Regisztráció Blogot indítok
Adatok
explanatus

0 bejegyzést írt és 1304 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Polgári Konzervatív Párt Akarod, hogy az ország 2020-ra az EU-n kívül találja magát egy még gátlástalanabb Orbán-rezsim markában? Ha nem, még tehetsz ellene kockázat nélkül! Hívd el barátaidat, ismerőseidet beszélgetni - akiket ismersz, és nem tartasz tőlük. Szervezz belőlük politikai…..
explanatus 2016.05.10 20:32:34
Ha (nemsokára) újraosszák a lapokat az unióban, a történészek feladata lesz meghatározni, melyik az a pont, esemény, személy, amikortól datálni kell az új időszámítást.

Találomra: Camaeron, az EU-ból kilépéssel való fenyegetődzésével; mi magyarok a kerítésünkkel; a migránsok; a német Pegida; ukrajnai háború; bennünket kioktató, fenyegető osztrák kancellár lemondása; Merkel, wir schaffen das kijelentése; a francia hölgy térnyerése; esetleg a törökök migráns csereberéje; a német AfD?

Egy biztos, mindegyik egy kicsit. Az osztrák kancellár meglepetésszerű lemondása azonban föl fogja gyorsítani a folyamatot. Számunkra a két legfontosabb országban, a németeknél és az osztrákoknál olyan folyamatok indultak meg, melyeknek ma nem lehet megjósolni a kimenetét. A jobboldali pártok (nem használnám a szélsőjobboldali kifejezést) megroggyantották a mindkét országban az évtizedek óta uralkodó néppártokat. Ha Merkel asszony pártja nem indul közösen az eddigi testvérpárttal, akkor a mai helyzet szerint 23,5% jut neki.

www.focus.de/politik/deutschland/spaltung-der-union-cdu-nur-noch-bei-23-5-prozent-das-passiert-wenn-die-csu-aussteigt_id_5518250.html

Kicsit kisarkítva a dolgot, nálunk tuti, hogy nincsenek jobboldali pártok, mert a „nemzeti” oldal tartja pozícióit, a baloldal szavazói meg a végsőkig kitartanak, osztódó, szövetkező, de eredményt felmutatni nem tudó pártjaik mellett.

Ebben a helyzetben nekünk nem kivonni kéne magunkat az EU-ból, hanem pont ellenkezőleg. Most lenne alkalom érdekeink érvényesítésére.
Kedves Népem, Drága Lakosság! Győztünk!!!! !!!!!! Legyőztük a vasárnapi zárva tartás kínját! Nehéz időszak volt ez az ország életében - kurva Gyurcsány - de végre túl vagyunk rajta mindannyian. Egy hét múlva, mikor megint a plázákban botorkáltok és a madaras teszkóban szédelegtek családostól, már…..
A Polgári Konzervatív Párt 2018-as választási programjának kivonata. Aki egyetért velünk, várjuk a segítségét választókerületi szervezeteinkben, szakértőként, anyagi támogatóként. Magyarország ma felkészületlen arra, hogy a fejlett európai nemzeteknek versenytársa és együttműködő partnere legyen. A…..
explanatus 2016.04.03 15:16:33
@my_anyád: Ez az angol tanítás/tanulás valami olyant jelent, mint a kötelező orosz volt, annyi különbséggel, most nem kap diplomát akinek nincs nyelvvizsgája. Tulajdonképpen kötelező, ugyanúgy ahogy az orosz nyelv volt. Nyelvet tudni (bármilyet) jó dolog. Nem tudok róla, hogy kiszámította-e valaki, egy magyar gyerek mennyi órát kell tanuljon mondjuk angolul, hogy „élvezhető” nyelvtudás birtokába jusson. Egy ország politikai elkötelezettségének legbiztosabb ismertetőjele, milyen nyelvet kell a törzstiszteknek bírni. Ez a háború előtt a német volt, majd az orosz, most már tiszti iskolai felvétel első és legfontosabb előfeltétele az angol nyelvvizsga.

Nagyon egyoldalú ez a nyelv-tanulósdi. Megkockáztatom, az Unión belül azért sem értenek bennünket, mert nem beszélik a nyelvünket. Nem tudok egyetlen egy olyan európai vezetőről, aki megtanult volna rendesen románul, horvátul, csehül, magyarul. A szállóigévé és röhögés tárgyává vált szólás „Tolmácsot kérek” minden egyes nyugati európai országra érvényes. A most meghalt Westerwelle külügyminiszterként egy angol tudósítónak egy sajtótájékoztatón azt mondta, a mi (azaz német) újságíróink önöknél angolul teszik fel a kérdéseiket. Tegye már meg, hogy Németországban németül kérdez. Ha jól emlékszem azon a sajtótájékoztatón nem volt több kérdés.

A nyelvtanulás iszonyatosan sok időt emészt fel. Ráadásul a magyar oktatási rendszer nyelvtanítási módszerei borzalmasan elavultak (ebben is). Elég föllapozni egy iskolai gyereknyelvtankönyvet. Iszonyatos mennyiségű teljesen felesleges szómennyiséget követelnek meg a gyerekektől.

Lomb Kató a világ első szinkrontolmácsainak egyike, tizenhat nyelvvel keresett pénzt. Azt vallotta, hogy az idegen „nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni.” Persze ma már kell az idegennyelvtudás, de érdemes lenne egy új értékelési kategóriát bevezetni, az elégséges tudást. Elégséges tudás az, amivel ma úgy egymillió magyar keresi kenyerét, vagy törleszti a svájci alapú hitelét.
explanatus 2016.04.03 19:23:14
@kiazmarmegint: Nem voltam ezek szerint elég pontos. Azt tudom, hogy Hollandiában van (volt) magyar képzés a Groningeni egyetemen. Azt is tudom, a holland hivatalokban holland-magyar nyelvű dokumentumok is vannak a munkavállalóknak, és ha bekerül az ember a kórházba, ha azt érzik, a nyelvtudása nem kielégítő, megkérdezik, igényt tart-e telefonos tolmácsra.

De nem ide akartam kilyukadni, hanem oda, hogy az angol kiszorít minden más nyelvet és ezzel újfajta gyarmatosítóként lép föl.

Persze értem, jó ha van egy közös nyelv, de így óriási előnyük van, amit kíméletlenül ki is használnak. Az első közös orosz-amerikai űrhajósok úgy társalogtak egymással, hogy az orosz amerikai-angolul, az amerikai meg oroszul, mert akármilyen jól elsajátít egy nyelvet az ember, csak ritkán ér el anyanyelvi szintre.
explanatus 2016.04.09 07:57:10
www.youtube.com/watch?v=3fRLhgHF_kY

13:18 „Nem tudjuk az egyént meggyógyítani, amikor a közösség beteg”
Mivel hat éve minden intézmény és projekt neve úgy kezdődik Magyarországon, hogy nemzeti, így ha a korrupciós trendet kéne megnevezni, úgy hívnák: Nemzeti Lenyúlás Rendszere. Úgy tűnik, ez a védjegy most már végérvényesen átkerült a kormányzópártra a korábbi ősgonosz MSZP-től, hiszen egy friss…..
explanatus 2016.03.20 20:24:20
@megamedve: rólu(n)k hallottál ? hafr.blog.hu/
Az elmúlt nagyon sok poszt összegzése gyanánt, videók előtt, helyzetjelentésként. Baloldali liberális barátaim -- tisztelet a kivételnek -- nem vetnek számot azzal, hogy Magyarország népének egyetlen legfontosabb összetartó ereje a nacionalizmus (az államelvűséget megelőzve). Azért nem tudna ez a…..
explanatus 2016.03.17 21:37:26
@tamas11: A Fidesz a hatalommegtartási útkeresés során egyszer csak fölfedezte magában, hogy (nagyon) magyar. A korona -jogos- áthelyezése a Parlamentbe, a kokárda, a székely zászló olyan dolgok, melyek nem-hívők egyetértésével is találkozott. A baloldal pártjai a mai napig nem tudnak mit kezdeni ezzel. A Jobbik népszerűségének is egyik oka ez a -mi magyarok- érzés még a Fidesztől is erősebb megjelenítése. A kerítésben, hogy mi megvédjük a magyarokat a nem Fidesz hívők érzéseivel is találkozott. A baloldal kényszeres válaszai közül egy sem ment addig, hogy kimondták volna „én is magyar vagyok”.

