Regisztráció Blogot indítok
Adatok
aCCaTt0nE

0 bejegyzést írt és 113 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Billy Idol (Nagy-Britannia, Middlesex, Stanmore, 1955. november 30.) angol énekes eredeti neve: William Michael Albert Broad. A hetvenes évek második felében a Generation X punkegyüttes tagjaként vált ismertté a könnyűzene világában. Az 1980-as évektől szólistaként aratott világsikert olyan…..
aCCaTt0nE 2022.09.25 08:53:54
@Field64: Annyira sikerült megcéloznia mindkét nemet, hogy már kissrácként is valami furcsa gerjedelem támadt bennem a White Wedding vildeoklipjét látva, felnőtt férfiként pedig első szóra azt mondanám, hogy IDE VELE! :D
MovieCops CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ 2022.09.08 06:00:00
Accattone barátomnak „Hajmási Péter, Hajmási Pál A barométer esőre áll Ne búsulj rózsám, mert az egy garast sem ér Ne búsulj lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér Hajmási Péter, Hajmási Pál A barométer nem imponál Húzatom agyba-főbe, beugrom a nagybőgőbe Hajmási Péter-Pityke Pál” Kálmán Imre…..
aCCaTt0nE 2022.09.10 08:46:12
Az eredeti Kálmán-Jenbach operett kapcsán:
Én, mint operettkedvelő, sok mindenről nem is tudtam, pl. hogy esetleg a mayerlingi tragédiára is asszociálhatott a Monarchia-korabeli néző, pedig evidens volna. (Itt kapcsolódik össze az érdeklődésünk Jancsó erotikus interpretációjával, a Magánbűnök-közerkölcsökkel, amit én nem tartok annyira jó filmnek, de érdekesnek annál inkább.)

Gábor Andor magyar szövegkönyvében többek között az az érdekes, hogy pl. a cica Bóni gróf számában nem más, mint a női nem szerv szimbóluma csakúgy, mint az angol pussy, csak ezt ma már kevesen tudják, és még kevesebben gondolnák. A magyarba' is megvolt ez, pl. Dankó Pistánál:
"Egy cica, két cica, száz cica, jaj!
Kergeti az ici-pici egeret.
Kis Teca, Nagy Teca, Katica haj!
Nem szeret mást, csak egyedül engemet."
Ezt a remek cikket idecitálom Gábor Andor magyar műfordításának érvényességéről:
szinhaz.net/2011/03/29/avagy-szabad-e-ujrakolteni-a-csardaskiralyno-dalszovegeit/

Kálmán Imre operettjével először egy fiú crushom ismertetett meg a 90-es években. Megvolt neki kazettán egy csomó operett-betétdal, én pedig mindegyikről azt hittem, hogy az a Csárdáskirálynőből való. Akkor még semmit nem tudtam az operettekről, de azonnal megragadott a műfaj, amelynek azóta is a szerelmese vagyok.
Valójában csak olyan 75%-nyi Csárdáskirálynőt tartalmazott a válogatás, de azokat is állandóan énekelgettem otthoni magányomban, lejegyeztem a dalszövegeiket, betanultam, és végül "A lyányok angyalok" jelentette a belépőt nekem a szentesi gimnázium drámai tagozatára. A felvételi vizsgán maga Básti Juli dicsérte meg az előadásomat. Vagy nekem volt jó hangom, vagy neki volt jó napja.

Nem sokkal később a szegedi Hangoskönyvtárból szereztem meg a darab rádiófelvételét. Volt egy köztes időszak a szerzői jogok magyarországi történetében, amikor nem ellenőrizték a könyvtári intézmények szürkezónás kölcsönzési feltételeit. Én természetesen ahány operetthez és musicalhez hozzájutottam (ritka és máig fellelhetetlen rádiófelvételekkel egyetemben), azokat otthon mind lemásoltam a duplakazettás magnómon. Sajnos ezek már nincsenek meg :(

Így szerettem bele az operettek közül a Csárdáskirálynőbe, a Mágnás Miskába, a Marica grófnőbe, a Gül babába etc.
aCCaTt0nE 2022.09.10 08:46:14
René Kollo Tristanját majd egyszer meghallgatom, ha hozzá tudok jutni. Ironikus, hogy a filmre alapozva el se tudtam volna róla képzelni, hogy ünnepelt Wagner-színész volt az elmúlt évtizedekben.
Ez viszont szemet szúrt:
"...műsorának egyik sztárvendége Gina Lollobrigida volt, akiről kevésbé köztudott, hogy énekhangja operaáriák igényes megszólaltatására is alkalmas volt".
Valóban alkalmas volt rá, és az énekhangját sem érheti kifogás, de a rekesztéssel adódtak gondjai. Ha a két nagy olasz díva közül kellett volna színészt választani Dulcinea szerepére a La Mancha lovagjához, a hangi adottságokat figyelembe véve nem biztos, hogy Sophia Lorent castingoltam volna. Bár Sophia nagyobb Dög volt :)

Anna Mofforól mint operaénekesről sajnos ez az egyedüli benyomásom, és ez alighanem a lustaságomnak köszönhető. Már a "Hej, Rózsám"-nál olyan hihetetlenül telt koloratúrszopránhanggal kezd, ami első hallásra belépőt jelentene bármelyik Wagner-darabba. De persze én nem értek hozzá, ő és a ügynöke ismerte jobban a művésznő képességeit, ami figyelemre méltó alázat a világhírnév hajnalán. A mellékelt képek alapján még szép is volt meztelenül, de ezt csak esztétikailag tudom megítélni.
A "Húzzad csak kivilágos virradatig" nekem borzasztóan kilóg a filmből, mert Moffo tört magyarságából próbáltam annak idején leírni a dalszöveget. (A hangoskönyvtáros rádiófelvételben nem találtam!) Nem tudtam eldönteni, hogy mi az, ami "táncra kel": a fapuska, vagy a fatuskó? Ma már ez az egyik kedvenc jelenetem, mert annyira CAMP! :D Ugye a fátyolos hangú Mensáros László (szerintem szereptévesztés) és a táncoskomikus Németh Sándor volt a partnere ebben a számban. Előbbiről tudjuk, hogy meleg volt, utóbbinak része volt az Őrült nők ketrece musical színpadi sikerében, szóval mindannyian jelentősen hozzájárultak a camp-faktorhoz, vagy ha úgy tetszik a queer camp-faktorhoz. DALLAS Szilvia szinkronhangja már csak hab a tortán.

Psota Irén viszont mindig is egy hazai queer-ikon volt, több meleg színházi ismerősöm volt vele baráti kapcsolatban. De ettől függetlenül simán megállta a helyét a filmben, sőt mi több, ebben a feldolgozásban nem is tudnék elképzelni nála jobbat. A Hajmási Pétert anno az egyik alteregója is játsz'ta a Capella bárban. Nem merném állítani, hogy pont az általa is imádott Posta Irénke nevű művész(nő) volt az, akit láttam (Pesten nem ismertem a transzvesztita fellépőket), de tökéletes volt az élmény.

Honthy Hannát egyrészt nem tudta volna megfizetni a produkció, másrészt ezt az ironikus olvasatot a nagy díva (aki szerint nem ő volt A Díva, hanem A Fedák) nem közvetítette volna hitelesen, bár a humora megvolt hozzá. Régi tévéműsorokban vette fel a versenyt alkalmi beatzenekarokkal, énekelt triót Konczcal és Cinivel.
De Hernádi Judit is csak ismételni tudta Psotát Alföldi 2005-ös feldolgozásában.

És akit nem említettünk: Latinovits itt is remek, az ő szerepformálását tudtommal később nem akarták utánozni. Ő ebben a filmben magára formálta Miskát.

Összességében ez egy nagyon feelgood film, mint a Mamma Mia, vagy az általad nem kedvelt Csinibaba. Van bennük valami, amitől folyamatosan mosolyra húzódozik a szájam.

(Na csak sikerült kettőbe szedni :) )
aCCaTt0nE 2022.09.11 08:00:45
@Field64:
Csak nem azt akarod mondani, hogy előkerült egy uncut verzió a Magánbűnökből? ;) Vagy esetleg kimaradt felvételek? Nézném!

A Csinibaba nekem egy olyan korszakról szólt, amit életkoromnál fogva nem ismertem, de még akkor anyám is kicsi volt, nagyszüleim falun éltek, szóval csak egy-két sláger jelentett némi támpontot. Az én generációm ebből a filmből ismerte meg a 60-as éveket, vagyis kapott róla egyfajta ironikus lenyomatot, aztán ezzel a filmmel indult el a Sláger rádiós retróhullám, ha jól emlékszem. Tény, hogy Tímár Péter zenés filmjeiben soha nem a sztori volt az erősség. Tudott ő jól történetet mesélni (Egészséges erotika, Mielőtt befejezi röptét a denevér, és szerintem a Zimmer Feri), de nem mindig akart. Mindenesetre nálam a mai napig ülnek a prózai rész poénja is, nem egy szállóigévé vált.
Nekem egyébként nem a Csinibaba a kedvencem tőle, hanem a Moziklip. Az egy recens látlelet volt a 80-as évek érzésvilágából, az összes számát kívülről tudom. A Csinibaba is igazából egy kollázsfilm, inkább a zenei betétek adják meg az ironikus felhangjait, nem a köztes jelenetek. Filmnyelvileg egyébként sokkal jobb, mint a bénácska operatőri és vágói munkával eladott Mamma Mia :)

Carlo Pontival a háta mögött Sophia Lorennek tényleg nagyobb esélye volt betörni a nemzetközi filmpiacra, de abszolút meg is érdemelte.
Én Anna Moffo Szilviájánál soha nem éreztem az életkort. Nekem ő tökéletes volt a szerepre, velem elhitette, hogy egy sikerei csúcsán járó húszas, de inkább kortalan nő.
Hosszú szőke hajú nőcsábász csókolgatja Marie d’Agoult grófnő fedetlen kebleit az egyre sebesebben kattogó metronóm ritmusára. Azonban a hálószobai idillnek hirtelen vége szakad, ugyanis betoppan a felszarvazott gróf, aki azonnal kardpárbajba keveredik a férfiasságát pengéjén kívül egy maga köré…..
100 éve, 1922. március 5-én született Pier Paolo Pasolini költő, író, filmrendező, publicista és színész, a huszadik századi olasz kulturális és közélet egyik legjelentősebb és legellentmondásosabb személyisége. Akkor hallottam róla először, amikor meggyilkolásának hírét bemondták a tévében.…..
aCCaTt0nE 2022.03.05 18:50:46
@timidwolf25:

Én alapvetően nem szeretek topolni, a sci-fi, vagy a western esetében van csak toplistám :)
Ajánlom Field64 tematikus blogját, ott aztán rengeteg infót találsz: archivpierpaolopasolini.blogspot.com/

De hozzám a legközelebb a Teoréma (1968) áll. Ez úgy látom, ugyanúgy kiállta az idők próbáját, mint A csóró, vagy a Mamma Roma. Nem könnyen befogadható filmélmény (már alapszinten sem: szerintem borzasztó a kamerakezelése és a vágása, ez Pasolininél direkt van), de lehet interpretálni, és lehet vitatkozni vele.

Ezt követően a szintén nehezen emészthető görög duológia, az Oidipusz király és a Médea a kedvencem. Kevés beszéd, annál több időtlen ősiség van bennük, a létező összes történelmi korszak és helyszín építészeti és jelmezbeli darabjaival. Mintha csak kiruccant volna a hétvégén forgatni egyet egy meghatározhatatlan ókori területre, és vitt volna magával egy kamerát. Szépen el tudok merülni a világában. Ugyanide tartozik a Máté evangéliuma, az viszont a rengeteg Jézus-beszéd miatt lehet megterhelő.

Ez után jön nálam az összes többi. De aki szereti a vaskos erotikus népi eredetű humort, az "Az Élet Trilógiáját" fogja a legfelső szintre helyezni.

