Adatok
AnnabellaM
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Miközben Bajnai stábja mindent megtesz, hogy az Együtt 2014-et az egyetlen lehetséges alternatívaként mutassa be, és hogy az összefogásra tett kísérletet ért - sokszor valóban túlzásba hajló - kritikákat elhárítsa, bizonyos igencsak fontos kérdésekre rendre megkerüli a…..
AnnabellaM
2012.11.14 18:24:23
@valasz a KE-nek:
Na lássuk akkor, kezdjük a választási regisztrációval:
A Fidesz két dologgal indokolta a választási regisztrációt, egyrészt a határon túliak szavazásával, másrészt a szavazatvásárlás megszüntetésével. Mondom, hogy mi nem stimmel ezzel.
- Szavazatot vásárolni ugyanúgy lehet a regisztráció ellenére is, aki szavazatot akar vásárolni az már most is tudja, hogy kire akar majd szavaztatni, a regisztráció pillanatában is tudni fogja és ahogy szavazni el tudta hordani az embereket, úgy regisztrálni is el tudja hordani őket. Legfeljebb többe kerül/kétszer kell fizetni, de nem hiszem, hogy ez bármelyik nagy párot meggátolná bármiben, szóval ez az érv, számomra nem elfogadható.
- A határontúliak szavazati jogát eleve vitatom (az állampolgárságukat nem!), de az egy másik kérdés lenne, maradjunk a regisztrációnál. Magyarországon van lakcímnyilvántartás, tehát bőven elég lenne azoknak regisztrálni, akik a lakcímnyilvántartásban nem szerepelnek. Ezt is elég lenne csak egyszer, legközelebb csak akkor, ha változik a lakcímük, a választásonkénti kötelező regisztráció rengeteg felesleges bürökratikus munkával és így rengeteg felesleges kiadással jár, pláne így, hogy azoknak is regisztrálni kell, akik egyébként szerepelnek a magyar lakcímnyilvántartásban.
Ide tartozik, hogy amennyiben elfogadjuk a regisztráció tényét, akkor sem indokolja semmi, hogy csak személyesen a jegyzőnél vagy ügyfélkapu belépéssel lehessen regisztrálni, pláne nem, hogy eközben a határon túliak regisztrálhatnak levélben is.
Bár a létező magyar lakcímnyilvántartás miatt eleve hamis példa, a Fidesz rendre az USÁ-t hozza fel példaként a regisztrációra - ahol nincs lakcímnyilvántartás - ellenben az USÁ-ban a most elfogadott magyar választojogi törvényben meghatározottnál jóval egyszerűebben lehet regisztrálni, sok államban pl. konkrétan a választás napján, a szavazóhelységben is meg lehet ejteni a regisztrációt, általánosan viszont számos közintézményben és az interneten is lehet regisztrálni (a hazai ügyfélkapu regisztrációhoz hasonló hozzáférés nélkül is!)
Összességében tehát a regisztráció szükségessége eleve nem indokolt, a regisztráció lehetséges módjai pedig még akkor se felelnek meg egy demokrációban elvárható szintnek, ha a regisztrációt magát elfogadnánk. A demokrácia egyik legfontosabb intézménye a választás lehetősége, minden demokratikus pártnak arra kell illetve kellene törekednie, hogy a választásokon minél többen vegyenek részt, minél többen éljenek alkotmányos jogukkal így a létrejövő kormány minél érősebb választói felhatalmazással rendelkezzen! A most módosított választójogi törvény rendelkezései azonban tökéletesen ellentétesek ezzel a felfogással, feleslegesen nehezítik meg az állampolgároknak, hogy alkotmányos jogukkal éljenek, gyakorlatilag csak a biztos pártszimpátiával rendelkezőknek biztosítva így lehetőséget a választásra, a bizonytalan szavazók kizárásával. Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy a Fidesz már többször is pont a bizonytalan szavazókon bukta el a választást, akkor a szavazói regisztrációt nem nehéz úgy értékelni, hogy a Fidesz azokat szándékozik ezzel kizárni a demokratikus választásból, akik jó eséllyel ellene szavazhatnának.
Remélem megfelelően kifejtettem a kérdést, várom tehát válaszod az alábbiakban:
- Mi indokolja választási regisztráció szükségességét, különösen az anyaországi, lakcímnyilvántartásban szereplő magyar állampolgárokra? Kérlek azokat a szempontokat ne írd, amiket már előre megcáfoltam.