A Fidesz magyarkodása, ha jobban mögé nézünk pusztán a jól eltalált szólamok szintjén mutatkozik meg. A görcsös „magyar-keresés” itthon és a világban erre utal, hiszen a külföldön dolgozókra valahogy nem terjed ki a magyarok érdekeinek megvédése, hiszen még Cameron magyar munkavállalókra hátrányos megkülönböztetését is mint sikert tudták eladni.

Azt kérded a fiatalok hol vannak. Egy részük beállt (valamelyik) sorba. Ezt jól látni az önkormányzatok körül forgolódóknál. Egy nagy rész gyűjti a pénzt a svájci alapú hitel csapdából való kiszabadulásra valahol a nagyvilágban, egy részük, akiknek nincs lehetőségük, módjuk erre közmunkásként csiszolja fényesre a foglalkoztatási statisztikát. Van egy magyar viszonyok között jó módban élő rész, amelyik időnként villog a mobiljával, kockás inget ölt, de politikai párthoz egy istennek se csatlakozna. Ők az interneten fölnőtt generáció, akik, ha lehetne az ebay-on rendelnének maguknak pártot és klikkelnének egyet az egérrel választáskor. A gond ezzel az, hogy mi itt még nem tartunk. A hivatalok ügyintézési szokása múltszázadi. Jó esetben lehet interneten előre időpontot foglalni, aztán személyesen, vagy írásos meghatalmazás alapján családtag mehet személyesen a nagytiszteletű hivatalhoz, ahol kiállítanak már számtalan helyen meglévő adatról egy igazolást.

Ez is megerősíti a fönt írtakat, hogy csak szólamok szintjén magyarkodnak, hiszen magyarok millióinak életét nehezítik nem XXI. századi ügyintézési módszerekkel. Végül, nem igazán várható, hogy fiatalok, kockásingesek, „londoni mosogató és pizzafutár bölcsészek” tömegével jelentkeznének egy politikai pártba. Annak ellenére nem, hogy tudják nincs más mód arra, hogy érdekeiket érvényesítsék csak és kizárólag úgy, ha egy érdekeiket védő politikai pártot besegítenek a hatalomba. Ezért a PKP országos médiában való megjelenése nem kívánt mellékhatása a demokráciának, amit eddig sikeresen meg tudtak oldani. Ebben óriási szerepe van a média egy részét birtokló baloldalnak. Így marad egyetlen lehetőségként az internet.
1000 leütés A YouTube-on 2016.02.23 10:23:57
Március 15-től önálló youtube csatornával jelentkezem a blogom helyett, amelyben 2-3 perces, egy posztnyi hosszúságú videókban magyarázom majd a liberális konzervatív fordulat fontosságát mindannyiunk és az ország számára. Erősítjük a jelenlétünket az országban, hogy végre szakítani tudjunk a 20.…..
explanatus 2016.03.15 17:26:28
@kiazmarmegint: Hatalmasat !

Baden-Württemberg SPD kapott 12,7% vesztett 10,4 % - - - AfD 15,1%
Rheinland-Pfalz Grüne kapott 5,3 vesztett 10,0% - - - AfD 12,6%
Sachen-Anhalt SPD kapott 10,6 % vesztett 10,9 % Linke kapott 16,3 % vesztett 7,4 % - - - AfD 24,2 %

Ez, akárhogy is nézzük azt jelenti elvesztették szavazóik felét és az új párt mind a három helyen nagyon nyert. A résztvevők száma rekordot döntött, mert majd háromnegyedük szavazott.
explanatus 2016.03.15 17:27:02
1000 leütés Befejeztem 2016.02.07 06:34:36
Búcsút mondok a nyilvánosságnak, ideértve a blogolást és a PKP vezetését. Az utóbbi bő három évben sok időt és minden mást áldoztam a polgári, liberális konzervatív gondolat, kultúra, és politika erősítésének, a megelőző húsz évvel együtt ennyire telt, elértem a korlátaimhoz. A pártnak a saját…..
explanatus 2016.02.07 10:11:22
Az Archívumban az első írás dátuma 2012.12.22. Ma 2016.02.07. van. Nem voltam ott a kezdeteknél, elég későn talált rám a blog. Az élmény azonban olyan lehetett, mint amikor a jég fogságába került hajón a legénység meglátja a közeledő jégtörőt. A posztok kapcsán -ez az, úgy van- érzés jött elő bennem. A párttá alakulás meg kihozta belőlem: Novégre! Arra gondoltam, a levelezőlistád le fog fagyni a jelentkezők, támogatók miatt.

Aztán a maroknyi fölkelő csapat nem nőtt seregnyi méretűre, a 876 poszt, megszámlálhatatlan komment ellenére. A posztok hol filozófusi mélységűek voltak, hol néptanítósak, hol kedvenc baráti asztaltársaság beszélgetései. Mindegyikben ott volt az üzeneted: rajtunk múlik.

A közélet iránt fogékonyakból azonban a hitt, hogy saját józan belátásunkból alakíthatjuk sorsunkat, kihalt. És igen, ez leginkább az értelmiség, az írni tudók felelőssége. Olyan életérzés kerítette a magyart hatalmába, hogy nincs mit tenni. Akik mégis megpróbálták, beleütköztek a meg nem értés betonfalába. Három legnagyobb vidéki városunk teljes lakossága hagyta el az országot, mert „ nem lelé. Honját a hazában”

Erre mondta Dr. Béndek Péter: Gyertek, ez a mi hazánk!

A társadalomban meglévő öröklött és új félelmek legyőzték pártelnököt. Persze, nem minden veszély nélkül jár új párthoz csatlakozni. Hamarosan itt van megint március 15. Gondoljunk bele, ha akkor, ott, a márciusi ifjaknak, azt mondja egy „bölcs megalkuvó”: Ugyan gyerekek, ne csináljátok már, mit fog rólunk őfelsége gondolni, akkor ma egy nemzeti ünneppel, egy hittel, hogy harcolhatunk magunkért, kevesebb van a magyarnak.

Ez a tehetünk magunkért, a döntéseddel, bizonytalan időpontra tolódott ki. Hogy lesz-e aki helyedre lép, eldönti az idő.

A blogon az utolsó két szavam:

Péter!
Köszönöm.
A nyitottság, a flux, a szabad identitásválasztás, a tolerancia stb. mind progresszivista közhelyek, amelyek közül mindegyiknek az érdekében lehet érvelni, összességükben mégis a társadalmak centrifugális, széttartó tendenciáit erősítik. Az ilyen társadalmi ideát nevezzük nyílt társadalomnak,…..
explanatus 2016.02.05 23:45:25
„a helyzet fokozódik” tünetei vehetők észre (a médiában)

- Veszélyhelyzeti vagy milyen törvény.
- Szelepként a közvéleménykutatók „mérhető” nagyságúra tették a kétfarkút.
- Az interneten új moderálási szabályokkal szájkosarazzák a net-népét.

Tegnap a négynégynégy.hu-n belinkeltem a tegnapi posztot, amire „jóváhagyásra vár” megjegyzés jelent meg, majd röviddel utána eltűnt a komment. Úgy tűnik a PKP és annak fórumai nemkívánatos kategóriába kerültek.

Tehetnénk egy próbát. Meg kéne szórni az ismertebb blogokat
hafr.blog.hu/ hivatkozásokkal. Így két dolgot érhetnénk el. Megtudnánk, elhallgatással van-e dolgunk. A másik, ezzel olyan ismertséget szerezne a hafr.blog.hu/ hogy a PKP szintén mérhető szintet ütne meg a közvéleménykutatóknál.

A posztban említett „A nyitott és a zárt társadalom” célja tekintetében, bárha azok a külvilág számára a két végletet jelenítik meg, végső soron azonosak: uralom a társadalmi mozgások „helytelen” irányú megnyilvánulásai fölött.
explanatus 2016.02.06 20:49:01
@Moin Moin: Azért van ott is jócskán szar termék. Gammelfleisch meg szalmonellás tojásbotrány.
A világot viszonylag egyszerű szabályok igazgatják, akkor is, ha ezeket a szabályokat sokan sokszor áthágják. Ennek ellenére a szabályok és törvényszerűségek évszázadok óta nem változnak. Nem változnak, mert ésszerűek, logikusak és hasznosak. Magyarország mégis úgy tesz, mintha nem léteznének, sőt…..
explanatus 2016.02.06 00:25:13
@gellért mária: Igazad van, de. Nekünk (kommentelőknek) óriási felelősségünk van. Ez egy olyan blog, amelyik eljutott oda, hogy vita van. Példán keresztül, jobban megy. Elfogadtam unionista meggyőződését a lokális gazdasággal kapcsolatban. Ő így látja. Eddig nem tudtam neki olyat mondani, ami akár egy hajszálnyira (0,04 mm) kizökkentette volna ebből. Viszont egy-egy megnyilatkozását fölhasználom arra, lásd svájci óra, hogy az általa mondottak más megvilágításával a blog olvasói (remélem) új információkhoz jutnak a témával kapcsolatban.

Én @Laptop7712: gondolatai megjelenésének nagyon örülök. Ő úgy világítja meg a dolgokat, hogy azokat a részleteket látjuk, melyek tapasztalataink, képzettségünk miatt eddig nem voltak láthatók. tamas11 bölcs higgadtságát irigylem. Sorolhatnám a többieket. raczsandor a saját blogjával. Meg várom, hogy újra megjelenjen (nem jut eszembe most a cinkneve), ő a környezetváltozásról ír blogot, de hadd ne soroljak most mindenkit.

Szóval, azt akarom mondani, jó csapat ez. A szűk keretek nem engedik, hogy legapróbb részletekig kifejtsük egy témával kapcsolatban nézeteinket, ezért van, hogy hiányosnak érzi az ember néha a választ, amit kap. Egy másik poszt kapcsán majd jön, kérdezetlenül. Nekem ez a tapasztalatom.

Nézd meg 2500 oldalmegnyitás, több mint 350 komment. Mi ez ha nem siker. A posztíróé és kicsit a mienk is.
explanatus 2016.02.06 00:54:25
@unionista᠍᠍᠍᠍: Szemétszállítás. Ez egy olyan valami, amit akár te is megálmodhattál volna. Jól megválogatott helyekre leosztva, központból vezérelve. Működik. De gondolom, ha lett volna beleszólásod, akkor azt mondtad volna, jó, vegyük meg az alépítményt és csinálunk egy szemétgyűjtő tartályt. Saját tervezésűt.

Több dolog meglétének hiánya miatt vannak világszínvonalú fullextrás kukásautóink, meg egyedi tárolóink. Ez azt jelenti, a kukamozgatókon, sofőrökön kívül egyetlen munkahely sem született. Ha a településeken az utak állapota olyan lett volna, akkor a kukahordókra se lett volna szükség, mert a gép automatikusan fogja a kukát, üríti, majd visszahelyezi a lefestett kukapontra. Mindez azért van így, mert így ott fönt egyszerűbb. Nincs gond anyagbeszerzéssel, gyártó, javító, karbantartó telepek működtetésével, mert nem volt aki értett volna hozzá.

images.google.de/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fimg.directindustry.de%2Fimages_di%2Fphoto-g%2F62121-4691495.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fwww.directindustry.de%2Fprod%2Ffaun-umwelttechnik-gmbh-co-kg%2Fproduct-62121-399719.html&h=360&w=540&tbnid=CyN5u6BWSMCbDM%3A&docid=zOm1DWx9iFGcyM&ei=-zS1VuPmDeH9ywPipp6gBg&tbm=isch&client=ubuntu&iact=rc&uact=3&dur=502&page=7&start=126&ndsp=22&ved=0ahUKEwij0Ln95-HKAhXh_nIKHWKTB2Q4ZBCtAwiRATAv
explanatus 2016.02.06 20:44:30
@zipe moha: Itt egy nagyon szép példa arra, nem azt nézik mit csinálsz, mennyiből kell megélj hanem, hogy ki vagy! A Németországban dolgozó bolgárok, lengyelek, románok, magyarok papíron minimálbért kapnak, de annyit trükköznek a munkaadók, hogy még ennyi se jut. Mielőtt az jönne, hogy az alvállalkozó nem fizet rendesen, meg kéne gondolni, hogy a munkavállalók miért csak alvállalkozókon keresztül alkalmaznak.Gondolom, csak.

www1.wdr.de/studio/muenster/themadestages/fleischbranche-arbeitsbedingungen-102.html
Nagyon fontos fejleménynek tartom a magyar nemzeti önismeret szempontjából, hogy Trianon és Auschwitz egymással összefüggő kettős traumája után, amely a magyar nemzetkép és a nacionalizmus legmélyebb válságát hozta eddig a pillanatig (de valójában a válság összefüggő voltát sem ismerjük eléggé), az…..
explanatus 2016.02.01 23:34:19
@Laptop7712: Azt írod „egy ember elkezdett valamit, valahol, és abból a példából elindult egy közösség a nemzetté válás útján” Nagyon pontos, nagyon fontos gondolat.

Ezek az kiemelkedő -egy emberek- minden korban azok, akik mögé oda lehetett állni, akik képesek voltak „… a megromlott honvédelmi és politikai helyzetre való tekintettel, -olyan felszereléssel, amilyen van-, eredményeket elérni. A szabadcsapatok a magyar szabadságharc fegyveres erőinek sajátos képződményei, önkéntes alapon szerveződő, irreguláris egységei voltak." (A kecskeméti szabadcsapat szervezése a szabadságharcban összeállításból idézet)

Ez ma sincs másként. Itt ezen az oldalon már jó két éve --olyan (média)felszereléssel, amilyen van-- :) egyre többen állnak Béndek Péter által elkezdett munka (szabadcsapat) mögé.
explanatus 2016.02.02 19:30:31
Hagyjuk má' ezt, hogy a német meg svájci. Tudod, hogy alakult ki a svájci óragyártás. Tudod azt is hogy lett a Krupp, Krupp. Olyat mondok neked, amitől leülsz. Nekünk nem őket kell követni, te se gondolod komolyan, hogy meggyszedés után a gyügyeiek Gyü-Gye (Gé-Gé, hogy az ángolul tudó világ népi ki tudják mondani) márkanév alatt svájciórákat fognak gyártani. A svájci órában az óra a legkevesebb. Hagyomány, márka, dizájn, több száz év gyakorlat, meg mit tudom én, de óra kevés van a svájci órában.

Nekünk azt kell követnünk, amit a jól teljesítő országok követnek. Nézzük meg a két országot. Az első mercédeszt nem azért tudták megépíteni, mert rettenetesen okos ember volt az első autó gyártója, hanem, mert minden rendelkezésre állt, -műszaki, tudományos, technikai háttér-, ami kellett az autóhoz.

Namármost mi van nekünk, amire valamit fölépíthetnénk. SEMMInk. Nincs ipar, nincs innováció, nincs hagyomány, nincs jövőkép. Hogy akarsz ennyi semmiből valamit fölépíteni? A németek nem azért jók, mert mindent tudnak, hanem azért, mert van egy szinte családra lebontott vállalkozóréteg. Ha szerencséd van bekerülsz olyan közegbe, ahol tucatjával vannak látótávolságon belül családi vállalkozások, alig alkalmazottal. És működik, egymás között, meg beszállítóként is működik. Egy ilyen kis családi cég nem a kínaival versenyzik, de a szomszédjával se, mert egymásra épülnek, egymást kiegészítik.

Persze nem tudatosan jött ez össze, hanem ha van aki kanyarcsavart csinál, akkor a szomszéd nem fog ugyanazt, hanem kanyarszöget, mert olyan nincs a környéken és megélnek belőle. Mind. Igaz, panaszkodnak, mert mire fölnő a második gyerek, neki a telken már nem engednek garázst építeni.

