Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Etniez

77 bejegyzést írt és 6945 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyre szűkül az Orbán-kormány mozgástere amiatt, hogy ragaszkodik egy olyan tervhez, amely lényegében végrehajthatatlan. A kormányfőről régóta tudjuk, hogy nem híve a járvány miatti korlátozásoknak, hiszen az ront a közhangulaton, ráadásul bevezetésük nyilvános beismerése lenne annak, hogy kizárólag…..
Etniez 2021.12.03 19:40:40
@Emmett Brown: Akkor be kellene ismerni, hogy szar van a palacsintánban.
Azt pedig Orbánisztánban nem fog megtörténni.

Helyette megy az adatokkal való visszaélés, válogatás, mindig annak a közlése ami éppen abban a helyzetben szépnek mutatja a járványkezelést.
Etniez 2021.12.03 20:01:49
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Te is beállhatsz nővérnek hazafiságból.

Fizessék meg az ápolókat is úgy, mint a falábú focistákat.

Megkeresem neked az általános iskolai angoltanárnőm egy hetes posztját, pill.

"Kedves Mindenki!
Holnaptól új fejezet kezdődik az életemben: végleg otthagyom a közoktatást, és visszatérek inkább a vállalkozói létbe. 2015-ben egy felkérésnek tettem eleget, amikor egy iskolában újra munkát vállaltam. A sok poénos, pikirt és gúnyos megjegyzés ellenére én a mai napig hivatásomnak tekintem azt, amit csinálok. Ha valaki megkérdezte, miért nem adom fel a sok nehézség ellenére, mindig azt válaszoltam: "Nekem ez nem munka, hanem szerelem. 33 éve tartó örök kapocs, elválaszthatatlan kötelék."
De a szerelem, ha egyoldalúvá válik, akkor már nem ad boldogságot... És már egy ideje ezt érzem...
Tekintettel voltam én mindenkire: diákjaimra, a szülőkre, kollégákra... én maradtam mindig a végére. És a családom... A saját gyerekeim és a párom...
33 éve várok a csodára. Tisztelem és becsülöm azokat, akik még kitartanak. Én most feladom. Elfogyott a szufla belőlem...
Persze van merre mennem, de erről majd később mesélek...
Az utolsó szó jogán üzenem mindenkinek, aki nincsen ebben benne: 2,5 diplomával, 33 év munkaviszonnyal 220.000 forint érkezett a számlámra. Ennyire taksálták a munkámat. És ezért a pénzért minden nap, amikor bementem a suliba, a szívem egy kis darabja ottmaradt... Miattunk, felnőttek miatt... és amit a gyerekek egymásnak adnak és egymástól kapnak... Ez a mi világunk... Tükröt tart elénk... A lélek felőrlődik benne...
A tévhit ellenére nekünk nincsen évközben szabadságunk: mi az éves szabadságunkat tömbösítve vesszük ki, pl. a nekünk csak 6 hét nyári szünetben... És még sorolhatnám... De nem fogom. Aki ismer, tudja mit csinálok. Aki mögé lát az egésznek, tudja mit csinálunk. Mi, a pedagógusok...
Köszönöm mindenkinek, aki velem volt ebben az elmúlt 6 évben. Rengeteg szépet kaptam Tőletek. Sok klassz emlék került a ládikámba... Ha szükség van rám, tudjátok hol találtok...
Legyen szép adventetek... Vigyázzatok egymásra..."

A magyar árak és bérviszonyok mellett egy tanárnak és egészségügyi alkalmazottnak kb 400.000 nettó körül kellene keresnie alapból. Az, hogy nem kapnak ennyit csak politikai akarat kérdése. Ahol van pénz focira, 13 havi nyugdíjra, CSOK-ra, kisvasútra (és most itt egy nagyon-nagyon hosszú listát írhatnék), ott lenne erre is. Tanárokra és egészségügyi dolgozókra.

Nincs, én maradok a seggemen, titeket meg ellát Tiborcz és Mészáros. Ti szavaztok rájuk.
Etniez 2021.12.03 20:03:53
@Etniez: Ja, és a magyar kapacitás járvány nélkül sem elegendő, várólista mindenhol. Alapból 20% kapacitás bővítés kellene + covid.
A baloldali előválasztáson Dobrev Klárát az óbudaiak közel kétharmada utasította el, Kiss László ezért pánikszerűen a fák közé menekül és zöld demokratává igyekszik maszkírozni magát. A saját választóiknak szervezett előválasztás egyértelműen bebizonyította, hogy még a baloldali óbudaiak sem kérnek…..
Etniez 2021.12.01 19:17:49
@jozsef_121: be hát, ki is törölt. Azt hiszi, ezután sikeres lesz ez a projekt
Etniez 2021.12.02 10:54:50
@apro_marosan_petergabor: Korrekt cikk.
A fidesz (bolsevik-libero csapat) valóban így működik. Ahogy a narancs narancs, s belül vörös, úgy prédikálnak vizet, s isznak rövidet.
Egy a közös bennük, a cél, a hatalomra jutás, az eszköz mindegy - bármi áron. Hazugság, erőszak, csalás, megtévesztés, ígérgetés, agymosás. Hatalomra kerülve már más nem számít, csak minden elérhetőnek a lenyúlása, saját zsebük tömködése, s közben összes ígéretüket elfelejtik, átmázolják, keresik a joghézagot - hogy gyarapodjanak. A fő gond az, hogy eközben nem gyrapítanak, hanem óriási károkat okoznak, járulékosan. A lopott pénz sokszorosát. Üveggyöngyökért(persze csak az okozott károkhoz képest) meg lehet őket venni - így zajlott le a privatizáció is hazánkban.
Nem véletlen mondta M. Thatcher brit miniszterelnöknő, a szocialistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak mások pénzéből. Utána a konzervatívok helyre rakják a dolgokat, de mindig jön egy következő, réteg(esetleg importálják őket - lásd bevndoroltatás), akik segítségével (esetleg) választást lehet nyerni, ha sikeres az agymosásuk.
Nálunk ez most nehezebb, lévén túl hosszú és erős volt a rossz tapasztalat velük.

Elférne Magyarországon végre egy igazi konzervatív párt is, nem ez a kommunista kormány, ami most van.
Etniez 2021.12.02 10:56:21
@Gazz: Ja, itt minden héten megbukik az óbudai ellenzéki polgármester, kicsit karikatúrája a minden héten megbukó Orbánnak.

A Fidesz Orbán miatt bukik Budapesten, lehet erőlködni ilyen blogokkal, csak felesleges. Amíg Orbán a helyén, Budapesten a Fidesz nem fog jutni semmire.
„Én támogatom mindenben, amiben tudom. Ő bármit megígér, de semmit nem lép, hogy egyenesbe jöjjön” – Mióta Levélírónk barátja felmondott, nem nagyon van kedve dolgozni, viszont otthonosan mozog a barátnő konyhájában.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű…..
Etniez 2021.11.30 00:33:05
@Nevem Senki Most: Bírom az ilyeneket figurákat.

"alja munka". Olyan munka nincs. Munka van és a munka sosem szégyen. Otthon éhezni egy egészséges embernek, az a szégyen.
10 éve hagytam el hazám, a legaljáról kezdtem újra, minden munkát megcsináltam és csak akkor léptem ki, ha volt hova.
Mára minden gondom megoldódott.

