Regisztráció Blogot indítok
Adatok
aCCaTt0nE

0 bejegyzést írt és 97 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
MovieCops SZINDBÁD 2021.05.03 06:00:00
Huszárik Zoltán első játékfilmje Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával készült. Az előkészületek már a hatvanas évek második felében elkezdődtek, a forgatókönyvet azonban az illetékesek csak többszöri átdolgozás után tartották megvalósításra alkalmasnak. A rendező először az olasz…..
aCCaTt0nE 2021.05.03 09:48:22
Szép összefoglaló volt, szerintem az összes blogbejegyzés közül ebben volt a legtöbb személyes meglátás a szerzőtől.
Engem a Szindbád indított el a magyar szerzői filmek megismerése felé (tulajdonképpen a külföldiek felé is), amikor 2000-ben az MTV bemutatta az Új Budapesti TIzenkettő filmjeit. Egyrészt odaszögezett a hangulatával, másrészt elképesztett, hogy mégsem értem, mik ezek a villanásnyi vágások, és mit akarnak ezzel megfogalmazni. Aztán annál a résznél, hogy "Nem itt kezdődött romlásom", egy iszonyat szemcsés képen látni egy fiatal fiút, aki egy ágyon fekvő lány szoknyáját emeli fel, utána makrófelvételen egy magházból kieső almamagot látunk. Akkor villant be, hogy ez talán átvitt értelemben a gyerek első megszabadulása a Magtól, mint örökítőanyagtól. Valószínűleg nem volt ennyire triviális Huszárik szándéka, de a tinédzser-énem megvilágosodott: így is lehet közölni valamit vizuálisan, szavak nélkül, mert ezek szerint van egy külön nyelve a filmnek.
Úgyhogy mindent elolvastam Huszárik Zoltánról, amihez hozzáférhettem, és mindent megnéztem, amit lehetséges volt. A film hatására Krúdyval is próbálkoztam, de sajnos nem jutottunk közös nevezőre :)
Asszem, a Huszárik-breviáriumban van egy részlet, vagy egy teljes leírás az Elégia c. rövidfilm művészeti elképzeléseiről. Azt hiszem, ma sem érteném. Meg tudom érteni az elvtársakat, hogy ha leraktak eléjük egy Huszárik-tervezetet, azzal miért nem tudtak kezdeni semmit. Huszárik fejébe úgy tűnik, csak a Tóth Janó látott bele. Kár, hogy már nem derül ki, miért nem dolgoztak együtt közösen a nagyjátékfilmekben. Talán két nagy formátumú művészállat nem fért meg egy ketrecben. Cserébe gazdagabbak lettünk egy Szerelemmel és egy Macskajátékkal.
aCCaTt0nE 2021.05.03 11:43:02
@Field64:
A Wikipedia egy lexikon, ezért persze elvárás, hogy lelketlenül ollózd össze az anyagot. Ezzel szemben az egyetemen a bölcsészeknél kifejezetten szerették kiemelni, hogy attól még nem lesz egy szakmunka több az átlagosnál, ha gazdag az irodalomjegyzéke, de nincs benne önálló gondolat vagy problémafelvetés. Persze, egy gondolatot alá kell támasztani húsz hivatkozással (lehetőleg minél több nyelvű szakirodalommal), mert az olllyan tudományos, rámutat az olvasottságra, de leginkább arra, hogy mennyire szereti az illető magára kiverni a szellemi f@szt :)
Izgalmas keletkezéstörténeteket olvasni, de szeretem, ha az író is jelen van az írásban.

Most, hogy mondod, hová lett a Frigyláda-poszt?
aCCaTt0nE 2021.05.22 11:21:47
@István Torma:
Huszárik a sajátos filmnyelvével és dramaturgiai elképzeléseivel nem hiszem, hogy világhírű lett volna, akkor sem, ha csak a Művész szálát hagyja meg a filmben. Sőt szerintem az úgy egy önmagában gyönyörűen fényképezett, de átlagos őrült alkotó toposszal játszó film lett volna, amiből már éppen elég van a filmtörténetben.
Nem baj az, ha valami csak nekünk, magyaroknak szól. A "jelenkori" (70/80-as évekbeli) jelenetek egyáltalán nem feleslegesek, mert egy önmagára és a tágabb magyar kultúrtörténeti kontextusra is reflektáló színész jellemrajzát kapjuk meg (rébuszokban ugyan), ami Huszáriknak fontos volt nemcsak önmaga, de Latinovits Zoltán miatt is, aki eredetileg a főszerepet játszotta volna. Latinovits gyakran elvonult Lipótmezőre "töltekezni", ez a motívum külön jelentőséget kap. Dajka Margit Majmunkája is visszaközön az Anya képében, ő az összekötő elem Csontváry, a Színész, és a rejtélyes Bohóc-figura között. (Nem csak az ajándék bohócról van szó. Holl István alakította a Bohóc figuráját a Kilenclyukú hídnál, de én is csak utólagos olvasmányokból tudom a filmbeli szerepét. Máig nem teljesen tiszta, mi volt a rendeltetése.) A valamiért parkolópályára állított Huszárik is jogosan érezhette úgy, hogy ki kell adnia magából az egzisztenciális bizonytalanságot pontosan ezekkel a filmes eszközökkel, mert ezekben tudott kiteljesedni.
Amit nagyon sajnálok, az a tervezett tévéfilmsorozat elkaszálása. Rengeteg nyersanyag készült a Csontváryhoz, ezeknek egy töredékét mentette át Huszárik abba a zavarosan zseniális nagyjátékfilmbe.
MovieCops HYPPOLIT, A LAKÁJ 2019.06.10 06:00:00
Schneiderné: Kérlek, Mátyás, siess! Kilenc órakor szervírozzák a szupét. Schneider úr: Mit csinálnak a micsodával? Schneiderné: Szervírozzák a szupét. És a legfőbb ideje, hogy te is estélyi dresszbe öltözz! Schneider úr: Dresszbe, én? Hát mi vagyok én? Futballista? Székely István 1931-ben…..
aCCaTt0nE 2021.05.08 10:32:32
Én most, nem tudom, hanyadjára megnézve is beválasztanám a filmet a "Legújabb Budapesti 12" közé a túlságosan kabarészkeccsekre tagolt forgatókönyv ellenére (by Nóti Károly). Egy olyan újgazdag mentalitásnak állít görbe tükröt a film, ami a több évtizedes meghatározó kritikák szerint, és szerénytelenségem szerint is időt álló. A két világháború közötti időszakban volt a legaktuálisabb, de még most, 90 év múlva sem merném kijelenteni, hogy teljességgel idejétmúlt. Ha nincs igazam, vigyen el a Mészáros... izé, inkább a Kaszás. (Lehetőleg az Attila.)

A szereposztás nagyszerű. Csortos figurája az első lakájbeli megjelenésekor olyan fenyegető, hogy még az újhagyma is lehervad az étkezőasztalról. Kabos egy olyan filmes buffó, amilyen egyszer-kétszer születik egy évszázadban. Gondolkodom, hogy ki lehetett volna az utódja a II. vh. után, de nem jut eszembe senki. Jávorral kapcsolatban nem volt igaza a rendezőnek. Nem véletlenül lett ő a korszak első számú amorózója: amint belép a képbe, a mai szemmel nézve is hasít mint Férfi. Székelynek ehhez nem volt szeme. Jávor nekem később a Gül Baba 1940-es feldolgozásában is hiteles történelmi korszakbeli hősszerelmes volt (szvsz jobb is, mint később Zenthe Ferenc és Simándy József együttesen, Rátóti Zoltánt meg inkább hagyjuk az 1989-es tévéjátékból ;) ). De a Tisztes őszes halánték nők számára készült ajándékát is elhiszem neki. Jávor Pálhoz jó forgatókönyv és jó rendező kellett, és akkor kihozta magából, amire hivatott volt.
Talán Haraszti Mici helyett választhattak volna egy tehetségesebb színésznőt. Nagyon vonalas. Viszont Fenyvessy Évának és Erdélyi Micinek a kor mércéjével mérve sikerült teljesíteniük az elvárásokat. Utóbbi még egy korabeli Christopher Isherwood-filmfeldolgozásban is tökéletes Sally Bowles lett volna. (A Kit Kat Klub énekesnője a novellafüzér szerint sem volt kiemelkedően tehetséges énekes-táncosnő, de a karizmája betöltötte a szűkös helyiséget.)

A felújítás amúgy nem olyan egetverő technikai problémái tényleg szembeötlőek, főleg a Filmio-n nézve, ahol elvileg a legtökéletesebb kópiának kéne szerepelnie az adófizetők pénzéből. A főcímet mintha csak én raktam volna össze egy egyszerű vágószoftverrel. A képkockák közötti kontinuitásra kb. fél évtizede külön plug-in van az Adobe Premiere Proban személyi számítógéphez. Az utófényelés- és élesítés viszont digitálisan rögzített felvételek esetében is nehéz munka, szóval a kontrasztos képre és az életlenségre nincs panaszom. (Érdekes, hogy még a 60-as, de a 70-es években készített nagy történelmi eposzoknál is küzdöttek az operatőrök az élességállítással, viszont ez nem specifikusan magyar probléma. Még Tonino Delli Colli is elcseszett néhány közelit a Dollár-filmekben, ezt el kell fogadni.)

Székely István kapcsán még annyit jegyeznék meg roppant büszkén - de csak mert nem valószínű, hogy a közeljövőben lesz RHPS poszt a blogon -, hogy vele együtt összesen három honfitársunk is bevonult a Rocky Horror Picture Show B-filmes pantheonjába. Ugye az ő rendezése a Triffidek napja, a Dr. X Kertész Mihályé, George Pal pedig a When Worlds Collide-dal képviselteti magát. És még hány olyan honfitársunk van, aki a B-vonalban lett világhírű!
aCCaTt0nE 2021.05.09 10:05:15
@Field64: Valóban jól sikerült a felújítás, a kisebb problémák ellenére le a kalappal. Az az egyetlen gond, hogy a streaming platformok alacsony bitsebességgel játsszák le a felújított filmeket is az internetes sávszélesség korlátai miatt, és ez kihatással van az élességre, a fényességre-kontrasztra, valamint a hangminőségre. Pl. egy két órás film mérete a stream-oldalakon 4-8 GB, ami optimális esetben ennek a kétszerese-háromszorosa lenne. Az itthoni Full HD projektoromon egy szép nagy falra vetítve egy 15-20 GB-os két órás Blu-ray lemezről lelopott filmfájl tökéletes moziélményt ad, de én mindig rá szoktam adni egy kis plusz élesítést és fénykompenzációt, mert nagyon háklis vagyok. :)
A Blu-ray kiadványok eleve 30-40 gigásak, de még ez is le van szorítva. Szerintem tíz év múlva már olyan minőségben láthatjuk a klasszikusokat, amilyenben még a eredeti nézői sem!

De azt fenntartom, hogy a Hyppolit jelenlegi legjobb verziójának az utólag gányolt főcíme akkor is béna. Mikor 11 évvel ezelőtt lefordítottam a Metropolis mai tudásunk szerint legteljesebb verzióját, ambícióim között szerepelt, hogy majd szép magyar nyelvű inzerteket készítek hozzá házilag. (Az a fordítás az enyém, amelynek az elején szerepel a "dupnegatív" kifejezés.) Már áldom a lustaságomat, hogy nem csináltam meg, mert csak elrontottam volna az összhatást. Pedig Szirtes András rendező, az akkor már művészotthonban lakó Tóth János jó ismerőse, hagyatékának ápolója pártolta az elképzeléseimet. Képzőművészeti segédlettel alkottunk volna egy saját gótikus Metropolis betűtípust az eredeti inzertek alapján, amit gyönyörű handmade módszerrel filmszalagra vettünk volna. Sajnos az egyetlen probléma megint csak a főníciaiak legnagyobb találmánya volt: a pénz. :) Én utólag csak azt sajnálom, hogy nem találkozhattam személyesen a Tóth Janóval.

A háború előtti magyar filmgyártás csodáit tényleg érdemes lenne feldolgozni. Nem csak az Emberek a havason egy Csoda, hanem Fejős Pál Magyarországon és Amerikában készült némafilmjei is.
Minden idők legnépszerűbb olasz színésznője, Sophia Loren 1934. szeptember 20-án született Rómában. Eredeti neve: Sofia Costanza Brigida Villani Scicolone. Édesanyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta állapotos nejét, és csak Sophia születése után tért vissza egy kis időre a…..
MovieCops AZ ÉDES ÉLET 2021.01.04 06:00:00
Léteznek olyan filmtörténeti jelentőségű művek, amelyekről valószínűleg azok is hallottak már, akik még nem látták őket. Ilyen például az Elfújta a szél (1939), a Casablanca (1942) vagy Federico Fellini 1960-ban bemutatott remeke, Az édes élet. A cím olasz megfelelője, a dolce vita a magyar…..
aCCaTt0nE 2021.01.09 08:57:47
@Field64: A Caliguláról azért ugye még nem mondtál le? :)
Megosztó véget ért a Trónok harca, már nincs is a közbeszédben (legfeljebb az előzménysorozat előkészületeiről szólnak hírek), de én állítom, hogy ha nincs a Brass-Guccione-féle Caligula, akkor nem teljesedik ki a mainstreamben a történelmi-politikai sexploitation sem. Szóval van fontossága.
aCCaTt0nE 2021.01.09 17:16:03
@Field64: Írtam a Dallesandrohoz, ne maradjon már komment és észrevétel nélkül, ha már ennyit dolgoztál vele, és nekem is megjött a kedvem a színészhez. :) Csak az archívrégiidőkben találtam meg a cikket, az előző blogon nem, de oda már nem is lenne érdemes kommentelni.

