Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zsoBuda

0 bejegyzést írt és 113 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A montenegrói Vijesti adta hírül, hogy az egyik kotori gimnázium idén érettségiző tanulója, bizonyos Vanja Jotić egy olyan pólóban jelent meg a tablókép-fotózáson, amin a "NEM FELEJTETTÜK EL – NEM A NATO-RA!" megfogalmazású felirat szerepelt, háttérben az 1999-es bombázások…..
zsoBuda 2015.06.11 10:53:40
@lehel kürtje: Bizony volt és van "nagyszerb" és "nagymagyar" politika.
A szerbek a nagyságot álmodták, és orosz segédlettel "bejött" nekik.
A "nagymagyar" meg valóság volt, erről azt írja Juhász Gyula
"Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz."
A kettő nem ugyanaz.
zsoBuda 2015.06.11 12:15:11
@zsoBuda: Bocs! Nem Újvári, hanem Ungváry.
"Egyes srácok túl hamar nőnek fel..." Elgondolkodtató videót tett közzé a YouTube-on egy szerb fiatalok által alapított internetes kezdeményezés, az Understand 2015 csapata. A felvétel elején normálisnak tűnő, hétköznapi gyerekek játszanak háborúsdit egymás ellen, faágakból…..
zsoBuda 2015.04.21 10:00:16
@bikmakk: miért dobnád ki? az Ő véleménye is vélemény, amiben van is igazság. Nemegy magyartól, osztráktól, horváttól hallottam ugyanezt. Ami nem jelenti azt, hogy a létező kulturájukat nem ismernék el. A kultura mellett azonban - sajnos - a leírtak is jelen vannak. A 60-s, 70-s években minden napra jutott a jugó tv.-ben egy partizán film. Az azon felnőtt fiúk mind hős partizánok akartak lenni. Aztán a filmből eltanultakat a 90-s években gyakorolták is. Abból az időből is lehetne ide képeket meg videót feltenni.
zsoBuda 2015.04.22 17:56:55
@bikmakk: A 90-s években történt. Volt egy nagyon kedves munkatársam.Tímeának hívták szép cigánylány volt.16 évesen egy fiú gyermekkel. Én végig kisértem 10 éven át az életútját. Hihetetlen szorgalommal tanult és ez alatt a tíz év alatt diplomát szerzett.A 10 év alatt minden fizetéskor -akkor még nem utalták számlára - ott várta a népes családja a kapuban, hogy az általa megkeresett pénzét elvegyék. Számtalanszor mondtam neki, hogy költözzön el, ne hagyja hogy tönkre tegyék. Ő mondta, hogy nem tetszik ismerni a fajtámat. Hova menjek, bárhova megyek megtalálnak. Egy rendes magyar fiú kezdet neki udvarolni, Tímea fiú testvérei megverték elűzték mellőle. Az anyjával is beszéltem azt mondta, mivel Tímeának az Isten sok észt adott és tanult van munkája ő kell hogy eltartsa a 11 tagú családot.Tímea csak akkor fogta fel hogy miben él amikor a 10 éves fiát a nagybácsi elkezdte molesztálni. Akkor sírva könyörgött hogy segitsek neki. 2 hónap alatt gyüjtöttük össze a repűlőútra a pénzt és egy másik kolleganő testvére kint élt az USA-.ban az szerzett neki vízumot és egy szállodában munkát.Reggeli járattal ment el. Este a népes család már a házam kapuját verte, mondjam meg hol van Tímea. Mi lesz velük éhen halnak. Azt hogy ők is dolgozhatnának fel sem merült.Ahhoz, hogy normálisan élni tudjon el kellett menekülnie a saját családjától. Bocsánat, hogy ilyen hosszan írtam, de igaz amit leírtam és az is igaz, hogy vannak közöttük rendesek és olyanok is mint Tímea de a nagy többség 500 év alatt sem tudott szocializálódni. A 7-800 ezerből rendes 80 ezer, ez kb 10% és a többi? Az ő taníttatásukra "felemelésükre?" az elmult 70 év alatt mennyi milliárdot költöttek el semmihasznára, amíg a magyar gyerek ha tanulni akar azt a szülő és nem az állam fizeti. A jogaikat azt aztán ismerik, de a kötelességeiket na azt nem. És ha ezt kimondjuk akkor rasszisták vagyunk.
zsoBuda 2015.04.23 18:55:04
@bikmakk: Nézeteidet tiszteletben tartva, köszönöm, hogy válaszoltál.
Egy kedves olvasónk küldte el nekünk a vajdasági magyar kifejezések listáját, amelyet ő maga gyűjtött és szerkesztett. Mielőtt azonban rátérnénk a listára, szeretnék néhány gondolatot hozzátenni. A vajdaságban használt magyar nyelv sokaknak tűnik ízesnek, régiesnek,…..
– A kiskorúak terhessége Bosznia-Hercegovinában egyre aggasztóbb méreteket ölt, emellett az aktív nemi életet élő 13-15 éves lányok száma is sokkolóan növekszik– nyilatkozta a News Blic portálnak Senad Mehmedbašić szarajevói nőgyógyász. Elmondta, hogy sajnos ez manapság…..
A verbászi Vojislav T. egy szerb internetes apróhirdetéses portálon, a kupujemprodajem.com (adokveszek) oldalon árul magyar állampolgárságot, számolt be a belgrádi Blic napilap. Fotó: blic.rs; a képernyőn látszik a hirdetés "Magyar állampolgárság szabályosan" - áll a…..
zsoBuda 2014.12.15 15:18:58
@vajdasagi: Csak elcsodálkoztam, mert nincs még egy olyan nép a Balkánon mint a szerb, aki mindenkinél különbnek képzeli magát és ennek minden adódó alkalommal hangot is ad. A zentai piacon a nyáron azt mondták nekem, hogy Szerbiában beszélj szerbül, amire angolul azt válaszoltam, hogy magyar turista vagyok és úgy gondolom, hogy egy turistának nem kötelező szerbül tudnia, különben is Zenta magyar város. Amire szép magyarsággal azt a választ kaptam, hogy az anyád pi...ja Zenta ősi szerb föld. Én mint magyar nincs az a külföldi munka amiért felvenném a román, szlovák hát a szerb állampolgárságot meg semmiképp. Tudom, hogy a szükség nagy úr, de akkor ne játszák már az eszüket. Ők gátlástalanul kihasználnak mindent és mindenkit, de amikor nekik alkalmuk lett volt másokon segíteni sohasem tették.
Arra pedig, hogy árulják az állampolgárságot az a válaszom, hogy ez a szegedi Kormányhivatal belső ügye, hogy elkapják azokat a közalkalmazottakat, akik hivatalukkal visszaélnek, és a szerbek is lépjenek azok ellen akik megszervezik az üzletet.

Amit Semjén művel (főleg ha még lovat is adnak alá) én sem tartom jónak, mint ahogy azt sem hogy Pásztor a magyar parlamentben kijelenti, hogy csak gazdasági vonatkozásban hasznos a magyar állampolgárság és amikor leköpik meg csodálkozik. Egy fenékkel nehéz két lovat megülni.
Afroamerikai tinédzserek kalapácsokkal verték agyon a 32 éves Zemir Begićet vasárnap hajnalban. A fiatalember még gyermekként, 1996-ban települt le Saint Louis Bevo Mill nevű városrészében. Saint Louisban található a világ legnagyobb bosnyák diaszpórája, mintegy hetvenezres. A…..
zsoBuda 2014.12.03 18:47:18
@lehel kürtje: Nem lehetetlen, hanem tehetetlen emberek, akik saját éltüket képtelenek irányítani kézbentartani, sodródnak értelmes cél nélkül. Sajnos egyre több az olyan magyar is aki a cigányok szintjére süllyedt képzettség, gondolkodás, életvitel terén. Semmit sem tudnak kezdeni az életükkel.Tévesnek tartom azt a véleményedet, hogy kötelezővé kell tenni a cigányoknak a középiskolát. (Egyáltalán, bárkinek bármit kötelezővé tenni) Jó, elvégzi és mit ér vele, ha a gondolkodása életfelfogása ugyanaz marad ahogy nevelték. Legfeljebb egy kicsit kupálódott, de a mentalitás ugyanaz marad. A másik országos - tehát nem csak a cigányságot érintő - probléma, hogy az emberek nagy többsége a mai követelményeknek megfelelő használható tudással nem rendelkezik. Keresztlányom meséli, aki egy német cégnél HR-s, hogy hetente 8-10 embert vesznek fel, 1 hónap próbaidő után a legtöbbje nem tudja elérni az előírt követelményt, pedig a feladat nem különösebben nehéz. Ma már nem reszelgetni kell az alkatrészeket, hanem minden számítógép vezérléssel megy, amihez azért kell egy kis ész is, illetve gyakorlat. Meg lehetne tanulni, de nem tudnak felnőni a feladathoz, nincs kitartásuk, azonnal feladják, ja és hát 120 ezerért ő nem dolgozik. Én azt látom, hogy a gyermekeinket tulságosan óvtuk, nem tudtuk felkészíteni az élet nehézségeire. Sokszor erőnkön felül mindent megadtunk nekik, amit ők már nem biztos hogy elő tudnak teremteni. Jön a tengés-lengés, az álmodozás, hogy egyszer hű de jó lesz. Várnak a csodára és a legjobb alanyok a szélsőséges pártoknak. Mert ha nem lesz cigány hűde jó lesz. Az agresszívitás mindenkiben benne van, ha azt féken tudjuk tartani, ott kezdődik az ember.
