Adatok
lento_barbaro
0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mezei néző
Erkel Színház –„L`amore é un`altra cosa” - Nyugat lánya 2.0 - Minnie: Bátori Éva ! – 2018. dec.6. ( első szereposztás második előadása)
2018.12.07 01:11:51
Nem lesznek aranyásók, sem romantika, sem elandalodás, sem igazi happyend, lesz helyette viszont a valóság tükrözése, egy megrázó történet, jó énekesekkel.
Ez van, ezt kell szeretni, és lehet is szeretni. Én megszerettem, igaz többször is láttam, és úgy könnyű. (Minél többet foglalkozik az ember…..
Az előző rész folytatása:
Sosincs olyan csönd ott fönt, mint mikor Bach előadása véget ér; és ez most különösen igaz, hiszen ma a Goldberg-variációkat játszotta. Egészen más most ez a csönd, mint amit ismernek már - akár más Bach művek, akár a saját darabjaik után; ez a…..
lento_barbaro
2012.11.10 15:22:21
@tnsnames.ora: Én csak a Brahms cikk kapcsán szoktam ide, azután elolvastam ezt a korábbi fűzért is. Tnsnames.ora, te itt olyanokat írsz, ami alapján nem csodálom, hogy tetszett, amit Brahmsnál hozzávakkantottam. Én is hallgattam rengeteg recsegő lemezt, és sokszor adtak messze nagyobb élményt, mint az audiofil műszaki csodák. Az már szinte valóban beteges, hogy a sávok, vagy pláne a lemez végi rőzse-ropogás már-már az élmény részévé vált. (Mindannyian Pavlov kutyái vagyunk :-)
A zene nagyon komolytalan feléről indultam, de hiába szólt magasak és mélyek nélkül, fédingesen, a Szabad Európáról is nagyon élveztük mondjuk a Led Zeppelint, amit akkor még Komjáthy György talán nem mert rögtön a magyar rádióban leadni. (A TTT második betűjét megszerezni, gondolom, időbe, megalázkodásba tellett)
Mindezek miatt a hangminőséget én is csak olyan tényezőnek tartom, ami azért persze legyen jó, de – reális határok között – egy jó mű, jó előadásának élvezetét nem tudja elvenni.
Ezzel együtt én sem tudtam a historikus előadást megszeretni. És nem az a baj, hogy egyes fafúvósok, vagy a viola da valami nem szól olyan szépen, mint a mai hangszerek. Az viszont már baj, hogy a szoprán fiúk hamisak és hadd ne kelljen itt szavakba öntenem a férfiakkal énekeltetett alt szólamokkal szembeni viszolygásomat. Koopmannal próbálkoztam, de nem megy! Biztos, azért is tartom ütősen igaznak Rilling álláspontját, mert az ő előadásaiban csak nagyon ritkán hallok olyat, hogy talán másképp jobb lenne. Ezen a linken a teljes szöveg olvasható (bocs, ha olvastátok és nektek zenélek, muzsikusoknak!): www.bachsociety.hu/pdf/bach_tanulmanyok_05_2.pdf
Azt mondja az öreg: „Én kritikailag a historikus–autentikus előadás ellen vagyok és ezt mindenekelőtt általánosságban szeretném megindokolni. Ha sikerülne is az eredeti bachi hangzás rekonstrukciója, ez még csak az egyik tényezője volna a Bach-kori követelményeknek. A hallgató, az ember, akinek fülére, érzésére és értelmére ez a zene bizonyosan hatott, nem azonos a maival. Mi, mai emberek másképp hallunk, érzünk és gondolkodunk. Ma az eredetit felújító előadás nem teremti meg számunkra azt a helyzetet, amit a mű alkotója magától értetődőnek tartott. Bach minden igyekezetével kora emberének zenélt. Ha az eredeti előadás légkörét akarnánk megteremteni, úgy a ma rendelkezésre álló erőkkel korunk emberének kell zenélnünk. Mert nem az ilyen vagy olyan hangzásról van szó, hanem a kifejezőerőről, a jelentésről, amit a hangzás révén közvetít a zene. A cél nem lehet az, hogy ma másképp halljuk, hanem hogy tanuljuk jobban megérteni.”