Aki a horrort, ill. az exploitationt kedveli, annak a Saló, avagy Szodoma 120 napja lesz a top.
aCCaTt0nE 2022.03.05 22:05:43
@Field64:

Majd pont egy uralkodó osztálybeli fogja vissza magát! Ha valamit megtanulhattunk Pasolinitől, akkor azt, hogy az ilyesmi rájuk nem jellemző :D
Tudom, Visconti (szélső)baloldali érzelmű volt, de az ő társadalmi és anyagi pozíciójából tulajdonképpen bármilyen identifikációt felvehetett volna. A kommunista mozgalmársrácok biztos helyesebbek voltak.
Oké, ne legyek igazságtalan. A 70-es évek eleve sem arról volt híres, hogy a szexuális forradalom hevében bárki megtartóztatta volna magát, lett légyen arisztokrata, vagy proletár. Ennek aztán megvoltak a maga áldozatai, csak az áldozatiság fogalma jóval később tudatosult a résztvevőkben.
Visconti is gondolom, a jövőt pedagógiailag figyelmen kívül hagyva csak idomult a kor szokásaihoz: egy nyunyó mindig a legnépszerűbb a társaságban. Nem hinném, hogy Andrésennel kezdte. Ha őt be tudta vinni, akkor biztosan a tapasztalata vezette. (Csodálom, hogy Andrésent nem tépték szét azonnal.) Egyébként azóta is megmaradtak a meleg klubokban az ilyen kibúvók. A biztiőr számára mindig van elég pénz, hogy egy pillanatra félrenézzen, legalábbis a 2010-es évek közepéig még biztosan így volt, első kézből szállítom az információt - mint szemtanú.
Csak most gondolunk bele, hogy egy 14-15 éves, hiába számított szexuális fétistárgynak, akkoriban még valójában gyerek volt, gyerek gondolkodással. Talán a mainstreamben a Taxisofőr tematizálta ezt a kérdést először a ma is elfogadható érzékenység szerint. (Noha Jodie Foster asszem még 14 sem volt a forgatás idején.)
Ahogy az Andrésen-dokuban láthattuk, maga a főszereplő gyerek sem tudott akkor még mit kezdeni azzal a jelenséggel, aminek ő lett a kiindulópontja a háború utáni, szexuálisan felszabaduló Japánban: a modern tini filmsztársággal. Visconti elengedte a kezét, ezért nem is lehet hibáztatni. Később ráment Andrésen felnőtt élete az egészre, de tegyük hozzá, a családi állapotára eleve nem volt jellemző a stabilitás, így Visconti ma már elítélendő viselkedése csak hab volt a tortán. Ezzel nem Viscontit mentegetem, mert az meg rám nem jellemző :)

Érdekes, Pasolini ellen a #metoo korában sem érkezett semmilyen fellebbezés, vagy utólagos nimbuszrombolás, leszámítva Pelosi korábbi megnyilvánulásait. Vagy olyan a helyzet, hogy már ennyire nem tényező, vagy ahogy írod, tényleg ő viselkedett úriemberként a kiskorú alanyaival. Nehéz ügy, mert gentlemanség idevagyoda, ha fiatalkorú prostituáltról van szó, akkor a jelen kor szabályai szerint eleve áldozatként, vagy ahogy az Epstein- és a Weinstein dokusorozatok feliratozásában láttam, "survivorként" - túlélőként kell tekintenünk rájuk, és nekik önmagukra. Ne menjünk bele. Nem először írom, de egyik barátom szerint "Örüljünk, hogy Pasolini nem érte meg a #metoo-t".
A napokban persze még valaki kirobbanthatna egy botrányt, ha nem terelné el a világ figyelmét a k-európai háború.

***

Más, csendesebb vizek....

A csak röptében említett Jennifer O'Neillről jutott eszembe, hogy tőle még vannak bepótolnivalóim. Természetesen a Sette note in neroban nyújtott alakítása miatt. Fulci jó színészvezető volt, én végig azt hittem, hogy a főszereplő egy olasz nő! :) Ezek szerint O'Neill idomulni tudott a rendezői elvárásokhoz.
Bár a Scannerst láttam, de nem emlékszem az ő szerepére, mondjuk maga a film is inkább egy átlagos X-akták epizódra emlékeztetett. (Ez nálam dicséret, én X-Akták fan voltam. Előtöretlen heteró identitásom nagy szerelme Gillian Anderson a mai napig.)
A Kamaszkorom legszebb nyarára sokan szoktak hivatkozni valóban gyerek-/ kamaszkoruk meghatározó filmjeként, de nekem az is kimaradt. Majd lassan csinálok már egy szentimentális estét, amikor bepótolom a Love Storyval együtt.
aCCaTt0nE 2022.03.06 07:12:28
@timidwolf25:

Horrorfanként sem vagyok nagy Cronenberg-rajongó. Szerintem ez egyrészt annak köszönhető, hogy amikor a legjelentősebb filmjeit láttam, akkor azokat már rég magába illesztette a mainstream. A Porontyok, a Videodrome, és A légy maradt meg bennem egy-egy vizuális bio-horror elemmel.
Másrészt a Cronenberg-filmek mondanivalói sohasem lépték túl az ingerküszöbömet: átlagosan, nem valami alaposan kibontott forgatókönyvvel és jellemrajzzal dolgoztak alá a látványpornónak (ez alól kivétel A légy). Számomra is érdekes, hogy pl. az olasz giallo + gore-horror édeskeresztnagyapja, Lucio Fulci hasonló kvalitásokkal, pongyolább filmtechnikai megoldásokkal sokkal hatásosabb és emlékezetesebb nyomokat hagyott a tudatomban. Az lehet a különbség, hogy az ő filmjeiben soha nem éreztem az akadémikus kinyilatkoztatást: akarok mondani valami fontosat. Benne volt a filmjeiben, de... nehezen megfogalmazható módon. Immanensen, nem a történetvezetés szintjén, még csak nem is az attrakcióként tálalt testhorrorban, hanem magában a filmnyelvben.

De a tanácsodra mégis újra fogom nézni a Scannerst, mivel a tematikája izgalmas a recens események tükrében. Komolyan, semmire nem emlékszem belőle a spec. effekteken kívül.
MovieCops CSILLAGOSOK, KATONÁK 2022.02.21 06:00:00
Jancsó Miklós Csillagosok, katonák című filmje volt az első magyar–szovjet koprodukció, amely az 1917-es orosz bolsevik forradalom (akkori nevén: nagy októberi szocialista forradalom) ötvenedik évfordulójára készült. Kis híján meghiúsult, akárcsak a korábban tervezett koprodukciók, mivel a szovjet…..
aCCaTt0nE 2022.02.26 21:16:08
@Field64:

"Nehéz szeretni" = elidegenít magától a műtől és szerzőjétől, nehéz befogadni a szó konzumerista értelmében. Nem találsz közös hangot a szerzővel.
Pasolini általában erre törekedett az elidegenítő effektusaival, aztán az lett belőle, hogy legalább két rövid életű, de filmtörténeti jelentőségű filmes szubzsáner legjobbjait alkotta meg :D Nálam sem érte el a célját (a borzalmas kameramunkát leszámítva), ellentétben pl. Godard-ral az újhullámos korszakból. De a tengerentúlon ilyen számomra Sam Peckinpah művészete is.
A klasszikus Jancsó (Lámpás... előtti Jancsó) rengeteg elidegenítő elemmel él, ezek közül az egyik, hogy nehezen tudsz azonosulni bármelyik szereplővel. A színészi játék olyan, mintha az lett volna az instrukció, hogy "mozogjatok úgy, mint a bábuk!". A színészeivel készült interjúk alapján ez valóban kb. így volt.
Megjegyzem, A pacifistát még mindig nem láttam.

A Sweet Movie először annyira komplex és megterhelő, s persze részleteiben érthetetlen élmény volt, hogy azóta se néztem újra, szóval ideje lenne. Nagyon jó benne a Pasolini-sanzon, egyszer már linkelted :)
Cseh Tamás engem jókor talált el, a tízes/húszas éveim fordulóján, érettségi előtt, a klasszikus végzős szerenádozáson, amikor az osztállyal fogtunk egy, már akkor is anakronisztikusnak számító lovaskocsit, végighajtattuk az éjszakát a tanáraink lakásai között, és leszállva, a magam előtt is titkolt gitáros szerelmemmel duettben énekeltük a tanáraink ablaka alatt az "Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk" kezdetű dal alkalomhoz írt travesztiáját. Tudtam, hogy nem lesz folytatása. Vagyis az lett a folytatása, hogy egyre több Cseh Tamást kezdtem hallgatni, viszont nem lett közös lakóhelyünk.
Melodramatikus! Szörnyű. Borzalmas. Ilyen emlékek után be kell pótolnom a Love Storyt, hátha az még rosszabb.
aCCaTt0nE 2022.02.27 08:17:00
@gigabursch:
Van az az életkor, vagy inkább habitus, amikor fogékony lesz az ember a melodrámákra. Én hamarosan 40-es leszek, de még mindig nem tudom elképzelni, hogy felnőtt emberek (nők, férfiak és etc.) kapkodják fel a zsebkendőiket egy erőltetett szerelmi történet miatt, ami elvileg a valóság talaján áll. Szeretem az operetteket és a musicaleket, talán ezek azok a műfajok, amelyek láttán és hallatán én is tudok könnyezni. De azok eleve a valóságtól elemelkedettek.
Jut eszembe, a posztoló beígért egy Csárdáskirálynő-filmismertetőt.

Teljesen más az alkalmazott melodráma és az alkalmazott giccs. Olyankor nincs bennem minimális szégyenérzet sem :)
aCCaTt0nE 2022.02.27 18:11:14
@gigabursch:
Ez érdekes, mert én viszont imádok rettegni vagy sokkolódni. Nagy horror-fan vagyok :) Azt sajnálom, hogy ez az egyik legnépszerűbb zsáner mostanában, ezért nehéz követni az újabb darabokat.

@Field64:
A polkorrektségről... a filmipar kezdete óta erősen háttérbe voltak szorítva a színesbőrű színészek. Most egyre több szerepet kapnak, és ez szerintem nagyon jól van így, megérdemlik. (Robin Hood mellett mit keres a Morgan Freeman? Hát a Szentföldről magával hozott egy szerecsen szolgát, ez teljesen legit.)
A szimpatikus meleg szereplők ugyanúgy megérdemlik a jobb bánásmódot, mert a filmtörténet első sok tíz évében, egészen a 80-as évekig a jelenlétük erősen összefonódott a kriminalitással. Ha meleg volt egy főszereplő vagy kiemelt mellékszereplő, akkor valószínűleg megjelent a környékén a bűnözés. Dominique Fernandez kultúrtörténeti kötete, a Ganümédész elrablása mutatott rá erre nagyon jól. Valószínűleg az 1980-as év tartja a csúcsot, amikor sikerült a Cruisingban, a Dressed to Killben, a Spettersben, a Jelenetek a bábuk életébőlben (esetleg a Caligulában) jelentős queer gyilkosokat/bűnözőket kreálni, és ez még csak a mainstream cinema.
MovieCops PÉNTEK 13. 2021.12.27 06:00:00
Minden idők egyik legnevezetesebb horrorszériája, a Péntek 13. első részét egy másik ismert horrorsorozat, a Halloween 1978-ban bemutatott első része inspirálta. Sean S. Cunningham rendező és Victor Miller forgatókönyvíró egyáltalán nem gondolkodott sorozatban, csupán szerettek volna egy kis pénzt…..
aCCaTt0nE 2021.12.27 13:59:18
@Field64:
A 2000-es évek elejére régen köztudott volt, hogy Jason egy horror-ikon, ezért pont meglepett, hogy itt még a néni a gyilkos. Pedig a Sikolyban előtte elspoilerezték, de az amúgy is tele volt olyan referenciákkal, amikről gőzöm se volt, utána meg el is felejtettem az egészet. Szóval engem késői beavatottként maximum ennyi meglepetés ért, addig azt lestem, mikor bukkan már fel a hokimaszkos. Utólag már nem éreztem úgy, mintha a semmiből jött volna a megoldás, hiszen "ja, nem Jason a gyilkos? nem baj, a családban marad!". Annyi dramaturgiai hiányt elismerek, hogy tényleg látnunk kellett volna Pamelát korábban valamilyen segítő szerepben, hiszen Alice felismeri, és megnyugszik, mi meg nem tudjuk, ki a fene ez.
Sajnálatos, hogy Betsy Palmer nem tért vissza a szerephez a Freddy vs Jasonben.

A zene tényleg ikonikus, az a hangeffekt zseniális: ahogy utólag rájössz, hogy igazából előrevetítette a végkifejletet, elementáris. Ezért volt érthetetlen, hogy a Jason Takes Manhattanben lecserélték a suttogást valami értelmetlen "Ha-cha-cha..." baromságra. Nyilvánvaló volt, hogy ezek az inkompetens készítők rohadtul nem értik a franchise-t. Nagyon gyűlöltem érte őket :D

Szóval volt könyv a III. részből is. Én tavaly egy könyves szekér mellett találkoztam az I. rész '91-es regényesítésével, nem is tudtam, hogy létezik. Állítólag van benne egy-két plusz infó Jasonről és arról, hogy állítólag a távolból látta az anyja lefejezését. Annyira nem vagyok nagy rajongó, úgyhogy nem vettem meg.

A remake-ről csak annyit, hogy Marcus Nispelt vízbefojtás általi halálra akartam ítélni a megtekintése után, mivel a láncfűrész általi feldaraboltatása nem jött össze (A Texasi remake is egy FOS). Szerencsére magától rájött, hogy szar rendező, kvázi vissza is vonult.
MovieCops ZENEBOLONDOK 2021.12.13 06:00:00
„You can't stop the music, nobody can stop the music. Take the cold from snow, tell the trees, don't grow, Tell the wind, don't blow, 'cause it's easier. No, you can't stop the music, nobody can stop the music. Take the spark from love, make the rain fall up 'cause that's easier to do.” (Village…..
aCCaTt0nE 2021.12.13 17:47:00
@Field64:

Az Arany Málna néha csak a bosszantásra megy rá. Mióta egyre elterjedtebb a trashimádat, nehéz dolguk van a szervezőknek. Kellenek nekik olyan húzások, mint a mother! (az Aronofsky-film) jelölése, vagy amikor Julia Roberts nagy boldogan vette át a Málnát, másnap este az Oscart ugyanazért a szerepéért... A régebbi málnás filmek között bizony vannak azóta kult-klasszikussá nemesedett darabok, érdekes ebből a szemszögből végignézni a listát. 1981-ben rögtön ott a Mommie Dearest :D

Szerintem ha valamikor, akkor most van lehetőség valóságszagú bipoicet készíteni a Village People-ről. Egy egy évados HBO vagy Netflix-sorozatban el tudnám képzelni. Hatalmas múltidézés lenne, van is közönségigény a retróra még egy darabig. Most már mindenről lehet beszélni, jó példa rá a Deuce (Fülledt utcák - minden percét imádtam).
A 90-es évek még nem volt erre alkalmas. Igaz, hogy nagy ritkán egy retró-életérzésű film kimondottan remekül sikerült, pl. egyik nagy kedvencem, a Boogie Nights, diszkóval, droggal, pornóval - ami miatt a Heatwave időközben megtért tagjai nem engedték felhasználni a kiváló funkyszámukat.

Ja, még valami eszembe jutott: A Village People még egy népszerű mozgóképes produktumban felbukkant (18:14-től). Amikor először láttam, nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ők-e azok. Most sem tudnám :D
videa.hu/videok/film-animacio/rem-rendes-csalad-8x07-ha-retro-sorozat-yIY7O74P1yu9jny8
MovieCops SZINDBÁD 2021.05.03 06:00:00
Huszárik Zoltán első játékfilmje Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával készült. Az előkészületek már a hatvanas évek második felében elkezdődtek, a forgatókönyvet azonban az illetékesek csak többszöri átdolgozás után tartották megvalósításra alkalmasnak. A rendező először az olasz…..
aCCaTt0nE 2021.05.03 09:48:22
Szép összefoglaló volt, szerintem az összes blogbejegyzés közül ebben volt a legtöbb személyes meglátás a szerzőtől.
Engem a Szindbád indított el a magyar szerzői filmek megismerése felé (tulajdonképpen a külföldiek felé is), amikor 2000-ben az MTV bemutatta az Új Budapesti TIzenkettő filmjeit. Egyrészt odaszögezett a hangulatával, másrészt elképesztett, hogy mégsem értem, mik ezek a villanásnyi vágások, és mit akarnak ezzel megfogalmazni. Aztán annál a résznél, hogy "Nem itt kezdődött romlásom", egy iszonyat szemcsés képen látni egy fiatal fiút, aki egy ágyon fekvő lány szoknyáját emeli fel, utána makrófelvételen egy magházból kieső almamagot látunk. Akkor villant be, hogy ez talán átvitt értelemben a gyerek első megszabadulása a Magtól, mint örökítőanyagtól. Valószínűleg nem volt ennyire triviális Huszárik szándéka, de a tinédzser-énem megvilágosodott: így is lehet közölni valamit vizuálisan, szavak nélkül, mert ezek szerint van egy külön nyelve a filmnek.
Úgyhogy mindent elolvastam Huszárik Zoltánról, amihez hozzáférhettem, és mindent megnéztem, amit lehetséges volt. A film hatására Krúdyval is próbálkoztam, de sajnos nem jutottunk közös nevezőre :)
Asszem, a Huszárik-breviáriumban van egy részlet, vagy egy teljes leírás az Elégia c. rövidfilm művészeti elképzeléseiről. Azt hiszem, ma sem érteném. Meg tudom érteni az elvtársakat, hogy ha leraktak eléjük egy Huszárik-tervezetet, azzal miért nem tudtak kezdeni semmit. Huszárik fejébe úgy tűnik, csak a Tóth Janó látott bele. Kár, hogy már nem derül ki, miért nem dolgoztak együtt közösen a nagyjátékfilmekben. Talán két nagy formátumú művészállat nem fért meg egy ketrecben. Cserébe gazdagabbak lettünk egy Szerelemmel és egy Macskajátékkal.
aCCaTt0nE 2021.05.03 11:43:02
@Field64:
A Wikipedia egy lexikon, ezért persze elvárás, hogy lelketlenül ollózd össze az anyagot. Ezzel szemben az egyetemen a bölcsészeknél kifejezetten szerették kiemelni, hogy attól még nem lesz egy szakmunka több az átlagosnál, ha gazdag az irodalomjegyzéke, de nincs benne önálló gondolat vagy problémafelvetés. Persze, egy gondolatot alá kell támasztani húsz hivatkozással (lehetőleg minél több nyelvű szakirodalommal), mert az olllyan tudományos, rámutat az olvasottságra, de leginkább arra, hogy mennyire szereti az illető magára kiverni a szellemi f@szt :)
Izgalmas keletkezéstörténeteket olvasni, de szeretem, ha az író is jelen van az írásban.

Most, hogy mondod, hová lett a Frigyláda-poszt?
aCCaTt0nE 2021.05.22 11:21:47
@István Torma:
Huszárik a sajátos filmnyelvével és dramaturgiai elképzeléseivel nem hiszem, hogy világhírű lett volna, akkor sem, ha csak a Művész szálát hagyja meg a filmben. Sőt szerintem az úgy egy önmagában gyönyörűen fényképezett, de átlagos őrült alkotó toposszal játszó film lett volna, amiből már éppen elég van a filmtörténetben.
Nem baj az, ha valami csak nekünk, magyaroknak szól. A "jelenkori" (70/80-as évekbeli) jelenetek egyáltalán nem feleslegesek, mert egy önmagára és a tágabb magyar kultúrtörténeti kontextusra is reflektáló színész jellemrajzát kapjuk meg (rébuszokban ugyan), ami Huszáriknak fontos volt nemcsak önmaga, de Latinovits Zoltán miatt is, aki eredetileg a főszerepet játszotta volna. Latinovits gyakran elvonult Lipótmezőre "töltekezni", ez a motívum külön jelentőséget kap. Dajka Margit Majmunkája is visszaközön az Anya képében, ő az összekötő elem Csontváry, a Színész, és a rejtélyes Bohóc-figura között. (Nem csak az ajándék bohócról van szó. Holl István alakította a Bohóc figuráját a Kilenclyukú hídnál, de én is csak utólagos olvasmányokból tudom a filmbeli szerepét. Máig nem teljesen tiszta, mi volt a rendeltetése.) A valamiért parkolópályára állított Huszárik is jogosan érezhette úgy, hogy ki kell adnia magából az egzisztenciális bizonytalanságot pontosan ezekkel a filmes eszközökkel, mert ezekben tudott kiteljesedni.
Amit nagyon sajnálok, az a tervezett tévéfilmsorozat elkaszálása. Rengeteg nyersanyag készült a Csontváryhoz, ezeknek egy töredékét mentette át Huszárik abba a zavarosan zseniális nagyjátékfilmbe.
MovieCops HYPPOLIT, A LAKÁJ 2019.06.10 06:00:00
Schneiderné: Kérlek, Mátyás, siess! Kilenc órakor szervírozzák a szupét! Schneider úr: Mit csinálnak a micsodával? Schneiderné: Szervírozzák a szupét. És a legfőbb ideje, hogy te is estélyi dresszbe öltözz! Schneider úr: Dresszbe, én? Hát mi vagyok én? Futballista? Székely István 1931-ben…..
aCCaTt0nE 2021.05.08 10:32:32
Én most, nem tudom, hanyadjára megnézve is beválasztanám a filmet a "Legújabb Budapesti 12" közé a túlságosan kabarészkeccsekre tagolt forgatókönyv ellenére (by Nóti Károly). Egy olyan újgazdag mentalitásnak állít görbe tükröt a film, ami a több évtizedes meghatározó kritikák szerint, és szerénytelenségem szerint is időt álló. A két világháború közötti időszakban volt a legaktuálisabb, de még most, 90 év múlva sem merném kijelenteni, hogy teljességgel idejétmúlt. Ha nincs igazam, vigyen el a Mészáros... izé, inkább a Kaszás. (Lehetőleg az Attila.)

A szereposztás nagyszerű. Csortos figurája az első lakájbeli megjelenésekor olyan fenyegető, hogy még az újhagyma is lehervad az étkezőasztalról. Kabos egy olyan filmes buffó, amilyen egyszer-kétszer születik egy évszázadban. Gondolkodom, hogy ki lehetett volna az utódja a II. vh. után, de nem jut eszembe senki. Jávorral kapcsolatban nem volt igaza a rendezőnek. Nem véletlenül lett ő a korszak első számú amorózója: amint belép a képbe, a mai szemmel nézve is hasít mint Férfi. Székelynek ehhez nem volt szeme. Jávor nekem később a Gül Baba 1940-es feldolgozásában is hiteles történelmi korszakbeli hősszerelmes volt (szvsz jobb is, mint később Zenthe Ferenc és Simándy József együttesen, Rátóti Zoltánt meg inkább hagyjuk az 1989-es tévéjátékból ;) ). De a Tisztes őszes halánték nők számára készült ajándékát is elhiszem neki. Jávor Pálhoz jó forgatókönyv és jó rendező kellett, és akkor kihozta magából, amire hivatott volt.
Talán Haraszti Mici helyett választhattak volna egy tehetségesebb színésznőt. Nagyon vonalas. Viszont Fenyvessy Évának és Erdélyi Micinek a kor mércéjével mérve sikerült teljesíteniük az elvárásokat. Utóbbi még egy korabeli Christopher Isherwood-filmfeldolgozásban is tökéletes Sally Bowles lett volna. (A Kit Kat Klub énekesnője a novellafüzér szerint sem volt kiemelkedően tehetséges énekes-táncosnő, de a karizmája betöltötte a szűkös helyiséget.)

A felújítás amúgy nem olyan egetverő technikai problémái tényleg szembeötlőek, főleg a Filmio-n nézve, ahol elvileg a legtökéletesebb kópiának kéne szerepelnie az adófizetők pénzéből. A főcímet mintha csak én raktam volna össze egy egyszerű vágószoftverrel. A képkockák közötti kontinuitásra kb. fél évtizede külön plug-in van az Adobe Premiere Proban személyi számítógéphez. Az utófényelés- és élesítés viszont digitálisan rögzített felvételek esetében is nehéz munka, szóval a kontrasztos képre és az életlenségre nincs panaszom. (Érdekes, hogy még a 60-as, de a 70-es években készített nagy történelmi eposzoknál is küzdöttek az operatőrök az élességállítással, viszont ez nem specifikusan magyar probléma. Még Tonino Delli Colli is elcseszett néhány közelit a Dollár-filmekben, ezt el kell fogadni.)

Székely István kapcsán még annyit jegyeznék meg roppant büszkén - de csak mert nem valószínű, hogy a közeljövőben lesz RHPS poszt a blogon -, hogy vele együtt összesen három honfitársunk is bevonult a Rocky Horror Picture Show B-filmes pantheonjába. Ugye az ő rendezése a Triffidek napja, a Dr. X Kertész Mihályé, George Pal pedig a When Worlds Collide-dal képviselteti magát. És még hány olyan honfitársunk van, aki a B-vonalban lett világhírű!
aCCaTt0nE 2021.05.09 10:05:15
@Field64: Valóban jól sikerült a felújítás, a kisebb problémák ellenére le a kalappal. Az az egyetlen gond, hogy a streaming platformok alacsony bitsebességgel játsszák le a felújított filmeket is az internetes sávszélesség korlátai miatt, és ez kihatással van az élességre, a fényességre-kontrasztra, valamint a hangminőségre. Pl. egy két órás film mérete a stream-oldalakon 4-8 GB, ami optimális esetben ennek a kétszerese-háromszorosa lenne. Az itthoni Full HD projektoromon egy szép nagy falra vetítve egy 15-20 GB-os két órás Blu-ray lemezről lelopott filmfájl tökéletes moziélményt ad, de én mindig rá szoktam adni egy kis plusz élesítést és fénykompenzációt, mert nagyon háklis vagyok. :)
A Blu-ray kiadványok eleve 30-40 gigásak, de még ez is le van szorítva. Szerintem tíz év múlva már olyan minőségben láthatjuk a klasszikusokat, amilyenben még a eredeti nézői sem!

De azt fenntartom, hogy a Hyppolit jelenlegi legjobb verziójának az utólag gányolt főcíme akkor is béna. Mikor 11 évvel ezelőtt lefordítottam a Metropolis mai tudásunk szerint legteljesebb verzióját, ambícióim között szerepelt, hogy majd szép magyar nyelvű inzerteket készítek hozzá házilag. (Az a fordítás az enyém, amelynek az elején szerepel a "dupnegatív" kifejezés.) Már áldom a lustaságomat, hogy nem csináltam meg, mert csak elrontottam volna az összhatást. Pedig Szirtes András rendező, az akkor már művészotthonban lakó Tóth János jó ismerőse, hagyatékának ápolója pártolta az elképzeléseimet. Képzőművészeti segédlettel alkottunk volna egy saját gótikus Metropolis betűtípust az eredeti inzertek alapján, amit gyönyörű handmade módszerrel filmszalagra vettünk volna. Sajnos az egyetlen probléma megint csak a főníciaiak legnagyobb találmánya volt: a pénz. :) Én utólag csak azt sajnálom, hogy nem találkozhattam személyesen a Tóth Janóval.

A háború előtti magyar filmgyártás csodáit tényleg érdemes lenne feldolgozni. Nem csak az Emberek a havason egy Csoda, hanem Fejős Pál Magyarországon és Amerikában készült némafilmjei is.
Minden idők legnépszerűbb olasz színésznője, Sophia Loren 1934. szeptember 20-án született Rómában. Eredeti neve: Sofia Costanza Brigida Villani Scicolone. Édesanyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta állapotos nejét, és csak Sophia születése után tért vissza egy kis időre a…..
MovieCops AZ ÉDES ÉLET 2021.01.04 06:00:00
Léteznek olyan filmtörténeti jelentőségű művek, amelyekről valószínűleg azok is hallottak már, akik még nem látták őket. Ilyen például az Elfújta a szél (1939), a Casablanca (1942) vagy Federico Fellini 1960-ban bemutatott remeke, Az édes élet. A cím olasz megfelelője, a dolce vita a magyar…..
aCCaTt0nE 2021.01.09 08:57:47
@Field64: A Caliguláról azért ugye még nem mondtál le? :)
Megosztó véget ért a Trónok harca, már nincs is a közbeszédben (legfeljebb az előzménysorozat előkészületeiről szólnak hírek), de én állítom, hogy ha nincs a Brass-Guccione-féle Caligula, akkor nem teljesedik ki a mainstreamben a történelmi-politikai sexploitation sem. Szóval van fontossága.
aCCaTt0nE 2021.01.09 17:16:03
@Field64: Írtam a Dallesandrohoz, ne maradjon már komment és észrevétel nélkül, ha már ennyit dolgoztál vele, és nekem is megjött a kedvem a színészhez. :) Csak az archívrégiidőkben találtam meg a cikket, az előző blogon nem, de oda már nem is lenne érdemes kommentelni.

A Csámpáskirálynőt előre is köszönöm! :D
aCCaTt0nE 2021.01.10 09:03:13
@Field64: Bármikor szívesen olvasok egy-egy, lassan évszázadot túlélt operett történetéről, mert ez valami csodálatra méltó. Öt év múlva lesz ötven éves a Rocky Horror Picture Show, hamvas ifjúságom revelációértékű underground művészeti terméke, ami szintén töretlen népszerűséggel élte túl az elmúlt majdnem fél évszázadot. Neki ugye az a különlegessége, hogy a színpadi darab a filmváltozattal együtt a mai napig underground kultstátusznak örvend úgy, hogy mindkettő csak minimálisan öregedett, de akkor is a javára. Ez nem sok musicalről mondható el. A Csárdáskirálynőről sem, ami soha nem volt underground, úgyhogy elég rossz párhuzamot állítottam fel :D De van-e a magyar popkultúrában olyan zenés termék, amelyik ugyanolyan intenzitással él a mai napig a színpadon és a filmvásznon egyaránt? Talán, ha a Képzelt riportot megfilmesítik az eredeti szereplőgárdával.
Alles in Allem, kíváncsi vagyok a Die Csárdásfürstin 1971-es feldolgozásának forgatási körülményeire, mivel ezekről online nem sok információt találtam.

Hogy egy kicsit visszacsatoljak Az édes élethez: a Fellinihez képest tejfölösszájú Paolo Sorrentino La grande bellezzája egy nagyszerű utánérzés volt, mégsem tudott újat mutatni univerzális szinten.
Terence Stamp (Egyesült Királyság, London, Stepney, 1938. július 22.) angol színész az 1960-as évek elején kezdett filmezni. Már legelső filmszerepe nemzetközileg ismertté tette a nevét. Az 1960-as évek egyik legígéretesebb és legjelentősebb új sztárjának számított, ekkoriban olyan világhírű…..
aCCaTt0nE 2021.01.10 09:03:10
Ma (tegnap) éjjel az idős Terence Stamphez volt kedvem, ezért megnéztem a tudomásom szerint legutóbbi filmet, amiben főszerepet játszott: Song for Marion.
Minden rosszindulat nélkül írom, hogy szerintem Stamp egyféle figurára volt hitelesítve: ő a grumpy old man, aki átmegy bizonyos jellemfejlődésen, de a világ felé mutatott énjében ugyanaz marad, viszont végig önazonosan. Némi túlzással ugyanazokat a manírokat láttam a színésztől, mint a Priscillában, csak persze a zsánernek megfelelően sokkal árnyaltabb kivitelben. Baromira tudtam élvezni, megkapó volt, ahogy egy három másodperces beállításban olyan arcmimikát prezentál, amiben harminc-negyven házasságban eltöltött év élettapasztalata tör a felszínre. Épp ezért nagyon érdekel, mit tudott nyújtani fiatalon (a Teorémán kívül). Ahogy régebben beszéltük, a Billy Budd kötelező nézvény, hasonlóan az Egy évad a pokolbanhoz - csak már kiadnák angol felirattal a teljes verzióját.

Mivel vakon láttam neki a filmnek (bizonyos esetekben a castingban sem szeretem a spoilereket), meglepetéskét ért a szerepet kisujjából kirázó Vanessa Redgrave, de főleg az a pasi, aki olyannyira hasonlított Christopher Ecclestonra, hogy ő maga volt Christopher Eccleston. Amíg meg nem hallottam a hangját, tényleg azt hittem, létezik egy alteregója a kedvenc Doctor Who-címszereplőmnek, a 9. Doktornak, avagy a Royal Shakespeare Company 2018-as Macbethjének. Általában ő is magát játssza az anyaghoz mért vehemenciával. Itt alázatosan mellékszerepbe húzódott, miközben végig fenntartotta az apa-fiú viszony feszültségét.

Ha még megérjük, és Stamp is megéri, szívesen megnéznék egy Priscilla-folytatást, amiben Bernadette életének késői alakulását követjük végig. Terence Stamp transz énekesként is megállná a helyét, csak ne egy nagy lírai Whitney Houston- vagy Mariah Carey számot adjanak neki :)
Az 1989-ben bemutatott A testőrök visszatérnek Richard Lester testőrtrilógiájának befejező része, amely id. Alexandre Dumas Húsz év múlva című regényén alapul. Előzményei: A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (1973), A négy testőr, avagy a Milady bosszúja (1974). Bár az első két film…..
aCCaTt0nE 2020.12.12 18:53:20
@Teakbois: Micsoda címek! Kálás höszönetem. Kénytelen vagyok most már egy saját mappát elkülöníteni Reednek valamelyik vinyómon.
aCCaTt0nE 2020.12.12 20:35:02
@Field64: Találtam belőle egy 1080p-s BDripet. Azt hiszem, Dallesandro testtájékának részletei megérdemlik a lehetőségekhez mérten legjobb felbontást. Már csak a felirat legyen passzentos, vagy időzíthető, mert továbbra is olyan jól tudok franciául, mint amikor megszülettem.
aCCaTt0nE 2020.12.12 22:52:27
@Field64:

Szilvalé. Rongyő.
MovieCops VISZLÁT, TAMÁS BÁTYA! 2020.07.20 06:00:00
Az olasz Gualtiero Jacopetti és alkotótársa, Franco Prosperi a filmtörténet rossz hírű alkotói közé tartoznak. Egyesek szerint korukat megelőző filmes zsenik voltak, akik tabukat nem ismerő témaválasztásaikkal, vitathatatlan vizuális tehetségre valló látásmódjukkal valósággal forradalmasították a…..
aCCaTt0nE 2020.07.23 04:52:49
@Teakbois:
Nem annyira új, a 2000-es évek közepe felé, amikor a filmtöris diskurzusba is bekerültek az addig nem igazán elismert zsánerek, akkor kezdtek tapogatózni a magas szakmabeliek. A film noir úgy tűnik, vállalható volt, mert mint utólag kiderült, a francia újhullám alkotóira, vagy Orson Welles művészetére szintén nagy hatást gyakorolt.
Az évtized-ezred fordulóján nekünk még pl. Hitchhock kapcsán úgy tanították, hogy thriller=bűnügyi film, de ennél tovább nem mentünk, a szűkebb-tágabb halmazba tartozó zsánerfilmek nemigen képezték elemzés tárgyát. (Ha venném a fáradságot, megnézném, hogy az 1997-es magyar szaksajtó használta-e egyáltalán a blaxploitation kifejezést a Jackie Brown kapcsán.) A zsánerfilmezés még akkor is inkább egy "tűrt" kategóriába tartozott, természetesen a szerzői film előtérbe tolásával.
Közben 2004-2005-ben megjelent a Fangoria magazin, és én, aki a horror kedvelőjének tartottam magam, az addig nagyra tartott filmes műveltségemmel csak kapkodtam a fejemet az újságcikkek csípőből lökött kifejezései között: giallo, gore, splatter, slasher, és különféle előtagokkal ellátott exploitationök... Én akkoriban kezdtem internetes fórumokat vizslatni, hogy felzárkózzak.
Talán az akadémikus filmesztéták úgy gondolták, hogy a film noir honosításhoz elengedhetetlen egy olyan terminus tükörfordításos magyarítása, amit meg kellett volna hagyni eredetiben, miközben alig tudtak valamit az informális szubkultúrák nyelvezetéről, terjesztési formáiról az internet korában, de mint kiderült, már korábban a VHS-korszakban lemaradtak. Mi mindig egy kis spéttel reagálunk a változásokra.
Én úgy érzékeltem, hogy a social media hazai berobbanásával váltak egyre inkább a tágabb felhasználói közösség számára is elérhetővé a szubkulturális termékek. A 2010-es évektől már végre természetes volt, hogy a művészértelmiség egy része (ami az informális szférából "felemelkedve" szerzett tudományos fokozatot - vagy nem, viszont különösen nyitott volt) beemelje az elit diskurzusba az odáig a filmművészet peremvidékére szorított alkotásokat.
De közmegegyezés szerintem azóta sincs, és ahogy a kihalásos alapon működő hazai tudományos elitet ismerem, nem mernék jóslatokba bocsátkozni, hogy egyáltalán valamikor lesz.
Mint a jelen példa mutatja, egy-egy magyar filmesztétikai szakkifejezés a mai napig képes zavarokat okozni.
aCCaTt0nE 2020.10.31 01:09:20
@Field64: Elősorban annak örülök, hogy hamar visszatérsz a szünet után, másodsorban annak, hogy Leni munkássága is majd reflektorfénybe kerül.
Személyes érintettségemmel ellentétben kénytelen vagyok hódolni Riefenstahl nagysága előtt, mert egymaga meghatározta a Führernek és mozgalmának komplett filmes ikonográfiáját. S ez a mai napig nem csak lenyűgöző, hanem sajnos-nemsajnos használatban van. Még serdülőkoromban, a 90-es évek dereka felé olvastam egy cikket, amiben az állt, hogy Torgyán József megtiltotta a fotósoknak, hogy békaperspektívából fényképezzék (ezt a cikket egy békaperspektívából mutatott fotó illusztrálta). Akkoriban még nem voltunk ennyire ellátva vizuális információkkal, csak később értettem meg, pont Leni kapcsán, hogy mi volt a kifogás lényege. Azóta is - pártállástól függetlenül - a lejárató cikkek szokásos kísérőeleme az alulról fényképezett, mondandójától gyűlöletbe torzult pofát vágó politikai ellenfél.
(Mondjuk fura, hogy pont Chaplin nem használta föl ezt a gaget A Diktátor forgatásakor.)

A Cannibal Holocaustról más a véleményünk, de szerintem ezen egyszer már végigmentünk (vagy romlik a memóriám). Szerintem Deodato egyetlen bűne az állatok valódi lemészárlása volt, viszont ez biztosította a korabeli néző megvezetését. Ma már gond nélkül kivitelezhető animatronikus modellekkel és CGI-jal az állatmészárlás (muszáj is, mert szerencsére minden forgatáson ott a PETA), de a 70-es évek végétől a DVD-korszak rendezői kommentáros korszakáig az adta a film erejét, hogy bizonytalan volt a néző: vajon ez ténylegesen egy snuff film? Az eredmény etikailag egyértelműen elítélendő, de esztétikailag Riefenstahloz hasonlóan nem védhetetelen.

Deodato tömegmédiáról alkotott véleménye még egészen optimista volt 1980-ban, amikor úgy vélte, hogy hasonló jelenetek egyszerűen nem játszódhatnak le egyetlen televízió képernyőjén sem. Hát azóta már sok mindent láttunk.
MovieCops A GONOSZ LADY 2020.07.27 06:00:00
Kamaszkoromban nagyon szerettem a középkorban játszódó kalandos regényeket és filmeket. Igazából ez most is így van, elvégre két kedvenc történelmi korszakom az ókor és a középkor, mert annak idején szerintem ezeket tanították a legérdekesebben a tanáraim. S ha egy ilyen kosztümös filmnek régi…..
MovieCops AZ ERŐD 2020.07.13 06:00:00
Stag: Nem tűrhetünk országunk területén semmiféle háborút, még ilyen kis mini magánháborút sem! Edit: Tudja maga, mennyit költenek a világon háborús célokra? Stag: Évi négyszáz milliárdot. Edit: Nos az én játékom csupán... Stag: Beteges és ártalmas... Edit: Miért? Mert azoknak, akik a…..
aCCaTt0nE 2020.07.19 20:22:51
@Field64:
Olyan jó ez a blog: el lehet kalandozni a témától, az OP mégis megérti, mire gondolok :)
Aranymívesné... nem rémlik, pedig régen még Krúdyt is megpróbáltam falni. Félsikerrel.
Engem nem nyűgöztek le a zsíros ételleírásai és a budai körzetbejárásai, mert Szegediként úgy éreztem, nincs mivel megfeleltetni. Tagadhatatlanul hangulatosak voltak azok a novellák, de nem tudtam beléjük élni magam. Viszont Huszárik vizualitása annyira agybanyúló volt, hogy egyetlen képkocka elég lenne az aranymívesné szerep beazonosításához. Most direkt nem nézek utána. Majd újranézem, ha írsz róla. Igazán írhatnál róla, mert újranézném :)
Minden egyes életszakaszomban mást jelentett a Szindbád. Azt hiszem, az első komoly magyar "művészfilmes" élményemet akkor éltem át, amikor úgy gondoltam, hogy megértettem, mit akar közölni egy filmművész a "Nem itt kezdődött romlásom"-szöveggel, majd az azt követő gyorsvágásos asszociációval. Akkoriban az revelációval ért fel. De most mégsem írom le, hogy miért. Majd ha lesz róla blogbejegyzés :)
Ugyan gimnazista koromban amit csak lehetett, elolvastam Huszárikról és a műveiről, megnéztem, hosszasan elemezgettem az összes rövidfilmjét (a kevés számú VHS-eim egyikeként meg is tartottam azt azokat tartalmazó kazettát), de biztosan van olyan információ, ami újat tud mondani.