Autonómia-sorozat A bejegyzés teljes mértékben a magánvéleményemet képezi, sem pártokkal, sem pedig egyéb szervezetekkel nem egyeztettem. Természetesen ez nem zárja ki, hogy bármilyen párt véleménye megegyezzen az enyémmel. Ettől még nem feltétlenül vagyok az adott párt…..
Előzmény: Megtámadták a VMSZ elnökét! Ismét a keddi incidenssel foglalkozunk. Úgy gondoljuk, van még mit mondani róla. Pásztor István inzultálását elítélték balról, elítélték jobbról, és pofára estek miatta a szélső jobb háza táján. (Idővel a Jobbik is…..
zsoBuda 2014.05.09 10:04:14
@fcsaba: Így van, ez a státusztörvénnyel kapcsolatos és micsoda felhajtást csinált az azóta is Eu-s képviselő Kovács László, akin már akkor megmutatkoztak az öregségi elbutulás tünetei és most őt is vissza akarják 70 valahány évesen hozni a pártjukba a baloldaliak. Vezetőnek!
zsoBuda 2014.05.09 11:33:41
@lehel kürtje: Az első ponttal nem értek egyet, mert Pásztor egy törvényes párt törvényesen megválasztott vezetője. Még akkor is ha annak a közösségnek a tagjai akiket ő képvisel csak 1/3 -a szavazott rá. Én bízom benne , hogy a Vajdasági magyarok valóban úgy érzik, hogy nem őket köpték le, és ez csak egy elmebeteg ember egyéni akciója volt. Azonban a politikában, a diplomáciai életben ha egy közösség vezetőjét leköpik, akkor az a közösség tagjainak megsértése is. Sólyom Lászlót nem engedték át a komáromi hídon, lett is belőle diplomáciai botrány, pedig ott még köpködés sem volt. Na és képzeld el, ha Horvátországban a szerb kissebbség képviselőjével történik ugyanez a malőr.
zsoBuda 2014.05.20 18:48:10
Francokat Deák Tamással értek egyet.
Én is tudok rovásírni még sem hiszem, hogy nomád idióta lennék, bár a hátrafelé nyilazást még nem próbáltam.
Ha elmennél egy Kultúrtáj rendezvényre meglepődnél, hogy mennyi egyetemet végzett, szakmájában sikeres ember van közöttük. Tehát az a verziód, hogy aki ilyenre jár az nem tud késsel villával enni és kulturáltan viselkedni az tévedés. Nem hinném hogy Európa ezért a hagyományőrzésért nézne félbarbárnak bennünket. (Európa nyugati felén élők is őrzik hagyományaikat, volt alkalmam egy-pár ilyenen részt venni) Viszont az igaz, hogy van 3 millió valóvilág nézünk, akik nem járnak a fenti rendezvényekre és nem biztos, hogy késsel-villával esznek. (akkor a kereskedelmi tv vagy a Kúlturtáj a butítóbb?)
A mogolfolttal meg az a probléma, hogy szerencsére a régi Etelközből származottak között volt egy Vajk is aki felismerte, hogy csak akkor maradhatunk meg új hazánkban ha alkalmazkodunk, de miért tagadnánk és szégyellenénk Koppány vérét főleg annak ismeretében, hogy Vajk kezéhez – ahhoz, hogy Európába vezessen - sokkal több vér tapad, mint a legyőzött Koppányéhoz. Nem hiszek abban, amit hosszú szövegeiben vajdasági leír, hogy múltunkat pusztán anyagi haszonlesésből (mert hú meg ha akkor nekünk milyen jó lesz) fel kellene adni.
