Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Meleg Sándor

158 bejegyzést írt és 1581 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Alimento Hús 2019.09.02 13:27:08
Kedves növényevő embertársaink rendszeresen felhívják a figyelmemet arra a tényre, hogy a WHO szerint a húsevés a mindmeghalás egyik fontos oka, nevezetesen is rákot kelt. Ebből következik az a tétel, hogy ne együnk húst, mert bizony nyomorúságos kínok között fogunk meghalni. Nos, akkor nézzük meg…..
Meleg Sándor 2019.09.08 07:10:52
@dr Brcskzf Gröőő:
Igen, de a növények azért igyekeznek úgy kialakítani a dolgokat, hogy a számukra optimális transzport valósuljon meg, az egyéb verziók esélye pedig csökkenjen.
Meleg Sándor 2019.09.08 07:18:06
@Munyi cica:
A fogyasztott növények kivétel nélkül nemesített változatok, a számunkra kívánatos tulajdonságokat erősítettük, a nem kívánatosakat csökkentettük. Ez napjainkban is folyamatban van.

Ezen túl ott az ételkészítés, amiben van egy csomó technikai lehetőségünk. ha ezeket megfelelően használjuk, akkor a kockázat alacsony.

Azért vannak olyan dolgok, amiket nehéz kikerülni, mert egyes gyümölcsökben pl. a cukoralkoholok minden más jó tulajdonság ellenére csak megdolgozzák az ember beleit (hogy szépe körülírjam a hatást).

Ezt csak azért írtam, mert a kommunikációs egyoldalú - az állati az csak rossz és betegséget okoz, a növényi meg csak jó és életerő, vidámság, egészség... Hát nem.
Meleg Sándor 2019.09.09 06:14:48
@fordulo_bogyo:
Jogos.
Alimento Inzulin-rezisztencia I. 2017.02.28 11:28:02
Az inzulin-rezisztenciáról (IR) mostanában nagyon sok szó esik. Néha már úgy tűnik, hogy nincs oly ember a bolygón, aki ne lenne érintett, és nincs olyan betegség, aminek az okai között ne tűnne fel. Aktualizálva a régi mondatot: nincs egészséges ember, csak olyan, akin még nem végeztek hárompontos…..
Meleg Sándor 2018.12.20 19:15:46
@Evelin89:

A leírása alapján itt több, egymással párhuzamosan futó dologról van szó, mindenképpen specialistával való konzultációt javasolnék. Az biztos, hogy az IR jelen lehet testsúlyprobléma nélkül is, de ez esetben általában valamilyen más endokrinológiai problémához kapcsolódóan (pl. pajzsmirigy). Ebben az esetben a diéta önmagában nem fogja eredményesen kezelni a helyzetet, az alapproblémát kell felkutatni és arra kell terápia. A sport és a szénhidrát-bevitel rendezése ettől függetlenül jó hatású lehet és az egészséges életmód miatt érdemes megtartani, de ha az alapproblémát sikerül kezelni, akkor a szénhidrát-bevitelen lehet lazítani a későbbiekben.
Meleg Sándor 2018.12.22 08:47:30
@Evelin89:
Azért is javasoltam szakértővel való konzultációt, mert az Ön esetében tényleg minden alaposan át kellene gondolni. Olyan van, hogy valakinek egyszerűen olyan az anyagcseréje, hogy egy enyhe IR fennáll, pl. a szervezete folyamatosan több inzulint termel.
Véletlenül sem szeretnék távdiagnosztikába merülni...
A hormonális fogamzásgátlónak lehet hatása az IR-re, de ez megint olyan dolog, hogy a gyógyszer hatóanyagát, dózisát, stb. mindent kell hozzá ismerni.
Meleg Sándor 2019.09.08 07:22:13
@Munyi cica:

A tejet valóban kevésbé szokták ajánlani IR és DM étrendekben, de nem a hormontartalom miatt. A tej képes megrángatni a vércukorszintet, ezért csak kis mennyiségben javasolt, főként az esti időszakban.

Viszont a fermentált tejtermékeknél ez a hatás kevésbé jelentkezik, a sajtfélék meg nyugodtan fogyaszthatók.
Alimento Hogy ne halj meg? 2019.08.26 06:14:40
Dr. Michael Greger a nutritionfacts.org alapítója és működtetője, egyben a nagy sikerű Hogy ne halj meg (How Not to Die) című könyv írója. Közkívánatra elolvastam a könyvet és megpróbálom összefoglalni a gondolataimat róla...
Meleg Sándor 2019.08.27 17:02:59
@Krisztina Lauermann:

A B12 kérdés kicsit hasonló az EPA/DHA kérdéshez. lehet, hogy mikroorganizmusok szintetizálják, amik utána több lépcsőben feldúsulnak az állati termékekben, de a hangsúly ott van, hogy feldúsul. A primer szintézisnél annyira alacsony a koncentráció, hogy az életben nem tudunk annyit enni belőle, mint amennyire szükségünk van, célszerű azt fogyasztani, amiben már készen, dúsított formában megvan.

Ha Ugandában meghalnak tüdőgyulladásban, az azt jelenti, hogy Ugandával a növényi étrend jó hatása nem igazolható, mert nem élnek olyan sokáig, hogy az epidemiológiai hatás érvényesüljön.