Csárdáskirálynő: ha még erről is képes lennél ismertetőt írni, hát én örömömben beugranék a nagybőgőbe :D
A filmváltozat forgatási körülményeiről, kritikai- és sajtóvisszhangjáról vajmi keveset találtam. Pedig - ahogy már írtam - szerintem dramaturgiailag elég jól sűrített filmet sikerült összehozni, és Anna Moffonak még a magyarul előadni próbált betétjét ('Muzsikáljál szomorúan...') is meg tudtam bocsátani, mert lerí a karakterről, hogy totál részeg. Ilyen állapotban szerintem én sem artikulálnék jobban :D
aCCaTt0nE 2020.07.20 00:56:46
@Field64:
Csak nem a Csontváry? :O
Azt a filmet már csak a fényképezése miatt is érdemes volna 4K-8K-akárhányK-ban restaurálni, annyira csodálatos volt Jankura Péter munkája. Rengeteget agyaltam a beállításain, az asszociációs montázsain, pedig én már csak tévéképernyőn láttam Huszárik születésének 70. évfordulós köztévés közvetítésében. Később DVDRip-ben is megnéztem, de abból is csak sejteni lehetett, hogyan mutatott a film 35 mm-es tekercsről kivetítve a mozikban.
Azt tudom, hogy Huszárik Csontváryját a kortárs kritika lehúzta. Pedig szerintem a hangvétele ellenére bőven belefér egy hipotetikus "25 legjobb szürrealista filmalkotás, amit meg kell nézned, mielőtt felnyomnak a végbeledbe egy zongorát"-listába. Én magam úgy emlékeztem rá, hogy lett volna egy tévésorozatban tökéletesen kibontható történet, amit három órára butítottak le (Pedig nem volt annyi,)
Vannak azok a filmek, amik rövidek, de annyira megterhelnek, annyira a teljesség érzetével hatnak, hogy kétszer annyinak érezzük a játékidejüket.
Csontváry számomra egyfajta példakép volt: negyven éves koráig gyűjtötte a pénzt, aztán mivel "szétfeszítette a zseniális energia", elindult a világba művészkedni, pedig tudta, hogy az utókoron kívül senki nem ismeri majd el.
(Neki legalább végül sikerült...)
Kár, hogy nem volt Huszáriknak ezen kívül még egy nagyjátékfilmje. A Macskajátékot megrendezte színházban, de úgy tudom, arról nem készült felvétel. És hiába it tervezett volna nagyjátékfilmes adaptációt, elvégezte helyette a munkát Makk Károly és Tóth János.

Ugye sejted, mennyire fogott meg Anna Moffo aktfotójának belengetése? :) Az oké, hogy Marilyn Monroe popkulturális imázsához hozzátartoztak a nudie-k, de így kihasználni reklámcélokra ezt a kvázi ismeretlen, de amúgy szenzációs énekesnőt? Szörnyű!!!
DE ha egy hazai gyártású nemzetközi szuperprodukcióról van szó, ami sajnos feledésre ítéltetett, akkor bennem is felkél a vérmagyar! Anna Moffo nudie-kat a népnek! Index címlapra a filmoperák olasz-magyar szexikonjával! :D (Még a Traviatában láttam őt, ahol zseniális volt.)
Sajnos magyarországi Lehár-filmek nem készültek idejében. Sem A mosoly országából, sem A víg özvegyből nem láttam legalább egy televíziós felvételt. Hatalmas veszteség. Lehár túl arisztokrata lehetett a kultúrpolitikának. Szerencsére megismerhettem a műveit a rádiójátékokból.
aCCaTt0nE 2020.07.20 07:44:04
@Field64:
Én úgy tudom, hogy Huszárik a Csontváry után tervezte elkészíteni A feleségem történetét, csak közbejött a halála.
Szirtes András Balázs Béla Stúdiós filmrendezőt, aki személyesen ismerte az Elégiát is fotografáló Tóth Jánost egyszer felkerestem az akkori műhelylakásában egy teljesen más ügyből kifolyólag. (Fritz Lang frissen restaurált Metropolisát feliratoztam, ahhoz kértem útmutatót.) Akkor mondta el, hogy "Tóthjanó" nélkül bizony nem lett volna sem Huszárik, sem a megújuló Makk: szinte minden vizuális poént a "Tóthjanó" talált ki, csak aztán a személye feledésbe merült. Ezért hasonlít annyira a Szerelem és a Macskajáték annyira a Huszárik-filmekhez, és a 141 perc a befejezetlen mondatból c. Fábri-filmhez. Ezen febuzdulva meg is próbáltam felkeresni az operatőrt a Szirtes által megadott lakcímen, de nem jártam sikerrel. "Tóthjanó" sajnos tavaly elhunyt.

Tényleg egy Kozma vezetéknevű pasi miatt utasítottak el egy bemutatót, amikor Joseph Kosmának köszönhettük a második legismertebb nemzetközi magyar slágert, a Hulló leveleket? :D A későbbi abszolúte nem magyar Vlagyimir Kozmáról nem is beszélve.

Bergmanról én is sok hülyeséget olvastam, szerencsére azok az ötletszinttől nem jutottak el a tervezési fázisig sem. (Fellini-Bergman kooperáció? Kizárt.) Mozart még jól állt neki, de egy Bergman-Streisand musical??? Na ne :D
Remélem, nem abból az elvetélt ötletből lett végül a Yentl, amit a negyedéig sem bírtam nézni. Szerintem egyébként a Funny Girl sem méltó a hírnevére.
„Nyilazzatok: a seb rózsát terem, Mely nyílni fog az örök kertbe fenn!  Nyilazzatok: minden nyíl szárny nekem Feléd, örök hazám, ó végtelen! Nyilazzatok: bíbor dísz lesz sebem. Mely hirdeti: halálon győzelem! Nyilazzatok: kínom megszentelem Isten vitéze én, az Úr velem! Nyilazzatok: én már…..
aCCaTt0nE 2020.07.08 12:41:20
@Field64: Ez lett volna a következő kérdésem, hogy a hollywoodiasság és a keresztényellenesség biztosan annyira kéz a kézben járnak-e.
aCCaTt0nE 2020.07.08 14:28:15
@MAXVAL bircaman közíró: A filmteoretika szempontjából lényegtelen, hogy mi a vezető irány.
aCCaTt0nE 2020.07.08 15:36:51
@MAXVAL bircaman közíró: Nem értelek, most két külön dolgot próbálsz egy platformra terelni. A független filmekkel van problémád, vagy a tömegfilmekkel? Ha az utóbbiakkal, akkor miért ebbe a topicba írsz?
A két Sebestyén-film erősen rétegfilm, tehát nem juthat el a szélesebb néprétegekhez (a "kisemberhez"), ezért nem is befolyásolhatja radikálisan a tömegízlést. Akkor mi a probléma?
MovieCops PSYCHO 2020.06.08 06:00:00
Idén hatvanesztendős minden idők egyik leghíresebb filmje, a Psycho (1960), a negyven éve elhunyt Alfred Hitchcock mesterműve. Alapjául Robert Bloch megtörtént bűnügyet feldolgozó regénye szolgált, amelyből Joseph Stefano írt bravúros forgatókönyvet. A filmet Hitchcock saját produkcióban, a…..
aCCaTt0nE 2020.06.14 02:26:47
Egy kis queer olvasatot hadd adjak a cikkhez. Kissé 18 karikás, ami viszont nem ehhez, hanem a Régi idők mozija blogodhoz van beállítva. Úgyhogy megpróbáltam finoman körülírni. Visszaolvasva kicsit viccesre sikeredett :D

Amikor Norman a vacsorával nem mer bemenni Marion motelszobájába, ehelyett a saját belső "szertárába" invitálja a nőt, elhangzik egy dialógus a kitömött madarakról. Sajnos magyarul nem jön át, amit Norman a taxidermiáról gondol.

"My hobby is stuffing things. (...) I'd rather stuff birds because I hate the look of beasts when they're stuffed. (...) I think only birds look well stuffed because... because they're kind of passive to begin with."

Érdekes, hogy a kulcsszavak még akkor is beleillenek a gay szlengbe, ha csak annyit tudunk, hogy Anthony Perkins meleg volt (legalábbis a forgatás idején), és adatott neki némi színészi szabadság a rendmániás rendezőtől.
A "stuffing" (kitömés) az angolszász szlengben nem csak az állatok kitömésére vonatkozik, hanem a férfiakéra, vagy a nőkére is. Nem kell földrajzilag ilyen messzire menni, mert pl. az 1996-ban készült, a 60-as években játszódó Csinibabában (tudom, nem szereted) is elhangzik a Gálvölgyi-karakter részéről egy mára már szexistának számító megjegyzés Tupírka, a kispolgári nő felé: "Megmondom én, mit tömjön ki vattával!". Világos, hogy mit... Ugyanezt el lehet képzelni férfival, vatta helyett másvalamivel.
Ha az "I wanna stuff him!" hangzik el egy LMBT+ társaság pasijai között, az egy eufémisztikus megfogalmazása az "I wanna f... him!"-nek. Persze eddig akár lehetne ez egy bújtatott heteroszexuális nyelvi kód is, de most jön a plot twist.

A "bird" a legizgalmasabb nyelvi jelenség, ahol jelentés szintjén az indoeurópai nyelvcsalád tagjai utólag találnak egymásra.
A most már retrónak számító Madárfészekből, és a még retróbb Örült nők ketrecéből ismerhetjük a "madár" megjelölést a femininebb homoszexuálisokra: angolszász szlengben "bird", és franciában "folles". (Abba most ne menjünk bele, hogy a "folles" átvitt értelmű jelentése madár, vagy tollaskodó, vagy bolond-e, mert ezen a szubkulturális szinten csak körülírások léteznek, ha nincs egyetlen elfogadott frappáns magyar kifejezés. Talán a 90-es és 2000-es években a hajtűdobáló volt ennek a megfelelője. Ahol is a tollazat talán átment a hajzat jelentéstartományába? Nem tudom, nem vagyok Nádasdy, csak bűnösen-naivan nyelvészkedek. Abból indulok ki, amit ismerek. Respect az Őrült nők ketrece magyar címadójának, mert nehéz dolga volt.)
Egy régebbi kubai infóm szerint az Antillákon a "paharó" (fonetikusan) egyszerre jelenti a madarat és a b betűvel kezdődő csúnya magyar szót, azon belül is a "tömött" felet. A köznyelvben szégyenteli árnyalata van, mert a macsoid társadalmakban elítélendő a "tömött" szerep, a szubkulturális nyelvben már nem annyira. Egy nyelvész biztosan vissza tudja fejteni a paharó és a bird közös gyökét.
Portugál területen élő spanyol forrásom szerint viszont az ő nyelvükön egy szintén szárnyas, ámde bogár, a katica, "mariquita" a feminin melegek általános megjelölése.
Valamiért a szárnnyal való rendelkezés és a homoszexualitás összefügg az indoeurópai nyelvekben, én ugyan nem értem, miért.

A fentebbi angol szövegrész az 1983-as magyar szinkronban így szól (Szakácsi Sándor nagyszerű hangján):
"Szerintem csak a madarak néznek ki jól kitömve... mert elsősorban ők... olyan passzívak."

Ez azért érdekes, mert tudomásom szerint az angolszász szlengben nem használják a "passzív" szót azokra a férfiakra, akiket "kitömnek". A magyar meleg szlengben ez viszont évtizedek óta általános. Nemzetközileg a "top" (aki felül van, a "tömő") és a "bottom" (aki alul van, a "tömött") a partnerkeresőknél használt kifejezés. (Meg az "uni", ami mindkettő.)
Itt viszont már összeér a finnugor is az indoeurópaival, mert mi szépen átvettük a rétegnyelvünkbe a művelt latintól a "passzív" kifejezést, ami olyan jól hangzik magyarul :) Kíváncsi vagyok, volt-e valaha valami finnugor eredetije.

Szóval szerintem Perkins talán a Nagy Alf tudta nélkül belevitt egy kis gay-coded nyelvezetet a szerepébe. Maga is egy szép közeliben úgy nyújtogatja nyakát, mint egy madár, és gyakran csámcsog magokon.

