Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KerDem

16 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Amnesty International „tudjmegtöbbet” elnevezésű, a kötelező betelepítésről szóló népszavazással összefüggésben indított tájékoztató kampánya alapvetően próbálja elbagatellizálni az október 2-ai referendum tétjét. A szervezet azt sugallja, hogy nincs érdemi jelentősége a választópolgári…..
Hétvégén ünnepeltük kisfiúnk harmadik születésnapját. Mérföldkő ez mindannyiunk életében: Bencukánk januártól ovis lesz, anya ismét dolgozó nő, és ez a két tényező nyilván apa hétköznapjaira is jelentős hatással lesz. Mikor a szülinapi buli után az utolsó…..
A Magyar Nemzeti Bank 90 éves történetének legfiatalabb alelnöke. Közgazdász, jogász, és háromgyermekes családapa, aki kulcsfontosságúnak tartja, hogy a jövő generációi korszerű pénzügyi ismeretekkel rendelkezzenek és negyedszázaddal a rendszerváltás után végre bátran…..
Az Európai Unió és az Európa Tanács joganyaga számtalan olyan rendelkezést tartalmaz, mely nem csak a már létrejött nyugat-európai autonómiáknak ad jogi alapot, de az erdélyi magyarok számára is erős hivatkozási alap az önrendelkezési jog megszerzéséhez. Ha polgárok jogai…..
A honvédelem ügye iránt fogékony fiatalok megszólítása nem egyszerű feladat, ám a Honvédelmi Minisztérium – kreatív megoldásokkal, jó ötletekkel – kiváló eredményeket ér el ezen a téren. A Facebook-hadműveletről és a fesztiválok megszállásáról Farkas Anikót, a…..
Sokszor beszélünk keresztény Európáról és Magyarországról. Arról kevesebbet, hogy ez pontosan mit is jelent. Ebben az írásban erre vállalkozom. Első gondolatom az Európai Unió egyik atyjának, a német gyökerekkel rendelkező francia Robert Schuman sokat idézett mondása: „Az…..
Az állami földek haszonbérleti pályáztatása régóta az ellenzék támadásainak kereszttüzében áll. A vádakról és a cáfolatokról, valamint arról, hogy miért nagyobb az osztrák „bauer” megbecsültsége, mint az osztrák bankáré, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami…..
kerdem No komment 2013.11.19 09:37:44
Ceglédi Zoltán a Republikon Intézet  tanácsadója, a hvg.hu publicistája a Fideszben dolgozó képviselőnőket kápókhoz hasonlította a Heti Hetes vasárnapi adásában: „A kormányban egy, illetve két hölgy van, Hoffmann Rózsa és a fejlesztési miniszter asszony (Hoffmann Rózsa…..
A Népszabadság SZAKÉRTŐJE szerint "a szülők tájékozatlansága vagy félelme is közrejátszott abban", hogy "az általános iskolákban irreálisan sokan választották a hittant". Nem mérvadó népszámlálás és mérvadó, de nem reprezentatív, 150 fős magánkutatás in da…..
kerdem Elfújta a Szél 2013.09.13 10:28:10
Illés Zoltán otromba volt a Szél Bernadettnek adott válaszában. A Fidesz emiatt bocsánatot kért. Szél Bernadett szépnek szép, viszont annál gyengébb politikus. Az meg még kínosabb, hogy ezen ügybe kapaszkodva - egyéb politikai teljesítmény híján - akar 15 percnyi hírnevet…..
Barcza Györggyel a gazdaságfejlesztésről és a mainstream közgazdasági iskola kudarcáról beszélgettünk, de elárulta azt is miért jobb kormányhoz kötődő agytrösztnél dolgozni, mint piaci elemzőként. Hollik István, Perecz Panna és Szánthó Miklós interjújaMiben tér el egy…..
Prinz Dániel és a Kálmán Mihály az Üzenj te is Orbán Viktornak! című portál szerzői a mai nap folyamán cikkben reagáltak szerző társunk, Szolomayer Balázs a minap közölt írására. Ezzel kapcsolatosan nem árt, ha néhány dolgot leszögezünk a KerDem blog szellemiségével…..
Üzenet a hisztérikus nyugati médiának: Magyarország tudja, hogy milyen egy diktátor. Orbán Viktor biztosan nem az. (Tibor Fischer írásának magyar nyelvű fordítása , The Guardian, április 3.)   Néha elgondolkozom, mi lenne a reakció akkor, ha egy magyar állampolgár…..
kerdem Miben van egyetértés? 2013.01.10 12:54:37
Még el sem kezdődtek az ellenzéki "tárgyalások", de már most nagy a kavar. Apa tárgyal a fiával, az E2014 megsértődik, a konkrét elképzelésekről pedig homlokegyenest ellenkezőjét állítják a szereplők. Egy kis ellenzéki abszurd ma reggelről.   Bár a…..
Komoly zavar támadt az erőben a kormánypártiak gatyája táján. Előbb Rétvári Bence sliccállamtitkár észlelte, hogy a nertelen pernahajderek bugyit kényszerítettek erotikaipari szakmunkásokra meztelenkedésre "kényszerítik" honleányainak, és már időjóslás ürügyén is -…..
KerDem 2013.01.08 17:50:43
@Myrath:
2002 és 2010 között az államadósság 8000 milliárdról 20.000 milliárdra nőtt.

