Regisztráció Blogot indítok
Adatok
halvanyelo

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
magyar-magyar szótár igazság 2013.08.20 04:15:08
"Az igazság nem vajaskenyér, az igazság téli szalámi!" /antipolbít panknóta a múlt század 80-as éveiből/ mint a kártya lapjai, magyar kártyán svájci a táj és a figurák. Kisérleteztek többek többször is azzal, hogy a magyar kártyára magyar figurákat metszettek volna,…..
magyar-magyar szótár szócső 2013.08.14 03:06:10
Eredetileg tölcsér alakú pléhcső, mely  a szájhoz illesztve a hang koncentrálása mellett annak továbbítását segíti a cső által megadott irányban.   A médiumok is, átvitt értelemben, a szócső szerepét töltik be azzal, hogy információt közvetítenek a…..
Tisztáztuk már, mi minden történhetett Józsival gyerekkorában, amitől kialakultak a korai maladaptív sémái, amelyekkel azóta is szívatja önmagát. A következő – látszólag teljesen jogos – kérdés: ha egyszer a sémák csak arra jók, hogy Józsi szívassa velük önmagát,…..
halvanyelo 2013.08.15 09:07:33
Nos megint jöttem okoskodni:
"...Azonban Young munkássága eredetileg arra irányult, hogy fogást találjon azokon a pácienseken, akiknél a standard kognitív terápia valami oknál fogva csődöt mond.

szemelyisegzavar.jpgEzeknek a betegeknek – mert többségükben valóban beteg emberekről volt szó – vagy nem volt konkrét I. tengelyi diagnózisuk (pl. major depresszió, generalizált szorongás, pánikzavar stb.), vagy ha volt is, a kognitív terápia hagyományos eszközeivel nem lehetett hozzájuk férni. Rendre kiderült, hogy a baj valami mélyebb, valami átfogó rendellenesség: nem egy-egy funkció kapott defektet az élet során, hanem valamilyen módon a személyiség egésze sérült – vagy egyszerűen nem érett meg. Ezeket a zavarokat a DSM-IV. az ún. II. tengelyen kódolja (azaz függetlenül attól, hogy az I. tengelyen van-e bármilyen diagnózis), és személyiségzavaroknak nevezi őket.

Young célja az volt, hogy hatékony segítséget tudjon nyújtani a személyiségzavarral küzdő (elsősorban borderline vagy nárcisztikus) betegeinek. E munka vezetett a korai maladaptív sémák felismeréséhez, rendszerbe foglalásához, a sématerápiás eszköztár kifejlesztéséhez."
-innen gondolom egészen konkrétan, hogy Jung munkásságához nyúlik vissza. Persze, persze az egész pszichológia régi gyökerű, meg minden más tudomány is. Tényleg van ilyen séma, hogy elismerés-hajszolás, vagy ez vicc? :) No mindegy majd megtudjuk...
halvanyelo 2013.08.16 09:46:36
...legalábbis majdnem. Mielőtt ugyanis fejest ugranánk a Young-féle sématerápiában jelenleg számon tartott a 18 séma világába, pár általánosabb kérdést még meg kell válaszolnunk. Mi is az a korai maladaptív séma? Hogy alakul ki? Mi tartja életben? Mit csinál velünk a séma?…..
Állítólag mi itt a "civilizációs burokban" nem tudjuk már elképzelni a halálveszélyt. Thor Heyerdahl úgy 80 évvel ezelőtt is alig talált már élhető zugot a földön, ami nem bűzlött a civilizációs mocsoktól. Heyerdahl feleségével a barlangban, Fatu Hiván Ma már még…..
halvanyelo 2013.05.24 11:35:06
@magyar-magyar szótár: Bonyolult felépítésű a lelke az ember nevű állatnak bizony. Most tanultam pszichológiát nem rég. Ugye az óvódásoknak még a freudi terminológiát tekintve az ösztön énjük (ID) erős, s az énjük (EGO) fejlődésével vannak leginkább elfoglalva, ami ugye arra való, hogy tudják késleltetni az ösztönkésztetéseiket, mert azok így hatékonyabban elégíthetőek ki a szülők által. A felettes énjük (Super EGO), pedig még csak éppen, hogy van olyan nekik, sőt 3 évesnek még talán nincsen is, nem tudom. Pedig abban van a morál, lelkiismeret. Váá! E szerint a Freud szerint a gyerekek primitív, folyton éhes állattok, különösen a csecsemő. Hogy találta ezt ki? Mondjuk jó sok kokaint fogyasztott hozzá. Állítólag lebontotta a személyiségét drogosként, és aztán könnyebb volt a különböző alkotórészeket azonosítani. Viszont ő valóban empirikus volt, pl. Junghoz képest, aki ezeknél sokkal megfoghatatlanabb dolgokat talált ki.
halvanyelo 2013.05.24 12:11:17
@magyar-magyar szótár: Nem fogalmazhattam meg volna pontosabban én sem! :D Pontosan ilyen 3 féle lelkiállapotban leledzik a nárcisztikus személyiség is. Én is szeretnék egy 8 órás előadást Orbán nárcisztikus, antiszociális, pszicho-szociopátájáról, kicsinyességéről, szarháziságáról, primitívségéről, ostobaságáról, hatalomvágyáról, manipulációjáról, az emberek sőt az egész magyar nép büdös paraszt hülye fasznak nézésről is.