Ez a pali egy idióta.
Egy nem az Idegenlégióhoz kapcsolódó anyag következik, mégis megosztom. A francia rendvédelmi erők történetéről kellett írnom egy szakdolgozatot, és mivel hasonló témában nagyon nem jelent meg semmi magyarul, úgy döntöttem, hogy ide is kirakom (a bevezetést és a forrásokat leszámítva), meg kerestem…..
A BKV csütörtökig húzhatja a fővárostól kapott támogatásból és az eddig befolyt jegyárbevételből, de azután kiürül a kassza  – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Felmerült az is, hogy megállítják az egész fővárosi tömegközlekedést. Figyelünk a…..
Etniez 2021.11.25 18:04:02
@tiltsál ki te gyökér: Számokat mondjál, retardált.
Etniez 2021.11.25 18:05:10
@tiltsál ki te gyökér: Nem, te vagy olcsó nekem. Holnap én is kibérellek egy órára bérkommentelni helyettem, dolgom lesz.
Adok ötezret te pedig csóválod a farkad holnapig örömödben.
Etniez 2021.11.25 18:09:17
@Etniez: Menjél.
Az önkormányzat megszorításai miatt két éve egy helyben toporog az óbudai egészségügy,  hiába folyósít idén a magyar állam közel 460 millió forinttal többet a Szent Margit Rendelőintézet működésére, mint a 2019-es évben. Eddig minden alkalommal bebizonyosodott, hogy ha Szabó Tímea vagy Kiss…..
Etniez 2021.11.24 23:52:33
@ben2: Onnan, hogy az iparűzési adót elfelezték, tehát valahonnan pénzt kellett szerezni a működésre.
Ezért elvettek abból a forrásból.
Ha Orbánék nem rabolták volna ki az önkormányzatokat, nem lett volna lenyúlás.

Szar egy blog, nyomatja a maga kis féligazságait.
Etniez 2021.11.24 23:53:17
@decens: Szerintem négyet akartál írni, de ehhez sem vagy elég okos.
Az elmúlt tíz esztendőben közel ezer milliárd forint adó vesztette el közpénz jellegét úgy, hogy azt a cégek nem az államkasszába fizették, hanem sportegyesületeknek. Talán nem csoda, hogy a támogatásoknél tarolt Felcsút, és a foci. Nem hiányzik senkinek sem ez a pénz? Kétlem... Mielőtt bárki…..
Etniez 2021.11.24 18:41:52
@midnight coder: Csak az állami egészségügy elfogadható.

Nem eladni kell, hanem kontroll alá rakni. A magánegészségügy azt jelenti, hogy a szegény nem lesz ellátva, a gazdag meg drágán.
És ne hogy azt hidd, hogy te ki tudnád fizetni, ha komolyabb betegséged lenne.
Etniez 2021.11.24 18:43:45
@CSOKKI MÁLNA: Mivel nem lakom otthon, ezért évente 2-3x tudok elmenni magyar előadásra. Itt Londonban is megnézek néhányat minden évben.
Ha otthon laknék, újra lenne bérletem.
Etniez 2021.11.24 18:44:23
@CSOKKI MÁLNA: Ha jó példa, fel lehet hozni bármelyiket.

Rossz példát nem lehet indokolni. Ha a másik hülye, te is lehetsz hülye?
Eddig is fontos szerepet szánt az osztogatásnak választási kampányokban a Fidesz, de úgy tűnik, ezúttal ez lesz a legfontosabb fegyvere a korteskedésben. Teszi ezt annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt erősen leszűkült a pénzügyi mozgástere, ám a kiadások növelésében ez sem akadályozza…..
Etniez 2021.11.23 09:47:31
@6.Lenin: Na jó, már ennyi volt veled, folyamatosan ostobaságokat beszélsz.

Eladni egy épületet Nemzetbiztonsági kockázat omg.

BM, mi is adtunk el tavaly ingatlant, remélem nem száll ránk a Nemzetvédelmi Hivatal...

"MINDEN KORMÁNY A VILÁGON MEGFIGYELI AZOKAT AKIK KOCKÁZATOT JELENTENEK A SZÁMUKRA."

Nem, a politikai ellenfeleiket nem figyelhetik meg, mert az diktatúra. Sajnos, mint ex-munkásőr te ezt nem értheted. Igaza van Trollnak, te lélekben kommunista maradtál, csak logót váltottál.

"KamuGeri leamortizálta 2 év alatt Bp-et. Igazolta a ballibsi szokást."

Hogyne. Orbán meg két év alatt Magyarországot.

Na, mára ennyi volt, teljesen idióta vagy, nem vesztegetem rád az időt.
Hetek óta sokmindenki, de az egészségügy mindenképpen a 4. hullámmal van elfoglalva. Szombattól érvénybe lépnek a szigorítások, amiket már sok napja sürgetett az orvosszakma. Én (igaz én nem készülök választásra) azonban szigorúbb lettem volna... Zárt helyen mindenütt maszkviselés, egészségügyben…..
Etniez 2021.11.21 19:25:30
@white999: Azért a Mi hazánknak és a fociultráknak van egy szép nagy közös halmaza :)
Etniez 2021.11.21 19:27:28
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Figyelj, ellenzékben a Fidesz is ígért 14. havi nyugdíjat, Euro bevezetést, alacsony inflációt, 250-es eurónál már verte az asztalt, parlamenti képviselők bérének befagyasztását az euró bevezetéséig és stb. Olyan hosszú listát lehetne írni, hogy nem férne ki a blog.hu-ra.

Szerintem engedd el ezt, az ellenzék dolga hogy hülyeségeket beszéljen és kibickedjen. A kormány dolga meg hogy kormányozzon.
Etniez 2021.11.21 19:34:05
youtu.be/1bYPvy7KaAU?t=418

Itt is lőttek. Bárkinek joga van egyet nem érteni, szerintem jól tették, meg kell húzni a határokat. Szerintem 2006-ban az MTV székháznál is jogos lett volna a fegyverhasználat.
Akkor nem lőttek, utána meg gumilövedékekkel lőtték a normális tüntetőket.
A második világháború legfontosabb szereplői a légierő repülői mellett a páncélosok voltak. A legfontosabb csatákban a győzelem  többnyire ezeken a "gépszörnyeken" múlott. A német hadsereg két külön fegyvernembe sorolta őket: az egyik a harckocsi fegyvernemet jelentette (körben forgó toronnyal és a…..
Etniez 2020.06.15 17:14:30
@százados: Szerintem azt értette félre, hogy a Párduc _válasz_ volt a t-34-re.
Etniez 2020.06.15 22:13:19
@kilencfan: Az IS-3 gyalogsági támogató tank volt, nem bírt a Tigrisekkel.
Etniez 2021.11.18 20:06:06
@The Ghost Wolf O1G: Voltam már 4x a bovingtoni múzeumban és biztosan állítom neked, semmilyen koppintás nem volt a két tank között.
A párduc a válasz volt a t-34-re.
Történelmi blog Ceausescu halála 2021.11.16 10:35:51
Románia hírhedt, magyar-ellenes kommunista diktátora, Nicolae Ceausescu közel negyed évszázadon keresztül vezette keleti szomszédunk népét 1965 és 1989 között, a hidegháborús korszak utolsó évtizedeiben. Hatalma megdönthetetlennek tűnt egészen 1989 decemberéig, amikor villámgyorsan söpörte el a…..
Etniez 2021.11.18 20:05:56
@Millerdraft: hmm, itt Londonban nagyon jól megvannak az erdélyi magyarok a románokkal, sokan járnak össze.
Schmidt Mária nyílt levele Sólyom Lászlóhoz „…és odahelyezte az Éden kertjének keleti oldala felől a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (Ter. 3,24) és Schmidt Máriát a Terror Háza elé… Az örökérvényű igazságok időszerűségbe áthajló mulandóságai…..
Nem szívesen foglalkozom a kormányunk aktuális intézkedéseivel, olyan ezekről beszélni, mintha darázsfészekbe nyúlnánk. Lehet, hogy kényes kérdésekről van szó, amikről nem nagyon tudunk értelmesen beszélgetni, másrészről viszont az is éppolyan feltűnő, hogy érdemben senki nem reagál ezekre. Úgy…..
Etniez 2021.11.15 18:33:25
@élveteg: Hát, remélem Fehéroroszország felkerült a Migránstámogató szervezetekre listájára.
Sorosista-ország.

www.politicalcapital.hu/pc-admin/source/bejegyzesek/dikt%C3%A1torok.jpg
"És mi mégis maszkot hordunk...!?" Kiálthatna fel a kor Petőfije, de a beteges költővel valószínű végzett volna a második hullám vagy az elsőben a májzsugorodás.  A média hallgat arról, hogy csaltak a Pfizer klinikai vizsgálatai során, és nem veszi észre, hogy az oltások tkp. csődöt mondtak. A…..
Etniez 2021.11.13 19:59:44
@blöff: Egyetlen megoldás lehetséges: a világon egyszerre kötelezően oltatni.

Országhatárokat nem tudod lezárni teljesen, mert összeomlik minden, karanténba nem rakhatsz megyéket ugyanezen okok miatt.
Ha az oltás nem állítja meg a covidot, akkor maximum az ember tud hozzá alkalmazkodni.
Az oltás működik, de sajnos nem ad tartós védelmet, mert nagyon gyorsan mutálódik a vírus.

Csak az emberi immunrendszerben bízhatunk és a veszélyeztetett csoportokat folyamatosan oltani kell.
Etniez 2021.11.15 17:59:59
@alöksz róz: Nincs jogom megváltoztatni a véleményem?

Szerintem oltás és lezárások nélküli élet kell.
A lezárások nem működnek, mert országok zárnak-nyitnak, sokszor érthetetlen logika alapján, ezért a lezárások nem megoldják a problémát, hanem elnyújtják, fél év múlva jön vissza a fertőzés egy éppen nyitó országból.
Ez így nem fog működni.

Oltással ugyanez a gond, egyszerre kellene oltani a világon és mindenkit, kötelezően. Ez sem valósul meg soha.
Ezek után egyetlen reményünk az immunrendszer, hogy tud valamennyire alkalmazkodni a covidhoz. Ezt ugyan semmi nem garantálja, de két évnyi tanulás után erre felé hajlok.

Én nem vagyok Fideszes, aki még MZP-nél is Gyurcsányozik, mert képtelen gondolkodni.

Szóval most azt gondolom, hogy 50 fölött oltsunk és növeljük az egészségügyek kapacitását.
Nem tudom Magyarországon mi van, de itt az UK-ban a teherviselés határán túl vagyunk.
Sokkal szarabb szolgáltatást nyújtunk, mint két évvel ezelőtt és nem a dolgozók hibájából: a kormány nem ad elég pénzt. Sejtésem szerint nem csak mi vagyunk így ezzel.
Tanulmányozták az európai benzinárakat. Magyarországon még a mindig 6-7. legolcsóbb ennek az üzemanyagnak az ára. De azt is megnézték, hogy milyen eszközöket alkalmaztak a benzin árának féken tartására, egyedül Horvátországban rögzítették az árat.   A kormány úgy döntött, hogy november 15-én 3…..
Etniez 2021.11.14 11:26:06
@nemecsekerno_007: Ha te üzemeltetnél benzinkutat nem pattognál ennyire, ahogy a lyogállam sem.
Más faszával veritek a csalánt és még szégyent sem éreztek.

Nem csak a Fidesz tud szar lenni, nektek is megy a szaremberré válás pikk-pakk.
Etniez 2021.11.14 11:27:09
@nemecsekerno_007: Hát igen, valamiből ki kell fiztetni a 80.000-es extra nyugdíjat, remélem boldog vagy. Hamarosan lesz 13. havi újra :)
Etniez 2021.11.14 17:11:32
@Háttérzay Ferenc: Háttérzay Ferenc
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Ezért az ostobaságért képes voltál regisztrálni egy nicket te szerencsétlen? Annyira ciki, hogy saját neveden nem is mered vállalni? :D
My Lai az amerikai hadseregnek a vietnámi civilekkel szembeni kegyetlenkedésének a szimbóluma, de az egyetlen ahol legalább kísérlet történt az elkövetők felkutatására és megbüntetésére...
Világbank: a romániai GDP idén először meghaladta a magyarországit Economica.net 2021. október 30., szombat, 13:44 Romániában idén először haladta meg az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) mértéke a magyarországi mutatót, és ha marad ez a tendencia, akkor két éven belül Lengyelországot is…..
Etniez 2021.11.07 23:44:16
Az Index végképp lement kutyába: index.hu/belfold/2021/11/07/rejtelyes-video-jelent-meg-egy-fovarosi-ingatlannal-kapcsolatban/

Szóval egy teljesen nyilvános információt Anyonimus maszkban kell felmondani, mint valami titkos hírt.

De ehhez a "cikkhez" már senki nem adta a nevét. Vajon ki írta? Rogán?
Etniez 2021.11.10 17:51:42
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lehet, hogy rám gondolt a hölgy. Én ugyanis migráns vagyok UK-ban és covid-osztályon is dolgoztam.
Etniez 2021.11.10 20:57:12
@atomic power 1986DucaDuca: a kettő nem zárja ki egymást.
1888. Fridtjof Nansen norvég felfedező csapatával Grönlandon. Nansen nemcsak sarkkutató, hanem oceanográfus, diplomata, nagykövet, fotográfus, feltaláló és gyorskorcsolyázó is volt egy személyben. 1888-89-es grönlandi, majd 1893-96-os északi sarkvidéki expedícióinak köszönhetően emelkedett Norvégia…..
Etniez 2021.11.08 12:20:26
@Hansulrich Strudel: ó, igen a Pegazus.
A módszerek nem változnak, csak a szlogenek.
Etniez 2021.11.08 16:06:38
@Almandin: A Balkán az Balkán. A szerbek sem jobbak.
Előre leszögezem: az itt leírtak nem ténybeli közlések: a véleményem. A sajátom, ami nem fog változni akkor sem, ha 1-2 kormánypárti troll szét akarja majd kommentelni. Lehet vitatni a véleményemet, de megváltoztatni nem hagyom - no de akkor csapjunk bele... A Fidesz lassan 12 esztendeje olyan…..
Etniez 2021.11.07 21:26:42
@eßemfaßom meg áll: Nem, de a csapat létezik.
Etniez 2021.11.07 21:30:19
@pragmatika: az országnak nincs hasznára, ha neked több marad a zsebedben, csak ehhez le kell vetkőzni az önzőséget.

A szegények gyerekei sem érnek kevesebbet, mint a tieid. Nekik önhibájukon kívül nem jut semmi és sokkal kisebb eséllyel indulnak az életben.
Ez egy tök igazságtalan rendszer.
Etniez 2021.11.08 12:11:26
@eßemfaßom meg áll: értem. Akkor hogyan magyarázod azt, hogy rendszeresen ugyanaz az 5-10 nick jelenik meg minden kormánykritikus írásnál már a posztolást követő percekben?
Amikor vitatkozunk mindig kiderül, hogy a fidesz _mindent_ jól csinál at ellenzék pedig _mindent_ rosszul.
Érvek általában copy-paste a fideszes Facebook csoportokban megjelenő érvkártyák tartalmának.
Ez mind pusztán véletlen, ugye?
Ass blaster Szegényház 2021.10.21 20:23:57
Néhány hete családostul hazautaztunk hogy megnézzük a Vadászati Világkiállítást. Mindenképpen látni akartam mert én hét évesen ott voltam az 1971- ben rendezett kiállításon is. Összességében nem bántuk meg hogy hazautaztunk, hogy megnéztük bár jót szinte semmit nem tudok mondani. Kezdjük az…..
Etniez 2021.10.28 21:09:39
@CSOKKI MÁLNA: elolvastam, megint arról szól, hogy az ember beleavatkozik a természet rendjébe és lehet, hogy nem kéne.
Etniez 2021.11.06 23:49:20
@gigabursch: Terelés helyett ismerd be, hogy rasszista vagy.
Könnyebb lesz mindkettőnknek.
Etniez 2021.11.06 23:51:59
@CSOKKI MÁLNA: A bölényeket azért ölik meg, hogy ne legyenek betegek a tehenek.
Hol élnek a tehenek szabadon?

Szóval az ember kitereli a marháit, ezzel beleavatkozik a természet rendjébe, ezek után le kell ölni a bölényeket.

Ezzel megint csak az én igazamat mutattad be, hogy az ember teremt egyensúlytalanságot, majd a vadászattal konzerválja.
Talán nem kellene marhákat tenyészteni a Yellowstone-ban.
Hogy rohan az idő! A legutóbbi összefoglaló óta immár kettő év is eltelt, így kedvenc sorozatom újabb része megérkezik. Ideje számot vetni, hogy mi történt külföldön és mi NEM történik itthon.Kattints az első, a második, a harmadik és a negyedik részhez! Az immár szokásos táblázat, ami tökéletesen…..
Etniez 2021.11.04 09:49:57
@nemecsekerno_007: Mivel a GPD közel negyven százalékát Budapest termeli meg a kérdésed csupán költői.

Az a kérdés, hogy Budapest költsön-e a vidéki pénznyelőkre, életképtelen aprófalvakra-e.
Budapest had költse magára azt, amit megtermel az országnak. Vagy legalább egy kis részét.
Etniez 2021.11.04 09:54:12
@Veszéjben a lyogállamiság !: Te azon ostoba nerpatkányok közé tartozol, akik nem értik meg, hogy nem kell mindenbe beleállni.
Azért nem, mert nevetségessé válsz akkor, amikor meg akarod magyarázni, hogy a nap nyugaton kel fel.
Ennyire nem jöttél rá.

Tarlós azért lett elzavarva a picsába, mert alatta semmit nem fejlődött Budapest, még a Lánchidat sem kezdte el..
Most jött Karácsony, de a pénzt elvette tőle Orbán. A pestiek nem hülyék, nem Karácsonyt fogják ezért hibáztatni, hanem a fasszopó Orbánt. Te is hiába vergődsz.
Etniez 2021.11.04 09:59:02
@nemecsekerno_007: Nem kicsi majompótlóm, én fizetek adót is odahaza, nem is keveset.

Mi köze a covidnak a budapesti GDP-hez?
Namármost: ha az oltás megvéd, akkor miért csak oltásival mehetnek a hozzátartozók a szalagavatókra (a kitétel a diákokra nem vonatkozik), az oltatlanok, betegségen nem átesettek nem. Hiszen ha találkoznak oltatlannal, akkor mi lesz? De ha az oltások megvédenek, akkor miért 45% az oltottak aránya a…..
Etniez 2021.11.01 12:09:11
@Boldeone2: Ennyien haltak meg UK-ban is kb, itt csúcson van a fertőzések száma, napi 35-40.000 új eset (szerencsére már csökken) és 7x nagyobb a lakosság. és ugyanúgy számolják a covid halottakat, mint Magyarországon.

Tényleg sok, de a kutyát nem érdekli már. Magyarok l e s z a r j á k a járványkezelést, ez az igazság.
Etniez 2021.11.01 20:39:24
@eßemfaßom meg áll: ez mekkora igazság
Etniez 2021.11.01 21:00:33
@eßemfaßom meg áll: ez is so true.

Én személyesen ismerek kb 1000 oltottat, senkinek semmi baja. De ismerek olyan antivaxert is akinek már öt ismerőse halt bele az oltásba.

Ilyen ez
1969. A Golden Globe- és Grammy-díjas amerikai színésznő, Judy Garland sárga rózsákkal borított koporsóját indítják útnak a hollywoodi temetőbe, miután nyugtató túladagolásban elhunyt. Az Óz, a csodák csodája sztárja  komoly gyógyszerfüggő volt. Munkája során kezdett étvágycsökkentőket szedni, mert…..
Etniez 2021.11.01 20:57:59
@gigabursch: fekete kisfiúra valami komment?
Magyarországon védettségi igazolványhoz juthat mindenki, akit beoltottak vagy igazoltan átesett a Covid19 betegségen. A most megjelent kormányrendelet szerint azonban a munkáltató elrendelheti a kötelező oltást minden alkalmazottja számára, aki nem tudja igazolni, hogy ez nála orvosilag…..
Etniez 2021.11.01 17:14:06
@white999: feleségem másfél év után is hordoz elég antitestet, fél évente veszünk tőle vért. Oltatlan.
Etniez 2021.11.01 17:14:08
@Politológus Mihály:

1. A kötelező oltás Magyarországnál jogilag fejlettebb országban is kiállta a próbát már, például az UK-ban is, ahol én élek és itt rendes jogkörnyezet van.
2. A Fideszes 2/3 nevezte ki az összes Alkotmánybírót.

Én nem jogászkodom, mert nem vagyok jogász.