_Zavulon_ 2012.11.16 01:08:38

@valumeister:
Az oktatás szerintem ugyan úgy (vagy legalábbis nagyon hasonlóan) viszonyul az alkalmazotti és a vállalkozói léthez, mint az alkalmazotti a vállalkozóihoz, azaz ugyan azért lesz valaki alkalmazott mielőtt önálló vállalkozást indítana, mint amiért egyetemen tanul mielőtt dolgozni kezdene (azt leszámítva hogy egy vállalkozás indításának nem formális feltétele, hogy valaki előbb alkalmazottként dolgozzon).

Az egyik legfontosabb, hogy mind a kettő megismerteti az embert egy szemléletmóddal, hozzáállással, átad valamilyen (alap)ismereteket és egy feltételrendszer szerint értékeli hogy ezeknek ki mennyire felel meg, majd az értékelés után jutalmaz/büntet, motivál, jó esetben pedig változtat valamin ha sükséges.

Önmagában ez, vagyis egy szervezet működésének a megismerése is jelenthet előnyt:

-Nekem sem tetszik sok minden az egyetemmel kapcsolatban, de nem tudnám, hogy min kéne (szerintem legalábbis) változtatni, ha nem járnék ide. És talán azt is megtanulom hogy hogyan kell alkalmazkodni, jobb esetben érvényesülni egy rosszul működő személytelen környezetben . (Gondolom ez az ami miatt rengeteg munkához alapfeltétel a diploma, ha valaki kikerül az egyetemről akkor könnyen fog alkalmazkodni egy új környezethet és nem valószinű hogy túl sok dologra fog panaszkodni az új munkahelyén :) )

-Ha indítanék egy vállalkozást nagyon nehéz lenne kitalálni, hogy mi jelentene tényleges versenyelőnyt, mit kéne máshogy csinálni mint a versenytársak, anélkül hogy legalább az egyiknek láttam volna belülről is a működését.

A hátrányok is hasonlóak:

-Egy vállalat nyilván nem arra fogja képezni a dolgozóit, hogy képesek legyenek később a versenytársaivá válni, így alkalmazottként nehéz megszerezni az ehhez szükséges tudást. (Ezért van értelme az olyan főiskoláknak/egyetemeknek amik vállalkozókat és menedzsereket képeznek, és ezért lehet vonzó rögtön vállalkozóként kezdeni.)

-Az egyetem pedig attól tűnhet „multikatona”-gyárnak, mert olyan mint egy rosszul működő személytelen nagyvállalat: nem érdekli a hallgatók célja, nem nyújt elég segítséget a cél konkretizálásában, és abban hogy ezt konkrétan hogyan lehetne elérni (önmagában szerintem nem elég megteremteni és felhívni a figyelmet a lehetőségekre). Az egyetem egyszerűen csak ad egy ütemtervet, amin ha végigmegy valaki akkor kap egy diplomát.

Hiába gyárt egy egyetem „multikatonákat” nem feltétlenül válik azzá az ember ha elvégzi. Mint ahogy abból hogy valaki alkalmazottként dolgozik nem következik egyértelműen hogy egyszer alkalmas lesz saját vállalkozás indítására.

/A Corvinus szerintem megadja a lehetőséget arra, hogy ne „multikatonaként” végezzék a hallgatók.. Amiatt viszont szerintem is jogosan lehet kritizálni, hogy nem nyújt elég segítséget a célok és az elérésükhöz szükséges teendők meghatározásában.( Ezzel együtt sem gondolom (remélem), hogy az egyetem szándékosan „multikatonákat” gyártana.)/

Tehát az alkalmazotti lét és az egyetem is inkább egy lehetőség (valamilyen feltételekkel/követelményekkel együtt) arra hogy a dolgozó/hallgató elérje a saját céljait. Ezzel a lehetőséggel pedig nem fog tudni élni az akinek nincsenek nagyon határozott céljai.

Az eredeti kérdés első felére azt tudom válaszolni, hogy nekem sokkal vonzóbbnak tűnik vállalkozóként dolgozni, még akkor is ha ez sokkal nagyobb kockázattal, felelősséggel, több sztresszel jár és sokkal több mindenhez kell alkalmazkodni.
A legvonzóbb az egészben pedig az, hogy a saját magam által meghatározott célokért dolgozhatnék, és az hogy ezt elérem-e elsősorban tőlem függne (de mielőtt ebbe belekezdenék szinte biztos, hogy valahol megpróbálnék alkalmazottként megfelelő tapasztalatot szerezni).

_Zavulon_ 2012.10.02 17:02:59

Ha csak három területet lehet megnevezni, akkor én az egészségügyet, közbiztonságot és az oktatást választom.

Az első kettő azért is fontos, mert ezeken a területeken az egyéni érdekek is azt diktáják, hogy minden egyes embernek gyors és magas szintű ellátásban kell részesülnie, nem csak azoknak akik ezt meg tudják fizetni. (Nekem legalábbis egy kicsit javít a közérzetem ha egy tömött buszon nem kell azon gondolkodnom, hogy vajon hány TBC-s van a közvetlen környezetemben. És még jónéhány kevésbé idétlen példát is fel lehetne hozni.)

Az oktatás egyik fontos feladata a társadalmi mobilitás feltételeinek a biztosítása minden egyes ember számára, éppen ezért egységesen kéne kezelni óvodától PHD-ig, nem kéne éles határvonalakat húzni se középiskola után se máshol (érettségit mindenki szerezhet, diplomát csak az aki meg tudja fizetni?, stb). A felsőoktatás esetében (is) az állami szerepvállalásnak egyik legfontosabb feladata a társadalmi helyzetből következő műveltségi/kultúrális különbségek minimalizálása kell legyen, ideális esetben ezeknek az eltüntetése az egyetem megkezdéséig. Ha pedig ezt sikerülne akár csak megközelíteni, akkor senkinek nem lenne alapja arra hogy elutasítsa az oktatás általa fizetett adóból történő finanszírozását. Ugyanakkor szerintem a tandíjra/költségtérítésre/önköltségfizetésre is nagyon nagy szüksége van a felsőoktatásnak.

A költségtérítés egyik legnagybobb előnye az hogy ha valamiért fizetni kell, akkor a pénzért cserébe az emberek megkövetelik a misőséget, a korrekt hozzáállást és a saját teljesítményüket is kritikusabban ítélik meg. Ha mindenkinek félévenként egymilliós tandíjat kéne fizetnie úgy, hogy az ösztöndíjak átlaga is ugyan ennyi lenne (vagyis az egyetem és a hallgatók is –ideális esetben- csak egyik zsebükből a másikba tennék a pénzt, de plusszkiadást senkinek nem jelentene), akkor gondolom a Corvinuson is magasabb lenne a tanulmányi átlag, kevesebb a bukott félév és korrektebb a TVSZ (keresztélév kötelező tárgyak esetében, igazságosabb pótzh rendszer, stb :) ). Ráadásul egy ilyen rendszerben a közvetlen állami irányításra is kisebb szükség lenne., ami (kevesebb Hoffman Rózsát) kisebb államaparátust, és rugalmasabb oktatást is jelent. Ehhez viszont mindenkinek „fizetnie” kéne és mindenkinek jogosultnak kéne lennie az ösztöndíra és egyéb juttatásokra. Az egyetemek fenntartásának költésgeit pedig továbbra is elsősorban az államnak kéne vállalnia.

A jelenlegi költségtérítéses képzésre is szükség van, mert nem mindenki ugyan abban az évben érettségizik és kezdi meg az egyetemet , ezt a rendszert azoknak kéne fenntartani, akiknél legalább 3-5 év eltelik az érettségi és az egyetem kezdete között (egy húsz évvel ezelőtti érettséginek –igazságosan- hány pontot kéne érnie?) és saját maguk vállalják a felelősséget azért ha mégsem felelnek meg a felvételi követelményeknek ( mivel semmilyen támogatást nem vesznek igénybe, tandíjat viszont fizetnek).

Kicsit off, de részben erre is szeretnék reagálni:

„Szerintem ugyanis nem fair, hogy akinek kevesebb pontja van és fizet, az tanulhat, míg aki több mindent letett az asztalra, anyagi helyzete és a drasztikus keretszámcsökkentés miatt nem tudta folytatni tanulmányait.” (hgabor93)
Mit jelent ebben a helyzetben az, hogy valaki letesz valamit az asztalra? Földrajz ötös, nyelvvizsga? Mindenki magával viszi a társadalmi különbségeket az egyetemre is, amik már a középiskolai teljesítményt is meghatározzák. (Ha valaki –valós példa - három évig jár magántanárhoz kétszer egy hónapot tölt küldöldön nyelvtanulással, és jópár elbukott nyelvvizsga után az utolsó pillanatban egy kisebb „csodának” köszönhetően megszerzi a nyelvvizsgáját – filmet egyébként csak magyar szinkronnal néz, mert még az angol felirat sem segítene rajta...- , akkor ő letett valamit az asztalra, vagy inkább a szüleit kéne hátbaveregetni? Akinek pedig a középiskolai „nyelvoktatás” kevés volt a nyelvvizsgához az szégyelje magát és ne menjen egyetemre?) Az ilyen jellegű igazságtalanságok kiszűrésére is az oktatás egységes kezelése, és a kisebb központosítás lehetne a legjobb megoldás. Ha valaki a saját középiskolájában érettségizik azok előtt a tanárok előtt akik éveken át tanították (és esetleg még ajánlást/véleményt is fűzhetnek az eredményéhez), akkor sokkal jobban érvényesülhetnek az egyéni képességek és a felvételi/érettségi is kevésbe látványos határvonalként jelenne meg a közpiskola és egyetem között.

