Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zebuzebuzebu

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csapataink harcban állnak – valami ilyesmi érzése lehet most annak, aki belülről, a kormányzat közelében éli át mindazt, ami ezekben a hetekben történik. Még senki sem indult el megkeresni a fehér zászlót, úgy tűnik, hogy a fontos pontokon tartható a harcállás, vannak…..
Zebuzebuzebu 2012.10.19 01:08:15
A gazdaság nem fog nőni, nem tud. Ha pedig nem nő, akkor zsugorodni fog. A remény hal meg utoljára, de a gazdaság 25 ok miatt sem tud nőni (ebből kb. 24-et magának okozott a kormány), erre nem lehet alapozni.

És ne feledjük, hogy van egy hatékonyságnövekedés. Minden évben a technológia miatt 1-2%-al kevesebb ember kell uahhoz a GDP-hez. Igaz, hogy a népesség csökken (kevesebb a belépő a munkaerőpiacra) és kivándorlás is igen jelentős, de a jövőre várható recesszióval ez nem jó előjel a munkaerőpiacnak. A befektetők - sem a külföldi, sem a magyar - egyrészt nem használják ki a munakerőkinalatot, mert nem biznak Orbánéékban, másrészt minek is beruházni, ha a külpiac s rossz (persze a mostani ráta az amortizációra sem elegendő, tehát arról van szó, hogy egy multi a magyar cégébe már nem invesztál, hogy top szinten legyen a gépsora, ezt a lengyeleknél, Romániában, Szlovákiában teszi, mire a magyar gépek leamortizálódnak, néhány év múlva a magyar gyárat bezárják). Orbán a jogász, nem ért egy alapvető dolgot és nem is fog soha. A gazdaság pszichológia (ennek egy részét a ki is használják, ahoyg szórakoznak az IMF-fel meg a likviditásbőségben a pénzpiacokkal, ami forró pénz), és alapvetően a bizalomra épül. Ha nincs bizalom, nem fektetek be, viszem a pénzem, a képességeimet külföldre. Svájc kis túlzással semmi másból nem él, minthogy tudod, hogy ha odaviszed a pénzed, akkor legyen bármi, de vissza fogod kapni. Ha idehozod (vagy nem vised innen el), akkor kapásból 15-20 okot tudnék mondani, miért és hogyan fogják rátenni Orbánék a kezüket.

Szerintem a Fidesz vezetése teljesen delusional, képzeletvilágban élnek a valós elégedetlenségről. Libapásztoroznak, de arról van szó, hogy egy visszhangszobában vannak, ahol ugyanolyan gondolkodók egymás hülyeségeit, paranoiáját erősitik, fokozzák, valós viszajelzés nincs. Most mindenki tudja: még van majdnem két év, nem foglalkozik vele, ezért nem jelenik meg a közvéleménykutatásokban.

Nem igaz, hogy a nyugdijasok (kb. az egyedüli választói csoport amire alapznak) csak a nyugdijukkal foglalkoznak, azzal is, hogy az unokájuk végleg kiköltözik vagy sem, van-e állása vagy sem? Nem igaz, hogy mindenkit hülyiteni lehet az állami médiával, Metropollal, Hirtvvel, Thámával stb. Nem igaz, hogy meg lehet akadályozni a váltást ha nagy elégedetlenség van.

A négy év végén nagyon sokan megkérdik kell-e ez nekik még négy évig? Szerintem bődületesen nagy lesz a Fidesz bukta, mert nincs senki, aki bármi policy ereményt fel tudna mutatni. Viszont szinte midenkinek van személyes tapasztalata az agresszivkodas, a fenyegetőzés, a hatalmi pozicioval való visszataszito gyakorlatrol (a legjobb volt amikor stabil jobbosakt rugtak ki a kozigazgatasbol csak mert túléltek az előző kormány alatt), a hozzanemertes tobzodasaról.

Az inga kilengett egyszer nagyon és az ingák mér csak ilyenek, a másik irányba is nagyon kilengenek. (Más kérdés, hogy az mennyire lesz jó vagy szar, szerintem nem lesz sokkal jobb, de talán nem lesznek ilyen rosszindulatóan agresszivak).

