Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Az öltöztetőnő

53 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A csodás olasz divattervező, Valentino elő-őszi kollekciója olyan, mint egy valóra vált álom. Mesebeli madarak repkednek dús virágoskertek felett. Az anyagok melegek, puhák, sokszor légiesen áttetszőek. A finom, földtónusú kabátok alatt púderrózsaszín és halvány- vagy sötétszürke selymek,…..
Az egyik legdekoratívabb őszi trend a kifutókon a keleti, kínai motívumok, dús virágrátétek megjelenése az öltözékeken. Nyamiiii! Mintha direkt nekem találták volna ki. Lesz is ebből jó sok poszt, mert csak úgy sorjáznak a jobbnál jobb tervezők, akarom mondani divatdiktátorok, akik ebben…..
Az alapsztori az, hogy egy 60 nm-es, kétbejáratú lakást átalakítottunk két garzonná. Hurrá!!! Egyiküket, a miniloftot a múltkori posztban már láthattátok, most pedig a romantikus leánylakásba nyerhettek betekintést. A fotók az Otthon Magazin nyári Kislakás számában jelentek meg.  Előbb jöjjön, ami…..
Hosszú-hosszú szünet után jelentkezem ismét. Közben persze nem lustálkodtam, voltam barkácstündér is, meg persze ékszerbütykölő is ezerszer, csak épp a posztolás maradt el  és a híradások.   A mostani poszt apropóját az adta, hogy nemrégiben vettünk egy 60 nm-es lakást a Palotanegyedben, amit…..
Azt hiszem, nincs még egy dolog a világon, amelyben ilyen pici helyen ennyi szín elférne, mint a gyöngy házában. Ráadásul a háznak a lakója is olyan, mint maga a ház, rajta van a teljes színskála. Ez a finom és megfoghatatlan gazdagság lebegett a szemeim előtt, miközben…..
Ezt a nyakláncot még tavaly készítettem, -- akkoriban szerettem bele ezekbe  a színekbe--, Kata pedig lecsapott rá. És most, mikor megtalált a FB-on, ezt a nagyon kedves levelet írta nekem! "Kedves Ildikó, úgy egy éve a Wampon vettem tőled a bogyós nyakláncot. Nagyon szeretem,…..
Amikor Ági megkeresett, hogy vintage jellegű, rusztikus csipkéből készült menyasszonyi ruhájához tervezzek ékszert, nagyon megörültem. Főleg azért, mert ez volt az első alkalom, hogy fejdíszt készítettem egy menyasszonynak, aki ráadásul olyan volt sallangmentes, egyszerűségében…..
Miközben lávafotókat kerestem ehhez a poszthoz, többször is leesett az állam. Először ennél a képnél. Olyan, mint egy gyönyörű absztrakt festmény, egészen elképesztő színekkel és formákkal. Közben persze eszembe jut, hogy ez micsoda pusztító erő, eszembe jut, amit Pompeiről…..
Amikor ezt az ékszert készítettem, megfogott ez a csodálatos szivárványos fonál, amiben a narancssárgától kezdve a lilán át, a barna és a kék legkülönfélébb árnyalatai adtak randevút egymásnak. De még milyen randevút! Olyat, amiben a nap még vagy már csak egy picit látható…..
Az évzáró közeledtével évről évre nő bennem az izgalom, hogy vajon minek örülnének a mi kedves óvónénijeink, tanító néninjeink. Mi lenne az, amivel a sok odafigyelést viszonozni tudjuk, és mi lehetne az, amivel azt üzenhetjük nekik, hogy igenis, tudjuk, hogy az övék az egyik…..
Régóta vonzódom a fonalakhoz, bizonyára azért, mert édesanyám jóvoltából kislánykorom óta volt szerencsém az ujjaim köré tekerni őket. Az évek során aztán teljesen beléjük gabalyodtam. A szivárvány minden színe kézzel foghatóvá válik általuk, és évezredes hagyomány…..
A fenti szellemes video linkjét Anikó barátnőm osztotta meg velem, akinek ezúton is áldom ragyogó sasszemét. Nézzétek meg és ámuljatok, hogy mi mindenre képes egy két helyen felhasított puha anyagdarab. Ott takar ki és be, ahol épp akarod. Olyan, mint egy igazi nő: sokoldalú,…..
Az alábbi nyakéket egy egyetemi évfolyamtársnőm rendelte egy kedves barátnője számára szülinapi meglepetésnek. Az ünnepelt, aki bizonyára egész évben nagyon jó kislány volt, -- ezért is választottak számára különösen figyelmesen ajándékot --, a személyleírás szerint…..
Szeretem, ha egy nő nő. Vagyis, ha mer nő lenni, mer látszani. Zsuzsit még az egyetemen ismertem meg, ahol már 18 évesen kitűnt nőiességével. Finom smink, tűsarkú, elegáns ruhácskák, hajlakkal megfegyelmezett loknik, mindez akkor, amikor legtöbbünknek a farmer és a póló volt az…..
Ez a fotósorozat néhány héttel ezelőtt készült a gyerekszobánkban az én kis vagányságaimról az iratszekrényből gardróbbá előléptetett, fehérre mázolt szekrény előtt.  A fotókat ezúttal is Garai Edit barátnőm készítette, a Mandarin Photostúdió szülőanyja. Az…..
Working Madonna - ugrott be a cím, amikor megláttam az elkészült képeket. A modell, a 17 éves Bianca kortalan, már-már valószerűtlenül vékony és nagyon karakteres szépség, akinek az arcában és mozdulataiban, bár nem volt erre vonatkozó instrukciónk, van valami Madonna-szerű. No,…..
Már hetek óta vágjuk a centit, azaz számoljuk a napokat a gyerekekkel, hogy mikor mehetünk ki végre megint Dömösre, a mi erdei házikónkba. Amikor jó idő lesz, amikor majd tavasz lesz!- hangzik unos-untig ismételt válaszom. Most úgy néz ki, hogy talán a jövő héten. A ház, mely…..
Imádok esküvői ékszereket készíteni; ez igazi öltöztetőnős feladat. Hiszen az alkotótér ilyenkor sokkal nagyobb, mint amikor magamnak, vagy egyelőre még csak a képzeletemben létező vevőnek készítek valamit. Nemcsak a menyasszony teljes toalettjét kell megkoronáznia az…..
Lukács László, magyar származású, Bécsben élő designer különleges textilekből és bőrökből készít cipőket elsősorban férfiaknak, Hey-Mr. márkanéven. Vele és a munkáival még tavaly decemberben találkoztam a wonderLAB designcsapat első építő estjén, a Veress Pálné…..
Bár kevesen születnek színházrendezőnek, legtöbbünk az életben legalább egyszer egy darabot színre visz, melynek címe: Az esküvőm. Mivel egyszeri vagy ritkán ismételhető eseményről van szó, apait, anyait beleadunk. És pont ez a bökkenő. A habos csipkecsodák, csokiszökőkutak,…..
Öltözködni kéne már, ha egyszer én vagyok az Öltöztetőnő, vagy legalább is mutogatni azt, hogyan öltözködnek mások, de az elhúzódó téli szürkeségben inkább befelé öltözöm. Azaz a lakásba próbálok minél több jókedvű színt és egy icipici tavaszt csempészni. Az…..
Bár a lakásdekoráció nem hasonlítható össze egy klasszikus szimfóniával, mégsem árt, ha ebben is törekszünk arra, hogy egy-egy kedves motívumot a lehető legtöbb formában kibontsunk. Így igazán személyes és valahogy szerves lehet az a díszlet, amibe minden nap…..
Ha statisztikát készítenék arról, melyik állat fordul elő a legtöbb formában nálunk, akkor biztosan a madarak győznének. Több van belőlük, mint plüssállatból és talán csak a hangyák száma vetekedhet velük időnként. Ez a nagy madár-barátság már jó régen kezdődött.…..
A barkácsolók valószínűleg már ismerik, ha mégsem, akkor sürgősen írják fel maguknak, mert a francia Marie Claire Ideés kreatív magazin a szakma legeslegje. Kéthavonta jelenik meg, és szerencsére nálunk is kapható. A jobb újságosok valószínűleg nem fognak meglepődni, ha…..
Azt mondják, a fehér mindenkinek jól áll.  Ez igaz, de nem mindegy, melyik árnyalatát viseljük. A  kreol bőrűek és a Hófehérkék (fehér bőr+ sötét haj) nyugodtan bevállalhatják a hófehéret, az ún. tavasz vagy ősz típusúak, azaz a rózsaszínes bőrtónusúak azonban…..