Itt van egy teljes pszichiátriai anamnézis egy kiváló szakember tollából, látszik, hogy keni vágja a témát, és rend van a fejében, érdemes elolvasni! :D Szerintem Dudenak tetszeni fog: www.alsoorsi-hirhatar.hu/hirek/megdobbento-orban-viktor-es-a-fidesz-vezetoinek-patologiajabol
halvanyelo 2013.05.24 14:58:50
@kikoránkel: Tisztában vagyok vele, ha nem jött volna le a kommentből. Egy pszichiátrián élt, az anyja orvos volt, csak sajnos kiengedték felnőtt korában, lehet, hogy nem tűnt fel a sok beteg között, hogy klinikai eset ő is. A wikipédiáról megtudható, hogy gyermekkorában saját elmondása szerint fénylényekkel találkozott. Annyiszor hangzik el a pszicho, szocipata kifejezés a szövegben, mint a Scarface című filmben a fuck szó. És körülbelül a szerepe is az, indulatszó. Pl. Kósa Lajosról el tudja valaki képzelni, hogy pszichopata? :D Biztosan úgy gondolta a szerző, hogy akkor ő kompetens abban, hogy diagnózist állítson fel, hiszen elmebetegek között élt a Kádár rendszerben. Egy pszichiáter mama azért lehetett volna körültekintőbb a saját gyermeke lelki fejlődésével kapcsolatban. Na mindegy. Csak poénként írtam ide, ha már annyit szidom a Gömbös-Rákosi-Sztálin-Horty-Napoleon Orbán-cigányt.
Pár perc csendes merengést követően úgy döntöttem, hogy megajándékozom a Mandiner közönségének Magyar Narancs-olvasástól megfosztott tagjait a friss szám Zsidó Világkongresszusról szóló vezércikkének legjobb mondataival. Kérem, hogy most nagyon kapaszkodjanak. „Orbán…..
halvanyelo 2013.05.10 17:02:25
@halvanyelo: Jó közben elolvastam, hogy nem vagy fogyatékos, csak én hittem azt. Nem csináltak a kommunisták rezsicsökkentést, de éppen azt is csinálhattak volna, mert hatalmukban állt. Maga a módszer az eljárás, hogy egy olyan szektorban, ahol piaci verseny van, kiszabunk törvényileg egy állami árat.
És akkor ugye volt mögöttük egy KGST, meg egy szovjet hadsereg, na velük tényleg merészség volt pofázni, de mit fosik mindenki ezektől a szarházi, ostoba, buta parasztoktól? El kéne küldeni őket a halál faszára, bezzeg a Gyurcsány idejében nem féltek az utcai harcoktól! Most ha mi kutyánk kölyke rabol ki, az rendben van? Hogy van ez?
halvanyelo 2013.05.10 17:34:15
@Kandeláber: Az, én is tragikomikus vagyok, meg hát vulgárközgazdász, jaj tényleg nem valósult meg a még sehol sem a kapitalizmus meg a kommunizmus sem, de voltak kísérletek mindkettőre... Hát a Tótaweiszi magasságok az nagyon hízelgő, ő ugyanis nagy népi tanítónk nekünk, tanítsa nekünk az kapitalizmust ! (100 millióért csinált is rajzfilmet a királyi tévének, az Gyurcsány Ferenc uralkodása alatt,! :) És benne már-már olyan magasságokba emelkedett mind én.)