Szerintem jobb ha a szerző szépen leválik a Fideszről, kevesbbet jár Fidesz-oligarchák kezében lévő focicsapat meccseire, ahol Orbánnal lehet lazulni, üzletel a kampényfőnökükkel stb. mert nagyon nem fog coolan mutatni a CV-n ez a baráti kapcsolat már egy fél év múlva sem.
Most, hogy Orbán megkezdte a 2014-es választási kampányt, a média állampárton kívüli része egyértelműen azt várja Bajnaitól, hogy feleljen meg a felfokozott ellenzéki várakozásoknak, és ő is valami ütős kampánynyitó beszédet tartson október 23-án, a Milla tüntetésén.…..
Zebuzebuzebu 2012.10.17 21:22:57
Szerintem el lesznek takaritva, és sajnos az MSZP fogja megtenni, aki nem akar megint konfliktust. Amugy is töketlenek, bizonytalanok, nem mernek büszkék lenni.

Ti. félnek majd, hogy ugyanolyan tehetetlek lesznek mint Gyurcsány/Bajnai volt a nagycsalásdokokkal, szakszervezetekkel, orvoskamarával, hallgatói önkorményzatttak stb. stb. Most hol vannak ezek? Sehol, de egy füttyszóra visszajönnek és hisztiznek.

Nem akarnak rögtön ledarálódni ezért olyan alkotmánymódositast csinál ami megfelel Schmidt Marcsinak, meg Granasztói Gyötgynek is (visszavitte Medgyessy a koronát a múzeumba, ahová való, bocs, de a UK-ban is ott van, pedig ott van ki hordja, ez itt egy köztársaság vagy mi?) és a fideszes komisszárokat is a helyükön hagyják (mert ők, a szocik, ugye tudnak mindekivel együtt dolgozni, olyan jó fejek, meeg majd a fidesz visszacsurrant egy kicsit a Szanyiéknak vagy a Veleznek és akkor lesz megállpodás, ennyi kell nekik csak).

Oszkó mondott olyat, hogy ha sokkal nyer a baloldal, akkor majd a jobbos bebetonozz figurák meggondolják magukat. Na ez az ami soha nem fog megtörténni, nyilván van egy kis dörgölözés a nyerteshez, de abban apillanatban, hogy az MSZP elkezd gyengülni ez a hatalmi network (amely Orbán irányitása alatt áll) megindul. Már csak azért is erősek, mert az MSZP nem teszi meg uanazt velük mnint a Fidesz a másik oladlon lévő emberekkel (lés ezt tudják egymásról).

Szóval az MSZP simán nyerni fog (ha a választési rendszer marad), de ezzel sok minden nem oldódik meg.

A probláma a kartellel, hogy ha valaki kiszáll akkor nyer. Vagyis semmi érdeke mindenkinek egy vesztes (pl. nyugdijadoztatás stb.) kormányban benne lenni valakinek, mert ha kimarad, akkor rögtön előnyhoz jut a többiek kárára.

De még azért van idő, nem kell izgulni sem. 2014 még messze van.
Zebuzebuzebu 2012.10.18 02:27:30
Bárhogyan is lesz, az mindenkiben fel fog merülni, hogy na gyerekek, mi történt itt az elmúlt négy évben ami jó lett és jól működik, amire büszke lehet a kormány és mi is, hogy együtt megcsináltuk?

Na erre a kérdésre nincs válasz.

Vagyis van és az az ,hogy mindent, de mindent sikerült a leginkompetemsebb módon szétcseszni, miközben a korrupció a Közép Afrikai Köztársaság szintjén van, miközben a haverok be vannak betonozva midnenhova, miközben mindenkit fenyegetnek és agresszivkodnak, miközben a tizedik értelmetlen megszoritas kör van (ami a struktúra miatt sehova nem vezet, csak a lecsúszásba, pedig legalább meg lehene értelmesen is csinálni, de az nem népszerű), stb. stb.

Ez tényleg a legszarabb magyar kormány evör. Lehet - a jogász kormánynak - sütkérezni, hogy hú, van új Ptk, Btk, Mt stb. de ez nem eredmény.

Oktatás, egészségügy, nyugdijrendszer, beruházások, gazdaság, foglakoztatás - hol van az eredmények? Csak az államositas, a minőség romlása, gyengülés, leépülés (meg a pénzszivattyú kifelé a haveroknak minden szinten).

Ha azt gondolja a Nézőpont, a Századvég vagy bárki, hogy ezzel további négy évet lehet kormányon maradni, akkor valószinuleg megbuknának egy jobb egyetemen political scienceből (persze Navracsics nyilván átengedte őket). Ez csak Mugabébak meg Kim Jong llnek sikerült, bár lehet, hogy Orbán erre vágyik. Csak azt nem tudom miért van akkor választás? A vicces az, hogy minden diktátor arra vágyik, hogy választáson (még ha teljesen antidemokratikus is) válasszák meg. Ez kellett a szocializmusban is a hatalomnak és úgy tűnik a Fidesznek is.

Biztos, hogy váltás lesz, mert nincs élő ember, még a nyugdijas jobbodaliak sem elegen, akinek ez tetszene (mert pl. az ő unokáik
mennek külföldre százezresével).

Egyébként nem értek egyet arra, hogy a Fidesz csak Orbán. Lázár vagy Rogán (vagy Kósa stb.) ugyanaz a tökéletesen gátlástalan, hataloméhes, diktátortipus mint Orbán, van tehát választék aki a helyére lépjen.
Zebuzebuzebu 2012.10.17 21:22:13
Szerintem el lesznek takaritva, és sajnos az MSZP fogja megtenni, aki nem akar megint konfliktust. Amugy is töketlenek, bizonytalanok, nem mernek büszkék lenni.

Ti. félnek majd, hogy ugyanolyan tehetetlek lesznek mint Gyurcsány/Bajnai volt a nagycsalásdokokkal, szakszervezetekkel, orvoskamarával, hallgatói önkorményzatttak stb. stb. Most hol vannak ezek? Sehol, de egy füttyszóra visszajönnek és hisztiznek.

Nem akarnak rögtön ledarálódni ezért olyan alkotmánymódositast csinál ami megfelel Schmidt Marcsinak, meg Granasztói Gyötgynek is (visszavitte Medgyessy a koronát a múzeumba, ahová való, bocs, de a UK-ban is ott van, pedig ott van ki hordja, ez itt egy köztársaság vagy mi?) és a fideszes komisszárokat is a helyükön hagyják (mert ők, a szocik, ugye tudnak mindekivel együtt dolgozni, olyan jó fejek, meeg majd a fidesz visszacsurrant egy kicsit a Szanyiéknak vagy a Veleznek és akkor lesz megállpodás, ennyi kell nekik csak).

Oszkó mondott olyat, hogy ha sokkal nyer a baloldal, akkor majd a jobbos bebetonozz figurák meggondolják magukat. Na ez az ami soha nem fog megtörténni, nyilván van egy kis dörgölözés a nyerteshez, de abban apillanatban, hogy az MSZP elkezd gyengülni ez a hatalmi network (amely Orbán irányitása alatt áll) megindul. Már csak azért is erősek, mert az MSZP nem teszi meg uanazt velük mnint a Fidesz a másik oladlon lévő emberekkel (lés ezt tudják egymásról).

Szóval az MSZP simán nyerni fog (ha a választési rendszer marad), de ezzel sok minden nem oldódik meg.

A probláma a kartellel, hogy ha valaki kiszáll akkor nyer. Vagyis semmi érdeke mindenkinek egy vesztes (pl. nyugdijadoztatás stb.) kormányban benne lenni valakinek, mert ha kimarad, akkor rögtön előnyhoz jut a többiek kárára.

De még azért van idő, nem kell izgulni sem. 2014 még messze van.
  A nyári általános hírapály közepén meglehetős értetlenség fogadta a miniszterelnök egy kamarai rendezvényen tett bejelentését, miszerint a kormány a közszolgáltatások nonprofit alapra helyezését tervezi. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a bejelentés jelentősége messze…..
Zebuzebuzebu 2012.10.12 20:09:51
Az állami cégek a párt (és magán) lenyúlás melegágyai. Magyarorszég soha nem lesz Kanada, Svédország vagy Svájc, ahol lehet hogy tisztán bánnak az állami tulajdonnal is.