A Csámpáskirálynőt előre is köszönöm! :D
aCCaTt0nE 2021.01.10 09:03:13
@Field64: Bármikor szívesen olvasok egy-egy, lassan évszázadot túlélt operett történetéről, mert ez valami csodálatra méltó. Öt év múlva lesz ötven éves a Rocky Horror Picture Show, hamvas ifjúságom revelációértékű underground művészeti terméke, ami szintén töretlen népszerűséggel élte túl az elmúlt majdnem fél évszázadot. Neki ugye az a különlegessége, hogy a színpadi darab a filmváltozattal együtt a mai napig underground kultstátusznak örvend úgy, hogy mindkettő csak minimálisan öregedett, de akkor is a javára. Ez nem sok musicalről mondható el. A Csárdáskirálynőről sem, ami soha nem volt underground, úgyhogy elég rossz párhuzamot állítottam fel :D De van-e a magyar popkultúrában olyan zenés termék, amelyik ugyanolyan intenzitással él a mai napig a színpadon és a filmvásznon egyaránt? Talán, ha a Képzelt riportot megfilmesítik az eredeti szereplőgárdával.
Alles in Allem, kíváncsi vagyok a Die Csárdásfürstin 1971-es feldolgozásának forgatási körülményeire, mivel ezekről online nem sok információt találtam.

Hogy egy kicsit visszacsatoljak Az édes élethez: a Fellinihez képest tejfölösszájú Paolo Sorrentino La grande bellezzája egy nagyszerű utánérzés volt, mégsem tudott újat mutatni univerzális szinten.
Terence Stamp (Egyesült Királyság, London, Stepney, 1938. július 22.) angol színész az 1960-as évek elején kezdett filmezni. Már legelső filmszerepe nemzetközileg ismertté tette a nevét. Az 1960-as évek egyik legígéretesebb és legjelentősebb új sztárjának számított, ekkoriban olyan világhírű…..
aCCaTt0nE 2021.01.10 09:03:10
Ma (tegnap) éjjel az idős Terence Stamphez volt kedvem, ezért megnéztem a tudomásom szerint legutóbbi filmet, amiben főszerepet játszott: Song for Marion.
Minden rosszindulat nélkül írom, hogy szerintem Stamp egyféle figurára volt hitelesítve: ő a grumpy old man, aki átmegy bizonyos jellemfejlődésen, de a világ felé mutatott énjében ugyanaz marad, viszont végig önazonosan. Némi túlzással ugyanazokat a manírokat láttam a színésztől, mint a Priscillában, csak persze a zsánernek megfelelően sokkal árnyaltabb kivitelben. Baromira tudtam élvezni, megkapó volt, ahogy egy három másodperces beállításban olyan arcmimikát prezentál, amiben harminc-negyven házasságban eltöltött év élettapasztalata tör a felszínre. Épp ezért nagyon érdekel, mit tudott nyújtani fiatalon (a Teorémán kívül). Ahogy régebben beszéltük, a Billy Budd kötelező nézvény, hasonlóan az Egy évad a pokolbanhoz - csak már kiadnák angol felirattal a teljes verzióját.

Mivel vakon láttam neki a filmnek (bizonyos esetekben a castingban sem szeretem a spoilereket), meglepetéskét ért a szerepet kisujjából kirázó Vanessa Redgrave, de főleg az a pasi, aki olyannyira hasonlított Christopher Ecclestonra, hogy ő maga volt Christopher Eccleston. Amíg meg nem hallottam a hangját, tényleg azt hittem, létezik egy alteregója a kedvenc Doctor Who-címszereplőmnek, a 9. Doktornak, avagy a Royal Shakespeare Company 2018-as Macbethjének. Általában ő is magát játssza az anyaghoz mért vehemenciával. Itt alázatosan mellékszerepbe húzódott, miközben végig fenntartotta az apa-fiú viszony feszültségét.

Ha még megérjük, és Stamp is megéri, szívesen megnéznék egy Priscilla-folytatást, amiben Bernadette életének késői alakulását követjük végig. Terence Stamp transz énekesként is megállná a helyét, csak ne egy nagy lírai Whitney Houston- vagy Mariah Carey számot adjanak neki :)
Az 1989-ben bemutatott A testőrök visszatérnek Richard Lester testőrtrilógiájának befejező része, amely id. Alexandre Dumas Húsz év múlva című regényén alapul. Előzményei: A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (1973), A négy testőr, avagy a Milady bosszúja (1974). Bár az első két film…..
aCCaTt0nE 2020.12.12 18:53:20
@Teakbois: Micsoda címek! Kálás höszönetem. Kénytelen vagyok most már egy saját mappát elkülöníteni Reednek valamelyik vinyómon.
aCCaTt0nE 2020.12.12 20:35:02
@Field64: Találtam belőle egy 1080p-s BDripet. Azt hiszem, Dallesandro testtájékának részletei megérdemlik a lehetőségekhez mérten legjobb felbontást. Már csak a felirat legyen passzentos, vagy időzíthető, mert továbbra is olyan jól tudok franciául, mint amikor megszülettem.
aCCaTt0nE 2020.12.12 22:52:27
@Field64:

Szilvalé. Rongyő.
MovieCops VISZLÁT, TAMÁS BÁTYA! 2020.07.20 06:00:00
Az olasz Gualtiero Jacopetti és alkotótársa, Franco Prosperi a filmtörténet rossz hírű alkotói közé tartoznak. Egyesek szerint korukat megelőző filmes zsenik voltak, akik tabukat nem ismerő témaválasztásaikkal, vitathatatlan vizuális tehetségre valló látásmódjukkal valósággal forradalmasították a…..
aCCaTt0nE 2020.07.23 04:52:49
@Teakbois:
Nem annyira új, a 2000-es évek közepe felé, amikor a filmtöris diskurzusba is bekerültek az addig nem igazán elismert zsánerek, akkor kezdtek tapogatózni a magas szakmabeliek. A film noir úgy tűnik, vállalható volt, mert mint utólag kiderült, a francia újhullám alkotóira, vagy Orson Welles művészetére szintén nagy hatást gyakorolt.
Az évtized-ezred fordulóján nekünk még pl. Hitchhock kapcsán úgy tanították, hogy thriller=bűnügyi film, de ennél tovább nem mentünk, a szűkebb-tágabb halmazba tartozó zsánerfilmek nemigen képezték elemzés tárgyát. (Ha venném a fáradságot, megnézném, hogy az 1997-es magyar szaksajtó használta-e egyáltalán a blaxploitation kifejezést a Jackie Brown kapcsán.) A zsánerfilmezés még akkor is inkább egy "tűrt" kategóriába tartozott, természetesen a szerzői film előtérbe tolásával.
Közben 2004-2005-ben megjelent a Fangoria magazin, és én, aki a horror kedvelőjének tartottam magam, az addig nagyra tartott filmes műveltségemmel csak kapkodtam a fejemet az újságcikkek csípőből lökött kifejezései között: giallo, gore, splatter, slasher, és különféle előtagokkal ellátott exploitationök... Én akkoriban kezdtem internetes fórumokat vizslatni, hogy felzárkózzak.
Talán az akadémikus filmesztéták úgy gondolták, hogy a film noir honosításhoz elengedhetetlen egy olyan terminus tükörfordításos magyarítása, amit meg kellett volna hagyni eredetiben, miközben alig tudtak valamit az informális szubkultúrák nyelvezetéről, terjesztési formáiról az internet korában, de mint kiderült, már korábban a VHS-korszakban lemaradtak. Mi mindig egy kis spéttel reagálunk a változásokra.
Én úgy érzékeltem, hogy a social media hazai berobbanásával váltak egyre inkább a tágabb felhasználói közösség számára is elérhetővé a szubkulturális termékek. A 2010-es évektől már végre természetes volt, hogy a művészértelmiség egy része (ami az informális szférából "felemelkedve" szerzett tudományos fokozatot - vagy nem, viszont különösen nyitott volt) beemelje az elit diskurzusba az odáig a filmművészet peremvidékére szorított alkotásokat.
De közmegegyezés szerintem azóta sincs, és ahogy a kihalásos alapon működő hazai tudományos elitet ismerem, nem mernék jóslatokba bocsátkozni, hogy egyáltalán valamikor lesz.
Mint a jelen példa mutatja, egy-egy magyar filmesztétikai szakkifejezés a mai napig képes zavarokat okozni.
aCCaTt0nE 2020.10.31 01:09:20
@Field64: Elősorban annak örülök, hogy hamar visszatérsz a szünet után, másodsorban annak, hogy Leni munkássága is majd reflektorfénybe kerül.
Személyes érintettségemmel ellentétben kénytelen vagyok hódolni Riefenstahl nagysága előtt, mert egymaga meghatározta a Führernek és mozgalmának komplett filmes ikonográfiáját. S ez a mai napig nem csak lenyűgöző, hanem sajnos-nemsajnos használatban van. Még serdülőkoromban, a 90-es évek dereka felé olvastam egy cikket, amiben az állt, hogy Torgyán József megtiltotta a fotósoknak, hogy békaperspektívából fényképezzék (ezt a cikket egy békaperspektívából mutatott fotó illusztrálta). Akkoriban még nem voltunk ennyire ellátva vizuális információkkal, csak később értettem meg, pont Leni kapcsán, hogy mi volt a kifogás lényege. Azóta is - pártállástól függetlenül - a lejárató cikkek szokásos kísérőeleme az alulról fényképezett, mondandójától gyűlöletbe torzult pofát vágó politikai ellenfél.
(Mondjuk fura, hogy pont Chaplin nem használta föl ezt a gaget A Diktátor forgatásakor.)

A Cannibal Holocaustról más a véleményünk, de szerintem ezen egyszer már végigmentünk (vagy romlik a memóriám). Szerintem Deodato egyetlen bűne az állatok valódi lemészárlása volt, viszont ez biztosította a korabeli néző megvezetését. Ma már gond nélkül kivitelezhető animatronikus modellekkel és CGI-jal az állatmészárlás (muszáj is, mert szerencsére minden forgatáson ott a PETA), de a 70-es évek végétől a DVD-korszak rendezői kommentáros korszakáig az adta a film erejét, hogy bizonytalan volt a néző: vajon ez ténylegesen egy snuff film? Az eredmény etikailag egyértelműen elítélendő, de esztétikailag Riefenstahloz hasonlóan nem védhetetelen.

Deodato tömegmédiáról alkotott véleménye még egészen optimista volt 1980-ban, amikor úgy vélte, hogy hasonló jelenetek egyszerűen nem játszódhatnak le egyetlen televízió képernyőjén sem. Hát azóta már sok mindent láttunk.
MovieCops A GONOSZ LADY 2020.07.27 06:00:00
Kamaszkoromban nagyon szerettem a középkorban játszódó kalandos regényeket és filmeket. Igazából ez most is így van, elvégre két kedvenc történelmi korszakom az ókor és a középkor, mert annak idején szerintem ezeket tanították a legérdekesebben a tanáraim. S ha egy ilyen kosztümös filmnek régi…..
MovieCops AZ ERŐD 2020.07.13 06:00:00
Stag: Nem tűrhetünk országunk területén semmiféle háborút, még ilyen kis mini magánháborút sem! Edit: Tudja maga, mennyit költenek a világon háborús célokra? Stag: Évi négyszáz milliárdot. Edit: Nos az én játékom csupán... Stag: Beteges és ártalmas... Edit: Miért? Mert azoknak, akik a…..
aCCaTt0nE 2020.07.19 20:22:51
@Field64:
Olyan jó ez a blog: el lehet kalandozni a témától, az OP mégis megérti, mire gondolok :)
Aranymívesné... nem rémlik, pedig régen még Krúdyt is megpróbáltam falni. Félsikerrel.
Engem nem nyűgöztek le a zsíros ételleírásai és a budai körzetbejárásai, mert Szegediként úgy éreztem, nincs mivel megfeleltetni. Tagadhatatlanul hangulatosak voltak azok a novellák, de nem tudtam beléjük élni magam. Viszont Huszárik vizualitása annyira agybanyúló volt, hogy egyetlen képkocka elég lenne az aranymívesné szerep beazonosításához. Most direkt nem nézek utána. Majd újranézem, ha írsz róla. Igazán írhatnál róla, mert újranézném :)
Minden egyes életszakaszomban mást jelentett a Szindbád. Azt hiszem, az első komoly magyar "művészfilmes" élményemet akkor éltem át, amikor úgy gondoltam, hogy megértettem, mit akar közölni egy filmművész a "Nem itt kezdődött romlásom"-szöveggel, majd az azt követő gyorsvágásos asszociációval. Akkoriban az revelációval ért fel. De most mégsem írom le, hogy miért. Majd ha lesz róla blogbejegyzés :)
Ugyan gimnazista koromban amit csak lehetett, elolvastam Huszárikról és a műveiről, megnéztem, hosszasan elemezgettem az összes rövidfilmjét (a kevés számú VHS-eim egyikeként meg is tartottam azt azokat tartalmazó kazettát), de biztosan van olyan információ, ami újat tud mondani.

