Adatok
MeSziszi
4 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
avagy hogyan foglalták el a hadiösvényre lépett indiánok a lakást...
Nagyobbik fiam 8. szülinapjára mottó témaként az indiánokat választotta. Nagyon örültem a témának, őszintén szólva hónapokig a kevés szabadidőmben szívesen merültem el az indiánok világában, szívemhez…..
Ezúttal egy négy éves szülinaposról van szó, így még nem rendeztünk neki hatalmas szabású partyt, csak baráti családokat hívtunk meg a gyerekeikkel, összesen hat gyerek vett részt. A legjobb kiindulási alap a meghívott gyerekek számát illetően, hogy kb. a korának megegyező…..
A csapat nagy része első osztályos gyerekekből állt. Mivel nagyobbik fiam februárban született, így a lakásban kellett a bulit összehozni. Választásunk a kalóz témára esett (már két farsang óta kalóz volt, így jelmezünk is adott volt ehhez).
Meghívó: Kinyomtattam a…..
Szeretnék a fiaim számára minél emlékezetesebb szülinapi élményeket adni. Elkezdtem a szülinapjaikat minél konkrétabban egy téma köré felépíteni. Annyira belejöttem, hogy már hónapokkal a bulik előtt körvonalazódnak a fejemben az ötletek, amelyeket fel is jegyzetelek mindig,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz