyáltalán…..
A legutóbbi bejegyzésben említett két kisebb projekt olyannyira elvitte a kreatív fókuszomat, hogy az év végéig alig történt előre mozdulás a harmadik lemez ügyében. Az elkészült két EP közül az egyik meg is jelent karácsonykor, a másik tavasszal érkezik; stúdiós pályafutásom eddigi legjobb…..
Hogy mennyire volt album készítés szempontjából releváns a szeptemberem, nézőpont kérdése. Új dal ugyanis nem született, legalább is olyan nem, amit a majdani lemezre szánnék. Ennek ellenére az egész hónapomat ötleteléssel, hangszereléssel, demózással, sőt stúdiózással is töltöttem, ugyanis több,…..
Hihetetlen, milyen rapszodikusan tud változni az, ahogyan látom a dolgokat, ha ér egy kis sikerélmény. Múltkori kijelentésemre, miszerint alig írtam valamit, rögtön rácáfoltam, amint nekiálltam rendezni a fejemben eddig felgyülemlett ötleteket. Akkor lettem igazán motivált, amikor augusztus közepén,…..
Újra itt, újra egy új lemez halovány gondolatával a fejemben. Előre szeretném leszögezni, a blog nem véletlenül kapta a címét, nem tudom, mikor lesz az itt leírtakból kézzel fogható eredmény! Nem lesz idén a karácsonyfa alatt új Petruska-nagylemez, és az sem elsődleges célunk, hogy a 2018-as év…..
Márciusban voltaképpen már alig akadt dolgunk a lemezzel. Az elkészült masterből megcsináltuk a cd fájlt, vagyis a szünetek, áttűnések és a kihalkulások helyét meghatároztuk. Néhány finomhangolás után a cd tok és a füzet is nyomtathatóvá vált, elindítottuk a gyártás folyamatát. Érzelmi oldalról…..
A napokban épp valamelyik bulvármédia írta, hogy minden egyes Dalon kívüli percemet az új lemezem munkálataival töltöm, de olyan hangnemben, mintha valami Superman lennék. A valóságnak ez némiképp megfelel, ám feszült munka helyett már csak apróságokat javítgatunk, finomhangulunk, gyakorlatilag az…..
Gyakorlatilag még a decemberemet nyögöm. A koncerteket egy időre letudtuk, karácsonykor jutott néhány nap pihenő, ezt leszámítva viszont még mindig ugyanabban a projektzárási rohamban vagyok, amiben az ünnepek előtt végeztem a dolgaimat. Szerencsére nem eredménytelenül. Bár ahogy…..
Egész hónapban akkora hajtás volt, hogy a stúdiónapló segítségét kellett kérnem ahhoz, hogy egyáltalán emékezzek arra, mit csináltunk. E szerint befejeztük a félbehagyott 'Jöttem' jeligéjűt - a legalább három inkarnációt megélt Első Nótát -, és a maradék két restancia…..
Cookin' in the Kitchen of Love2015. novemberBesűrűsödtek a lemez körüli teendők, gyakorlatilag másról sem szólt a hónapom. A maradék 4 dalból felvettünk kettőt, toldozgattuk-foltozgattuk a régieket hegedűvel, vokállal. Utóbbi, a naptárba "bigyózás" címkével bejegyzett…..
Az októberi stúdiózással kapcsolatban volt egy olyan balsejtelmem, hogy eddig tartott a túlságosan spontán és játékos jó világ, egyre magasabbra mentünk színvonalban, így majd a pofára esés is nagyobb lesz. Tulajdonképpen most jött el a klasszikus fingerstyle dalok felvételének…..
Dáviddal beosztottuk a stúdióidőpontokat szeptember végétől novemberig, így ha minden igaz, november végére kész az album. Ismerve a körülményeket, ha ebből semmi nem igaz, és csúszunk, akkor sem kell még semmivel sietnünk. A cél az, hogy idén nyersanyag szinten készüljön el…..
Az előző blogban írtam, hogy "végre végleges zenei és tartalmi keretet adtam a '80-as / Szülinap' jeligéjű dalnak" - hát ebben a hónapban ugyanezzel a gondolattal tudok indítani! Ez az önéletrajzi "labdafeldobós" dal tulajdonképpen a magja az egész albumnak, az első szám, ami felveti azokat a…..
Szerintem az eddigi legaktívabb komponálási időszakát foglalta magába ez a hónap. Végre végleges zenei és tartalmi keretet adtam a '80-as / Szülinap' jeligéjű dalnak, s ha ennek a szövege elkészül, gyakorlatilag 90%-ban meg van írva az album, ez után csak hangnemi összevarrások,…..
Sokszoros tologatás után a hónap utolsó hetében végre beiktattunk egy újabb stúdióülést, újabb két dal rögzítésére, ahol végre kipróbálhattam a pár hónappal ezelőtt említett általam még sosem végzett felvételi eljárást: egyszerre rögzíteni a gitárt és az éneket!…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz