Adatok
Kohtaodream
67 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Megérkeztünk, tulajdonképpen eddig csupa pozitív dologban volt részünk. Mégis sír az egyik szemem, mert a szívem egy kis csücskét ott hagytam Thaiföldön: a 2 cicánkat és a kiskutyát, akit én találtam és nagyon hozzánőtt a szívemhez – és aki egyébként azóta is ott…..
A hazaköltözés története tulajdonképpen ott kezdődik, hogy elkezdtünk Atival azon gondolkodni (miután betöltöttük a 40. életévünket), hogy mik a terveink hosszú távon.
Koh Samui nagyon jó kis sziget, nagyon szeretünk itt élni. De mi a perspektíva, meddig lehet még itt lazán, nyugalomban,…..
Igaz, hogy csak 2 szigettel odébb, kb. 65 km-re költöztünk, azért ez egy igen nagy változást hozott az életünkbe.
És hogy miért is költöztünk?
Amikor elhatároztuk, hogy Thaiföld eme picinyke szigetére, Koh Taora költöztünk, akkor eredetileg nagyjából 1, maximum 2 évet…..
Kohtaodream
2015.10.17 14:51:44
@Tawan: Köszönjük szépen!
Egy kis segítség azoknak, akiknek egyszer hasonlóan elvetemült tervük lesz, hogy kutyát visznek Thaiföldre.
Megpróbálom viszonylag részletesen összefoglalni, én baromi nehezen tudtam összeszedni az infót, rengeteg angol és német nyelvű weboldalt, blogot, fórumot olvastam…..
Két évig éltünk a hegyen, a dzsungel közepén gekkók, varánuszok, skorpiók és egyéb állatfajok közepette. Távol a „város” zajától, gyönyörű tengerparti kilátással, szomszédok nélkül. Aztán lassanként kezdett változni a környezet: a távoli generátor az egyre…..
A történet idén nyáron kezdődött, amikor is a thai hadsereg átvette a kormányzást és elhatározta, hogy rendet tesz a külföldiek thaiföldi tartózkodásával kapcsolatban. Akkor nekünk épp tanulói vízumunk volt, hozzá kell tenni, hogy Koh Taon a búvároktatók 90-95 %-a turista…..
A történet úgy kezdődik, hogy elérkezünk a szokásos 3 hónapos vízum-hosszabbításos procedúránkhoz. Ugyanis hiába van Thaiföldön 1 éves vízumod, háromhavonta be kell jelentkezned a bevándorlási hivatalnál egy pofavizitre, és ekkor kapsz egy tartozkodásra jogosító pecsétet…..
Tulajdonképp Ati ötlete volt a kókuszgolyó, és a történet onnan indult, hogy egy szokásos napunkon ültünk a hajón két merülés között és épp az ebédünket fogyasztottuk, mikor is elővettem egy kókuszos kekszet desszert gyanánt, olyat, amilyet akkor vásároltam először. Ezt a…..
Mikor ezeket a sorokat írom, pontosan 1,5 éve annak, hogy megérkeztünk Thaiföldre 2 hátizsákkal, 1 búvártáskával és 1 óriás schnauzerrel, valamint tele izgalommal, várakozással, reménnyel és bizalommal, hogy egy új életet kezdjünk a „Paradicsomban”. Másfél év után…..
Blog by Timi & Ati from Koh Tao
Divemaster tanfolyam, karácsony, szilveszter, lánykérés és miegymás
2014.01.05 16:17:20
Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, hogy milyen rég nem írtam, és valóban, nem is emlékszem, mi volt az utolsó bejegyzésem. Bár azóta elég sok idő telt el, nehéz lenne visszaemlékezni a történésekre, megpróbálom összeszedni a legfontosabbakat.
Először is…..
A minap történt, hogy Atival elmentünk a szokásos heti thai masszázs programunkra, mindketten a saját motorunkkal. Én közvetlenül a masszázs szalon előtt parkoltam le, és szokásom szerint benne hagytam a kulcsot a motorban. A masszázs tökéletes volt, utána még kaptunk egy-egy hideg…..
Hát ez a nap is eljött, Ati hazament látogatóba, én meg itt maradtam egyedül. Illetve helyesbítek, nem egyedül, hanem Luciferrel, Mioval és Leoval négyesben :)
Már mikor kijöttük Thaiföldre, akkor tudtuk, hogy valószínűleg külön fogunk majd hazajárni látogatóba, mert nem…..
Túl hosszan nem fogom taglalni ezt a bejegyzést, mert nem igazán örömteli, sőt nem is akartam eredetileg írni róla. Aztán ahogy telnek-múlnak a napok és egyre jobban vagyok, arra gondoltam, hogy ha egyszer öreg koromban nekiülök végigolvasni a thaiföldi kalandomat, ez az…..
