Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lordmotor

0 bejegyzést írt és 283 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyarországon a jórészt kimaradt polgári fejlődés, illetve a vidéki zsidóság elpusztításával, a németek kitelepítésével és a bolsevizmussal a vékony polgári réteget (és mentalitást is) megsemmisítő politika miatt összetorlódott és egymásba épült a posztfeudális, személyiségi függőségen…..
Kijött az új adat a KSH-tól, miszerint a magyar bruttó átlag bér 406.400,- forint. Ez amúgy nagyjából 270.000 ezer forint nettó fizetésnek felelne meg. Kormányunk természetesen ezzel a számmal fog turnézni a médiában, hogy mennyire jól mennek itt a dolgok.Van az azonban egy apró probléma ezzel a…..
  Nem Patrick J. Deneen az egyetlen aki temeti a liberalizmust. Ő csupán azon kevesek egyike, aki 2018-ban egy komplett könyvet szentelt a témának, mely tavaly magyar nyelven is megjelent. A szerző - az Indiana állambeli Notre Dame egyetem politikatudományokat oktató professzora - művében mindvégig…..
Lordmotor 2020.01.15 14:13:57
@G. Nagy László:
"Az egyik választó szerint az lesz etikátlan, ha támogatjuk az élsportot, a másik szerint az, ha a kurdok felzárkóztatására költünk. Ahol pedig ennyiféle nézet megjelenhet, az a rendszer törvényszerűen liberálissá is válik."