Volt egyszer egy Jörg Haider nevű osztrák, aki azt mondta 10 évvel ezelőtt, hogy nem kell a 10 volt szocialista országot addig beléptetni az unióba, amíg meg nem erősödnek. Hagyjátok őket megerősödni, talpra fognak állni. Na jól meg is einstandolták, mert a nagyhatalmi érdek nem az volt, hogy megerősödjünk, hanem az, hogy piacot nyerjenek, amihez a baloldal és a liberálisok készséges partnerek voltak, l: Rózsadombi paktum.
Na de ez már nem tartozik szegény Pásztor Istvánhoz vagy talán mégis, hiszen Szerbia még nem Eu-s tagország.
De nem Szerbiában, hanem Magyarországon, mégpedig a Kossuth téren. Pásztor Istvánt a szélsőséges Jobbik Magyarországért Mozgalom aktivistái lökdösték és hazaárulózták le, Gaudi-Nagy Tamás volt országgyűlési képviselő felhívására – tudhatjuk meg a hvg.hu…..
zsoBuda 2014.05.07 07:06:55
@Sírköves Slomó: Miért ez a gyűlölet miért van az, hogy az átlagpolgár annyira befogadó minden mocskos propagandára? Miért kell nekünk szenvedni azok miatt, akiknek semmi más "tudás" nincs a fejükben, mint amit a propaganda beletett?
Miért a magyarországi zsidók ilyen mértékű gyűlölete a polgárok nagy része felől.
Amíg az okokat nem teszik tisztába egyszerűen értelmezhetetlen a történet.El kellene kezdeni 1867-töl, a galiciai és kelet. –europai zsidók nagyarányú betelepülésétől, az ebből kialakuló nagymértékű feszültségtől, a magyar nemzeti vagyon átcsoportulásától, az elsö világháborútól, Kun Béláéktól, a gazdasági világválságtól a magyarokról soha le nem törölhető szégyenről ami a holokauszt volt stb.
Mind a két fél hibázott de „csak a gyűlölet” annál azért árnyaltabb a kép.
A belgrádi Sara Blagojević munkába indult, amikor is az egyik utcai csatornanyílásból nyöszörgést hallott. Amikor megnézte, kiderült, hoy egy kölyökkutya esett be. Megpróbálta kimenteni, ám eredménytelenül. Az állatbarát nőnek nem volt szíve otthagyni megfulladni a kiskutyát,…..
Bálint Csaba 2009-es bejegyzésének bővített, aktualizált változata Erről a témáról nem lehet elégszer írni. Ahogy Szarajevóról vagy Srebrenicáról sem. Blogunk több mint hat éves működése során a Horvátországban vagy Boszniában (szerbek és nem szerbek részéről egyaránt) elkövetett bűncselekményekről…..
zsoBuda 2014.03.27 13:51:40
@Dragan Rafajlovic:
"Ezzel nem tagadom hogy tortennek atrocitasok ,de ez csak erositi egy kissebbsegben az osszefogast."
Ezek szerint a XXI. században még mindig eszerint az "ősi szerb" nézettel azonosulva verik Szabadkán a magyart(L. a minap történtek)

És sértőnek veszitek ha ezért az évszázadokon át gyakorolt "tevékenységetekért" (amit nem is rejtesz véka alá) az európai népek a "vadrácok" jelzőt akasztották rátok... és még te nevezel másokat primitívnek?
Ukrajna az új Szerbia? Sorra érkeznek az egyre aggasztóbb hírek a Krím-félszigetről. Ukrajna déli részén pattanásig feszült a helyzet, és ez esetleg arra kényszerítheti Moszkvát, hogy revideálja korábbi álláspontját egy szuverén állam valamely tartományának egyoldalúan…..
zsoBuda 2014.03.02 07:17:15
@Dragan Rafajlovic: Tiszteletben tartom hazafias érzelmeidet, de a tények makacs dolgok.
Erdély Bethlen Gábor fejedelemsége alatt nagyobb volt mint az akkori "Rácország" és saját terület volt nem összelopkodott. Fénykorában nem volt "csilliárd kis ország" Európához tartozott, kultúrája is aszerint alakult, ami ugye nem balkáni.