Ennyi lettem volna :)
aCCaTt0nE 2020.06.14 15:53:30
@Field64: Mint a világ legagyonelmezettebb filmjének, a Psychonak rengeteg olvasata van. Feminista és queer mindenképpen, de szerintem még kutyatartó és vegán is :) Ez a pszichológiai felfejtés, amit te is leírtál, bizonyára a legközelebb áll ahhoz, amit Hitchcock és forgatókönyvírója elképzelt. (A Bloch-regényt nem olvastam, nem tudom, érdemes-e.) De a többi is ugyanúgy releváns.
Én úgy érzem, Perkins belelátott és belevitt egyfajta érdekes szexuális identitászavart Norman karakterébe - különben nem tudott volna olyan jól átlényegülni a saját anyjává. Ez már túlmutat az Ödipusz-komplexuson. Ha Norman képes megélni a nőiségét is, akkor nyugodtan lehet transzvesztitának nevezni. Ezért nem szeretem a film végi bullshitelést, Hitchkocktól ez teljesen idegen, néha jobb meghagyni a néző számára az értelmezési lehetőségeket.
Csodálom, hogy néhány egészen frivol mozzanat benne maradhatott a filmben. Amikor először láttam, nem hittem el, hogy zöld utat kapott Perkins seggriszáló felmenése a lépcsőn. Nem rossz látvány, csak megdöbbentő, és számomra ezért sem kétséges, hogy volt Normannek többféle szexuális identitás, vagy akár orientációja is. Tulajdonképpen nőként egy fallikus szimbólummal gyilokszexeli meg a szőke nőt.

"Ne nézzél madárnak", illetve "Nem tollas a hátam", viszont aki megtollasodik, az jól jár... ki érti ezt? :D
aCCaTt0nE 2020.07.03 01:02:45
@Weißkopf: Igét én sem írtam, ha jól veszem ki a saját szavaimból. Befejezett melléknévi igenevet ("tömött") igen, de azt is csak azért, hogy magyarul érzékeltessem a passzív homoszexuális fél hozzávetőleges jelentését. "Kubai infóm" egy brit b.zi szlengben "shag"-nek nevezett partner volt, akivel mellesleg jókat beszélgettem, és ez is előkerült. Lehet, hogy a Real Academia Española szótára nem fedi le a teljes szubkulturális jelentéstartományt.
Ha a földrajzi problémáról van szó, lehet, hogy "kubai shagem" a maga országán kívül csak Dominikán járt, és egyből általánosított, hogy a passzív meleg a teljes Antillákon így van megnevezve. Ki nem szokott nagyokat mondani, amikor betájolja a partnere érdeklődési körét, majd azt megragadva akarja ágyba vinni őt? :)
MovieCops ROCCO ÉS FIVÉREI 2019.12.02 06:00:00
Luchino Visconti az olasz – sőt talán az egyetemes – filmművészet egyik legvitatottabb alkotója. Művész mivoltát ugyan nem szokták kétségbe vonni, de már életében sokat polemizáltak arról, vajon nincs-e nagyon túlértékelve, hiszen kései filmjeiről a személye iránt oly elfogult baloldali értelmiség…..
aCCaTt0nE 2020.06.28 07:21:46
1.

Végül is Bereményi Géza új könyve (önéletírása), a Magyar Copperfield adott ösztönzést, hogy újra nekifogjak a Rocconak. A tinédzser fiú polgárosodott anyja és fogorvos nevelőapja egy este némán térnek haza a moziból, "valami Visconti" filmjéről. Később hülyeségnek nevezik az egészet, mert egy vidékről a nagyváros vérkeringésébe került család tagjai szétzüllenek: kurváznak, lopnak, verekednek, márpedig ez nem igaz, ők már csak tudják. Az író ott jön rá, hogy nagyon is megérintette a szüleit a film: magukra ismertek.
Úgy éreztem, addig nem akarom folytatni a könyvet, amíg meg nem néztem a Rocco és fivéreit.

Ahogy A kaland után is írtam, megjött a kedvem az olaszokhoz, úgyhogy passzolt a hangulatomhoz a film. Most úgy éreztem, Viscontinak jobban állt a neorealizmusból örökölt megközelítés, mert ezek a figurák számomra sokkal jobban éltek és égtek a vásznon, mint a későbbi, inkább allegorikus karakterei, akik számomra borzasztó hidegséget árasztottak (a filmek tónusával együtt - kivéve a Halál Velencébent). A Rocco és fivéreit sem éreztem kevésbé távolságtartónak, viszont rengeteg finom, érzéki megnyilvánulást találtam benne, amelyek pont emiatt voltak erőteljesebbek. Pl. Claudia Cardinale zavara az elején az igen gyorsan lezavart családok közötti perpatvarban; Simone álságos megnyilvánulásai és erotikus csók-leheletei a "Zongoratanárnő" monológja alatt; vagy a - gondolom a Szünet előtti jelenetben - Rocco naiv konyhafilozofálgatása, amellyel mégis képes könnyet kicsalni a prostituált szeméből (amely később fordítva megismétlődik).
Ez a finomság fordult át valóban melodrámába. A film felétől fokozatosan éreztem, hogy már nincsenek kiemelve a hangsúlyok, hanem már csak a hangsúly létezik némi fellélegzéssel. De engem az ilyesmi nem nem zavar. Egy hasonló tónusváltás miatt még a 2000-es évek elején is idegenkedés tárgya volt műértő körökben az Alkonyattól pirkadatig c. Rodríguez-Tarantino film. Mert hát ilyet nem szabad csinálni. Nem is ennél a filmnél, hanem a Nibelungenlied olvasása közben jöttem rá, hogy nincs új a nap alatt: az idealizált, udvari-lovagi kifinomult németség mindenféle indoklás nélkül változik át vérontó különítménnyé a sztori második felében. De menjünk vissza még régebbre: mi történik Homérosz két kanonizált hőstörténetében? Az Íliász egy komoly háborús drámai eposz, az Odüsszeia meg a road movie-k őse egy addig perifériára szorult mellékszereplő kiemelésével.
A Rocco folytatását is Ciro és Vincenzo hétköznapi életének alakulásával képzelem el, mégpedig Pasolini rendezésében.
Bocs, de megrögzött balliberálbolsevistamarxistasatöbbiként abban nem értek egyet, hogy a kisfiú későbbi életútja pozitív lesz, mint a vele párhuzamba állított Vincenzoé. Luca "Vincenzo útját választja, a hétköznapi élet küzdelmeit és örömeit (...)"? Dehogyis! Ki van zárva! Számomra ők ugyanúgy betagozódnak majd az épülő "olasz gazdasági csodába", a tégla- és panelbunkerok mélyén élő szellemileg lezüllesztett indusztriális és fogyasztói létmódba, ahogy a többi Alfa Romeo-munkás, akiknek az a legfőbb örömük, ha lógás közben megolajozhatják és séróba rendezhetik a fejszőrzetüket - ami szintén a kapitalizmus felülről erőltetett konzum-esztétikája (arra a séróigazító statisztára eléggé felfigyeltem a kép jobb széle felé). Nekik legfeljebb annyi érzelmi és értelmi szabadság maradt, hogy munkaszünetben megvegyék a film során többször is felbukkanó standnál az aktuális bulvárlapot, vagy egy rövid ideig lelkizzenek a hozzátartozóikkal. Semmi több, mert szól a sziréna, menni kell vissza melózni, még csak erkölcsi példát sem lehet olyankor mutatni egy-egy rokonnak, mert a gyár és a termelés érdekei prioritást élveznek.
Luca "önfeledt" szökdelése a paneldzsungel mélyébe már csak azért sem felemelő, mert korábban ugyanebben a környezetben, éjszaka láttuk már, mivé tud zülleni a korábbi testvérszellem. (A házak tövében lejátszódó bunyóra gondolok Simone és Rocco között.)
Rocconak és fivéreinek története számomra ezért sokkal inkább jelenti a generációkon átívelő és továbböröklődő feladást, megadást, és agressziót, mint az amúgy is kétes integrációra való képességet. Luca örömszökdelése a záróbeállításban az én szememben inkább Pasolini meztelenül üvöltő Apa-figuráját vetíti elő a Teorémából.
aCCaTt0nE 2020.06.28 07:22:41
2.

Nagyon szeretem, ha észrevétlenül telik a filmidő. Az elátkozottakat és a Ludwigot pl. halálosan untam, a Rocco esetében viszont másfél óránál éreztem olyasmit, hogy még alig telt el fél óra. (A film második felében már több szünetet kellett beiktatnom, mert nem voltam felkészülve erre a tragikus terhelésre.)
A szubjektív időélményhez tartozik egy kis értetlenség a részemről. Lehet, hogy az angolból dolgozó feliratfordító "hibája", de nem tudok elmenni amellett, hogy a kéjnő kijelenti az ágyjelenetben: "Micsoda egy nap! Először a havazás, aztán az apám, majd a menekülés...". Miközben az egyik korábbi edzőtermi jelenetben az edző már megjegyezte, hogy Simone három hónapja náluk boxol. Nadia megjelenése a szuterénlakásban jóval azelőtt történt, az erotikus jelenet pedig már akkor, amikor Simone átigazolt egy másik egyesülethez. Ez kontinuitási-, fordítói probléma, vagy direkt időérzék-összezavarás? Utóbbit már csak a József és testvérei-inspiráció miatt is el tudnám képzelni. Thomas Mann csodálatosan érzékeltette a történelem nélküli kor mitikus időfelfogását abban a fejezetben, amelyben szinte incesztusba hajlóan fejezi ki vonzódását a fiához Jákob - aki lehet, hogy már nem is AZ a Jákob, aki a pogányoktól emigrált. :)

Érdemes megemlíteni, hogy mind a Rocco, mind A párduc (amit én még nem láttam) Martin Scorsese kedvenc filmjei közé tartozik, több más olasz filmmel együtt. A tárgyalt alkotást a legszebben fényképezett fekete-fehér filmek egyikének tartja, méltán isteníti Giuseppe Rottunot, a hatása is nyilvánvaló a művészetére, ha csak a Dühöngő bikát nézzük.
Egyébként is érdemes szemezgetni Scorsese listájából:
www.mentalfloss.com/article/567952/martin-scorsese-favorite-movies-list

Nem tartom kizártnak, hogy a meggyalázott nő képsorait és dramaturgiai jelentőségét 12 évvel később a más ligában játszó Lucio Fulci is felhasználta a Non si sevizia un paperino-ban (Ne zaklasd a kiskacsát!). Bár ott hálistennek legalább a megerőszakolás kimaradt. Az már tényleg túl sok lett volna. Fulci csak később vesztette el az arányérzékét. Ennek még utána fogok nézni az életrajzi kötetében, ami megvan digitálisan, de bár kiadhatnék ennyi pénzt a papíralapú könyvre:
www.amazon.com/Beyond-Terror-Films-Lucio-Fulci/dp/1903254906
Az biztos - mert büszkén elismerte, hogy Fellini Il bidone (Szélhámosok) c. filmje inspirálta a szerpentinre felkapaszkodó, majd magára hagyott alak képét.

A színészekről nem akartam külön megemlékezni, de Katina Paxinou, ez a görög asszony annyira kiválóan hozza az olasz Mammát a maga csekély játékidejében, hogy legszívesebben visszautaznék az időben, és külön spin-offokat rendeznék olasz mammákról az ő és Anna Magnani főszereplésével! :D

Még egy vizuális érdekességet hadd említsek. Én nem láttam a filmben "Pafundi" plakátos beállításokat.
Viszont egy borzalmas összekarcolós, képkockáról képkockára darabosan mozgó effektet alkalmaztak, hogy eltüntessék az elrontott családnevet.
drive.google.com/file/d/13688T-vQtZGX4H58t1_mAmT1pvqsksDd/view?usp=sharing
Egy korábbi jelenetben szintén volt ilyen, de már nem akarom visszakeresni. Ha jól emlékszem, a boxmérkőzés helyszínül szolgáló csarnok öltözőjében, vagy előterében a jobb felső sarokban szerepelt ugyanez a szemmel láthatóan idegen gányolás. Akkor ezt valószínűleg a restaurált 2015-ös Blu Ray kiadásra tartogatták. Én észre se vettem volna a bakit, de így mindent megtettek azért, hogy feltűnő legyen. Mondjuk nekem tisztára olyannak tűnt, mint egy korabeli eltüntetős trükk. Remélem, az is volt, mert 2015-ben ez már botrányos lett volna.
MovieCops A KALAND 2020.06.15 06:00:00
A filmművészet egyik legeredetibb tehetsége, az olasz Michelangelo Antonioni munkássága már a művész életében is viták kereszttüzében állt. A leggyakoribb és legkézenfekvőbb kifogás a filmjeivel szemben az volt, hogy túl hosszúak (két óra körüliek) és unalmasak. Empatikusabb bírálók azt…..
aCCaTt0nE 2020.06.15 18:23:53
A 2010-es évek vége felé elkezdtek megszaporodni a hosszú filmek, amiket igazából sorozatként adnak el. Azt látom, hogy végre megint mintha lenne igény hosszasan elidőzni a szereplő arcán, testhelyzetén, térben elfoglalt helyén, több időt tölteni az adott szituációban, alaposabban megismerni, és nem csak úgy felvázolni, majd megoldani a problémát - már ha meg lesz oldva. Antonioni ebben is már hatvan éve úttörő volt. Én nagyon kíváncsi lennék, hogy a lassan csordogáló sorozatok kedvelői frissen látva A kalandot mit gondolnának a filmről, vagy a pszeudo-trilógia másik két darabjáról.
Én soha nem találtam unalmasnak Antonionit. Amikor kamaszként próbáltam keresni a kívülállóságom okát, nekem nem magányos szuperhősök, vagy sci-fi/fantasy/kalandfilm-figurák (ekkor már futott a Baljós árnyak) nyújtották az azonosulási pontot, hanem ezek a lelkibeteg nagypolgárok, noha mi sajnos épp csak középpolgárok voltunk, nem a nagyburzsoázié tagjai. Antonioni és Bergman figuráit egészen korán elkezdtem érteni. Nem hogy unalom nem zajlott egyikük filmjében sem, hanem ott történtek az események a kimondatlan szavakban, a színészi gesztusokban - és a tájban. A mai napig tudom, hogy mit éreznek az adott szituációban, számomra ezért nehéz belekezdeni egy keményebb Bergman-filmbe. Emlékszem, Az éjszaka is kicsinált egy kicsit. Fél napig én is abban a sivárságban léteztem. Nem kellett volna megfogadnom a Brian élete stáblistája végén kiírt tanácsot ;)
Írtam már, hogy A kaland számomra egy kicsit élettelibb volt Antonioni későbbi filmjeinél. Erről az eredeti olasz hang is biztos tehet - főleg, hogy a magyar hangban rendre elsikkadnak a környezetzajok - de az is, hogy a film alatt beutazzuk fél Dél-Olaszországot. Pont ez a tájábrázolás tesz nagyon jót a filmnek: a dél-olasz életteliség kontrasztja a főszereplők érzelmi beszűkültségével. Az éjszakában és a Napfogyatkozásban erre a vonatkoztatási rendszerre már nem lesz szüksége a Mesternek, ezekben a nagyvárosi táj már alapból elidegenítő.

