Adatok
aCCaTt0nE
0 bejegyzést írt és 97 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Huszárik Zoltán első játékfilmje Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával készült. Az előkészületek már a hatvanas évek második felében elkezdődtek, a forgatókönyvet azonban az illetékesek csak többszöri átdolgozás után tartották megvalósításra alkalmasnak. A rendező először az olasz…..
aCCaTt0nE
2021.05.03 11:43:02
@Field64:
A Wikipedia egy lexikon, ezért persze elvárás, hogy lelketlenül ollózd össze az anyagot. Ezzel szemben az egyetemen a bölcsészeknél kifejezetten szerették kiemelni, hogy attól még nem lesz egy szakmunka több az átlagosnál, ha gazdag az irodalomjegyzéke, de nincs benne önálló gondolat vagy problémafelvetés. Persze, egy gondolatot alá kell támasztani húsz hivatkozással (lehetőleg minél több nyelvű szakirodalommal), mert az olllyan tudományos, rámutat az olvasottságra, de leginkább arra, hogy mennyire szereti az illető magára kiverni a szellemi f@szt :)
Izgalmas keletkezéstörténeteket olvasni, de szeretem, ha az író is jelen van az írásban.
Most, hogy mondod, hová lett a Frigyláda-poszt?
A Wikipedia egy lexikon, ezért persze elvárás, hogy lelketlenül ollózd össze az anyagot. Ezzel szemben az egyetemen a bölcsészeknél kifejezetten szerették kiemelni, hogy attól még nem lesz egy szakmunka több az átlagosnál, ha gazdag az irodalomjegyzéke, de nincs benne önálló gondolat vagy problémafelvetés. Persze, egy gondolatot alá kell támasztani húsz hivatkozással (lehetőleg minél több nyelvű szakirodalommal), mert az olllyan tudományos, rámutat az olvasottságra, de leginkább arra, hogy mennyire szereti az illető magára kiverni a szellemi f@szt :)
Izgalmas keletkezéstörténeteket olvasni, de szeretem, ha az író is jelen van az írásban.
Most, hogy mondod, hová lett a Frigyláda-poszt?
aCCaTt0nE
2021.05.22 11:21:47
@István Torma:
Huszárik a sajátos filmnyelvével és dramaturgiai elképzeléseivel nem hiszem, hogy világhírű lett volna, akkor sem, ha csak a Művész szálát hagyja meg a filmben. Sőt szerintem az úgy egy önmagában gyönyörűen fényképezett, de átlagos őrült alkotó toposszal játszó film lett volna, amiből már éppen elég van a filmtörténetben.
Nem baj az, ha valami csak nekünk, magyaroknak szól. A "jelenkori" (70/80-as évekbeli) jelenetek egyáltalán nem feleslegesek, mert egy önmagára és a tágabb magyar kultúrtörténeti kontextusra is reflektáló színész jellemrajzát kapjuk meg (rébuszokban ugyan), ami Huszáriknak fontos volt nemcsak önmaga, de Latinovits Zoltán miatt is, aki eredetileg a főszerepet játszotta volna. Latinovits gyakran elvonult Lipótmezőre "töltekezni", ez a motívum külön jelentőséget kap. Dajka Margit Majmunkája is visszaközön az Anya képében, ő az összekötő elem Csontváry, a Színész, és a rejtélyes Bohóc-figura között. (Nem csak az ajándék bohócról van szó. Holl István alakította a Bohóc figuráját a Kilenclyukú hídnál, de én is csak utólagos olvasmányokból tudom a filmbeli szerepét. Máig nem teljesen tiszta, mi volt a rendeltetése.) A valamiért parkolópályára állított Huszárik is jogosan érezhette úgy, hogy ki kell adnia magából az egzisztenciális bizonytalanságot pontosan ezekkel a filmes eszközökkel, mert ezekben tudott kiteljesedni.
Amit nagyon sajnálok, az a tervezett tévéfilmsorozat elkaszálása. Rengeteg nyersanyag készült a Csontváryhoz, ezeknek egy töredékét mentette át Huszárik abba a zavarosan zseniális nagyjátékfilmbe.
Huszárik a sajátos filmnyelvével és dramaturgiai elképzeléseivel nem hiszem, hogy világhírű lett volna, akkor sem, ha csak a Művész szálát hagyja meg a filmben. Sőt szerintem az úgy egy önmagában gyönyörűen fényképezett, de átlagos őrült alkotó toposszal játszó film lett volna, amiből már éppen elég van a filmtörténetben.
Nem baj az, ha valami csak nekünk, magyaroknak szól. A "jelenkori" (70/80-as évekbeli) jelenetek egyáltalán nem feleslegesek, mert egy önmagára és a tágabb magyar kultúrtörténeti kontextusra is reflektáló színész jellemrajzát kapjuk meg (rébuszokban ugyan), ami Huszáriknak fontos volt nemcsak önmaga, de Latinovits Zoltán miatt is, aki eredetileg a főszerepet játszotta volna. Latinovits gyakran elvonult Lipótmezőre "töltekezni", ez a motívum külön jelentőséget kap. Dajka Margit Majmunkája is visszaközön az Anya képében, ő az összekötő elem Csontváry, a Színész, és a rejtélyes Bohóc-figura között. (Nem csak az ajándék bohócról van szó. Holl István alakította a Bohóc figuráját a Kilenclyukú hídnál, de én is csak utólagos olvasmányokból tudom a filmbeli szerepét. Máig nem teljesen tiszta, mi volt a rendeltetése.) A valamiért parkolópályára állított Huszárik is jogosan érezhette úgy, hogy ki kell adnia magából az egzisztenciális bizonytalanságot pontosan ezekkel a filmes eszközökkel, mert ezekben tudott kiteljesedni.
Amit nagyon sajnálok, az a tervezett tévéfilmsorozat elkaszálása. Rengeteg nyersanyag készült a Csontváryhoz, ezeknek egy töredékét mentette át Huszárik abba a zavarosan zseniális nagyjátékfilmbe.
Schneiderné: Kérlek, Mátyás, siess! Kilenc órakor szervírozzák a szupét. Schneider úr: Mit csinálnak a micsodával? Schneiderné: Szervírozzák a szupét. És a legfőbb ideje, hogy te is estélyi dresszbe öltözz! Schneider úr: Dresszbe, én? Hát mi vagyok én? Futballista?
Székely István 1931-ben…..
Minden idők legnépszerűbb olasz színésznője, Sophia Loren 1934. szeptember 20-án született Rómában. Eredeti neve: Sofia Costanza Brigida Villani Scicolone. Édesanyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta állapotos nejét, és csak Sophia születése után tért vissza egy kis időre a…..
Léteznek olyan filmtörténeti jelentőségű művek, amelyekről valószínűleg azok is hallottak már, akik még nem látták őket. Ilyen például az Elfújta a szél (1939), a Casablanca (1942) vagy Federico Fellini 1960-ban bemutatott remeke, Az édes élet. A cím olasz megfelelője, a dolce vita a magyar…..
aCCaTt0nE
2021.01.09 08:57:47
@Field64: A Caliguláról azért ugye még nem mondtál le? :)
Megosztó véget ért a Trónok harca, már nincs is a közbeszédben (legfeljebb az előzménysorozat előkészületeiről szólnak hírek), de én állítom, hogy ha nincs a Brass-Guccione-féle Caligula, akkor nem teljesedik ki a mainstreamben a történelmi-politikai sexploitation sem. Szóval van fontossága.
Megosztó véget ért a Trónok harca, már nincs is a közbeszédben (legfeljebb az előzménysorozat előkészületeiről szólnak hírek), de én állítom, hogy ha nincs a Brass-Guccione-féle Caligula, akkor nem teljesedik ki a mainstreamben a történelmi-politikai sexploitation sem. Szóval van fontossága.
aCCaTt0nE
2021.01.09 17:16:03
@Field64: Írtam a Dallesandrohoz, ne maradjon már komment és észrevétel nélkül, ha már ennyit dolgoztál vele, és nekem is megjött a kedvem a színészhez. :) Csak az archívrégiidőkben találtam meg a cikket, az előző blogon nem, de oda már nem is lenne érdemes kommentelni.
A Csámpáskirálynőt előre is köszönöm! :D
A Csámpáskirálynőt előre is köszönöm! :D
aCCaTt0nE
2021.01.10 09:03:13
@Field64: Bármikor szívesen olvasok egy-egy, lassan évszázadot túlélt operett történetéről, mert ez valami csodálatra méltó. Öt év múlva lesz ötven éves a Rocky Horror Picture Show, hamvas ifjúságom revelációértékű underground művészeti terméke, ami szintén töretlen népszerűséggel élte túl az elmúlt majdnem fél évszázadot. Neki ugye az a különlegessége, hogy a színpadi darab a filmváltozattal együtt a mai napig underground kultstátusznak örvend úgy, hogy mindkettő csak minimálisan öregedett, de akkor is a javára. Ez nem sok musicalről mondható el. A Csárdáskirálynőről sem, ami soha nem volt underground, úgyhogy elég rossz párhuzamot állítottam fel :D De van-e a magyar popkultúrában olyan zenés termék, amelyik ugyanolyan intenzitással él a mai napig a színpadon és a filmvásznon egyaránt? Talán, ha a Képzelt riportot megfilmesítik az eredeti szereplőgárdával.
Alles in Allem, kíváncsi vagyok a Die Csárdásfürstin 1971-es feldolgozásának forgatási körülményeire, mivel ezekről online nem sok információt találtam.
Hogy egy kicsit visszacsatoljak Az édes élethez: a Fellinihez képest tejfölösszájú Paolo Sorrentino La grande bellezzája egy nagyszerű utánérzés volt, mégsem tudott újat mutatni univerzális szinten.
Alles in Allem, kíváncsi vagyok a Die Csárdásfürstin 1971-es feldolgozásának forgatási körülményeire, mivel ezekről online nem sok információt találtam.
Hogy egy kicsit visszacsatoljak Az édes élethez: a Fellinihez képest tejfölösszájú Paolo Sorrentino La grande bellezzája egy nagyszerű utánérzés volt, mégsem tudott újat mutatni univerzális szinten.
Terence Stamp (Egyesült Királyság, London, Stepney, 1938. július 22.) angol színész az 1960-as évek elején kezdett filmezni. Már legelső filmszerepe nemzetközileg ismertté tette a nevét. Az 1960-as évek egyik legígéretesebb és legjelentősebb új sztárjának számított, ekkoriban olyan világhírű…..
Az 1989-ben bemutatott A testőrök visszatérnek Richard Lester testőrtrilógiájának befejező része, amely id. Alexandre Dumas Húsz év múlva című regényén alapul. Előzményei: A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (1973), A négy testőr, avagy a Milady bosszúja (1974). Bár az első két film…..
aCCaTt0nE
2020.12.12 18:53:20
@Teakbois: Micsoda címek! Kálás höszönetem. Kénytelen vagyok most már egy saját mappát elkülöníteni Reednek valamelyik vinyómon.
aCCaTt0nE
2020.12.12 20:35:02
@Field64: Találtam belőle egy 1080p-s BDripet. Azt hiszem, Dallesandro testtájékának részletei megérdemlik a lehetőségekhez mérten legjobb felbontást. Már csak a felirat legyen passzentos, vagy időzíthető, mert továbbra is olyan jól tudok franciául, mint amikor megszülettem.
aCCaTt0nE
2020.12.12 22:52:27
Az olasz Gualtiero Jacopetti és alkotótársa, Franco Prosperi a filmtörténet rossz hírű alkotói közé tartoznak. Egyesek szerint korukat megelőző filmes zsenik voltak, akik tabukat nem ismerő témaválasztásaikkal, vitathatatlan vizuális tehetségre valló látásmódjukkal valósággal forradalmasították a…..
aCCaTt0nE
2020.07.23 04:52:49
@Teakbois:
Nem annyira új, a 2000-es évek közepe felé, amikor a filmtöris diskurzusba is bekerültek az addig nem igazán elismert zsánerek, akkor kezdtek tapogatózni a magas szakmabeliek. A film noir úgy tűnik, vállalható volt, mert mint utólag kiderült, a francia újhullám alkotóira, vagy Orson Welles művészetére szintén nagy hatást gyakorolt.
Az évtized-ezred fordulóján nekünk még pl. Hitchhock kapcsán úgy tanították, hogy thriller=bűnügyi film, de ennél tovább nem mentünk, a szűkebb-tágabb halmazba tartozó zsánerfilmek nemigen képezték elemzés tárgyát. (Ha venném a fáradságot, megnézném, hogy az 1997-es magyar szaksajtó használta-e egyáltalán a blaxploitation kifejezést a Jackie Brown kapcsán.) A zsánerfilmezés még akkor is inkább egy "tűrt" kategóriába tartozott, természetesen a szerzői film előtérbe tolásával.
Közben 2004-2005-ben megjelent a Fangoria magazin, és én, aki a horror kedvelőjének tartottam magam, az addig nagyra tartott filmes műveltségemmel csak kapkodtam a fejemet az újságcikkek csípőből lökött kifejezései között: giallo, gore, splatter, slasher, és különféle előtagokkal ellátott exploitationök... Én akkoriban kezdtem internetes fórumokat vizslatni, hogy felzárkózzak.
Talán az akadémikus filmesztéták úgy gondolták, hogy a film noir honosításhoz elengedhetetlen egy olyan terminus tükörfordításos magyarítása, amit meg kellett volna hagyni eredetiben, miközben alig tudtak valamit az informális szubkultúrák nyelvezetéről, terjesztési formáiról az internet korában, de mint kiderült, már korábban a VHS-korszakban lemaradtak. Mi mindig egy kis spéttel reagálunk a változásokra.
Én úgy érzékeltem, hogy a social media hazai berobbanásával váltak egyre inkább a tágabb felhasználói közösség számára is elérhetővé a szubkulturális termékek. A 2010-es évektől már végre természetes volt, hogy a művészértelmiség egy része (ami az informális szférából "felemelkedve" szerzett tudományos fokozatot - vagy nem, viszont különösen nyitott volt) beemelje az elit diskurzusba az odáig a filmművészet peremvidékére szorított alkotásokat.
De közmegegyezés szerintem azóta sincs, és ahogy a kihalásos alapon működő hazai tudományos elitet ismerem, nem mernék jóslatokba bocsátkozni, hogy egyáltalán valamikor lesz.
Mint a jelen példa mutatja, egy-egy magyar filmesztétikai szakkifejezés a mai napig képes zavarokat okozni.
Nem annyira új, a 2000-es évek közepe felé, amikor a filmtöris diskurzusba is bekerültek az addig nem igazán elismert zsánerek, akkor kezdtek tapogatózni a magas szakmabeliek. A film noir úgy tűnik, vállalható volt, mert mint utólag kiderült, a francia újhullám alkotóira, vagy Orson Welles művészetére szintén nagy hatást gyakorolt.