A zene nagyon komolytalan feléről indultam, de hiába szólt magasak és mélyek nélkül, fédingesen, a Szabad Európáról is nagyon élveztük mondjuk a Led Zeppelint, amit akkor még Komjáthy György talán nem mert rögtön a magyar rádióban leadni. (A TTT második betűjét megszerezni, gondolom, időbe, megalázkodásba tellett)
Mindezek miatt a hangminőséget én is csak olyan tényezőnek tartom, ami azért persze legyen jó, de – reális határok között – egy jó mű, jó előadásának élvezetét nem tudja elvenni.
Ezzel együtt én sem tudtam a historikus előadást megszeretni. És nem az a baj, hogy egyes fafúvósok, vagy a viola da valami nem szól olyan szépen, mint a mai hangszerek. Az viszont már baj, hogy a szoprán fiúk hamisak és hadd ne kelljen itt szavakba öntenem a férfiakkal énekeltetett alt szólamokkal szembeni viszolygásomat. Koopmannal próbálkoztam, de nem megy! Biztos, azért is tartom ütősen igaznak Rilling álláspontját, mert az ő előadásaiban csak nagyon ritkán hallok olyat, hogy talán másképp jobb lenne. Ezen a linken a teljes szöveg olvasható (bocs, ha olvastátok és nektek zenélek, muzsikusoknak!): www.bachsociety.hu/pdf/bach_tanulmanyok_05_2.pdf
Azt mondja az öreg: „Én kritikailag a historikus–autentikus előadás ellen vagyok és ezt mindenekelőtt általánosságban szeretném megindokolni. Ha sikerülne is az eredeti bachi hangzás rekonstrukciója, ez még csak az egyik tényezője volna a Bach-kori követelményeknek. A hallgató, az ember, akinek fülére, érzésére és értelmére ez a zene bizonyosan hatott, nem azonos a maival. Mi, mai emberek másképp hallunk, érzünk és gondolkodunk. Ma az eredetit felújító előadás nem teremti meg számunkra azt a helyzetet, amit a mű alkotója magától értetődőnek tartott. Bach minden igyekezetével kora emberének zenélt. Ha az eredeti előadás légkörét akarnánk megteremteni, úgy a ma rendelkezésre álló erőkkel korunk emberének kell zenélnünk. Mert nem az ilyen vagy olyan hangzásról van szó, hanem a kifejezőerőről, a jelentésről, amit a hangzás révén közvetít a zene. A cél nem lehet az, hogy ma másképp halljuk, hanem hogy tanuljuk jobban megérteni.”
Az utcánk tele van brahmsi házakkal, így maga az utca is nyugodtan nevezhető brahmsinak, de talán az egész környék is. A lépcső, amely Budapest egyik központi terére vezet le, mindenképpen, és az az utca is, amelyben a lépcső folytatódik: jobb és baloldalt szintén brahmsi házak.…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Tegnap volt szerencsém megnézni, meghallgatni ezt az előadást. Az előbbit, azaz vizuális élményt kellett volna kihagynom. Nincs rá más szavam, mint az undor. Ön bámulatos önuralommal, toleranciával ismerteti ezt a rendezői "alkotást", amely "szembe megy a nézői elvárásokkal". Ez az önnön zsenialitásától bizonyára permanensen alélt orosz cukifiú (kötetlen beszélgetésben több ennél jellemzőbb meghatározásom lenne) tönkretette úgy kétszáz (?) ember kiváló munkáját.
Az énekesek előadása kifogástalan, Bátori Éva valóban hibátlan, az Ön minden dicsérő szava passzol. Puccini zenéje időnként hipnotikus hatású, csak ne kellett volna folyton azt a förtelmet nézni, amit ez az orosz kitalált. Ön indokolatlanul szerényen határozza meg magát mezei nézőnek, az valójában én inkább vagyok :-) Még gyakorló műszaki, aki az élő előadású kultúrát nem minden nap fogyaszthatja. Még úgy 10-15 éve émelygősnek találtam Puccini zenéjét, ma már ezt a darabot is (amiről talán kimondható, hogy nem a szerző legjobbja) szívesen meghallgatnám még vagy egy tucatszor. De ennek a színpadnak a látványa szinte fizikai rosszullétet okozott.
Én nem tudok olyan toleráns lenni mint Ön. Nyilván nem ismerem a művészeti életet, és ezért teszem fel a hitetlenkedő kérdést: nem volt senki, aki még egy megfelelő fázisban azt mondta volna, hogy állj, ezt így NEM? Pucciniért, a kiváló előadókért és a legvégén a nézőért.