- Mi indokolja a regisztrációs lehetőségek szűk körét?
- Mennyiben járul hozzá a regisztráció ahhoz, hogy a 2014-ben létrejövő kormány minél szélesebbkörű választói felhatalmazással rendelkezzen? Különösen abból a szempontból, hogy a szavazást szükségtelenül megnehezíti, így a nem kellően erős pártszimpátiával rendelkező szavazókat, az nem kellően elszánt, vagy a regisztrációs időszakban bármilyen okból akadályoztatott szavazókat kizárja a választásból?
Várom részletes válaszod. Már megvan a következő kérdésem is. :)

2012.11.17 05:49:13
@valasz a KE-nek:
Amint megjelent egy? Már megbocsáss, de én azonnal reagáltam a "kihívásodra", neked meg közel 4 óra kellett a válaszhoz, sajnos ezt nem állt módomban itt kibekkelni, azóta pedig nem értem rá.
Menjünk pontról pontra:
Egyrészt, én pont azt mondom, hogy a választási regisztráció érdemben nem nehezíti meg a szavazatvásárlók dolgát, konkrétan ezt írtam: "Legfeljebb többe kerül/kétszer kell fizetni, de nem hiszem, hogy ez bármelyik nagy párot meggátolná bármiben".
A "sör-virslisek", ahogy te írod attól nem fognak csődbe menni, ha kétszer kell sört/virslit venni. Mindazonáltal, ez az egész szavazatvásárlás történet eleve egy mariginális probléma. Tudtommal nem volt még olyan választás Magyarországon, ahol az előzetesen mért közvéleménykutatási adatokkal szemben drasztikusan más eredmény született volna és akárcsak felmerülhetett volna a gyanú, hogy ez szavazatvásárlás következménye.
Egyetlen olyan esetről tudok ahol jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy itt bizony szavazatvásárlás történt (azt is egy Fideszes képviselő érdekében követték el).
Nem mellesleg abban sem tudok egyetérteni, hogy "tudatlanok sör-virslitől elkábulva szavaznak bármilyen irányba, az nem demokrácia", mivel szavazatot vásárolni nem csak pénzzel, hanem hazugsággal, félrevezetéssel is lehet, ami ellen végképp nem véd a regisztráció. Ha megnézed a Fidesz mai, illetve a 2010-es támogatottságát, láthatod, hogy cirka 2 év altt, igen jelentős számú szavazó pártolt el tőlük, minden bizonnyal azért, mert nem azt kapták, amire 2010-ben szavaztak, úgy érezhetik, becsapták őket, így felmerül a kérdés, mennyiben különbözik a sörrel vásárolt szavazat, a hamis ígéretekkel vásárolt szavazattól, hisz a szavazó végeredményben így is-úgy is önszántából szavazott, az akkori tudásának megfelelően, a saját érdekében. Ez ellen tehát a regisztráció semmilyen formában nem véd.
Amit a kisebbségi listával kapcsolatban írsz, arra ugyanaz igaz, mint a határontúliak szavazására: elég lenne annak regisztrálni, aki kisebbségi listán akar jelölni. Ahogy a célcsoport nevében is benne van, ismét egy kisebbségről beszélünk, értelmetlen tehát, hogy 8 millió választásra jogosultat zavarjunk el a jegyzőhöz egy párszázezres ilyen-olyan okból különleges helyzetben lévő választópolgár miatt.
Azt a mondatodat egyáltalán nem látom helytállónak, miszerint "a lakcímnyilvántartás szerinti automatikus regisztráció továbbra is tág teret engedne a szavazatvásárlási technikáknak, egyáltalán nem nehezítené meg annak lehetőségét.", a fent és korábban már részletezett okok miatt.
A bürokráciával kapcsolatban több dologban is tévedsz: Egyrészt a lakcímnyilvántartáson alapú rendszer maximálisan bürokrácia mentesen működött, hiszen az értesítéseket teljesen automatizált folyamattal lehetett eljuttatni a címzettekhez, se az államnak, se az állampolgároknak nem volt ezzel semmi különösebb dolga - ráadásul értesítő levelet 2014-ben is kapni fogunk!
A jelenleg elfogadott rendszer ugyanakkor hatalmas bürokratikus terheket ró az önkormányzatokra. Egy 2009-es adat alapján mindössze 780.000 állampolgár rendelkezett ügyfélkapu regisztrációval, ha feltételezzük, hogy ez a szám azóta elérte az 1 milliót, akkor is ott van még 7 millió állampolgár, akiknek mind-mind személyesen kellene elmenni a jegyzőhöz és regisztrálni, a dolog természeténél fogva MUNKAIDŐBEN! Ha a 2010-es választás részvételi adatait vesszük figyelembe, ahol hozzávetőlegesen 5 millió választópolgár szavazott, akkor is 4 millió állampolgárnak kell személyesen regisztrálni! Kérlek ne mondd, hogy ez a 4 millió személyesen megjelenő választó nem jelent nagyobb bürokratikus terhet, mint az automatikusan kiküldött levelek.
A levelkhez hozzá kell még tennünk, hogy a kormány többször is kezdeményezett ebben a ciklusban "Nemzeti Konzultáció"-nak nevezett akciója legalább akkora bürokratikus teherrel járt, mint a választási értesítők automatikus kiküldése, tehát ha "Nemzeti Konzultációra" van ilyen kapacitás, akkor ne mondjuk már, hogy pont az országgyűlési választásokra nincs.
Aki a jelenlegi rendszerben nem kapott értesítést, az az éresítés elmaradásából tudhatta meg, hogy valószínűleg nem szerepel a választói névjegyzékben, így nem érte jogsérelem, az így regisztrálandó polgárok száma megintcsak marginális a névjegyzékben szerpelő állampolgárokkal szemben.
Arra kérdésedre, miszerint "Vajon hányan felejtenék el, hogy három évvel ezelőtt költöztek és meg kell újítani a regisztrációjukat?" csak azzal tudok reagálni, hogy ebből is jól látszik, milyen értelmetlen ez az egész folyamat. Amikor ugyanis valaki elköltözik, új lakcímkártyát se felejt el kérni, az új lakcímkártya igénylésével egyidejűleg pedig regisztrálhatna is. De várjunk csak, hát tulajdonképpen így működött egész eddig a rendszer! Az állam így is-úgy is tudni fogja, hol laknak az állampolgárai - ez még akkor is így lenne, ha a "varjuk a gombhoz a kabátot" elv alapján kitalált "töröljük el a lakcímnyilvántartást" bullshit meg is valósulna, hiszen legalább az önkormányzatoknak akkor is muszáj nyilvántartást vezetnie az ott élőkről.
Ezzel kapcsolatban viszont nekem is fel kell tennem a kérdést, hogy amennyiben a regisztráció szükségességéről semmilyen értesítést nem kapunk, vajon hányan fognak megfeledkezni a regisztrációs időszak határairól, a regisztráció módjáról? Ne felejtsd el, hogy mi, akik életvitelszerűen használjuk az internetet, ráadásul még élénken érdeklődünk is a politika iránt, csupán egy elenyésző kisebbség vagyunk, szerinted ha most az utcán 100 embert megkérdezünk, hogy vajon tudja-e, hogy a 2014-es választásra mikor és hogy kell majd regisztrálnia, hány ember tudná a helyes választ?
A lakosság tájékoztatása a megváltozott viszonyokról hatalmas költségekkel fog járni és még úgy is rengetegen lesznek, akik tájékozatlanság miatt lemaradnak.
Mindezeket figyelembevéve, továbbra is ragaszkodnom kell ahhoz, hogy a regisztráció feltétlen szükségessége semmilyen ésszerű érvvel nem indokolható, mind az államnak, mind az állampolgároknak bonyolítja a választást, mindezt kimutathatatlan előnyökért cserébe.
A regisztráció módjával kapcsolatban megintcsak nem sikerült meggyőznöd. Ha egyszer valami adatvédelmi agályokkal jár a belföldi szavazók számára, akkor az adatvédelmi agályokkal jár a határontúli szavazók számára is. Ha valami "még elfogadható" szintű adatvédelmi agályokkal jár a határainkon túl, akkor az ugyanúgy "még elfogadható" szintű adatvédelmi agályokat jelentene a határainkon belül is.