Csárdáskirálynő: ha még erről is képes lennél ismertetőt írni, hát én örömömben beugranék a nagybőgőbe :D
A filmváltozat forgatási körülményeiről, kritikai- és sajtóvisszhangjáról vajmi keveset találtam. Pedig - ahogy már írtam - szerintem dramaturgiailag elég jól sűrített filmet sikerült összehozni, és Anna Moffonak még a magyarul előadni próbált betétjét ('Muzsikáljál szomorúan...') is meg tudtam bocsátani, mert lerí a karakterről, hogy totál részeg. Ilyen állapotban szerintem én sem artikulálnék jobban :D
aCCaTt0nE 2020.07.20 00:56:46
@Field64:
Csak nem a Csontváry? :O
Azt a filmet már csak a fényképezése miatt is érdemes volna 4K-8K-akárhányK-ban restaurálni, annyira csodálatos volt Jankura Péter munkája. Rengeteget agyaltam a beállításain, az asszociációs montázsain, pedig én már csak tévéképernyőn láttam Huszárik születésének 70. évfordulós köztévés közvetítésében. Később DVDRip-ben is megnéztem, de abból is csak sejteni lehetett, hogyan mutatott a film 35 mm-es tekercsről kivetítve a mozikban.
Azt tudom, hogy Huszárik Csontváryját a kortárs kritika lehúzta. Pedig szerintem a hangvétele ellenére bőven belefér egy hipotetikus "25 legjobb szürrealista filmalkotás, amit meg kell nézned, mielőtt felnyomnak a végbeledbe egy zongorát"-listába. Én magam úgy emlékeztem rá, hogy lett volna egy tévésorozatban tökéletesen kibontható történet, amit három órára butítottak le (Pedig nem volt annyi,)
Vannak azok a filmek, amik rövidek, de annyira megterhelnek, annyira a teljesség érzetével hatnak, hogy kétszer annyinak érezzük a játékidejüket.
Csontváry számomra egyfajta példakép volt: negyven éves koráig gyűjtötte a pénzt, aztán mivel "szétfeszítette a zseniális energia", elindult a világba művészkedni, pedig tudta, hogy az utókoron kívül senki nem ismeri majd el.
(Neki legalább végül sikerült...)
Kár, hogy nem volt Huszáriknak ezen kívül még egy nagyjátékfilmje. A Macskajátékot megrendezte színházban, de úgy tudom, arról nem készült felvétel. És hiába it tervezett volna nagyjátékfilmes adaptációt, elvégezte helyette a munkát Makk Károly és Tóth János.

Ugye sejted, mennyire fogott meg Anna Moffo aktfotójának belengetése? :) Az oké, hogy Marilyn Monroe popkulturális imázsához hozzátartoztak a nudie-k, de így kihasználni reklámcélokra ezt a kvázi ismeretlen, de amúgy szenzációs énekesnőt? Szörnyű!!!
DE ha egy hazai gyártású nemzetközi szuperprodukcióról van szó, ami sajnos feledésre ítéltetett, akkor bennem is felkél a vérmagyar! Anna Moffo nudie-kat a népnek! Index címlapra a filmoperák olasz-magyar szexikonjával! :D (Még a Traviatában láttam őt, ahol zseniális volt.)
Sajnos magyarországi Lehár-filmek nem készültek idejében. Sem A mosoly országából, sem A víg özvegyből nem láttam legalább egy televíziós felvételt. Hatalmas veszteség. Lehár túl arisztokrata lehetett a kultúrpolitikának. Szerencsére megismerhettem a műveit a rádiójátékokból.
aCCaTt0nE 2020.07.20 07:44:04
@Field64:
Én úgy tudom, hogy Huszárik a Csontváry után tervezte elkészíteni A feleségem történetét, csak közbejött a halála.
Szirtes András Balázs Béla Stúdiós filmrendezőt, aki személyesen ismerte az Elégiát is fotografáló Tóth Jánost egyszer felkerestem az akkori műhelylakásában egy teljesen más ügyből kifolyólag. (Fritz Lang frissen restaurált Metropolisát feliratoztam, ahhoz kértem útmutatót.) Akkor mondta el, hogy "Tóthjanó" nélkül bizony nem lett volna sem Huszárik, sem a megújuló Makk: szinte minden vizuális poént a "Tóthjanó" talált ki, csak aztán a személye feledésbe merült. Ezért hasonlít annyira a Szerelem és a Macskajáték annyira a Huszárik-filmekhez, és a 141 perc a befejezetlen mondatból c. Fábri-filmhez. Ezen febuzdulva meg is próbáltam felkeresni az operatőrt a Szirtes által megadott lakcímen, de nem jártam sikerrel. "Tóthjanó" sajnos tavaly elhunyt.

Tényleg egy Kozma vezetéknevű pasi miatt utasítottak el egy bemutatót, amikor Joseph Kosmának köszönhettük a második legismertebb nemzetközi magyar slágert, a Hulló leveleket? :D A későbbi abszolúte nem magyar Vlagyimir Kozmáról nem is beszélve.

Bergmanról én is sok hülyeséget olvastam, szerencsére azok az ötletszinttől nem jutottak el a tervezési fázisig sem. (Fellini-Bergman kooperáció? Kizárt.) Mozart még jól állt neki, de egy Bergman-Streisand musical??? Na ne :D
Remélem, nem abból az elvetélt ötletből lett végül a Yentl, amit a negyedéig sem bírtam nézni. Szerintem egyébként a Funny Girl sem méltó a hírnevére.
„Nyilazzatok: a seb rózsát terem, Mely nyílni fog az örök kertbe fenn! Nyilazzatok: minden nyíl szárny nekem Feléd, örök hazám, ó végtelen! Nyilazzatok: bíbor dísz lesz sebem. Mely hirdeti: halálon győzelem! Nyilazzatok: kínom megszentelem Isten vitéze én, az Úr velem! Nyilazzatok: én már…..
aCCaTt0nE 2020.07.08 12:41:20
@Field64: Ez lett volna a következő kérdésem, hogy a hollywoodiasság és a keresztényellenesség biztosan annyira kéz a kézben járnak-e.
aCCaTt0nE 2020.07.08 14:28:15
@MAXVAL bircaman közíró: A filmteoretika szempontjából lényegtelen, hogy mi a vezető irány.
aCCaTt0nE 2020.07.08 15:36:51
@MAXVAL bircaman közíró: Nem értelek, most két külön dolgot próbálsz egy platformra terelni. A független filmekkel van problémád, vagy a tömegfilmekkel? Ha az utóbbiakkal, akkor miért ebbe a topicba írsz?
A két Sebestyén-film erősen rétegfilm, tehát nem juthat el a szélesebb néprétegekhez (a "kisemberhez"), ezért nem is befolyásolhatja radikálisan a tömegízlést. Akkor mi a probléma?
MovieCops PSYCHO 2020.06.08 06:00:00
Idén hatvanesztendős minden idők egyik leghíresebb filmje, a Psycho (1960), a negyven éve elhunyt Alfred Hitchcock mesterműve. Alapjául Robert Bloch megtörtént bűnügyet feldolgozó regénye szolgált, amelyből Joseph Stefano írt bravúros forgatókönyvet. A filmet Hitchcock saját produkcióban, a…..
aCCaTt0nE 2020.06.14 02:26:47
Egy kis queer olvasatot hadd adjak a cikkhez. Kissé 18 karikás, ami viszont nem ehhez, hanem a Régi idők mozija blogodhoz van beállítva. Úgyhogy megpróbáltam finoman körülírni. Visszaolvasva kicsit viccesre sikeredett :D

Amikor Norman a vacsorával nem mer bemenni Marion motelszobájába, ehelyett a saját belső "szertárába" invitálja a nőt, elhangzik egy dialógus a kitömött madarakról. Sajnos magyarul nem jön át, amit Norman a taxidermiáról gondol.

"My hobby is stuffing things. (...) I'd rather stuff birds because I hate the look of beasts when they're stuffed. (...) I think only birds look well stuffed because... because they're kind of passive to begin with."

Érdekes, hogy a kulcsszavak még akkor is beleillenek a gay szlengbe, ha csak annyit tudunk, hogy Anthony Perkins meleg volt (legalábbis a forgatás idején), és adatott neki némi színészi szabadság a rendmániás rendezőtől.
A "stuffing" (kitömés) az angolszász szlengben nem csak az állatok kitömésére vonatkozik, hanem a férfiakéra, vagy a nőkére is. Nem kell földrajzilag ilyen messzire menni, mert pl. az 1996-ban készült, a 60-as években játszódó Csinibabában (tudom, nem szereted) is elhangzik a Gálvölgyi-karakter részéről egy mára már szexistának számító megjegyzés Tupírka, a kispolgári nő felé: "Megmondom én, mit tömjön ki vattával!". Világos, hogy mit... Ugyanezt el lehet képzelni férfival, vatta helyett másvalamivel.
Ha az "I wanna stuff him!" hangzik el egy LMBT+ társaság pasijai között, az egy eufémisztikus megfogalmazása az "I wanna f... him!"-nek. Persze eddig akár lehetne ez egy bújtatott heteroszexuális nyelvi kód is, de most jön a plot twist.

A "bird" a legizgalmasabb nyelvi jelenség, ahol jelentés szintjén az indoeurópai nyelvcsalád tagjai utólag találnak egymásra.
A most már retrónak számító Madárfészekből, és a még retróbb Örült nők ketrecéből ismerhetjük a "madár" megjelölést a femininebb homoszexuálisokra: angolszász szlengben "bird", és franciában "folles". (Abba most ne menjünk bele, hogy a "folles" átvitt értelmű jelentése madár, vagy tollaskodó, vagy bolond-e, mert ezen a szubkulturális szinten csak körülírások léteznek, ha nincs egyetlen elfogadott frappáns magyar kifejezés. Talán a 90-es és 2000-es években a hajtűdobáló volt ennek a megfelelője. Ahol is a tollazat talán átment a hajzat jelentéstartományába? Nem tudom, nem vagyok Nádasdy, csak bűnösen-naivan nyelvészkedek. Abból indulok ki, amit ismerek. Respect az Őrült nők ketrece magyar címadójának, mert nehéz dolga volt.)
Egy régebbi kubai infóm szerint az Antillákon a "paharó" (fonetikusan) egyszerre jelenti a madarat és a b betűvel kezdődő csúnya magyar szót, azon belül is a "tömött" felet. A köznyelvben szégyenteli árnyalata van, mert a macsoid társadalmakban elítélendő a "tömött" szerep, a szubkulturális nyelvben már nem annyira. Egy nyelvész biztosan vissza tudja fejteni a paharó és a bird közös gyökét.
Portugál területen élő spanyol forrásom szerint viszont az ő nyelvükön egy szintén szárnyas, ámde bogár, a katica, "mariquita" a feminin melegek általános megjelölése.
Valamiért a szárnnyal való rendelkezés és a homoszexualitás összefügg az indoeurópai nyelvekben, én ugyan nem értem, miért.

A fentebbi angol szövegrész az 1983-as magyar szinkronban így szól (Szakácsi Sándor nagyszerű hangján):
"Szerintem csak a madarak néznek ki jól kitömve... mert elsősorban ők... olyan passzívak."

Ez azért érdekes, mert tudomásom szerint az angolszász szlengben nem használják a "passzív" szót azokra a férfiakra, akiket "kitömnek". A magyar meleg szlengben ez viszont évtizedek óta általános. Nemzetközileg a "top" (aki felül van, a "tömő") és a "bottom" (aki alul van, a "tömött") a partnerkeresőknél használt kifejezés. (Meg az "uni", ami mindkettő.)
Itt viszont már összeér a finnugor is az indoeurópaival, mert mi szépen átvettük a rétegnyelvünkbe a művelt latintól a "passzív" kifejezést, ami olyan jól hangzik magyarul :) Kíváncsi vagyok, volt-e valaha valami finnugor eredetije.

Szóval szerintem Perkins talán a Nagy Alf tudta nélkül belevitt egy kis gay-coded nyelvezetet a szerepébe. Maga is egy szép közeliben úgy nyújtogatja nyakát, mint egy madár, és gyakran csámcsog magokon.

Ennyi lettem volna :)
aCCaTt0nE 2020.06.14 15:53:30
@Field64: Mint a világ legagyonelmezettebb filmjének, a Psychonak rengeteg olvasata van. Feminista és queer mindenképpen, de szerintem még kutyatartó és vegán is :) Ez a pszichológiai felfejtés, amit te is leírtál, bizonyára a legközelebb áll ahhoz, amit Hitchcock és forgatókönyvírója elképzelt. (A Bloch-regényt nem olvastam, nem tudom, érdemes-e.) De a többi is ugyanúgy releváns.
Én úgy érzem, Perkins belelátott és belevitt egyfajta érdekes szexuális identitászavart Norman karakterébe - különben nem tudott volna olyan jól átlényegülni a saját anyjává. Ez már túlmutat az Ödipusz-komplexuson. Ha Norman képes megélni a nőiségét is, akkor nyugodtan lehet transzvesztitának nevezni. Ezért nem szeretem a film végi bullshitelést, Hitchkocktól ez teljesen idegen, néha jobb meghagyni a néző számára az értelmezési lehetőségeket.
Csodálom, hogy néhány egészen frivol mozzanat benne maradhatott a filmben. Amikor először láttam, nem hittem el, hogy zöld utat kapott Perkins seggriszáló felmenése a lépcsőn. Nem rossz látvány, csak megdöbbentő, és számomra ezért sem kétséges, hogy volt Normannek többféle szexuális identitás, vagy akár orientációja is. Tulajdonképpen nőként egy fallikus szimbólummal gyilokszexeli meg a szőke nőt.

"Ne nézzél madárnak", illetve "Nem tollas a hátam", viszont aki megtollasodik, az jól jár... ki érti ezt? :D
aCCaTt0nE 2020.07.03 01:02:45
@Weißkopf: Igét én sem írtam, ha jól veszem ki a saját szavaimból. Befejezett melléknévi igenevet ("tömött") igen, de azt is csak azért, hogy magyarul érzékeltessem a passzív homoszexuális fél hozzávetőleges jelentését. "Kubai infóm" egy brit b.zi szlengben "shag"-nek nevezett partner volt, akivel mellesleg jókat beszélgettem, és ez is előkerült. Lehet, hogy a Real Academia Española szótára nem fedi le a teljes szubkulturális jelentéstartományt.
Ha a földrajzi problémáról van szó, lehet, hogy "kubai shagem" a maga országán kívül csak Dominikán járt, és egyből általánosított, hogy a passzív meleg a teljes Antillákon így van megnevezve. Ki nem szokott nagyokat mondani, amikor betájolja a partnere érdeklődési körét, majd azt megragadva akarja ágyba vinni őt? :)
MovieCops ROCCO ÉS FIVÉREI 2019.12.02 06:00:00
Luchino Visconti az olasz – sőt talán az egyetemes – filmművészet egyik legvitatottabb alkotója. Művész mivoltát ugyan nem szokták kétségbe vonni, de már életében sokat polemizáltak arról, vajon nincs-e nagyon túlértékelve, hiszen kései filmjeiről a személye iránt oly elfogult baloldali értelmiség…..
aCCaTt0nE 2020.06.28 07:21:46
1.

