Adatok
drdugo
0 bejegyzést írt és 650 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Charlie Sheen új rekordot állított be a Twitteren, amikor 1 nap alatt 1 millió követőt szerzett. A mi Deutsch Tamásunknak egyelőre még csak 25 követője van a Twitteren, de biztos vagyok benne, hogy nem sokáig lesz ez így ... ha annyi nőt nem is fektetett meg, mint Charlie Sheen…..
drdugo
2011.03.28 18:48:20

Gyakran előfordulhat, hogy – főleg nyugat-európai városokból – számunkra hihetetlen, ferihegyi indulással soha el nem érhető árakkal találkozunk. Ha az említett város Bécs, akkor szinte mindenkinek adja magát az ötlet: buszozzunk ki, és még a plusz utazás…..

Szépen és okkal beszéltünk eddig a Nagy Vezér dicsőséges tetteiről, úgyszintén a Kedves Vezető zsenialitásáról, itt az idő hogy bemutassuk azt az asszonyt, aki nélkül Kim Ir Szen sem foglalkozhatott volna áldozatosan a koreai néppel és maga Kim Dzsong Il sem lenne a világon: Kim…..

Már korábban megemlékeztünk a Szongun-politika alapvetéseiről, a tudományos szocialista hozzáállás azonban megkívánja, hogy némileg bővebben is felvértezzük az elvtársakat az eszmei háttérrel! Nem kétséges, hogy a Szongun-politika egy egészen új, addig nem látott módja a…..
drdugo
2010.08.18 10:43:32

Sokkoló meglepetésként hat majd mindenkire, ha feltárom, a Lazio egyik legendájáról szóló posztunkat melyik állandó kommentelőnk jegyzi. Természetesen Esti "Szom Ki-Van" Kornél mesél nekünk az olasz (és az angol) futball egyik legellentmondásosabb figurájáról, Paolo Di…..

Most, mikor pár napig nem gyönyörködhetünk fiaink labdarúgásában, érdemes olyan dolgokról beszélni, melyek alapvetően határozzák meg népünk életét, e sorozatunk első része következik. Április 15. Ez a napja Kim Ir Szen születésének és a világ haladói nem hiába…..
drdugo
2010.06.19 22:45:40
emelkedett hangulatú videóösszeállítas a nagy vezírről:
www.youtube.com/watch?v=5rNjt5vVErc
egyebkent mókás, hogy kim dzsong-il egy az egyben az öreg ezen a videon is megfigyelhető mozdulatait, gesztikulaciojat majmolja. : D
mindenesetre a halála után volt tömeghiszteria rendesen. szegeny agymosott koreaiak. ilyen hepajt még a szovjetek se csaptak mikor meghalt a vérszomjas dzsugasvili.
www.youtube.com/watch?v=KbM8Iu-547k&feature=related
www.youtube.com/watch?v=5rNjt5vVErc
egyebkent mókás, hogy kim dzsong-il egy az egyben az öreg ezen a videon is megfigyelhető mozdulatait, gesztikulaciojat majmolja. : D
mindenesetre a halála után volt tömeghiszteria rendesen. szegeny agymosott koreaiak. ilyen hepajt még a szovjetek se csaptak mikor meghalt a vérszomjas dzsugasvili.
www.youtube.com/watch?v=KbM8Iu-547k&feature=related
drdugo
2010.06.20 09:01:52

Hálásan köszönjük az elvtársaknak az induló versenyen tanúsított hozzáállást, nem a semminek írtátok őket, mindent fel fogjuk használni, ám ez legyen egyelőre meglepetés. 44 év után a népi Korea ismét világbajnoki mérkőzést fog játszani! Az csak a sors keze lehet, hogy…..

Míg a világ jelentős része úgy várja a holnapi napot, hogy bemutatkoznak a vb örökös sztárjai, a valóban remek brazilok és nem az a kérdés hogy nyernek-e, hanem hogy azt hány góllal teszik, addig a mi közösségünk pontosan tudja, az az este bizony a vörös diadal világhírű…..
drdugo
2010.06.15 15:17:55
Közben az ultramarxisták mégis megkapták ingyen közvetítési jogokat.
www.nemzetisport.hu/nso_hirek/vb-2010-megis-ingyen-kapjak-a-sugarzasi-jelet-eszak-koreaban-2032751
Azért nem piti, hogy az öreg Kim még ezt is el tudta intézni. Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs még egy ország a bolygón, amelyik ingyen és bérmentve közvetítheti a tornát.
www.nemzetisport.hu/nso_hirek/vb-2010-megis-ingyen-kapjak-a-sugarzasi-jelet-eszak-koreaban-2032751
Azért nem piti, hogy az öreg Kim még ezt is el tudta intézni. Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs még egy ország a bolygón, amelyik ingyen és bérmentve közvetítheti a tornát.

Felesküdtünk Maradona kisnadrágján, hogy rendesen felkészítjük a társaságot a vébére, ezt egy igen patent sorozattal alapoztuk meg, aztán csoportanalízisekkel súlyosbítottuk, most pedig rátesszük a marcipáncsillagot a tortára. Nem halogatjuk tovább, közléskényszerünkből…..

Befutott a kikötőbe a kék-fekete naszád, egyetlen hajóhosszt verve a bordó lélekvesztőre. Nem volt egyáltalán sima az út, a Siena legalábbis egyáltalán nem feküdt le, és várta, hogy a nagykutya meghágja, amiből egyenesen következett, hogy a két évvel ezelőttihez hasonlóan egy…..