Az évtized-ezred fordulóján nekünk még pl. Hitchhock kapcsán úgy tanították, hogy thriller=bűnügyi film, de ennél tovább nem mentünk, a szűkebb-tágabb halmazba tartozó zsánerfilmek nemigen képezték elemzés tárgyát. (Ha venném a fáradságot, megnézném, hogy az 1997-es magyar szaksajtó használta-e egyáltalán a blaxploitation kifejezést a Jackie Brown kapcsán.) A zsánerfilmezés még akkor is inkább egy "tűrt" kategóriába tartozott, természetesen a szerzői film előtérbe tolásával.
Közben 2004-2005-ben megjelent a Fangoria magazin, és én, aki a horror kedvelőjének tartottam magam, az addig nagyra tartott filmes műveltségemmel csak kapkodtam a fejemet az újságcikkek csípőből lökött kifejezései között: giallo, gore, splatter, slasher, és különféle előtagokkal ellátott exploitationök... Én akkoriban kezdtem internetes fórumokat vizslatni, hogy felzárkózzak.
Talán az akadémikus filmesztéták úgy gondolták, hogy a film noir honosításhoz elengedhetetlen egy olyan terminus tükörfordításos magyarítása, amit meg kellett volna hagyni eredetiben, miközben alig tudtak valamit az informális szubkultúrák nyelvezetéről, terjesztési formáiról az internet korában, de mint kiderült, már korábban a VHS-korszakban lemaradtak. Mi mindig egy kis spéttel reagálunk a változásokra.
Én úgy érzékeltem, hogy a social media hazai berobbanásával váltak egyre inkább a tágabb felhasználói közösség számára is elérhetővé a szubkulturális termékek. A 2010-es évektől már végre természetes volt, hogy a művészértelmiség egy része (ami az informális szférából "felemelkedve" szerzett tudományos fokozatot - vagy nem, viszont különösen nyitott volt) beemelje az elit diskurzusba az odáig a filmművészet peremvidékére szorított alkotásokat.
De közmegegyezés szerintem azóta sincs, és ahogy a kihalásos alapon működő hazai tudományos elitet ismerem, nem mernék jóslatokba bocsátkozni, hogy egyáltalán valamikor lesz.
Mint a jelen példa mutatja, egy-egy magyar filmesztétikai szakkifejezés a mai napig képes zavarokat okozni.
aCCaTt0nE
2020.10.31 01:09:20
@Field64: Elősorban annak örülök, hogy hamar visszatérsz a szünet után, másodsorban annak, hogy Leni munkássága is majd reflektorfénybe kerül.
Személyes érintettségemmel ellentétben kénytelen vagyok hódolni Riefenstahl nagysága előtt, mert egymaga meghatározta a Führernek és mozgalmának komplett filmes ikonográfiáját. S ez a mai napig nem csak lenyűgöző, hanem sajnos-nemsajnos használatban van. Még serdülőkoromban, a 90-es évek dereka felé olvastam egy cikket, amiben az állt, hogy Torgyán József megtiltotta a fotósoknak, hogy békaperspektívából fényképezzék (ezt a cikket egy békaperspektívából mutatott fotó illusztrálta). Akkoriban még nem voltunk ennyire ellátva vizuális információkkal, csak később értettem meg, pont Leni kapcsán, hogy mi volt a kifogás lényege. Azóta is - pártállástól függetlenül - a lejárató cikkek szokásos kísérőeleme az alulról fényképezett, mondandójától gyűlöletbe torzult pofát vágó politikai ellenfél.
(Mondjuk fura, hogy pont Chaplin nem használta föl ezt a gaget A Diktátor forgatásakor.)
A Cannibal Holocaustról más a véleményünk, de szerintem ezen egyszer már végigmentünk (vagy romlik a memóriám). Szerintem Deodato egyetlen bűne az állatok valódi lemészárlása volt, viszont ez biztosította a korabeli néző megvezetését. Ma már gond nélkül kivitelezhető animatronikus modellekkel és CGI-jal az állatmészárlás (muszáj is, mert szerencsére minden forgatáson ott a PETA), de a 70-es évek végétől a DVD-korszak rendezői kommentáros korszakáig az adta a film erejét, hogy bizonytalan volt a néző: vajon ez ténylegesen egy snuff film? Az eredmény etikailag egyértelműen elítélendő, de esztétikailag Riefenstahloz hasonlóan nem védhetetelen.
Deodato tömegmédiáról alkotott véleménye még egészen optimista volt 1980-ban, amikor úgy vélte, hogy hasonló jelenetek egyszerűen nem játszódhatnak le egyetlen televízió képernyőjén sem. Hát azóta már sok mindent láttunk.
Személyes érintettségemmel ellentétben kénytelen vagyok hódolni Riefenstahl nagysága előtt, mert egymaga meghatározta a Führernek és mozgalmának komplett filmes ikonográfiáját. S ez a mai napig nem csak lenyűgöző, hanem sajnos-nemsajnos használatban van. Még serdülőkoromban, a 90-es évek dereka felé olvastam egy cikket, amiben az állt, hogy Torgyán József megtiltotta a fotósoknak, hogy békaperspektívából fényképezzék (ezt a cikket egy békaperspektívából mutatott fotó illusztrálta). Akkoriban még nem voltunk ennyire ellátva vizuális információkkal, csak később értettem meg, pont Leni kapcsán, hogy mi volt a kifogás lényege. Azóta is - pártállástól függetlenül - a lejárató cikkek szokásos kísérőeleme az alulról fényképezett, mondandójától gyűlöletbe torzult pofát vágó politikai ellenfél.
(Mondjuk fura, hogy pont Chaplin nem használta föl ezt a gaget A Diktátor forgatásakor.)
A Cannibal Holocaustról más a véleményünk, de szerintem ezen egyszer már végigmentünk (vagy romlik a memóriám). Szerintem Deodato egyetlen bűne az állatok valódi lemészárlása volt, viszont ez biztosította a korabeli néző megvezetését. Ma már gond nélkül kivitelezhető animatronikus modellekkel és CGI-jal az állatmészárlás (muszáj is, mert szerencsére minden forgatáson ott a PETA), de a 70-es évek végétől a DVD-korszak rendezői kommentáros korszakáig az adta a film erejét, hogy bizonytalan volt a néző: vajon ez ténylegesen egy snuff film? Az eredmény etikailag egyértelműen elítélendő, de esztétikailag Riefenstahloz hasonlóan nem védhetetelen.
Deodato tömegmédiáról alkotott véleménye még egészen optimista volt 1980-ban, amikor úgy vélte, hogy hasonló jelenetek egyszerűen nem játszódhatnak le egyetlen televízió képernyőjén sem. Hát azóta már sok mindent láttunk.
„Vörös, barna, omló romok közül, eltemetett utak végéről, elsüllyedt szobák sarkából, otthonok beomlott tűzhelye mögül, régi életek nevével és névtelenül, félbetört oszlopok, torzók, lezuhant lépcsők, évszázadok óta eszméletlen boltíveken túlról és kívülről, vulkánhoz és égaljhoz érve: az ifjú…..
Kamaszkoromban nagyon szerettem a középkorban játszódó kalandos regényeket és filmeket. Igazából ez most is így van, elvégre két kedvenc történelmi korszakom az ókor és a középkor, mert annak idején szerintem ezeket tanították a legérdekesebben a tanáraim. S ha egy ilyen kosztümös filmnek régi…..
Stag: Nem tűrhetünk országunk területén semmiféle háborút, még ilyen kis mini magánháborút sem! Edit: Tudja maga, mennyit költenek a világon háborús célokra? Stag: Évi négyszáz milliárdot. Edit: Nos az én játékom csupán... Stag: Beteges és ártalmas... Edit: Miért? Mert azoknak, akik a…..
aCCaTt0nE
2020.07.19 20:22:51
@Field64:
Olyan jó ez a blog: el lehet kalandozni a témától, az OP mégis megérti, mire gondolok :)
Aranymívesné... nem rémlik, pedig régen még Krúdyt is megpróbáltam falni. Félsikerrel.
Engem nem nyűgöztek le a zsíros ételleírásai és a budai körzetbejárásai, mert Szegediként úgy éreztem, nincs mivel megfeleltetni. Tagadhatatlanul hangulatosak voltak azok a novellák, de nem tudtam beléjük élni magam. Viszont Huszárik vizualitása annyira agybanyúló volt, hogy egyetlen képkocka elég lenne az aranymívesné szerep beazonosításához. Most direkt nem nézek utána. Majd újranézem, ha írsz róla. Igazán írhatnál róla, mert újranézném :)
Minden egyes életszakaszomban mást jelentett a Szindbád. Azt hiszem, az első komoly magyar "művészfilmes" élményemet akkor éltem át, amikor úgy gondoltam, hogy megértettem, mit akar közölni egy filmművész a "Nem itt kezdődött romlásom"-szöveggel, majd az azt követő gyorsvágásos asszociációval. Akkoriban az revelációval ért fel. De most mégsem írom le, hogy miért. Majd ha lesz róla blogbejegyzés :)
Ugyan gimnazista koromban amit csak lehetett, elolvastam Huszárikról és a műveiről, megnéztem, hosszasan elemezgettem az összes rövidfilmjét (a kevés számú VHS-eim egyikeként meg is tartottam azt azokat tartalmazó kazettát), de biztosan van olyan információ, ami újat tud mondani.
Csárdáskirálynő: ha még erről is képes lennél ismertetőt írni, hát én örömömben beugranék a nagybőgőbe :D
A filmváltozat forgatási körülményeiről, kritikai- és sajtóvisszhangjáról vajmi keveset találtam. Pedig - ahogy már írtam - szerintem dramaturgiailag elég jól sűrített filmet sikerült összehozni, és Anna Moffonak még a magyarul előadni próbált betétjét ('Muzsikáljál szomorúan...') is meg tudtam bocsátani, mert lerí a karakterről, hogy totál részeg. Ilyen állapotban szerintem én sem artikulálnék jobban :D
Olyan jó ez a blog: el lehet kalandozni a témától, az OP mégis megérti, mire gondolok :)
Aranymívesné... nem rémlik, pedig régen még Krúdyt is megpróbáltam falni. Félsikerrel.
Engem nem nyűgöztek le a zsíros ételleírásai és a budai körzetbejárásai, mert Szegediként úgy éreztem, nincs mivel megfeleltetni. Tagadhatatlanul hangulatosak voltak azok a novellák, de nem tudtam beléjük élni magam. Viszont Huszárik vizualitása annyira agybanyúló volt, hogy egyetlen képkocka elég lenne az aranymívesné szerep beazonosításához. Most direkt nem nézek utána. Majd újranézem, ha írsz róla. Igazán írhatnál róla, mert újranézném :)
Minden egyes életszakaszomban mást jelentett a Szindbád. Azt hiszem, az első komoly magyar "művészfilmes" élményemet akkor éltem át, amikor úgy gondoltam, hogy megértettem, mit akar közölni egy filmművész a "Nem itt kezdődött romlásom"-szöveggel, majd az azt követő gyorsvágásos asszociációval. Akkoriban az revelációval ért fel. De most mégsem írom le, hogy miért. Majd ha lesz róla blogbejegyzés :)
Ugyan gimnazista koromban amit csak lehetett, elolvastam Huszárikról és a műveiről, megnéztem, hosszasan elemezgettem az összes rövidfilmjét (a kevés számú VHS-eim egyikeként meg is tartottam azt azokat tartalmazó kazettát), de biztosan van olyan információ, ami újat tud mondani.
Csárdáskirálynő: ha még erről is képes lennél ismertetőt írni, hát én örömömben beugranék a nagybőgőbe :D
A filmváltozat forgatási körülményeiről, kritikai- és sajtóvisszhangjáról vajmi keveset találtam. Pedig - ahogy már írtam - szerintem dramaturgiailag elég jól sűrített filmet sikerült összehozni, és Anna Moffonak még a magyarul előadni próbált betétjét ('Muzsikáljál szomorúan...') is meg tudtam bocsátani, mert lerí a karakterről, hogy totál részeg. Ilyen állapotban szerintem én sem artikulálnék jobban :D
aCCaTt0nE
2020.07.20 07:44:04
@Field64:
Én úgy tudom, hogy Huszárik a Csontváry után tervezte elkészíteni A feleségem történetét, csak közbejött a halála.
Szirtes András Balázs Béla Stúdiós filmrendezőt, aki személyesen ismerte az Elégiát is fotografáló Tóth Jánost egyszer felkerestem az akkori műhelylakásában egy teljesen más ügyből kifolyólag. (Fritz Lang frissen restaurált Metropolisát feliratoztam, ahhoz kértem útmutatót.) Akkor mondta el, hogy "Tóthjanó" nélkül bizony nem lett volna sem Huszárik, sem a megújuló Makk: szinte minden vizuális poént a "Tóthjanó" talált ki, csak aztán a személye feledésbe merült. Ezért hasonlít annyira a Szerelem és a Macskajáték annyira a Huszárik-filmekhez, és a 141 perc a befejezetlen mondatból c. Fábri-filmhez. Ezen febuzdulva meg is próbáltam felkeresni az operatőrt a Szirtes által megadott lakcímen, de nem jártam sikerrel. "Tóthjanó" sajnos tavaly elhunyt.
Tényleg egy Kozma vezetéknevű pasi miatt utasítottak el egy bemutatót, amikor Joseph Kosmának köszönhettük a második legismertebb nemzetközi magyar slágert, a Hulló leveleket? :D A későbbi abszolúte nem magyar Vlagyimir Kozmáról nem is beszélve.
Bergmanról én is sok hülyeséget olvastam, szerencsére azok az ötletszinttől nem jutottak el a tervezési fázisig sem. (Fellini-Bergman kooperáció? Kizárt.) Mozart még jól állt neki, de egy Bergman-Streisand musical??? Na ne :D
Remélem, nem abból az elvetélt ötletből lett végül a Yentl, amit a negyedéig sem bírtam nézni. Szerintem egyébként a Funny Girl sem méltó a hírnevére.
Én úgy tudom, hogy Huszárik a Csontváry után tervezte elkészíteni A feleségem történetét, csak közbejött a halála.