Végül is Bereményi Géza új könyve (önéletírása), a Magyar Copperfield adott ösztönzést, hogy újra nekifogjak a Rocconak. A tinédzser fiú polgárosodott anyja és fogorvos nevelőapja egy este némán térnek haza a moziból, "valami Visconti" filmjéről. Később hülyeségnek nevezik az egészet, mert egy vidékről a nagyváros vérkeringésébe került család tagjai szétzüllenek: kurváznak, lopnak, verekednek, márpedig ez nem igaz, ők már csak tudják. Az író ott jön rá, hogy nagyon is megérintette a szüleit a film: magukra ismertek.
Úgy éreztem, addig nem akarom folytatni a könyvet, amíg meg nem néztem a Rocco és fivéreit.

Ahogy A kaland után is írtam, megjött a kedvem az olaszokhoz, úgyhogy passzolt a hangulatomhoz a film. Most úgy éreztem, Viscontinak jobban állt a neorealizmusból örökölt megközelítés, mert ezek a figurák számomra sokkal jobban éltek és égtek a vásznon, mint a későbbi, inkább allegorikus karakterei, akik számomra borzasztó hidegséget árasztottak (a filmek tónusával együtt - kivéve a Halál Velencébent). A Rocco és fivéreit sem éreztem kevésbé távolságtartónak, viszont rengeteg finom, érzéki megnyilvánulást találtam benne, amelyek pont emiatt voltak erőteljesebbek. Pl. Claudia Cardinale zavara az elején az igen gyorsan lezavart családok közötti perpatvarban; Simone álságos megnyilvánulásai és erotikus csók-leheletei a "Zongoratanárnő" monológja alatt; vagy a - gondolom a Szünet előtti jelenetben - Rocco naiv konyhafilozofálgatása, amellyel mégis képes könnyet kicsalni a prostituált szeméből (amely később fordítva megismétlődik).
Ez a finomság fordult át valóban melodrámába. A film felétől fokozatosan éreztem, hogy már nincsenek kiemelve a hangsúlyok, hanem már csak a hangsúly létezik némi fellélegzéssel. De engem az ilyesmi nem nem zavar. Egy hasonló tónusváltás miatt még a 2000-es évek elején is idegenkedés tárgya volt műértő körökben az Alkonyattól pirkadatig c. Rodríguez-Tarantino film. Mert hát ilyet nem szabad csinálni. Nem is ennél a filmnél, hanem a Nibelungenlied olvasása közben jöttem rá, hogy nincs új a nap alatt: az idealizált, udvari-lovagi kifinomult németség mindenféle indoklás nélkül változik át vérontó különítménnyé a sztori második felében. De menjünk vissza még régebbre: mi történik Homérosz két kanonizált hőstörténetében? Az Íliász egy komoly háborús drámai eposz, az Odüsszeia meg a road movie-k őse egy addig perifériára szorult mellékszereplő kiemelésével.
A Rocco folytatását is Ciro és Vincenzo hétköznapi életének alakulásával képzelem el, mégpedig Pasolini rendezésében.
Bocs, de megrögzött balliberálbolsevistamarxistasatöbbiként abban nem értek egyet, hogy a kisfiú későbbi életútja pozitív lesz, mint a vele párhuzamba állított Vincenzoé. Luca "Vincenzo útját választja, a hétköznapi élet küzdelmeit és örömeit (...)"? Dehogyis! Ki van zárva! Számomra ők ugyanúgy betagozódnak majd az épülő "olasz gazdasági csodába", a tégla- és panelbunkerok mélyén élő szellemileg lezüllesztett indusztriális és fogyasztói létmódba, ahogy a többi Alfa Romeo-munkás, akiknek az a legfőbb örömük, ha lógás közben megolajozhatják és séróba rendezhetik a fejszőrzetüket - ami szintén a kapitalizmus felülről erőltetett konzum-esztétikája (arra a séróigazító statisztára eléggé felfigyeltem a kép jobb széle felé). Nekik legfeljebb annyi érzelmi és értelmi szabadság maradt, hogy munkaszünetben megvegyék a film során többször is felbukkanó standnál az aktuális bulvárlapot, vagy egy rövid ideig lelkizzenek a hozzátartozóikkal. Semmi több, mert szól a sziréna, menni kell vissza melózni, még csak erkölcsi példát sem lehet olyankor mutatni egy-egy rokonnak, mert a gyár és a termelés érdekei prioritást élveznek.
Luca "önfeledt" szökdelése a paneldzsungel mélyébe már csak azért sem felemelő, mert korábban ugyanebben a környezetben, éjszaka láttuk már, mivé tud zülleni a korábbi testvérszellem. (A házak tövében lejátszódó bunyóra gondolok Simone és Rocco között.)
Rocconak és fivéreinek története számomra ezért sokkal inkább jelenti a generációkon átívelő és továbböröklődő feladást, megadást, és agressziót, mint az amúgy is kétes integrációra való képességet. Luca örömszökdelése a záróbeállításban az én szememben inkább Pasolini meztelenül üvöltő Apa-figuráját vetíti elő a Teorémából.
aCCaTt0nE 2020.06.28 07:22:41
2.

Nagyon szeretem, ha észrevétlenül telik a filmidő. Az elátkozottakat és a Ludwigot pl. halálosan untam, a Rocco esetében viszont másfél óránál éreztem olyasmit, hogy még alig telt el fél óra. (A film második felében már több szünetet kellett beiktatnom, mert nem voltam felkészülve erre a tragikus terhelésre.)
A szubjektív időélményhez tartozik egy kis értetlenség a részemről. Lehet, hogy az angolból dolgozó feliratfordító "hibája", de nem tudok elmenni amellett, hogy a kéjnő kijelenti az ágyjelenetben: "Micsoda egy nap! Először a havazás, aztán az apám, majd a menekülés...". Miközben az egyik korábbi edzőtermi jelenetben az edző már megjegyezte, hogy Simone három hónapja náluk boxol. Nadia megjelenése a szuterénlakásban jóval azelőtt történt, az erotikus jelenet pedig már akkor, amikor Simone átigazolt egy másik egyesülethez. Ez kontinuitási-, fordítói probléma, vagy direkt időérzék-összezavarás? Utóbbit már csak a József és testvérei-inspiráció miatt is el tudnám képzelni. Thomas Mann csodálatosan érzékeltette a történelem nélküli kor mitikus időfelfogását abban a fejezetben, amelyben szinte incesztusba hajlóan fejezi ki vonzódását a fiához Jákob - aki lehet, hogy már nem is AZ a Jákob, aki a pogányoktól emigrált. :)

Érdemes megemlíteni, hogy mind a Rocco, mind A párduc (amit én még nem láttam) Martin Scorsese kedvenc filmjei közé tartozik, több más olasz filmmel együtt. A tárgyalt alkotást a legszebben fényképezett fekete-fehér filmek egyikének tartja, méltán isteníti Giuseppe Rottunot, a hatása is nyilvánvaló a művészetére, ha csak a Dühöngő bikát nézzük.
Egyébként is érdemes szemezgetni Scorsese listájából:
www.mentalfloss.com/article/567952/martin-scorsese-favorite-movies-list

Nem tartom kizártnak, hogy a meggyalázott nő képsorait és dramaturgiai jelentőségét 12 évvel később a más ligában játszó Lucio Fulci is felhasználta a Non si sevizia un paperino-ban (Ne zaklasd a kiskacsát!). Bár ott hálistennek legalább a megerőszakolás kimaradt. Az már tényleg túl sok lett volna. Fulci csak később vesztette el az arányérzékét. Ennek még utána fogok nézni az életrajzi kötetében, ami megvan digitálisan, de bár kiadhatnék ennyi pénzt a papíralapú könyvre:
www.amazon.com/Beyond-Terror-Films-Lucio-Fulci/dp/1903254906
Az biztos - mert büszkén elismerte, hogy Fellini Il bidone (Szélhámosok) c. filmje inspirálta a szerpentinre felkapaszkodó, majd magára hagyott alak képét.

A színészekről nem akartam külön megemlékezni, de Katina Paxinou, ez a görög asszony annyira kiválóan hozza az olasz Mammát a maga csekély játékidejében, hogy legszívesebben visszautaznék az időben, és külön spin-offokat rendeznék olasz mammákról az ő és Anna Magnani főszereplésével! :D

Még egy vizuális érdekességet hadd említsek. Én nem láttam a filmben "Pafundi" plakátos beállításokat.
Viszont egy borzalmas összekarcolós, képkockáról képkockára darabosan mozgó effektet alkalmaztak, hogy eltüntessék az elrontott családnevet.
drive.google.com/file/d/13688T-vQtZGX4H58t1_mAmT1pvqsksDd/view?usp=sharing
Egy korábbi jelenetben szintén volt ilyen, de már nem akarom visszakeresni. Ha jól emlékszem, a boxmérkőzés helyszínül szolgáló csarnok öltözőjében, vagy előterében a jobb felső sarokban szerepelt ugyanez a szemmel láthatóan idegen gányolás. Akkor ezt valószínűleg a restaurált 2015-ös Blu Ray kiadásra tartogatták. Én észre se vettem volna a bakit, de így mindent megtettek azért, hogy feltűnő legyen. Mondjuk nekem tisztára olyannak tűnt, mint egy korabeli eltüntetős trükk. Remélem, az is volt, mert 2015-ben ez már botrányos lett volna.
MovieCops A KALAND 2020.06.15 06:00:00
A filmművészet egyik legeredetibb tehetsége, az olasz Michelangelo Antonioni munkássága már a művész életében is viták kereszttüzében állt. A leggyakoribb és legkézenfekvőbb kifogás a filmjeivel szemben az volt, hogy túl hosszúak (két óra körüliek) és unalmasak. Empatikusabb bírálók azt…..
aCCaTt0nE 2020.06.15 18:23:53
A 2010-es évek vége felé elkezdtek megszaporodni a hosszú filmek, amiket igazából sorozatként adnak el. Azt látom, hogy végre megint mintha lenne igény hosszasan elidőzni a szereplő arcán, testhelyzetén, térben elfoglalt helyén, több időt tölteni az adott szituációban, alaposabban megismerni, és nem csak úgy felvázolni, majd megoldani a problémát - már ha meg lesz oldva. Antonioni ebben is már hatvan éve úttörő volt. Én nagyon kíváncsi lennék, hogy a lassan csordogáló sorozatok kedvelői frissen látva A kalandot mit gondolnának a filmről, vagy a pszeudo-trilógia másik két darabjáról.
Én soha nem találtam unalmasnak Antonionit. Amikor kamaszként próbáltam keresni a kívülállóságom okát, nekem nem magányos szuperhősök, vagy sci-fi/fantasy/kalandfilm-figurák (ekkor már futott a Baljós árnyak) nyújtották az azonosulási pontot, hanem ezek a lelkibeteg nagypolgárok, noha mi sajnos épp csak középpolgárok voltunk, nem a nagyburzsoázié tagjai. Antonioni és Bergman figuráit egészen korán elkezdtem érteni. Nem hogy unalom nem zajlott egyikük filmjében sem, hanem ott történtek az események a kimondatlan szavakban, a színészi gesztusokban - és a tájban. A mai napig tudom, hogy mit éreznek az adott szituációban, számomra ezért nehéz belekezdeni egy keményebb Bergman-filmbe. Emlékszem, Az éjszaka is kicsinált egy kicsit. Fél napig én is abban a sivárságban léteztem. Nem kellett volna megfogadnom a Brian élete stáblistája végén kiírt tanácsot ;)
Írtam már, hogy A kaland számomra egy kicsit élettelibb volt Antonioni későbbi filmjeinél. Erről az eredeti olasz hang is biztos tehet - főleg, hogy a magyar hangban rendre elsikkadnak a környezetzajok - de az is, hogy a film alatt beutazzuk fél Dél-Olaszországot. Pont ez a tájábrázolás tesz nagyon jót a filmnek: a dél-olasz életteliség kontrasztja a főszereplők érzelmi beszűkültségével. Az éjszakában és a Napfogyatkozásban erre a vonatkoztatási rendszerre már nem lesz szüksége a Mesternek, ezekben a nagyvárosi táj már alapból elidegenítő.