"betegségek legfőbb oka az egészségtelen táplálkozás" - ha így írjuk le, akkor dietetikusként is azt mondom, hogy nem igaz. Nem minden betegségre lenne igaz és sok esetben más tényezőkkel együttesen van hatása. És azt is le kell szögezni, hogy a prevenciós és terápiás területen is erőteljes különbségek vannak - egyes betegségeknél csak egyik vagy másik érvényesül és ha mindkettőre van hatás, akkor sem feltétlen ugyanazt az étrendet kell alkalmazni.
Meleg Sándor 2019.08.27 19:33:40
@Spiritual:
Az ilyen gyerkőcök aztán nem kevésszer kötnek ki a diabetológián olyan összeomlott anyagcserével, amit hetekig tart aztán rendbe tenni. Hozzá kell tenni, nem azért omlik össze az anyagcseréjük, mert nem ettek állati eredetű élelmiszert, egyszerűen csak laikus módon elkezdenek a saját gyerekükön kísérletezni, az I. típusú diabétesz esetében ez pedig nem túl célravezető.
Meleg Sándor 2019.09.01 13:25:17
@wmiki: Az alaptéziseid kiindulásból rosszak. Ennyi. Nincs mit rajtuk megvitatni. A csak növényi ételeken élők vs csak állatin élők egy hamis dilemma. Sőt, alapvetően a vegán vs átlag népesség is az, mert az átlag népességről tudjuk, hogy nem az ajánlásoknak megfelelő vegyes étrenden élnek.
A napokban ismét sok hír jelent meg az energiaitalokkal kapcsolatban, a spektrum a mindmeghalástól a teljes biztonságosságig terjedt. Ideje egy kicsit rendet rakni a témában...
Meleg Sándor 2019.07.31 14:12:41
@_B_:
A cikk felveti, hogy diabéteszt okoznak, de már ott csal, hogy egy kalap alá veszi az édesítőket, miközben csak az aszpartam és az aceszulfam volt a vizsgálat tárgya. A kettőt sem lehetne együtt vizsgálni, mert két különböző, eltérő hatásmechanizmusú anyagról van szó.

Egyébként meg nem derül ki az sem, hogy okoznak-e diabéteszt meg az sem, hogy hogyan.

Lassan már az édes íz is diabéteszt okoz.
Meleg Sándor 2019.08.06 13:28:13
@_B_:
Az édes íznek van egy olyan hatása, hogy stimulálja a szervezet izulin-elválasztását, de annyira nem hülye a szervezet, hogy látatlanba felborítsa a szervezet anyagcseréjét. Ez az inzulin válasz jóval kisebb annál, mintha ténylegesen bejutna a szervezetbe a cukor, mert azt jelentős részben a hasnyálmirigy által "mért" vércukorszint határozza meg.

A diabétesz kialakulása több dologtól függ, az egyoldalúság közvetlenül nem, de a szükségleteket meghaladó tápanyag-kínálatnak van hozzá köze, mert ez vezet elhízáshoz.
Meleg Sándor 2019.08.07 19:53:02
@_B_:
Próbáltam utánanézni a dolgoknak. Egyrészt a kefalikus stimulációra elválasztott inzulinválasz normál esetben elég mérsékelt, ezt a szervezet könnyen tolerálja.

Másrészt: a kefalikus inzulin válasz kiváltásához nem kell édes íz, gyakorlatilag még sóval is sikerült kiváltani, de illatok vagy a táplálék gondolata is képes kiváltani. Azért olyat ritkán látunk, hogy valaki elsétál egy étterem előtt és inzulinsokk miatt összeesik.
Alimento A csodálatos fürjtojás 2014.08.22 14:27:48
Egy cukorbetegeknek szóló blogban találtam rá a fürjtojásra, ami a posztban írtak és a hivatkozáskén megadott honlap szerint egy univerzális gyógyszer, tucatnyi nyavalyát képes meggyógyítani. Hát egyből felvidult a lelkem, hogy egy újabb csodaszerrel bővült az eddig sem szűk kínálat – csak tudnám,…..
Meleg Sándor 2018.09.05 06:13:23
@Erich:

Megnézem, de nagyjából kb. ugyanakkora esélye van a hatásnak, mint a tyúktojás esetében. Összességében, hogy Angliában és itthon is terjesztenek egy hülyeséget, még nem lesz igaz.
Meleg Sándor 2018.09.16 06:56:38
@Nagel Ferenc:

A felesleges szénhidrát elhagyása szerintem hatékonyabb, mint bármilyen varázslás a fürjtojással.
Meleg Sándor 2019.08.07 06:16:15
@cacho:

Források? Én linkeltem az enyémeket...

Konkrétan az Ön által hivatkozott forrás szövege a blöff kategória, semmilyen mérhető adat nincs arról, hogy pl. a fürjtojást fogyasztók általános egészségi állapota mennyivel jobb, mint a tyúktojást fogyasztóké. Pl. mennyivel ellenállóbbak lettek a fertőzésekkel szemben.

Ha leülünk tyúk és fürjtojást enni 3 napig, szerintem egyikünket sem kell újraéleszteni, de ez nem is objektív kísérlet.

"saját kis okoskodásait adja el beteg embereknek" - ez az egyik, amire erősen ügyelek: a blog nem ad el semmit és gyártóktól sem fogadok el támogatást, nincs termék promóciós tevékenységem sem.

"Ha valami tele van vitaminnal azt joggal használhatjuk immunerősítésre" - nincs olyan, hogy immunerősítés. Bár immungyengeségnek hívjuk, ha valakinek az immunrendszerében működési zavar van, de az immunrendszert nem lehet úgy erősíteni, mint egy izmot vagy bármi mást a szervezetben. Ez nem így működik. Ráadásul ez a téma messze túlmutat a vitaminok kérdésén.