Ezzel szemben mai hír:

"Az államháztartás éves hiánya 607,5 milliárd forint lett, alacsonyabb a módosított 671,9 milliárdos hiánycélnál. A Napi Gazdaság szerint tíz éve nem volt ilyen alacsony a deficit."

Nekem itt kezdődik a jó gazdaságpolitika. Nem azt mondom, hogy a mostani tökéletes - mert nem az - de mindenesetre sokkal jobb az eddigieknél.
KerDem 2013.01.08 18:12:24
@saravad:

Az I. Fidesz kormány alatt GDP arányosan csökkent (igaz kis mértékben) az államadósság.
Ami viszont nagy különbség: 2002-ben az éves kamatszolgálat 600 milliárd forint körül volt, 2010-ben vagy éppen most 2012-ben kösznhetően a lejáró IMF hitelnek kb. 1300 milliárd.

Gondold meg a két összeg különbségéből hány inkubátort vagy felsőoktatási helyet lehet finanszírozni vagy éppen gazdaságélénkítő lépéseket bevezetni.
KerDem 2013.01.08 18:31:16
@Mariann19:
Kösz, hogy konkrétumokat írtál, így könnyebb válaszolni:

1. "A kényszer jelenlétét az állampolgárok legérzékenyebben az oktatás átalakításában érzik, melynek fő korifeusa Hoffmann Rózsa.
Az Alkotmányban foglalt lelkiismereti szabadság, mint alapjog, vajon elvileg nem zárja ki a kötelelő hit-és erkölcs oktatást egységes szerkezetben?"

Ha egységes szerkezetben lenne akkor igen, de nincs így! A szülő választhat, hogy a gyermek hittanra vagy a "világnézetileg semleges", így alapjogot nem sértő erkölcstan órára iratja a gyermekét.

2. "A nyelvek elsajátításánál háttérbe szorítva az angol nyelvet /370 millió ember első nyelvként használt nyelve, 1.800 millió ember beszéli az angolt/ a németetet helyezi előtérbe, jelenleg a latin nyelv erőszakolása van napirenden."

Az angol nyelvet én is preferálnám, a latinnal kapcsolatban pedig megint - szándékos vagy nem, de - félreértés van, mert az mindenhol választható, de nem kötelező. Ahogy eddig is.

Ez nem megy ellene a népakaratnak? Nem mellesleg az ésszerűségnek?
3. "Vagy:Miért kívánja a KDNP a hétvégi szabadnapok tevékenységét meghatározni. Azt mondja, ne vásárolni menjünk, hanem templomba, vagy családi együttlétet tervezzünk, kiránduljunk, pihenjünk.
Az embereknek joguk van meghatározniuk, hogy mit tegyenek."

Ahogy a komrány nem akarja megmondani, hogy a gyermekek után járó adókedvezmény okán a családoknál maradt pénzt ki mire költi, úgy azt sem akarná megmondani, hogy egy szabad vasárnapon ki mit csináljon. Legfőképp amit akar. Egyébként ezt a kezdeményezést a Fidesz nem támogatja, így a kérdés elméleti.

3. "Ha egy erős középosztályra van szükséged."
A középosztály állapota drámaian romlik. Felhalmozásait éli fel folyamatosan, ami még ebből megmarad, az értékvesztéssel jár, olyan leértékelődéssel, amilyet nehéz pozitívumként értékelni.
Az ország a közel két év alatt recesszióba süllyed folymatában. Gazdasági szakember vagyok, remélem, értem nagy vonalakban az összefüggéseket, nem a rosszindulat mondatja velem a kritikát, hanem a tények.

USA és egész euróap szenved, Kína növekedése lassul. Tehát világfolyamatról van szó. a magyar kormány - ha nem is tökéltesen - de azt csinálja ami a dolga, megpróbál annyit költeni, mint amennyi bevétele van és emellett még az államadósságt is csökkenti. ez eddig még növekedési ciklusban sem sikerült egyik magyar kormánynak sem, főként nem ekkora államadósságot cipelve.

"A választás joga a Tiéd."
Ebben nincs vita közöttünk, ezt a jogomat remélem fenn tudom tartani.

Én is remélem :)
kerdem Diplomásadó? 2012.12.21 13:53:43
Eddig azon ment a parázás, hogy a kormány külső forrásokat akar bevonni a felsőoktatás finanszírozásába. A tüntetőkkel eddig együtt menetelő rektorok most viszont felvetették: legyen diplomásadó. Várjuk a független civilek ellenreakcóit. A Napi Gazdaság mai cikke szerint a…..
Bajnai Gordon 39 „szakértő” minisztere és „szakértő” államtitkára közül 30 személy volt szorosan MSZP-s kötődésű – legtöbben párttagok és/vagy képviselők –, 32 pedig vezető pozícióban aktívan részt is vett Gyurcsány Ferenc kormányainak tevékenységében. Ezek a…..