Szerintem itt akkor válik liberálissá egy ilyen rendszer, ha a politika (+média) abba az irányba tereli. Ha mint jó liberális nem avatkoznak bele, hagynak mindent a maga útján szaladni, akkor a fent említett esetekből leginkább polgárháború és anarhia lesz. Szóval olyan ez, mint háborúzni a békéért. Ezesetben illiberálisnak dolgokat kell tenni, hogy liberális legyen a rendszer. A liberalizmus (már ahogy a cikkben értelmezik) nem egy önmagától jövő dolog. Épp ezért életképtelen hosszútávon. Ha nem szólunk bele a dolgokba fentről, erővel, akkor előbb utóbb elbillen a mérleg valamerre, és borul a bili. Ilyen borulások szoktak aztán totalitárius diktatúrákat és világégéseket eredményezni. Vagyis a liberalizmus csak "mesterségesen" idézhető elő és tartható fent. De ugye innentől már nem is nevezhető liberalizmusnak. Így az elmélet önnön kardjába dől. Más kérdés, hogy a mesterséges belenyúlások a legritkább esetben vannak megfelelően méretezve. Jellemzően túltolt, elhibázott beavatkozások vannak, amik kb ugyanúgy magukban hordozzák a billenés veszélyét. Az igazság mindig középen van, az "arany középúton". És nem az a lényeg, hogy jobbról vagy balról vagy akárhonnan közelítjük meg, csak az, hogy elérjük-e egyáltalán, és ha elérjük, fent tudjuk-e tartani.
Határátkelő Ha máshol élnél 2019.11.26 06:30:00
A külföldi élettel kapcsolatban az egyik állandó téma a hasonlítgatás: mi hol mennyibe kerül, milyen az élet, mennyivel drágább vagy olcsóbb ez vagy az és még sorolhatnám. A minap belefutottam egy régi, hat évvel ezelőtti posztba, amiben az If it were my home (egyébként egészen érdekes) oldal…..
Lordmotor 2019.11.27 11:16:54
@Brix: Nem vitatkozni akarok, csupán kiegészíteni, máshonnan megközelíteni:
- sok káeurópai igenis a nominálbér miatt megy ki dolgozni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kint megkeresi a nagy lóvét, amit majd haza hoz, és itthon jól él belőle (vagy legalább is vesz belőle egy fasza kecót, amire a célországban esélye sem lenne abból a fizetésből).
- a kivándorlási statisztikákból ez nem jön le. Például a V4 ek közül messze Magyarországról mennek ki a legkevesebben, pedig állítólag hátul kullogunk életszínvonal terén. A kivándorlásnak amúgy millió oka lehet. Pölö EU-n belül az Angolok elég előkelő helyen vannak ezügyben, mert sokan eladják a nagyvárosok belvárosában levő pici lakásukat vagyonokért, abból meg vesznek egy lukszusvillát a tengerparton valamelyik déli olcsóbb országban, és hereveréznek napestig.
Annyian annyi féle érvet sorakoztatnak fel amellett, miért nem szeretnének gyereket.  Mint sokan másokat, engem is borzasztóan bosszantanak az elviselhetetlen gyerekek. Nyilván lehet ezeket a szülőkre kenni, de végső soron a gyerek az, aki bosszant. A legújabb trend, hogy mindent engedjünk meg a…..
Lordmotor 2019.09.16 20:50:31
Birtokunk Vidék kontra (fő)Város 2019.08.22 16:27:00
Saját kertünk látképe (2013.) Egy nagyon átfogó témát szerettem volna már régóta feldolgozni. A történet 12 évvel ezelőtt indult, amikor úgy döntöttünk, hogy - ma divatos kifejezéssel élve - kiléptünk a komfortzónánkból és hátunk mögött hagyva a fővárost, vidékre költöztünk. Erről már…..
Lordmotor 2019.08.23 09:46:46
@totopad: "....de mégiscsak város és onnan ki lehet menni külföldre"
Lordmotor 2019.08.23 10:04:08
@totopad: Hát ha ez neked nem egyértelmű, akkor tényleg nagy lehet a baj.
Lordmotor 2019.08.23 10:14:35
@Zabalint: Ez mind igaz. De alapvetően nem erről van szó. Hanem arról, hogy egy tősgyökeres budapesti (jellemzően) azt hiszi, hogy mondjuk egy győri vagy debreceni petróleum lámpával világít, kútról húzza a vizet, jár az erdőbe tüzelőért, telente meg furkósbottal kergeti a farkasokat. én is éltem budapesten. Köszönöm, de nem hiányzik, hogy folyamatosan drogosok hajléktalanok vegzáljanak, tarháljanak, hogy esténként egyedül férfiként se mersz kimenni az utcára, hogy ha város jobb helyein akarsz lakni, akkor 50 milla alatt egy minigarzont se mutatnak meg, és hogy a legtöbb ember csak addig a "barátod" amíg anyagi haszna van belőle. Ennyit nem ér meg a több színház és a több mozi.
Meglehetősen nagy port kavart a minap az a poszt, melyben arról beszélgettünk Bandirepublickal, mi lenne, ha hirtelen hazaköltözne félmillió magyar. Nos, Orsi egyike azoknak, akik hazaköltöztek (ő ráadásul 10 év külföld után), tapasztalata tehát nagyon érdekes. Szerinted mi történne, ha…..
A külföldön élő magyarok számára csak becslések vannak, de abban alighanem egyetérthetünk, hogy minimum félmillió határátkelőről beszélhetünk. Vajon mi történne akkor, ha ez a rengeteg ember a külföldön megszerzett tudással, megtapasztalt másfajta kultúrával, életszemlélettel egyszer csak megjelenne…..
Laura három éve költözött az Egyesült Királyságba, ennek az időnek a nagy részét Londonban töltötte, míg most Dublinban él, de már tervben van egy következő költözés. Nem Magyarországra, mert mint írja, az egyelőre nem jut az eszébe…(A képeket köszönöm szépen.) Mi az…..
Lordmotor 2019.05.02 17:39:05
Természetesen mindenki tudja, hogy Angliában magasabb az életszínvonal, nem kell magyarázni. De mondok valamit. Például svájcban meg magasabb, mint Angliában. vajon egy svájcban élő Angol is azzal tölti az idejét, hogy angol fórumokra írogat, hogy micsoda egy szar hely az az Anglia? Kétlem.
Ez az írás pont olyan ferdítés, mint a kormánypropaganda. Nézzünk is pár példát a teljesség igénye nélkül:

"A háziorvosnál egyszer kell regisztrálni, ahol bemutatod a lakcím-igazolásod (nevedre szóló, címre szóló bankszámla kivonat, vagy rezsi számla), onnantól pedig név és cím alapján azonosítanak, bemondás után."

Ez itthon is így van. mindig is így volt....

"Emlékszem az otthoni adóbevallás parákra, itt április vége az adóév, amikor kiküldik neked postán az adó papírjaid és ennyi… "

Magyarország már fejlettebb, itt nem postán küldik hanem online. Semmi dolgod vele, csak leokézod.

"ha csak kicsit is elrugaszkodunk a fővárostól, akkor egy takaros kis lakást, házat lehet bérelni 500-600-700 fontból, amíg a minimálbér kb. 1100-1200 font nettó. Ha két ember összeáll, akkor feleződnek a költségek. "

Magyarán a minimálbér kb 60% ából lehet vidéken lakást bérelni.. Jéé, Magyarországon pont ugyanennyi! Londonban kb egy havi minimálbérnél kezdődnek a lakások? Jé, Budapesten is!

"A minimálbér évről évre nő, amiről mindig kapunk tájékoztatást"

????? Hahó!!!

"miért kellett megtanulnunk 2 idegen nyelvet gimnáziumban"

Azért, mert mi nem fosztogattuk raboltuk gyilkoltuk rommá az egész bolygót évszázadokon keresztük, így nem vált világnyelvvé a magyar....

"#4 Alacsonyabb árak "

Tavaj jártam arra.. Biztos igazad van, és lehidaltam az áraktól. Vendéglátó helyeken 3-4 szeres, supermarketekben másfél kétszeres árak. A márkás ruhák valóban olcsóbbak, ez tény. Az autó nem nem csak a jobbkormányosság miatt olcsóbb, hanem mert olyan brutál adók és illetékek (biztosítás) van egy nem új autóra, hogy inkább kidobod a csába a régit, és veszel egy újat, mert többe kerülne fenntartani a régit, mint fizetni az új részleteit.
Lordmotor 2019.05.02 18:07:57
@London2009: Miért, szerinted itthon olyan borzasztó az élet mondjuk Győrben, Szombathelyen, vagy éppen Debrecenben Budapesthez képest?
Lordmotor 2019.05.02 19:28:33
@London2009: Megkérdezhetem, hogy hol éltél Magyarországon, Budapesten kívül? Szerintem kiválóan lehet élni vidéken is. Nyilván nem mindenhol. Mint ahogy minden országban vannak olyan helyek, ahová senki nem megy szívesen. Én például nagyon jól érzem magam vidéki nagyvárosban. Van itt nagy cég és munkalehetőség dögivel, és úgy általában minden, ami az élethez kell. És mondjuk sötétedés után is ki merek menni az utcára, és az autómba sem kell egymillióért valami csoda védelmi rendszert beépíteni, ha az utcán parkolok. Nyilván fiatal egyedülállóként elég komoly érvek szólnak a metropoliszok mellett, de családdal már sokkal élhetőbb egy vidéki nagy (vagy éppen kisebb) város, mint Budapest, vagy éppen London.
Vajon létezik magyar álom? És holland? Van-e a határátkelőknek álma? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Zita írása, aki az általánosabból indulva jut el a konkrét válaszokig, azaz érdemes végigolvasni a posztot. Mi a magyar álom szerinted? Halászlé paprikás csirkével? Osztrák életszínvonal? Három…..
Tavaly még kevesebben lettünk mi, magyarok. Szakmai nyelven – ami azért kissé elfedi a drámai valóságot, miszerint soha ilyen kevesen nem születtek az országban – ezt úgy fogalmazzák meg, hogy nőtt a népesség természetes fogyása. Nem csoda, ha a kormány bejelentette családvédelmi akciótervét, hiszen…..
Lordmotor 2019.03.28 15:49:03
@chrisred: én duplán is rendi leszek veled, hamár te nem voltál az :)
Egyrészt nem előfizetős tartalmat linkelek amit nyilván nem tudsz megnézni, ráadásul egy szélsőségesen balliberális, magyarellenes lap elemzése ez, nehogy kamupropagandával vádolj:

hvg.hu/itthon/20181108_magyar_gyerek_szuletes_kulfold
Lordmotor 2019.03.28 17:07:13
@chrisred: A ballibeket fényezni olyan, mint zombit sminkelni. Lehet, de jobb nem lesz tőle. Tény, hogy a 2. fidesz kormány alatt (2011 től) ugrott meg a külföldre költöző magyarok száma. Ennek oka is nyilvánvaló, 2011 ben oldották fel a kvótát, vagyis onnantól lehetett tényleg korlátozás nélkül kimenni és ott munkát vállalni. Ezt a csatlakozásnál deklarálták, nincs benne semmi különös. Az is tény, hogy a többi ex kgst országhoz viszonyítva nem megy/ment ki olyan sok magyar. Az is magától értetődik, hogy aki kimegy, az jellemzően fiatal, vagyis szülőképes korú. Mindezek tükrében szimpla propaganda, hogy a fidesz elüldözi a fiatalokat az országból.
Lordmotor 2019.03.28 17:45:58
@tireless treehugger: Kezdjük egy egyszerű kérdéssel:
A nyilvánvaló tény, hogy nyugaton, ráadásul már rögtön a szomszédban nyilvánvalóan magasabbak a bérek az húzó vagy taszító tényező? Nyilván erős súlya van a kivándorlásban, mint minden káeurópai ország esetében. Logikailag mindkettőbe belefér, de leginkább marhára fölösleges ide vagy oda sorolni. Attól még tény marad. De nyilván egyszerűbb abban a tudatban élni, hogy ha Magyarországnak nem Orbán lenne a miniszterelnöke (hanem.. öö ki is??), akkor senki nem menne ki, és persze a többség haza is jönne azonnal.
Képzeljük el, hogy egy puccos fogadáson egy potentát túleszi magát osztrigából, melynek következtében erősen csikar a hasa. Halkan jelzi környezetének, hogy baj van, majd farpofáit összeszorítva, izzadva elkezd oldalazni a toalett felé. Ekkor szembe jön vele egy félig-meddig barátja, akit kizárólag…..
Még akkor is, ha az ember sikeresen beilleszkedett külföldön, egy idő után elkezdhet másként nézni Magyarországra. Ezt kezdte érezni a mai poszt szerzője, Bandirepublic is, akiben a 40-es évei elején elkezdett felértékelődni a haza, a család, a barátok, az anyanyelv szerepe. Dani…..
Lordmotor 2019.03.26 12:20:34
@Kertigörény: Te melyik országban élsz? Konkrétan semmi nem igaz abból, amit leírtál...
Lordmotor 2019.03.26 12:20:34
@bandirepublic: Nem azt mondom, hogy baj, ha a gyerek úgí nő fel, hogy teljesen hétköznapi dolog a melegházasság, vagy hogy úgy általában probléma van a melegházassággal. Csak azt, hogy a házasságot önmagában lehet többféle képpen is értelmezni. Mert van egyrészt egy érzelmi, emocionális, presztízs értékű oldala, másrészt meg jogi és nemzetgazdasági, mondhatni stratégiai oldala. És a "hogyan szemléljük" be erősen belejátszik (szerintem) egy ország gazdasági helyzete. Így nyilván márhogy lehet nézni ugyanazt Svédországban mint itthon.
Lordmotor 2019.03.26 16:02:32
@Arthamyr: Ez igaz. De nem lehet mindenkinek egyformán jó. Innentől az államnak valamilyen úton módon muszáj különbséget tennie ember és ember között. Eldönteni, hogy kit támogat jobban, kit kevésbé. Ez persze már messze nem az a történet, ahol egyértelműen lehet megfogalmazni a jó és rossz gyakorlat fogalmát. Szerintem nem feltétlen rossz út az, ha a szorgalmas és -ahogy te mondod - "szapora" embereket előnyben részesíti, még akkor is, ha ettől némileg csorbul az elvi egyenjogúság.
Nyilván mindenki a saját világnézete és vérmérséklete szerint válaszol a címben feltett kérdésre. A skandináv országban élő Bandirepublic azonban ennél kicsit továbbment és egy egészen érdekes megközelítéssel próbálkozott...
Egyre több magyar gyerek születik külföldön, azaz egyre több magyar nő szül külföldi kórházban. Ez történt Vandával is, aki a németországi Baden-Württemberg tartomány egyik kórházában adott életet kisfiának. Sokat elárul a jelenlegi helyzetről, hogy ott is volt magyar doktornő... (A fotókat köszönöm…..
Alább van kérem szépen egy cikk, miszerint lesz pelenkázó a FÉRFI vécékben is. New Yorkban. Mi vajon mikor jutunk el oda, itt, Európa szívében, hogy legyen a női vécékben pelenkázó? Nem vagyok telhetetlen, ne legyen mindegyikben, csak néhányban. Mondjuk a vendéglátó helyek felében. Egyelőre. Olyan…..
Hogy a Fidesz vajon mit keres az Európai Néppártban, azt sem az EPP, sem az egyszeri Fidesz-szavazó/propagandista nem tudja. Csak Orbán. Neki pedig minden adóforintot megér, hogy bent maradjon. Most épp tankokkal vette meg a helyjegyét...
Lordmotor 2019.02.19 13:14:18
@chrisred: Ebből ugyanaz látszik: 2002 ben még a lengyelek és szlovákok előtt voltunk, aztán 2002 től 2010 ig beelőztek minket. A lengyeleket már visszahoztuk, a Szlovákokat még nem. Mindezt úgy, hogy 2002 től 2010 ig egy országnak sem nőtt annyival az államadóssága mint nekünk. Az adósság meg egy olyan dolog, hogy vissza is kell ám fizetni.
Lordmotor 2019.02.19 13:24:45
@Nincs közöttünk csicska: Mert akkor még nem jött senki azzal, hogy árasszuk el egész európát közelkeleti és afrikai tömegekkel és tartsuk el őket, elvégre a mi miattunk (értsd Britek és amcsik miatt) vannak élhetetlen állapotok ott már egy jó ideje. Arról nem is beszélve, hogy 02 és 10 között a magyar kormány böcsülettel vette fel az újabbnál újabb hiteleket jókis 8-10% os kamattal. Most már lenne hitel 2-3% ért is, de a fránya fidesz így sem akar felvenni külföldi hitelt. A szemétládák a lakossági állampapírral akarják "elvenni a nép pénzét", ahelyett, hogy feltétlen függőséget generálva IMF és egyéb nemzetközi szélesmellényes hitelt venne fel.