Épp ezért teljességgel elfogadhatatlan ez az indoklás a határon túli és a Magyarország területén élő szavazók megkülönböztetésére, ha egyszer valami adatvédelmi szempontból aggályos, az akkor is aggályos lesz, ha a határon túl "más úton nem biztosítható a regisztráció". Ráadásul ez az állítás nem is igaz, hiszen ha tőlem elvárják, hogy menjek el a jegyzőhöz vagy regisztráljak az ügyfélkapura, akkor a határon túli szavazó esetében is ugyanúgy elvárhatjuk, hogy menjen el a legközelebbi konzulátusra vagy regisztráljon ő is az ügyfélkapura. Ahogy korábban írtam, eleve igazságtalannak tartom, hogy olyanok szavazhassanak akik nem élnek életvitelszerűen Magyarországon (mindegy, hogy trianon vagy egy londoni állás miatt kerültek ebbe a helyzetbe), de ha már ennek ellenére bele akarnak szólni országunk működésébe, akkor igenis vegyék a fáradtságot és legalább a legközelebbi konzulátusunkra fáradjanak be - ha már ugye a levelezés adatvédelmi agályokkal jár. Ha az állampolgárságukért el tudtak menni, nem hiszem, hogy a regisztráció esetében ez kivitelezhetetlen lenne.
Mint ahogy korábban is megjegyeztem, az ügyfélkapun nem regisztrált állampolgárok esetében a személyes regisztráció igenis komoly problémát jelent, hiszen regisztrálni csak ügyfélfogadási időben lehet: azaz munknapokon, munkaidőben. (Itt jegyezném meg, hogy az ügyfélkapu regisztrációhoz is legalább egyszer személyesen el kell menni egy okmányirodába, természetesen szintén munkaidőben.) Nem kevesen vannak olyanok, akiknek nem egyszerű csak úgy szabadnapot kivenni azért, hogy regisztráljanak, több olyan embert is ismerek akinek még az is komoly problémát okoz, hogy egyáltalan egy fogorvoshoz eljussanak, szóval igencsak szűklátókürű állítás az, hogy a leveles regisztráció hazai elmaradása ne jelente nehézséget. Ráadásul ezt minden egyes választás - beleértve a népszavazásokat is - el kell majd játszani, azoknak is, akiknek az ég világon semmilyen adatuk nem változott!
Azt írod: "Egy jól működő demokráciához az is kell, hogy a választók tudatosan legyenek képesek dönteni saját és az ország sorsa felől."
Kérdezem én, hogy tudnak tudatosan dönteni az ország sorsáról azok, akik nem élnek ebben az országban, sőt rossz esetben még csak nem is jártak itt soha? Mert ne felejtsük el, hogy az egész választási regisztráció rájuk hivatkozva valósul meg! Mindemellett pedig vissza kell kanyarodnom egyrészt a szavazatvásárlással kapcsolatban írtakhoz, másrészt ahhoz a tényhez, hogy az ország lakóinak csak egy elenyésző hányada foglalkozik a politikával olyan szinten mint mi. Ez egyébként így van rendjén, nem várhatod, pl egy egyszerű kétkezi munkástól, hogy politikai elemzéseket olvasgasson és naprakészen kövesse a GDP alakulását, ettől még a saját bőrén ugyanúgy érzi, hogy az ország abba az irányba halad-e, amit ő magyar állampolgárként elvárna vagy sem. Ha igen, akkor az aktuális kormányra fog szavazni, ha nem, akkor arra a pártra amelyik az ismeretei szerint az ő elveit képviseli. Pont erről szól a demokrácia, hogy minden állampolgár a saját benyomásai alapján, szabadon választhasson még akkor is, ha a saját benyomásai pusztán azon alapulnak, hogy hónapról hónpra egyre többe kerül minden, miközben egyre kevesebb a pénze!
Ezt a demokratikus jogot kurtítja most meg a regisztráció, elhallgattatva azokat, akik nem elég aktívak a politikában, de ettől függetlenül ugyanúgy adófizető magyar állampolgárok mint én vagy te, tehát a véleményuk akkor is ugyanannyira számít, még ha kevesebb tudáson is alapul.