"Bárki tesztelheti" - ettől ez még nem tudományos eredmény.
A táplálkozásban mind növényi, mind állati forrásból származó zsírok szerepet játszanak. A következő részekben az alapvető növényi és állati eredetű zsiradékok összetételének elemzésére, jelentőségük bemutatására teszek kísérletet. Kezdetnek indítunk a növényekkel, terjedelmi okokból először a…..
Meleg Sándor 2019.07.30 09:07:24
@Munyi cica:
Élelmiszergyártásban ritkán hevítik 200 fok fölé az olajat. A pálmazsírban többnyire telített zsírsavak trigliceridjei vannak, kevés a telítetlen zsírsav, így az összes olaj közül a legjobban bírja a hevítést. Ezért váltottak a PHVO hiszti során a gyorséttermek is pálmazsírra.

Itt megint az a képlet jön elő, hogy lehet belőle annyit enni, hogy rákkeltő legyen, de akkor már inkább az a gond, hogy teherautónyivá hízott cukorbeteg lesz az illető és akkor az már erősebb karcinogén faktor.
Meleg Sándor 2019.07.31 14:29:23
@Munyi cica:

Á, akkor már értem, miért haltam meg a múlt héten kétszer is...
Meleg Sándor 2019.07.31 14:45:15
@Munyi cica:

Végül is ez még épp nem volt benne a "ma mi okoz rákot" rovatban. A hevítés sem feltétlen ugyanaz, sokat számít, hogy mennyi ideig tart, milyen körülmények között.
Mindennek ellenére azt gondolom, hogy a pálmazsírral az a legnagyobb gond, hogy sokat eszünk belőle.
A paleolit áltanulmány kapcsán egész érdekes viták bontakoztak ki, ennek örömére folytatás következik: összefoglaló jelleggel, most egy újabb étrendi vizsgálatról lesz szó, eközben finoman megemlékezünk a korábbi vizsgálatok tapasztalatairól. Előre is elnézést kérek, néhol erősen szakmázós és elég…..
Meleg Sándor 2018.06.07 17:35:02
@Zebu Lon:

Szendi Gábor konkrétan egyetlen természeti népet nem kutatott és a velük kapcsolatos adatokat elég szelektíven értelmezi, ha egy természeti nép egészségügyi adatai kritikusan rosszak, azokról nagyvonalúan megállapítja, hogy már nem paleo kompatibilis az életmódjuk, vagy nem az étkezés miatt van vagy bármi, ami őt igazolja. Amúgy egyébként pont ezért fals a természeti népekre hivatkozni, mert természetes körülmények között a krónikus, táplálkozás indukálta megbetegedés és halálozás olyan kis arányú a fertőzéses, traumatikus és egyéb akut kórokokhoz képest, hogy az gyakorlatilag értelmezhetetlen. De anno (ha már szóba került a régebbi írásom) megjegyeztem azokat a kritikus életmódbeli különbségeket, amiknek van szerepe az egészségügyi állapotban, ezek között van, amit a paleo is ismer - pl. napozás, mondjuk az más kérdés, hogy Szendi volt, aki főműsoridőben kizavarta leégni a hófehér népeket a tűző nyári napsütésbe fényvédő krém nélkül. Ha lenne anti-Nobel díj, akkor reálisan lehetne ezzel rá pályázni.

"A baktérium flóránk evolúciós alkalmazkodási képessége a baktériumok szaporodási ciklusa miatt gyorsabb" - ez eddig nem lenne rossz, ha csak szimplán éldegélnének és fejlődnének a bacijaink, csakhogy ezeket folyamatos külső forrásból visszük be, ergo majdnem mindegy.
Meleg Sándor 2018.06.07 19:40:31
@fordulo_bogyo:

Köszi a kiegészítést!
Meleg Sándor 2019.07.26 16:40:38
@Munyi cica:
A korai étrendek ketogenitását maguk a paleósok (L Cordain) is cáfolták. Területileg izoláltan, speciális körülmények között lehetett ketogén étrend.
Több helyen felbukkant a cikk, melyben a cukortartalmú italok rendszeres fogyasztása és a daganatos megbetegedések megemelkedett kockázata közötti összefüggésre hívták fel a figyelmet, röviden: a cukor rákot okoz. Valójában azért a helyzet nem ilyen egyszerű...
Meleg Sándor 2019.07.16 14:07:08
@ZebuLon: milyen dogma?
Az egészségügyi bulvár szereti vizuális minősítéseket, nem véletlenül ragadt rá a cukorra a ”fehér halál” kifejezés. A napokban viszont több oldalon lehetett találkozni a melaszról szóló írással, ami „fekete arany” címszó alatt ecsetelte annak fantasztikusan pozitív tulajdonságait. Máris van egy…..
Meleg Sándor 2019.07.14 13:38:25
@fordulo_bogyo:

A kutatás méretéből, leírásából sejtem, hogy ez egy panel-elemzés volt és lesz ebből még tucatnyi sorozat, mert annyi paraméter rögzítettek és olyan nagy mennyiségben, hogy benne van, hogy ebből még évekig elpublikálgatnak.
Emiatt egy kicsit vagyok morcos, mert ott vannak azok az adatok is, amik pl. az össz-cukorfogyasztást mutatnák meg, nem csak az üdítőkét. Ennyi erővel lehetne olyan kutatást is csinálni, ami kimutatja, hogy a túró rudi vagy a vaníliás puding rákot okoz.
A mennyiségi kérdés is érdekes, bár ehhez szerintem nagyon kellene az eredeti adatsor és valaki, aki statisztikában járatos és meg tudja azt kellőképpen cincálni... az, hogy a 2-3 naponta elfogyasztott cukros üdítő mérhető rákkockázattal járjon, kicsit tényleg irreálisan hangzik.
Vagy még egy olyat el tudtam volna képzelni, hogy megnéznek 1 betegséget (legyen az most a mellrák) és akkor végigmennek az összes étrendi tényezőn és besúlyozva rangsorolják. Sokkal több értelme lett volna.
Meleg Sándor 2019.07.14 18:35:57
@dr Brcskzf Gröőő:

Ennek utánanézek, mert elég bonyolult kérdés. De találtam olyan kutatást, amiben a menopauza után felkapott 6 kg súly 1,6-os szorzót hozott ki mellrákra. Az a baj, hogy ez most a cukorhoz piszok módon nem tudom hasonlítani.
Meleg Sándor 2019.07.15 06:02:49
@dr Brcskzf Gröőő:

Hát, ha nem jött ki, akkor valamit nem jól csináltak. Gyanítom, hogy a publikációs stratégia az, hogy most évekig csepegtetik az ehhez hasonló cikkeket, ez szépen húzza fel a szerzők statisztikáját, külön-külön generálja az idézettséget, stb.
Alimento Protein csalafintaság 2019.07.09 05:44:06
Azt mondják, egy kép többet ér ezer szónál. Nagy valószínűséggel így van, mert találtam egy jó képet, ami sokat elmond a növényi alapú étrendeket követők körében (is) kavargó téves információkról. Íme:..
Meleg Sándor 2019.07.09 09:07:31
@pestimacska:
Fontos kulcsszó a "túlzott fogyasztás". Ami azt jelenti, hogy önmagában az állati eredetű termékek teljesen alkalmasak egy egészséges életmódnak megfelelő étrend kialakításához, egyáltalán nem szükséges ehhez vegánnak lenni.

Azt gondolom, hogy az infografika nem elhanyagolható, főleg, mert ez egy orvos honlapján volt és totálisan félretájékoztatja az oldalára tévedőket. És nem az egyetlen, lesz még egy kör a kalciummal is.

"nem olyan lökött senki, hogy petrezselyemből próbálja meg fedezni a fehérje-szükségletét" - remélem. Pont ezért totál hülyeség feltüntetni a TOP10 fehérjeforrás között...
Meleg Sándor 2019.07.09 09:41:34
@pestimacska:

Nem véletlen tettem a cikkbe egy ábrát a valóban jó növényi fehérje-forrásokról. A fehérjével kapcsolatban valóban sok a sztereotíp gondolat, napi 1 g testtömeg kilogrammra elegendő, az agresszív izomépítést egyébként sem tartom jó trendnek, de ott sem kell 2 g fölé menni.

Ha ezt nézem, akkor napi szinten a tej, tejtermék, hús, tojás, belsőségek igen kis mennyiségével is el lehet lenni, főleg, ha belegondolok, hogy a legvadabb húsevő ajánlás is a napi fehérjebevitel 50%-ra javasol állati forrást. Szóval a napi fél kiló csirkemell (100-120 g fehérjéről beszélünk) a hatályos ajánlások szerint is felesleges.

Ha azért szétnéz a blogon, látható, hogy a nagy népegészségügyi problémák rendszeresen napirenden vannak, a blog fő fókusza a leírás alapján a táplálkozási tévhitek.
Meleg Sándor 2019.07.09 17:26:13
@pestimacska: @különvélemény:

A hype hullámoknak megvan a maga dinamikája, valahogy megvan az ingamozgás is. Kb. 2 éve lecsengőben van a paleolit, ami egy markánsan állati eredetű élelmiszer-kínálatra épített - ők azért szidták a dietetikusokat, hogy mit riogatják a népet a koleszterinnel...

Na most ez kifújt, most pár évig a vegán lesz a trendi. majd 2024-2025 körül megint lesz egy csere.
System error / rendszerhiba – ez a számítástechnikai kifejezés jutott először eszembe, amikor megnéztem az HBO csernobili balesetről szóló minisorozatát. A film fő üzenetei a véleményem szerint valójában nem is elsősorban a csernobili balesetről és nem is az atomenergiáról, hanem arról a hibás…..
Meleg Sándor 2019.06.24 05:41:11
@Sipi81:

A hivatalos adatok szerint összesen kb. 4000 áldozattal lehet számolni. Pontos adatokat nehéz mondani, mert a halálozási adatokban a Csernobil kiváltotta többletet kellene mérni, ami a korabeli SZU adataiból nehezen szedhető ki.
Kifejezetten a pajzsmirigy daganat az, amit szokás összefüggésbe hozni a balesettel (a jód miatt).
Alimento Almacukor 2017.12.11 06:28:00
Folyamatosan terjed a hír a magyar világsikerről, mely meghódítja a boltokat és a cukorbetegek számára is valami szuper egészséges élményt nyújt. Sajnos a 2017 őszén piacra dobott almacukor szirup termékről az ismétlődő tartalommal fellelhető marketing anyagokon túl semmilyen kézzel fogható szakmai…..
Meleg Sándor 2019.04.22 06:38:15
@Munyi cica:

Igen, a fruktóz bevitelének jelentős forrása a nádcukor/répacukor. A szervezet ezt szétkapja glükózra és fruktózra és innentől mindegiyk megy a mag útján. De van olyan is, hogy glükóz/fruktóz külön van egy élelmiszerben, ilyen pl. a méz egyes fajtái vagy élelmiszeriparban is használják adalékként.
A fruktózbevitelnél jóval kisebb a szervezet toleranciája, mert a kezeléséhez szükséges enzimek kapacitása korlátozott, ezért sokaknál diagnosztizálnak fruktóz-intoleranciát. Kb, ugyanúgy működik, mint a laktóznál, hogy egy bizonyos mennyiség felett emésztőszervi gondok jelentkeznek.
A szervezeten belül a fruktóz anyagcseréje jelentősen eltér a glükóztól, ezért pl. a vércukorszintet lassabban és elhúzódóbban emeli, ugyanakkor felveri a triglicerid-szintet, valamilyen módon belepiszkál a húgysav anyagcserébe (köszvényben nem jó a fruktóz) és kimutattak a nagy mennyiségű fogyasztásnál más problémákat is.
Azt azért szokták hangsúlyozni, hogy a napi rendszerességű zöldség és gyümölcsfogyasztás jelentette fruktóz bevitel nem okoz gondot (kivéve komoly fruktóz intolerancia) - ezt jó tudni, mert vannak már olyan diéta irányzatok, amik tűzzel vassal irtják az étrendből a fruktózt.
Meleg Sándor 2019.06.18 17:22:36
@János1950:
Köszönöm.
Egyik kedvenc szerzőm, Kris Gunnars örvendeztette meg olvasóit egy 11 grafikonra komponált népegészségügyi témájú cikkel, melynek alaptézise, hogy a modern táplálkozási szokások tehetők felelőssé azért, hogy a világon egyre több kövér, szívbeteg, cukorbeteg létezik és a…..
Meleg Sándor 2019.05.18 07:32:07
@kamugyar:

Szerintem az optimális O3/O6 arányt étrend-kiegészítő nélkül elérni gyakorlatilag nem lehet.

A "jó és rossz" zsírsavak képe kissé sarkított, mindkét csoportból több tucatnyi szabályozó anyagot csinál a szervezet, a hatások egymás nélkül értelmezhetetlenek. Ad abszurdum a jó zsírsavak gátolják a vérlemezkék összecsapódását, csökkentik a trombózisveszélyt, de ha túlsúlyba lendül valaki, akkor a véralvadási folyamat megzavarása miatt komoly kockázatnak lehet kitéve.

A növényi ALA bevitellel kapcsolatban tényleg felmerülnek kérdések, sokkal kisebb a hatásossága, mint a közvetlen EPA/DHA bevitelnek, de ha vegánokat kérdezel, biztos kikérik maguknak...

A cikknél azt azért vedd figyelembe, hogy étrend-kiegészítő bizniszről van szó, nyilván ennek megfelelően szelektálja a maga információit.
Meleg Sándor 2019.05.19 08:05:10
@Karinthy-paradoxon:
A szabályozás szükséges lenne, a probléma itt a piaci szabályozás versenyjogi részével van, amit pl. az EU támadhat (kivéve, ha ő szabályoz, mert akkor semmi gond).

A chipsadó típusú intézkedés önámagában szerintem totál hatástalan, egyszerűen nem lehet olyan mértékben a potenciálisan egészségtelenen termékeket adóztatni, hogy az az egészségesebb irányba terelje a fogyasztást, nagyobb eséllyel valami más, nem egészséges alternatíva felé mennek a dolgok. Pl. ha a cukros üdítőket szénné adóztatom, akkor valami más, édes termék felé megy el a fogyasztás, mivel az édesítőszerekkel stabil averziót sikerült a tömeghisztériával kiépíteni, afelé nehezen fog elmozdulni a kereslet.

Evolúció: nem is a táplálkozás és a biológiánk között van feszültség, hanem az ember táplálkozással összefüggő stratégiái, pszichés drive-jai mondanak csődöt a konstans tápanyagbőség idejére. A magas feldolgozottságú élelmiszerek mellett is lehetnénk egészségesek, csak a magatartásunk mintázatai miatt vagyunk kudarcra ítélve, egyszerűen a lakosság nagy része nem tudja kellő erővel, tudatosan kontrollálni ezt a tevékenységet (meg mást se, de az más téma).

A 250 ezer elhízott szerintem még kevés is, bár itt nem definiálták, mit értenek súlyosan kövér emberen. A BMI 25+ kategória biztos milliós tétel, a felnőtt lakosság 2/3-a nagyjából ez, a BMI 30+ kategória ezen belül a teljes felnőtt lakosság 25-30%-a. Ha itt a BMI 35+ részt nézzük, akkor valahol ez a 250 ezres tétel, de ez az a réteg, ahol a mindennapi életvitelben is komoly problémákat okoz a túlsúly.

Azt nem tudom megmondani, milyen arányban jutnak el ők dietetikushoz, gyanítom, hogy ez egy alacsony szám lenne. Velük már eleve csak team keretében lenne szabad dolgozni, orvos - dietetikus - gyógytornász és pszichológus minimum. Külön-külön egyik sem tud elég eredményes lenni Ilyen team meg az alap vagy szakellátásban ritka madár.
Meleg Sándor 2019.05.28 16:49:35
@Karinthy-paradoxon:

" A kutatás azt találta, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben gazdag étrendet követők esetében 10%-nál magasabb a rák és a mellrák kialakulásának kockázata. Ami jelentős szám. Azt jelenti, hogy minden tizedik alany, aki sok ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztott, az élete bizonyos szakában megküzdött a rákbetegséggel."

Teljesen fals következtetés.