Szirtes András Balázs Béla Stúdiós filmrendezőt, aki személyesen ismerte az Elégiát is fotografáló Tóth Jánost egyszer felkerestem az akkori műhelylakásában egy teljesen más ügyből kifolyólag. (Fritz Lang frissen restaurált Metropolisát feliratoztam, ahhoz kértem útmutatót.) Akkor mondta el, hogy "Tóthjanó" nélkül bizony nem lett volna sem Huszárik, sem a megújuló Makk: szinte minden vizuális poént a "Tóthjanó" talált ki, csak aztán a személye feledésbe merült. Ezért hasonlít annyira a Szerelem és a Macskajáték annyira a Huszárik-filmekhez, és a 141 perc a befejezetlen mondatból c. Fábri-filmhez. Ezen febuzdulva meg is próbáltam felkeresni az operatőrt a Szirtes által megadott lakcímen, de nem jártam sikerrel. "Tóthjanó" sajnos tavaly elhunyt.
Tényleg egy Kozma vezetéknevű pasi miatt utasítottak el egy bemutatót, amikor Joseph Kosmának köszönhettük a második legismertebb nemzetközi magyar slágert, a Hulló leveleket? :D A későbbi abszolúte nem magyar Vlagyimir Kozmáról nem is beszélve.
Bergmanról én is sok hülyeséget olvastam, szerencsére azok az ötletszinttől nem jutottak el a tervezési fázisig sem. (Fellini-Bergman kooperáció? Kizárt.) Mozart még jól állt neki, de egy Bergman-Streisand musical??? Na ne :D
Remélem, nem abból az elvetélt ötletből lett végül a Yentl, amit a negyedéig sem bírtam nézni. Szerintem egyébként a Funny Girl sem méltó a hírnevére.
„Nyilazzatok: a seb rózsát terem, Mely nyílni fog az örök kertbe fenn!
Nyilazzatok: minden nyíl szárny nekem Feléd, örök hazám, ó végtelen!
Nyilazzatok: bíbor dísz lesz sebem. Mely hirdeti: halálon győzelem!
Nyilazzatok: kínom megszentelem Isten vitéze én, az Úr velem!
Nyilazzatok: én már…..
aCCaTt0nE
2020.07.08 12:41:20
@Field64: Ez lett volna a következő kérdésem, hogy a hollywoodiasság és a keresztényellenesség biztosan annyira kéz a kézben járnak-e.
aCCaTt0nE
2020.07.08 14:28:15
@MAXVAL bircaman közíró: A filmteoretika szempontjából lényegtelen, hogy mi a vezető irány.
aCCaTt0nE
2020.07.08 15:36:51
@MAXVAL bircaman közíró: Nem értelek, most két külön dolgot próbálsz egy platformra terelni. A független filmekkel van problémád, vagy a tömegfilmekkel? Ha az utóbbiakkal, akkor miért ebbe a topicba írsz?
A két Sebestyén-film erősen rétegfilm, tehát nem juthat el a szélesebb néprétegekhez (a "kisemberhez"), ezért nem is befolyásolhatja radikálisan a tömegízlést. Akkor mi a probléma?
A két Sebestyén-film erősen rétegfilm, tehát nem juthat el a szélesebb néprétegekhez (a "kisemberhez"), ezért nem is befolyásolhatja radikálisan a tömegízlést. Akkor mi a probléma?
Idén hatvanesztendős minden idők egyik leghíresebb filmje, a Psycho (1960), a negyven éve elhunyt Alfred Hitchcock mesterműve. Alapjául Robert Bloch megtörtént bűnügyet feldolgozó regénye szolgált, amelyből Joseph Stefano írt bravúros forgatókönyvet. A filmet Hitchcock saját produkcióban, a…..
aCCaTt0nE
2020.06.14 15:53:30
@Field64: Mint a világ legagyonelmezettebb filmjének, a Psychonak rengeteg olvasata van. Feminista és queer mindenképpen, de szerintem még kutyatartó és vegán is :) Ez a pszichológiai felfejtés, amit te is leírtál, bizonyára a legközelebb áll ahhoz, amit Hitchcock és forgatókönyvírója elképzelt. (A Bloch-regényt nem olvastam, nem tudom, érdemes-e.) De a többi is ugyanúgy releváns.
Én úgy érzem, Perkins belelátott és belevitt egyfajta érdekes szexuális identitászavart Norman karakterébe - különben nem tudott volna olyan jól átlényegülni a saját anyjává. Ez már túlmutat az Ödipusz-komplexuson. Ha Norman képes megélni a nőiségét is, akkor nyugodtan lehet transzvesztitának nevezni. Ezért nem szeretem a film végi bullshitelést, Hitchkocktól ez teljesen idegen, néha jobb meghagyni a néző számára az értelmezési lehetőségeket.
Csodálom, hogy néhány egészen frivol mozzanat benne maradhatott a filmben. Amikor először láttam, nem hittem el, hogy zöld utat kapott Perkins seggriszáló felmenése a lépcsőn. Nem rossz látvány, csak megdöbbentő, és számomra ezért sem kétséges, hogy volt Normannek többféle szexuális identitás, vagy akár orientációja is. Tulajdonképpen nőként egy fallikus szimbólummal gyilokszexeli meg a szőke nőt.
"Ne nézzél madárnak", illetve "Nem tollas a hátam", viszont aki megtollasodik, az jól jár... ki érti ezt? :D
Én úgy érzem, Perkins belelátott és belevitt egyfajta érdekes szexuális identitászavart Norman karakterébe - különben nem tudott volna olyan jól átlényegülni a saját anyjává. Ez már túlmutat az Ödipusz-komplexuson. Ha Norman képes megélni a nőiségét is, akkor nyugodtan lehet transzvesztitának nevezni. Ezért nem szeretem a film végi bullshitelést, Hitchkocktól ez teljesen idegen, néha jobb meghagyni a néző számára az értelmezési lehetőségeket.
Csodálom, hogy néhány egészen frivol mozzanat benne maradhatott a filmben. Amikor először láttam, nem hittem el, hogy zöld utat kapott Perkins seggriszáló felmenése a lépcsőn. Nem rossz látvány, csak megdöbbentő, és számomra ezért sem kétséges, hogy volt Normannek többféle szexuális identitás, vagy akár orientációja is. Tulajdonképpen nőként egy fallikus szimbólummal gyilokszexeli meg a szőke nőt.
"Ne nézzél madárnak", illetve "Nem tollas a hátam", viszont aki megtollasodik, az jól jár... ki érti ezt? :D
aCCaTt0nE
2020.07.03 01:02:45
@Weißkopf: Igét én sem írtam, ha jól veszem ki a saját szavaimból. Befejezett melléknévi igenevet ("tömött") igen, de azt is csak azért, hogy magyarul érzékeltessem a passzív homoszexuális fél hozzávetőleges jelentését. "Kubai infóm" egy brit b.zi szlengben "shag"-nek nevezett partner volt, akivel mellesleg jókat beszélgettem, és ez is előkerült. Lehet, hogy a Real Academia Española szótára nem fedi le a teljes szubkulturális jelentéstartományt.
Ha a földrajzi problémáról van szó, lehet, hogy "kubai shagem" a maga országán kívül csak Dominikán járt, és egyből általánosított, hogy a passzív meleg a teljes Antillákon így van megnevezve. Ki nem szokott nagyokat mondani, amikor betájolja a partnere érdeklődési körét, majd azt megragadva akarja ágyba vinni őt? :)
Ha a földrajzi problémáról van szó, lehet, hogy "kubai shagem" a maga országán kívül csak Dominikán járt, és egyből általánosított, hogy a passzív meleg a teljes Antillákon így van megnevezve. Ki nem szokott nagyokat mondani, amikor betájolja a partnere érdeklődési körét, majd azt megragadva akarja ágyba vinni őt? :)
Luchino Visconti az olasz – sőt talán az egyetemes – filmművészet egyik legvitatottabb alkotója. Művész mivoltát ugyan nem szokták kétségbe vonni, de már életében sokat polemizáltak arról, vajon nincs-e nagyon túlértékelve, hiszen kései filmjeiről a személye iránt oly elfogult baloldali értelmiség…..
aCCaTt0nE
2020.06.28 07:22:41
2.
Nagyon szeretem, ha észrevétlenül telik a filmidő. Az elátkozottakat és a Ludwigot pl. halálosan untam, a Rocco esetében viszont másfél óránál éreztem olyasmit, hogy még alig telt el fél óra. (A film második felében már több szünetet kellett beiktatnom, mert nem voltam felkészülve erre a tragikus terhelésre.)
A szubjektív időélményhez tartozik egy kis értetlenség a részemről. Lehet, hogy az angolból dolgozó feliratfordító "hibája", de nem tudok elmenni amellett, hogy a kéjnő kijelenti az ágyjelenetben: "Micsoda egy nap! Először a havazás, aztán az apám, majd a menekülés...". Miközben az egyik korábbi edzőtermi jelenetben az edző már megjegyezte, hogy Simone három hónapja náluk boxol. Nadia megjelenése a szuterénlakásban jóval azelőtt történt, az erotikus jelenet pedig már akkor, amikor Simone átigazolt egy másik egyesülethez. Ez kontinuitási-, fordítói probléma, vagy direkt időérzék-összezavarás? Utóbbit már csak a József és testvérei-inspiráció miatt is el tudnám képzelni. Thomas Mann csodálatosan érzékeltette a történelem nélküli kor mitikus időfelfogását abban a fejezetben, amelyben szinte incesztusba hajlóan fejezi ki vonzódását a fiához Jákob - aki lehet, hogy már nem is AZ a Jákob, aki a pogányoktól emigrált. :)
Érdemes megemlíteni, hogy mind a Rocco, mind A párduc (amit én még nem láttam) Martin Scorsese kedvenc filmjei közé tartozik, több más olasz filmmel együtt. A tárgyalt alkotást a legszebben fényképezett fekete-fehér filmek egyikének tartja, méltán isteníti Giuseppe Rottunot, a hatása is nyilvánvaló a művészetére, ha csak a Dühöngő bikát nézzük.
Egyébként is érdemes szemezgetni Scorsese listájából: www.mentalfloss.com/article/567952/martin-scorsese-favorite-movies-list
Nem tartom kizártnak, hogy a meggyalázott nő képsorait és dramaturgiai jelentőségét 12 évvel később a más ligában játszó Lucio Fulci is felhasználta a Non si sevizia un paperino-ban (Ne zaklasd a kiskacsát!). Bár ott hálistennek legalább a megerőszakolás kimaradt. Az már tényleg túl sok lett volna. Fulci csak később vesztette el az arányérzékét. Ennek még utána fogok nézni az életrajzi kötetében, ami megvan digitálisan, de bár kiadhatnék ennyi pénzt a papíralapú könyvre:
www.amazon.com/Beyond-Terror-Films-Lucio-Fulci/dp/1903254906
Az biztos - mert büszkén elismerte, hogy Fellini Il bidone (Szélhámosok) c. filmje inspirálta a szerpentinre felkapaszkodó, majd magára hagyott alak képét.
A színészekről nem akartam külön megemlékezni, de Katina Paxinou, ez a görög asszony annyira kiválóan hozza az olasz Mammát a maga csekély játékidejében, hogy legszívesebben visszautaznék az időben, és külön spin-offokat rendeznék olasz mammákról az ő és Anna Magnani főszereplésével! :D
Még egy vizuális érdekességet hadd említsek. Én nem láttam a filmben "Pafundi" plakátos beállításokat.
Viszont egy borzalmas összekarcolós, képkockáról képkockára darabosan mozgó effektet alkalmaztak, hogy eltüntessék az elrontott családnevet.
drive.google.com/file/d/13688T-vQtZGX4H58t1_mAmT1pvqsksDd/view?usp=sharing
Egy korábbi jelenetben szintén volt ilyen, de már nem akarom visszakeresni. Ha jól emlékszem, a boxmérkőzés helyszínül szolgáló csarnok öltözőjében, vagy előterében a jobb felső sarokban szerepelt ugyanez a szemmel láthatóan idegen gányolás. Akkor ezt valószínűleg a restaurált 2015-ös Blu Ray kiadásra tartogatták. Én észre se vettem volna a bakit, de így mindent megtettek azért, hogy feltűnő legyen. Mondjuk nekem tisztára olyannak tűnt, mint egy korabeli eltüntetős trükk. Remélem, az is volt, mert 2015-ben ez már botrányos lett volna.
Nagyon szeretem, ha észrevétlenül telik a filmidő. Az elátkozottakat és a Ludwigot pl. halálosan untam, a Rocco esetében viszont másfél óránál éreztem olyasmit, hogy még alig telt el fél óra. (A film második felében már több szünetet kellett beiktatnom, mert nem voltam felkészülve erre a tragikus terhelésre.)
A szubjektív időélményhez tartozik egy kis értetlenség a részemről. Lehet, hogy az angolból dolgozó feliratfordító "hibája", de nem tudok elmenni amellett, hogy a kéjnő kijelenti az ágyjelenetben: "Micsoda egy nap! Először a havazás, aztán az apám, majd a menekülés...". Miközben az egyik korábbi edzőtermi jelenetben az edző már megjegyezte, hogy Simone három hónapja náluk boxol. Nadia megjelenése a szuterénlakásban jóval azelőtt történt, az erotikus jelenet pedig már akkor, amikor Simone átigazolt egy másik egyesülethez. Ez kontinuitási-, fordítói probléma, vagy direkt időérzék-összezavarás? Utóbbit már csak a József és testvérei-inspiráció miatt is el tudnám képzelni. Thomas Mann csodálatosan érzékeltette a történelem nélküli kor mitikus időfelfogását abban a fejezetben, amelyben szinte incesztusba hajlóan fejezi ki vonzódását a fiához Jákob - aki lehet, hogy már nem is AZ a Jákob, aki a pogányoktól emigrált. :)
Érdemes megemlíteni, hogy mind a Rocco, mind A párduc (amit én még nem láttam) Martin Scorsese kedvenc filmjei közé tartozik, több más olasz filmmel együtt. A tárgyalt alkotást a legszebben fényképezett fekete-fehér filmek egyikének tartja, méltán isteníti Giuseppe Rottunot, a hatása is nyilvánvaló a művészetére, ha csak a Dühöngő bikát nézzük.
Egyébként is érdemes szemezgetni Scorsese listájából: www.mentalfloss.com/article/567952/martin-scorsese-favorite-movies-list
Nem tartom kizártnak, hogy a meggyalázott nő képsorait és dramaturgiai jelentőségét 12 évvel később a más ligában játszó Lucio Fulci is felhasználta a Non si sevizia un paperino-ban (Ne zaklasd a kiskacsát!). Bár ott hálistennek legalább a megerőszakolás kimaradt. Az már tényleg túl sok lett volna. Fulci csak később vesztette el az arányérzékét. Ennek még utána fogok nézni az életrajzi kötetében, ami megvan digitálisan, de bár kiadhatnék ennyi pénzt a papíralapú könyvre:
www.amazon.com/Beyond-Terror-Films-Lucio-Fulci/dp/1903254906
Az biztos - mert büszkén elismerte, hogy Fellini Il bidone (Szélhámosok) c. filmje inspirálta a szerpentinre felkapaszkodó, majd magára hagyott alak képét.
A színészekről nem akartam külön megemlékezni, de Katina Paxinou, ez a görög asszony annyira kiválóan hozza az olasz Mammát a maga csekély játékidejében, hogy legszívesebben visszautaznék az időben, és külön spin-offokat rendeznék olasz mammákról az ő és Anna Magnani főszereplésével! :D
Még egy vizuális érdekességet hadd említsek. Én nem láttam a filmben "Pafundi" plakátos beállításokat.
Viszont egy borzalmas összekarcolós, képkockáról képkockára darabosan mozgó effektet alkalmaztak, hogy eltüntessék az elrontott családnevet.
drive.google.com/file/d/13688T-vQtZGX4H58t1_mAmT1pvqsksDd/view?usp=sharing
Egy korábbi jelenetben szintén volt ilyen, de már nem akarom visszakeresni. Ha jól emlékszem, a boxmérkőzés helyszínül szolgáló csarnok öltözőjében, vagy előterében a jobb felső sarokban szerepelt ugyanez a szemmel láthatóan idegen gányolás. Akkor ezt valószínűleg a restaurált 2015-ös Blu Ray kiadásra tartogatták. Én észre se vettem volna a bakit, de így mindent megtettek azért, hogy feltűnő legyen. Mondjuk nekem tisztára olyannak tűnt, mint egy korabeli eltüntetős trükk. Remélem, az is volt, mert 2015-ben ez már botrányos lett volna.
A filmművészet egyik legeredetibb tehetsége, az olasz Michelangelo Antonioni munkássága már a művész életében is viták kereszttüzében állt. A leggyakoribb és legkézenfekvőbb kifogás a filmjeivel szemben az volt, hogy túl hosszúak (két óra körüliek) és unalmasak. Empatikusabb bírálók azt…..
aCCaTt0nE
2020.06.21 03:41:32
@Dan da Man:
Akkor én leszek az ellenzék ellenzéke.
A posztmodern megközelítésed teljesen helytálló. Ezért én úgy gondolom, hogy te nem fogod fel, mit akart közölni anno a szerzői filmes. Mégis csak 60+ év telt el azóta, fejlődött a filmnyelv, de a régi problémák ugyanúgy érvényben vannak, csak nehezebb dekódolni őket. Ha meg akarod érteni, akkor most már utána kell kutakodnod a 60-as évek olasz "gazdasági csodájának", az olasz szerzői film kibontakozásának, az "unalom esztétikájának", és a "filmművészet nagykorúvá válásának" USA-tól Európán át a szovjet filmgyártásig. Valóban, ez nagyobb energiabefektetéssel jár. Viszont tudatlanságból leszarozni bármilyen, a korszakban készült filmet egyszerűen nem fair.
Ez már művészettörténet. Ha nem nézel utána, hogy az adott korszak filmgyártásában mit jelentettek a filmképek, akkor nincs értelme arról társalogni, hogy neked ezek manapság jelentenek-e valamit.
Akkor én leszek az ellenzék ellenzéke.
A posztmodern megközelítésed teljesen helytálló. Ezért én úgy gondolom, hogy te nem fogod fel, mit akart közölni anno a szerzői filmes. Mégis csak 60+ év telt el azóta, fejlődött a filmnyelv, de a régi problémák ugyanúgy érvényben vannak, csak nehezebb dekódolni őket. Ha meg akarod érteni, akkor most már utána kell kutakodnod a 60-as évek olasz "gazdasági csodájának", az olasz szerzői film kibontakozásának, az "unalom esztétikájának", és a "filmművészet nagykorúvá válásának" USA-tól Európán át a szovjet filmgyártásig. Valóban, ez nagyobb energiabefektetéssel jár. Viszont tudatlanságból leszarozni bármilyen, a korszakban készült filmet egyszerűen nem fair.
Ez már művészettörténet. Ha nem nézel utána, hogy az adott korszak filmgyártásában mit jelentettek a filmképek, akkor nincs értelme arról társalogni, hogy neked ezek manapság jelentenek-e valamit.
aCCaTt0nE
2020.06.22 17:50:20
@Field64: Az addig teljesen rendben van, hogy eltérő az ízlésünk, nem is ezt vitatom. De ez alapján nem tartom jogosnak, hogy le vannak sznobozva a szerzői filmesek, vagy azok kedvelői. Az igaz, hogy vannak köldöknézegetős, lilaködös alkotók, vannak sznobok, akik feltétel nélkül bezabálják az artisztikumot, és abban is van valami, hogy közülük sokan a bölcsészkarok hallgatói közül kerülnek ki. Jé! Még én is. De ez pusztán egy több évtizedes általánosítás és hergelés a bölcsészek ellen. Abba hadd ne menjek bele, hogy a véleményformáló értelmiség hány százaléka bölcsész, és hogy a magyar kritikai közgondolkodás mennyivel lenne még ennél is mélyebben a béka segge alatt, ha ők naponta többször nem nyilvánulnának meg közéleti kérdésekben.
Szerintem inkább arról van szó, hogy egy "köldöknézegetős" szerzői filmesnek nem tudjuk dekódolni az üzenetét. Nekem is vannak ilyenek, ráadásul a midcultból is hozok példát. Nekem pl. Jean Luc Godard, és a Coen-testvérek azok, akiket nem szeretek, nem tudok értelmezni, átélni, az égvilágon semmilyen érzés nem fog el a filmjeik láttán. De ennek ellenére nem fogom értéktelennek nyilvánítani, hanem tudomásul veszem, hogy igenis velem van a "probléma".
Még ha meg is kapom az értelmezés kulcsait egy elemző filmkritikában, akkor is csak nézek, hogy "jó oké, most már értem...", de továbbra sem mozgatnak meg. Szóval csak azért, mert nem értem, vagy nekem nem fekszik egy kifejezésmód, nem fair az ebből fakadó frusztrációimat a szerzői filmesen és a közönségen leverni.
Igenis van, hogy a néző a hülye. Sokáig én magam is kézzel-lábbal tiltakoztam ez ellen az álláspont ellen, de egyre inkább visszajön. (Déjà vum van, ezt szerintem már írtam ide.)
Szerintem inkább arról van szó, hogy egy "köldöknézegetős" szerzői filmesnek nem tudjuk dekódolni az üzenetét. Nekem is vannak ilyenek, ráadásul a midcultból is hozok példát. Nekem pl. Jean Luc Godard, és a Coen-testvérek azok, akiket nem szeretek, nem tudok értelmezni, átélni, az égvilágon semmilyen érzés nem fog el a filmjeik láttán. De ennek ellenére nem fogom értéktelennek nyilvánítani, hanem tudomásul veszem, hogy igenis velem van a "probléma".
Még ha meg is kapom az értelmezés kulcsait egy elemző filmkritikában, akkor is csak nézek, hogy "jó oké, most már értem...", de továbbra sem mozgatnak meg. Szóval csak azért, mert nem értem, vagy nekem nem fekszik egy kifejezésmód, nem fair az ebből fakadó frusztrációimat a szerzői filmesen és a közönségen leverni.
Igenis van, hogy a néző a hülye. Sokáig én magam is kézzel-lábbal tiltakoztam ez ellen az álláspont ellen, de egyre inkább visszajön. (Déjà vum van, ezt szerintem már írtam ide.)
Amikor ezt az opuszt bemutatták Nyugat-Németországban és az Egyesült Államokban, az élelmes forgalmazók kis papírzacskókat osztogattak hányás céljára a jegyvásárlóknak, mert a reklámszlogen szerint a néző „vetítés közben garantáltan rosszul lesz”. Ez a tagadhatatlanul eredeti marketingötlet persze…..
aCCaTt0nE
2020.04.10 09:36:33
@Field64: WAS??? Nagyon remélem, hogy ez csak átmeneti visszavonulás. Nem smúzolásból, hanem komolyan: amit évek óta művelsz a blogszférában, az nagyon fontos, pontos, épp ezért ajánlható kultúraterjesztés. (Pl. melyik másik országnak van ennyire részletes Pasolini-blogja?)
Neked biztosan nem kell mondanom, hogy egy szerzői film népszerűsége nem feltétlenül jelenti annak értéktelenségét (sőt a kettő néha fordított arányban áll). Ezt igaznak tartom a blogposztokra is. Az igényes önkifejezést számomra nem tudják letúrni a hevenyészettebben összehozott szövegek - és biztosan vagyunk ezzel így még néhányan. Egy nem túl tág réteg, de mégis létezik.
Most nagyon sok minden arra mutat, hogy egy korszak véget ér mindannyiunk életében. Én remélem, hogy bizonyos dolgok csak takaréklángra kerülnek. Pihenj akár pár évet, ha úgy érzed. Ha aztán egyszer úgy érzed, akkor várunk vissza :)
Tschüss!
Neked biztosan nem kell mondanom, hogy egy szerzői film népszerűsége nem feltétlenül jelenti annak értéktelenségét (sőt a kettő néha fordított arányban áll). Ezt igaznak tartom a blogposztokra is. Az igényes önkifejezést számomra nem tudják letúrni a hevenyészettebben összehozott szövegek - és biztosan vagyunk ezzel így még néhányan. Egy nem túl tág réteg, de mégis létezik.
Most nagyon sok minden arra mutat, hogy egy korszak véget ér mindannyiunk életében. Én remélem, hogy bizonyos dolgok csak takaréklángra kerülnek. Pihenj akár pár évet, ha úgy érzed. Ha aztán egyszer úgy érzed, akkor várunk vissza :)
Tschüss!
aCCaTt0nE
2020.05.08 17:13:27
@Field64: Azért ezt elég sz@r olvasni! Most lennénk abban a köztes állapotban, amikor a kanonizált alkotások már csak azért érdektelenek, mert kanonizáltak? Az elmúlt években nyugdíjba menő magyartanár-kollégáim közül voltak, akik még élvezettel olvastak Jókait. Mi a 90-es években már nem bírtuk, de fogalmam sincs, mennyivel régebben kezdődött ez a "hátunk közepére kívánjuk a Kőszívűt"-attitűd.
Valami ilyesmit figyelek meg mostanában, amikor vagy a klasszikusokról van szó, vagy egy alkotó olyan filmet készít, amiben "nem történik semmi". Szerintem ha egy középiskolás média szakos diáknak Pasolinit, vagy Antonionit vetítenék, már körbe lennék röhögve - míg én ezeket faltam még a 2000-es évek elején, mert vonzott a film mint nyelv sokszínűsége. Igaz, az osztályból összesen ketten voltunk, akik saját szakállukra művészfilmeket néztek délutánonként a vetítőben, de a többiek is legalább törekedtek rá, hogy megértsék, ami a képernyőn zajlik.
És akkor snitt... tavaly, amikor egy Scorsese és egy Tarantino letett az asztalra egy-egy tőlük szokatlan, cselekmény nélküli filmet, már a rajongóik egy része se tudott mit kezdeni velük. Hiába sorolom fel ellenérvként a fél filmtörténetet, Az Ír, és a Volt egyszer egy Hollywood nekik akkor is sz@r film marad. De ugyanez a helyzet egy-egy nehezebb szerzői horrorral. Egy kicsit el van engedve a néző keze, és már bőg, hogy nem tudja, merre kéne mennie, mint egy gyerek.
Szóval akkor mi most megyünk át a kövületté válás folyamatán? Én egyelőre akkor is kitartok amellett, hogy felőlem mindenki más lehet hülye, de én akkor is helikopter vagyok :)
Valami ilyesmit figyelek meg mostanában, amikor vagy a klasszikusokról van szó, vagy egy alkotó olyan filmet készít, amiben "nem történik semmi". Szerintem ha egy középiskolás média szakos diáknak Pasolinit, vagy Antonionit vetítenék, már körbe lennék röhögve - míg én ezeket faltam még a 2000-es évek elején, mert vonzott a film mint nyelv sokszínűsége. Igaz, az osztályból összesen ketten voltunk, akik saját szakállukra művészfilmeket néztek délutánonként a vetítőben, de a többiek is legalább törekedtek rá, hogy megértsék, ami a képernyőn zajlik.
És akkor snitt... tavaly, amikor egy Scorsese és egy Tarantino letett az asztalra egy-egy tőlük szokatlan, cselekmény nélküli filmet, már a rajongóik egy része se tudott mit kezdeni velük. Hiába sorolom fel ellenérvként a fél filmtörténetet, Az Ír, és a Volt egyszer egy Hollywood nekik akkor is sz@r film marad. De ugyanez a helyzet egy-egy nehezebb szerzői horrorral. Egy kicsit el van engedve a néző keze, és már bőg, hogy nem tudja, merre kéne mennie, mint egy gyerek.
Szóval akkor mi most megyünk át a kövületté válás folyamatán? Én egyelőre akkor is kitartok amellett, hogy felőlem mindenki más lehet hülye, de én akkor is helikopter vagyok :)
aCCaTt0nE
2020.05.10 18:56:13
@Field64: Főleg most, hogy áll a filmgyártás, lesz szinte követelmény a stúdiók részéről a minél kevesebb kockázattal minél magasabb profit elve. A Disney-t mondjuk eddig is ez hajtotta, és ahogy olvastam le, nem akarnak leállni a rajzfilmjeik élőszereplős remake-jeivel. Ahogy borítékolom, hogy még több felszínes látványfilm árasztja el a mozikat.
Sokat gondolkodom a nézői igények változásán. Pl. hogy engem mi szakított ki annak idején a "ha film, akkor Amerika" világból. Először az akkori jelen európai filmjei, amik teljesen más színészi eszközökkel és nyugalmasabb filmnyelvvel közöltek valamit. Amiről szerintem érdemes ennek kapcsán, az a midcult, ami talán az 1990-es években és a 2000-es évek elején jól felborította a betokosodott művészfilm kontra közönségfilm felosztást, de belépődrog is lehetett a szerzői filmekhez. Akkor még én sem gondoltam volna, hogy egyszer majd szerzőként tekintünk a már említett Tarantinora, vagy Scorsesére, de elkezdtek áramlani az ún. kultfilmek, amik hordoztak szerzőiséget, de nem távolodtak el nagyon a választott műfajuktól. Így Tarantino újra divatba hozta az exploitation-filmeket, Scorsese tökélyre vitte a maffiafilmes zsánert...Még az olyan kirívónak számító auteur-ök, mint Terrence Malick sem távolodtak el annyira a műfajiságtól (háborús dráma, kosztümös romantikus film, családi dráma), hogy teljesen elidegenítsék a nézőket. Jelenleg képesek a nézők az egekbe emelni egy rendezőt, mert egy kicsit nonkonformabb módon fogalmaztak meg egy problémát. (Ugyanezek le is taszíthatják, ha túl nonkonform irányba merészkedik.)
A nagy filmnyelvi kísérletezős korszaknak mindenesetre vége szakadt a 70-es évekkel (vagy 80-as, ha a videókorszakot is belevesszük, nagy jóindulattal még a 90-es Dogma-mozgalma számítható ide), és úgy látszik, a most 40-es generációt érdekelte utoljára a múzeumba száműzendő, kompromisszummentes filmművészek érája. Illetve minket, 30-asokat még valamennyire. Nem tudom, mi az a módszer, amivel a midcultból tovább lehetne terelni a népeket. Félek tőle, hogy előbb-utóbb már csak a filmtörténészeket fogja érdekelni a film története.
A másik befolyásoló tényező a digitális forradalom lehet. Balázs Béla ügyesen megjósolta: a film valóban népművészet lett - igaz, egy kicsit másképp. Most már telefonnal bárki bármit, bármilyen minőségben képes megcsinálni. Ez újraírja a filmnyelvet, csak született stílusérzék nem társul hozzá. Vagy lehet, hogy igen; lehet, hogy a mozgóképalkotás kulturális evolúciós örökségünk, csak nem tudunk róla :)
Más: tegnap újráztam Tony Richardsontól az Egy csepp mézet, mert kíváncsi voltam, ma is ugyanolyan hatással van-e rám, mint 20 éve. Nos, még olyanabbul hatott! 60 évvel később ez a valóságszagú keserédes film még mindig földszagú, keresetlen, egyszerűen jó nézni. Ez a fajta kisrealizmus legalább nem tűnt el (szerintem), hanem átköltözött a tévéképernyőkre, sorozatnak álcázott 8-10 órás nagyfilmek formájában.
Sokat gondolkodom a nézői igények változásán. Pl. hogy engem mi szakított ki annak idején a "ha film, akkor Amerika" világból. Először az akkori jelen európai filmjei, amik teljesen más színészi eszközökkel és nyugalmasabb filmnyelvvel közöltek valamit. Amiről szerintem érdemes ennek kapcsán, az a midcult, ami talán az 1990-es években és a 2000-es évek elején jól felborította a betokosodott művészfilm kontra közönségfilm felosztást, de belépődrog is lehetett a szerzői filmekhez. Akkor még én sem gondoltam volna, hogy egyszer majd szerzőként tekintünk a már említett Tarantinora, vagy Scorsesére, de elkezdtek áramlani az ún. kultfilmek, amik hordoztak szerzőiséget, de nem távolodtak el nagyon a választott műfajuktól. Így Tarantino újra divatba hozta az exploitation-filmeket, Scorsese tökélyre vitte a maffiafilmes zsánert...Még az olyan kirívónak számító auteur-ök, mint Terrence Malick sem távolodtak el annyira a műfajiságtól (háborús dráma, kosztümös romantikus film, családi dráma), hogy teljesen elidegenítsék a nézőket. Jelenleg képesek a nézők az egekbe emelni egy rendezőt, mert egy kicsit nonkonformabb módon fogalmaztak meg egy problémát. (Ugyanezek le is taszíthatják, ha túl nonkonform irányba merészkedik.)
A nagy filmnyelvi kísérletezős korszaknak mindenesetre vége szakadt a 70-es évekkel (vagy 80-as, ha a videókorszakot is belevesszük, nagy jóindulattal még a 90-es Dogma-mozgalma számítható ide), és úgy látszik, a most 40-es generációt érdekelte utoljára a múzeumba száműzendő, kompromisszummentes filmművészek érája. Illetve minket, 30-asokat még valamennyire. Nem tudom, mi az a módszer, amivel a midcultból tovább lehetne terelni a népeket. Félek tőle, hogy előbb-utóbb már csak a filmtörténészeket fogja érdekelni a film története.
A másik befolyásoló tényező a digitális forradalom lehet. Balázs Béla ügyesen megjósolta: a film valóban népművészet lett - igaz, egy kicsit másképp. Most már telefonnal bárki bármit, bármilyen minőségben képes megcsinálni. Ez újraírja a filmnyelvet, csak született stílusérzék nem társul hozzá. Vagy lehet, hogy igen; lehet, hogy a mozgóképalkotás kulturális evolúciós örökségünk, csak nem tudunk róla :)
Más: tegnap újráztam Tony Richardsontól az Egy csepp mézet, mert kíváncsi voltam, ma is ugyanolyan hatással van-e rám, mint 20 éve. Nos, még olyanabbul hatott! 60 évvel később ez a valóságszagú keserédes film még mindig földszagú, keresetlen, egyszerűen jó nézni. Ez a fajta kisrealizmus legalább nem tűnt el (szerintem), hanem átköltözött a tévéképernyőkre, sorozatnak álcázott 8-10 órás nagyfilmek formájában.
Julie Newmar amerikai színésznő, táncosnő és médiaszemélyiség különleges helyet foglal el a szívemben. Ő volt ugyanis az első „színésznő szerelmem”, akibe nyolcévesen habarodtam bele, miután láttam őt a Mackenna aranya (1969) című westernben. Sajnos szerelmünk nem tudott igazán szárba szökkenni,…..
aCCaTt0nE
2020.04.22 21:31:58
@Field64: Kicsit hagytam ülepedni az élményeket :) Bizony, Hosszú Frigyesben meg lehet bízni, ha minőségre vágysz. Ma szemmel nézve hosszú és vontatottnak tűnhet a Nibelungok I-II., és kicsit már outdated, ahogy szokták mondani: pl. Attila és hunjai konkrétan majomemberekként vannak ábrázolva. De azért Lang dicséretére legyen mondva, az ős-árják sem jobbak az olvasatában, sőt. Döbbenetes a drámaisága.
Érdemes azért elolvasni előtte Márton László fordítását a kommentárokkal együtt, hogy mennyire kedélyesen gúnyolta már a névtelen Szerző is a burgund udvartartást, amikor a feudalizmus még élt és virult.
Én utána még elolvastam a sztori ősibb elemekkel tarkított izlandi verzióját, a Völsunga sagát, hogy mitológiailag jobban képben legyek... az a Nibelungokhoz képest egy horror-elemekkel tűzdelt mese, de legalább jobban a lényegre koncentrál. És most megpróbálkozom Wagnerrel :D Az Operában egyszer már sikerült NEM bealudni a Parsifalon! Nincs kifogásom az operák ellen, csak sikerüljön ráhangolódnom.
Ha már ilyen nagyszerűen átkötöttem a zenéhez, a Wong Foo-ról szerintem most már be fog ugrani a Girl Just Wanna Have Fun, ha más nem is :) Priscilláék tényleg jobban válogattak. Lehet, hogy több pénzük volt jogdíjra? A Madárfészeknél is csak a We Are Familyre emlékszem mint ikonikus számra, de ezt szerintem már beszéltük is.
Valószínűleg minden férfi arra vágyott a 80-as években, hogy olyan stílusosan emelje föl a párját, mint a Swayze a Dirty Dancingben... Én nem bírom elviselni azt a filmet, de általában a táncfilmekkel így vagyok. A Szombat esti lázban annyi érdekesség volt azért, hogy valamennyire tudta érzékeltetni Tony szociokulturális hátterét, plusz Travolta impulzív színész volt. (Elvileg volt egy közvetlen folytatása is, na azt nem láttam, szerintem nem is szeretném, viszont közben Brian De Palma Antonioni-koppincsában, a Blow Outban ügyesen ugrott be Travolta egy jó kis főszerepre.)
A Flashdance megint csak pillanatokat villantott fel a hősnő életéből, a többi nagyon nem érdekelt... Érdekes, mennyire divatban voltak ezek a táncfilmek, és mennyire letűntek. Egyedül Ettora Scola A bál c. filmjét szerettem, de az nagyon más kategória, ahogy a Ginger és Fred c. "táncfilm" :)
Érdemes azért elolvasni előtte Márton László fordítását a kommentárokkal együtt, hogy mennyire kedélyesen gúnyolta már a névtelen Szerző is a burgund udvartartást, amikor a feudalizmus még élt és virult.
Én utána még elolvastam a sztori ősibb elemekkel tarkított izlandi verzióját, a Völsunga sagát, hogy mitológiailag jobban képben legyek... az a Nibelungokhoz képest egy horror-elemekkel tűzdelt mese, de legalább jobban a lényegre koncentrál. És most megpróbálkozom Wagnerrel :D Az Operában egyszer már sikerült NEM bealudni a Parsifalon! Nincs kifogásom az operák ellen, csak sikerüljön ráhangolódnom.
Ha már ilyen nagyszerűen átkötöttem a zenéhez, a Wong Foo-ról szerintem most már be fog ugrani a Girl Just Wanna Have Fun, ha más nem is :) Priscilláék tényleg jobban válogattak. Lehet, hogy több pénzük volt jogdíjra? A Madárfészeknél is csak a We Are Familyre emlékszem mint ikonikus számra, de ezt szerintem már beszéltük is.
Valószínűleg minden férfi arra vágyott a 80-as években, hogy olyan stílusosan emelje föl a párját, mint a Swayze a Dirty Dancingben... Én nem bírom elviselni azt a filmet, de általában a táncfilmekkel így vagyok. A Szombat esti lázban annyi érdekesség volt azért, hogy valamennyire tudta érzékeltetni Tony szociokulturális hátterét, plusz Travolta impulzív színész volt. (Elvileg volt egy közvetlen folytatása is, na azt nem láttam, szerintem nem is szeretném, viszont közben Brian De Palma Antonioni-koppincsában, a Blow Outban ügyesen ugrott be Travolta egy jó kis főszerepre.)
A Flashdance megint csak pillanatokat villantott fel a hősnő életéből, a többi nagyon nem érdekelt... Érdekes, mennyire divatban voltak ezek a táncfilmek, és mennyire letűntek. Egyedül Ettora Scola A bál c. filmjét szerettem, de az nagyon más kategória, ahogy a Ginger és Fred c. "táncfilm" :)
aCCaTt0nE
2020.04.26 03:00:25
@Field64: A Tótfalusira pont nem gondoltam, pedig annyira adta volna magát! Mondjuk évekkel ezelőtt eladtam a példányomat pénzhiány miatt... Azt az egyébként nagyon jó kis könyvet inkább akkor szoktam volt elővenni, amikor utólag vissza akartam keresni egy opera cselekményét. Előre soha nem olvastam el, mert máig sem szeretem a spoilereket, még az operákban sem. Lepjen meg az a szerző! És nekem is kihívás, hogy ismeretlenül mit fogok fel az egész dalműből.
Most is csak azért tettem kivételt, mert mégis egy 14 órás monstre ciklusról van szó, ami Márton László szerint olyannyira saját mitológiát teremt, hogy a feldolgozások körében is külön kezelendő. Én elolvastam a próza Eddát, a Völsungát, a Nibelungokat (a Thidreks- vagy Thedriks sagát nem, mert nincs magyar fordítása), és ha ez a nagypofájú Wagner nekem a saját képére formálja a mitológiát, akkor kell egy vezérfonal. Teszem azt, Komjáthy Mondák könyvéhez nem kell, mert nála otthon vagyok, bár ő is Wagnerhez hasonlóan jár el, csak nem olyan heroikus módon.
De hogy a jó életbe nem jutott eszembe Tótfalusi? Na mindegy. Utólag el fogom olvasni, valahol a neten biztos fönn van. Szerencsére találtam egy nagyon jó Wagner-képregényfeldolgozást P. Craig Russelltől, aki úgy látszik, a fél életét arra tette föl, hogy lelkiismeretesen operákat ültessen át a képregény közegébe. Nem tudom, hogyan lehetséges, de innen szabadon letölthető:
getcomics.info/other-comics/the-ring-of-the-nibelung-book-i-iv-collection-2000-2001/
És tényleg, a maga médiumában legalább olyan jól csinálja, mint Fritz Lang. Ha zenetanár lennék, én ezeket (is) tanítanám. Érdekes, hogy Wagner zenei motívumait képregénykockákkal fogalmazza meg. Kiváló kiindulópont volt az operához a szintén Rheingoldnak nevezett első része. Ami operaként szépen el van nyújtva. Pedig csak 2 és fél órás. A Metropolitan Opera 1990-es felvételét gyűrtem le, mert ahhoz volt magyar felirat.
Szerintem ha nem olvasom el a képregényt, akkor egy óráig azon gyötrődök, hogy ki az a Gollam-figura, aki megjelenik a víz alatt ;) Mert kb. egy óra után kap nevet.
Erről jut eszembe, Tolkien utálta Wagner ideologizált művét, ennek ellenére több lényeges motivikus átvételt véltem felfedezni A Gyűrűk Urához. És ezek biztosan nem származhatnak a Wagner által is használt forrásművekből. (Már tuti, hogy egy könyvtárfalnyi szakirodalmat szültek meg erről a zenetörténészek.)
Önmagában a játékidő kb. második aranymetszésénél elhangzó átok is harsog a "plágiumtól". Alberich szájából hangzik el, miután Wotan erőszakkal elvette tőle a Gyűrűt:
"Dem Tode verfallen, feßle den Feigen die Furcht:
solang er lebt, sterb' er lechzend dahin,
des Ringes Herr als des Ringes Knecht:
bis in meiner Hand den geraubten wieder ich halte!"
Nyersfordításban, bár nagyon sokat kopott a németem, és ez ráadásul 19. századi szöveg, én meg nem vagyok egy Nádasdy:
"(Ha) közeleg a halála, ízlelje meg a félelem gyümölcsét:
Míg életben van, küzdjön a halálfélelemmel
a Gyűrű Ura - inkább a Gyűrű Szolgája,
Amíg az Elraboltat
Én ismét nem tartom a kezemben!"
Alberich eredeti áriájának librettoja (majd kijavít, aki jobban bírja a nyelvet):
www.aria-database.com/search.php?individualAria=860
Nagyon elkanyarodtunk, de az eredeti témához igazából nincs több hozzáfűznivalóm...
Viszont az alkotói válságra van két jó gyógyírem: Az egyik Gertler Viktor rendezésében a szerintem nagyon alulértékelt, vagy keveset emlegetett És akkor a pasas...
A másik természetesen a Nyolc és Fél :)
Most is csak azért tettem kivételt, mert mégis egy 14 órás monstre ciklusról van szó, ami Márton László szerint olyannyira saját mitológiát teremt, hogy a feldolgozások körében is külön kezelendő. Én elolvastam a próza Eddát, a Völsungát, a Nibelungokat (a Thidreks- vagy Thedriks sagát nem, mert nincs magyar fordítása), és ha ez a nagypofájú Wagner nekem a saját képére formálja a mitológiát, akkor kell egy vezérfonal. Teszem azt, Komjáthy Mondák könyvéhez nem kell, mert nála otthon vagyok, bár ő is Wagnerhez hasonlóan jár el, csak nem olyan heroikus módon.
De hogy a jó életbe nem jutott eszembe Tótfalusi? Na mindegy. Utólag el fogom olvasni, valahol a neten biztos fönn van. Szerencsére találtam egy nagyon jó Wagner-képregényfeldolgozást P. Craig Russelltől, aki úgy látszik, a fél életét arra tette föl, hogy lelkiismeretesen operákat ültessen át a képregény közegébe. Nem tudom, hogyan lehetséges, de innen szabadon letölthető:
getcomics.info/other-comics/the-ring-of-the-nibelung-book-i-iv-collection-2000-2001/
És tényleg, a maga médiumában legalább olyan jól csinálja, mint Fritz Lang. Ha zenetanár lennék, én ezeket (is) tanítanám. Érdekes, hogy Wagner zenei motívumait képregénykockákkal fogalmazza meg. Kiváló kiindulópont volt az operához a szintén Rheingoldnak nevezett első része. Ami operaként szépen el van nyújtva. Pedig csak 2 és fél órás. A Metropolitan Opera 1990-es felvételét gyűrtem le, mert ahhoz volt magyar felirat.
Szerintem ha nem olvasom el a képregényt, akkor egy óráig azon gyötrődök, hogy ki az a Gollam-figura, aki megjelenik a víz alatt ;) Mert kb. egy óra után kap nevet.
Erről jut eszembe, Tolkien utálta Wagner ideologizált művét, ennek ellenére több lényeges motivikus átvételt véltem felfedezni A Gyűrűk Urához. És ezek biztosan nem származhatnak a Wagner által is használt forrásművekből. (Már tuti, hogy egy könyvtárfalnyi szakirodalmat szültek meg erről a zenetörténészek.)
Önmagában a játékidő kb. második aranymetszésénél elhangzó átok is harsog a "plágiumtól". Alberich szájából hangzik el, miután Wotan erőszakkal elvette tőle a Gyűrűt:
"Dem Tode verfallen, feßle den Feigen die Furcht:
solang er lebt, sterb' er lechzend dahin,
des Ringes Herr als des Ringes Knecht:
bis in meiner Hand den geraubten wieder ich halte!"
Nyersfordításban, bár nagyon sokat kopott a németem, és ez ráadásul 19. századi szöveg, én meg nem vagyok egy Nádasdy:
"(Ha) közeleg a halála, ízlelje meg a félelem gyümölcsét:
Míg életben van, küzdjön a halálfélelemmel
a Gyűrű Ura - inkább a Gyűrű Szolgája,
Amíg az Elraboltat
Én ismét nem tartom a kezemben!"
Alberich eredeti áriájának librettoja (majd kijavít, aki jobban bírja a nyelvet):
www.aria-database.com/search.php?individualAria=860
Nagyon elkanyarodtunk, de az eredeti témához igazából nincs több hozzáfűznivalóm...
Viszont az alkotói válságra van két jó gyógyírem: Az egyik Gertler Viktor rendezésében a szerintem nagyon alulértékelt, vagy keveset emlegetett És akkor a pasas...
A másik természetesen a Nyolc és Fél :)
CHARRIER: (Maga elé emelve, hunyorogva nézi a tányérját.) Milyen különös tányérok ezek… ALBIN: (Ránéz az övére, és ő is meglátja a frivol díszítést.) Óóó! CHARRIER: (Továbbra is eltartja magától a tányérját.) Ahogy elnézem, játszadozó fiatalok, nem? Vagy nem? ALBIN: Tudja, annyi a tányér ebben a…..
aCCaTt0nE
2019.12.30 23:49:49
@Field64:
2.
Térjünk vissza.
Molinaro filmje szerintem is remekül szólítja meg a köztes állapotban lévő nézőket - ha ez nem sértés. Fentebb már céloztam rá: a "Ti" egy részére. Azokra gondolok, akik bizonyos aspektusokban elfogadják az azonos neműek önreprezentációját (pl. heteró külsőségek szerint együtt élő párok), másokban viszont nem (pl. gyermeknevelés). Ez Alain Delon kapcsán került elő legutóbb. Megint csak bocs, hogy "Ti" és "Mi" relációban taglalom a gondolataimat, de ebben a tárgyban nem tudom másként. Ha elkezdeném a Ti-1., Ti-2... mentén rangsorolni a Kinsey-skála nullpontjától a heteró felé tartó orientációkat, azzal csak azt a hibát követném el, amit az LGBTstb. mozgalom belülről: minden egyes viszonyulásra új betűt kéne ráragasztanom, ezzel belső vitát váltanék ki, és már magam sem tudnám, hogy a Júdeai Nemzeti Fronthoz, vagy a Júdea Népe fronthoz tartozom-e. Tényleg van egy ilyen belső terminológiai vita: maradjunk az LGBT-nél, vagy bővítsük? Ha igen, hogyan? LGBTQ - de mit jelent a Q betű Queerje? LGBTQIA - de miért vannak megkülönböztetve az I mint interszexuálsiok és A mint aszexuálisok, ha a Q mint Queer mindent magába foglal? Ez minden egyes Pride alkalmával elő szokott kerülni a workshopokon, ezért én inkább kimaradok belőlük, nem is untatlak ezzel tovább. Én jobb híján az LGBTstb.-t használom, most már ironikusan.
Na megint térjünk vissza.
Az Őrült nők ketrece megszólíthatja akár a homofóbokat is, kivéve a legbigottabbakat. Mert van azonosulási pont: ahogy te is írtad, a működő házassági melodráma, ami szexuális orientációtól független. És még ki is lehet ezeket nevetni - csak a homofóbok nem tudják, hogy ezzel önmaguk polgári degenerációit is kinevetik. (Ismét Pasolini: a házasság egy polgári csökevény :) )
Ugyanígy működik a Szólíts a neveden!, ami ugyanolyan sémák mentén gerjeszt konfliktusokat, mint amik nemektől függetlenül egy heteró tinédzser és egy harmincas ember kapcsolatára volnának jellemzők. Itt is van azonosulási pont. Melyik tinédzsernek nem volt idősebb szerelme, és vice versa?
(Mellékes megjegyzés: ha még nem láttad a filmet, inkább olvasd el a könyvet, mert Luca Guadagnino indokolatlanul primitív filmezési technikája felháborító!)
De ha már nálam sem találnak be a poénok, én sem tudok röhögni rajtuk, az gyanús. Legutóbb a mainstream piacra szánt I Love You, Philip Morrisnál találkoztam ezzel - Ha nem érzek katarzist a hihetetlenül drámaiasan előkészített plot pointokon, akkor gond van. Azt hiszem, ez a másik véglet: amikor az elfogadás leple alatt igenis a kiröhögés metódusa működik.
Az Őrült nők ketrece is egy szélesebb piacra szánt műremek volt, de európai érzékenységgel előadva.
P.S.
Nahát! Annyira örülök, hogy rajtam kívül más is lakott a régi Baszmannaja utcában!!! :)
2.
Térjünk vissza.
Molinaro filmje szerintem is remekül szólítja meg a köztes állapotban lévő nézőket - ha ez nem sértés. Fentebb már céloztam rá: a "Ti" egy részére. Azokra gondolok, akik bizonyos aspektusokban elfogadják az azonos neműek önreprezentációját (pl. heteró külsőségek szerint együtt élő párok), másokban viszont nem (pl. gyermeknevelés). Ez Alain Delon kapcsán került elő legutóbb. Megint csak bocs, hogy "Ti" és "Mi" relációban taglalom a gondolataimat, de ebben a tárgyban nem tudom másként. Ha elkezdeném a Ti-1., Ti-2... mentén rangsorolni a Kinsey-skála nullpontjától a heteró felé tartó orientációkat, azzal csak azt a hibát követném el, amit az LGBTstb. mozgalom belülről: minden egyes viszonyulásra új betűt kéne ráragasztanom, ezzel belső vitát váltanék ki, és már magam sem tudnám, hogy a Júdeai Nemzeti Fronthoz, vagy a Júdea Népe fronthoz tartozom-e. Tényleg van egy ilyen belső terminológiai vita: maradjunk az LGBT-nél, vagy bővítsük? Ha igen, hogyan? LGBTQ - de mit jelent a Q betű Queerje? LGBTQIA - de miért vannak megkülönböztetve az I mint interszexuálsiok és A mint aszexuálisok, ha a Q mint Queer mindent magába foglal? Ez minden egyes Pride alkalmával elő szokott kerülni a workshopokon, ezért én inkább kimaradok belőlük, nem is untatlak ezzel tovább. Én jobb híján az LGBTstb.-t használom, most már ironikusan.
Na megint térjünk vissza.
Az Őrült nők ketrece megszólíthatja akár a homofóbokat is, kivéve a legbigottabbakat. Mert van azonosulási pont: ahogy te is írtad, a működő házassági melodráma, ami szexuális orientációtól független. És még ki is lehet ezeket nevetni - csak a homofóbok nem tudják, hogy ezzel önmaguk polgári degenerációit is kinevetik. (Ismét Pasolini: a házasság egy polgári csökevény :) )
Ugyanígy működik a Szólíts a neveden!, ami ugyanolyan sémák mentén gerjeszt konfliktusokat, mint amik nemektől függetlenül egy heteró tinédzser és egy harmincas ember kapcsolatára volnának jellemzők. Itt is van azonosulási pont. Melyik tinédzsernek nem volt idősebb szerelme, és vice versa?
(Mellékes megjegyzés: ha még nem láttad a filmet, inkább olvasd el a könyvet, mert Luca Guadagnino indokolatlanul primitív filmezési technikája felháborító!)
De ha már nálam sem találnak be a poénok, én sem tudok röhögni rajtuk, az gyanús. Legutóbb a mainstream piacra szánt I Love You, Philip Morrisnál találkoztam ezzel - Ha nem érzek katarzist a hihetetlenül drámaiasan előkészített plot pointokon, akkor gond van. Azt hiszem, ez a másik véglet: amikor az elfogadás leple alatt igenis a kiröhögés metódusa működik.
Az Őrült nők ketrece is egy szélesebb piacra szánt műremek volt, de európai érzékenységgel előadva.
P.S.
Nahát! Annyira örülök, hogy rajtam kívül más is lakott a régi Baszmannaja utcában!!! :)
aCCaTt0nE
2019.12.31 17:02:02
@Field64: Akkor mégsem fogalmaztam világosan :-/ Csakis olyan relációban használtam a "ti"-t és a "mi"-t, hogy egyszerűen vannak olyan művek, amiknek a célja csak a mi-csoport identitáserősítése, vágykielégítése, ilyesmi. Pl. egy punk-film, vagy egy nunsploitation, de akár a pornó esetében én is a "ti"-kategóriába tartozom, nem nekem szól... De hasonló a Pride felvonulás is. Szerintem már írtam ezt is, de semmi különbséget nem látok eközött és egy szüreti felvonulás, motoros felvonulás, vagy karneváli menet között. Na mindegy, ebben úgysem fogunk egyetérteni :)
A Philadelphia biztosan jelentős film, holott semmire nem emlékszem belőle Tom Hanksen kívül. A Túl a barátságont szerettem, mert teljesen atipikus amerikai film egy tajvani rendező panteista szemléletén keresztül (ez sajnos azóta kiveszett belőle). A Szólíts a neveden!-ről már írtam, hogy vizuálisan egy nulla, a rendezője színészt tud vezetni, de az operatőrével nem tud mit kezdeni. Guadagnino a Suspiriában is sokszor biztonsági játékot játszott a különböző pontokra lerakott húsz kamerával: "majd bevágom, amelyik jó lesz" :D
Viszont az a "melegfilm", ami óriási hatással volt rám, aminél különb drámát én még nem láttam a témában, az Oscar-díjas Holdfény volt.
Várom a Portyán és a Sebastiane ismertetőket is. Részemről megértek már az újranézésre.
A Philadelphia biztosan jelentős film, holott semmire nem emlékszem belőle Tom Hanksen kívül. A Túl a barátságont szerettem, mert teljesen atipikus amerikai film egy tajvani rendező panteista szemléletén keresztül (ez sajnos azóta kiveszett belőle). A Szólíts a neveden!-ről már írtam, hogy vizuálisan egy nulla, a rendezője színészt tud vezetni, de az operatőrével nem tud mit kezdeni. Guadagnino a Suspiriában is sokszor biztonsági játékot játszott a különböző pontokra lerakott húsz kamerával: "majd bevágom, amelyik jó lesz" :D
Viszont az a "melegfilm", ami óriási hatással volt rám, aminél különb drámát én még nem láttam a témában, az Oscar-díjas Holdfény volt.
Várom a Portyán és a Sebastiane ismertetőket is. Részemről megértek már az újranézésre.
aCCaTt0nE
2019.12.31 21:55:09
@Field64: Ja, még azt akartam megkérdezni, hol olvashatnék utána annak, amit Márkus Lászlóról írtál. Mármint hogy valami szervi rendellenességből kifolyólag inkább aszexuális volt.
Günter Grass legelső regénye, A bádogdob 1959-ben jelent meg, és óriási visszhangot váltott ki. A szerző egy csapásra a német irodalom leghíresebb és legjelentősebb személyiségei közé emelkedett, akinek későbbi műveit is mindig hatalmas érdeklődés kísérte. Ugyanakkor munkásságának nemcsak lelkes…..
aCCaTt0nE
2019.09.17 19:14:27
@Field64: Én meg nem tudnék, vagy nem akarnék utánamenni a forgatási körülményeknek, ezért jó, hogy mások veszik erre a fáradságot ;)
Az Európa kiadványa pont keménytáblás egyszerű keménypapírkötéssel, de ragasztott. Illetve nem tudom pontosan, mert nem értek hozzá, csak így tudom leírni. Mindegy is, általában a keménytáblás kiadásokat keresem, ha rendelek, de ez most megszívatott.
Az Európa kiadványa pont keménytáblás egyszerű keménypapírkötéssel, de ragasztott. Illetve nem tudom pontosan, mert nem értek hozzá, csak így tudom leírni. Mindegy is, általában a keménytáblás kiadásokat keresem, ha rendelek, de ez most megszívatott.
aCCaTt0nE
2019.11.30 00:21:03
Megtaláltam azt a festmény-reprót, amire felsvenkel a kamera, miközben Agnes a szeretőjével, Bronskival enyeleg.
Stefano Tofanelli (1752-1812): Bűnbánó Magdolna
en.todocoleccion.net/art-oil-painting/stefano-tofanelli-italia-1752-1812-magdalena-penitente~x54606349#sobre_el_lote
Az interpretációm sem tévedett olyan nagyot, ennek örülök :) A népi római katolikus hagyomány szerint, melyet végül az exegézis is magáévá tett 591-ben Nagy Szent Gergely pápa révén, Mária Magdolna volt az a prostituált, akit Jézus kiemelt egy szellemibb életnívóba.
A kanonizált Evangéliumok forráskritikai elemzései régóta egyetértenek abban, hogy a szentté avatott nő kettő (de inkább három) különböző evangéliumi alakból tevődött össze, mert ugye a Magdala helységnév és a Magdolna személynév nagyon nem ugyanaz. Viszont ha van két nő, aki a cselekmény két különböző pontján pontosan ugyanúgy kényezteti Jézust, akkor az minden bizonnyal ugyanaz. És ha ebből a háromból kettőt Máriának hívnak... A plebs ezeket szépen összekeverte. Utólag, a történetalkotás felől nézve milyen jól tette!
- A Magdala nevű településből való Mária, akit manapság női apostolként azonosíthatunk (az egyházak képviselői korántsem annyira elzárkózóak e tekintetben, mint hinnénk!), állt Jézus anyja Mária mellett a keresztnél, s más helyzetekben is támogatta Isten Anyját. Ő lépett először kapcsolatba a feltámadt Krisztussal, ő vitte el a feltámadás hírét a többi tanítványnak. Mind a négy evangéliumban szerepel, ezért az alakja kikerülhetetlen. Belőle meríthetett a Monty Python írógárdája, amikor kidolgozta Judith szerepét a Brian életében.
- A feltámasztott Lázár húga Mária nem magdalai volt, hanem betániai. Ő kente meg Jézust olajjal, majd törölte lábát a saját hajával. A megkenés vagy fölkenés rituáléja a kohén papok kiváltsága volt a mózesi időktől kezdve, és csakis királyok esetében alkalmazhatták. Női hajjal törölni, egyáltalán női szőrzettel érintkezni szinte bűncselekményszámba ment.
Ezért fontos, hogy Lázár feltámasztási csodája után súgtak Kajafásnak, hogy van itten ez a csodatévő nímand, akit már a nép keneget felfelé, mire a főpap hideg reakciója csak annyi volt: "...jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon." (Jn 11,50)
- Ugyanennek a karakternek egy másik változata volt a Lukács Evangéliumában szereplő megosztó névtelen női szereplő, akit a későbbi keresztény olvasó valószínűleg egy farizeus Qrvájaként azonosíthatott. (Lk 7, 36-50) Valójában ő lehetett az a személy, akit Carl Anderson annyira lehordott a J. K. Szupersztárban, amiért drága olajokkal kenegette a Mestert, miközben a szegényeknek nem jut semmi. Mondjuk Lukács, az "orvos" inkább mesemondó volt, a személyisége máig vitatott(abb mint a többieké).
De ezért csodálom a folklór egységesítő törekvéseit. Még inkább a Róm. Kat. egyházat, hogy volt érzéke magába fogadni ezt a nép által generált motívumot.
Agnes Matzerath angolna-túladagolása ebből a szempontból egy inverz groteszk pszeudo-vallási pótcselekvésnek tűnik a szememben. Webber-Rice J. K. Szupersztárjában egy több alakból összegyúrt, de mégis az első hiteles, átérezhető Mária Magdolnával találkozunk. Hozzá hasonlóan Agnes sem igazán tudja eldönteni, hogyan szeresse Őt ("I Don't Know How To Love Him"), vagyis őket: a férjét és a szeretőjét. Két világ, a tradicionális de megbélyegzett, és a techno-fasiszta de kívánatos között őrlődik. Érzéseim szerint végül az identitásvesztett Agnes a két motívum kavarodásából képtelen racionálisan kikeveredni. De rebellis lényéből fakadóan inkább a tradicionális áldozatszerepet vállalja. Mint sorstársai közül megannyian.
Közben érdekes adalékra bukkantam, amiből összeáll a kép:
"Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti tó nyugati partján." - írja Diós István A szentek élete c. kötetében.
archiv.katolikus.hu/szentek/0722.html
(Ez a komment lehet, hogy jobban illene egy Jézus Krisztus Szupersztár filmismertető alá.
Nem vállalod be? :) )
Stefano Tofanelli (1752-1812): Bűnbánó Magdolna
en.todocoleccion.net/art-oil-painting/stefano-tofanelli-italia-1752-1812-magdalena-penitente~x54606349#sobre_el_lote
Az interpretációm sem tévedett olyan nagyot, ennek örülök :) A népi római katolikus hagyomány szerint, melyet végül az exegézis is magáévá tett 591-ben Nagy Szent Gergely pápa révén, Mária Magdolna volt az a prostituált, akit Jézus kiemelt egy szellemibb életnívóba.
A kanonizált Evangéliumok forráskritikai elemzései régóta egyetértenek abban, hogy a szentté avatott nő kettő (de inkább három) különböző evangéliumi alakból tevődött össze, mert ugye a Magdala helységnév és a Magdolna személynév nagyon nem ugyanaz. Viszont ha van két nő, aki a cselekmény két különböző pontján pontosan ugyanúgy kényezteti Jézust, akkor az minden bizonnyal ugyanaz. És ha ebből a háromból kettőt Máriának hívnak... A plebs ezeket szépen összekeverte. Utólag, a történetalkotás felől nézve milyen jól tette!
- A Magdala nevű településből való Mária, akit manapság női apostolként azonosíthatunk (az egyházak képviselői korántsem annyira elzárkózóak e tekintetben, mint hinnénk!), állt Jézus anyja Mária mellett a keresztnél, s más helyzetekben is támogatta Isten Anyját. Ő lépett először kapcsolatba a feltámadt Krisztussal, ő vitte el a feltámadás hírét a többi tanítványnak. Mind a négy evangéliumban szerepel, ezért az alakja kikerülhetetlen. Belőle meríthetett a Monty Python írógárdája, amikor kidolgozta Judith szerepét a Brian életében.
- A feltámasztott Lázár húga Mária nem magdalai volt, hanem betániai. Ő kente meg Jézust olajjal, majd törölte lábát a saját hajával. A megkenés vagy fölkenés rituáléja a kohén papok kiváltsága volt a mózesi időktől kezdve, és csakis királyok esetében alkalmazhatták. Női hajjal törölni, egyáltalán női szőrzettel érintkezni szinte bűncselekményszámba ment.
Ezért fontos, hogy Lázár feltámasztási csodája után súgtak Kajafásnak, hogy van itten ez a csodatévő nímand, akit már a nép keneget felfelé, mire a főpap hideg reakciója csak annyi volt: "...jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon." (Jn 11,50)
- Ugyanennek a karakternek egy másik változata volt a Lukács Evangéliumában szereplő megosztó névtelen női szereplő, akit a későbbi keresztény olvasó valószínűleg egy farizeus Qrvájaként azonosíthatott. (Lk 7, 36-50) Valójában ő lehetett az a személy, akit Carl Anderson annyira lehordott a J. K. Szupersztárban, amiért drága olajokkal kenegette a Mestert, miközben a szegényeknek nem jut semmi. Mondjuk Lukács, az "orvos" inkább mesemondó volt, a személyisége máig vitatott(abb mint a többieké).
De ezért csodálom a folklór egységesítő törekvéseit. Még inkább a Róm. Kat. egyházat, hogy volt érzéke magába fogadni ezt a nép által generált motívumot.
Agnes Matzerath angolna-túladagolása ebből a szempontból egy inverz groteszk pszeudo-vallási pótcselekvésnek tűnik a szememben. Webber-Rice J. K. Szupersztárjában egy több alakból összegyúrt, de mégis az első hiteles, átérezhető Mária Magdolnával találkozunk. Hozzá hasonlóan Agnes sem igazán tudja eldönteni, hogyan szeresse Őt ("I Don't Know How To Love Him"), vagyis őket: a férjét és a szeretőjét. Két világ, a tradicionális de megbélyegzett, és a techno-fasiszta de kívánatos között őrlődik. Érzéseim szerint végül az identitásvesztett Agnes a két motívum kavarodásából képtelen racionálisan kikeveredni. De rebellis lényéből fakadóan inkább a tradicionális áldozatszerepet vállalja. Mint sorstársai közül megannyian.
Közben érdekes adalékra bukkantam, amiből összeáll a kép:
"Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti tó nyugati partján." - írja Diós István A szentek élete c. kötetében.
archiv.katolikus.hu/szentek/0722.html
(Ez a komment lehet, hogy jobban illene egy Jézus Krisztus Szupersztár filmismertető alá.
Nem vállalod be? :) )
Charlie Chaplin (1889–1977) filmes pályafutása már a némafilmkorszakban elkezdődött. Chaplin azon kevesek közé tartozott, akiknek karrierjét nem törte derékba a hangosfilm megjelenése. Igazi polihisztor volt a szakmában: nem csupán színészkedett, hanem filmjeinek általában ő volt a…..
aCCaTt0nE
2019.06.01 13:21:57
@Field64: Jó gondolat, hogy inkább magunkat formáljuk hozzá a filmhez. Eddig ezt így nem tudtam megfogalmazni :) Velem is ez a helyzet: ha pl. az Ördögűzőt nézem, képes vagyok visszahelyezkedni (igaz, az idő előrehaladtával egyre kevésbé) a korszak szellemiségébe, amikor ezek az effektek még ijesztőek voltak, ez a lassú hangulatkeltés még bőven elég volt.
Ha a Patyomkin páncélos és Ejzenstejn szexualitásának összefüggéséről szeretnél olvasni, ajánlom figyelmedbe Dominique Fernandez Ganümédész elrablása c. kötetét, amely ugyan elég régi, de talán még mindig releváns. Antikvár példányok még vannak belőle. A homoszexualitás kultúrtörténetével foglalkozik, úgy emlékszem Ejzenstejn külön fejezetet kapott benne. Szerintem a szerző el is vetette a sulykot, amikor a felmeredő ágyúcsövekbe falloszokat látott bele :D (Mondjuk mi mást lehetne?) Amúgy egy remek könyv- és filmajánló. Annak idején én is ezt használtam, amikor identitáskerestem, vele találtam rá Roger Peyrefitte-re, Thomas Mannra, Viscontira, Fassbinderre és a Querellre, hú, mennyi minden(ki)re!
Ha a Patyomkin páncélos és Ejzenstejn szexualitásának összefüggéséről szeretnél olvasni, ajánlom figyelmedbe Dominique Fernandez Ganümédész elrablása c. kötetét, amely ugyan elég régi, de talán még mindig releváns. Antikvár példányok még vannak belőle. A homoszexualitás kultúrtörténetével foglalkozik, úgy emlékszem Ejzenstejn külön fejezetet kapott benne. Szerintem a szerző el is vetette a sulykot, amikor a felmeredő ágyúcsövekbe falloszokat látott bele :D (Mondjuk mi mást lehetne?) Amúgy egy remek könyv- és filmajánló. Annak idején én is ezt használtam, amikor identitáskerestem, vele találtam rá Roger Peyrefitte-re, Thomas Mannra, Viscontira, Fassbinderre és a Querellre, hú, mennyi minden(ki)re!
aCCaTt0nE
2019.06.01 13:23:18
@Field64: Ja, írtam a Hús és vérre is egyet :) Kicsit nehéz volt megtalálni, mert minden más blogon kerestem, csak az archív régi...-ben nem.
„Egy borzalmas család történetét akartam elmondani, amelyben minden bűn büntetlenül marad.” (Luchino Visconti)
Luchino Visconti történelmi miliőbe helyezett családeposza, az 1969-ben bemutatott Elátkozottak az egyik toplistámon is szerepel. Először a tévében láttam: nagyon tetszett az erős…..
aCCaTt0nE
2019.04.20 10:46:14
@Field64: Az Ég áldjon meg, nem volt itt semmiféle vállalhatatlan iromány! :) Ez egy blog, jóval népibb műfaj, mint az esszé, vagy a tanulmány, szóval beleférnek kissebb el ütések és hejesirási hibák ;)
aCCaTt0nE
2019.04.20 11:14:22
@Field64: Az nem izgalmas :) Természetesen elfogadom a döntésedet. Belegondolva nekem is volt privát művem, amit inkább töröltem a netről (remélem, véglegesen, mert szakmailag kikezdhető).
Hollywood egyik legnagyobb női sztárja, Joan Crawford (1905–1977) egyszer azt nyilatkozta, ha valaha filmet forgatnának róla, nagyon örülne, ha őt Faye Dunaway játszaná, akit figyelemre méltó tehetségnek tartott. Ez a film 1981-ben el is készült, ám Crawford legrosszabb rémálmában sem gondolta…..
aCCaTt0nE
2019.03.23 07:18:51
-3-
< ez már az utolsó! :) >
Az egész filmben feltűnik, hogy a sok forgatókönyvíró csak a saját rész-megbízásaiban jeleskedik, de nincs egy script doctor, aki képes volna közös platformra helyezni az egészet. Mégis ezekből a szándékolatlanul (?) eltérő előjelű stílusütközésekből áll össze egy új minőség, a maradandó exploitation- és camp élmény. A legjobb camp klasszikusokban a drámaiság és a túldramatizálás együtt lélegzik, áthatják egymást, mint pl. Ken Russell Lisztomániájában. Szégyen, hogy Russell filmje nem áll közvetlenül Sharman-O'Brien Rocky Horrorja mellett.
Még azért is válhatott camp klasszikussá a Mommie Dearest, mert ha ezt a talán valamennyire megfontolt forgatókönyvet átlagos, vagy netán közepes, esetleg visszafogott színészvezetéssel vitték volna vászonra, akkor teljesen érdektelen lenne a végeredmény. A fentebb felsorolt szélsőségekkel váltja ki a filmtörténet érdeklődését (legalábbis a camp szcénában).
P.S.
Az out.com LMBTstb. webmagazinon, a "22 filmidézet, amelyet minden melegnek ismernie kell" c. listában a 12. helyen szerepel a Mommie Dearest a következővel:
"I should have known you'd know where to find the boys and the booze."
www.out.com/popnography/2016/4/15/22-movie-quotes-every-gay-should-knowbooze-drugs#slide-12
< ez már az utolsó! :) >
Az egész filmben feltűnik, hogy a sok forgatókönyvíró csak a saját rész-megbízásaiban jeleskedik, de nincs egy script doctor, aki képes volna közös platformra helyezni az egészet. Mégis ezekből a szándékolatlanul (?) eltérő előjelű stílusütközésekből áll össze egy új minőség, a maradandó exploitation- és camp élmény. A legjobb camp klasszikusokban a drámaiság és a túldramatizálás együtt lélegzik, áthatják egymást, mint pl. Ken Russell Lisztomániájában. Szégyen, hogy Russell filmje nem áll közvetlenül Sharman-O'Brien Rocky Horrorja mellett.