Nemzeti fociválogatottunk volt szövetségi kapitányának exfelesége, Marijana ugyanis miniszoknyában pózolt a Szerb Pravoszláv Egyház feje, Irinej pátriárka társaságában egy belgrádi kórházi ünnepségen. A hagyománytisztelő ortodoxok ezen – érthetően – eléggé…..
Hasonlóan, ha nem még keményebben bánt el az időjárás a délvidéki síksággal, mint tavaly március 15-én Magyarország északi országrészével. Azzal az eltéréssel, hogy a helyenként orkán erejűvé erősödő Košava (a Duna nyomvonalát követő, hideg délkeleti szél) által…..
zsoBuda 2014.02.12 16:10:31
@bikmakk: Én úgy gondolom, hogy blogotok nem azért halt el, mert ez általános jelenség. E folyamatnak szerves része volt, hogy megírtatok egy sztorit Vujity Tvrtkoról (kontra Pesti) ami mögül aztán szépen? kihátráltatok. Na ez egy kicsit hiteltelenné tette ezt a blogot.(Tökösebb legényeknek gondoltalak Benneteket)Ennyi.
zsoBuda 2014.02.13 19:47:07
@Styxx: Erre mondaná Konh bácsi hogy ügyes! Te leírtál valamit, amit később nem vállaltál fel, akkor mégis hogy gondolod, hogy azért amiért magad sem vállaltad a felelősséget majd egy ebben az ügyben nem érintett felvállalja. Amikor véleményt formáltál nem akkor kellett volna gondolnod a családodra?
zsoBuda 2014.02.13 20:03:01
@bikmakk: Válaszod és felajánlásod (vendégposzt)köszönöm.
Az "azt hittem, hogy tökösebb legények vagytok" megjegyzésem nem a megjelent írások tartalmára vonatkozott.
Megérzésem szerint ami akkor megjelent az valós volt.
A megjegyzés arra vonatkozott, hogy én olyan embereknek képzeltelek Benneteket,akik ha egyszer leírtak valamit azért a felelősséget is vállalják.
Autonómia-sorozat A Dotoho blogon olykor kiváló tartalmat olvashatunk, mint erről a rendhagyó bűncselekményt feldolgozó filmről szóló posztban. Máskor viszont erősen megosztó posztokat olvashatunk. Csehszlovák Kém blogger kolléga (szerintem) megmosolyogató módon…..
zsoBuda 2013.11.03 07:43:55
A két világháború között a Délvidéknek kb 1,5 millió lakosa volt, kb: 500 ezer német, 500 ezer magyar, és 500 szláv (szerb, horvát-főképp Szerémségben, szlovák, ruszin,.).Mára már maradt 5 ezer német, 250 ezer magyar és 1,5 millió szerb (akik közül kb. felének legalább az egyik dédszülője magyar vagy német). És ez a többi elszakított országrészre is igaz. Erdély, Felvidék és a Kárpátalja népe is megfeleződött ezalatt. Ezekről a számokról kellene beszélnie ennek a dotoho (inkább doTAHO) gyűlölködőnek és gyúlöletkeltőnek, és az EU berkeiben is, mert ez valós számokat takar. A hideg napokról filmet csinált egy magyar nevű, de a MAGYAR áldozatokról miért nem készítenek – készülhettek filmek ? Az autonómiával kapcsolatban is kettős mérce van.: az, ami a szerbek , románok számára legális követelés, miért istenkáromlás, amikor magyarokról van szó?. A kisebbségi autonómia valójában éppen a területi változások elkerülésének a módja lehetne, például Dél-Tirol.
Horvátország a Nagy _Magyarországon belül egy autonóm tartomány volt, ami területi és kulturális autonómiát jelentett. Aztán a pánszlávista lázálom reményében egy jóval gyengébb pozíciót biztosító szerb-horvát-szlovén királyságon belüli tagságra „cserélték”, amikor a rossz cserére ráébredtek, már cseszhették. Ugyanakkor dícsérendő, hogy az önként vállalt 70 évi tagság után az adandó első alkalommal azonnal rendezték a helyzetüket és ebből a kötelékből kiléptek. Bizonyára sok értékes dolog is volt ezalatt a 70 év alatt, amiből mára már csak a szerbek elleni gyűlöletük maradt meg, de az nagyon.
zsoBuda 2013.11.03 07:50:41
@Cavalcanti: Én is így gondolom. Szándékos gyűlölet keltés, hogy hergelje az embereket. Szerintem a polgárpukkasztás nem nála, hanem Alföldinél kezdődik, tudniillik, ahhoz is kell műveltség, ami ennek a baromnak nincs a birtokában. Ezért ez nem polgárpukkasztás, hanem eszetlen hadoválás.
Horvátországban a piacgazdaság még sok kivetnivalót hagy maga után, de egyes, a szó leghagyományosabb értelmében vett piaci értékesítés teljesen jól működik. Az általános és középiskolás diákok a szüleikkel – vagy a nagyobbak önállóan –, minden iskolaév előtt a…..
Egy olyan, időközben eltávolított Youtube-videó borzolta a kis balkáni országban és a volt jugoszláv régióban a kedélyeket, amelyen autóval vontatnak egy szamarat. (A videóból két képkocka lentebb látható.) A kegyetlenkedő állatkínzók egy Zastava - Yugo kocsihoz…..
zsoBuda 2013.08.27 12:39:43
@Bodomi: A Négy Mancs egy állatvédő szervezet, azt hittem közismert.
Egy olyan embertől kér tanácsot a szerb kormány az ország gazdaságának a gatyába rázásához, akinek a legfőbb gondot a saját gatyája tartalmának a kordában tartása jelenti. A szexbotrányairól hírhedté vált gazdasági szakember, egykori IMF-vezér és francia…..
zsoBuda 2013.08.16 06:34:39
zsoBuda 2013.08.16 06:46:30
@hekhekhekhekkinen: a világ több pontján több nő meg is tapasztalta e nagyszerű férfi nemes cselekedeteit.
Miért neki és sztár ügyvédeinek kellene hinni és nem az áldozatoknak?
Felesége nyilatkozta, hogy azért vált el tőle, mert a viselt dolgait már nem tudta tolerálni.
"»Ba, baa, baaaa, aahhh« nyögdécselt egy feltűnően izgató testű szlovén lány, miközben egy középkorú német házaspárral félreérthetelen szexpózban gabalyodott össze és mindeközben felajzott fiúja a kezét szorítva leste az aktusban résztvevők arckifejezését. Néhány…..
zsoBuda 2013.07.24 18:22:22
"Márpedig ha ti, szűklátókörűek és bizonytalansággal teltek igazgatnátok a világot, abból valami olyasféle sülne ki, mint a mai, szintén szűklátókörűek és bizonytalansággal teltek uralta Magyarország."
Valószínű abból egy HUNSwinger lenne.

Miből gondolod, hogy egyedül az és csakis az, a követendő amit és ahogyan azt Te gondolod.
Egy 10 milliós országban van 100ezer hozzád hasonló és természetesen a többi 9 millió 900ezer az a hülye.

Írásod, stílusod egyértelműen tükrözi, hogy fiatal vagy. Se fiatalnak, sem öregnek lenni nem érdem, de azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy amit teszel, az még csak egy teszt ami mögött nincs vagy kevés élettapasztalat van... és 10-20 év múlva ráfogsz jönni (amikor az ész még talán nem, de a test már kopott) hogy mennyi marhaságot csináltam.
Mi öregek sem voltunk mindig öregek. Te még előtte vagy annak az útnak amit az öregek bejártak. Te elképzelheted a Tiédet, hogy milyen lesz Én meg el tudom mondani, hogy milyen volt. Volt idő, amikor azt hittem, hogy jobban tudok mindent mint az apám. Ma már tudom, hogy ő sokkal bölcsebb volt mint én. Hidd el, idővel kinövi az ember.

Ha annyira okos volnál, mint azt állítod akkor bizony a következő mondatot sem írtad volna:
"hiszen benned nincs ott ez a valami, ami bennem igen: a magabiztos, nyugodt tudás." Na, ekkor szoktam emberektől félni, ha ők saját magukról ilyet állítanak.
zsoBuda 2013.07.24 18:47:55
@Barnalány:
Miért? azt csak neked szabad?
zsoBuda 2013.07.31 18:00:15
@Koriander: Ismereteim szerint Lillafüreden nincs barlangfürdő. Valószínű Miskolctapolcára gondoltál.