_Zavulon_ 2012.09.27 23:42:12

Alapvetően az államnak kéne tennie azért, hogy a magyar termékek itthon is keresettebek legyenek és külföldre is könnyebben jussanak el. Ha könnyeb/gyorsabb lenne a cégalapítás, nem változnának évközben az adózási és egyéb szabályok, a bírósági ügyek nem évek alatt zárulnának le, ha sikerülne a körbetartozást visszaszorítani és növelni a társadalmi bizalmat akkor talán lehetne olyan feltételeket teremteni, ami nem csak a kis, de a közepes vállalatok létrejöttét is segítené, ezek pedig már külföldön is versenyképesek lehetnek.

Végigolvasva az eddigi kommenteket úgy tűnt, hogy ezzel nem mindenki ért egyet, de szerintem az hogy valami magyar termék önmagában még nem érték és nem is kell annak lennie. Ha ráadásul drágább és/vagy rosszabb minőségű is mint a hasonló külföldi, akkor legfeljebb a szolidaritás és a bizalom az ami miatt mégis megveszik.

A különböző védjegyek célja épp a bizalom megerősítése lenne, amire teljesen alkalmatlanok: van vagy féltucat, nem derül ki egyértelműen hogy milyen feltételekkel használhatók és ezeket a feltételeket kik szabták. A tapasztalatok alapján pedig a használatukhoz elég ha a kiváló minőségű magyar paprikaörlemény csak 49%-ban tartalmaz ólmozott import paprikát, stb.
(jelenleg a védjegyek is körülbelül ennyire vehetők komolyan: www.napifail.hu/uploads/2012/09/magyartermek-fail_01.jpg )
Egytelen védjegyet kéne alkalmazni, ami könnyen felismerhető és csak szigorú feltételek teljesítése mellet lenne szabad engedélyezni a használatát.

Szolidaritásról sem igazán lehet beszélni, ha például a mezőgazdaságból élőkről kialakult kép nagyjából így foglalható össze: tüntetnek mert a belvíz/aszály elvitte a termést, biztosításuk nem volt ( a néhány tíz hektáros föld megműveléséhez kellett a negyvenmilliós kombájn, biztosításra már nem maradt pénz) de az államtól kártérítést várnak. Vagy éppen semmi különös nem történt az adott évben a kíváló minőségű magyar gabonát viszont valamilyen rejtélyes okból képtelenek nyereségesen értékesíteni ezért inkább kiborogatják valamelyik főútra ha az állam nem vásárolja fel. A marketingnek elsősorban arra kéne koncentrálnia, hogy ezt a képet megváltoztassa, az államnak pedig ösztönöznie kéne a nagyobb gazdaságok/szövetkezetek létrehozását ahol a tagok nem megszokásból termesztenek minden évben pl dinnyét, hanem nyereségesen tudnak előállítani olyan terméket, amire ténylegesen van kereslet.

Több kommentben is előjött, hogy az oktatás lehetne a nemzeti öntudat elmélyítésének eszköze, ami a hazai termékek fogyasztásának növekedéséhez vezetne(?). Ilyen jellegű értékek átadására az állami oktatás szerintem nagyon korlátozottan alkalmas (épp ezért nem is kéne hogy feladata legyen), azt pedig hogy gazdasági szempontoknak közvetlen hatása legyen az „erkölcsi nevelésre” inkább nem kéne erőltetni (főleg akkor nem ha a Szép új világ, vagy az 1984 adta az ötletet :P ).
Természetesen fontos (lenne), hogy a magyar emberek magyar terméket vásároljanak, de ezt nem lehet úgy leegyszerűsíteni, hogy az aki így tesz az tudatos vásárló, aki nem abban pedig alulfejlett a nemzeti öntudat. Ha a magyar termékek megbízhatóak, és minőségben is megfelelőek, akkor kialalkulhat a hazai termékekkel szembeni igény/kötődés, de ezt felülről vezérelve nem lehet kikényszeríteni.

Tehát nem csak a mezőgazdaságnak, de az összes többi területnek is az lenne a legnagyobb segítség, ha az állam hosszútávú célokat szem előtt tartva kiszámítható és átlátható környezetet teremtene. A piac szereplői közötti bizalmat a jogbiztonság és az igazságszolgáltatás megerősítésvel, a vásárlók és termelők/eladók közötti bizalmat pedig szigorú minőségi feltételek megteremtésével és betartásával teremthetné meg.