Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csabee.m

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Áprilisi eseményünk témája a kereszténység Európában, vajon keresztény (még) Európa? Az esemény moderátora Gyarmati Ádám lesz, akivel január végén Közép-Amerika legdélibb államából, Panamából, az Ifjúsági Világtalálkozóról hoztuk haza az ötletet. Hiszen, ahogy már…..
„Papíron” a kereszténység és a populáris zene azóta áll hadilábon egymással, mióta Elvis Presley először ringatta meg fehér csípőjét a fekete fiúk ritmusára. Napjainkra talán már kevésbé „telített ez a várárok”, de tény, hogy az ’50-es évek rock and roll sztárjaitól a 90-es évek Marilyn Mansonjáig…..
csabee.m 2019.07.26 21:24:47
@TanNé: Jó meglátás. Hiszen az igazi muzsika valóban Istenhez emel fel, magasztos, tiszta értelemre ható illetve azt erősítő. Ezzel szemben a "modern" (valójában monoton ritmusában ősi pop,rock,blues) zenék először az érzelmeket indítják be. Teljesen szembeállnak az igei alapvetéssel, mely a "tiszta gondolkodás serkentése" alapján van.
Az alábbi linken egy megtért, egykori hip-hop,rap énekes tesz tanúbizonyságot arról, hogy mit is jelent az Isten szerinti és az Istennel szembeni zene,milyen annak hatása. Ő maga mondja el, hogy nem létezik "keresztény pop". (a megnyitott video alsó felén a feliratoknál megtalálható a magyar felirat).
csabee.m 2019.07.27 14:45:25
@TanNé: Igen, az ilyen típusú agymosás folyt ott is. Tudom, én még voltam KISZ-es. Mi is próbáltunk egyfajta szinkretizmust megalkotni az össze nem illő dolgok között. Sajnos ma a kereszténység nem határolódik el ott,ahol kellene. Egykori rockzene kedvelőként nekem nem illenek össze az ilyen műfajok a kereszténységgel, mint ahogyan a keleti filozófiai tanok és a jóga sem. (Pedig még papok is hirdetik hogy létezhet "keresztény" jóga, agykontroll,stb.....)
csabee.m 2019.07.28 22:37:11
@TanNé: Ezért írtam, hogy "össze nem illő dolgok". A római egyház különösen gazdag egyháztörténetében, hogy szeretett nyomulni. Pedig csak kb.1500 éves, nem pedig 2000, és Péter sohasem volt pápa, vagy Róma püspöke. De ahol Róma nem gyakorolhat elnyomó hatalmat, ott mindig a szabadság, az emberi jogok,stb. élharcosának mutatja magát.
A fiatal korosztály pedig valójában mindenre tojik, mert MA akarja jól érezni magát. Valószínűleg a szülők példája többnyire ezt erősítette meg bennük. Az ideológiákkal tényleg baj van, de a Krisztusban mint megváltóban való bizalmat nem nevezném ideológiának, mert az csak akkor valós ha az: tapasztalaton alapuló meggyőződés.
Az ideológiák viszont valóban a meghülyítés eszközei. A romanizmus is az.
Thomas Szász magyar származású amerikai pszichiáter írta: Ha te szólsz Istenhez, imádkozol; ha Isten szól hozzád; skizofrén vagy. A bibliai Isten, akármilyen megdöbbentő és sokkoló, sajnos csak néhány ókori skizofrén, paranoiás vagy súlyosan lelki beteg ember víziójából,…..
csabee.m 2019.05.04 08:02:51
@Tancsa János: Az hogy nem tudok valamiről, nem jelenti hogy nem létezik. Azt hiszi az ember, hogy mindet tud, mindent megismert, mégis időről-időre fedeznek fel új élőlényeket az óceánokban, bolygókat a világűrben,stb. Véges lényként érdekes véleményt alkotni a "mindenről tudunk"- hamis tudatállapotában....- mi van ha be kellene látni alázattal, hogy valójában tudatlanok vagyunk? Mert különben az ilyen megközelítések alapján pszichológiai vizsgálat alanyaként egy önhitt, egoista képe rajzolódik ki, aki az önmaga isteneként aposztrofálható....
csabee.m 2019.05.04 08:05:15
@Tancsa János: "szerintem (Dawnkins szerint is)"...- na ez csúcs! Ki a nagyobb gondolkodó?!? Szóval Dawnkins életének legnagyobb érdeme,hogy megerősíti "Tancsa János" véleményét?!?
Ez már tényleg pszichiátriai eset!
csabee.m 2019.05.04 08:07:30
@dundyvega: A ruha amit levetettek, a "felsőruha" volt. Részeg emberek többet is levesznek magukról és mégsem ítélik el őket egy bulin....
Az aktuális és fontos dolgokról, mint az olimpia, korrupció, olimpiai népszavazás, nem beszélt. Az oktatásról és az egészségügyről is csak érintőlegesen. De amit mondott, abban sem volt nagyon sok valóságtartalom...
Kaptam egy maratoni hosszúságú levelet, 9 darab csatolmánnyal. Egy hozzám hasonló állásponton lévő testvér írta és hosszú órák óta azon gondolkodom, hogy mit kezdjek vele. Amellett érvelt, hogy amint a gyülekezetek megtisztulnak a hatalmaskodóktól, szembe kell nézni a szervezet…..
csabee.m 2015.06.20 17:18:06
@csaposnak: kedves imeretlen és lojális barátom!
Elöljáróban: Nem Tanúként, de az ÚVF ismeretében írok.
A különböző fordítások közül ha a Károli-félét nézzük, az 1880-as évekig kiadott, nem "revideált" fordítások még visszatükrözik a héber és a koiné görög nyelvek szófordulatait, magyarul sokszor csak félmondatnyi hosszúsággal visszaadható kifejezéseit. Az 1900-as kiadások esetén sajnos sérült ez a gazdagság.
Mai fordítások között - egyesek számára sajnálatos módon - ha a szöveghűséget nézzük, talán a Hyeronimus (Jeromos)-fordítású Bibliák azok, amelyek a mai beszélt nyelven pontosabban adják át a szövegek értelmét. Azért "sajnos", mert ezek a Vulgata (latin kiadás) alapján, a göröggel egybevetett - minő borzalom!- római katolikus fordítások. Ebben az egyben a rómaiak jó munkát végeznek, haonlóan a Jézus-korabeli farizeusi zsidósághoz, amelyet az a dícséret illetett, hogy: "Amit mondanak megtegyétek, de cselekedeteiket ne kövessétek. Mert ők mondják, de nem cselekszik."(Mt.23,3.) Pontosan lefordítani nagyon nehéz, mert szójáték-szerűen hangzik,amely a gyümölcstermő cselekedetre vonatkozik. Megpróbálnám saját kutatás alapján átadni: "Tehát ha mindazt (amit mondanak) megőrizzétek és gyümölcsöt teremő cselekedet(té legyen) de azonban az ő cselekedeteik e tekintetben gyümölcstelenek, mert ők lefektetik (a követendő utat), és nem (mégsem) hoznak gyümölcsöt (nem teszik)."
A Megváltó ezen kijelentése szörös összhangban van a 21,18-22.-ben szereplő terméketlen fügefáról szóló cselekedetével és az azt követő fejezetekkel.
Persze, tudom, hogy ez az értelmezés támadható, de az Evangéliumok összefüggései és Jézus tanítása alapján helytállónak látom. Főleg azért is, mert hiszem, hogy az Ő ígérete, miszerint a Szent Szellem (SZent Lélek) megtanít minket, mit kell mondanunk amikor Róla teszünk bizonyságot, ez ma is igaz. Talán még az én egyháztalan létemben is az lehet...
A II. Orbán kormány egyik első lépése volt a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak. Ez a döntés azonban nem csupán szimbolikus: annak ellenére, hogy sokáig tagadták, a kétharmad 2011-ben szavazati jogot is rendelt az új állampolgárság mellé. Így a jövő…..
csabee.m 2013.03.20 10:13:27
@Gabby: Pontosan a Te helyzetedet szeretném!
Legalább 5 darab semmitérő magyar "állampolgárság" elcserélhető akár 3. világbelire is! (név és cím csak komoly érdeklődésre)
Gyakori toposz a mai filozófiában, hogy Isten fogalma túl van a jó és a rossz kettősségén, dichotómiáján. Vajon ez azt jelenti, hogy Isten nem csak jó, hanem rossz is? Nem gondolnám. Egyvalami azonban bizonyos: sokan érzik úgy, a templomba járó emberek közül is, hogy az egyház…..
csabee.m 2013.01.21 20:15:03
Talán meg kellene kérdezni az anglikán John Stottot ( II.Erzsébet lelkészét) és a hozzá hasonlóan Biblia olvasó lelkipásztorokat, hogy miért tagadták meg a pokolról és a purgatóriumról szóló tanítást és fogadták el azt az igei alapelvet, miszerint a halottak a sírban vannak,várják a feltámadást, nem éreznek, nem szenvednek, egyenlőre nem élvezik a mennyet, hanem öntudatlan állapotban vannak. ("a Biblia végig a Krónika 2. könyve az összes király halálakor az "elaludt" kifejezést használja, amit Jézus is Lázárra,a barátjára _pedig "annak haláláról beszélt. "elmegyek, hogy FELKÖLTSEM ŐT".)
Csak így van értelme az "Onnan lészen eljövendő, ítélni eleveneket és holtakat" hitvallási szakasznak, és Pál apostol hitvallásának, miszerint a halál
állapotát a vetőmag elrothadásával szimbolizálja, amely után a földből új növény bújik ki ("elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban" ), I. Korinthus 15. végig ezt feszegeti;
valamint I.Thesszalonika 4,13-18. szakasza, amely a sírban levő "elaludtak " előhozatalával kapcsolatban leírja, hogy az utolsó ítéletkor történik, Krisztus megjelenésekor, ekkor viszont az élő igazak "elváltoznak" romolhatatlanságra (v.ö. I.Kor.15. ).
A katolikus probléma ez esetben az, hogy a halál utáni "lelki"mennyei lét kérdőjeleződik meg, vagyis az egyházi tanítást kellene felülvizsgálni a halál utáni állapotról!
csabee.m 2013.02.11 23:04:35
@Karakó: Ha nem probléma, betegség miatt most le vagyok "agyilag" amortizálva,alig látok a nátha miatt, de pár napon belül megpróbálok válaszolni.
Egyébként meggyőződésem, hogy a felvetett kérdésekre (a tieidre is) a választ egyedül a Szent Írásban találhatjuk meg.
Ellentétben a hagyományok tisztelőivel illetve azokkal, akik a dogmákon keresztül látnak, próbálom megérteni az eredeti nyelvekből (héber/görög) és gondolkodásmódból fakadó üzenetet, amit az úgynevezett "Ótestamentumi" időkben alapozott meg a Kinyilatkoztatás. Addig is, próbáld elolvasni Dániel próféta könyve 2. és 7. fejezetét! A fenevad ott is megjelenik, rá utal János apostol!
Nívó Ki futtatja a KDNP-t? 2012.09.18 14:51:36
Kicsit bulvárosan hangozhat a cím, de tényleg nincs ötletem arra, hogy vajon mit keres ez a pártocska a magyar parlamentben. Eleve, ez a párt szinte nem is létezik: rendszeresen a Fidesz viszi be őket az országgyűlésbe, ha egyedül kellene indulnia, gyorsan a történelem…..
csabee.m 2012.09.22 22:09:25
Ssszóval:
Még az 1990-es évek végén történt, hogy megkapta Karol Woytilától (egyesek szerint II. János Pál néven az egész kereszténység feje volt pápaként, amit keresztényként sem ismerek el) reformátusnak tartott politikusunk a Nagy Szent Gergely -rendjel első fokozatú plecsnijét kapta a katolikus hit védelméért (igen, Vekker Viktorról van szó, ébresztő magyarok!). Ettől kezdve az Orbán családban csak római katolikus keresztség lehetett csak. Előtte volt egy metodista (Iványi Gábort próbálta akkor befolyása alá vonni), egy evangélikus, egy református gyerekkeresztség.
(A plecsni átadásakor Tömjén Zsolti is kapott ugyanebből egy negyedik fokozatút -1999).
Orbán pásztorbotot kapott a magyar katolicizmus egyik erős emberétől: Balás Béla megyéspüspöktől.
Semjén tagja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendnek, lelki kötődése van az Opus Dei-vel, a katolikus titkos szervezettel, amelynek alkotmánya célként jelöli meg a politikai és titkosszolgálati kulcspozíciók megszerzését.
Giczy György, a KDNP egykori vezetője már 1997 előtt a FIDESZ-t tette felelőssé a KDNP szétveréséért. Ugyanő járt úgy egykori grundos ismerősével, egy protestáns teológus, akadémiai doktorral, hogy az megkérdezte tőle:
"-Gyuri! Tudod mi a három baj a KDNP-vel?
- ?
- 1.Nem keresztény, 2. nem demokrata 3. nem néppárt. "
Véleményem szerint, ami ma M.o.-on folyik, az európai ,sőt geopolitikai kérdés előpróbája is.
Az a klerikalizált, központosított vezetés, amit meg akarnak valósítani és egyre inkább az állam és az egyház teljes egybeolvasztásával, a más nézetű felekezetek kizárásával (Egyházi törvény) igazán annak a római diktatúrának felel meg, amelyik egyenlőre még nem tudta elérni az EU Alkotmányában a keresztény gyökerekre való utalást.
Ezt jelzik a megújított, és egyre nagyobb jogokat biztosító vatikáni megállapodások, az ú.n."Ökumené"-ben való részvételt elutasítókkal szembeni apró szankciók,stb.
Az egyetemes római egyház törekvése már az 1900-as évek elejétől (Actio Catolica- Katolikus Akció)a következő: közvetlen befolyása ellentételezéseként a katolikus egyház juttassa embereit civil szervezeteken keresztül a hatalom legfelsőbb köreibe, így érvényesítse akaratát. (Lásd: médiaoktatás egyetemi szinten: Pázmány P. Kat.Egyetem; egyre több jogász a Pázmányon végez azok közül akik jelen vannak a közéletben, sőt az Ombudsmani Hivatalban is; hírverés a katolikus segélyszervezeteknek, miközben más világszervezetek még hazánkban is náluk jóval nagyobb segítséget nyújtottak (pld. a hazai és kárpátaljai árvíznél az ADRA Hungary), de a külföldre juttatott adományoknál is hasonló a helyzet.
Ugrin Emese, a KDNP egykori főtitkára szerint eleve nem akartak kötődni a klérushoz, a párt alakulásakor. Ehhez képest ma más a helyzet.
"A KDNP az egyház lándzsájának a hegye."(Erdő Péter)
A szabad vasárnapról szóló tervezetek (sőt: a vasárnapi templomba járás erősítését célzó politikusi megnyilatkozások!) mind- mind egy totalitárius egyházi állam képét vetítik előre, ahol a más vallásúaknak, a más napon ünneplőknek, vagy ateistaként egyet nem értőknek kirekesztettség lehet osztályrészük.
Mivel a római klérus célja az egységes vallási kötöttségű Európa, az egész Európai Unió ötlete már azon az elven indult el, hogy a gazdaság után a vallási különbségek is megszűnjenek (na, meg persze az ateista alkotmány Franciaországban). A két ötletfelvető gazdasági vezéralak (francia és német) valamiben biztos egyezett: mindketten mélyen hittek az újrakatolicizált Európában!
Az EU zászlójának tervezője mélyen vallásos misztikus Mária-hívőként tervezte az Unió zászlóját: a kék Szűz Mária színe a kaotikus liturgiában, a tizenkét csillag pedig utal a Jelenések könyve 12. fejezetében szereplő, napba öltözött asszonyra, akinek fején tizenkét csillagból álló korona van. A római kaotikus felfogás szerint ez az asszony Szűz Mária.
Valójában kevesen látják, hogy egy mai rendszerű Európa a világuralomra törekvő Vatikán számára elfogadhatatlan! Ne feledjük Róma értékrendjébe belefér az hogy kiáll az emberi jogokért ott, ahol még nincs hatalmon...
De egy mai, M.o.-on levő kialakult oligarchiai struktúra számára is elfogadhatatlan egy olyan Unió, amely (még!) hangsúlyozza a demokráciát, az emberi jogokat, hiszen ezek a hangok megakadályozzák (vagy csupán lassítják)a magyar társadalom teljes szétszakítását: felső és alsó osztályokra, régiesen: nemesekre és jobbágyokra.
csabee.m 2012.09.23 17:09:44
@ottomoll: Sorry ,de igaz, ehhez csupán ismerni kellene a vatikáni geopolitikát és az egyháztörténelemet, valamint a katolikus egyház önazonosítását.
A világpolitika bonyolultabb, mint sokan hiszik ,és az emberi lélek feletti teljes uralom a végcél mind az USA-ban mind a Vatikánban.
csabee.m 2012.09.24 22:04:50
@ottomoll: Amit a Vezérről és Tömjén Zsoltról írtam, azok a meztelen tények, egy részük a Magyar Narancs 2006.08.24-i számában is olvasható.12-14.oldalak, "Ki a kereszténydemokratább?2 c. cikk)
A Giczy Györggyel folytatott beszélgetést egykori grundtársa mondta el, egyháztörténeti előadáson tanáromként, zárt körben, ott voltam.