A Roncsfilmet láttam, számomra élvezhetetlen volt, olyan dolgok miatt pl. , hogy felfújták azt a lufimalacot, miért kellett ilyet beletenni egy filmbe, na mindegy nyilván nem ezért volt rossz főleg.
Persze, hogy nem sikerült a rendszerváltás véres áldozatok nélkül, akik szinte el lettek felejtve. Már persze igazi folyó vér nem volt, hanem legalábbis nekem úgy tűnt, hogy le lett zsírozva valahogy nyugatról, keletről. Bár rendkívül korlátozottak történelmi ismereteim, az apám azt mondta, hogy ő tudta, hogy itt most ami mozdítható lesz azt szétlopják, és ő a részéről, úgy volt vele, hogy csinálják, csak legyünk túl rajta.
halvanyelo 2013.05.10 22:25:09
@Kandeláber: Persze-persze, azt azért vágom, hogy kellett lennie ilyen formális találkozónak. Na most ezek a szuperhatalmak vezető politikusai közötti megbeszélések, szerintem elsősorban gesztusok. Hogy a valóságban mi történik az az érdekes haha! Szóval úgy értettem a KGB és CIA megbeszélte egymás között, hogy hol mi fog történni, kinek osztanak lapot, hogy s mint, mi merre hány méter... Színház az egész világ, s színész benne minden férfi és nő! Szóval pl. azt lehet tudni, hogy Orbán tanácsadója egy amerikai republikánus buzi zsidó, aki vérprofi uszító, s eme tehetségét már bizonyította Szerbiában és Koszovóban. Gereben Ágnes beszélt róla a Klubrádióban talán (nem vagyok biztos benne, és csak 2012 novemberétől van archívumuk), hogy az nem úgy ment ám, hogy összeomlott a Szovjetunió, és akkor a KGB ügynökök, tisztek hazamenetek és békés nyugdíjas állampolgárokká vedletek át, ezek a szervezetek ezerrel működtek és működnek a mai napig tovább, és azt is említette Gereben Ágnes, hogy hát igazából a hideg háború sem ért véget. Gorbacsov pl. nem sokkal az összeomlás után olyanokat mondott egy nemzetközi konferencián, hogy a drogok, alkohol, szerencsejátékok, (prostitúció?) majd feledteti az emberekkel globális szinten az erőforrásokhoz való hozzáférés egyre nehezebbé válását. Ezt csak így nyilvánosan, hozzáteszem állítólag. És mindenki megtapsolta gondolom. Az amcsik is.
Ki vagyok képezve összeesküvés elméletekből, de azért igyekszem disztingválni. Terjed az internetes összeesküvés elméletek között olyan pl., hogy van az amerikaiaknak egy HAARP nevű rendszerük, ami faszom tudja, hogy mit jelent, meg, hogy tényleg van-e, de ezzel ők olyanokat tudnak, mint gondolatokat befolyásolni, földrengéseket előidézni... Szóval mindent, mondjunk le a szabad akaratról, passzívan szenvedő bábok vagyunk, úgyis mindegy... Én meg azt mondom, hogy ott van Vlagyimir Putyin, akinek a nevét szépen kell mondani, és övé baszki az egész posztszovjet térség gyakorlatilag, meg a hatalmas hadseregű atomhatalom Oroszország tele ásványkincsekkel. Akkor hatalom összpontosul a kezében, hogy ha kedve tartja bedönt pár országot, ezt vagy azt az országot megveszi magának. Gereben Ágnes mondta, hogy az orosz állam meg az orosz maffia nem válik el élesen egymástól. (Mint ahogy az köztudott.) Na most van állítólag az a mondás, hogy nagy és hatalmas az olasz maffia, meg az ír maffia, jaj de az orosz... Szóval az meg a kínai a legnagyobb, legdöntőbb. Na most ezek a dolgok nem titkok, ezekről lehet tudni. Vannak olyan dolgok amikről nem lehet tudni, és jobb is nem tudni róluk, de biztosan vannak olyan dolgok, amikről jó lenne tudni és nagyon kevesen tudnak róluk.
Mink egyszerű cselédmentalitású földi parasztok is ebben a nagy faluban élünk, amit irányítanak a városházán. Csak mink a cigányputriban élünk és nem ismerjük a városházán az úri huncutságokat, mert mink aztat nem érjük fel ésszel sem.
Biztos vannak UFÓk is csak eltitkolják. "Több dolgok vannak a földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes." -na eztet is milyen régen megmondta az a Shakespeare aki állítólag több ember kellett, hogy legyen, magyarán nem is volt, de ha volt, akkor meg buzi volt, és egyébként Müller Péter szerint a szellemvilágról is volt tudása nekije. Semmi sem biztos, de minden lehetséges.
magyar-magyar szótár kommunista 2013.04.29 08:09:45
Azt hittem, erről már nincsen mit írni. Ez a "kommunista" amiről most szó lesz, afféle virtuális ellenségkép, igen közeli rokona annak a lengyel képzetes zsidónak, amit pl a mai modern lengyel antiszemiták okolnak kb. mindenért is. Afféle, mint a paraszt nélküli parasztgyűlölet…..
halvanyelo 2013.04.30 13:36:11
@A Hannibal Lektűr-attitűd: Én is egyetértek, azzal, hogy: "nincs az a kurvaországozó, libásgyilkoló szemkilövető öltönyös mocskos jóoldali, aki ilyen erkölcsi kárt tudna okozni az országnak, mint ezek az álszent nemzeti férgek" Mondjuk mivel szétbaszták az alkotmányos és jogi rendszert, még az is lehet, hogy majd jön valaki még rosszabb. Apám azt mondja, hogy az Orbán-cigánynak nincsen versenytársa, kihívója, ugyanis aki képes lenne őt legyőzni az nála is populistább, gátlástalanabb, agresszívebb, aljasabb, minden hájjal megkentebb, korruptabb. Most hallgattam a Klubrádiót, a Mandiner szerint a munkásőrök rádióját, szerintem inkább a jóoldali 50+-osok rádióját, és beszélt egy pszichológus hölgy éppen a játszmákról. A zsarnokokról volt szó, akiket vert az apjuk/anyjuk és győztesnek kell lenniük, mint a kedves papának/mamának, vesztesek akik a beosztottai, szélsőségesebb esetben a nép. Az ilyen ember mindenkit kontrollálni akar, nem engedi a az irányítása alatt állókat felnőni, hiszen akkor azok könnyen riválisaivá válhatnának. Hosszú távon biztos a bukása, a valósággal nincs jó viszonyban a zsarnok. Azt is mondta a pszicho hölgy, hogy szociálpszichológiai alaptétel, hogy az emberek hajlamosak annak hinni, aki erőt sugároz, és hinni szeretnének valamiben.
Persze, persze a munkásőrök rádiójában hangzott => Az Orbán-cigányra gondoltak! Ilyen aljas módon támadják! Én nem tudom ezt nem a Fidesz-Orbán diktatúrára vonatkoztatni, ami kétségtelenül nem hasonlítható össze mondjuk a 50-es évekkel, de a korai Kádár korszakkal sem. Viszont azóta megváltoztak a körülmények, a 80-as évek már nem fog visszajönni 2013-ban. Egy ismerősöm aki 30 éves mondta, hogy ekkora szar még nem volt Magyarországon, amióta mi élünk. És én meg az ismerősöm az ország leggazdaságilagfejletebb régiójában élünk. (Ilyen jogon mit pofázunk? Lenézzük a zsírparasztot, mennénk le vidékre a helyébe! Mennénk én mindenhová mindenki helyébe, Szibériába is, persze, annyira együtt érzek az irigyekkel, nélkülözőkkel. Kétségtelen, hogy a Maslow-piramis legalján nem nagyon lehet az ember értelmiségileg merengő a világ és az ország úri huncutságaival kapcsolatban.)
Ide bekopizom a Belgától a politikus 1-et; lírai szám, a Belgától szerintem a legjobb! :)
www.youtube.com/watch?v=lR30lS6uXxg

"Hééo politikusok! Hogy van a kurva anyátok?
Hééo politikusok! Hogy néznek ki ezek a plakátok?
Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind?
Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!

Bekapcsolom a tévét, bekapcsolom, a rádiót
Megveszem, az újságot Te pofázol, mindenhol
A te arcodat bámulom,
kiverem a faszomat, de a gecimen át is megszólalsz

Felhazudtad, felpofáztad, felnyaltad magad
A nyakkendőd színe megmondja, hogy kivagy
riogatós, szorongatós szex kell az ilyennek
Hadd fosson a geci amikor kienged

Ne mosolyogjál, te büdös tetű
Ne mosolyogjál, te büdös geci
Ne mosolyogjál, ne mosolyogjál,
Ne mosolyogjál te büdös geci

Az anyám miattad kórházban
és még milliók miattad válságban
A fiataloknak nem adtok szakmát a kezébe
Az egészségügy tudatos züllesztése

10 millió 100 millió 1 milliárd
juttatás á há há há
yo becsúszok, yo bemászok
A seggedbe beszállok egy hidegvágóval

Utoljára akkor nem hazudtál
Amikor először felsírtál o á
A fejedtől bűzlik az országház
Legalább a faszodat ne rázd

Különben is, hogy nézel ki
sportoljál már zsíros geci
Ne csak zabálj, mozogjál is
Az övsömöröd érjen bokáig!

Szervusz parlament oléoléolé
Itt vagyunk a szarba lent oléoléolé
Viszlát parlament oléoléolé
Magyarország gallyra ment oléoléolé

Húzz el innen, húzz el innen hé hé
Mind hazudtok, mind hazudtok hé hé

.....

A fasza ki van veletek mindenkinek
Ha fáztok, az ingeteket felvehetitek
Hogy ki vagy, hogy honnan jöttél, letagadhatod
Persze, hogy szar ezt újra meg újra hallanod
A suliban a stréber árulkodós hülyegyerek 4-es átlaggal
Aki a nagyfiúktól a wc-ben meztelenre vetkőztetve kapott faszkorbáccsal
Ébresztő bazdmeg! Ne itt aludjál!
Szavazni kéne, ugye? Hoppá! De mire?
Még jó, hogy az ügyeletes faszkalap mindig
bekiabálja neked: „tartózkodunk!”
Bünti elmarad, pénz zsebbe’ marad,
örüljél,kisköcsög, ma is megúsztad
de ugye akkor is mosolyogsz majd,
mikor a kétajtós szekrény cellatársad szerelmes lesz beléd,
akinek a szavazatát pár éve egy borsodi faluban vetted meg 5 Forintért!

Az egyik feletek zsidóbb lesz a zsidónál,
Benősül dávidcsillag, „mert ott van a pénz”
A másik feletek szavazatért zsidózik
Hogy képviselő lehessen, „mert ott van a pénz”

Budai vagy pesti, faskó vagy libsi
Ma már senkit sem érdekel
Add vissza a pénzem, aztán vágd el a torkodat
vagy élve temetlek el

De téged egy gondolat fog bántani, de nagyon
Mikor majd a nyakadig fog érni már a folyékony beton
Hogy visszasírod, mikor a pedofil apád
Csubakka- jelmezben tolta beléd a faszát!"
Újabb politikus száll hadba a kommentelőkkel: ezúttal Lázár János tett feljelentést a délmagyar.hu egyik híréhez érkezett hozzászólások miatt. A Cink szerint már hét hozzászólót hallgattak ki gyanúsítottként, de nem kizárt, hogy további embereket is meggyanúsítanak…..
Miként független értelmiségünk több tagja, nemrég Ara-Kovács Attila is megírta saját dicshimnuszát a nagypolitikával még csak most ismerkedő egyetemistákhoz: Kitől fél Orbán Viktor? című publicisztikájában egyértelművé tette, hogy a miniszterelnök nem egykori önmagától…..
halvanyelo 2013.04.01 18:29:56
Kedves Lakner Dávid!
Az üzengetők liberális maszlagot hajtogatnak? Aha! Szóval azt kéne kifogásolniuk pl, hogy nem eléggé központosított és populista a kormányzás bazdmeg? Vagy mi? Azzal, hogy dekraláltad, hogy ez liberális nyavalygás egyértelművé tetted, hogy ez egy ilyen valamiféle SZDSZ maradvány csökevény értelmiségiek belterjes tábora, és egyértelműen a baloldalhoz köthetőek. Aha! Jó, akkor biztos Angela Merkel azon kijelentése, hogy Magyarország a diktatúra felé halad, -így nyersen mondta, nem finomkodott-, is valamiféle baloldali-kommunista-liberális maszlag, mellyel a Kedves Vezetőt próbálják lejáratni. A gaz hazai baloldal ugye.
Én egyértelműen baloldalinak tartom magam és liberálisnak is, ami szerintem ma kb. annyit jelent, hogy nem vagyok fasiszta. És ezt a klasszikus értelemben gondolom, nem a magyar politikai baloldalra értve. Mert általános az a nézet a magyar emberek között, hogy aki szidja a Fideszt az a Gyurcsányt várja vissza. Baloldaliságom pedig abban merül ki, hogy támogatom a társadalmi igazságosságot, hogy lehessen az életben hibákat elkövetni, és még ezek után is lehessen valaki a társadalom megbecsült tagja, vagy pl. a rendőrök végezzék a dolgukat és ne a legkiszolgáltatottabb hajléktalanokat basztassák, mint ahogyan immár a csodálatos Alaptörvényünk 4. módosításában ez Alkotmányban rögzített feladatuk lett. Legyen társadalmi mobilitás, támogassuk a hátrányos helyzetűeket, ne csak akinek kitűnő érdekérvényesítési képessége van! Pl. ilyeneket, és erről vitatkozhatnának szakemberek, hogy mit és hogyan kéne csinálni, ütközhetnének érvek, vannak szakemberek jobb és bal oldalon elegen. De nem erről szó sincsen! 10%-os általános rezsicsökkentés! Kurva jól hangzik, kurva jól kommunikálható, csak éppen ezzel adtunk a gazdagoknak sok pénzt, a szegényeknek meg egy keveset, de örüljenek neki. Ki találta ezt ki? Nincsen valaki a Fideszben aki szólni merne Orbánnak, hogy Miniszterelnök Úr, ez így nem lesz jó, mindenképpen szükség lenne valamilyen sávozásra, az ésszerűség ezt követeli! De látszólag nincs.
Nekem nem az a bajom a Fidesszel, hogy jobboldali, hanem, hogy egy populista szarszemét párt, ami tönkre teszi éppen Magyarországot gazdaságilag, szociálisan, és kulturálisan is. Én független vagyok Bajnai gyülekezetétől, az MSZP-től és DK-tól is. Az LMP-re szívesen szavaztam volna, de sajnos kettément. A megalakulásoknál 2009-ben végeztem egy kis aktivista tevékenységet, és érdekes nem azért mentem oda, mert rajongtam az SZDSZ-nek nevezett és liberálisnak csúfolt, szerintem is valóban belterjes formációért. És a FIDESZ sem utálta érdekes módon a frissen megalakult LMP-t. (Ma már biztos vagyok benne, hogy ennek az az oka, hogy elvitték a szavazatokat az SZDSZ-től, ugyanis már nem gondolom, hogy a FIDESZ-nek lennének elvei és gátlásai.) És nem tudom kire fogok szavazni, a politikai jobboldalon egészen biztos, hogy senkire, mert hazaáruló populista véglényeknek tartom őket, akiket a legkevésbé sem érdekli az ország és az emberek sorsa, max. a haveroké, és csak és kizárólag a saját hatalmuk. Igen kurva nehéz lesz így választani.