Még azért is válhatott camp klasszikussá a Mommie Dearest, mert ha ezt a talán valamennyire megfontolt forgatókönyvet átlagos, vagy netán közepes, esetleg visszafogott színészvezetéssel vitték volna vászonra, akkor teljesen érdektelen lenne a végeredmény. A fentebb felsorolt szélsőségekkel váltja ki a filmtörténet érdeklődését (legalábbis a camp szcénában).
P.S.
Az out.com LMBTstb. webmagazinon, a "22 filmidézet, amelyet minden melegnek ismernie kell" c. listában a 12. helyen szerepel a Mommie Dearest a következővel:
"I should have known you'd know where to find the boys and the booze."
www.out.com/popnography/2016/4/15/22-movie-quotes-every-gay-should-knowbooze-drugs#slide-12
aCCaTt0nE
2019.03.23 13:44:56
@Field64: Éppen az volt a Feud alapja, hogy korántsem hihetünk el mindent szóról szóra a hollywoodi legendákból. Ott arról van szó, hogy egy másfajta alapállásból tekintünk a két karakterre, tulajdonképpen két hétköznapi személyiséget látunk, akiknek borzasztó erős érdekérvényesítő képességük van, ugyanakkor igenis sebezhetőek. Én el tudtam hinni mind Lange mind Sarandon játékát (bár Susan szerintem túl szép volt Bette-nek :) ). Jessica L. legfeljebb Faye Dunawayhez képest visszafogott. A sorozathoz egy introvertáltabb terrorista Joan Crawfordra volt szükség. Viszont én is azon az állásponton vagyok, hogy kettejük közül Dunawaynek állt jobban a szerep, már alkatilag is tökéletes választás - viszont objektív mércével nézve is jó sok komolynak szánt jelenetet elripacskodott, nem kellett ahhoz a többi színész halovány teljesítménye.
Nem nagyon olvastam a kritikákban, hogy a sorozat is elég vonalas, ugyanis felvesz egy erős feminista nézőpontot, és áldozat-aspektusból kiindulva igazából több alkalommal visszamocskol, "antiférfiista" propagandát folytat, nem pedig igazságot szolgáltat. Jack Warner karakterében éreztem némi antiszemita ízt (Stanley Tucci sokszor a pénzéhes kapitalista zsidó archetípusát hozta), ami különösen érdekes napjaink Hollywoodjában.
Viszont maximálisan hű az alapelveihez, és színészileg/rendezésileg/dramaturgiailag kifogástalan.
+ pont a sorozat hatására néztem meg a Trogot. Szerintem egyáltalán nem akkora katasztrófa, mint amekkorának megpróbálják beállítani :D Oké, egy nyavalyás B-film, de meglepően okos.
Valószínűleg nem fogunk már ebben az életben hiteles képet kapni Bette Davisről és Joan Crawfordról... Valahol a Feud és a Mommie Dearest szempontjai között lehet az igazság.
Arról egyébként lehet tudni valamit, hogy a Christinát alakító kislányt mennyire viselte meg a forgatás? Dunaway TÉNYLEGESEN széjjelveri a hátán a vimes dobozt!
Nem nagyon olvastam a kritikákban, hogy a sorozat is elég vonalas, ugyanis felvesz egy erős feminista nézőpontot, és áldozat-aspektusból kiindulva igazából több alkalommal visszamocskol, "antiférfiista" propagandát folytat, nem pedig igazságot szolgáltat. Jack Warner karakterében éreztem némi antiszemita ízt (Stanley Tucci sokszor a pénzéhes kapitalista zsidó archetípusát hozta), ami különösen érdekes napjaink Hollywoodjában.
Viszont maximálisan hű az alapelveihez, és színészileg/rendezésileg/dramaturgiailag kifogástalan.
+ pont a sorozat hatására néztem meg a Trogot. Szerintem egyáltalán nem akkora katasztrófa, mint amekkorának megpróbálják beállítani :D Oké, egy nyavalyás B-film, de meglepően okos.
Valószínűleg nem fogunk már ebben az életben hiteles képet kapni Bette Davisről és Joan Crawfordról... Valahol a Feud és a Mommie Dearest szempontjai között lehet az igazság.
Arról egyébként lehet tudni valamit, hogy a Christinát alakító kislányt mennyire viselte meg a forgatás? Dunaway TÉNYLEGESEN széjjelveri a hátán a vimes dobozt!
A rosszul fogadott Júlia és a szellemek (1965) után Fellini szénája nem állt túl jól. Az első forgatási napon lemondta a G. Mastorna utazása című filmjét, ami miatt megromlott addigi korrekt munkakapcsolata Dino De Laurentiis producerrel, és újabb projektjeihez nem talált vállalkozó kedvű támogatót.…..
aCCaTt0nE
2019.02.18 20:11:30
@Field64: Aha, szóval erre is belógtál! :D
Úgy látszik, az én gyerekkoromra már korrumpálódtak a tizenhárom évesek... A 90-es évek már inkább a formálódó számítógépes effektusok iránti lelkesedésről szólt. De amúgy van olyan, fiatalabb ismerősöm, akivel 14 évesen nézette meg az apja a Nagyítást, Duncan Jonesszal 12 évesen nézette meg David Bowie a Mechanikus narancsot, szóval biztosan inkább nevelés kérdése, kinek milyen filmre lesz igénye tinédzserkorban. A mai napig nincs audiovizuális nevelés, pedig elférne az ált. isk. tantárgyak között. Egy időben volt ugye a Vizuális kultúra a rajzórákba ágyazva, de ahány tanár azt komolyan vette...
(A törit a mai napig kronologikusan tanítják, ami egy idő után el tudja veszíteni a tantárgy varázsát, ha rosszul csinálják.)
Valóban, nem is tudnék felidézni egyetlen Fellini-filmet sem, amiben férfi meztelenség látható. (De még egy fenék sem??? Fura. Mintha láttam volna valahol.) Az inkább Pasolini terepe. Bud Spencert mint karakterszínészt egy westerntől eltérő miliőbe talán akkor inkább Dario Argento hívhatta először tudatosan, miután Bud tényleg befutott.
A srácok hiányos öltözete és a magyar szinkron minősége pont elég volt a Satyriconban, hogy elvonja a figyelmet a színészi eszköztáruk korlátozottságáról. Ezzel az eszközzel nem csak az átlagos vagy átlag alatti színésznők esetben lehet élni :) Őszintén szólva, soha meg nem fordult a fejemben, hogy a fiúk rossz színészek, mert baromi vonzó volt a kisugárzásuk, mellesleg rengeteg amatőr kap jelentős szerepet Fellininél, és mind remekül beleolvad az egész különös művészi katyvaszba. Én is öreg vagyok, tizenX éve láttam utoljára Fellini-filmet, mostmár ideje lenne update-elni :D
Úgy látszik, az én gyerekkoromra már korrumpálódtak a tizenhárom évesek... A 90-es évek már inkább a formálódó számítógépes effektusok iránti lelkesedésről szólt. De amúgy van olyan, fiatalabb ismerősöm, akivel 14 évesen nézette meg az apja a Nagyítást, Duncan Jonesszal 12 évesen nézette meg David Bowie a Mechanikus narancsot, szóval biztosan inkább nevelés kérdése, kinek milyen filmre lesz igénye tinédzserkorban. A mai napig nincs audiovizuális nevelés, pedig elférne az ált. isk. tantárgyak között. Egy időben volt ugye a Vizuális kultúra a rajzórákba ágyazva, de ahány tanár azt komolyan vette...
(A törit a mai napig kronologikusan tanítják, ami egy idő után el tudja veszíteni a tantárgy varázsát, ha rosszul csinálják.)
Valóban, nem is tudnék felidézni egyetlen Fellini-filmet sem, amiben férfi meztelenség látható. (De még egy fenék sem??? Fura. Mintha láttam volna valahol.) Az inkább Pasolini terepe. Bud Spencert mint karakterszínészt egy westerntől eltérő miliőbe talán akkor inkább Dario Argento hívhatta először tudatosan, miután Bud tényleg befutott.
A srácok hiányos öltözete és a magyar szinkron minősége pont elég volt a Satyriconban, hogy elvonja a figyelmet a színészi eszköztáruk korlátozottságáról. Ezzel az eszközzel nem csak az átlagos vagy átlag alatti színésznők esetben lehet élni :) Őszintén szólva, soha meg nem fordult a fejemben, hogy a fiúk rossz színészek, mert baromi vonzó volt a kisugárzásuk, mellesleg rengeteg amatőr kap jelentős szerepet Fellininél, és mind remekül beleolvad az egész különös művészi katyvaszba. Én is öreg vagyok, tizenX éve láttam utoljára Fellini-filmet, mostmár ideje lenne update-elni :D
aCCaTt0nE
2019.02.18 22:19:02
@Field64: Ha a maestro ismerte volna Tura Satanát, biztos őt is kölcsönkéri Russ Meyertől! :) Olvastam, hogy bizonyos Chesty Morgan jeleneteit kivágták, hát hatalmas hiba volt. Ilyet még nem láttam, tuti jobban sokkolt volna a Casanovában, mint a trafikosnő az Amarcordban.
Most már utánanéztem, hogy a két szépfiút láttam-e valaha másban, de sajna nem. Martin Potter talán akkor hagyta abba, amikor már a kinézetére sem tudott hagyatkozni. De hogy még egy Doctor Who-szerepe is volt! :O Na, addig nem halok meg, amíg azt nem láttam. (Megvan az összes klasszikus Doctor Who, de még mindig csak húzom.)
Hiram Keller pedig elég korán meghalt.
Luigi Montefiorival, azaz George Eastmannel megint eljutottunk az italo-trashhez (és a pornóhoz). Valahogy elég nagy volt az átjárás a művész-szcéna és a khm...underground olasz mozi között, de ez nem baj. Az Antropophagus az egyik legócskább film, amit valaha láttam (nem csak tőle, hanem úgy általában), az Erotic Nights of the Living Deadnél már csak a Porno Holocaust volt trágyább. Minő véletlen, mindegyiket Joe D'Amato rendezte.
Most már utánanéztem, hogy a két szépfiút láttam-e valaha másban, de sajna nem. Martin Potter talán akkor hagyta abba, amikor már a kinézetére sem tudott hagyatkozni. De hogy még egy Doctor Who-szerepe is volt! :O Na, addig nem halok meg, amíg azt nem láttam. (Megvan az összes klasszikus Doctor Who, de még mindig csak húzom.)
Hiram Keller pedig elég korán meghalt.
Luigi Montefiorival, azaz George Eastmannel megint eljutottunk az italo-trashhez (és a pornóhoz). Valahogy elég nagy volt az átjárás a művész-szcéna és a khm...underground olasz mozi között, de ez nem baj. Az Antropophagus az egyik legócskább film, amit valaha láttam (nem csak tőle, hanem úgy általában), az Erotic Nights of the Living Deadnél már csak a Porno Holocaust volt trágyább. Minő véletlen, mindegyiket Joe D'Amato rendezte.
Plakátfiú
Egy tucat tarka majom. Kelet Európai filmplakátok, az 50 éves Majmok bolygója filmhez.
2018.03.09 12:28:50
Egy borongós téli nap volt, 1968 november 15. A Báthory utcai épület harmadik emeletén gyülekezett már az átvételi bizottság. A nagy érdeklődést mi sem bizonyította jobban, hogy 20 ember ült be a vetítőbe. Stirlitz akkor még nem sejtette. Belecsaptak, és egyöntetűen elmeszelték a filmet. Pontosan…..
aCCaTt0nE
2018.12.15 13:25:52
@laposhal: Ilyen korán eljutott Magyarországra a The New York Ripper??? :O És Super 8-on vetítették?Hát ezt nem gondoltam volna. Egyik kedvenc Lucio Fulci-filmem, én már a letöltős korszakban jutottam hozzá.
Ismét kimozdulok a komfortzónámból, és picit elmerülök a kereskedelmi TV-k mocskában, mert amit példának okáért az idei X-faktor képvisel, azt már csak a mocsokkal tudom azonosítani. 2010 óta van szerencsém követni a műsort, és így tökéletesen láthattam hogy hogyan lett egy hozzáértő zsűriből, az…..
Vannak olyan marketingötletek, melyeknek a megszületése is heves fejcsóválásra ad okot. A szolgálólány meséje című sorozat szereplőiről elnevezett borkollekcióé is ilyen, mert hát kinek és ugyan miért juthatott eszébe egy olyan sorozattal eladni a lőréjét, amiben a nőket szülőgépnek tartják,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Engem a Szindbád indított el a magyar szerzői filmek megismerése felé (tulajdonképpen a külföldiek felé is), amikor 2000-ben az MTV bemutatta az Új Budapesti TIzenkettő filmjeit. Egyrészt odaszögezett a hangulatával, másrészt elképesztett, hogy mégsem értem, mik ezek a villanásnyi vágások, és mit akarnak ezzel megfogalmazni. Aztán annál a résznél, hogy "Nem itt kezdődött romlásom", egy iszonyat szemcsés képen látni egy fiatal fiút, aki egy ágyon fekvő lány szoknyáját emeli fel, utána makrófelvételen egy magházból kieső almamagot látunk. Akkor villant be, hogy ez talán átvitt értelemben a gyerek első megszabadulása a Magtól, mint örökítőanyagtól. Valószínűleg nem volt ennyire triviális Huszárik szándéka, de a tinédzser-énem megvilágosodott: így is lehet közölni valamit vizuálisan, szavak nélkül, mert ezek szerint van egy külön nyelve a filmnek.
Úgyhogy mindent elolvastam Huszárik Zoltánról, amihez hozzáférhettem, és mindent megnéztem, amit lehetséges volt. A film hatására Krúdyval is próbálkoztam, de sajnos nem jutottunk közös nevezőre :)
Asszem, a Huszárik-breviáriumban van egy részlet, vagy egy teljes leírás az Elégia c. rövidfilm művészeti elképzeléseiről. Azt hiszem, ma sem érteném. Meg tudom érteni az elvtársakat, hogy ha leraktak eléjük egy Huszárik-tervezetet, azzal miért nem tudtak kezdeni semmit. Huszárik fejébe úgy tűnik, csak a Tóth Janó látott bele. Kár, hogy már nem derül ki, miért nem dolgoztak együtt közösen a nagyjátékfilmekben. Talán két nagy formátumú művészállat nem fért meg egy ketrecben. Cserébe gazdagabbak lettünk egy Szerelemmel és egy Macskajátékkal.