De persze tudom, régen minden jobb volt :) A fletó egy életre eladósította az országot, megtagadott 5 millió magyart, totál lenullázta a hadsereget és mindent megtett azért, hogy lehetőleg egyetlen magyar gyerek se szülessen, és hogy munka nélkül jobban lehessen élni, mint munkából. De ja.. legalább közepes méretű országok 2% os pártjának tizenhatodrangú képviselői nem mondták, hogy "szemét magyarok". Teljesen igazad van..... megérte
Lordmotor 2019.02.19 13:37:58
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Tudod ez harmadikor matek: ha mondjuk keresel 100 forintot, és felveszel 100 forint hitelt 10% os kamarta, azproblémás. Ha viszont keresel 150 forintot és felveszel 110 forint hitelt 3% os kamattal, az még akkor is jóval kevésbé gáz, ha a 110 több, mint a 100. Persze a zsigeri gyűlöletre matekkal válaszolni részemről ostobaság.... Elnézést.
Féláron esznek. Ráadásul a királyi vár új lakója fordítva fogja a kést, miközben a Gundel szotyimenzáján a vagdalthúst szeleteli. Kedves #Gundel - ez aztán remekmű. Igazi Fine dining...
Határátkelő Migránsnak lenni 2018.12.18 06:30:00
A mai poszt szerzője, Péter saját megfogalmazása szerint nem utálkozásból és nem is kalandvágyból ment külföldre, hanem egy tudatosan megfontolt döntés következtében. Írásában azért akadnak csavarok bőven...
  Az Országgyűlés szerdán elfogadta a munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza többek között a lehetséges túlórakeret 400 órára emelését. Az ellenzék már hétfőn kivonult a parlament ülésterméből, szerdán pedig megpróbálták ellehetetleníteni a szavazást síppal, dobbal,…..
Lordmotor 2018.12.13 14:47:10
@Renee Le Renard: Számos helyen leírtam, leírom ide is: Sehol sincs szó arról, hogy 3 év múlva kapna valaki túlórabért!! Ez nettó hazugság és feszültségeltés. A munkaidőkeret-elszámolás nőtt 1 ről 3 évre. Eddig hallottál olyanról, hogy egy év múlva kapta meg valaki a lóvét a túlmukájáért? Nem. Mert nem is volt. És ugye ez a valami amit úgy látom senki nem ért, most nem a nulláról lett3 év, hanem az egy ről. Már csak ebből is lehetne gyanítani, hogy kamu.
Nincsenek tömegek az utcán. Inkább készül mindenki a karácsonyi céges bulira. Egymást törik ugyan az ellenzéki pártok és a szakszevezetek, hogy megmutassák: ők aztán most kiállnak a munkavállalók érdekeiért — szemben azzal a kormánnyal, amelyik az utolsó bőrt is lehúzná róluk a — hangzatos ellenzéki…..
Mátéék történetében szerintem sokan magukra ismerhetnek. Kis pénzgyűjtés céljából költöztek ki Angliába, aztán hazatértek, ahol hamar világossá vált, hogy az élet meglehetősen bonyolult tud lenni… így aztán megint elmentek. Hogy miért, az kiderül az alábbiakból. Három legnagyobb sikerem…..
Még nyár végén jelent meg az a rendelet, ami a jövő évi munkaszüneti napok körüli munkarendet szabályozza. Azóta persze mindenki elfelejtette, hogy mi várható a jövő évben e téren, pedig a rendelet alapján ismét jelentős számú hosszú hétvégére számíthatunk a következő évben, amit akár egy jól…..
Lordmotor 2018.11.15 13:18:33
@Kolompár Magneto: Na és ha egy nagy cégnél fele úgy dönt, hogy kiveszi, fele meg nem, akkor az a cég hogy fog üzemelni vagy sem? Pont az az értelme ennek, hogy lehessen fixre tervezni. Szerintem pont, hogy jól van ez így.