Azt mondod az Orbán Viktornak üzenőkről, hogy azt állítják magukról, hogy egyetemre járnak. Mi van nem hiszed el nekik?? És bazdmeg, ha kb. már minden normális EU ország beszólt Magyarországnak, akkor nem lehet, hogy mégiscsak valami baj van? Vagy ezt a Mesterházy csinálta? (Bocsánat Le Pen megvédte Orbánt.) Komolyan azt hiszed, hogyha valaki kimeri nyitni a száját és pofázik, akkor az valamiféle SZDSZ-szel összemosható kis lelki nyomorult? A kommunizmusban is lehetett pofázni bazdmeg! Nem hiszed el, hogy az embereknek lehetnek önálló gondolatai, amik nem egy párt állítólagos ideológiájához köthetőek?
Mikor kiszivárgott az őszödi beszéd, széjjel lett verve a város, és rendszeresen összecsaptak a rendőrökkel. Szociális népszavazás 2008! Megszavaztam én is, majd elsírta az ember magát Orbán beszédén, hogy ha lett volna tandíj, akkor ő nem tanulhatott volna egyetemen.. (Nem a faszt nem!)
Akkor szétverték a várost elküldték a jelenleginél sokkal kisebb tandíjat a búsba a "szociális népszavazáson"! És volt még, működött egy un. Alkotmánybíróság, talán te is hallottál róla valamit.
Most sokkal nagyobb érdeksérelmek történtek, szociális katasztrófa van az országban, mindenkit seggbekúrt a Kedves Vezető, és mindenhová a saját kutyáit rakja, vagyis olyan embereket, akiknél nem a tehetség, a szakmai felkészültség a lényeg, hanem a feltétlen hűség. Na ez történik, ha valaki meg beszól, az nemzetvesztő baloldali. Az emberek pedig kussolnak, talán elfáradtak. Fölment a Fidesz népszerűsége, a rezsicsökkentés hatására. Jaj de kurva jó, kár, hogy így is magasabb a rezsijük a 2010-esnél! Kezdem azt hinni, hogy az embereknek tényleg nem a kommunizmussal volt bajuk, hanem a kommunistákkal. De ha nemzeti maszlaggal leöntve csinálnak diktatúrát, az már mehet.
Apropó mi a véleményed a Fidesz gazdaságpolitikájáról, amit minden épkézláb szakember súlyosan kritizált, de változtatni rajta, na azt már nem! És emiatt 3 éve csökken a GDP, de nyomják a sikerpropagandát bazdmeg!
És ha valaki nem akar bárgyú barom módjára viselkedni, hanem megpróbál valamit tenni, nem szeretné többé passzívan tűrni, hogy a hazája folyik le a csatornába, azt te itt jól lefikázod! Gratulálok! Én tudom, hogy nekem van igazam, és ki is állok érte! És kíváncsian figyelem a jobboldalt is kinek lesz végre valami értelmes ötlete, és bátorsága, hogy lehetne ezt az ámokfutást befejezni, és új normákat teremteni, új alkotmányt írni. Eddig azt tapasztalom, hogy a jobboldalon talpnyaló passzív senkik gyülekezete van, győzzetek meg az ellenkezőjéről!
Olvasónk tanulságos beszámolója a Hallgatói Hálózat tegnapi - és ma is folytatódó - egyetemi blokádjáról, és a lépten-nyomon "demokráciát" követelő szervezet nem éppen demokratikus módszereiről.  A minap leckét kaptunk demokráciából. De nem ám akármilyet: a…..
halvanyelo 2013.02.14 09:27:41
@S.F.: Azért nem kell a Jobbik segítsége, mert a Jobbik egy szélsőjobboldali, és rasszista párt. Nem kérünk az erőszakból, és a nyílt elvtelen gátlástalan populizmusból. Az én véleményem az, hogy a Jobbik semmi mást nem akar, csak hatalmat. Majd ők képviselik a magyar érdekeket? Iránból és Oroszországból támogatják őket. Amíg én élek tenni fogok az ellen, hogy Magyarországból Irán és Oroszország legyen, mert nem csak frusztrált skinheadek élnek ebben az országban, ők csak egy kisebbség.
Bolsevikozol uszítasz mocskolódsz, nem reagáltál érdemben az előző posztomra. Például a Fidesz Jobbik összefonódásról sem mondtál semmit. Tudod, összenő, ami összetartozik. Mi vagyunk az agresszívek, de a focidrukker skinhead provokátorok nem voltak agresszívek, ők a nemzet érdekét képviselték. Na bazdmeg, attól félek neked kár bármit is mondanom, ha beszopod az állami propagandát. Azért a balliberális sajtó foglalkozik velünk, mert a kormány lakájmédiája kezdettől fogva lejárat minket. Tudod egy normális országban egyébként a sajtó attitűdje alapvetően hatalomellenes kéne, hogy legyen. Nyilván ott van persze a ballib. sajtónak az az érdeke is, hogy mi a kormány politikájával szemben léptünk fel, és logikus, hogy ez nem a HírTv-nek lesz jó sztori, hanem a ballib ellenzéki médiának. Az meg szocijálliberálisbolsevikszadeszfanok vagyunk aljas rágalom. Bárki bejöhet fórumozni, és egy szavazattal rendelkezik mindenki. Arról döntöttünk tegnap, hogy bárki bejöhet. Lehet náci, zsidó, kommunista, liberális, konzervatív, egy szavazat.
Úgy látszik te csak ilyenek tudsz írni, te csak az agresszív mocskolódáshoz értesz. Ilyen veled beszélgetni: -ŰŰŰŰŰŰŰ A KURVA ANYÁD!!! -ŰŰŰ NEM! A TE KURVA ANYÁD!!!!! Ennyit tudsz, úgyhogy a további beszélgetést berekesztem veled. Csáó!
halvanyelo 2013.02.14 09:36:00
@Dzsentrisvihák: Szerintem te vagy eltévedve nagyon, ha azt hiszed, hogy a Fidesztől meg a Jobbiktól jönnek a jó dolgok. Az MSZP egy rakás szar, és Gordonkáért sem vagyok úgy oda, de annál ami most van az is jobb lenne szerintem, ha ők lennének.
Azt hiszel amit akarsz, onnan tájékozódsz ahonnan akarsz. Az én véleményem az, hogy a politikai jobboldalban hinni, az elmúlt 3 év alapján óriási birkaság, vagy tudatosan, gazdasági haszon érdekében való hatalomhoz dörgölődzés. Attól, hogy valaki birka, még lehet különben jó, és értékes ember, legfeljebb az élete egy bizonyos területén nem nőtt föl. Más szemében a szálkát, a sajátjában a gerendát.
halvanyelo 2013.02.14 10:40:58
Azt mondták a 2000-es években okos emberek, hogy az, hogy valaki a jobboldalra vagy a baloldalra szavaz, nagymértékben függ attól, hogy a családja a kommunizmus idején nyert-e inkább, vagy veszített. Tegnap a fórumon felmerült, hogy rakjuk ki a náciknak tilos bejönni táblát. (Aztán ez később el lett vetve.) Egy mögöttem ülő srác azt mondta, hogy nácik nem jöhetnek be, de kommunisták igen? Én poénból megjegyeztem, hogy igen, nácik nem jöhetnek be, csak kommunisták és zsidók. Azt felelte a srác, hogy a kommunisták irtották ki a felmenőit. Mondtam, hogy csak vicceltem. Nem szeretek szórakozni mások családi történelmi traumáival egyébként, bármennyire fasszopó liberálbolsevikommunistának gondoltok.