Az utolsó komoly akadály, amit az Inter és a bajnoki cím között volt, fogta magát, és ledőlt magától, most már a Chievo-Siena kettősben bízhatnak csak Rómában. A Roma is nehéz meccset tudott le, és - őszintén szólva - nem várt eredménnyel hozta a parmai túrát, én például…..
drdugo
2010.05.06 00:07:25

Sem a Parma-Roma (1-2), sem a Milan-Fiorentina (1-0) eredményét nem találtam volna el, úgy éreztem, a rómaiak összeomlanak a Samp elleni vereség után, mint a szüreti széklet, a Milanban pedig idén már csak egy győzelmet láttunk. Nyilván ez valahol determinálja a további…..

Az is előfordulhat, hogy minden kérdés eldől a hétvégén, de mi inkább a jövő heti horrorra esküszünk. Lesznek teljesen érdektelen meccsek, köztük olyan is, ahol egy magyar focistát fognak ünnepelni, lesznek félig érdektelen meccsek, és lesz két óriási téttel bíró…..
drdugo
2010.05.01 16:20:24

Nem, ez még nem az a hét, amikor elborul az összes kérdőjel és könny fakad Marseille utcáin, de meglehetősen közel járunk: jövőhétre vizionálom a nagy pillanatokat. Ezt a hétvégét még napfényes-nyújtózkodósra ill. szabadbancsörtetősre tervezem, benne néhány érdekes…..

A Milan már leszakította magát, most a Romát durungolhatja le a nyakáról az Inter, ami már csak azért sem jönne rosszul, mert egyetlen állva maradt olasz csapatként még nem végzett Európában sem. Meg is teszi, és a következő fordulótól újra a Milan lesz az elsőszámú…..
drdugo
2010.03.27 20:16:00
drdugo
2010.03.27 20:27:49

"Mióta elmentem Londonból, fontos címeket szereztem, de a Chelsea is nyert néhány dolgot, például egy FA-Kupát" - kezdte meg Maci Laci lélektani masszírozását a visszavágó előtt Mourinho. A lelazult szájkarate nem jelenti azt, hogy a visszavágó kevésbé feszült meccset…..

Nem tisztünk eldönteni, hogy csak udvariaskodnak/hitegetnek a felek, amikor azt mondják a Manchester United-Milan visszavágó előtt, hogy nyílt a továbbjutást kérdése, de annyit feltétlenül szeretnénk jelezni, hogy szerintünk bizony az. Lehull a lepel, Garcia bőrmester is színt vall…..

Nagyon fontos fordulók következnek a Serie A-ban, nem is igazán a meccsek rangja, mint inkább a tabella élének kiegyensúlyozottsága miatt. A Milan szinte, a Roma teljesen kiesett, az Inter viszont életben maradhat Európában, így a négy, illetve öt pont távolságból érkező…..
drdugo
2010.03.03 20:26:10

Még anno Bede jegyezte meg, hogy minél alantasabb a szájkarate egy meccs előtt, annál valószínűbb, hogy nézhetetlen szart vágnak a képünkbe az érintettek. A beszólogatás megvolt oda-vissza, a meccsel kapcsolatban pedig valóban az lenne a meglepetés, ha a mellvédek mögül…..

Pontot vesztett az Inter hazai pályán, az üldözők pedig nyertek, valahogy mégsem lett izgalmasabb az olasz bajnokság. Mourinho bazári majomként előadott performansza annak is kinyitotta a bicskát a zsebében, aki rajong a portugál stílusáért – állítólag sokan vannak. A…..

A keddi játéknap után fékezett habzású BL-este következett, sokkal inkább a kapitális hibákról, mintsem a parádés játékról marad emlékezetes. Egyik párharc sem dőlt el, ugyanakkor mindkét párból kirajzolódni látszik a továbbjutó személye, már csak össze kell kötniük a…..

Két évvel ezelőtt a Milan egészen elsőrangú produkcióval lepte meg a Manchester Unitedet, az óriásit futballozó olaszok keresztbe lenyelték az angolokat. Lássuk be, ennek most jóval kevesebb az esélye, még ha ez a United nem is olyan erős, mint az volt, és nem is függött annyira…..

Mindössze három csapat volt képes nyerni a harmadik tavaszi olasz fordulóban, közülük is a Romának a hajráig kellett gürcölnie, hogy leverje a harmatos Sienát, de így is ők voltak az egyetlen csapat az első 6-ból, akik nyertek (az Inter meccsét elhalasztották). A két nagyobbacska…..

Az olasz bajnokság izgalmas tavasza múlik a 21. forduló rangadóján, ami történetesen a Derby della Madonnina 273. kiadása is lesz: ha az Inter begyűri a Milant, valószínűleg az utóbbi évekhez hasonlóan csak az ezüstért megy a tülekedés a hátralevő fordulókban. Viszont ha a…..

Ha a zergebaszó hideg nem is erről árulkodik, beköszöntött a tavasz. A 20. játéknaptól kezdődően már a visszavágókra fenekedik a Serie A mezőnye, ha már egyéb komoly izgalmat nem tartogat az első tavaszi játéknap. Szegény Siena újra a San Siróban találja magát, és a múlt…..
drdugo
2010.01.16 22:17:37
drdugo
2010.01.16 22:22:27
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Dajcs Tomi 4 President!