A kedvencem a harangtorony-jelenet, amikor a város több templomtornya is felel Monica Vitti random kolompolására: számomra azt üzente, hogy az örökkévalóságnak szánt díszletek között még rengeteg ilyen érzelmileg instabil, elidegenedett párocska kószál, de igazi kapcsolat, vagy bármilyen érzelmi viszonyulás soha nem lesz közöttük sem férfi-nő szinten, sem pár-pár szinten, vagyis társadalmi beágyazódottság szintjén (a film első fele nagyon finoman, tökéletesen mutatja be a műbarátság, a műérzelmek- és viszonyulások egész tárházát). Legfeljebb csak távolról üzengetnek egymásnak (mint Fellini Édes életében a néma lány Marcellonak). Nekem ehhez nem kell több magyarázat, mert... ott van a vásznon :)
Szerintem egyébként Fellini sem magyarázta túl, nem akart ő sem ítélkezni, inkább ő is csak beleérezve láttatott. Igaz, hogy naturálisabban.
aCCaTt0nE 2020.06.21 03:41:32
@Dan da Man:
Akkor én leszek az ellenzék ellenzéke.
A posztmodern megközelítésed teljesen helytálló. Ezért én úgy gondolom, hogy te nem fogod fel, mit akart közölni anno a szerzői filmes. Mégis csak 60+ év telt el azóta, fejlődött a filmnyelv, de a régi problémák ugyanúgy érvényben vannak, csak nehezebb dekódolni őket. Ha meg akarod érteni, akkor most már utána kell kutakodnod a 60-as évek olasz "gazdasági csodájának", az olasz szerzői film kibontakozásának, az "unalom esztétikájának", és a "filmművészet nagykorúvá válásának" USA-tól Európán át a szovjet filmgyártásig. Valóban, ez nagyobb energiabefektetéssel jár. Viszont tudatlanságból leszarozni bármilyen, a korszakban készült filmet egyszerűen nem fair.
Ez már művészettörténet. Ha nem nézel utána, hogy az adott korszak filmgyártásában mit jelentettek a filmképek, akkor nincs értelme arról társalogni, hogy neked ezek manapság jelentenek-e valamit.
aCCaTt0nE 2020.06.22 17:50:20
@Field64: Az addig teljesen rendben van, hogy eltérő az ízlésünk, nem is ezt vitatom. De ez alapján nem tartom jogosnak, hogy le vannak sznobozva a szerzői filmesek, vagy azok kedvelői. Az igaz, hogy vannak köldöknézegetős, lilaködös alkotók, vannak sznobok, akik feltétel nélkül bezabálják az artisztikumot, és abban is van valami, hogy közülük sokan a bölcsészkarok hallgatói közül kerülnek ki. Jé! Még én is. De ez pusztán egy több évtizedes általánosítás és hergelés a bölcsészek ellen. Abba hadd ne menjek bele, hogy a véleményformáló értelmiség hány százaléka bölcsész, és hogy a magyar kritikai közgondolkodás mennyivel lenne még ennél is mélyebben a béka segge alatt, ha ők naponta többször nem nyilvánulnának meg közéleti kérdésekben.
Szerintem inkább arról van szó, hogy egy "köldöknézegetős" szerzői filmesnek nem tudjuk dekódolni az üzenetét. Nekem is vannak ilyenek, ráadásul a midcultból is hozok példát. Nekem pl. Jean Luc Godard, és a Coen-testvérek azok, akiket nem szeretek, nem tudok értelmezni, átélni, az égvilágon semmilyen érzés nem fog el a filmjeik láttán. De ennek ellenére nem fogom értéktelennek nyilvánítani, hanem tudomásul veszem, hogy igenis velem van a "probléma".
Még ha meg is kapom az értelmezés kulcsait egy elemző filmkritikában, akkor is csak nézek, hogy "jó oké, most már értem...", de továbbra sem mozgatnak meg. Szóval csak azért, mert nem értem, vagy nekem nem fekszik egy kifejezésmód, nem fair az ebből fakadó frusztrációimat a szerzői filmesen és a közönségen leverni.
Igenis van, hogy a néző a hülye. Sokáig én magam is kézzel-lábbal tiltakoztam ez ellen az álláspont ellen, de egyre inkább visszajön. (Déjà vum van, ezt szerintem már írtam ide.)
Amikor ezt az opuszt bemutatták Nyugat-Németországban és az Egyesült Államokban, az élelmes forgalmazók kis papírzacskókat osztogattak hányás céljára a jegyvásárlóknak, mert a reklámszlogen szerint a néző „vetítés közben garantáltan rosszul lesz”. Ez a tagadhatatlanul eredeti marketingötlet persze…..
aCCaTt0nE 2020.04.10 09:36:33
@Field64: WAS??? Nagyon remélem, hogy ez csak átmeneti visszavonulás. Nem smúzolásból, hanem komolyan: amit évek óta művelsz a blogszférában, az nagyon fontos, pontos, épp ezért ajánlható kultúraterjesztés. (Pl. melyik másik országnak van ennyire részletes Pasolini-blogja?)
Neked biztosan nem kell mondanom, hogy egy szerzői film népszerűsége nem feltétlenül jelenti annak értéktelenségét (sőt a kettő néha fordított arányban áll). Ezt igaznak tartom a blogposztokra is. Az igényes önkifejezést számomra nem tudják letúrni a hevenyészettebben összehozott szövegek - és biztosan vagyunk ezzel így még néhányan. Egy nem túl tág réteg, de mégis létezik.
Most nagyon sok minden arra mutat, hogy egy korszak véget ér mindannyiunk életében. Én remélem, hogy bizonyos dolgok csak takaréklángra kerülnek. Pihenj akár pár évet, ha úgy érzed. Ha aztán egyszer úgy érzed, akkor várunk vissza :)
Tschüss!
aCCaTt0nE 2020.05.08 17:13:27
@Field64: Azért ezt elég sz@r olvasni! Most lennénk abban a köztes állapotban, amikor a kanonizált alkotások már csak azért érdektelenek, mert kanonizáltak? Az elmúlt években nyugdíjba menő magyartanár-kollégáim közül voltak, akik még élvezettel olvastak Jókait. Mi a 90-es években már nem bírtuk, de fogalmam sincs, mennyivel régebben kezdődött ez a "hátunk közepére kívánjuk a Kőszívűt"-attitűd.
Valami ilyesmit figyelek meg mostanában, amikor vagy a klasszikusokról van szó, vagy egy alkotó olyan filmet készít, amiben "nem történik semmi". Szerintem ha egy középiskolás média szakos diáknak Pasolinit, vagy Antonionit vetítenék, már körbe lennék röhögve - míg én ezeket faltam még a 2000-es évek elején, mert vonzott a film mint nyelv sokszínűsége. Igaz, az osztályból összesen ketten voltunk, akik saját szakállukra művészfilmeket néztek délutánonként a vetítőben, de a többiek is legalább törekedtek rá, hogy megértsék, ami a képernyőn zajlik.
És akkor snitt... tavaly, amikor egy Scorsese és egy Tarantino letett az asztalra egy-egy tőlük szokatlan, cselekmény nélküli filmet, már a rajongóik egy része se tudott mit kezdeni velük. Hiába sorolom fel ellenérvként a fél filmtörténetet, Az Ír, és a Volt egyszer egy Hollywood nekik akkor is sz@r film marad. De ugyanez a helyzet egy-egy nehezebb szerzői horrorral. Egy kicsit el van engedve a néző keze, és már bőg, hogy nem tudja, merre kéne mennie, mint egy gyerek.
Szóval akkor mi most megyünk át a kövületté válás folyamatán? Én egyelőre akkor is kitartok amellett, hogy felőlem mindenki más lehet hülye, de én akkor is helikopter vagyok :)
aCCaTt0nE 2020.05.10 18:56:13
@Field64: Főleg most, hogy áll a filmgyártás, lesz szinte követelmény a stúdiók részéről a minél kevesebb kockázattal minél magasabb profit elve. A Disney-t mondjuk eddig is ez hajtotta, és ahogy olvastam le, nem akarnak leállni a rajzfilmjeik élőszereplős remake-jeivel. Ahogy borítékolom, hogy még több felszínes látványfilm árasztja el a mozikat.
Sokat gondolkodom a nézői igények változásán. Pl. hogy engem mi szakított ki annak idején a "ha film, akkor Amerika" világból. Először az akkori jelen európai filmjei, amik teljesen más színészi eszközökkel és nyugalmasabb filmnyelvvel közöltek valamit. Amiről szerintem érdemes ennek kapcsán, az a midcult, ami talán az 1990-es években és a 2000-es évek elején jól felborította a betokosodott művészfilm kontra közönségfilm felosztást, de belépődrog is lehetett a szerzői filmekhez. Akkor még én sem gondoltam volna, hogy egyszer majd szerzőként tekintünk a már említett Tarantinora, vagy Scorsesére, de elkezdtek áramlani az ún. kultfilmek, amik hordoztak szerzőiséget, de nem távolodtak el nagyon a választott műfajuktól. Így Tarantino újra divatba hozta az exploitation-filmeket, Scorsese tökélyre vitte a maffiafilmes zsánert...Még az olyan kirívónak számító auteur-ök, mint Terrence Malick sem távolodtak el annyira a műfajiságtól (háborús dráma, kosztümös romantikus film, családi dráma), hogy teljesen elidegenítsék a nézőket. Jelenleg képesek a nézők az egekbe emelni egy rendezőt, mert egy kicsit nonkonformabb módon fogalmaztak meg egy problémát. (Ugyanezek le is taszíthatják, ha túl nonkonform irányba merészkedik.)
A nagy filmnyelvi kísérletezős korszaknak mindenesetre vége szakadt a 70-es évekkel (vagy 80-as, ha a videókorszakot is belevesszük, nagy jóindulattal még a 90-es Dogma-mozgalma számítható ide), és úgy látszik, a most 40-es generációt érdekelte utoljára a múzeumba száműzendő, kompromisszummentes filmművészek érája. Illetve minket, 30-asokat még valamennyire. Nem tudom, mi az a módszer, amivel a midcultból tovább lehetne terelni a népeket. Félek tőle, hogy előbb-utóbb már csak a filmtörténészeket fogja érdekelni a film története.

A másik befolyásoló tényező a digitális forradalom lehet. Balázs Béla ügyesen megjósolta: a film valóban népművészet lett - igaz, egy kicsit másképp. Most már telefonnal bárki bármit, bármilyen minőségben képes megcsinálni. Ez újraírja a filmnyelvet, csak született stílusérzék nem társul hozzá. Vagy lehet, hogy igen; lehet, hogy a mozgóképalkotás kulturális evolúciós örökségünk, csak nem tudunk róla :)

Más: tegnap újráztam Tony Richardsontól az Egy csepp mézet, mert kíváncsi voltam, ma is ugyanolyan hatással van-e rám, mint 20 éve. Nos, még olyanabbul hatott! 60 évvel később ez a valóságszagú keserédes film még mindig földszagú, keresetlen, egyszerűen jó nézni. Ez a fajta kisrealizmus legalább nem tűnt el (szerintem), hanem átköltözött a tévéképernyőkre, sorozatnak álcázott 8-10 órás nagyfilmek formájában.
Julie Newmar amerikai színésznő, táncosnő és médiaszemélyiség különleges helyet foglal el a szívemben. Ő volt ugyanis az első „színésznő szerelmem”, akibe nyolcévesen habarodtam bele, miután láttam őt a Mackenna aranya (1969) című westernben. Sajnos szerelmünk nem tudott igazán szárba szökkenni,…..
aCCaTt0nE 2020.04.19 10:02:17
Egy fajsúlyos középfelnémet filmdráma után úgy döntöttem, kell egy levezetés, ezért megnéztem a Wong Foo, Kösz mindent! Julie Newmar-t. A tárgyalt színésznőt igazából nem is ismerem, de a filmet megnézve most már szinte szégyellem magam. Az 1966-os Batmant, azt a vérbeli camp movie-t ismerem és szeretem, de abban pont nem ő alakította Mrs. Catwomant, hanem csak a tévésorozatban. Szóval vannak hiányosságaim.
(És sorry, hogy ide írtam, de sem a Priscillához, sem a Wong Foo-hoz nem volt külön bejegyzés :) )

Ahogy szokják mondani, az első negyed óra döntő fontosságú. Én Patrick Swayze, de főleg a szinkronhangja, Szakácsi Sándor miatt vártam ki az első fél órát. Olyan furcsa volt, hogy Szakácsi komolyabban vette a szerepet, mint Swayze, az viszont a színész játékából is rögtön lejött, hogy ő lenne itt az amerikai Bernadette (a Priscillából).
Laklóth Aladár is simulékonyabban hozta a Penge megnyilvánulásait. Bár amikor először megláttam Wesley Snipest, azt mondtam, nincs az az isten, hogy egy ennyire kigyúrt férfiállat nyerjen a "pucckirálynő" választáson. Aztán meggyőzött, mert emlékeztem, hogy anno pont ezért voltam szkeptikus a szálkásan izmos Guy Pearce-féle Feliciával kapcsolatban. A forgatókönyvíró bizonyára számított erre az ambivalenciára, ezért is tett bele egy hősi jelenetet a vége felé, amikor a feka drag queen lezseren felemelte az ágyneműtartót. Nekem késő-harminconévesen ebbe bele szokott fájdulni a derekam :D
Leguizamo magyar hangja viszont nem tetszett: ez a latino sokkal kikapósabbat érdemelt volna, mondjuk egy Alföldi Robihoz hasonlót (a Priscillában Felicia). De meg lehetett szokni.

Direkt meghallgattam a jeleneteiket két különböző nyelven, és az eredeti hangok számomra inkább tűntek karikatúrának, mint komolyan vett szerepnek. Mármint így első blikkre. Úgyhogy végül a magyar szikronnál döntöttem, és végül nem bántam meg.

Baromi érdekesnek találtam, hogy míg általában a műfaji filmek a középrésznél ülnek le, a Wong Foo pont pont akkor vált érdekessé. Lerí az egészről, hogy a road movie-szál csak egy beetetés volt. Gyanítom, hogy az eredeti szinopszis ott kezdődött, hogy "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, hogy Redneckfalván (félhivatalos neve Snájdigville) megjelent három nőimitátor, akik humoros jelenetek során megtanították a falu népét a női emancipációra".
Ezek a jelenetek sokszor gyomorszorítóan indie-drámásnak tűntek, rendezés szempontjából némelyik a mai napig nem megszokott akármelyik hollywoodi Oscar-aspiráns műben. Mintha ezek közé vegyültek volna az "ami a Priscillából kimaradt", és az "amit a Priscillából újrahasznosíthatunk" - jelenetek. Utóbbiak sajnos elég feltűnőek voltak, és ezeken a helyeken tűntek a leggyengébbnek.

Kifejezetten izgalmas volt Swayze és Snipes karakterfejlődése - azok a mozis utalások! Leguizamo figurája viszont olyan jobb híján Rómeó és Júliásra lett írva - ezt a Priscilla nagyon ügyesen elkerülte a független komikus karakterrel.

Nem gondoltam volna, hogy a nyomozati szálból egy ennyire parádés western-karikatúra lesz. Sajnálom, hogy nem mertek rátromfolni, és meglépni a sheriff és a nőbántalmazó bunkó összejövését. Pedig mennyi előjele volt!

A betétdalok nem voltak annyira ikonikusak, mint a Priscillában. Az USA-beli LGBTstb. közösségnek lehet, hogy jelentett valamit a 90-es évek elején a soundtrack, és lehet, hogy a mai napig jelent, viszont a Priscillában sokkal jobban eltalált, nemzetközileg a mai napig elismert örökérvényű buzislágereken lehetett megrökönyödni, bulizni, vagy andalogni.

Még egy coming out a végére:
ez az első film, amiben értékelni tudtam Patrick Swayze színészi teljesítményét, mert amúgy egy borzalmasan túlértékelt alaknak tartom.

Szóval, Vaya con dios, Miss Chi Chi :)

(Erről jut eszembe, miért nem volt egy Ne-na-na-na a végére??? OK, a Cyndi Laupert is elfogadjuk. Meg azt a Salt N Pepát is.)
aCCaTt0nE 2020.04.22 21:31:58
@Field64: Kicsit hagytam ülepedni az élményeket :) Bizony, Hosszú Frigyesben meg lehet bízni, ha minőségre vágysz. Ma szemmel nézve hosszú és vontatottnak tűnhet a Nibelungok I-II., és kicsit már outdated, ahogy szokták mondani: pl. Attila és hunjai konkrétan majomemberekként vannak ábrázolva. De azért Lang dicséretére legyen mondva, az ős-árják sem jobbak az olvasatában, sőt. Döbbenetes a drámaisága.
Érdemes azért elolvasni előtte Márton László fordítását a kommentárokkal együtt, hogy mennyire kedélyesen gúnyolta már a névtelen Szerző is a burgund udvartartást, amikor a feudalizmus még élt és virult.
Én utána még elolvastam a sztori ősibb elemekkel tarkított izlandi verzióját, a Völsunga sagát, hogy mitológiailag jobban képben legyek... az a Nibelungokhoz képest egy horror-elemekkel tűzdelt mese, de legalább jobban a lényegre koncentrál. És most megpróbálkozom Wagnerrel :D Az Operában egyszer már sikerült NEM bealudni a Parsifalon! Nincs kifogásom az operák ellen, csak sikerüljön ráhangolódnom.

Ha már ilyen nagyszerűen átkötöttem a zenéhez, a Wong Foo-ról szerintem most már be fog ugrani a Girl Just Wanna Have Fun, ha más nem is :) Priscilláék tényleg jobban válogattak. Lehet, hogy több pénzük volt jogdíjra? A Madárfészeknél is csak a We Are Familyre emlékszem mint ikonikus számra, de ezt szerintem már beszéltük is.
Valószínűleg minden férfi arra vágyott a 80-as években, hogy olyan stílusosan emelje föl a párját, mint a Swayze a Dirty Dancingben... Én nem bírom elviselni azt a filmet, de általában a táncfilmekkel így vagyok. A Szombat esti lázban annyi érdekesség volt azért, hogy valamennyire tudta érzékeltetni Tony szociokulturális hátterét, plusz Travolta impulzív színész volt. (Elvileg volt egy közvetlen folytatása is, na azt nem láttam, szerintem nem is szeretném, viszont közben Brian De Palma Antonioni-koppincsában, a Blow Outban ügyesen ugrott be Travolta egy jó kis főszerepre.)
A Flashdance megint csak pillanatokat villantott fel a hősnő életéből, a többi nagyon nem érdekelt... Érdekes, mennyire divatban voltak ezek a táncfilmek, és mennyire letűntek. Egyedül Ettora Scola A bál c. filmjét szerettem, de az nagyon más kategória, ahogy a Ginger és Fred c. "táncfilm" :)
aCCaTt0nE 2020.04.26 03:00:25
@Field64: A Tótfalusira pont nem gondoltam, pedig annyira adta volna magát! Mondjuk évekkel ezelőtt eladtam a példányomat pénzhiány miatt... Azt az egyébként nagyon jó kis könyvet inkább akkor szoktam volt elővenni, amikor utólag vissza akartam keresni egy opera cselekményét. Előre soha nem olvastam el, mert máig sem szeretem a spoilereket, még az operákban sem. Lepjen meg az a szerző! És nekem is kihívás, hogy ismeretlenül mit fogok fel az egész dalműből.
Most is csak azért tettem kivételt, mert mégis egy 14 órás monstre ciklusról van szó, ami Márton László szerint olyannyira saját mitológiát teremt, hogy a feldolgozások körében is külön kezelendő. Én elolvastam a próza Eddát, a Völsungát, a Nibelungokat (a Thidreks- vagy Thedriks sagát nem, mert nincs magyar fordítása), és ha ez a nagypofájú Wagner nekem a saját képére formálja a mitológiát, akkor kell egy vezérfonal. Teszem azt, Komjáthy Mondák könyvéhez nem kell, mert nála otthon vagyok, bár ő is Wagnerhez hasonlóan jár el, csak nem olyan heroikus módon.
De hogy a jó életbe nem jutott eszembe Tótfalusi? Na mindegy. Utólag el fogom olvasni, valahol a neten biztos fönn van. Szerencsére találtam egy nagyon jó Wagner-képregényfeldolgozást P. Craig Russelltől, aki úgy látszik, a fél életét arra tette föl, hogy lelkiismeretesen operákat ültessen át a képregény közegébe. Nem tudom, hogyan lehetséges, de innen szabadon letölthető:
getcomics.info/other-comics/the-ring-of-the-nibelung-book-i-iv-collection-2000-2001/

És tényleg, a maga médiumában legalább olyan jól csinálja, mint Fritz Lang. Ha zenetanár lennék, én ezeket (is) tanítanám. Érdekes, hogy Wagner zenei motívumait képregénykockákkal fogalmazza meg. Kiváló kiindulópont volt az operához a szintén Rheingoldnak nevezett első része. Ami operaként szépen el van nyújtva. Pedig csak 2 és fél órás. A Metropolitan Opera 1990-es felvételét gyűrtem le, mert ahhoz volt magyar felirat.
Szerintem ha nem olvasom el a képregényt, akkor egy óráig azon gyötrődök, hogy ki az a Gollam-figura, aki megjelenik a víz alatt ;) Mert kb. egy óra után kap nevet.
Erről jut eszembe, Tolkien utálta Wagner ideologizált művét, ennek ellenére több lényeges motivikus átvételt véltem felfedezni A Gyűrűk Urához. És ezek biztosan nem származhatnak a Wagner által is használt forrásművekből. (Már tuti, hogy egy könyvtárfalnyi szakirodalmat szültek meg erről a zenetörténészek.)
Önmagában a játékidő kb. második aranymetszésénél elhangzó átok is harsog a "plágiumtól". Alberich szájából hangzik el, miután Wotan erőszakkal elvette tőle a Gyűrűt:

"Dem Tode verfallen, feßle den Feigen die Furcht:
solang er lebt, sterb' er lechzend dahin,
des Ringes Herr als des Ringes Knecht:
bis in meiner Hand den geraubten wieder ich halte!"

Nyersfordításban, bár nagyon sokat kopott a németem, és ez ráadásul 19. századi szöveg, én meg nem vagyok egy Nádasdy:
"(Ha) közeleg a halála, ízlelje meg a félelem gyümölcsét:
Míg életben van, küzdjön a halálfélelemmel
a Gyűrű Ura - inkább a Gyűrű Szolgája,
Amíg az Elraboltat
Én ismét nem tartom a kezemben!"

Alberich eredeti áriájának librettoja (majd kijavít, aki jobban bírja a nyelvet):
www.aria-database.com/search.php?individualAria=860

Nagyon elkanyarodtunk, de az eredeti témához igazából nincs több hozzáfűznivalóm...

Viszont az alkotói válságra van két jó gyógyírem: Az egyik Gertler Viktor rendezésében a szerintem nagyon alulértékelt, vagy keveset emlegetett És akkor a pasas...
A másik természetesen a Nyolc és Fél :)
MovieCops ŐRÜLT NŐK KETRECE 2019.12.30 06:00:00
CHARRIER: (Maga elé emelve, hunyorogva nézi a tányérját.) Milyen különös tányérok ezek… ALBIN: (Ránéz az övére, és ő is meglátja a frivol díszítést.) Óóó! CHARRIER: (Továbbra is eltartja magától a tányérját.)  Ahogy elnézem, játszadozó fiatalok, nem? Vagy nem? ALBIN: Tudja, annyi a tányér ebben a…..
aCCaTt0nE 2019.12.30 23:49:49
@Field64:

2.

Térjünk vissza.
Molinaro filmje szerintem is remekül szólítja meg a köztes állapotban lévő nézőket - ha ez nem sértés. Fentebb már céloztam rá: a "Ti" egy részére. Azokra gondolok, akik bizonyos aspektusokban elfogadják az azonos neműek önreprezentációját (pl. heteró külsőségek szerint együtt élő párok), másokban viszont nem (pl. gyermeknevelés). Ez Alain Delon kapcsán került elő legutóbb. Megint csak bocs, hogy "Ti" és "Mi" relációban taglalom a gondolataimat, de ebben a tárgyban nem tudom másként. Ha elkezdeném a Ti-1., Ti-2... mentén rangsorolni a Kinsey-skála nullpontjától a heteró felé tartó orientációkat, azzal csak azt a hibát követném el, amit az LGBTstb. mozgalom belülről: minden egyes viszonyulásra új betűt kéne ráragasztanom, ezzel belső vitát váltanék ki, és már magam sem tudnám, hogy a Júdeai Nemzeti Fronthoz, vagy a Júdea Népe fronthoz tartozom-e. Tényleg van egy ilyen belső terminológiai vita: maradjunk az LGBT-nél, vagy bővítsük? Ha igen, hogyan? LGBTQ - de mit jelent a Q betű Queerje? LGBTQIA - de miért vannak megkülönböztetve az I mint interszexuálsiok és A mint aszexuálisok, ha a Q mint Queer mindent magába foglal? Ez minden egyes Pride alkalmával elő szokott kerülni a workshopokon, ezért én inkább kimaradok belőlük, nem is untatlak ezzel tovább. Én jobb híján az LGBTstb.-t használom, most már ironikusan.

Na megint térjünk vissza.
Az Őrült nők ketrece megszólíthatja akár a homofóbokat is, kivéve a legbigottabbakat. Mert van azonosulási pont: ahogy te is írtad, a működő házassági melodráma, ami szexuális orientációtól független. És még ki is lehet ezeket nevetni - csak a homofóbok nem tudják, hogy ezzel önmaguk polgári degenerációit is kinevetik. (Ismét Pasolini: a házasság egy polgári csökevény :) )
Ugyanígy működik a Szólíts a neveden!, ami ugyanolyan sémák mentén gerjeszt konfliktusokat, mint amik nemektől függetlenül egy heteró tinédzser és egy harmincas ember kapcsolatára volnának jellemzők. Itt is van azonosulási pont. Melyik tinédzsernek nem volt idősebb szerelme, és vice versa?
(Mellékes megjegyzés: ha még nem láttad a filmet, inkább olvasd el a könyvet, mert Luca Guadagnino indokolatlanul primitív filmezési technikája felháborító!)

De ha már nálam sem találnak be a poénok, én sem tudok röhögni rajtuk, az gyanús. Legutóbb a mainstream piacra szánt I Love You, Philip Morrisnál találkoztam ezzel - Ha nem érzek katarzist a hihetetlenül drámaiasan előkészített plot pointokon, akkor gond van. Azt hiszem, ez a másik véglet: amikor az elfogadás leple alatt igenis a kiröhögés metódusa működik.
Az Őrült nők ketrece is egy szélesebb piacra szánt műremek volt, de európai érzékenységgel előadva.

P.S.
Nahát! Annyira örülök, hogy rajtam kívül más is lakott a régi Baszmannaja utcában!!! :)
aCCaTt0nE 2019.12.31 17:02:02
@Field64: Akkor mégsem fogalmaztam világosan :-/ Csakis olyan relációban használtam a "ti"-t és a "mi"-t, hogy egyszerűen vannak olyan művek, amiknek a célja csak a mi-csoport identitáserősítése, vágykielégítése, ilyesmi. Pl. egy punk-film, vagy egy nunsploitation, de akár a pornó esetében én is a "ti"-kategóriába tartozom, nem nekem szól... De hasonló a Pride felvonulás is. Szerintem már írtam ezt is, de semmi különbséget nem látok eközött és egy szüreti felvonulás, motoros felvonulás, vagy karneváli menet között. Na mindegy, ebben úgysem fogunk egyetérteni :)

A Philadelphia biztosan jelentős film, holott semmire nem emlékszem belőle Tom Hanksen kívül. A Túl a barátságont szerettem, mert teljesen atipikus amerikai film egy tajvani rendező panteista szemléletén keresztül (ez sajnos azóta kiveszett belőle). A Szólíts a neveden!-ről már írtam, hogy vizuálisan egy nulla, a rendezője színészt tud vezetni, de az operatőrével nem tud mit kezdeni. Guadagnino a Suspiriában is sokszor biztonsági játékot játszott a különböző pontokra lerakott húsz kamerával: "majd bevágom, amelyik jó lesz" :D
Viszont az a "melegfilm", ami óriási hatással volt rám, aminél különb drámát én még nem láttam a témában, az Oscar-díjas Holdfény volt.

Várom a Portyán és a Sebastiane ismertetőket is. Részemről megértek már az újranézésre.
aCCaTt0nE 2019.12.31 21:55:09
@Field64: Ja, még azt akartam megkérdezni, hol olvashatnék utána annak, amit Márkus Lászlóról írtál. Mármint hogy valami szervi rendellenességből kifolyólag inkább aszexuális volt.
MovieCops A BÁDOGDOB 2019.06.17 06:00:00
Günter Grass legelső regénye, A bádogdob 1959-ben jelent meg, és óriási visszhangot váltott ki. A szerző egy csapásra a német irodalom leghíresebb és legjelentősebb személyiségei közé emelkedett, akinek későbbi műveit is mindig hatalmas érdeklődés kísérte. Ugyanakkor munkásságának nemcsak lelkes…..
aCCaTt0nE 2019.09.15 03:50:15
2.

Nem fogom az összes KARAKTERT (bocs, de én már így használom a szerepre alkalmazott kifejezést :) ) kielemezni, mert ennyire nem fogták meg a fantáziámat.

Talán azt a kifogást emelném, hogy ha már a rendező tudatosan felvállalta a narráció eszközét, miért csak egyszer adja Oskar szájába, hogy "ez volt az én első bűnöm". Volt több is! Ezt a film miért nem érezteti?
A regény Oskarja résztvevő kívülállóként volt tudatában minden egyes olyan tevékenységének, amelyben kihasználta a felnőtt nézőpontot, tehát hogy őt még mindig gyereknek nézik, ezért nem vonhatják felelősségre. A film Oskarja nem kommunikálja bűnként, hogy a postahivatal ostroma során rámutat Jan Bronskira mint "gyerekrablóra", minek következtében végül is nem csak a személyes érintettség okán, hanem a történelmi folyamatok révén állítják falhoz a valószínűsíthető apját. Ugyanígy nem mondja ki nekünk a bűnösségét, amikor a pincébe hatoló szovjet katonák miatt Matzerath tenyerébe nyomja a náci jelvényt, amit le kell nyelnie. Mindezekre Oskar nem reflektál. Ha nem olvasom a regényt, Oskart egy szellemileg is a kölyökkorban ragadt személyiségnek látom, akinek a feje fölött csak áthaladt a történelem. Ez amúgy nem baj, csak máskor Oskar a történelem kicsiny alakítójának tűnik, pl. az üvegeket széténeklő, poharakba gravírozó hangjával. A film nem mindig tűnik következetesnek. De lehet, hogy ez is csak az utómunka (vagy csak a theatrical cut) hanyagsága, vagy csak az olvasó akadékoskodása.

Charles Aznavournak nagyon megörültem, mert régebben, amikor erősen foglalkoztatott a francia sanzon, megszerettem a teatralitástól mentes elbeszélő énekes előadásmódját. Nem tartozik ide, de kedvencem egy 1972-es száma egy transzvesztita elóadóművészről, a Comme ils Disent. Ebben négy perc alatt elmesél egy egész élethelyzetet valakiről, aki csak úgy definiálja magát a refrénben: "Je suis un homme, oh! Comme ils disent."
Nehéz lenne lefordítani. "Én egy 'homme, oh' vagyok! Ahogy mondani szokás."
Kiejtve úgy hangzik: omo. Áthallásos, mert egyszerre jelent embert-átlagembert (homme) és meleg férfit (homo). Aznavour a Bádogdobban ugyanilyen rejtőzködő identitású, egyszerre hétköznapi játékkereskedő, és zsidó áldozat.

Andréa Ferreol rövid szerepének is örültem, csak kár, hogy nem robbantott ismét botránybombát a regénybeli szerepéből :D

Oskar szerepére jobbat nem is találhattak volna, erről te is mindent elmondtál. A karakter története a regényben tovább folytatódik, de nem ér véget. A háború után felnőttként akaratlanul is mindig az a kasub nemzetiségű marad, akit mindig kupán fognak vágni, mert a nagyhatalmak játszmájában erre rendeltetett.
Ahogy a nagymama mondja: "Mi nem vagyunk elég lengyelek, és nem vagyunk elég németek."
Szóval elődei tapasztalatából inkább túlélő üzemmódra rendezkedik be. Nekem ezt lényegileg nem közvetítette a film.
Az örök kisebbségi (mennyire jól kifejezi a minority szó szinte minden nyelven a méretet és a nemzetiségi-kulturális hovatartozást!) létére reflektál a visszatérő csúfdal, ami a magyar regényfordításban így szól:
"A gyerek - ha énekel - nem azt fújja már,
Hol a szurkos boszorkány? Szája erre áll:
Itt a szurkos boszorkány? Itt-van-ám!"

Összességében jól ragadja meg a film ezt a történelmi boszorka előli bújócskázást és a vele való szembenézést, de nem minden esetben kommunikálja, hogy ténylegesen ez történik.

(Sajnos nem volt elég szurka a boszorkánynak, hogy egyben tartsa az Európa Könyvkiadó 2010-es kiadványát, amit megrendeltem. Már a 200. oldal környékén kezdett leválni a gerincéről.)
aCCaTt0nE 2019.09.17 19:14:27
@Field64: Én meg nem tudnék, vagy nem akarnék utánamenni a forgatási körülményeknek, ezért jó, hogy mások veszik erre a fáradságot ;)

Az Európa kiadványa pont keménytáblás egyszerű keménypapírkötéssel, de ragasztott. Illetve nem tudom pontosan, mert nem értek hozzá, csak így tudom leírni. Mindegy is, általában a keménytáblás kiadásokat keresem, ha rendelek, de ez most megszívatott.
aCCaTt0nE 2019.11.30 00:21:03
Megtaláltam azt a festmény-reprót, amire felsvenkel a kamera, miközben Agnes a szeretőjével, Bronskival enyeleg.

Stefano Tofanelli (1752-1812): Bűnbánó Magdolna
en.todocoleccion.net/art-oil-painting/stefano-tofanelli-italia-1752-1812-magdalena-penitente~x54606349#sobre_el_lote

Az interpretációm sem tévedett olyan nagyot, ennek örülök :) A népi római katolikus hagyomány szerint, melyet végül az exegézis is magáévá tett 591-ben Nagy Szent Gergely pápa révén, Mária Magdolna volt az a prostituált, akit Jézus kiemelt egy szellemibb életnívóba.

A kanonizált Evangéliumok forráskritikai elemzései régóta egyetértenek abban, hogy a szentté avatott nő kettő (de inkább három) különböző evangéliumi alakból tevődött össze, mert ugye a Magdala helységnév és a Magdolna személynév nagyon nem ugyanaz. Viszont ha van két nő, aki a cselekmény két különböző pontján pontosan ugyanúgy kényezteti Jézust, akkor az minden bizonnyal ugyanaz. És ha ebből a háromból kettőt Máriának hívnak... A plebs ezeket szépen összekeverte. Utólag, a történetalkotás felől nézve milyen jól tette!

- A Magdala nevű településből való Mária, akit manapság női apostolként azonosíthatunk (az egyházak képviselői korántsem annyira elzárkózóak e tekintetben, mint hinnénk!), állt Jézus anyja Mária mellett a keresztnél, s más helyzetekben is támogatta Isten Anyját. Ő lépett először kapcsolatba a feltámadt Krisztussal, ő vitte el a feltámadás hírét a többi tanítványnak. Mind a négy evangéliumban szerepel, ezért az alakja kikerülhetetlen. Belőle meríthetett a Monty Python írógárdája, amikor kidolgozta Judith szerepét a Brian életében.

- A feltámasztott Lázár húga Mária nem magdalai volt, hanem betániai. Ő kente meg Jézust olajjal, majd törölte lábát a saját hajával. A megkenés vagy fölkenés rituáléja a kohén papok kiváltsága volt a mózesi időktől kezdve, és csakis királyok esetében alkalmazhatták. Női hajjal törölni, egyáltalán női szőrzettel érintkezni szinte bűncselekményszámba ment.
Ezért fontos, hogy Lázár feltámasztási csodája után súgtak Kajafásnak, hogy van itten ez a csodatévő nímand, akit már a nép keneget felfelé, mire a főpap hideg reakciója csak annyi volt: "...jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon." (Jn 11,50)

- Ugyanennek a karakternek egy másik változata volt a Lukács Evangéliumában szereplő megosztó névtelen női szereplő, akit a későbbi keresztény olvasó valószínűleg egy farizeus Qrvájaként azonosíthatott. (Lk 7, 36-50) Valójában ő lehetett az a személy, akit Carl Anderson annyira lehordott a J. K. Szupersztárban, amiért drága olajokkal kenegette a Mestert, miközben a szegényeknek nem jut semmi. Mondjuk Lukács, az "orvos" inkább mesemondó volt, a személyisége máig vitatott(abb mint a többieké).

De ezért csodálom a folklór egységesítő törekvéseit. Még inkább a Róm. Kat. egyházat, hogy volt érzéke magába fogadni ezt a nép által generált motívumot.

Agnes Matzerath angolna-túladagolása ebből a szempontból egy inverz groteszk pszeudo-vallási pótcselekvésnek tűnik a szememben. Webber-Rice J. K. Szupersztárjában egy több alakból összegyúrt, de mégis az első hiteles, átérezhető Mária Magdolnával találkozunk. Hozzá hasonlóan Agnes sem igazán tudja eldönteni, hogyan szeresse Őt ("I Don't Know How To Love Him"), vagyis őket: a férjét és a szeretőjét. Két világ, a tradicionális de megbélyegzett, és a techno-fasiszta de kívánatos között őrlődik. Érzéseim szerint végül az identitásvesztett Agnes a két motívum kavarodásából képtelen racionálisan kikeveredni. De rebellis lényéből fakadóan inkább a tradicionális áldozatszerepet vállalja. Mint sorstársai közül megannyian.

Közben érdekes adalékra bukkantam, amiből összeáll a kép:
"Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti tó nyugati partján." - írja Diós István A szentek élete c. kötetében.
archiv.katolikus.hu/szentek/0722.html

(Ez a komment lehet, hogy jobban illene egy Jézus Krisztus Szupersztár filmismertető alá.
Nem vállalod be? :) )
MovieCops ARANYLÁZ 2019.05.27 06:00:00
Charlie Chaplin (1889–1977) filmes pályafutása már a némafilmkorszakban elkezdődött. Chaplin azon kevesek közé tartozott, akiknek karrierjét nem törte derékba a hangosfilm megjelenése. Igazi polihisztor volt a szakmában: nem csupán színészkedett, hanem filmjeinek általában ő volt a…..
aCCaTt0nE 2019.06.01 13:21:57
@Field64: Jó gondolat, hogy inkább magunkat formáljuk hozzá a filmhez. Eddig ezt így nem tudtam megfogalmazni :) Velem is ez a helyzet: ha pl. az Ördögűzőt nézem, képes vagyok visszahelyezkedni (igaz, az idő előrehaladtával egyre kevésbé) a korszak szellemiségébe, amikor ezek az effektek még ijesztőek voltak, ez a lassú hangulatkeltés még bőven elég volt.

Ha a Patyomkin páncélos és Ejzenstejn szexualitásának összefüggéséről szeretnél olvasni, ajánlom figyelmedbe Dominique Fernandez Ganümédész elrablása c. kötetét, amely ugyan elég régi, de talán még mindig releváns. Antikvár példányok még vannak belőle. A homoszexualitás kultúrtörténetével foglalkozik, úgy emlékszem Ejzenstejn külön fejezetet kapott benne. Szerintem a szerző el is vetette a sulykot, amikor a felmeredő ágyúcsövekbe falloszokat látott bele :D (Mondjuk mi mást lehetne?) Amúgy egy remek könyv- és filmajánló. Annak idején én is ezt használtam, amikor identitáskerestem, vele találtam rá Roger Peyrefitte-re, Thomas Mannra, Viscontira, Fassbinderre és a Querellre, hú, mennyi minden(ki)re!
aCCaTt0nE 2019.06.01 13:23:18
@Field64: Ja, írtam a Hús és vérre is egyet :) Kicsit nehéz volt megtalálni, mert minden más blogon kerestem, csak az archív régi...-ben nem.
MovieCops ELÁTKOZOTTAK 2019.04.15 06:00:00
„Egy borzalmas család történetét akartam elmondani,  amelyben minden bűn büntetlenül marad.” (Luchino Visconti) Luchino Visconti történelmi miliőbe helyezett családeposza, az 1969-ben bemutatott Elátkozottak az egyik toplistámon is szerepel. Először a tévében láttam: nagyon tetszett az erős…..
aCCaTt0nE 2019.04.20 10:46:14
@Field64: Az Ég áldjon meg, nem volt itt semmiféle vállalhatatlan iromány! :) Ez egy blog, jóval népibb műfaj, mint az esszé, vagy a tanulmány, szóval beleférnek kissebb el ütések és hejesirási hibák ;)
aCCaTt0nE 2019.04.20 11:14:22
@Field64: Az nem izgalmas :) Természetesen elfogadom a döntésedet. Belegondolva nekem is volt privát művem, amit inkább töröltem a netről (remélem, véglegesen, mert szakmailag kikezdhető).
MovieCops ANYU A SZTÁR 2019.03.18 06:00:00
Hollywood egyik legnagyobb női sztárja, Joan Crawford (1905–1977) egyszer azt nyilatkozta, ha valaha filmet forgatnának róla, nagyon örülne, ha őt Faye Dunaway játszaná, akit figyelemre méltó tehetségnek tartott. Ez a film 1981-ben el is készült, ám Crawford legrosszabb rémálmában sem gondolta…..
aCCaTt0nE 2019.03.23 07:17:36
-2-

"Then something's went wrong when Faye" Dunaway annyira túljátszotta a szerepét, hogy azért ma már nem díjat kapna, hanem minimum egy éveken át húzódó peres eljárást, melynek következtében azon élvezkedne a sajtó, ahogy romokba dől a karrierje. (A blogposzt alapján amúgy is ez történt.)
A Meleg férfiak, hideg diktatúrák c. pár évvel ezelőtt megjelent interjúkötet alanya megjegyzi, hogy az Indul a bakterház az ő számára nem vicces, hanem inkább szomorú, mivel hasonló tanyasi környezetben nőtt fel az Átkos kezdetén, így átélte a filmben viccesnek ábrázolt, valójában még csak nem is tragikomikus, hanem inkább tragikus szituációkat. Hasonlóan éreztem most, amikor először néztem meg a Mommie Dearestet.

Harsányan röhögök a filmen belüli rövidfilmen, a "NO WIRE HANGERS!"-epizódon, mert tényleg annyira abszurd, amilyennek beharangozták...aztán olyasmi jön a fürdőszobában, ami lesokkol. Faye Dunaway kétszer is tényleg elég jól láthatóan hátba b@ßta a megalázott kislányt a vimes dobozzal. Ez nem csak a method acting miatt sok nekem, hanem mert tapasztaltam, milyen egy tisztaságmániás anya viselkedése. Nekem testi fenyítésből tudtommal nem jutott, de most már el tudom képzelni, milyen lett volna, ha ezt tudatosan megélem.

Érezhetően ennek a központi traumának az utóhatására próbál építkezni a film második fele. Itt már nehezen tudok elfogulatlanul ítélkezni, mivel a poszttraumás szindrómák alapjai Christina esetében mindvégig relevánsak. De csak az alapjai. Hideg fejjel azt érzem, hogy a forgatókönyv exploitálja, torzító nagyító alá rakja ezeket, a Joan Crawford felé tett minimális empátia nélkül. Diana Scarwid, a fenőtt Christina alakítója szörnyen hiteltelen az anya és lánya közötti szembesítő jelenetekben (sajnos Faye Dunawayjel egyetemben). Ha a filmszüzsén belül egy felnőtté vált áldozat négyszemközt beszéli ki a problémáit az elnyomó szülővel, a szituáció akkor sem lesz ennyire explicit. Lehet, hogy egyikük az elkésett lázadás, másikuk a kései klimax fázisában van, de a személyiségrajzból akkor sem feltétlenül következik felnőttkorban a fojtogatás. Sokkal inkább a csendes szégyenérzet lenne a jellemző.

Szerencsére ez volt az a momentum, ami annyira el volt rontva, hogy végre ismét hatalmasakat röhögtem. Joan nekiugrik Christinának, ledönt egy hitchcocki asztali lámpát? (Sir Alfred Hitchcock mániákusan szeretett kelléklámpa mögül fényképezni.)
Egy órányi játékidőn belül ilyen szerencsétlenül - esetemben szerencsésen - keverni a tragédia és az olcsó B-film hatásmechanizmusait akkora művészet, hogy bizonyára Lars von Trier és Quentin Tarantino is tanult belőle. (Meglepően sokszor volt a film trieresen melodramatikus, vagy tarantinosan posztmodern thriller-ízvilágú.) Faye Duanaway vagy kapott egy jó és egy rossz rendezőt egy személyben, vagy a jó rendező a forgatási szünetekben annyira bedrogozott, hogy a second unitnak kellett megcsinálni az explicit/exploitation jeleneteket. De lehetséges, hogy az első óráért felelős forgatókönyvírók felosztották egymás között a komoly drámai és a tét nélküli exploitation-jeleneteket, majd a második órában költséghatékonyság miatt kirúgták az előzőeket, hogy immár egyetlen író rázza gatyába a történetet. Ő pedig megragadta a kettéosztottság alapélményét, de az addigi duplazsáner-stílusból tragikus személyiség alapú közhelyes drámává transzformálta ezt a két vonalat saját művészi késztetései, és a producerek útmutatásai mentén.

Felnőttségétől kezdve már végig váltakozik Tina belső, hanyagul felvázolt nézőpontja a külső, szenzációhajhász, média-újságírói rálátással. Igazából az utóbbi szót sem érdemel, de az előbbi aspektusnak sincs létjogosultsága, mert a fogadott leány éveket töltött a konventben, nevelőanyjától távol, a józan életvitel jegyében minden hírforrástól elzárva. (A fogadott kisfiú pedig a fene se tudja, hol jár, eltűnt a dramaturgia útvesztőiben.) Talán a felnőtt Christina szecessziós lakberendezése (J. C. karrierje a 20-as években, a stílus virágzásakor indult) adhat némi támpontot a felnőttségről, a szülő és gyerek közti immár egyenlőnek tűnő erőviszonyokról.

De Dunaway legalább megint eljátszhatja Bette Daviest Joan Crawford bőrében: "Don't fuck with me fellas!".
aCCaTt0nE 2019.03.23 13:44:56
@Field64: Éppen az volt a Feud alapja, hogy korántsem hihetünk el mindent szóról szóra a hollywoodi legendákból. Ott arról van szó, hogy egy másfajta alapállásból tekintünk a két karakterre, tulajdonképpen két hétköznapi személyiséget látunk, akiknek borzasztó erős érdekérvényesítő képességük van, ugyanakkor igenis sebezhetőek. Én el tudtam hinni mind Lange mind Sarandon játékát (bár Susan szerintem túl szép volt Bette-nek :) ). Jessica L. legfeljebb Faye Dunawayhez képest visszafogott. A sorozathoz egy introvertáltabb terrorista Joan Crawfordra volt szükség. Viszont én is azon az állásponton vagyok, hogy kettejük közül Dunawaynek állt jobban a szerep, már alkatilag is tökéletes választás - viszont objektív mércével nézve is jó sok komolynak szánt jelenetet elripacskodott, nem kellett ahhoz a többi színész halovány teljesítménye.

Nem nagyon olvastam a kritikákban, hogy a sorozat is elég vonalas, ugyanis felvesz egy erős feminista nézőpontot, és áldozat-aspektusból kiindulva igazából több alkalommal visszamocskol, "antiférfiista" propagandát folytat, nem pedig igazságot szolgáltat. Jack Warner karakterében éreztem némi antiszemita ízt (Stanley Tucci sokszor a pénzéhes kapitalista zsidó archetípusát hozta), ami különösen érdekes napjaink Hollywoodjában.
Viszont maximálisan hű az alapelveihez, és színészileg/rendezésileg/dramaturgiailag kifogástalan.

+ pont a sorozat hatására néztem meg a Trogot. Szerintem egyáltalán nem akkora katasztrófa, mint amekkorának megpróbálják beállítani :D Oké, egy nyavalyás B-film, de meglepően okos.

Valószínűleg nem fogunk már ebben az életben hiteles képet kapni Bette Davisről és Joan Crawfordról... Valahol a Feud és a Mommie Dearest szempontjai között lehet az igazság.

Arról egyébként lehet tudni valamit, hogy a Christinát alakító kislányt mennyire viselte meg a forgatás? Dunaway TÉNYLEGESEN széjjelveri a hátán a vimes dobozt!
MovieCops FELLINI-SATYRICON 2019.02.18 06:00:00
A rosszul fogadott Júlia és a szellemek (1965) után Fellini szénája nem állt túl jól. Az első forgatási napon lemondta a G. Mastorna utazása című filmjét, ami miatt megromlott addigi korrekt munkakapcsolata Dino De Laurentiis producerrel, és újabb projektjeihez nem talált vállalkozó kedvű támogatót.…..
aCCaTt0nE 2019.02.18 17:41:12
Micsoda idők lehettek, amikor egy európai művészfilmes elvont agymenései profitábilisnak számítottak az USA-ban! Ma is tetten érhető ez a jelenség, de ma már alig vannak filmnyelvet formáló, egyedi látásmódú filmes egyéniségek. (A CGI-t nem számítva ide, mert az persze formálja a filmnyelvet, a hollywoodi narratíva viszont nem változik vele.)

Ezt ugyan máshol írtad, de ha jól tippelek, nem általános iskolás korodban láttad először, ha a töriórák hatására nézted meg. Vagy voltál olyan elvetemült? Tényleg, korhatáros volt a film idehaza?
Az én kedvencem is az ókor (meg az őskor) volt, mert a tudományosság ellenére vastag misztikus köd fedte, és persze nálunk is azt tudták a legjobban tanítani ötödik osztálytól. De ha nekem általános iskolás koromban kellett volna végigülni a Satyricont, szerintem örökre megutáltam volna az egész olasz filmművészetet :D
Gimnáziumban már egyenesen felvillanyozó volt az egész Fellini-jelenség.

Bud Spencer sztorija az önéletrajzi könyvében (Különben dühbe jövök) is szerepel. Én nem zárnám ki, hogy volt egy olyan első forgatókönyv, amelyben kimondottan építettek a termetére, meg talán a személyiségére is - elvégre már számított valakinek néhány western után - és vele úgy képzelték el a jelenet atmoszféráját, ahogy leírta:
"Bevallhatom, hogy a múltban kaptam néhány „megtisztelő" szerepajánlatot is, de bizonyos okokból, nevezzük talán illemnek, nem fogadtam el őket. Az egyik ilyenre Fellini kért fel, a Satyriconban Trimalchio szerepét akarta eljátszatni velem: pucéran kellett volna egy kádban ücsörögnöm, miközben puttók harapdálják az ülepemet. Mindenki azt mondta, hogy megőrültem, amiért nemet mondtam Fellininek, mikor sok színész és színésznő bármit megtenne azért, hogy a mester rendezze őket. „Őrült" talán nem vagyok, inkább csak egy kicsit „marslakó". Pucéran mindenesetre nem szívesen mutogatnám magam. Már a gondolata is zavarba hoz."
aCCaTt0nE 2019.02.18 20:11:30
@Field64: Aha, szóval erre is belógtál! :D
Úgy látszik, az én gyerekkoromra már korrumpálódtak a tizenhárom évesek... A 90-es évek már inkább a formálódó számítógépes effektusok iránti lelkesedésről szólt. De amúgy van olyan, fiatalabb ismerősöm, akivel 14 évesen nézette meg az apja a Nagyítást, Duncan Jonesszal 12 évesen nézette meg David Bowie a Mechanikus narancsot, szóval biztosan inkább nevelés kérdése, kinek milyen filmre lesz igénye tinédzserkorban. A mai napig nincs audiovizuális nevelés, pedig elférne az ált. isk. tantárgyak között. Egy időben volt ugye a Vizuális kultúra a rajzórákba ágyazva, de ahány tanár azt komolyan vette...
(A törit a mai napig kronologikusan tanítják, ami egy idő után el tudja veszíteni a tantárgy varázsát, ha rosszul csinálják.)

Valóban, nem is tudnék felidézni egyetlen Fellini-filmet sem, amiben férfi meztelenség látható. (De még egy fenék sem??? Fura. Mintha láttam volna valahol.) Az inkább Pasolini terepe. Bud Spencert mint karakterszínészt egy westerntől eltérő miliőbe talán akkor inkább Dario Argento hívhatta először tudatosan, miután Bud tényleg befutott.

A srácok hiányos öltözete és a magyar szinkron minősége pont elég volt a Satyriconban, hogy elvonja a figyelmet a színészi eszköztáruk korlátozottságáról. Ezzel az eszközzel nem csak az átlagos vagy átlag alatti színésznők esetben lehet élni :) Őszintén szólva, soha meg nem fordult a fejemben, hogy a fiúk rossz színészek, mert baromi vonzó volt a kisugárzásuk, mellesleg rengeteg amatőr kap jelentős szerepet Fellininél, és mind remekül beleolvad az egész különös művészi katyvaszba. Én is öreg vagyok, tizenX éve láttam utoljára Fellini-filmet, mostmár ideje lenne update-elni :D
aCCaTt0nE 2019.02.18 22:19:02
@Field64: Ha a maestro ismerte volna Tura Satanát, biztos őt is kölcsönkéri Russ Meyertől! :) Olvastam, hogy bizonyos Chesty Morgan jeleneteit kivágták, hát hatalmas hiba volt. Ilyet még nem láttam, tuti jobban sokkolt volna a Casanovában, mint a trafikosnő az Amarcordban.

Most már utánanéztem, hogy a két szépfiút láttam-e valaha másban, de sajna nem. Martin Potter talán akkor hagyta abba, amikor már a kinézetére sem tudott hagyatkozni. De hogy még egy Doctor Who-szerepe is volt! :O Na, addig nem halok meg, amíg azt nem láttam. (Megvan az összes klasszikus Doctor Who, de még mindig csak húzom.)
Hiram Keller pedig elég korán meghalt.

Luigi Montefiorival, azaz George Eastmannel megint eljutottunk az italo-trashhez (és a pornóhoz). Valahogy elég nagy volt az átjárás a művész-szcéna és a khm...underground olasz mozi között, de ez nem baj. Az Antropophagus az egyik legócskább film, amit valaha láttam (nem csak tőle, hanem úgy általában), az Erotic Nights of the Living Deadnél már csak a Porno Holocaust volt trágyább. Minő véletlen, mindegyiket Joe D'Amato rendezte.
Egy borongós téli nap volt, 1968 november 15. A Báthory utcai épület harmadik emeletén gyülekezett már az átvételi bizottság. A nagy érdeklődést mi sem bizonyította jobban, hogy 20 ember ült be a vetítőbe. Stirlitz akkor még nem sejtette. Belecsaptak, és egyöntetűen elmeszelték a filmet. Pontosan…..
aCCaTt0nE 2018.12.15 13:25:52
@laposhal: Ilyen korán eljutott Magyarországra a The New York Ripper??? :O És Super 8-on vetítették?Hát ezt nem gondoltam volna. Egyik kedvenc Lucio Fulci-filmem, én már a letöltős korszakban jutottam hozzá.
Ismét kimozdulok a komfortzónámból, és picit elmerülök a kereskedelmi TV-k mocskában, mert amit példának okáért az idei X-faktor képvisel, azt már csak a mocsokkal tudom azonosítani. 2010 óta van szerencsém követni a műsort, és így tökéletesen láthattam hogy hogyan lett egy hozzáértő zsűriből, az…..
Vannak olyan marketingötletek, melyeknek a megszületése is heves fejcsóválásra ad okot. A szolgálólány meséje című sorozat szereplőiről elnevezett borkollekcióé is ilyen, mert hát kinek és ugyan miért juthatott eszébe egy olyan sorozattal eladni a lőréjét, amiben a nőket szülőgépnek tartják,…..