A kedvencem a harangtorony-jelenet, amikor a város több templomtornya is felel Monica Vitti random kolompolására: számomra azt üzente, hogy az örökkévalóságnak szánt díszletek között még rengeteg ilyen érzelmileg instabil, elidegenedett párocska kószál, de igazi kapcsolat, vagy bármilyen érzelmi viszonyulás soha nem lesz közöttük sem férfi-nő szinten, sem pár-pár szinten, vagyis társadalmi beágyazódottság szintjén (a film első fele nagyon finoman, tökéletesen mutatja be a műbarátság, a műérzelmek- és viszonyulások egész tárházát). Legfeljebb csak távolról üzengetnek egymásnak (mint Fellini Édes életében a néma lány Marcellonak). Nekem ehhez nem kell több magyarázat, mert... ott van a vásznon :)
Szerintem egyébként Fellini sem magyarázta túl, nem akart ő sem ítélkezni, inkább ő is csak beleérezve láttatott. Igaz, hogy naturálisabban.
aCCaTt0nE 2020.06.21 03:41:32
@Dan da Man:
Akkor én leszek az ellenzék ellenzéke.
A posztmodern megközelítésed teljesen helytálló. Ezért én úgy gondolom, hogy te nem fogod fel, mit akart közölni anno a szerzői filmes. Mégis csak 60+ év telt el azóta, fejlődött a filmnyelv, de a régi problémák ugyanúgy érvényben vannak, csak nehezebb dekódolni őket. Ha meg akarod érteni, akkor most már utána kell kutakodnod a 60-as évek olasz "gazdasági csodájának", az olasz szerzői film kibontakozásának, az "unalom esztétikájának", és a "filmművészet nagykorúvá válásának" USA-tól Európán át a szovjet filmgyártásig. Valóban, ez nagyobb energiabefektetéssel jár. Viszont tudatlanságból leszarozni bármilyen, a korszakban készült filmet egyszerűen nem fair.
Ez már művészettörténet. Ha nem nézel utána, hogy az adott korszak filmgyártásában mit jelentettek a filmképek, akkor nincs értelme arról társalogni, hogy neked ezek manapság jelentenek-e valamit.
aCCaTt0nE 2020.06.22 17:50:20
@Field64: Az addig teljesen rendben van, hogy eltérő az ízlésünk, nem is ezt vitatom. De ez alapján nem tartom jogosnak, hogy le vannak sznobozva a szerzői filmesek, vagy azok kedvelői. Az igaz, hogy vannak köldöknézegetős, lilaködös alkotók, vannak sznobok, akik feltétel nélkül bezabálják az artisztikumot, és abban is van valami, hogy közülük sokan a bölcsészkarok hallgatói közül kerülnek ki. Jé! Még én is. De ez pusztán egy több évtizedes általánosítás és hergelés a bölcsészek ellen. Abba hadd ne menjek bele, hogy a véleményformáló értelmiség hány százaléka bölcsész, és hogy a magyar kritikai közgondolkodás mennyivel lenne még ennél is mélyebben a béka segge alatt, ha ők naponta többször nem nyilvánulnának meg közéleti kérdésekben.
Szerintem inkább arról van szó, hogy egy "köldöknézegetős" szerzői filmesnek nem tudjuk dekódolni az üzenetét. Nekem is vannak ilyenek, ráadásul a midcultból is hozok példát. Nekem pl. Jean Luc Godard, és a Coen-testvérek azok, akiket nem szeretek, nem tudok értelmezni, átélni, az égvilágon semmilyen érzés nem fog el a filmjeik láttán. De ennek ellenére nem fogom értéktelennek nyilvánítani, hanem tudomásul veszem, hogy igenis velem van a "probléma".
Még ha meg is kapom az értelmezés kulcsait egy elemző filmkritikában, akkor is csak nézek, hogy "jó oké, most már értem...", de továbbra sem mozgatnak meg. Szóval csak azért, mert nem értem, vagy nekem nem fekszik egy kifejezésmód, nem fair az ebből fakadó frusztrációimat a szerzői filmesen és a közönségen leverni.
Igenis van, hogy a néző a hülye. Sokáig én magam is kézzel-lábbal tiltakoztam ez ellen az álláspont ellen, de egyre inkább visszajön. (Déjà vum van, ezt szerintem már írtam ide.)
Julie Newmar amerikai színésznő, táncosnő és médiaszemélyiség különleges helyet foglal el a szívemben. Ő volt ugyanis az első „színésznő szerelmem”, akibe nyolcévesen habarodtam bele, miután láttam őt a Mackenna aranya (1969) című westernben. Sajnos szerelmünk nem tudott igazán szárba szökkenni,…..
aCCaTt0nE 2020.04.19 10:02:17
Egy fajsúlyos középfelnémet filmdráma után úgy döntöttem, kell egy levezetés, ezért megnéztem a Wong Foo, Kösz mindent! Julie Newmar-t. A tárgyalt színésznőt igazából nem is ismerem, de a filmet megnézve most már szinte szégyellem magam. Az 1966-os Batmant, azt a vérbeli camp movie-t ismerem és szeretem, de abban pont nem ő alakította Mrs. Catwomant, hanem csak a tévésorozatban. Szóval vannak hiányosságaim.
(És sorry, hogy ide írtam, de sem a Priscillához, sem a Wong Foo-hoz nem volt külön bejegyzés :) )

Ahogy szokják mondani, az első negyed óra döntő fontosságú. Én Patrick Swayze, de főleg a szinkronhangja, Szakácsi Sándor miatt vártam ki az első fél órát. Olyan furcsa volt, hogy Szakácsi komolyabban vette a szerepet, mint Swayze, az viszont a színész játékából is rögtön lejött, hogy ő lenne itt az amerikai Bernadette (a Priscillából).
Laklóth Aladár is simulékonyabban hozta a Penge megnyilvánulásait. Bár amikor először megláttam Wesley Snipest, azt mondtam, nincs az az isten, hogy egy ennyire kigyúrt férfiállat nyerjen a "pucckirálynő" választáson. Aztán meggyőzött, mert emlékeztem, hogy anno pont ezért voltam szkeptikus a szálkásan izmos Guy Pearce-féle Feliciával kapcsolatban. A forgatókönyvíró bizonyára számított erre az ambivalenciára, ezért is tett bele egy hősi jelenetet a vége felé, amikor a feka drag queen lezseren felemelte az ágyneműtartót. Nekem késő-harminconévesen ebbe bele szokott fájdulni a derekam :D
Leguizamo magyar hangja viszont nem tetszett: ez a latino sokkal kikapósabbat érdemelt volna, mondjuk egy Alföldi Robihoz hasonlót (a Priscillában Felicia). De meg lehetett szokni.

Direkt meghallgattam a jeleneteiket két különböző nyelven, és az eredeti hangok számomra inkább tűntek karikatúrának, mint komolyan vett szerepnek. Mármint így első blikkre. Úgyhogy végül a magyar szikronnál döntöttem, és végül nem bántam meg.

Baromi érdekesnek találtam, hogy míg általában a műfaji filmek a középrésznél ülnek le, a Wong Foo pont pont akkor vált érdekessé. Lerí az egészről, hogy a road movie-szál csak egy beetetés volt. Gyanítom, hogy az eredeti szinopszis ott kezdődött, hogy "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, hogy Redneckfalván (félhivatalos neve Snájdigville) megjelent három nőimitátor, akik humoros jelenetek során megtanították a falu népét a női emancipációra".
Ezek a jelenetek sokszor gyomorszorítóan indie-drámásnak tűntek, rendezés szempontjából némelyik a mai napig nem megszokott akármelyik hollywoodi Oscar-aspiráns műben. Mintha ezek közé vegyültek volna az "ami a Priscillából kimaradt", és az "amit a Priscillából újrahasznosíthatunk" - jelenetek. Utóbbiak sajnos elég feltűnőek voltak, és ezeken a helyeken tűntek a leggyengébbnek.

Kifejezetten izgalmas volt Swayze és Snipes karakterfejlődése - azok a mozis utalások! Leguizamo figurája viszont olyan jobb híján Rómeó és Júliásra lett írva - ezt a Priscilla nagyon ügyesen elkerülte a független komikus karakterrel.

Nem gondoltam volna, hogy a nyomozati szálból egy ennyire parádés western-karikatúra lesz. Sajnálom, hogy nem mertek rátromfolni, és meglépni a sheriff és a nőbántalmazó bunkó összejövését. Pedig mennyi előjele volt!

A betétdalok nem voltak annyira ikonikusak, mint a Priscillában. Az USA-beli LGBTstb. közösségnek lehet, hogy jelentett valamit a 90-es évek elején a soundtrack, és lehet, hogy a mai napig jelent, viszont a Priscillában sokkal jobban eltalált, nemzetközileg a mai napig elismert örökérvényű buzislágereken lehetett megrökönyödni, bulizni, vagy andalogni.

Még egy coming out a végére:
ez az első film, amiben értékelni tudtam Patrick Swayze színészi teljesítményét, mert amúgy egy borzalmasan túlértékelt alaknak tartom.

Szóval, Vaya con dios, Miss Chi Chi :)

(Erről jut eszembe, miért nem volt egy Ne-na-na-na a végére??? OK, a Cyndi Laupert is elfogadjuk. Meg azt a Salt N Pepát is.)
aCCaTt0nE 2020.04.22 21:31:58
@Field64: Kicsit hagytam ülepedni az élményeket :) Bizony, Hosszú Frigyesben meg lehet bízni, ha minőségre vágysz. Ma szemmel nézve hosszú és vontatottnak tűnhet a Nibelungok I-II., és kicsit már outdated, ahogy szokták mondani: pl. Attila és hunjai konkrétan majomemberekként vannak ábrázolva. De azért Lang dicséretére legyen mondva, az ős-árják sem jobbak az olvasatában, sőt. Döbbenetes a drámaisága.
Érdemes azért elolvasni előtte Márton László fordítását a kommentárokkal együtt, hogy mennyire kedélyesen gúnyolta már a névtelen Szerző is a burgund udvartartást, amikor a feudalizmus még élt és virult.
Én utána még elolvastam a sztori ősibb elemekkel tarkított izlandi verzióját, a Völsunga sagát, hogy mitológiailag jobban képben legyek... az a Nibelungokhoz képest egy horror-elemekkel tűzdelt mese, de legalább jobban a lényegre koncentrál. És most megpróbálkozom Wagnerrel :D Az Operában egyszer már sikerült NEM bealudni a Parsifalon! Nincs kifogásom az operák ellen, csak sikerüljön ráhangolódnom.