(Ja, hamarosan megint ipari forradalmat lép a német, mert már szedik össze a föloldott embargó óta a nem legújabb generációs műszaki eszközöket, hogy eladják Iránnak, mint Aufbauhilfe jó pénzért, és beszerzik a legjobb technikákat, a családi vállalkozások is.)

Nálunk meg az a mesebeli helyzet van, hogy bémegy a fidesz-embör a városba, kiszógája a háromnapos esztendőt és hazatér egy nem ért hozzá, de jószolgálataiért kapta pályázattal és éli világát, míg e nem fogy a pénz.

Erre akarsz te építeni? dunai németek, meg, meg … Júúúújjjj haggyámá!

Varázsszó: Malomipar, erre ma is lehetne, ha lenne, aki értene hozzá.
Szeretném tisztázni követőink, ellenfeleink és az érdektelenek előtt is, hogy a PKP nem érdekelt semmiféle "demokratikus ellenzéki" összefogásban, például mert nem hisszük, hogy a hagyományosan idesorolt pártok közül az MSZP demokratikus ellenzéki párt lenne (konkrétan egyik jelzőt sem hisszük vele…..
explanatus 2016.01.31 21:55:57
@fuxosbömis (ex kacagányos): „arra nagyon kíváncsi volnék, hogy mi váltja ki benned egy ilyen poszt megírását”

Pedig egyszerű. Következtesd ki :) A főpolgármester-választásra egyesített baloldali seregek, a vasárnap „lefagyott” tüntetés után, új balekot keresnek.

Béndek Péter üzent, nem a választóknak, a baloldal vezetőinek. Veletek nem! Mondhatta volna azt is, mindegyik baloldali párt váljon ketté, úgy mégiscsak többen lennének :) a választható vezetők.

Március 15-ig kell találjanak egy új arcot. Szorít az idő.
explanatus 2016.01.31 22:13:33
@fuxosbömis (ex kacagányos): ezek szerint több közös sorsvonásunk van :)
A Balog nevű miniszter, tudjuk, nem döntéshozó, mert az csak egy van a kormányban, főleg, ha leszámítjuk Pintér minisztert. Azt is tudtuk, hogy rohad minden, ami a tárcája kompetenciájába tartozik, konkrétan az oktatási rendszer, az egészségügy, a szociálpolitika, és általában a "humán erőforrás" --…..
explanatus 2016.01.31 01:20:21
a balog nevű miniszter napközben nem olvas, az alábbit biztosan nem (szöveg több oldalas, ezek találomra kiragadott, még mindig aktuális gondolatok )

Az 1873-ik évi tanítóértekezleti kérdés megfejtése.

Petrovácz Ferencz adai tanítótól.

Összevetett vállal, közös erővel minden czél könnyebben érhető el.

A testületek ereje s azok hatálya, soha sem függ azok tagjainak számától, hanem a testületi közszellemtől, mely a tagok munkaképességében, munkaszeretetében és az egyesület czéljának helyes fölfogásában nyilvánul. Ha e két alapföltétellel bír a testület, úgy bírja a bázist, melyen biztosan és sikeresen haladhat előre.

Kívánatos tehát oly egyletek létesitése, melyeknek tagjai az utolsóig mind munkás tagok, a czélt tisztán és helyesen fölfogván, azt előmozdítani törekszenek, és mindig oly kezekbe tétessék a vezetés, mely az egyesületnek életet, szilárdságot képes kölcsönözni.

Itt példát vehetünk a földmives embertől, miszerint előbb jó talajt kell készítenünk, hogy bő gyümölcsöt arathassunk.

Adjatok azért a tanítóknak alapos erkölcsi és szellemi műveltséget, tanulmányainak, fáradságteljes működésének megfelelő fizetést és a népnevelés magasztosságának megfelelő társadalmi állás s nevelés- és tanításügyünk virágzóvá leend.

… az állam ereje jó kultúrájában és abban fekszik, mily színvonalon állanak a tudományok, épen ugy az egyesek értéke mindig erkölcsi és szellemi erejűkben fekszik. Különösen a tanítónál az erkölcsi oldalnak a legfényesebbnek, a legszilárdabbnak kell lenni.

Ha a tanítók társadalmi állását tekintjük, az mai nap még igen halavány. Igazat állítok, ha azt állítom, hogy az embernek társadalmi állást az erkölcsi jellemet beleértve első esetben a tudomány, második esetben a vagyon biztosít.

Hisz azt senki sem tagadja, hogy minden ember annyit ér, amennyit tud.

(a több, mint hatszáz csatlakozott iskola fentieket szabadon fölhasználhatja)
Magyarországnak fájdalmasan korán abbamaradt a társadalom egészét átjáró kapitalista és polgárosító korszaka. Immár száz éve, hogy az alapvetően helyes, pótlólagos modernizáció, amely ezen az úton haladt, véget ért. A modernizációs projekt kettéesett, helyét átvette a szívekben és a fejekben a…..
explanatus 2016.01.28 21:27:24
@unionista᠍᠍᠍᠍: OK, rendben, én benne lennék. Ki kellene próbálni, de kivel? Az előbb megírtam miért nem lehet, de vagy nem olvastad, vagy Van egy rossz szokásod. Gyakran használod az "azt mondja" szókapcsolatot. Most is elsütöd, hogy béndek péter ... azt mondja. Saját bevallásod szerint nem olvasod a posztokat, csak kommeteket, így nem tudod mit mond Béndek. Sose idézel, ha igen kiragadottan. Hagyd meg Béndeknek meg másoknak, hogy mondják, amit akarnak. Kikövetkeztetni lehet, de ne úgy, hogy a szájukba adod, a saját, róluk alkotott véleményedet. Csodálom a kitartásodat, meg azt is, hogy még senki nem ajánlotta föl, hogy tegyen veled egy próbát. Kár, kíváncsi lennék, mennyit "engednének" megvalósítani az "kistérségi üzleti tervedből"
(mióta olvaslak, összefolyik nálam is egy masszává az egész, remélem, a kisbetűid nem ragályosak :)
explanatus 2016.01.28 22:29:27
@Laptop7712: @unionista᠍᠍᠍᠍: A gyügyeieknek el kellene menni a hollandokhoz 2016 április 2-án 3-án ide: www.komindekas.nl/#collapse4 Ha jól megválogatnák a meglátogatandó üvegházakat, esetleg pont olyanba is bemehetnének, ahol üvegházban termő meggyfákat láthatnának.

Felejthetetlen élmény focipálya nagyságú üvegházakba bemenni a nyílt napokon. Virág, gyümölcs, zöldség hihetetlen mennyiségben. Itt a német határ mellett nem kell bajlódni a holland nyelvvel.

A téglalap alakú foltok egy-egy üvegház és a város másik felén ugyanígy. https://www.google.de/maps/@52.7416105,7.0000088,3302m/data=!3m1!1e3
Mivel a fideszes szavazók az összes szavazó átlagának megfelelően ésszerűen, megfontoltan és beleérzően gondolkodnak a világról, biztos vagyok benne, hogy egyre nehezebben tudják összeegyeztetni Orbán tevékenységét a közjóval, ami -- szintén biztos vagyok benne -- egyre nagyobb lelkiismereti…..
explanatus 2016.01.23 21:45:15
Az előző posztba van egy idézet egy „egyedülálló nép miniszterelnöke” www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/orban-viktor-beszede-semmelweis-ignac-es-ibn-szina-szobrainak-avatasan

Ebben tökéletesen igaza van miniszterelnök úrnak. A nyelvünk, a történelmünk, ahogy magunk választotta urainkat elviseljük, valóban egyedülálló. Van azonban még valami amiben senki nem ér a nyomunkban, az pedig, a népharag. A magyar örül, lelkesedik, kitart választottai mellett meddig lehet, de utána a népharag elsöpri a nyakunkon ülőket. Ezt a népharagot élték meg a kisgazdák, az MSZP, az SZDSZ. A KDNP is ízlelgeti törvényjavaslatai kapcsán, de egyelőre megvédi a nagytesó.

A poszt üzenetét/kérését a kétharmad összehozóihoz napi tapasztalatok sugallhatták. Igaz, nem sok helyen, de elvétve az őszi választáson elbukott néhány Fideszes település. Az elkerülhetetlen személycserékre azonnal jött a politikai tisztogatás vádja. Noná, meglépi a győztes, hogy azokat kiket a bukottak raktak pozícióba, lecseréli. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy olyanok is piros lapot kapnak, kiknek a hozzáértésük miatt maradniuk kellene, de nehéz megállni, hogy ne essen meg ilyesmi, és piszkosul fájhat az érintetteknek. Érthető. Kiálltak valami/valaki mellett, végezték a rájuk rótt feladatot, de a választópolgárok azt mondták, csalódtunk bennetek, nem kelletek és választottak újakat (sokszor a régiekből). Hát, ember kell hozzá, aki megállja, hogy ne vegyen elégtételt vélt vagy valós sérelmén.

Azt gondolom, a poszt erre is utal, hogy valamilyen nem várt esemény kapcsán (még alacsonyabb olajár, még több konfliktus, még több „arab tavasz”, még több kerítés, elfogy a leharcolható ellenség, lehet folytatni...) akár egyik napról a másikra is összedőlhet a szép álom, mint kártyavár és akkor húúúú de sokan lesznek majd, akik meg akarják torolni az őket ért sérelmeket, mellőzöttséget, megaláztatásokat, stb.

Emberek vagyunk, emberül fogunk viselkedni. Gondoljunk bele milyen reakciók jöhetnek elő a mellőzöttektől, a félretettektől, a elüldözöttektől, az esélytől megfosztottaktól. Szerintük joguk lesz arra, hogy „takarítsanak” az adott területen. Igen, az érintettek ezt politikai alapú tisztogatásnak fogják híni.

A posztból azt is ki lehet olvasni, hogy ma még a belátással sok (gonosz) dologtól megóvhatnánk magunkat. Ahogy a tapasztalat mutatja, ezt csak a közélet iránt aktívak tehetik meg. Nem reális vágyakozás abban bízni, hogy a majd negyven százaléknyi eddig soha nem szavazó eldönti a helyzetet. Nem fogja, ahogy eddig se tette. Azok fogják, akik eddig is.

Piszkosul nehéz átértékelni és bevallani korábbi döntéseink helytelenségét, de vagy ez, vagy a föntiekben vázoltak jönnek. Lehetnénk ebben is egyedülállóak. A baj megelőzésben.
1000 leütés Gyurcsány: Ne má'! 2016.01.24 08:42:06
A hvg.hu tudósítása pontosan eltalálta a Gyurcsány-eseményhez illő stílust: "ne má'!". Dögletesen unalmas egy magának a "baloldali" posványban stéget kovácsoló, egyébként a maga idejében minden nap megbukó politikusra újra és újra rábizonyítani, hogy semmi realitásérzéke nincs: már maga az újságíró…..
explanatus 2016.01.24 14:49:08
Én -explanatus- magyar választópolgár elmondom első, évtizedeket értékelő beszédemet. Íme:

Kedves Feri! NEKED, mint a baloldal legmarkánsabb, tapasztalatok sokaságának birtoklójaként lenne egy szerény javaslatom. Volt Nektek legutóbb ötpárti választási összefogásotok, emiatt jutottatok be a parlamentbe. Kaptatok 19,1% szavazatot. Tíz egyéni választókerületi győztesetek van, és listás 28 hely.

Ez azt jelenti, ha választási pártszövetségetek külön-külön indult volna, a matek szerint egyik párt se lépte volna meg a bejutási küszöböt. Egyéni választókerületek több, mint felében jelöltjeitek nem kaptak még 25%-ot sem, azaz pártonként öt százaléknál kevesebbet.

Amennyiben szíveteken viselitek az ország sorsát, és váltást akartok az ország vezetésében, akkor el kell gondolkozzatok az eredmények fényében, hogyan tudnátok ezt elérni. Innen szép nyerni, mondod, gondolod, bár ha tudsz sakkozni, akkor tudod azt is, eredmény elérése érdekében, bizony van úgy, hogy be kell áldozni, tiszteket, gyalogokat.

A javaslatom: azokban az egyéni választási körzetekben, ahol jelöltjeitek nem értek el 25 százalékot, tegyetek úgy, ahogy egy jó sakkozó tenne, azaz áldozzátok be ezeket. Magyarán, ne állítsatok jelölteket. Nagy szolgálatot tennétek a hazának.

Köszönöm, hogy elmondhattam. Amikor bejelented országmentő akciótokat, nem kell hivatkozz rám, elég ha ketten tudjuk elhatározásod okát.

barátsággal
Egy-két alapvető szempontot írok le itt: 1. Olyan, hogy állami pénz, nem létezik. Közpénz van, még pontosabban az adófizetők (természetes személyek és gazdálkodó szervezetek) pénze, amelynek kezelésével ezek megbízzák az államot. Minden látszat ellenére ezért a magyar állam által kezelt pénz nem…..
explanatus 2016.01.21 18:59:40
@unionista᠍᠍᠍᠍: Figyelj „király”. Ez a mostani írásod király. Egy a gond, a privatizáció. Akinek akkor leesett valami, tudja, hogy érdemtelenül jutott hozzá. Azaz, mai nyelven szólva, lopta. Namost ezek a privatizátorok, a gyerekeik, az örököseik nem érdekeltek abban, hogy a te elméleteidet megvalósítsák. Egyiknek-másiknak még ha esze, tehetsége is lenne hozzá nem teszi, mert az van a tudatalattijában, ahogy én kitrükköztem (megloptam) a (munka)társaimat, ugyanúgy el is veszíthetem az egészet. Könnyen jött, könnyen megy tartja a magyar szólás, azaz arra nem lehet építeni. - - Hallottam egy történetről. Egyszer a város menő urai találkoztak egy nemzetközi vásáron valahol a nagyvilágban. Hát te is? Kérdezgették egymástól. Nem is tudtam ti is kiállítotok. Az uraságok mivel nem beszéltek idegen nyelveket, a nyelvtudó(so)k is leültek egy (másik) asztalhoz kicsit arrébb, de még látótávolságba. Szó szót követett, mire az egyik nyelvtudó(s) előállt a nagy fölfedezéssel. Tudjátok, (mondta a többi nyelvtudósnak, össze kellene álljanak a cégeink és akkor több helyre elmehetnék és a társcégeket is képviselhetnénk. Nem megy, én már mondtam a mieinknek, de azt mondták az úgy nem jó, mert a többi csak magáért hajt és bennünket kihagyna, mondta a nagytapasztalatú. - - Látod, ez a gond, a privatizáción hízottaknak az jár a fejében, hogy meglopnak majd, ahogy én megloptam a többit. Kár, hogy laptop nem kapcsolódott be ebbe a sztoridba, az ő meglátásai a KKV-kal kapcsolatban zseniálisak, mert innen indulna ki, a kicsiktől. Nem mondta ki, de biztosan pontosan az előbbiek miatt, hogy akik érdemtelenül jutottal a nagy pénzhez félnek a kicsiktől és keresztbe tesznek, akiknek csak tudnak. Legyenek átkozottak, mondaná öreganyám, ha még élne.
explanatus 2016.01.21 23:10:06
@Laptop7712: Igen, igen. Pontosan ezt nem értik a mi nagyjaink, hogy azokat kellene dolgozni hagyni (feltételeket teremteni), akik tudnának is és akarnának is. A minap egy Iránban dolgozó IHK-sal (ipari és kereskedelmi kamara) beszélgettek a (nem magyar) rádióban, hogy a német cégek már startra készek most, hogy föloldották az embargót, mert Iránban a - - made in Bavaria - - fogalom. Jobban keresett, mint a - - made in Germany - -.

unionista víziója a fővárosfüggetlen és nagy önállósággal bíró városok köré csoportosuló termelő, szolgáltató, értékesítő központok esetén (hozzátenném még az oktatást) bizony kialakulnának itthon is régiók, (város központú térségek), amelyek idővel önálló fogalmakká válhatnának.

Engem az keserít el, hogy inkább elüldözzük a dolgozni akarókat, minthogy itthon kötnénk őket az eke elé. Az elitünk megfelel a félelemben élő definíciódnak, mert Kis Gömböc módjára mindent fölfalnak. Ez a telhetetlenség fogja érdemeik szerinti helyre tenni őket.

Mi itt annyit tehetünk, megbeszéljük a dolgokat és készülünk, ahogy a fenti beszélgetésben is a made in Bavaria-sok. Ők nem azon sopánkodtak, milyen jó lenne, ha nem lenne embargó, hanem készültek. És már megint teremtettek magyarok tízezreinek munkát (Németországban).

Egy „egyedülálló nép miniszterelnöke” meg szobrot avat. (Persze kell ez is, ez hozhat több diákot, de …) www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/orban-viktor-beszede-semmelweis-ignac-es-ibn-szina-szobrainak-avatasan
explanatus 2016.01.21 23:32:46
@neoteny: :) tetszik, bár nem erre gondoltam :)
A magyar nemzet válsága tragikusan kézzel foghatóvá vált mára. Politikai közösségként legalább száz éve kudarcot kudarcra halmozunk, mert kb. akkor lezárult a legjobb szívvel is csak féloldalasnak mondható, eleve hiányos polgárosodásunk, illetve vezető társadalmi doktrínaként átvette ennek a helyét…..
explanatus 2016.01.18 22:03:56
Annyira azért a Fidesz nem rossz, hogy ne tudná, nem tud megbirkózni a feladattal, Magyarországot a XXI. század szintjére fölhozni. Sem gazdasági teljesítményben, sem új társadalomalkotásban nincs meg benne az ehhez való tudás, készség, mersz. Amiatt sikertelen, mert hiányzik belőle a mersz. Ezt pótolja a rezsicsökkentéssel, a KLIKkel, és mindenféle eszementségekkel. A hatalmon maradási akarnokság miatt belekapaszkodik mindenbe, ami hasznára lehet. A tőle függetlenül megjelent "magyarnak lenni érzés"-re is rátenyerelt és rásüti mindenre a maga skarlátbetűjét, de mivel nem a sajátja, kitéríti az eredeti irányból.

Már megjelent A LOVASÍJÁSZ filmelőzetese. Ebben a főszereplő -Kassai Lajos- életét a fölismerés „Ne az ősöket kövesd, hanem azt, amit az ősök követtek." valami fantasztikus irányba vitte. Ez hiányzik, az irány. Miután valaki (az egyszeri szegény ember), a maga fáradságos munkájával összehozott valamit, nagylelkűen beemelik, mint saját értéket magukhoz. Én úgy gondolom a fenti mondatban benne van minden, ami kimozdíthatna bennünket ebből az „úgysem lesz ez jobb” és a „ti se vagytok különbek”, letargiából. Pedig mi (magyarok), jobbak is meg különbek is vagyunk (ettől a mai teljesítményünktől), de arankaként ránk fonódó rendszerváltáskor klónozott pártjaink nem engedik. Feladat adott, munka van. Szűcs Jenőről itt is szó van úgy1:10 körül
www.youtube.com/watch?v=MPIq3uIzm5U
Az elmebetegség mögött is van ráció. Az önmagának unokákat születtető Kövér házmester most benyögte, hogy kéne újra a sorkatonaság. Rögtön előpattant Kósa huszi, utu Lajos is, hogy bizony, fontolgatják a bevezetését. Megdőlt egy újabb, fideszes hazugság 2004-ből, amikor ennek még az ellenkezőjét…..
explanatus 2016.01.17 20:14:30
@camilló: A javaslattevőknek el kellene azon gondolkodni, miért ez az első reakció. Ha holnap kiállna valaki közülük és azt mondaná, együnk minden nap, egy hónap múlva az ország lakossága lecsökkenne a felére. Az azt teszünk amit akarunk, mert megtehetjük mentalitás, szörnyű pusztítást okozott a bizalomban, és zsigerből ellenkezésre kattan az emberek agya. Talán attól lehet, mert azt tapasztaljuk, ahol verseny van, alulteljesítünk, és semmi biztosíték, hogy ezt az alulteljesítést ne parancsokkal akarnák kompenzálni. Így félő, hogy az önkéntességgel nem teljesülő célt, általános katonai szolgálat bevezetésével kívánják majd elérni és ezzel ez az alapjaiban jó gondolat átmegy az ellentettjébe.

Nem ok nélküli a poszt alaphangvétele, mert mint emlékszünk rá, pár éve a tiszti iskolások estek össze, pedig csak az ünnepélyes eskütételükre vártak. Nem volna szabad megfeledkezni arról, hogy vannak helyek, ahol a fizikai állóképességet nem kompenzálhatja az angol nyelvvizsga megléte a felvételin. A sereg ilyen.
explanatus 2016.01.17 20:47:48
@camilló: Igen, tudom Kecskeméten van a központi fizikai meg idegi „terheléspróba” ahová bizony, aki fölkészületlenül megy, a névsorolvasás után már mehet is haza. Épp azért nem értem, hogy lehetett, hogy a fiatalok olyan nagy számban estek össze, amit a tv ráadásul élő egyenesben közvetített.