Az állami tulajdon erőltetése a politikai elit saját (rövid és hosszútávú stratégiai) érdeke, az EON-tol vagy a francia Vizmüvektől nem tud lenyúlni pénzt, de ha állami tulajdonba kerül, akkor örökké lehet mutyizni.

S politikai stratégia alapja, hogy a saját érdekedet közérdeknek kell beállitani, hogy mindenki megszavazza, milyen jó is az állami tulajdon, a gonosz külfldiek, kapitalisták nem rabolják ki szegény Magyaországot. Muhahaha.

Csak azért mert nem irnak róla az újságok, nem képzelitek, hogy az MVM-nél, Szerencsejáték Zrt-nél, MÁV-nál nem mennek a milliárdos lenyúlások, kampánypénztár felöltések stb.
magyar biróság biztos), aki megmondja, hogy egy milliárdos áram/gáz szerződésben (az adott egyéb szerződéses feltételek mellett) mi lenne a valós ár és mi az amiben benne van egy olyan mérték amivel kiszivattyúzzák a pénzt egy köztes cégen keresztül.

(Ez az orosz módszer, a MOL sem közvetlenül az oroszoktól, Gazprom, Roszneft-Jukosz, veszi az olajat és gázt hanem - feltételezhetően az orosz menedzment kezében lévő - svájci stb. közvetitökön keresztül. Ilyen közvetitoket be lehet épiteni és egy megfeleleően bonyolut áram/gáz kereskedési rendszerben a valós értékek laikus kivülálló számára nehezen kibogozhatóak.)

A lényeg, amit a külföldi adófizetve nyereségként venne ki, azt most adó előtt veszik majd ki a politikusok (és jóval többet).

A reklám/média megbizások százmilliókért nyilvánvalóan ilyenek vagyak a százmilliós ügyvédi dijak (értsd: a kifizetett pénzt a megbizott visszaküldi a párt, jelen esetben főleg a Fidesz) érdekkörébe). De ugyanez van az energia bizniszben is, a Kocsis-féle szemétdomb feltűnő volt és amatőr, de ő nem jogász és nem olyan rafinált mint a Fidesz, amit jogászok irányitanak (ne felejtsük: Simicska és Nyerges is jogász).

A lényeg: az állami cég nem csak, hogy szinte mindig drágább (lásd pécsi vizmű, ahol nagyon keményen árat emeltek, az áremelés mellett, hogy-hogy nem veszetségesek lettek és egy csomó embert kis rúgtak), de hatékonytalanabb is, és a pénzt pártfinanszirozásra és egyéni bizniszra használják.

Mivel az legtöbbször politikai érdeket képvisel, a beruházásra nem marad pénz, hiszen annak az árát nem akarja a politika megfizetni a népszerűtlenségben.

Az, hogy a beruházások Görögország után nálunk a legalacsonyabbak az EUban és fele akkora mint a cseheknél, románoknál, ezt a bizonytalanaságot mutatja, ha az állam államositani akar, vagy elvenni a profit érdeket, de akkor minek ruházzanak be a jelenlegi kezelők (tulajdonosok, akiket folyamatosan fenyegetnek)?

De az állam be fog ruházni? Nem, mert nincs pénze. Ez volt a lerohadó ingatlanállomány helyzete a rendszerváltásig. A bérlő nem ruház be mert nem az övé, nem tudja mi lesz a bérleménnye, az államnak nincs pénze.

(Kicsiben ez a várnegyed: felújitas nincs, de a bérlők hülyék lennének egy fityinget is költeni, arra ami nem az övék. DAz önkorményzatnak nincs pénze, a várnegyed szakad le, mállik. Vesd össze a csehekkel, ahol minden régi épüpet ragyog az ilyen turisztikai helyeken, de ott volt ptivatizáció).

A lényeg, mi meg szivunk, mig a politikusi vezetés, a klientúrájával (ideértve az állami energiaipari vezetőket, akik közül ezen a blogon is vannak) dagad. Köszönjük.
Zebuzebuzebu 2012.10.13 09:28:42
Unionista: Ácsi, nincs itt semmilyen liberalizmus. Senki nem mondja, hogy mindent privatizálni kell. Nem erről van szó. Nem kell pl. az erdőket, a börtönöket, társadalombiztositast stb. privatizálni (ezek sok országban privátak vagy sokan akarják, nem csak az USA-ban).

