Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cerkás

21 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A halál kereskedője - így nevezték Nobelt, a megdöbbent feltaláló díjat alapított neve megtisztításáért.   Bár Alfred Nobel díját azoknak szánta, akik a legtöbbet teszik az emberiségért, a Nobel-sztorit több ezrek halála, köztük saját testvéréé kísérte –…..
Ismert az a nézetem, amely szerint a hegyezőgépek feleslegesek és idegenek a ceruza egyszerű és lényegretörő szellemiségétől, ilyen módon használatuk csak ritkán, sok ceruza gyors egymásutáni kihegyezésénél lehet indokolt. Ennek ellenére teszteltem egy Faber-Castell gépet, mert…..
Cerkás 2013.09.27 05:51:59
@panerai: szia!
Semmilyet.
A hegyezőgép két dologra jó: hogy elköltsd a pénzed egy felesleges dologra, és arra, hogy gyorsan "megegye" a ceruzát.
A ceruza hegyezése olyan folyamat, amit egyszerűen nem kell gépesíteni.
A gyerekek szeretik tekergetni a gépet, de inkább szeressék meg a hagyományos, kézi hegyezőt. Sokkal jobban jársz vele.
Egy hete már csak arra bírok gondolni, hogy megint rám kerüljön a hogyvoltírás sora, az meg csak a cseresznye lenne a tortán, ha még a rész is jó lenne, amire most esély is van, a szextelefon és a családi konfliktus együttállása a bosszúállásban áll éppen, ezt pedig az…..
Cerkás 2013.07.22 12:43:55
@wheeldave: A segge látszódott, de ki volt takarva a tévében is, oldalról viszont látszódott és csoffadt. Szóval nem vesztettél semmit.
A párt a Kétfarkú Kutya Párthoz hasonlóan nem felel meg a "névvalódiság követelményének". Precedens értékű lehet a Kétfarkú Kutya Párt bejegyzésének elutasítása, mivel ez esetben a többi parlamenti szervezet nevében sem szerepelhet olyan kifejezés, amely a szervezet…..
Cerkás 2013.06.24 15:02:02
A világ kan disznajai tegnap egyként sírtak fel, amikor tegnap elkélt a HOney Boo Boo reality anyakocája, Mama June!!! A szerencsés kani természetesen Cukor Mackó, a kis nyoszolyólány szerepében pedig közös emséjük, HOney Boo Boo tündökölt. Mama June igazán éteri jelenség ebben…..
Hétfő reggel alattomos lószarlepényekre futhatott rá az a gyanútlan kerékpáros, aki az Árpád hídi biciklisávon akart átkelni. A bringások által láthatóan már kilapított lócitromon többen megcsúsztak az egyébként forgalmas átkelőn. A hídon gyakran átjáró biciklisek…..
Cerkás 2013.04.27 22:49:35
Cerkás 2013.04.27 22:52:43
@Laraaa: És az, hogy nem tűröd el, az mit jelent? Fellázadsz, vagy ilyesmi?
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! Az ultrakomfortos és az ultradrága szériák után következzék a két másik csoport: a legnépszerűbbek és a legelpusztíthatatlanabbak. A derékaljak manapság legnépszerűbb fajtája az önfelfújós változat. Helyesebben…..
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! Néhány "útravaló" Már szinte teljesen áttekintettük a bakancs-témát. Azért még maradt néhány dolog, amiről érdemes beszélni és úgy döntöttem beteszek egy-két hivatalos linket, hogy a barangolást most kezdők…..
Cerkás 2013.04.26 22:03:06
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! A következő ötlet nem annyira a spórolás jegyében fogalmazódott meg bennem. Sokkal inkább a kényelem és a funkcionalitás érdekében. Ez a Suunto M-9-es csuklóiránytű feljavítása. Maga az iránytű egy baromi jó kis…..
Egy hete elkezdtem a készülődést egy olyan kalandra, ami már régen dédelgetett álmom. Ehhez elő kellett szednem a kb. fél ruhásszekrénynyi cuccomat és átnézni, hogy mit is kell magammal vinni. Miután a kiválogatás megvolt jöhetett a felszerelés átnézése és felkészítése a…..
Cerkás 2013.04.22 21:37:01
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! Miután elkészítettük az optimális tűzgyújtó íjat ideje elsajátítani a megfelelő tartást és technikát! Máskülönben rengeteg energiát és időt fog felemészteni, hogy ahhoz az aprócska, de annál értékesebb lánghoz…..
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! Előző bejegyzésemből világosan kitűnik, hogy a fizikai szűrés hatékonysága az alkalmazott pórusátmérő nagyságával egyenes arányban korlátozott. Ezért a technika fejlődésének olymértékű előrehaladtáig, hogy…..
Cerkás 2013.04.22 20:53:19
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! Most, hogy már tudjuk miféle szennyeződések léteznek, amit a vízből el kell távolítanunk mielőtt innánk belőle, tekintsük át a víztisztító eljárások fajtáit, amiket erre a célra alkalmazhatunk! A víztisztító…..
Cerkás 2013.04.22 20:43:33
@Don't Panic, Stay Calm: Ok, most már világos, hogy a "túlélő" szűrők nem alkalmasak feladatuk betöltésére. Vajon arra sem jók, hogy a látható, szemcsés szennyeződést (és a rá tapadt mérgező anyagot) kiszűrjék?
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! Sokakban felmerülhet a kérdés: miért is kell a vizet megtisztítani? Hiszen az csak H2O, nem? Kémiailag igen. A Természetben azonban ilyen tiszta formájában nem fordul elő. A Természetben a víz egy élő közeg. Egyedi…..
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! Az erős kemikáliák után lássunk valami természetesebbet és folytassuk a sort olyan eljárásokkal, amik talán kevésbé környezetterhelők és veszélyesek az emberi szervezet számára, de hatásosságuk miatt továbbra is szóba…..
Cerkás 2013.04.22 18:46:15
addict Tudsz pisilni ha néznek? 2013.04.17 14:54:12
Mindenkinek meg van a saját pisilési szokása: fütyörészik, énekel, esetleg táncol vizelés közben, vagy csak simán a teljesítményre koncentrál. Van akinek semmi gondot nem okoz mások előtt könnyíteni magán, de az átlag ember rögtön feszengeni kezd, ha rajta kívül más is…..
Cerkás 2013.04.17 19:34:57
Nehéz mit mondani egy olyan poszt előtt, aminek szinte minden szavával egyetért az ember, így nem is nagyon tehetek mást, mint hogy őszinte szívvel ajánlom mindenkinek: olvassa végig és (bár nem vagyok naiv, de nem adom fel) próbáljunk meg értelmes beszélgetést folytatni Z.…..
Belsőség Reklámnak kicsit durva 2013.02.12 15:53:43
Kétségkívül óriási - és nem egyszer ellőtt - poén már a mindenféle haditechnikával való kergetőzés és/vagy verseny a Top Gear-adásokban. Idén is elsütöttek már hasonlót (jó a szezon eddig), de kétségkívül ők sem gondolták volna, hogy a TG Korea lefőzi őket. A Top Gear…..
Cerkás 2013.02.13 10:07:09
Bár nem teljesen tartozik a blog profiljába az élelmiszerekkel kapcsolatos tévhitek boncolgatása, van, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Újabban egyre többet hallani, hogy a tehéntej ártalmas: allergiát okoz, autizmushoz, cukorbetegséghez vezet fogyasztása - és még…..
Zsolt nem adja fel egykönnyen. Négy napon keresztül harcolt a Marina parti konditerem ügyfélszolgálatos trolljával emailben, aki egyre durvábban szólongatott be neki egy teljesen hétköznapi kérdés megválaszolása helyett: Alábbi levelet az adatvédelmi okokból szükséges…..
Cerkás 2013.01.14 10:33:16
Az talán közismert, hogy a Facebook különböző nyelvi fordításai nem úgy készülnek, hogy a Facebook felkér egy fordító céget, és az megcsinálja neki, hanem készítettek (ehhez is) egy közösségi platformot, ahol a közösség tagjai fordíthatják az oldalt. Ha elég sok a…..
Alkesz ellenőrök dolgoznak a Batthyány térnél? Naiv tömegközlekedőt minden ok nélkül basztatni kezdték, amikor felmutatta a bérletét: A sztori röviden,amit a BKV ügyfélszolgálatnak is megírtam: A mai napon (január 9-én) 13 óra után a M2-es metró utaztam. A Batthyány…..
Nagy Szarenciklopédia Brada shit 2012.01.02 14:18:12
Nem vagyunk egyedül. ..
Cerkás 2013.01.09 21:27:37