Regisztráció Blogot indítok
Adatok
scytha

11 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Avagy Kis Szent Erzsébet. Aki nem szent. Legalábbis az egyház szerint. III. András kései lánya, 1294. körül született. Édesanyját hamar elveszítette. Ezután a király feleségül vette Habsburg Ágnest, aki igazi mostoha anyja volt Erzsébetnek. III. András 1301-ben bekövetkezett…..
A tudomány a materializmus fellegvára. Ezért eleve fából vaskarika a hittudomány. Azonban ez nem volt mindig így. Mindjárt az elején tisztázni kell, hogy a nyugati egyház nagyon káros, pusztító tevékenységet vitt végbe a Habsburgokkal karöltve s lényegébe ez ma is tart, hiszen a…..
Reform. De szép szó! S hogy lejáratták évszázadok alatt. Eredeti jelentése: visszaformálni. Amikor szellemi reformról beszélünk, megpróbáljuk az ősök szellemiségét visszahozni. Hiszen azt már csak a tényleg teljes sötétségben vegetáló ember gondolja, hogy a régiek…..
Iskolás koromban megelégedtem azzal a hibás tudással, hogy népdalaink szenvedésről, beteljesületlen szerelemről, keserves életről szólnak. A mellékvágányra terelt zenetanítás és a sok elferdített magyarázat miatt a legtöbb kisiskolás elfordul a népdalok világától. Mivel…..
Ebben a kis fejtegetésben megpróbálom körüljárni azokat a körülményeket, melyek nehezítik, vagy éppen könnyítik az Apostoli Magyar Királyság visszaállítását. Függelem a globális pénzhatalomtól A mindenkori gazdasági, politikai, vallási vezetés ezer szállal kötődik a…..
Nem tévedés, így egyszerűen, Bátori. A Hárshegy (korábban Bátori hegy) nyergében található barlang feltárása a 19. században kezdődött. A középkor óta feledésbe merült barlangot a század közepe felé fedezte fel egy Tomola Nándor nevű kereskedő. A kor egyik tudósa, Szabó…..
Elég pongyola cím, de jól összefoglalja a lényeget. Egy viszonylag új keletű foglalatosság, nagyjából egy évtizedes múltra tekint vissza. A nemzet értelmesebbje egy ideje eljutott arra a pontra, hogy a sehová sem vezető demokratikus berendezkedést le kellene váltani és a már jól…..
Aki ti lop visszafelé olvasva – mondta Géczy Gábor. Ezerszer szembesülök azzal, hogy magyarok egymást politikai szimpátia alapján ítélik meg. „Olyan nincs, hogy valaki független!” – szokták mondani. De nagyon is van. Aki kicsit belát a színfalak mögé – és nem is kell…..
A magyarság üdvtörténetében megfigyelhetők hozzávetőleg ötszáz éves periódusok. Nem pontosan, hiszen pár év eltérés mindig adódik, de a tendenciára fel kell figyelni. Az utolsó teljes értékű, tehát a Szent Koronával minden tekintetben érvényesen megkoronázott magyar…..
Egyre többen találkoznak a Turul nemzetség elnevezéssel. A hivatalos terminológia mégis Árpád-házként tette ismertté. Mi az igazság? Járjunk utána! Az ugyanis könnyen belátható – Képes Krónika, Gesta Hungarorum, bullák alapján – hogy az Árpád-ház név nem lelhető fel a…..
Mindjárt az elején ejtsünk szót egy kényes kérdésről. Kigyomlálta-e Szent István ősvallásunkat, táltosainkat, műveltségünket? Mielőtt vallatóra fognánk az időt, nézzünk szét a közelmúltban. Hiszen még a 60-as években TV riport készült táltossal. Diószegi Vilmos táltos…..
Kedves Olvasók! Felmerült a kérdés, hogy én és Fehér Vándor mit gondolunk, mit "várunk" december 21-től. Sajnos ő nem tudott most írni, abszolút nem volt szabadideje. Én személy szerint úgy gondolom, ennek nincs jelentősége: mindenkire rábízzuk az ő saját érzéseit és…..
Kedves Olvasók, fogadjátok szeretettel az interjú 2. részét. A beszélgetés július 3.-án zajlott, azóta egy-két dolog megváltozhatott, hamarosan várható új interjú.. Javaslom, mindenki használja a saját intuicióját / belső iránytűjét annak eldöntésére mennyiben fedik a…..
Fehér NemességÍrta: CobraFordította: Benedictus Forrás:http://2012portal.blogspot.hu/2012/08/white-nobility-i-have-received.html Eredetileg megjelent: 2012. augusztus 14 Utasítást kaptam, hogy hozzak nyilvánosságra néhány eddig titkos információt. Ez az első az…..