(Arról nem beszélve, hogy a költségvetésen keresztül a - nem piaci, nem kapitalista - állami újraelosztás igy is bőven világrekor közeli 50+% értékkel, vagyis privatizálhatnánk napestig, akkor is az élbolyban lennénk és még mindig nem lenne itt szó 'neoliberalista karvalykapitalzmusról.')

Plusz azt vegyük észre, hogy a privát cégek belső lenyúlásai nem érintik az adófizetőt (ha én a vodafonnál vagyok, akkor mit érint, hogy lenyúlnak a telecomnal?). De az MVM-é abszolút érinti, hiszen az köztulajdon. (OK nyilván az árban benne van, tehét aki az adott privát cég szolgáltatását igénybe veszi, az megfizeti a lenyulás árát is, de ez az állami cégben is igy van, a lényeg, hogy a tulajdonos sziv, ami állami cégnél a köznép elvileg).

De a tény, az tény. A magyar (és cseh, román stb., de még az osztrákál is féle tőle), irtózatosan sok a lenyúlás és sok is marad. Ezek nem a Közgépes 100 milliárdok (jó annak egy nagy rsze konzorciumi, de több 10 yard az biztos), de hogy 10 Mrd-s nagyságrend az tutifix. Ez most, ne legyenek illúzióink, közvetlenül megy a pártkasszákba és ez lesz a gáztároló megvétele, ez van a pécsi vizmű, Rába, megvétele után stb.

A gáztározós dolgon szerintem 10 milliárdos értékeket lehet lenyúlni, ki mondja meg, hogy a több száz milliárdos árbevételen mennyi az a kis közvetitoi haszon. Simán lehet, hogy ha Orbán állapodik meg a Gazprommal (illetve annak sváci, lichtensteini ügynökével), akkor azt mondja, hogy jó egy kicsit fizetek többet (ezt ki veszi észre), de mi lenne, ha visszakapnám annak egy részét (elvégre én hozom a dealt nektek)? Ukrajna igy működik. Szerintem Orbánék (Simicska, Nyerges aki uralja az energetikát) nagyon komoly koffereket akarnak megtölteni.

A Paks dettó ugyanez. Szerinted mit lehet lenyúlni egy 2-3000 milliárdos tizeves projektből. Ehhez képest a 4-es metró kis miska volt. Az igazi bonanza most jön. Néhán ypolitikus generáció meg fog belőle élni.

Szóval ne legyünk naivak. Itt elmondhatatlan pénzek vannak, amik csak arra várnak, hogy bezsebeljék őket. És ezért bármit meg fognak tenni (a politikusok együtt, közösen, mint ahogy az energetikában közösen szavaztak meg mindent a szocik alatt is).
Mandiner blog Földvár, félúton 2012.10.04 15:15:00
Vasárnap vesztett a Fidesz – ilyet sem hallottunk túl gyakran 2006 forró ősze óta. A dunaföldvári polgármester-választás egyrészt csak egy időközi választás egy kisvárosban, amit nem kell túldimenzionálni; másrészt viszont nyugodtan vegyék intő jelnek a kormányoldalon azok,…..
Zebuzebuzebu 2012.10.05 00:33:52
Kedves Gellert,

szerintem nem olyan bonyolult a keplet. Sajnos -- tudom nehez ezt belatni, hiszen ez egyet jelent azzal, hogy negy evvel oregedtunk, ami azert nekunk mar szamit, de kozben egy helyben toporogtunk vagy inkabb sullyedunk, Romania fele -- a Fidesznel inkompetensebb tarsasagot nem hordott a hatan a fold.

Mire eltelik a negy ev, nem lesz egyetlen, egyetlen szegmense sem az orszagnak, ahol erdemi eredmenyeket sikerult volna elernie a kormanynak, ahol a felzarkozas mint cel egy kicsit is megvalosult volna.

Lehet hivatkozni a rossz orokolt helyzetre, erre-arra, meg, hogy igy is vannak "eredmenyek", mert nem lazad az egeszsegugy, meg a felsooktatas (mar ez is eredmeny), meg, hogy hu, nem csokkentek a nyugdijak, azta, meg egy-ket kivetelesen tenlyeg tamogathato otlet mint pl. a nyerogepek betiltasa. De ezert nem kellett volna hatalomra kerulniuk.

