Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Blind Man

306 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Rekláminvázió és a Média Klub blogokkal közösen idén is visszatekintünk néhány évtizeddel előbbre, és elemezzük, illetve véleményt mondunk a 10, 20, 30 és a 40 évvel ezelőtti szilveszteri műsorokról. Az előző részben a 2013-as szilveszteri műsort vettük górcső alá, ezúttal a 20 évvel ezelőtti…..
Sam …akit még mindig idegesít Roy életvitele, személyisége – és úgy összességében az egész fickó. „Mindent szabad, de a demokráciát senki sem kérdőjelezheti meg.” (Kal Pintér Mihály) Amit Roy az utóbbi időben leművel, az valami elképesztő és egyben gyomorforgató is. Mondjuk a gyomorforgatást a…..
Tengermély tisztelettel és köszönettel adózom mindennek – legyen szó olvasmányról, dalról, jó vagy rossz élethelyzetről – és mindenkinek – akár közeli, akár távoli ismerős, barát, családtag –, aki a négy éven át tartó írói munka során valamilyen formában hatást gyakorolt rám, ezzel együtt pedig a…..
(Szó szerint is szar ügybe keveredem. Ennek hatására meglátogatok egy régi barátot – na nem azért, hogy dicsekedjek –, aki olyan történettel kápráztat el, hogy nehezen hiszek neki. A csoportot Diana és Roy szexvideója tartja lázban, engem pedig egy váratlan hívás.)..
(Eseménytelen, teljesen átlagos napjaink szépen folydogálnak a maguk kis medrében, ami kimondottan fura, de hát néha kell egy kis lazítás is az embernek, nem csak az állandó akciózgatás.)..
(Diana és Roy ismét együtt, méghozzá nem is akárhogyan. Miss Flower megpróbál keresztbe tenni, de ahhoz bizony előbb kell felkelnie. Az internetnek „hála” visszaköszön a múlt, én pedig újfent elmélkedem egy sort, ezúttal Susannek.)..
(Kezdek hinni abban, hogy tényleg van egyfajta sokadik érzékem, majd kiderül, hogy húgomnak nem csak a cipője sáros. Jegyezzétek meg jól: irtó rossz dolog a padlón lenni, főleg, ha senki nincs, aki felemeljen onnan. Legalábbis ezt gondolom, aztán egy véletlen találkozás mindent megváltoztat.)..
(Elindul egy újabb év, leleplezem az Emellel való kapcsolatomat, s szinte kiugrom a bőrömből, annyira boldog vagyok. Most már aztán tényleg történnie kell valami borzalomnak, hogy észhez térjek.)..
(Összefoglalom a kiesett időben történteket. A szakítós levél. Eltűnök, mint a kámfor, hadd legyen boldog a párom egy másik fazonnal, elvégre nekem sincs okom szomorkodni.)..
(Minden tekintetben összejön az élet, de a hirtelen jött boldogság némi bizakodásra ad okot azzal kapcsolatban, hogy még nincs veszve minden. Mindenki füllent, közbelép Pat, s mielőtt még összeomlanék, visszatáncolok a szakadék széléről, hiszen van okom boldognak lenni. Kérdés, hogy meddig…)..
(Végleg betelik elméleti poharam, elvesztem a lelkem feletti kontrollt és beleállok valami olyanba, amire nincsen magyarázat. Ugyanitt olcsó és jól képzett pszichiáter elérhetőségét várom. Eközben kiderül, hogy Susan sem éppen egy ártatlan bárányka…)..
(Újabb ok a meghülyülésre, de már nem is részletezném. Legyen elég annyi, hogy egy gyönyörű tanárnőnek van köze a dologhoz, aki nem Susan. Az egyetemen nem kis gondot jelentenek és mindnyájunkat fejvakarásra késztetnek a kötelezők, nekem pedig lehetőségem nyílik egy kicsit elmélkedni, amivel…..
(Mintha kezdene eltűnni az újdonság varázsa. Chris újfent rászolgál a címeres ökör kitüntetésre. Beijedek és rögtön házasodni akarok, annak reményében, hogy akkor majd helyrebillen a lelki egyensúlyom. Heatherrel szó nélkül szakítok, mintha valami sokadik érzékem lenne, pedig csak Anne segít be –…..
(Kezdem úgy érezni, hogy véglegesen és menthetetlenül megőrültem. Túlságosan naiv vagy szimplán egy megveszekedett perverz barom vagyok? És akkor Miss Flower micsoda? Húgom nem nézi jó szemmel legújabb fellángolásomat. Mondjuk, ezt meg is értem. Susannek lehetősége akadna feljebb mászni a…..
(Páratlan váratlanságok, avagy megérkezik életünkbe a kishúgom, hatalmas hasával pedig fel is borítja egy pillanat alatt. S ha mindez nem lenne elég, jelenlétének köszönhetően valami olyanra vetemedünk, amiről álmodni sem mertünk eddig.)..
(Hétfőtől jót sose remélj, avagy egy délelőtt alatt annyi minden megtörténik, hogy mindaz egy komplett sorozatévadhoz is sok lenne. Miss Flower mártírkodik egy sort, aztán kimutatja foga fehérjét. Összedőlni látszik minden, de a jó barátok segítenek, ha baj van.)..
(Hiába, a spontán dolgok tudnak a legjobban elsülni! Miss Flower kissé kikészül, bár erre minden oka megvan. Másnap be sem megy dolgozni, de Susan is mulaszt egy kicsit, diákjai és párja legnagyobb örömére.)..
(Felkapunk egy új szálat, s én még nem is tudom, mekkora veszély leselkedik rám. Mikor pedig megtudom, legszívesebben kifutnék a világból. Egyik hülyeségből szaladok a másikba – kérdés, hogy hol van az a bizonyos kiút? Egyelőre még nem látom…)..
(Kicsit másnaposan, de büszkén otthon maradunk rögtön a hét elején. Az élet persze nem állhat meg, pörögnek is rendesen az események. Bemutatom Edwardot, de csak mert imádom a hülyéket. Aztán terítékre kerül a szerelmesek napja is, persze nálunk ez sem megy valami tipikusan: én majdnem elfelejtem,…..
Chris „sikere” és az én évfordulós dilemmám. (Ha nem tudsz normális választ adni, inkább meg se szólalj!) Lehet, hogy egy gyűrű lesz a kiút? Továbbra is az egyetemen vagyunk, miközben lelki szemeim előtt végignézem, ahogy elúszik több tízliternyi sör a semmibe…..
Villámgyors szakítás. (Én megmondtam!) Az újdonság ereje, ráadásul duplán is. A frissen érkezett csoporttárssal és tanárnővel is sikerül konfrontálódnom, szerencsére különféle módokon. (Előbbi nem érdekel különösebben, utóbbiból viszont még baj lehet.) Hála égnek, még mindig Susan az én kis…..
(Álom, valóság, vagy mindkettő? Esetleg egyik sem? Másnap az egyetemen. De hol van az újdonsült szerelmespár? Roy halhatatlan akar lenni, de nincs tisztában vele, milyen áron. Felvázolom Susannel közös történetemet, máskülönben semmi extra. Ez egy ilyen nap.) Matthew még mindig…..
(Csak egy átlagos hétfő reggel. A szerelem mindent összezavar, az álmokat különösen. Ismét örök igazságnak bizonyul, hogy ami könnyen jött, az bizony könnyen el is mehet. Egy kis szabadság pedig nekem sem árt, kár, hogy örömöm egyből köddé válik.)..
(Megpróbálok nem megőrülni. Jelzem, nem egyszerű… Diana és Roy, akik még a szürke bármely árnyalatánál is sötétebbek. Találkozom Chris haverommal, de gyorsan meg is bánom. Szerencsére van, ami kárpótol a nap végén.)..
  A barátnőm, Susan azt mondta, hogy még hat éves korában nekirohant kerékpárral egy garázskapunak. Lepergett előtte az élete filmje, de olyan rövid volt, hogy csak az óvodáig jutott… (A Buhera Mátrix c. film nyomán) 2017. szeptember 6. szerda A szakítás mindig fáj, akár egy hosszú, éveken át…..