Olyan nincs, hogy "a rák és a mellrák". Ez kb. olyan, mint ha azt mondnám, hogy a kutya és a puli. van a rákos megbetegedések összesített esetszámát nézzük vagy kiveszünk egy-egy típust. A kettő együtt nem megy.

A 10% nem azt jelenti, hogy minden 10. személy. Ha a mellrák incidenciáját nézem, akkor adott csoportban 100 ezer főre 30 helyett 33 megbetegedés jön ki - ez a +10%. Fontos lenne tudni a viszonyítási alapot is, hogy az átlag populációhoz viszonyítunk vagy csak azokhoz, akik nem esznek ultrafeldolgozott élelmiszert. Mert nem mindegy.
Nemrég jelent meg egy cikk, melyben az oltásellenes megnyilvánulások és a szólásszabadság (véleménynyilvánítás szabadsága) kapcsolatát boncolgatta a szerző. A cikk konklúziója az volt, hogy az oltásellenes megnyilvánulásokat nem szabad korlátozni. Én nem így gondolom...
Meleg Sándor 2019.04.17 18:46:22
@kamugyar:
Nem gondolom, hogy szorulásra bárki oltást ajánlana. átvitt értelemben se...

Oltást kifejleszteni nem olcsó, a gyógyszergyárak sem fektetnek bele, ha nincs értelme - értsd: nincs olyan látványos népegészségügyi hozadéka, ami meggyőzi a fogyasztóként fellépő magánembereket vagy államokat, hogy alkalmazzák.

Másrészt az oltás minden szempontból jobb, mint elkapni egy betegséget. A potenciális kockázatok pl. nagyságrendekkel kisebbek, mint egy "természetes" fertőzésnél.
Meleg Sándor 2019.05.20 14:28:20
@Fekete Mamba:

Az oktatás szerepe valóban megkerülhetetlen a kérdésben, de valahol az iskola után romlik el valami, mert értettségin valahogy átverekszi magát mindenki és az oltásellenesség épp az iskolázottabb társadalmi csoportokban dúl teljes erővel.
Meleg Sándor 2019.05.21 05:48:36
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Sajnos az oltásellenesség részletes demográfiai kutatása hiányos terület. Kellene ilyen attitűd és háttérváltozó kutatásokat csinálni, de valahogy ezzel senkinek sincs kedve.

A kételkedés alapvetően ott sántít, hogy az oltáselleneseknél a kételkedés szelektív. Nem általában véve minden érvet kérdőjeleznek meg, hanem csak a "hivatalos" forrásból származókat. A védőoltások hatásosságát megkérdőjelezik, de azt, hogy emögött egy világméretű gyógyszergyári összeesküvés áll, nem. Nem a kétely a gond, hanem az az elméleti háttér, ami alapján kételkednek.

A haszon alapú megközelítés ott sántít, hogy alapvetően ezt sem mérik fel reálisan. Az oltási szövődmények súlyossága alacsony, a súlyos szövődmények pedig rendkívül ritkák. Ráadásul olyan szövődményektől rettegnek, amik nem is léteznek (autizmus).

Az adjuvásokat hisztéria nélkül is vizsgálták a gyártók. Mivel pl. a thiomerzálnak semmilyen negatív hatása nem volt, tök fölösleges volt arra kényszeríteni a gyártókat, hogy vonják ki, "mer' higany".

Szerintem az oltásellenesek tévedése igenis lényeges, főleg azért, mert az állításaikat cáfoló tények ellenére sem ismerik el. Pl. tök alapozottan mentek a thiomerzál ellen hadjáratra, de amikor kivonták a forgalomból, szó nélkül kezdték az aluminium témát behozni a rendszerbe 1 igazoló tényanyag nélkül. Az autizmussal kapcsolatos tévedésüket mai napig nem ismerték el, amik 2-3 évente hatalmas vizsgálatokkal cáfolták a dolgot, sőt, aktuálisan a rettegés az összes neurológiai fejlődési zavarra (pl. ADHD) kiterjesztve is hallom. Az egyéb butaságokról nem is beszélve.

Abban semmi konstruktív nincs, ha random bedobok a köztudatba hülyeségeket, hogy a gyártóknak legyen mit kutatni.
Találtam egy jó kis írást a Qubit oldalán, melyben azon megy az eszmék futtatása, hogy erkölcsi kötelességünk-e vegetáriánussá válni? A helyzet az, hogy pont ez az érv, amitől a leginkább falra tudok ugrani, szóval pár gondolatot én is megejtenék a témában - vállalva ezzel azt, amit majd kapok,…..
Meleg Sándor 2019.05.07 10:23:00
@Syl_Jr:

Ez most csak egy jelenség leírása volt, nem minősítés. Bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból meg nem. Lehet értékelni és dönteni.

De pont morális szempontból mondható el, hogy ez a magatartás nem megítélhető, mert a több szempontú megközelítés miatt van jó és rossz oldala.
Meleg Sándor 2019.05.14 08:24:22
@Im just here for the comments:

Ezt én már többször leírtam, őszintén szólva belefáradtam abba, hogy állandóan recirkuláljak a témában.
Alimento A 84 mikroelem legendája 2019.05.13 06:01:17
Sorozatosan visszatérő eposzi jelzőként lehet találkozni különböző termékeknél, hogy 84 (vagy akár 93) mikroelemet tartalmaz és emiatt rendelkezik mindent (is) gyógyító hatással. Általában a Himalája só az, aminél ez nagy gyakorisággal visszatér, de újabban a parajdi só is…..
Az eddig kapott visszajelzések alapján úgy tűnik, igény van általános, táplálkozással kapcsolatos ismeretterjesztő írásokra is. Ennek megfelelően  most egy új sorozat indul, melyben a táplálkozással kapcsolatos alapvető ismereteket szeretném feldolgozni. Ha minden jól megy,…..
Meleg Sándor 2014.05.13 21:11:35
@Ferenc Pályi:

Köszönöm!