Egy barátom később fölállított egy naív hipotézisit, amely szarintem akár igaz is lehet. A következő volt ez: Az NSZK-ban a vasfüggöny nyugati oldalán a háború után, csak a nácikat vonták felelősségre és ítélték el. Nálunk a kommunista hatalomátvétel után nem csak a nácikat üldözték, hanem az arisztokratákat, kulákokat, polgárokat, egyházi vezetőket, a vallásos embereket is. Na most ez egy óriási történelmi traumája az üldöztetéseket elszenvedett emberek családjának. És azért mosódik össze nálunk a jobboldalon a szélsőjobb, meg a nem szélsőjobb, mert mindegyikük üldözött volt. Szögezzük le a náci eszmék tényleg emberiségellenesek, és a háborús bűnösöket jogosan büntették meg. (Már amelyikük nem lett nyilasból ÁVH-s rögtön, mert ilyenek is voltak.) Az igazságtalan üldöztetést elszenvedők között azonban nagyon sok ártatlan ember is volt, sőt ők voltak többségben. Ez egy óriási és jogos történelmi sértettséget váltott ki az áldozatokból. S mivel egyszerre üldözték a nácikat és az ártatlanokat összemosódott a sértettségük, amely a kommunisták ellen irányul, és sokan úgy gondolják, hogy a kommunistákat jelenleg az MSZP és a hozzá köthető pártok testesítik meg. Elvégre ők az MSZMP utódpártja.
Ez egy érthető és mély seb sokak számára ma Magyarországon.
De akkor adnék már egy tippet a jobboldalnak. Jó. Volt MSZMP tagok ne politizálhassanak, csak akkor már nézzenek körbe a saját soraikban is, és legyenek korrektek a saját kommunista múltú embereikkel is.
100 év alatt 9 rendszerváltás volt Magyarországon, olyan nincs akinek a családját ezek valamelyike ne érintette volna hátrányosan, traumatikusan. Csak mégis egy országban kell élnünk, és jó lenne megérteni a másik fájdalmát, és nem jókra meg rosszakra felosztani a társadalmat és gyűlölködni.
“amikor kivágtak minden fát és megmérgeztek minden folyót, akkor jönnek rá, hogy Orbán Viktort nem lehet megenni” /népbölcsesség Macskabicska gyűjtéséből/   Az egységsugarú, a politikaikommunikációt  emberekkel az a legfőbb probléma, hogy a…..
halvanyelo 2013.02.10 13:24:36
@magyar-magyar szótár: Itt meg kell hasonulni, vagyis nem lehet birkának lenni. Valóban HARMADIK TÍPUSÚ politikusságra utalnak a 2006-os TV székház ostrom, és az október 23-i rendőrattak történései. Tudható, hogy nejlonzacskóban osztották a papírpénzt a Fradi B középnek a TV székház előtt. Nem tudható, hogy október 23-án mi történt, de a Gergényi röhögve mondta nem volt vipera, meg volt azonosító. Azonosító nem volt, de vipera az igen. És nem tudom hány évtizedre titkosították az egészet. A Kuncze a jó humorú elegáns Úr bemondta az ATV-ben, hogy a rendőri fellépés jogszerű és indokolt volt. Na ott halt meg számomra. Milyen párt is volt az SZDSZ? Magát liberálisnak nevezte nem? És a rendőrséggel szemben nem erőszakosan fellépő állampolgárok agyba-főbe verése szerinte jogszerű és indokolt volt. Viccelődött is, hogy Révész Mártíriusz. Meg a Gergényi ki is lett tüntetve is. Ez is valami rossz vicc kategóriába tartozó 56-ot meggyalázó nem tudom mi volt, de legalábbis nagyon furcsa volt. Aztán a szélsőjobb magáénak érezte a feladatot, hogy a rendőrséggel összecsapjon ezek után rendszeresen, mire vettek izraeli vízágyukat, mert fel kellett újítani a gépparkot, természetesen Izraelből. Hmm.
Devizahitelek csokiként való árusítása is a legjobbakat feltételezve is felelőtlen dolog volt. A Gyurcsány szerintem un. borderline személyiség zavarban szenved, kibaszottúl nárcisztikus, és nem hiszem, hogy senki nem mondta még neki, hogy most az lenne a legjobb ha visszavonulna a villájába, és élné a magyar milliárdosok sanyarú életét. Ő ezt képtelen megtenni, ott ugrál, de valószínűleg sokkal többet árt a jó oldalnak, mint amennyit hoz. Nem lehet lelőni. Igen sok furcsaság.
De akkor a jó sakkozó irányítja a kezit az Orbán-cigánynak, vagyis a HARMADIK TÍPUSÚ harmadvonalbeli amerikai demokrata bábok a Bajcsányi RT? És az nekik jó, hogy az Orbán elkergette a befektetőket 10-20 évre, ezt akarták, hogy ne legyen itt más csak a magyar puszta? Meg a bankok is. Jó a bankok általában osztrák leányok, sokkal magasabb profittal dolgoztak, mint Ausztriában, de tudjuk, hogy ott pl. a mosópor is más, mint itt a Nyugat-Balkánon. Így megy ez, mink periféria vogymuk. De abban biztos-e, hogy a kivetett bankadó hatására, most 10 rész tervezett nyereségből, csak 4 részt visznek haza? Mert én nem. Szerintem úgy megbaszta a leányokat az Orbán-cigány, hogy csak na, hazudott is nekik, megígérte, hogy kivezetik a bankadót, aztán mondták a végén, hogy inkább mégsem. Ha imigyen baszogatják a multileányokat, annak az lesz a következménye, hogy elmennek olyan helyre, ahol a profitjuk magasabb lesz. Mindenki hanyatt-homlok menekül, mert az Orbán-cigány gondol egyet azt elveszi a profitjukat, hülyék lesznek majd ide jönni Ziegunerlandbe. A Bajcsányi RT. ezt imigyen akarta magának? Itt van a magyar puszta gyertek ide, szeretettel extraprofittal várunk titeket leányok!-mondja majd. A büdös kékeres faszt jövünk ide, majd 2018-ban megválasztják megint az Orbán-cigányt, oszt akkor mi lesz?!