Es mindezzel szemben a tenyleg gatlastalan es mindent felul (vagy alul) mulo korrupcio, ami Nigeria vagy Azerbajzsan szintjen van, az, hogy nyugaton egyszerre sajnalnak es sajnalnak le, hogy a gazdasag romokban es szakadunk le a visegradiaktol (mar a 'totok' is az elerhetetlenseg kategoriaja, plane a csehek), hogy a hatalmi betonozas es cinizmus es hazudozas peldatlan mereteket oltott es a lelkiismeret utolso szikraja is kiveszett mindenkibol (bar riszpekt Angyannak, es Mellarnak, Chikannak, de azert ok nem partemberek).

Hogy a legnepszerubb blogok a hataratkelos, kivandorlosak, hogy Budapest hatalmi csatarozasok helye (ja, errol jut eszemben, bakker a Fidesz azonnal, gondolkodas hazudik, hogy nem is voltak targyalgatasok, aha) es semmi erdemleges nem tortenik a varosban? Hogy videki nagyvarosokba meg mindig fel nap vonattal eljutni? Nem sorolom, mert vegelathatatlan a sor.

A sok elcseszett, lezullodt, kozepkoru, valaha jobb sorsra erdemesnek tartott figurak, mint Szajer, Pokorni vagy Navracsics szanalmas kifutofiui ennek az eszetlen hatalomnak. De teny, ott vannak a kozepkorban es mit tudnak felmutatni, azon kivul, hogy egy vezer kiszolgaloi voltak egesz allo eletukben? Es tudom, hogy ez izlestelen es nem PC, de nezz mar Orbanra vagy Deutschra, kioregedett, felpuffadt, leharcolt, levitezlett figurak.

Negy ev utan eredmenyek kellenek majd. Ehelyett gyasz van, mar most.

Nem kell ide a mindenfele (mostanra egyebkent mar kilora megvett) Torok Gabor-fele okoskodas a kampanyrol, meg a szocialista beagyazottsagrol stb., az embereknek eleguk van.

De a posztbol az is lejon nekem, hogy Te magadnak sincsenek nagy otleteid, mert valahol latod, nincsenek itt nagyon bonyolult osszefuggesek.

Miert nehez ezt megerteni? Mert hirtelen a vesztes oldalon vagy, es az uncool, mert Te is tudod, hogy az emberek tobbsege kop egyet, ha a Fidesz nevet meghallja? Mert a nagy szerelem veget ert es ido kell a gyaszhoz? Mert a jobboldal, a konzervativizmus nagy remenye (ne felejtusk azert hol kezdte) szetcseszett mindent (jo, Simicskaeknak azert Svajban ott vannak a milliardok, meg a kobanya is megyeget, bocs) es a bebetonozott, totalisan osszekutyult alkotmanyos berendezkedesben tenyleg nem lehet epeszuen kormanyozni barki is jojjon (de 50%-al meg a Fidesz sem)?

Ez a dolog csak most kezdodik es a Fidesz teljes szetforgacsolodasaval fog veget erni. El lehet szorni a devizatartalekot, meg egy rakas egyeb trukk is van, de ebbol bukta lesz, nagy bukta. Nem volt ugyanis olyan kormany a vilagtortelenemben, akit ha lehett es nagyon akartak volna, akkor ne kuldtek volna el. Nem tudja a Fidesz ugy kavarni a valasztasi torvenyt (fogja meg sokszor az elkovetkezendo ket evben), hogy ne ez legyen a vege. Persze a felperzselt fold taktikajat alkalmazza, ha mar o nem marad hatalmon, akkor mas se tudjon kormanyozni. A problema, ugye, hogy mig csataroznak egyesek es csak a politikai (ne meg a velejaro gazdasagi) hatalom jar a fejukben, erre vannak raallva, addig mi szivunk, szivunk ko kemenyen.

Udv, Z
Zebuzebuzebu 2012.10.07 21:33:23
I got one word for you: Sopron.

Gyerekek, ebből mi lesz?

Szerintem nehány embernek most jut eszébe, most kezd lassan leesni, hogy itt a vége.