„vallom, hogy minden magyar állampolgár KÖTELESSÉGE a haza védelme.” Ebben (is) egyetértünk. „álltál-e már díszőrségben” nem, de volt, hogy télen a sapka a fejünkre fagyott, igaz, csak egyszer. Ja, majd' lemaradt, két év határőrség, jelentem alássan :) (A kiképzés zárasaként a 15 kilométeres menetgyakorlaton a század fele nem ért a saját lábán célba. A katonásdi nem játék még békeidőben sem.)
A magyar társadalomnak semmilyen ismerete nincs az országba érkező EU-s pénzek felhasználásáról, és erős a gyanúm, hogy e pénzek nagy része a kormányhoz közeli zsebekben landol túlárazott és a politikai hűség alapján megítélt projektek keretében. A nyugati adófizetők pénze közvetett módon tehát a…..
explanatus 2016.01.17 14:14:46
@unionista᠍᠍᠍᠍: „van aki azt mondja, hogy 7-9. század kitalált” Ugye Kr. u. 614 – 911 közötti időpontra gondolsz, amit Heribert Illig, (hála a Jóistennek, ő született német/bajor!) kitalált középkorként definiál, és minden idők legnagyobb idő-hamisításának tart? Ugye azt is tudod, ha ezzel egy (jobbos) magyar jött volna elő, akkor nemcsak a Bajnait, a Ferit meg Orbánt szabadították volna ránk, hanem megjelentek volna, ha nem is Pozsonynál, az egyesített európai seregek megint és ma . . .
de.wikipedia.org/wiki/Heribert_Illig http://www.amazon.de/erfundene-Mittelalter-größte-Zeitfälschung-Geschichte/dp/3430149533 Én örülök, hogy szóba hoztad ezt az időszakot, mert ez is annak bizonyítéka, van valami az emberben, ami nem hagyja, hogy ne derüljön fény az igazságra. Azt még nem tudom, miért szúrtad be ezt a rövid megjegyzést, de majd meglátjuk, hiszen Illig és Béndek nagyon messze vannak egymástól. Egyvalami lehet bennük közös, hogy kimondják, felhalmozott ismeret, és élettapasztalat birtokában mit nem tartanak helyénvalónak, és a nem helyénvalóság ellen minden eszközzel fellépnek. Béndek úgy, hogy kimondja, olyan, hogy jó lopás, nincs, és nem lehet alapja egy társadalom megújításának.
explanatus 2016.01.17 16:04:32
@unionista᠍᠍᠍᠍: Te mindenről tudsz (beszélni)? Van egy kaposmérői „gyerek” is, Kassai Lajos. Meg van a 3x4 444.hu/2016/01/12/egy-neptol-nem-lehet-elvenni-a-kulturajat-es-csinalni-neki-egyet-lehet
ahol írnak a filmbemutató kapcsán meglepően egész hosszan. Sőt, van egy hölgy is, Dr. Lange Irén, aki negyvenegynéhány nyelv ismerete, tanulmányozása után olyan eredményre jut, ami nyelvi oldalról nézve teljesen újszerű. A fenti linkben megtalálod az ezzel kapcsolatos gondolataimat.
Az ellenzék első és utolsó fegyvere a KDNP-vel szemben a gúny, amivel semmi mást nem bizonyít, aminthogy nincs más fegyvere egyébként sem. "B*djál meg KDNP!" címmel népszerű és sok vihogást kiváltó, "mélyen lényeglátó" kampány ment és megy máig a neten a párttal szemben a vasárnapi boltbezárás…..
Nem nyugati, nyugatos. Európán belül nyugatiak nem lehetünk, egyrészt, mert földrajzilag sem ott vagyunk, másrészt mert a magyar kultúra nagy átlaga (a Keletnek és a Nyugatnak egyformán a befolyási övezetében élő) köztes kultúra, kimaradt a fejlődésünkből az a legalább kétszáz éves polgári…..
explanatus 2016.01.14 23:53:11
@unionista᠍᠍᠍᠍: Írásaid olvasva egyre gyakrabban az az érzésem, Te egy - - teszteljük az emberek tűrőképességét- - munkacsoport vezetője vagy és a blog meg mi, a kommentelők, olyan tesztferületféleség vagyunk neked. Egyre gyakrabban hozod szóba a BMW-t meg a bajorokat. Nézzük. A nyolcvanas végén a párt lapjában megjelent egy hirdetés, hogy lehet pályázni meghatározott időre a müncheni BMW-hez, majd talán '91-ben kimehettek az első csoportok. Majd jött a rendszerváltás, ott meg a Wende és a BMW épített egy gyárat az egyik volt keleti tartományban. Meg nem erősített hírek szerint elég sokáig húzták a gyárépítést, mert azt mondták, mi már kiképeztünk ezerszám magyarokat és most kezdhetjük előröl. Azt akarom mondani, hogy egy gazdasági döntés, csak akkor gazdasági, ha azzal nem sérül a saját érdek. Hiába bizonygatták esetleg, hogy nálunk gazdaságossági szempontok miatt több előnnyel járna a beruházás, valaki azt mondta, nein. A németek iszonyú méretű munkanélküliséget csináltak nálunk. Először, amikor semmiért fölvásárolták a termelőkapacitásokat; másodszor, amikor a szürkeállományt és a szorgos kezeket csalták ki magukhoz. Elméleteid azért holt elméletek, mert ahogy számtalanszor kitárgyaltuk, nincs meg az a nyugatias kultúra, amivel gondolkodhatnánk az eszükkel és nem mindig mi kerülnénk a sor végére. Ezt a maiak és elődeik úgy akarják kompenzálni, elfedni, hogy kelet felé nyitnak. De Istenem, azt a kultúrát ismerjük? Velük tudunk tárgyalni? Itthon az elit hozzá nem értését a legválogatottabb trükkökkel fedi el. Ahogy kifut valami és azt hinnénk nem tudnak újabbat, jön a csinálj három gyereket akció. Hihetetlen mértékű rombolás folyik minden téren, erre te szórod itt a (talán nem is rossz) ötleteidet. Csodálom a kitartásod.
Alapvető tévedése a radikálisoknak (jobb és bal), hogy létezik ideális megoldás, ideális jövő, ideális politikai döntés. Nagyjából ez az a választóvonal, amely a magát (a saját elméletük szerint legalábbis) racionálisnak feltüntető előbbiek és a konzervatívok között húzódik: az utóbbiak a józan ész,…..
explanatus 2016.01.10 22:54:40
www.netzwerk-iq.de/fileadmin/Redaktion/Downloads/News/wsimit_2015_05_hoehne.pdf A 7. oldal 3-as táblázatának első két sora azért sokat elmond a német helyzetről. És ez is aggasztó adat: Besonders deutlich fallen die Nachteile für männliche Migranten der zweiten Generation mit zumindest einem Elternteil aus der Türkei oder dem ehemaligen Jugoslawien aus: Die Wahrscheinlichkeit von Erwerbslosigkeit liegt mit ca. 28 bzw. 26 % fast doppelt so hoch.

www.tagesschau.de/inland/berufsbildungsbericht-103.html Viele Studenten, wenige Auszubildende. Über 280.000 von der Bundesagentur für Arbeit als geeignet eingestufte Jugendliche haben vergeblich eine Ausbildung gesucht."

Ezek alapján nem merész a kijelentés, a német képzési rendszer eredményei eléggé ellentmondásosak. A szakmát választók száma csökken, ráadásul eléggé sok hely azért nincs betöltve, (majd 300 ezer) mert a követelmények nagyok. Ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy az újonnan jövőkkel/ jöttekkel szembeni elvárások, hogy rövid idő alatt a német gazdaság motorjaivá válnak, eléggé túlzóak.
explanatus 2016.01.10 23:25:37
A németek munkaerő éhsége nem újkeletű. Volt egy videó a youtubon (2 éve?). Spanyolországban toboroztak fiatalokat németországi munkára. Egynek követték a sorsát. (Biztos többét is, de ő maradt legtovább) Mondhatni álomként indult a dolog, mert a jövendőbeli munkaadók Spanyolországba mentek és az ottani ihk-án keresztül intéztek mindent. A válogatás után németben a cég szállást biztosított, párok, családok esetén arra is ügyeltek, hogy megfelelő méretű legyen a lakás. A munkaadók szinte kivétel nélkül mindenkinek a szakmai munkájával meg voltak elégedve, a munkavállalók is a munkakörülményekkel, a keresettel. Fél év múlva hazament az első. Az utolsó alig két évig maradt. A legemlékezetesebb az volt, amikor az utolsó gyerek (25-30 év körüli) hazaérkezett. A barátnője már fél évvel azelőtt hazament és a a haverokkal közösen csináltak egy hazaváró-bulit. A meglepetés hatalmas volt, lehetett látni a gyereken, erre nem számított. Amikor kicsit lecsendesedett a dolog, odament a riportehez és azt mondta neki: Amikor kérdezted miért hagyom ott a helyet, ahol elfogadtak és jól is kerestem, nem tudtam neked válaszolni. Most tudok. Ezért, Ez volt az, ami hiányzott, és azt mondta a kamerásnak, vedd fel mindegyik arcát és mutasd meg a főnökömnek. Meg fog érteni.

Többször megnéztem a fimet, olyan oktatófilmmé vált, mert sokaknak megmutattam. Azt akarom mondani, nem olyan könnyű ám kiszakadni egy környezetből, még időlegesen se, hát még örökre.
explanatus 2016.01.12 00:22:52
A mirgációval kapcsolatos hírek, kommentek alapján a poszt címe úgy gondolom, sok szempontból találó és vele egyetértő, azt ellenző el kell gondolkozzon a helyzeten. Bármilyen furcsa (számomra legalábbis) bent vagyunk a történelemben. Hétköznapi nyelven szólva, bent vagyunk a sűrű sötét erdőben. Jól hallani, itt-ott a „nem félünk” hangos füttyét. Nem-e? Egyre kevesebbekben él a kiképzésen élesnek mondott akció, amikor a sötétben jön a parancs a lassan haladó teherautó platóján, ugrás!, majd jönnek magáért, addig itt teljesít szolgálatot. Az előttem kiugrótól távol vagyok (se nem látom, se nem hallom) az utánam kiugróval ugyanez a helyzet. Sőt, a több teherautó platójáról kiugró század minden egyes katonája ugyanígy van, ugyanígy érez. Nehéz ezt elmondani azoknak, akik nem éltek meg hasonlót.

Talán ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor az erdei túrán váratlanul lecsap egy borzalmas vihar. Bajban vagyunk. Miután fölismertük, hogy tényleg bajban vagyunk, a félelem után jön, hogy valakire valamilyen ok miatt mindannyian hallgatunk és egy idő múlva azt veszi ez a valaki észre, ő a vezető, tőle vár megoldást a csapat. Persze, ilyenkor is akad mindig, aki mindent kritizál, de mit kellene csinálni, merre kellene menni, nem tudja. Őt is, mind mindenkit a csoportban a félelem vezérli. Egyet felejt el, ha félelme eluralkodik az egész csapaton, akkor elvesztek, mindenki. Szó szerint. A platóról leugrott katonáknak könnyebb, hozzá vannak szokva a parancshoz és amíg tartják magukat ahhoz nincsenek bajban. Itt várjon, amíg magáért jönnek. Ha a katona elhagyná a helyét és valamelyik társa megfigyelőterébe tévedne a sötétben, annak végzetes következményei lennének rá nézve, még ha úgy is gondolta, hogy ő ura a helyzetnek.