Meg a társadalmi spét, hogy a cigányok. Én nem állítom azt, hogy Bajcsányi RT. foglakozott a cigányokkal, de nem rövidítette le a munkanélküli segélyt 3 hónapra, nem kezdte le építeni az addig valahogyan működő szociális ellátórendszereket, amik addig sem működtek olyan fényesen, de valahogyan. A hajléktalanokat kriminalizálni akarja, erről tudnék mesélni. Ez milyen üzenetet? Semmid sincs, nem is lesz, dögölj meg te! Az oktatás, felsőoktatás szanaszéjjelbaszását meg ön is említette, ami példátlan arroganciával történik, és olyan érzésem van, hogy az Orbán-cigány reggel fölkelt, ezt így gondolta, így lesz ez. Fasz hallgatók, merengenek a romkocsmába, oda is rendelte maga köré a Fidelitast a romkocsmába, hogy bemutassa a TV, hogy bement a romkocsmába ezekhez a merengő barmokhoz, ő mindent megtesz.A nagy faszt! De 13 milliárdér építenek Felcsúton stadiont mer ő szereti a focit. Az oktatást azt minek, a diplomások pofáznak, éljenek a büdös paraszt-cigányok, amilyen ő is, mocskos demokráciások! (Mondhatnám a MOL megvásárlását is, ami nettó bukta volt, minek? Mer az Orbán-cigány reggel fölkelt azt imigyen szóla.) Szóval az, hogy nincsen gazdasági növekedés, az nem csak a Bajcsányi Rt. hibája, hanem vastagon benne van az Orbán-cigány politikája. Ha lenne növekedés, lenne több pénz is. Nem lenne jó, akkor is biztos minden szar lenne, de pénzből több lenne.
halvanyelo 2013.02.12 15:50:13
@magyar-magyar szótár: Már elnézést ez a gazdasági bicikli hasonlat. Akkor én szerintem Bajnai megpróbálta fölállítani, de jött az Orbán-cigány és földhöz baszta, aztán most szétfűrészeli, mert kellenek az alkatrészek, övé, jól jön az. Én is emlékszem, hogy a rendőrt kimentették a vízágyúból. Ugyanazt kéne, de nem azt csinálja az Orbán-cigány amit elvárnak tőle a szivarozós pocakos-pénzes zsákok. Az Orbán-cigány rendkívül ostoba, nárcisztikus, és nem ismeri el ha téved, mert nincs kinek. (Egyszerűen szólva pszichopata.) Vannak értelmesnek tűnő emberek a jobboldalon, akik képesek lennének megfelelő döntéseket hozni, de annyira kötődnek egzisztenciálisan az Orbán-cigányhoz, meg félnek is, mert ők tudják mi rejlik a dakota közmondások, és az emberek Móunika-show szintű hülyének nézése mögött. Már bocsánat, én így látom.
Ott vannak a jobboldali emberek azt mondják, hát egyik kutya, másik eb, de a kommunistákra nem, hát hogy lehet így kormányozni?!, de azért jó lesz ez, végül is a mi emberünk, óhh ilyen a hatalom, meg az IMF, amerikaiak, zsidók, különben is... Csendesen lábhoz mennek, bár azért érzik, hogy itt baj van. Mi meg nézzük ezt, látjuk, hogy meztelen a király csak rohadt barom idióták vannak már körülötte, akik arccal ezt bírják vállalni. S csak dermedten nézzük. De a azért a víz az úr. És le fogjuk húzni a vécébe.
halvanyelo 2013.02.14 08:39:32
@Frick László Emlékzenekar: Jaj! Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet! Csak a Bajcsányi csinál politikajimarketinget, az Orbán-cigány nem! Hogy tisztelt Dudet idézzem: csak a cigány lopik, a magyar az feltalálja magát, ő csak szerez!
Ezt a képet a Facebookon találtam, a következő aláírással: „A szerelem vak.”Anélkül, hogy vitába szállnék az állítással, nekem más asszociációm támadt a képről, nevezetesen – és kissé fixáltan – a következő: „Sorskönyv nélkül.” Neked mi jut eszedbe erről az…..
halvanyelo 2013.02.06 14:11:14
A Fent és Lent blog Dr. Bibó című sorozata jelentkezik. Kígyónak lábsó, magyaroknak offshore. Nyáron jól meglepett minket Dr.Bibó, amikor a csajokról beszélt nekünk - persze a maga módján -, de azért most is sikerült egy pillanatra sokkolnia a blog szerkesztőségének tagjait,…..
halvanyelo 2013.01.15 20:24:09
Szerény véleményemet pötyögöm be, mint mindenki, de a többi kommentet nem olvastam el. Na szóval Puzsér népitanító, megmondóember, média és filmkritikus, nem a Csillag Születikben lépet a nyilvánosság elé, hanem Budapesten és környékén fogható, elhanyagolható piaci részesedésű kereskedelmi rádiókban osztotta az észt 2005 óta. A globalizáció kritikának ő adott hangot a nyilvánosságban először Magyarországon, és talán TGM. (Jellemző, hogy 2006-ban a Magyar Narancsban is hirdették a műsorát a Szélsőközepet.) Műsoraiban valóban nagyon kritikus volt, és igen széles ívű csapásokkal osztott ki gyakran mindenkit, akit arra méltónak talált. Sokszor túlzott és torzított is biztosan. Azonban mindig megvolt benne a szociális érzékenység, és a képesség, hogy önmagára reflektáljon. Nekem személy szerint a DVD ajánló magazinja jobban tetszett a néhai RadioCafén, gyakran nagyon nagy élmény volt hallgatni, igazán színes és emberi léptékű volt.
Na most nem tagadom, hogy igen elfogult vagyok Puzsér személyét illetően, mivel a rádióműsorain nőttem föl, szocializálódtam. Mikor meghallottam, hogy benne lesz a Csillag Születik zsűrijében kicsit megijedtem. Természetesen mivel amolyan "lázadó" az attitűdöm a kereskedelmi tévékkel kapcsolatban eszem ágában sem volt nézni azt a szart, de az internet csakhamar tele lett Puzsérral. És akkor megnyugodtam, én ugyanis azt gondoltam, ha valóban ismerem őt a műsorai, és eddigi tevékenysége alapján, akkor pontosan ezt fogja csinálni. És így is lett.
HAJRÁ ROBI HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!! :D
Puzsér méltóságos és nagy tekintélyű Úr rappje:
www.youtube.com/watch?v=Knko8-TcwiA
magyar-magyar szótár gyaloglélek 2012.10.28 07:44:00
  Tegnap régi, kedvenc jóoldali papírorgánumomat vettem le a a gagyiáruház gondolájáról, volt még választék a Blikk, a Bors, a Magyar Nemzet meg rekámújságok, pl egy álláshirdetős külföldrekitántorgóknak. Nem jóoldaliságom kifejezése céljából vettem le a jóoldali…..
halvanyelo 2012.10.28 13:53:10
Egyik rosszabb, mint a másik. Lényeg, hogy minden száj a táplálékot nyújtó felé fordul, és teljesen igaza van, hiszen ő sajtómunkás, és meg kell élnie valamiből, és kikéri magának, a másik annyi szart dobált már rá, hogy... Valamilyen egészséges énképet produkálnia kell magáról, nem lehet ő a szarral bekent kommunista sátánista pedofil, vagy hazaáruló tolvaj nemzetiszínekben pompázó állkeresztény. (Szóval az utóbbit tartom valósabbnak.)

Jön a Kuncze! Hát miért jön a Kuncze?! A hazaáruló cigány fizetett a Kunczénak, meg a Gyurcsánynak, hogy születésében fojtsák el, a születendő kisdedet! Vagy mi? Vagy az, hogy a hatalom beteggé tesz, vagy eleve beteg vagy és kell a hatalom.

A nyugdíjasok MTV-t, meg HírTv-t néznek ugye, már amelyik. Ők megkapják az instant híreket. Sugalmaznak nekik, nem kell gondolkodni nagyon, van kit utálni. (Ez szerény és releváns véleményem szerint, -nem én találtam ki, hanem halottam, de igaznak gondolom-, ez népünk jellemző tulajdonsága. Hogy szereti utálni népünk egy másik csoportját.)
Aztán a cigány összeszedi őket a Kubatov-lista alapján + jön még Kerényi, meg Bayer = Békemenet. Zsigerileg undorodom, és haragos leszek.

Valóban egyetértek, hogy a "jóoldali" sajtómunkásság csinálja a politikát, és talpnyalók, cinkosok sokszor. Náluk már csak a "rosszoldali sajtómunkásság" lenne rosszabb, ami kivételektől eltekintve nem létezik.
Mindjárt én is blogot írok. Szar és szar között van különbség, még ha leírva ugyanolyan is, de egyik sem csokoládé torta.
(Jól megmondtam.)