Mindezek egyértelműen igazolják, hogy a regisztráció igenis kizárja a bizonytalan, nem kellően elhatározott szavazókat a választásból, így jelentősen korlátozza a demokráciát. Nem tartozik szorosan ide, de az a tény, hogy a Fidesz a kampány lehetőségét is csökkentette, szintén negatívan fog hatni a részvételre, hiszen rengeteg olyan ember van, aki alapvetően legyint a politikára és legfeljebb csak kellő győzködöés után veszi a fáradtságot, hogy elmenjen vasárnap szavazni (egyik - amúgy Fidesz szavazó - jóbarátom tipikusan ilyen), mostantól viszont ezeket az embereket még arra is rá kell majd venni, hogy elmenjenek munkaidőben regisztrálni! Ne mondd, hogy szerinted komolyan nem fogja ez befolyásolni a bizonytalan szavazók választási aktivitását!
Amit a Fidesz és a bizonytalan szavazók viszonyáról írtam az egyértelmű tény, kérlek vedd a fáradtságot és nézz utána a korábbi választások tapasztalatainak.
Sajnálatos módon nem kaptam tőled választ az egyik nagyon fontos kérdésemre:
- Mi indokolja a regisztrációs lehetőségek szűk körét?
Bár nem látom be a valós okokat a hazai leveles regisztráció elvetése kapcsán, az egyszerűség kedvéért most fogadjuk el, hogy ok, az nem lehet, de miért nem lehet ügyfélkapu regisztráció nélkül, online regisztrálni? Miért nem lehet több állami intézményben regisztrálni, olyanokban is, ahol esetleg a regisztráció munkaidőn kívűl is megoldható lenne? Ha mindez amerikában megoldható, nálunk miért nem?
Hogy mennyire érdemes próbálkozni ezzel az egésszel a gyakorlatban, azt jól mutatja egyrészt az a tény, hogy a legfrisebb hírek szerint a választási törvény annyira előkészítetlen, hogy a kormány még az utolsó utáni pillanatokban is kalapál rajta, mivel konkrétan egymásnak is ellentmondó szabályokból rakták össze, másrészt pedig igencsak nem elhanyagolható tény, hogy a magyar állampolgárok közel 80%-a ellenzi a válsztási regisztrációt, a Median felmérése a alapján még a kormánypártiaknak is csak 44%-a támogatja! Az, hogy a kormány ilyen körülmények között is kritikátlanul ragaszkodik a megvalósításhoz, sajnos nem éppen abba az irányba mutat, hogy a demokrácia megújítása és kiszélesítése lenne a céljuk, épp ellenkezőleg.
Ha ez még mindig nem győzne meg, linkelek még néhány további, részletes elemzést a regisztráció hátrányaival illetve a demokratikus jogokra gyakorolt negatív hatásaival kapcsolatban:
Sólyom László írása:
www.komment.hu/tartalom/20121112-solyom-laszlo-irasa-a-magyar-alkotmanyossagrol.html?SYSref=NONE&cmnt_page=1
TASZ:
tasz.hu/politikai-szabadsagjogok/elozetes-valasztasi-regisztracio-az-altalanos-es-egyenlo-valasztojog
Példák a választási regisztrációra más országokból:
www.origo.hu/itthon/20120927-peldak-a-valasztasi-regisztraciora-a-vilag-kulonbozo-orszagaiban.html
www.millamedia.hu/2012/10/03/kell-e-nekunk/
Várom válaszod!

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az a szép bennetek Fidesz hívekben, hogy meg se próbáljátok érvekkel megvédeni Fideszt és elmagyarázni nekünk tudatlanoknak, hogy miért is jó dolgok azok amik mostanában Magyarországon történnek, ezzel szemben egyetlen dologra vagytok képesek: az MSZP-t, az LMP-t, a DK-t, a Millát, Bajnait meg úgy általában mindenkit fikázni aki nem a Fidesz és nem a Jobbik.
Mi értelme van ennek? Ha hisztek a Fideszben, védjétek meg, magyarázzátok el, hogy miért jó, hogy pl a határontúliak regisztrálhatnak levélben, mi viszont nem, miért jó, hogy csak azon a TV csatornán lehet majd kampányolni, amit többnyrie csak a kormány hívei néznek, miért jók az államosított iskolák, miért jók a minden szinten romló gazdasági adataink, miért jó, hogy hadban állunk a világgal, stb, stb, stb. Ennek a magyarázatát nem váltjátok ki azzal, hogy "köcsög MSZP" meg "emúnyócév"