Ha megnézzük a forgalomban lévő (hivatalos és alternatív) étrendi ajánlásokat, azért a legtöbbjükről már eldönthető, hogy igaz vagy hamis. Egyes állítások esetén még kellenek további vizsgálatok vagy pontosítani kell az állítást ahhoz, hogy elfogadható legyen.

A jelenlegi legnagyobb probléma, hogy az általános ajánlásokat testre kellene szabni - mivel nem azonos a genetikai hátterünk és az életmódban is nagy különbségek lehetnek, ezekhez hozzá kell illeszteni az étrendet is. Ez viszont sajnos rettenetesen hiányzik az egészségkultúránkból.:(
Meleg Sándor 2014.05.28 20:20:03
@Nűnű:

Azt gondolom, hogy ez így biztos nem igaz.Próbálok rájönni, hogy mire gondolhatnak. Nincs konkrét forrásod?
Meleg Sándor 2019.05.05 06:56:47
@thoomas26:

Adott termék konkrét ismerete nélkül nehéz mondani bármit is.
A rosttartalom függhet a liszttől, meg attól is, hogy utólag adnak-e még hozzá valamilyen rosttartalmú kiegészítőt (korpát, csírát, stb.).
A kenyér tömörsége nem csak a rosttól függ, abban több alapanyag, illetve gyártási folyamat is szerepet játszik (nem mindegy, hogy BL 55 vagy BL 80 liszt). A termék változékonysága megint gyártási kérdés, ha az előállításban több a manuális munka, akkor ez magyarázhatja, ahogy az is, hogy ugyanazt az alapanyagot nem csak egy forrásból szerzik be és emiatt vannak minőségi eltérések.
A cukortartalomra csak annyit, hogy az élesztő cukorral működik, így lehet, hogy a hozzáadás során több cukorból kevesebb marad a végére.
Alimento Vitaminellenes háború 2019.04.29 10:13:16
A könyvtár általában nyugodt egy hely, de néha érhetik az embert felzaklató élmények. Például, amikor a könyvajánlón szembe találkozik Lenkei Gábor alkotásaival. A kínálatból kiválasztottam a „Helyszíni tudósítás a vitaminellenes háborúból” címűt, rövid és tökéletesen megfelel elrettentő…..
Meleg Sándor 2019.04.30 18:16:23
@Le a spammerekkel:
Mi a cukorbetegség kiváltó oka szerinted? Amit lehetne gyógyszerrel esetleg kezelni. Akár véglegesen?
Meleg Sándor 2019.04.30 18:58:40
@midnight coder:

"A cukorbetegség (mind a két fajta) genetikai eredetű." - hát, hogy egy klasszikus Markos-Nádas művet idézzek: "ez így, ebben a formában nem teljesen igaz..."

Mindkét típusnál van genetikai hajlam, de az I. típusnál is van egy olyan hatás, ami genetikától függetlenül beindítja az inzulin-termelő sejtek pusztulását eredményező immun folyamatot. A II. típusnál meg sokkal meghatározóbb az életmód, jelentős hajlam mellett is lehet késleltetni a folyamatot.

Egyébként a II. típusnál nem rulett, a családi kórtörténet feltérképezése elég erősen tud segíteni az esélyek felmérésében, ami esetleg korai prevencióra is fordítható.

Inzulin rezisztencia: ez egyébként egy tök jó befolyásolható dolog, csak ez egy elég dinamikus jelenség. A testsúly rendbehozása pl emiatt segít (akár hosszú távon) a cukorbetegségen. A II. típusú cukorbetegség ott szokott eldurvulni, amikor a rezisztenciával nem tud már lépést tartani az inzulin-termelés.

Az megint egy más kérdés, hogy pl. van szekunder inzulinrezisztencia, ami valamilyen más kórképhez kapcsolódik (pl. hypotireózis, PCOS és hasonlók).

Igen, biztos az a baj, hogy a mesterséges hasnyálmirigy olcsóbb lenne, mint az inzulinpumpa... meg hát a transzplantáció is veszélytelen rutinműtét, ugye? Abba ne gondolj bele, hogy a magas inzulinszinttel nyomot vércukor egészségügyileg problémás, tök mindegy, hogy mesterséges hasnyálmirigy vagy inzulinpumpa tolja az inzulint az emberbe.

Az a baj, hogy van egy erősen redukált világképed a témában.
Meleg Sándor 2019.05.01 07:37:16
@Gyalogrépa:

Sok dologban igazságod vagyon. kellene a diagnózisban egyfajta komplex szemlélet, ami a szakirányú specializáció miatt most háttérbe szorul. A diagnosztikai protokollok is elég specializáltak, de elvileg van lehetőség némi innovatív gondolkodásra - ezt rendszerszinten kellene valahogy összehozni.

Elméletileg a praxisközösség szintű működés, amivel most kísérleteznek, lehetőséget nyitva egy ilyen működésre - bár a realitásokat nézve ennek gyakorlatilag nem látom esélyét annak ellenére, hogy a szükséges elméleti tudás összekapcsolásra kerül. Ugyanazok az orvosok, akik eddig egy rendszerben működtek, nem fognak szemléletváltással új megközelítést alkalmazni...
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2018-as bejelentése óta már bizonyítást nyert az új orosz nukleáris arzenál felszerelése, a fegyverrendszereket pedig úgy tervezik, hogy a világ bármely részén, akár Amerikában is csapást lehessen mérni velük. Atomcsapást. A hivatalos forrásokban megjelent információk…..
Meleg Sándor 2019.04.29 06:09:18
Szendi Gábor oldalát mindig érdemes felkeresni, ha furcsaságokat szeretnénk olvasni. Lauren Geertsen: 10 ok, amiért sosem leszek vegán írásában azért érdemes elmélyedni, mert látszólag egy jól megszerkesztett, tételes érvelésre épülő kis írásról van szó. A felszín mögé nézve azonban egészen mást…..
Meleg Sándor 2016.12.07 08:07:42
@fordulo_bogyo:

Alapvetően a karotinbevitel bőségesen fedezi a szervezet igényeit - na persze ha az ember nem eszik karotintartamú zöldségeket, akkor esélytelen az ügy. A karotinnak megvan az a jó tulajdonsága, hogy pont a korlátozott átalakulás miatt nincs toxikus túladagolása - ha túlzásba viszik (van erre több esetleírás), akkor szépen sárga lesz az illető és ennyi, ha nem eszik többet, akkor visszaáll a régi rend.

Ettől függetlenül érdemes enni állati forrásokat is, nem feltétlen az A-vitamin miatt, hanem egyéb összetevők miatt. Alapvetően speciális körülmények kellene ahhoz, hogy az A-vitamin toxikus szintet érjen el.
Meleg Sándor 2016.12.07 15:04:16
@fordulo_bogyo:

Tegyük hozzá, hogy a táplálkozási ajánlások, egészséges, átlagos testalkatú és testméretű, átlagos életmódot folytató felnőtteknek készülnek úgy, hogy egy bizonyos statisztikai tartományon belül fedezzék a szükségleteket.

Ma már általában néhány fő csoportra külön ajánlásokat csinálnak (gyerekek, várandós nők, stb.) az egészségügyi problémákrból fakadó szükséglet-eltéréseket viszont már szakember kompetenciájába kell utalni.
Meleg Sándor 2019.04.28 09:10:22
@fordulo_bogyo:

A legjobb A-vitamin forrás a máj. Ebből egészen kevés is elég a szükségletek fedezéséhez.
Az atomerőművek meglehetősen ritkán robbannak fel - nyugtat meg minket az atomenergetikai szakember. Néha azért mégis megtörténik - vágjuk rá mi. Megtörtént Cseljabinszkban, Csernobilban, Fukusimában, és van még tucatnyi hely a világon, ahol bármikor történhet atomkatasztrófa. A…..
Meleg Sándor 2019.04.23 07:03:59
@Pipas: Így pontos.
Bár elméletileg a leolvadt reaktoranyag képes elérni a kritikus tömeget, erre nem került sor egy esetben sem.
Meleg Sándor 2019.04.23 07:09:43
@midnight coder:
A zöld-ség nem lesz automatikusan zöldség. A környezetvédelmi mozgalmakban látok fantáziát, más kérdés, hogy irgalmatlan eszetlenül állnak hozzá dolgokhoz.
Legújabb kedvencem a sok napelemfarm, ami kedvééért a maradék erdőt is kiírtják több hektáron. E lehet képzelni, milyen mikroklimát fog ez csinálni majd nyáron, 40 fokban. Ugyanilyen sületlenség bezárni az atomerőműveket, csak azért hogy széntüzelésűeket működtessenek.
Az autózással egyébként tényleg kell kezdeni valamit, de nem lehet belőle fő ellenséget csinálni. De az is igaz, hogy ahhoz, hogy alternatívája legyen az autónak, nagyon sok mindent kellene tenni. A dugódíj, meg az üzemanyag áremelése nem ér semmit, intenzív tömegközlekedési fejlesztés kell, amit olcsón kell biztosítani. Meg hát nézni kell, miért is autóznak az emberek és arra kínálni valami megoldást.
A kerékpár csak akkor alternatíva (rövid távon), ha van megfelelő hálózat hozzá, utak, tárolók, stb.
Meleg Sándor 2019.04.23 18:23:56
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Katonai reaktoroknál (tengók meg ilyenek) nagyobb a dúsítás, most így fejből az RMBK esetén nem tudom, mennyivel dolgoztak. Lehet, hogy így sem jön létre, de annyival jobb.
A koreai krémekben sokszor bukkanhatunk állati eredetű, első hallásra szokatlan összetevőkre. Ezek tudományos hatékonysága sokszor nem teljesen bizonyított, de az évszázadok alatt tapasztalt, bőrre gyakorolt pozitív hatásuk miatt a mai napig helyük van a koreai bőrápolási termékekben. Bár az állati…..
Alimento Porcsin 2017.08.21 06:13:15
A napokban egy országos hírportálon bukkant fel a „járdaszegélyek gyomnövénye”, a porcsin. Természetesen bebizonyosodott, hogy modern korunk méltatlanul elhanyagol egy újabb, csodálatos tulajdonságokkal rendelkező növényt. Szóval kalandra fel, kis tányérral a kézben irány gyomlálni! Vagy mégsem?..
Meleg Sándor 2017.08.21 16:50:57
@Zb74: Adtál egy jó ötletet, csinálok majd egy ilyen összehasonlítást :)
Meleg Sándor 2019.04.13 07:30:16
@Zb74: Jól hangzik. :)