Az Ombudsmani Hivatalban (is) személyesen beszélgettem a legkülönbözőbb területek jogászaival, a "pázmányosok" (akkor még csak ketten,2003 körül) ki voltak akadva rajtam, hogy hogyan merem azt mondani: "Amennyiben az akármilyen egyház köznevelési feladatot lát el, akkor a tanár állami pénzből fizethető, de a hitoktatók teljes mértékben csupán saját felekezetük céljaira hajtanak, az ilyen tevékenység támogatása (a hitoktatók fizetésének 50%-át az állam állja!)bűn az állam részéről, hiszen a "szabad államban szabad vallás(gyakorlás)" elve ellenében történik, mivel M.o.-on a római kat., az evangélikus,a református és az izraelita felekezetek hitoktatása elismert iskolai szinten (kivéve egy-két más felekezet által működtetett saját iskolát!), de ha hitoktatást mondanak, szinte csak a róm.kat. jut bárki eszébe.
Az EU zászló tervezőjének történetét személyes (magyar ismerőse) mondta el néhány éve, mikor a Sziget Feszt.-on a Lelki Betérő Mentálhigiénés sátor önkénteseként beszélgettem vele, velünk szemben pedig az Uniót népszerűsítő csapat volt.
Ugyanez érvényes az Unió megalapításának gondolatával kapcsolatos megjegyzésre is.
Ami pedig a r.kat. egyház törekvéseit illeti, csak ismerni kell a történelmüket, olvasni egy-két mai enciklikát, vagy éppen a "Dies Domini" vagy a "Sancta Unam" kezdetűt a közelmúltból, Keresni annak a hátterét, hogy miért is volt veszélyes a Vatikán számára, hogy I.János Pál le akarta "fejezni" a Szentszék pénzmosó, fegyverüzletelő püspök-bíborosi csapatát (33 napig volt csak pápa, váratlanul meghalt azt megelőző éjszakán , amikor el akarta távolítani azokat a felelős hivatalokból, közvetlen utóda - II. János Pál - pedig a Vatikán "miniszterelnökévé" tette a leginkább felelős embert!); elfogulatlanul lehessen beszélgetni egykori papokkal szeminarista és szolgálati korszakaikról,stb., stb.
De hadd idézzek egy olyan könyvből, amelyik előre mutat: "A római egyház ma egy makulátlan arcot mutat a világnak, és mentegeti iszonyú kegyetlenkedéseit. Keresztény köntöst öltött magára, de nem változott meg. A pápaság a letűnt korszakokban vallott elvei mellett ma is kitart. A legsötétebb időkben kigondolt tanításait ma is vallja. Senki ne hagyja magát megtéveszteni!...
Politikájához tartozik, hogy olyan jelleget ölt, amellyel elérheti célját...
Még azok közül is sokan, akik kifogásolják a katolicizmust, veszélytelennek látják hatalmát és befolyását. Azt hangoztatják, hogy a középkor szellemi és erkölcsi sötétsége kedvezett dogmái, babonái és elnyomása terjedésének, de korunk kultúrája, a nagyobb tudás és a növekvő szabadság meggátolja a türelmetlenség és a zsarnokság feléledését. Annak puszta gondolatát is nevetségesnek tartják, hogy ilyen állapotok létezhetnek ebben a felvilágosult korban...
Ha a protestáns világ nem figyel erre, akkor fogja megtudni, mi Róma valódi célja,amikor már túl késő kimenekülni hálójából. Róma csendben nő hatalommá. Tanításai éreztetik befolyásukat a törvényhozó termekben, az egyházakban és az emberi szívekben. Titokban már építi büszke és masszív tornyait, amelyekben korábbi üldözéseit megismétli. Lopva és alig észrevehetően növeli erejét, hogy készenlétben legyen, amikor ütésre emelheti kezét. Előnyhöz akar jutni, és ez már sikerült is neki. Nemsokára érezni és látni fogjuk, mi Róma igazi szándéka..." (E.G. White:A nagy küzdelem c. könyv,A pápaság célkitűzései c. fejezetéből- első kiadása:1 8 8 8 !!)
Ugyanott ír az USA-ban egyre jobban veszélybe kerülő lelkiismereti szabadságról is, ami ma már nem csupán vízió, hanem egyre fenyegetőbb valóság. Mert egyre fokozódóbb, globálisabb méretekben történnek a dolgok, legyen szó bármiről.
Tudod, lehet hogy vadnak tűnik. De ez már nem is állatkert, hanem dzsungelharc amiben mindannyian élünk. És a dzsungelben bármikor meglepetés érhet, ha nem figyelsz!