Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Axel Westhoven

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magasan ragyog a szlovák-magyar kapcsolatok csillaga, a két alfahím együtt pálinkázik vagy éppen pezsgőzik, meccset néznek, vagy kultúrházat adnak át. A Fico miniszterelnökhöz politikailag közel álló Gašpó most éppen azt döntötte el, hogy mégsem nevezi ki a főügyészi…..
Axel Westhoven 2013.01.03 10:32:25
Kordos Szabolcs  Taxisvilág, Hungary című könyvéből nem is olyan rég posztoltam az Urbanistán. A téma akkor az volt, hogyan és hányféleképpen vernek át bennünket, utasokat a taxisok. Persze a riportkötet ennél jóval többről szól, ahogy írtam is: foglalkozik…..
Kurvára mindegy, miről folyik egy tévéinterjú, amikor valaki tahóságba fojtja saját szánalmasságát, annál nem sok minden van lejjebb. Tarlós főpolgi Kálmán Olgánál ment helybe a lófaszért, amikor pedig már minden érv kifogyott, a műsorvezető ócsárolásában nyert…..
Axel Westhoven 2012.10.19 11:48:27
A szombatra tervezett belgrádi melegfelvonulást a szerb belügyminisztérium hivatalosan is betiltotta. (Mondhatni: szokás szerint.) A felvonulást ellenző egyházi szervezetek tiltakozásai miatt már napok óta gyakorlatilag rendkívüli állapot uralkodott a szerb fővárosban. A végső…..
Axel Westhoven 2012.10.05 10:04:01
@Pobjeda Rezső fémipari TMK-s: A szerbek nem kemény legények, hanem gyáva köcsög szarok. Túlerőben nagy a pofájuk, de az első tasli után visítva menekülnek.
A választási eljárási törvény fő hadszínterei, a regisztráció, a Nemzeti Választási Bizottság kilenc éve és az aktivisták központi regisztrációja mellett a kevésbé jelentős, mégis szórakoztató mellékhadszíntereken is folyik a küzdelem. Az egyik ilyen a választás során…..
Írországból érkezett a mai történet, melyet hétköznapinak semmiképpen sem neveznék. Szerzője, drk nagyon jó állásajánlatra költözött ki, és még helyi viszonyok között is kifejezetten jól él. Pedig nagyon mélyről indult. Tanulságos történet, még tanulságosabb…..
Axel Westhoven 2012.10.04 10:45:06
A KARD Prostitúció felsőfokon 2012.10.03 18:37:45
Miközben a hatalom államosítani szándékozik minden iskolát, a felsőoktatás világában nagyüzemi kiárusítás zajlik: egyre kevesebb képzést támogatnak és egyre magasabbak a tandíjak (akárhogy is nevezi azokat T. Miniszterelnök Úr). A legújabb fejlemény – amit eddig is tudtunk,…..
Judit és férje egy multin keresztül jutottak ki Angliába, gyerekekkel, így aztán közvetlen tapasztalata van a kezdés nehézségeiről, az iskoláról, és persze az albérletkeresés kálváriájáról. Mert kálvária, az volt. „A férjem és én már évek óta fontolgattuk, hogy pár…..
Axel Westhoven 2012.10.02 14:44:05
A Médiatanács tegnap sokadszorra is pert vesztett a Klubrádió ellen: a Fővárosi Ítélőtábla végzésében hatályon kívül helyezte a testület 1198/2012 (VII.5.) számú határozatát. A Méditatanács mégis zavartalanul ünnepel – mint minden eddigi klubrádiós bírósági…..
Axel Westhoven 2012.09.27 13:35:12
@Megfigyelo: Szerintem is az, azért kellene felkötni.
Ramóna és öt sorstársa kivételezett helyzetben van. Az Alföldi tej csomagolásán kereken egy éve néznek bizakodóan a vásárlók szemébe. Ők hatan azok az elveszett gyerekek, akik a jó érzésű tejvásárlók segítségében reménykednek. Vagy egyszerűen csak reklámarcok, akik az…..
Alternatíva Egynyelvű ország 2012.09.24 06:21:53
Nem kell tovább izgulnunk. Hoffmann Rózsa a napokban bokros teendői között végre időt szakított, és megnyilatkozott a középiskolai történelemoktatás kérdésében is. Mint megtudhattuk, a gimnáziumi kéttannyelvűség, a humán tárgyak, így a történelemoktatás területén is…..