Adatok
IGe.
333 bejegyzést írt és 424 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Néhány napja írtam egy USA állami támogatásos (kb. 2,5 millió forintos) akciós 49.990 dolláros (kb. 17,2 millió forintos ) árazású Tesla Y-ra és erre is igaz: PARASZTVAKÍTÁS!!!! Normális kilincsekkel, műszerfallal, állítható fejtámlákkal, szövet ülésborítással, szervizekkel, normális alkatrész…..
Trükkös "Mém", Túl Richard Dawkinson című e-könyvem legelső tesztelési próbaverziója, a Memetika és PsziochoVirulógia nyitott közös tanulási csoportban pdf fájlként, mától szabadon és ingyen elérhető. 2019-ben még teljesen más volt a címe és a borítója is. Beltartalmában is rövidebb csak 10 fejezet…..
A pszichovirulógiai vakcina, vagy régebben Gyógyitó Vakcina GondolatVírusok-nak nevezett, személyes kontaktus nélküli, immunizáló módszertanom ugyan nem egyénekre lett kifejlesztve, hanem tömegekre. Ettől függetlenül tettem néhány próbát, tesztelést ilyen irányban, és úgy is működik. Az alábbi hír a…..
Kétely, Megismerés, Bizonyosság c. tudományos konferencia: Prof. Dr. Pintz János előadása
www.youtube.com/watch?v=rgXE40hNHY8
Előadásában elhangzottakat (~30 percnél) ha jól és helyesen értelmezzük, akkor Gödel második nemteljességi tértele cáfolja is egyben az elsőt? Ez számomra nem meglepő, csak…..
Egely György által nemrégiben egyes YouTube videócsatornákon bemutatott úgynevezett katalitikus fúziós rektora egy bemutató darabjához megjegyezném. Azért játék jedi kard alkatrészek felhasználása a bemutató darabban ... nem kicsit nevetséges. Annak van pont ilyen könnyen rövidebbre vágható…..
Amikor a JahveZsidóSátánIsten és annak avatárja ZombiJézuska fanok/ pszichovírus fertőzöttek elérik, hogy az ateistákok átveszik a nyelvezetüket és az ők meséikről vitáznak ... akkor az ateistákok EVOLÚCIÓSAN vesztenek. Mert így a JahveHívők preferált szavai szaporodnak, ismétlődnek és élnek túl.…..
A jelenlegi társadalmunk sajnos alapjaiban egy hazugágokra összetákolt társadalom. Főként az áltudományos Politika és belőle fakadó Jog miatt. Ezeket a hazudozásokat átveréseket viszont elvárják tőlünk, hogy tudjuk és be is tartsuk. Gondolj bele a fizika nem lesz más és más kormányváltásokkor és…..
Nagy Gergely Kálvinista Apologetikusnak üzenem, megint csak emberbaráti jótanácsként, amiből az első után, ez a második ilyen jótanácsom. Ami a Józan Ésszel való gondolkodásról szól azért elsősorban. Tehát messze nem személyesség benne a lényeg.
Gondolom mára már rájöttél, az évekkel ezelőtti első…..
A DNS =~ genetikai, biológiai ÖRÖKÍTŐ ANYAG. A mém/ pszichovírus / neurovírus =~ gondolati, ideológiai "ÖRÖKÍTŐ ANYAG" Az utóbbinál az anyag lehet csak információ, de az is anyagi jellegű. Kutatni kellene még a témát ezen kiindulásból és lehet meglelnénk a "mém"-ek anyagi megnyilvánulását is sokkal…..
Elkezdtem összeírni, hogy melyek azok a filozófiai, ideológiai eszmék, amellyel az ateizmus kiváltható és az így lényegében eldobható: Brights mozgalom, naturalizmus, racionalizmus, empirizmus, objektivizmus, scientizmus, szkepticizmus, materalizmus, anti-teizmus, poliateizmus, önálló gondolkozás…..
Sokaknak bugyuta szavajárása a trollozás, pedig hát a trollok is egyfajta vallás és "Isten"-féleségek, "Isten"-i mellékszereplők, mint a judekereszténységben például az angyalok. ... Ja és a téves hiedelemmel ellentétben nem rosszat tesznek, hanem segítenek az általuk kiválasztottaknak.
"A troll…..
Gyerekkoromban és ifjúkoromban bunkónak lenni megalázó, sértő minősítés volt. A bunkó a társadalom legalsó rétegeiben volt megtalálható. A példaképek a szépen beszélő, tisztelettudó, tanult vagy egyszerűen okos emberek voltak. Mert voltak okos, bár nem tanult emberek, de intelligenciájuk, ismereteik…..
IGe.
2022.06.07 15:59:27
@Almandin:
Ja ... vagy mint jómagam (~23 éves) kissé megszokásbeli szenvedélyből és humánetológiai és pszichovirulógiai kutatások miatt. Bár már én is egyre kevesebbet.
Ja ... vagy mint jómagam (~23 éves) kissé megszokásbeli szenvedélyből és humánetológiai és pszichovirulógiai kutatások miatt. Bár már én is egyre kevesebbet.
Két hete mindenki a 99 esztendős Henry Kissingerről beszél, miközben évek óta alig hallani róla. Most megszólalt Davosban, a Világgazdasági Fórumon, és nagyon úgy tűnik, hogy meglátásai a háború kapcsán erősen szembemennek a mainsteam gondolkodásmóddal.
Az egykori legendás külügyminiszter…..
IGe.
2022.06.05 16:33:15
Az autópálya erélye
Forgalommal szemben menni
tábla szerint szabályosan
miért félne az, akinek
páncélnál keményebb anyag
védi elméjét és szívét
És ha a test és az elme
barátom neked
nem elég biztosíték
Páncélozott és golyóálló
jármű több tonnás tömege
mint Einsteintől már tudjuk
pléh és műanyag kocsik ellen
M*C a négyzeten energiából már elég
forrás:
nuuvella.hu/ige/7753-versparodiaim_versparbaj

Várkonyi Gábor Autóblog
Kínában csökkentik a belsőégésű motorokkal ellátott autók adóját
2022.06.02 09:12:41
Mindeközben "bezzeg" Kínában, ahol ideológiai zöld ámokfutás helyett pénzt akarnak keresni, meg a saját autóiparukkal akarják leuralni a világot, éppen csökkentik a belsőégésű motorokkal ellátott autók adóját.Várjunk csak, nem arról volt szó, hogy "bezzeg" Kína, a nagy villanyforradalmár ország…..
IGe.
2022.06.04 11:52:29
Tetszett ez a videó, nagyon is tetszett. Dicséret érte. Készült egy saját 50 pontos gyűjtésem is:
Tudományos Tévhitek, de csak 100 évnél nem régebbiek..
A GiantGreenSparklingDuck (Óriási Zöld Csillámló Kacsa ) youtube csatornája az ateista butaságok tárháza lesz lassan. Éppen ezért sokáig nem is néztem a környékére sem ... 8-9 hónap eltelt azóta, hogy legutóbb arra jártam.
A jelenlegi legújabban "Definíció | Isten definíciók" az Ideológiák…..
Csatlakoznék pszichológiában és tréner-ségben gyakorlott előadói csapathoz. Van megjelent e-könyvem is a témakörben, ami az egyik legnagyobb emberi filozófiai, de inkább pszichológiai kérdéskört oldotta meg tudományos kertetek közt. A helyes érvelés szabályait és a tudományos módszertant is jól…..
A matematikát és a logikát manapság kevésbé szerencséltetik a hóbortos világmegváltók és csodadoktorok, mint amennyire divatos dolog rákgyógyszereket, fogyasztó csodaszereket, vagy első- és másodfajú örökmozgókat előállítani, esetleg felfedezni nyelvünk és népünk sumer vagy sziriuszi gyökereit. A…..
IGe.
2022.05.09 19:14:39
@IGe.:
Közben magánlevelezésünknél egy idő után arra hivatkozott G.J, hogy ; "A Gödellel az van, hogy az én cikkem nem magát a Gödel tételt cáfolta, hanem annak a M... és egyéb-féle értelmezését."
Tehát akkor még sem vagyok vele egy platformon, mert jómagam az adott tételt is teljesen tudománytalannak, sőt tudomány rombolónak tartom.

Az emberi idegrendszer működhet hibásan ... sok-sok ok miatt, de többek közt valamiféle olyan miatt is, mint a számítógép vírusok , tehát elme vírusok miatt is. Az elmevírus kiüti az egyén elméjéből bizonyos területeken a logikus gondolkozást és helyette egyes dolgok ... bibliai szövegek, "Isten"…..
IGe.
2020.12.24 16:22:37
szoljbeapapnak.blog.hu/2020/12/23/bevezetik_a_keresztet_a_magyar_reformatusok#comment-form
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Sok hülye pénzosztásért gürcölő propaganda blog, ami néhány éve van nem véletlen. Tanultam politikát a seregben 1,5 év sorkatonaságom alatt. Még piros diplomát is kaptam belőle. Agyat akar is mindenki mosni .... csak hát már nem megy a régi módszerekkel. Ez a legyünk lazák, de azért ZombiJézuska frankó csávó ... módszertan is elvetélt. Most jelent meg a Trükkös Mém című e-könyvem, bővített tartalommal már egy nagyobb könyvterjesztőnél. Leírom és bizonyítom benne mi a gond. A vallások járványszerűen terjedtek el, de már köbö 20-22 éve a gyógyító vakcina mém is járványszerűen terjed. Már nem lehet megállítani a KIGYÓGYULÁST.

2022.04.25 00:06:57
@MFvideo:
Nem azért írtam, hogy rajongói kört, vagy hívőket szerezzek vele. Egyszerű hazai és nemzetközi publikálási forma, ami egyben szerzői jogvédelmet is ad, hogy senki se tudja ellopni és lenyúlni. Nem regény ...hanem egy tudományos bizonyítás. Megoldása az emberiséget foglalkoztató egyik legnagyobb kérdésnek. Persze már a pszichovirulógiával foglalkozom. Hát most már Istent tudod. Jó az a tudás ... hasznodra lesz ... Iskolába járni sem volt szórakoztató .

Helyes gondolkozásra terelő gyógyító vakcina mémkép a témában: Gödel és a barkóba nemteljessége :-)
Az alap barkóba axióma és belső szabály-rendszerében csak IGEN és NEM válasz lehet. A kibővített Barkóbában meg IGEN, NEM, IS, NEM JELLEMZŐ és NEM TUDOM. Mindkettő axióma rendszer és belső szabályok…..
"Isten" és az "Ősrobbanás" szülőhelye bizony az emberek agya. Mindkettő kitalált és utólag próbálták meg igazolni és bizonyítani. ...Az első már elbukott a valóságpróbán és teszteléseken és a második meg éppen a bukás előtt áll. ..
Ez a tudományos válasz az idei 2022-es választás közvélemény-kutató cégeinek a felsüléseire. Persze lehet vitatni, hogy ehhez meg mi köze lenne a memetikának, magyarázható lenne mással is. Igen is meg nem is, meg csak részben. Ami tény, hogy a mémeknek nem kell igaznak lenniük, hogy működjenek. A…..
"Az Orbán-kormány nem húzza ki az elkövetkező négy évet. Rájuk fog omlani az a válság, amit Orbán Viktor maga idézett elő." - jövendölte Facebook-bejelentkezésében Jakab Péter a választás éjszakáján, majd arról beszélt, hogy az ellenzéknek kell átvennie az ország vezetését, amint a népharag…..
IGe.
2022.04.06 10:24:14
@megamovieboy:
Ja ... azt próbálják meg egyesek rám fogni ... Miért? Mert veszélyes vagyok az ideológiájukra, agyzizijükre, vélt tudásukra. Könnyebb anyázni, fikázni, mint helyes érveléstannal cáfolni.
Például érdemben te is megcáfolhatnád például:
- A tudományos Isten bizonyításomat
- Azt hogy kimutattam, hogy az ateizmus, jog, és a politika is áltudomány.
- Azt hogy bizonyítottam, hogy Kurt Gödel első nemteljességi tétele sohasem volt bizonyítva.
- Esetleg a PszichoVirulógiát, mint egy új tudományágat is cáfolhatnád ....

Logikusnak tűnik, hogy a vesztes pártok vezetői (Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Kanász-Nagy Máté) Márki-Zay Pétert hibáztatják a vereségért. Mindenért ő a hibás, a pártvezetők semmiért. Logikus, tapasztalt politikushoz való hozzáállás, de nem igazán gerinces. Ráadásul az a Jakab Péter mondja, akit…..
Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA főtitkárhelyettese, a BME Kognitív Tudományi Tanszékének alapító egyetemi tanára. Memetikai írása: A gondolatok terjedési mechanizmusai: mémek vagy fertőzések ~ 2000 év körül megjelent írásának a tartalma ébresztett…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Fórum » Általános társalgási fórumcsoport » Index kávéház »
Normális ember már nem kommentel
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9250704