Ma, október 7.-én pontosan egy éve annak, hogy megérkeztünk Thaiföld aprócska kis szigetére, Koh Taora egy-egy hátizsákkal, egy búvártáskával és egy óriás snauzerrel, hogy egy új életet kezdjünk hazánktól 9.000 kilométerre. Először is hálát kell adjak mindennek és…..
Nagy izgalommal indultam Bangkokba, a 12 milliós metropoliszba (ráadásul egyedül), hiszen több mint fél éve nem hagytam el a kis szigetünket, nem jártam nagyvárosban civilizációban, piacon, plázában. A család elé mentem fel, csak egy három napos kiruccanásra, de úgy vártam ezt az…..
Jó sok idő eltelt az utolsó bejegyzésem óta, mentségemre legyen mondva, hogy itt volt nálunk a család, így viszonylag kevés időt töltöttem a gép előtt.
Megpróbálok visszaemlékezni, hogy mi minden történt az utolsó írásom, június óta :)
Először is, mint korábban már…..
Úgy kezdődött a történet, hogy néhány napja pár üzlet és étterem bejáratánál egy zászlócskát láttam kifüggesztve: FREE DAY on 18. June, azaz Szabad nap június 18.-án. Majd kihelyeztek a búváriskola ajtajára egy szórólapot, miszerint Koh Taon 2napos, igen nagyszabású…..
Első lépés: elsősegély tanfolyam
Amikor kijöttünk Thaiföldre és elvégeztem a kezdő búvártanfolyamot, az volt az elképzelésem, hogy csak hobbi szintem fogom űzni a búvárkodást. Kicsit macerás sportnak tűnt ugyanis az elején: táskacipelés, felszerelés összeszerelés,…..
Tegnap nekikerekedtünk magyar látogatóinkkal, Ernával és Lacival és felfedeztük a szigetet a partok felől megközelítve egy ún. longtail boattal, azaz 'hosszúfarkú csónakkal', amely a robogó után talán a második legelterjedtebb közlekedési eszköz errefelé. Voltam már korábban…..
Mivel nagyon aprócska kis sziget ez a miénk, az újévi fesztivál mérete elmarad a nagyvárosokéhoz, de azért mi így is nagyon élveztük a napot :) Egy kis háttér információ magáról az ünnepről: az eredeti szokás szerint a Buddhákra öntött vizet kis poharakba gyűjtötték…..
Kohtaodream
2013.04.20 13:11:09
Kohtaodream
2013.04.21 12:14:49
@GCsabi: jövőre? ;)
Aki ismer engem, az bizonyára tudja, hogy a főzés nem tartozik a kedvenc foglalatosságaim közé. Ati állítólag szeret főzni, ennek ellenére meglehetősen ritkán vesz kézbe fakanalat :) Szoktunk azért nagyjából hetente egyszer magyaros fogásokat főzni, például pörköltet vagy…..
A második magyar csapattal, Évivel, Szilvivel, és Dáviddal múlt héten felkerekedtünk és elindultunk cápalesre. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az öböl, ahol állítólag a szirti cápák rejtőzködnek, kb. 6 percnyi motorozásra található a lakásunktól :) Ne…..
Első nekifutásra -pár hónappal ezelőtt, még zöldfülű koromban- nem sikeredett a túra, mert a főútról letérve egy igen hepehupás földút fogadott és nem mertem egyedül nekivágni... Aztán pár nappal később némi elszántsággal felszerelkezve újra nekiindultam, ezúttal…..
Kohtaodream
2013.03.07 02:23:23
Úgy kezdődött a történet, hogy Ati épp kisebb depressziósabb időszakát töltötte február közepén, miután az utolsó magyar barátaink is elmentek és hirtelen rászakadt a nagy semmittevés. Aminek tulajdonképpen örülhetett is volna, mert végre lazíthatott volna egy kicsit, no de…..
Január végén nagyon jó kis magyar csapat gyűlt össze Koh Taon, szerintem a sziget történetében még nem volt ennyi honfitársunk egyszerre ezen a kis szigeten :)
Először Csabi barátunk jött, ő közel egy hónapot töltött a szigeten, majd megérkezett Laci és Szidónia,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Szia Zoli! Persze, hogy emlékszünk :) Valóban nem volt a szívünk csücske Samui, de 3 év után kicsit átértékelődtek a dolgok. De amint írtam, nyaralásra valóban egyetértek a Te rangsorolásoddal.Üdvözlünk titeket: Ati és Timi