Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cactus71

0 bejegyzést írt és 178 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sajnos egyelőre még nem hozzánk (valószínűleg a sorozat hazai partnere, a Tv2 fogja vetíteni majd egyszer), hanem a Starz nevű amerikai adóra, és nem is holnap, hanem csak júliusban, de akkor is, legalább megvan a premier hozzávetőleges időpontja. A Ken Follett nagyszabású…..
Cactus71 2010.07.31 11:20:01
A mi elnökünk!  Sólyom Lászlót lehetett kritizálni. Nemcsak a szólásszabadság keserédes gyümölcsének köszönhetően, hanem mert valóban okot adott rá. Többször is.  Sokak szerint ez baj volt, sőt dráma! A szétzilálódó ország lakossága már az utolsó közös…..
Cactus71 2010.06.29 10:10:20
@weisz manfréd huba: Az, hogy nem volt eddig szükség a lokátorra, csak a szerencsén múlt. (Meg persze a jó diplomácián XD). De! Amíg a Honvédség (Nem hadsereg - honvédség!) főparancsnoka egy katonai objektum ellen demonstrál, mert a réti kikerics def@sza, addig annyira hiteles, mint kb. Győzike. Legalább ezzel lett volna tisztában Millenium Falcon.

Az, hogy megpróbálta a beosztásának korlátait kitolni, dícsérendő tett, még ha hasztalan is.
Az HBO félóra múlva tűzi műsorára Spartacus a trák rabszolga történetét, akiről a történelemből tudjuk, hogy sok fejtörést okozott a római légióknak a kor profi ketrecharcosaiból verbuvált szabadcsapatával. Azt viszont mi sem sejtettük, hogy még a rabszolgák is annyit és…..
Cactus71 2010.06.02 06:00:23
@Megdobbent:

Érdemes szerintem
 A nyugdíjbiztosító statisztikái alapján elsőként a Pénzcentrum.hu tette közzé az öregségi nyugdíjasaink ellátási összegeiről szóló összeállítását még péntek reggel. A téma kényességét bizonyítja, hogy este már az országos csatornák híradóiban is részletesen…..
Cactus71 2010.04.26 19:06:01
@Sandokohn, a maláji jiddis.:

Jelentsd fel őket! Vagy ezt csak úgy hallottad a haver testvére anyja nagybátyjától? Sokat tudsz, vagy csak azt hiszed, hogy nálad a bölcsek köve? Nem nézel Te sok amerikai filmet?

Szánalmasak azok, akik "tudják a tutit", de nem tesznek ellene. Meg is érdemlik ezt a rendőrséget.
A magyar rendőrség elérte azt a tahósági szintet, amit már nem nagyon lehet überelni, legközelebb talán Pintérsanyáék alatt. Naiv kismamát éjjel fél egykor vitték be a disznók egy feljelentés alapján, mondván okirathamisítás miatt országos körözés van ellenük. Reggel 9-ig…..
Cactus71 2010.03.08 16:07:19
@váj mí:

Igen, köze nincs a demokráciához, ebben egyetértünk.
Cactus71 2010.03.08 16:20:20
@ColT:

Vagy nem ment be. :) Ezt itt és most nem fogjuk tudni eldönteni. Ha nem kapott, meg kell keresni a felelőst, és ingét-gatyáját leperelni róla. Nincs az a bíróság, aki meg ne ítélné neki.
Cinóber levele félig közlekedéssel, félig közbiztonsággal foglalkozik, de mindenképpen érdekes kérdést boncolgat. Élete párját nemrég megbüntették, de nem is ez verte ki nála a biztosítékot, hanem az, hogy úton-útfélen azt hallani, hogy kevés a rendőr, bírságolni mégis…..
Cactus71 2010.02.21 21:47:58
index.hu/bulvar/2010/02/21/markolo_preselt_ossze_egy_rendorautot/

És menyi hasonló ilyen van....

Mellesleg korántsem biztos, hogy BRFK-sok voltak. Nem nagyon emlékszem olyanra az elmúlt 5-6 évben, amikor egy kapitányság egy autóra 4 embert tudott volna ültetni. Jó, ha egyszerre van négy rendőre arra, hogy címekre járjon. Sztem REBISZ egység lehetett, ők járnak csoportosan (4-6-8 fővel).

Mert ugye őrizni kell itt-ott, visszatérően ellenőrizni ezt-azt, és demonstratíve jelen lenni ezért-azért.

Aztán, ha esetleg jut ember, akkor majd megy címre.

18 éve vagyok rendőr, megjártam mindent amit RTF nélkül lehetett. Láttam a rendőri állomány átalakulását. Láttam, hogyan koptak ki a vöröscsillagossapkarózsás elvtársak a rendszerből, és láttam azt is, hogy a neveltjeik hogyan kerültek pozícióba. Láttam, hogyan tették tönkre a kormányok a rendőrség tekintélyét elvéve szinte mindent ami a működéshez kell, egyre nagyobb követelményeket támasztva. Amíg meg van határozva, hogy mennyi pénzbírságot kell kiszabni szolgálatonként, addig a T. Polgárok ne csodálkozzanak....
A Tv2 az utolsó pillanatban, de azért már a TVR-Hét lapzártája után (hogy az RTL Klub már ne kavarhasson be) bejelentette hivatalosan is, hogy hogyan rügyeznek ki a sorozatok tavasszal. Ahogy már megírtuk, márciusban új részekkel jelentkezik Doktor House, 3-án az ötödik évad záró…..
Cactus71 2010.02.19 08:54:06
Sok dolog miatt jó blogot írni, az egyik ilyen az, amikor befut egy-egy csodálatos, váratlan, zseniális komment. Tegnap indexes hrügyelet közben írtam egy villámpublicisztika-szerűséget a XXI. század eddig legnagyobb magyar tökfilkójáról, Szabó Jánosról, a Nemzetvédelmi Egyetem…..
Cactus71 2010.02.18 08:58:37
@dz02: Amennyiben a bíróság megfosztja a rendfokozatától igen.

Miért kommandósok mentek? Mert volt stukkere. Így is ellenállt, ha esélyt adtak volna neki, LEHET, hogy lövöldözött volna. Akkor meghal egy-két rendőr, vagy valaki más. Az biztosan sokkal jobb lett volna....

Mellesleg pont leszarják, hogy tábornok, vagy őrvezeteő, nekik egy olyan személy, akit el kell fogni.

A zsarolás nem katonai bűncselekmény, ezért vizsgálja a NNI. Katonai bcs-k esetén a Katonai Ügyészség folytatná a nyomozást. Esetlegesen az Ügyészségi nyomozó hivatal. Persze lehet, hogy magukhoz fogják még vonni az eljárást, de erre kicsi az esély.

A ZMNE pedig nem katonai objektum, hanem oktatási intézmény. Olyan kb. mint az ELTE. Csak más tárgyak vannak.
Nem is értem, hogy eddig a kalóz, mint sablonkarakter miért nem jutott eszembe! Pedig a filmek egyik legtipikusabb alakja, akinek minden cselekedete szinte előre kiszámítható! Kezdjük a legfontosabbal: a megjelenésével. A kalóz kapitány általában félszemű és falábú, nagy boglya…..
Cactus71 2010.02.03 08:43:25
A rendőrség egyre több kerékpárt kap adományba. Az adakozókedvű vállalkozók, önkormányzatok rendszeresen a „speciális” festés segítségével próbálják jelezni, hogy a testületnek szánták a bicikliket. A rendőrség azonban még az autók dizájnja sem egységes, a…..
Cactus71 2009.12.23 17:30:52
@Nzoltan:

Azé', mert amit befizetsz az adódba, az már nem jut el a rendőrökig.

Faszántos dolog ez a bringa, de kit ültetnek rá? Majd szól Pintér, hogy légyen Rendőr, és lészen? Ugyan már!

Arra nincs itt ember, hogy gyalog kimenjen, nemhogy még bringásra is fussa.... :)
Gondoltuk fabrikálunk egy rövid hírt abból, hogy a Sláger Rádió műsorvezetője, Bochkor Gábor ma reggel betelefonált a Danubius Reggeli Piritós című élő műsorába. De mit mondott? - bizonytalanodtunk el netes forrásainkat olvasva. A Figyelőnet ugyanis így idézi fel a…..
Cactus71 2009.10.30 09:16:45
Cactus71 2009.10.30 09:19:07
@dimitrij:

Nem a politika döntése volt, hogy az előző frekvencia használatát ennek a két rádiónak pályázat nélkül hosszabbították meg? Ja, hogy akkor jó volt a politika. Most, hogy ezt nem tették meg mégegyszer, akkor már szarok. (Mellesleg szarok, de nem csak emiatt.) Kicsit kettős mércével mérsz nem?
w Kérem kapcsolja ki 2009.10.29 05:30:00
Mivel a gyerek lelkileg vashiányos, viszonylag gyakran kell őt gépek közelébe vinni; az mindegy neki, hogy mozdony, autó vagy hajó, csak nehéz gép legyen. Erre szerencsére sok lehetőség van a kisvasúttól a múzeumon át a veteránautó-kiállításig, csak azt sajnáljuk, hogy katonai…..
Legfőképpen rádiós, televíziós reklámokhoz köthető a zenei arculat használata: ezzel a reklámot a rádióban háttérben hallgató, vagy a reklám alatt a szobából szélvész sebességével kislisszoló tévénéző megfogható. Ha az érzékelés és az észlelés között reked a…..
Cactus71 2009.10.13 11:00:10
@Hegyi:
hét, egymást követő, azonos hang.
Tavaly sokfelé jártam az országban vonattal. Az ablakon bámészkodva láttam több tucat szép és kevésbé szép állomást, megállóhelyet. Olvasónk Káptalanfüreden találkozott egy lepusztult váróval, melyet a fiatalok rendbetettek, „kifestettek”. Persze ez a hatóságoknak…..
w Elefánt a Verseny utcában 2009.10.05 19:00:00
Re: Bezárják a Verseny utcai piacotÓ, a Verseny Utcai Piac! Már a neve is csodálatos, gyönyörű könyvcím lehetne, ha egyszer elkészülnének azok a kibaszott jó könyvek a modern magyar baloldalról. Népek olvasztótégelye volt. Cigányasszonyok, románok, bolgárok, arabok és…..
Ha behívják a rendőrségre a pasidat, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy bűnöző. Rajta kívül álló okok miatt is kontaktusba kerülhet a hatóságokkal, pont úgy, mint az alábbi történet férfi szereplője. Kezeket fel!   Hi! Anna vagyok, 18 éves. Dolgozom, és van egy szép…..
Nem lehetett túl kellemes élmény, mikor TT meglepődve konstatálta, hogy békés autózgatása közben fegyverrel követik a közlekedőket. Nem tudom mennyire gyakori ez a jelenség, de levélírónk több kérdést is felvet a történet végén. Ti mit gondoltok? A héten kétszer volt…..
Cactus71 2009.06.19 19:02:20
@min:

Ez már érdekesebb sztori.....
Cactus71 2009.06.19 19:05:06
@felvagyokháborodva:

Te meg hülye vagy. Dél-amerikai diktatúra...

Persze, nyugodtan sétálgass este 10-kor a VIII. kerületben, és akkor láthatsz jópár benszülöttet is. Akkor sírnál, hogy hol vannak a fegyverlóbáló Nissanosok....
Kicsit előre is elnézést, zsúfolt hét lesz ez az adminnak, ezért tartalom elsősorban  a twitteren lesz majd. Annyi bréking mára, hogy a space police már a boltokban van az USA-ban. csodás.[5972 - Space Truck Getaway][5971 - Gold Heist][még: 5970 - Freezy Ray Frenzy, 5969 -…..