Ha már ilyen nagyszerűen átkötöttem a zenéhez, a Wong Foo-ról szerintem most már be fog ugrani a Girl Just Wanna Have Fun, ha más nem is :) Priscilláék tényleg jobban válogattak. Lehet, hogy több pénzük volt jogdíjra? A Madárfészeknél is csak a We Are Familyre emlékszem mint ikonikus számra, de ezt szerintem már beszéltük is.
Valószínűleg minden férfi arra vágyott a 80-as években, hogy olyan stílusosan emelje föl a párját, mint a Swayze a Dirty Dancingben... Én nem bírom elviselni azt a filmet, de általában a táncfilmekkel így vagyok. A Szombat esti lázban annyi érdekesség volt azért, hogy valamennyire tudta érzékeltetni Tony szociokulturális hátterét, plusz Travolta impulzív színész volt. (Elvileg volt egy közvetlen folytatása is, na azt nem láttam, szerintem nem is szeretném, viszont közben Brian De Palma Antonioni-koppincsában, a Blow Outban ügyesen ugrott be Travolta egy jó kis főszerepre.)
A Flashdance megint csak pillanatokat villantott fel a hősnő életéből, a többi nagyon nem érdekelt... Érdekes, mennyire divatban voltak ezek a táncfilmek, és mennyire letűntek. Egyedül Ettora Scola A bál c. filmjét szerettem, de az nagyon más kategória, ahogy a Ginger és Fred c. "táncfilm" :)
aCCaTt0nE 2020.04.26 03:00:25
@Field64: A Tótfalusira pont nem gondoltam, pedig annyira adta volna magát! Mondjuk évekkel ezelőtt eladtam a példányomat pénzhiány miatt... Azt az egyébként nagyon jó kis könyvet inkább akkor szoktam volt elővenni, amikor utólag vissza akartam keresni egy opera cselekményét. Előre soha nem olvastam el, mert máig sem szeretem a spoilereket, még az operákban sem. Lepjen meg az a szerző! És nekem is kihívás, hogy ismeretlenül mit fogok fel az egész dalműből.
Most is csak azért tettem kivételt, mert mégis egy 14 órás monstre ciklusról van szó, ami Márton László szerint olyannyira saját mitológiát teremt, hogy a feldolgozások körében is külön kezelendő. Én elolvastam a próza Eddát, a Völsungát, a Nibelungokat (a Thidreks- vagy Thedriks sagát nem, mert nincs magyar fordítása), és ha ez a nagypofájú Wagner nekem a saját képére formálja a mitológiát, akkor kell egy vezérfonal. Teszem azt, Komjáthy Mondák könyvéhez nem kell, mert nála otthon vagyok, bár ő is Wagnerhez hasonlóan jár el, csak nem olyan heroikus módon.
De hogy a jó életbe nem jutott eszembe Tótfalusi? Na mindegy. Utólag el fogom olvasni, valahol a neten biztos fönn van. Szerencsére találtam egy nagyon jó Wagner-képregényfeldolgozást P. Craig Russelltől, aki úgy látszik, a fél életét arra tette föl, hogy lelkiismeretesen operákat ültessen át a képregény közegébe. Nem tudom, hogyan lehetséges, de innen szabadon letölthető:
getcomics.info/other-comics/the-ring-of-the-nibelung-book-i-iv-collection-2000-2001/

És tényleg, a maga médiumában legalább olyan jól csinálja, mint Fritz Lang. Ha zenetanár lennék, én ezeket (is) tanítanám. Érdekes, hogy Wagner zenei motívumait képregénykockákkal fogalmazza meg. Kiváló kiindulópont volt az operához a szintén Rheingoldnak nevezett első része. Ami operaként szépen el van nyújtva. Pedig csak 2 és fél órás. A Metropolitan Opera 1990-es felvételét gyűrtem le, mert ahhoz volt magyar felirat.
Szerintem ha nem olvasom el a képregényt, akkor egy óráig azon gyötrődök, hogy ki az a Gollam-figura, aki megjelenik a víz alatt ;) Mert kb. egy óra után kap nevet.
Erről jut eszembe, Tolkien utálta Wagner ideologizált művét, ennek ellenére több lényeges motivikus átvételt véltem felfedezni A Gyűrűk Urához. És ezek biztosan nem származhatnak a Wagner által is használt forrásművekből. (Már tuti, hogy egy könyvtárfalnyi szakirodalmat szültek meg erről a zenetörténészek.)
Önmagában a játékidő kb. második aranymetszésénél elhangzó átok is harsog a "plágiumtól". Alberich szájából hangzik el, miután Wotan erőszakkal elvette tőle a Gyűrűt:

"Dem Tode verfallen, feßle den Feigen die Furcht:
solang er lebt, sterb' er lechzend dahin,
des Ringes Herr als des Ringes Knecht:
bis in meiner Hand den geraubten wieder ich halte!"

Nyersfordításban, bár nagyon sokat kopott a németem, és ez ráadásul 19. századi szöveg, én meg nem vagyok egy Nádasdy:
"(Ha) közeleg a halála, ízlelje meg a félelem gyümölcsét:
Míg életben van, küzdjön a halálfélelemmel
a Gyűrű Ura - inkább a Gyűrű Szolgája,
Amíg az Elraboltat
Én ismét nem tartom a kezemben!"

Alberich eredeti áriájának librettoja (majd kijavít, aki jobban bírja a nyelvet):
www.aria-database.com/search.php?individualAria=860

Nagyon elkanyarodtunk, de az eredeti témához igazából nincs több hozzáfűznivalóm...

Viszont az alkotói válságra van két jó gyógyírem: Az egyik Gertler Viktor rendezésében a szerintem nagyon alulértékelt, vagy keveset emlegetett És akkor a pasas...
A másik természetesen a Nyolc és Fél :)
MovieCops ŐRÜLT NŐK KETRECE 2019.12.30 06:00:00
CHARRIER: (Maga elé emelve, hunyorogva nézi a tányérját.) Milyen különös tányérok ezek… ALBIN: (Ránéz az övére, és ő is meglátja a frivol díszítést.) Óóó! CHARRIER: (Továbbra is eltartja magától a tányérját.)  Ahogy elnézem, játszadozó fiatalok, nem? Vagy nem? ALBIN: Tudja, annyi a tányér ebben a…..
aCCaTt0nE 2019.12.30 23:49:49
@Field64:

2.

Térjünk vissza.
Molinaro filmje szerintem is remekül szólítja meg a köztes állapotban lévő nézőket - ha ez nem sértés. Fentebb már céloztam rá: a "Ti" egy részére. Azokra gondolok, akik bizonyos aspektusokban elfogadják az azonos neműek önreprezentációját (pl. heteró külsőségek szerint együtt élő párok), másokban viszont nem (pl. gyermeknevelés). Ez Alain Delon kapcsán került elő legutóbb. Megint csak bocs, hogy "Ti" és "Mi" relációban taglalom a gondolataimat, de ebben a tárgyban nem tudom másként. Ha elkezdeném a Ti-1., Ti-2... mentén rangsorolni a Kinsey-skála nullpontjától a heteró felé tartó orientációkat, azzal csak azt a hibát követném el, amit az LGBTstb. mozgalom belülről: minden egyes viszonyulásra új betűt kéne ráragasztanom, ezzel belső vitát váltanék ki, és már magam sem tudnám, hogy a Júdeai Nemzeti Fronthoz, vagy a Júdea Népe fronthoz tartozom-e. Tényleg van egy ilyen belső terminológiai vita: maradjunk az LGBT-nél, vagy bővítsük? Ha igen, hogyan? LGBTQ - de mit jelent a Q betű Queerje? LGBTQIA - de miért vannak megkülönböztetve az I mint interszexuálsiok és A mint aszexuálisok, ha a Q mint Queer mindent magába foglal? Ez minden egyes Pride alkalmával elő szokott kerülni a workshopokon, ezért én inkább kimaradok belőlük, nem is untatlak ezzel tovább. Én jobb híján az LGBTstb.-t használom, most már ironikusan.

Na megint térjünk vissza.
Az Őrült nők ketrece megszólíthatja akár a homofóbokat is, kivéve a legbigottabbakat. Mert van azonosulási pont: ahogy te is írtad, a működő házassági melodráma, ami szexuális orientációtól független. És még ki is lehet ezeket nevetni - csak a homofóbok nem tudják, hogy ezzel önmaguk polgári degenerációit is kinevetik. (Ismét Pasolini: a házasság egy polgári csökevény :) )
Ugyanígy működik a Szólíts a neveden!, ami ugyanolyan sémák mentén gerjeszt konfliktusokat, mint amik nemektől függetlenül egy heteró tinédzser és egy harmincas ember kapcsolatára volnának jellemzők. Itt is van azonosulási pont. Melyik tinédzsernek nem volt idősebb szerelme, és vice versa?
(Mellékes megjegyzés: ha még nem láttad a filmet, inkább olvasd el a könyvet, mert Luca Guadagnino indokolatlanul primitív filmezési technikája felháborító!)

De ha már nálam sem találnak be a poénok, én sem tudok röhögni rajtuk, az gyanús. Legutóbb a mainstream piacra szánt I Love You, Philip Morrisnál találkoztam ezzel - Ha nem érzek katarzist a hihetetlenül drámaiasan előkészített plot pointokon, akkor gond van. Azt hiszem, ez a másik véglet: amikor az elfogadás leple alatt igenis a kiröhögés metódusa működik.
Az Őrült nők ketrece is egy szélesebb piacra szánt műremek volt, de európai érzékenységgel előadva.

P.S.
Nahát! Annyira örülök, hogy rajtam kívül más is lakott a régi Baszmannaja utcában!!! :)
aCCaTt0nE 2019.12.31 17:02:02
@Field64: Akkor mégsem fogalmaztam világosan :-/ Csakis olyan relációban használtam a "ti"-t és a "mi"-t, hogy egyszerűen vannak olyan művek, amiknek a célja csak a mi-csoport identitáserősítése, vágykielégítése, ilyesmi. Pl. egy punk-film, vagy egy nunsploitation, de akár a pornó esetében én is a "ti"-kategóriába tartozom, nem nekem szól... De hasonló a Pride felvonulás is. Szerintem már írtam ezt is, de semmi különbséget nem látok eközött és egy szüreti felvonulás, motoros felvonulás, vagy karneváli menet között. Na mindegy, ebben úgysem fogunk egyetérteni :)

A Philadelphia biztosan jelentős film, holott semmire nem emlékszem belőle Tom Hanksen kívül. A Túl a barátságont szerettem, mert teljesen atipikus amerikai film egy tajvani rendező panteista szemléletén keresztül (ez sajnos azóta kiveszett belőle). A Szólíts a neveden!-ről már írtam, hogy vizuálisan egy nulla, a rendezője színészt tud vezetni, de az operatőrével nem tud mit kezdeni. Guadagnino a Suspiriában is sokszor biztonsági játékot játszott a különböző pontokra lerakott húsz kamerával: "majd bevágom, amelyik jó lesz" :D
Viszont az a "melegfilm", ami óriási hatással volt rám, aminél különb drámát én még nem láttam a témában, az Oscar-díjas Holdfény volt.

Várom a Portyán és a Sebastiane ismertetőket is. Részemről megértek már az újranézésre.
aCCaTt0nE 2019.12.31 21:55:09
@Field64: Ja, még azt akartam megkérdezni, hol olvashatnék utána annak, amit Márkus Lászlóról írtál. Mármint hogy valami szervi rendellenességből kifolyólag inkább aszexuális volt.
MovieCops ARANYLÁZ 2019.05.27 06:00:00
Charlie Chaplin (1889–1977) filmes pályafutása már a némafilmkorszakban elkezdődött. Chaplin azon kevesek közé tartozott, akiknek karrierjét nem törte derékba a hangosfilm megjelenése. Igazi polihisztor volt a szakmában: nem csupán színészkedett, hanem filmjeinek általában ő volt a…..
aCCaTt0nE 2019.06.01 13:21:57
@Field64: Jó gondolat, hogy inkább magunkat formáljuk hozzá a filmhez. Eddig ezt így nem tudtam megfogalmazni :) Velem is ez a helyzet: ha pl. az Ördögűzőt nézem, képes vagyok visszahelyezkedni (igaz, az idő előrehaladtával egyre kevésbé) a korszak szellemiségébe, amikor ezek az effektek még ijesztőek voltak, ez a lassú hangulatkeltés még bőven elég volt.

Ha a Patyomkin páncélos és Ejzenstejn szexualitásának összefüggéséről szeretnél olvasni, ajánlom figyelmedbe Dominique Fernandez Ganümédész elrablása c. kötetét, amely ugyan elég régi, de talán még mindig releváns. Antikvár példányok még vannak belőle. A homoszexualitás kultúrtörténetével foglalkozik, úgy emlékszem Ejzenstejn külön fejezetet kapott benne. Szerintem a szerző el is vetette a sulykot, amikor a felmeredő ágyúcsövekbe falloszokat látott bele :D (Mondjuk mi mást lehetne?) Amúgy egy remek könyv- és filmajánló. Annak idején én is ezt használtam, amikor identitáskerestem, vele találtam rá Roger Peyrefitte-re, Thomas Mannra, Viscontira, Fassbinderre és a Querellre, hú, mennyi minden(ki)re!
aCCaTt0nE 2019.06.01 13:23:18
@Field64: Ja, írtam a Hús és vérre is egyet :) Kicsit nehéz volt megtalálni, mert minden más blogon kerestem, csak az archív régi...-ben nem.
MovieCops ELÁTKOZOTTAK 2019.04.15 06:00:00
„Egy olyan család történetét akartam elmondani,  amelyben minden bűn büntetlenül marad.” (Luchino Visconti) Luchino Visconti történelmi miliőbe helyezett családeposza, az 1969-ben bemutatott Elátkozottak az egyik toplistámon is szerepel. Először a tévében láttam: nagyon tetszett az erős…..
aCCaTt0nE 2019.04.20 10:46:14
@Field64: Az Ég áldjon meg, nem volt itt semmiféle vállalhatatlan iromány! :) Ez egy blog, jóval népibb műfaj, mint az esszé, vagy a tanulmány, szóval beleférnek kissebb el ütések és hejesirási hibák ;)
aCCaTt0nE 2019.04.20 11:14:22
@Field64: Az nem izgalmas :) Természetesen elfogadom a döntésedet. Belegondolva nekem is volt privát művem, amit inkább töröltem a netről (remélem, véglegesen, mert szakmailag kikezdhető).