Nyugodtan kijelenthetjük, részesei vagyunk ennek a helyzetnek. Jön a kérdés, mi a teendő. Induljunk neki, mint az őrhelyét elhagyó katona, mert mi jobban tudjuk? A spontán módon az erdei túrán viharba került csoport bizalmát elnyert vezetőt hiteltelenítsük el, hogy azok is megvonják tőle a bizalmat, akik eddig hittek benne és ezzel az egész csapat (vég)veszélybe kerüljön. (Ez nem egy kényszeredett elmélet. A legszebb nyárban halnak meg túrázó csoportok a Kárpátokban, Alpokban a hirtelen időjárás változás miatt)

A legősibb, legösztönösebb megoldás általában a legcélravezetőbb. Hogy bízzuk rá magunkat valakire, aki valami miatt alkalmas lehet arra, hogy a lehető legkevesebb kárral, veszteséggel átvezessen bennünket a helyzeten. Bizonyára van már aki kitalálta, hová akarok kilyukadni. Igen, kell ebben a helyzetben egy vezető, akit még ha nem is fogad el mindenki, és a magunk jól felfogott érdekében addig tartsunk ki mellette, amíg a veszedelem el nem ült, amíg ki nem értünk az erdőből. Majd ha vége lesz, kitárgyaljuk, hogy aki döntött, jól döntött-e. Ezt a veszteségek nagysága alapján könnyen meg lehet majd állapítani. Amennyiben úgy látjuk, hogy az elszenvedett veszteségek mértéke nem elfogadható mértékű, akkor új vezető kell, de addig mindannyiunknak az az érdeke, hogy a dolog rendeződéséig ne veszélyeztessük munkáját. Tudom, nem könnyű belátni, de most ezt a megoldatlan helyzetet továbbsúlyosbítani vezetőcserével, végzetes hiba lenne, azaz a legkisebb rossz most(!), Merkel.
Orbán küldetése, hogy visszafordítsa a nyugati civilizációt az identitások sokféleségének útjáról kontinenst pedig a nemzetek feletti egyre erősödő egységtől a kereszténység és Európa védelme ürügyén teljes mértékben vak, értelmetlen, és szükségképpen kudarcos. Elég…..
explanatus 2016.01.09 23:02:07
@unionista᠍᠍᠍᠍: Értem, azt hiszem. Működő rendszert kell összerakni. Jó, de a paprikánál maradva, hogyan képzeled ezt, ha az összerakásért felelősek nem értik, hogy „színezésre” ízvilágában értéktelen anyagot ne hozzanak be ellenőrizetlen helyekről, csak azért, mert sokkal olcsóbb. Az élelmiszer alapanyagokat persze be kell sorolni egy rendszerbe, így a paprikát is, de, hogy valami színrendszerbe csak azért, hogy pirosabb legyen, azt jelenti, aki ezt teszi, az életében nem járt paprikaföldön. Ne menjünk messzire, de ha ötven évvel ezelőtt egy paprikamolnárnak azt mondja egy okoska, keverj bele isten tudja honnan származó valamit, könnyen lehet, hogy a kőélező kalapácsot a homlokához vágta volna. Érted? Olyasmivel vegyíteni, ami minőségromlással jár eszement dolog, mert az abból készült élelmiszer (kolbász, szalámi) élvezeti értéke is csökken. A paprika színe egyik évben ilyen, a másikban olyan. Ha az erős/csípős paprikának olyan a színe, mint az édesnek, akkor becsaptak, mert az erősben több a mag, ezért fakóbb. Ezzel azt akarom mondani, a gazdaságossági megfontolások mellett egyéb tényezők is fontosak. Az általad említett szakácsok szerepe kiegészülhetne ismeretterjesztéssel, valahogy úgy, hogy azt mondaná a szakács, kedves háziasszonyok, háziférfiak, a paprikában az utóérleléssel kétezer óra napfény van. Fogyasszák egészséggel!
explanatus 2016.01.09 23:47:32
@unionista᠍᠍᠍᠍: „ha róna birtoka a budapest-zágráb között a balatonnál lenne”

Pedig ennél jobb hely nem kell, és biztosan üzleti megfontolás eredménye, mert egy ilyen szomszéd közelségéből csak lecsorog valami:

www.youtube.com/watch?v=_yqDD7dmc-4
explanatus 2016.01.10 17:50:16
@unionista᠍᠍᠍᠍: „az ellopott tulajdon egy részéről le kell mondani”

Ugye viccelsz, mert ezzel azt mondod, miután a tolvaj ellopta a biciklidet, de megengedi, hogy menj vele egy kört, bűnbocsánatot nyert és lgjobb barátoddá fogadod?
Először is a "jól" két dolgot jelent: a közjó érdekében és professzionálisan (magas hatékonysággal). A közjó növelése minden professzionális politikai szervezet, különösen egy párt célja kell, hogy legyen. Azért neveztem Orbán korábban lúzernek, mert képtelen éppen ezt a szempontot érvényesíteni a…..
explanatus 2016.01.09 16:00:14
@M illumino d immenso: „természetesen verseny lesz, és a .. választók fognak dönteni. ” Igaz, erős megkötéssel.

Egy. Nincs verseny. Nem lehet. Úgy van az egész választási rendszer fölépítve, hogy nem lehet verseny. Erő van. Nyers erő. Ennek az erőnek a legszebb példája a hirdetőoszlop-háború. Ez a háború a megjelenési felületért folyik, a testvérek közötti kenyértörés miatt. Nagyon szeretem a magyar nyelv tökéletes kifejezési lehetőségeit. Ebben az esetben a kenyértörés szó szerint értendő. A korábbi közös kenyér egy darabját veszi el az erősebb a gyöngébbtől. Kívülállóként nézve nagyon kegyetlen ez a (testvér)háború, bár egyik fél iránt se érzek szánalmat, mert miről is van szó. Arról, hogy a közösen kibulizott stabil 25 éves bevételre teszi rá a kezét az erősebb.

Kettő. Valahogy ebben a rendszerváltozás utáni időben soha nem azért ment a harc, hogy a szabadpiacon, a piac, a minőség erejével győzzön valaki, hanem, mint ebben az esetben azért, hogy ki birtokoljon egy felületet, amivel kampányidőszakon kívül cetliragasztással számolatlanul lehet pénzt zsebre tenni. A kíméletlen akciók, reakciók arra engednek következtetni, nem aprópénzről van szó.

Hát, ilyen ez a mi kis (szabad)versenyünk, a pénzért, a hirdetőfelületért, a pártok által nyújtott alternatívákért. Van valami ebben a rendszerváltás óta kialakult helyzetben, ami nem engedi, hogy nem a rendszerváltásban fogant pártok, eszmék kapjanak fair esélyt. Nem mondom, hogy kommentjeiddel ennek te is részese vagy, de valahogy nagyon ki tudod egyik-másik társkommentelőnél húzni a gyufát.

Minap összeszedtem egy kis statisztikát a '14-es választásról. Röviden. Legutóbb négy pátcsoportosulás jutott be a parlamentbe. A többi, majd kilencven párt összesen négy százalékot szedett össze. Azt föltételezni, hogy a több mint háromezer jelölt között egyetlen egy tisztességes ember nem volt, akire jó szívvel szavazhattunk volna, nem állhatja meg a helyét, és mégis ezek a jelöltek átlagban úgy alig több, mint száz szavazatot kaptak. Ezen azért el kellene gondolkodni.

Legfőképpen az okokon. Úgy tűnik, a PKP elnöke mintha megtalálta volna ezt az okot, mégpedig abban, amit a poszt címében megfogalmazott, hogy egy demokratikus pártra igenis szükség van. Ez üzenetnek is fölfogható, vagy ilyen párt jön, vagy egy testvérháborús, esetleg egy …