A point of no returnt elhagytuk, előrehozott választás nem lehetséges. De hirtelen eszükbe fog jutni, hogy mégis az arányos rendszer (tisztán listás) a jobb és nem a többségi.re kihegyezett es a vesztest kéne kompenzálni. Muhahaha. Mennyi munka, vita, energia, trükközés fog kárbaveszni, te jó ég.

De két év múlva a rendes választásokkor mi lesz? A gazdaság nem lesz jobb, maximum el lehet költeni a devizatartalékot Simorék után nyugdijra (ők a legfontoabb csoport), meg egyéb adományra, családi pótlék emelés stb.

Emlékszem Stumpfék, de Tölgyessy is milyen megvetőek voltak, hogy az MSZP megveszi a szavazotakat, az osztogatáéson kivul nincs más ötlete (ez igaz), de most fog kiderülni, hogy a Fidesznek sincs más ötlete.

A öovőt tovább éljük fel, de eredménye nem lesz.

Értsétek meg, az embereknek elegük van, ismételjük ezt meg, elegük van Orbán arcából, akit 22 álló éve látják Deutschal, Kósával stb. egytemben (Rogánt talán csak 12). De az összes haver, beosztott, megvett és megzsarolt fideszes havert is utáljákl, legyenek azok a Simicska, vagy valamelyik bebeotonozott pozicio.

Na most okoskodjanak az eszemtörténészek a konzervativizmustol, meg a kommuista beágyazottságrol.

Nincs itt semmiféle bonyolult gondolatmenet: kaptatok egy óriási, történelmi esélyt, amivel visszaéltetek, de ennek vége. Bár ezt még szenvedjük két évig, és a lecsúszás nem áll meg.

A fidesz veszteség biztos jele lesz, hogy Török Gábor szépen elkezd átzsilipelni. Volt ő már szdsz-es, Sólyom-párti, most Fideszes, szerintem nemsokára MSZP-s lesz, legalábbis nagyon megértő lesz :))).
             Mivel a kormánytöbbség semmit nem tett a választási reform átláthatóságáért, joggal gyanakodnak a szakértők és a pártok, politikusok. Pedig lehet, hogy számos hasznos változtatást meg lehetett volna értetni minden érdeklődővel. Az új eljárási szabályok…..
Zebuzebuzebu 2012.09.28 12:20:55
Ez a regisztracios hulyeseg amerikai otlet. A Fidesz remekul hasznalja az amerikai know-howt, amit minden elemeben a republikanusoktol tanultak el.

Am a problema a kovetkezo. Egy - fist past the post - ketpartrendszerben (OK, elvileg az USA-ban tobben is indulhatnak es a gyakorlatban lehet szavazni masokra is, de az utobbi evtizedekben a harmadik jeloltek egyuttesen nem sokat ertek el, tehat az egyszeruseg miatt hagyjuk oket figyelmen kivul) van erteleme annak, hogy a sajat potencialis szavazoidat elviszed.

Republikanuskent megnezed kiknek van SUV-je, kik fizetik elo a Hunting And Fishing magazint, kik toltottek le Sara Palin konyvet es ha ezeket az embereket elviszed szavazni, akkor nagy meglepetes nem erhet, ez jo lesz a republikanus jeloltnek es rossz lesz a demokratanak.

Am a tobbpartrendszer nem teljesen igy mukodik. Amennyiben a Fidesz nem fogja a szavazok kezet (es itt meg lesznek jatekok pl. a kulfoldi szavazokkal stb. akik levelben szavazhatnak esetleg es majd a Fidesz elintezi, hogyan kell szavazni), akkor 'fennall a veszelye', hogy a 2006-ban es 2010 ben Fidesz szavazo, lelkes nepszavazo (allamplgarsag es anti-vizitdij) most esetleg a fulke maganyaban mar masra szavaz.

Ez lehet a Jobbik es az LMP vagy akar ures lapot is beadhat. Nyilban kevesen lesznek korabbi hard core fideszesek, akik MSZP-re szavaznak, de pl. ha elvisznek valakit aki hard core, a felesege mar lehet, hogy kicsit maskent szavaz. Vagyis abszolut nem egyertelmu, hogy a Fidesz korabbi es most szavazoi valoban olyan erot kepviselnek mint korabban.

Felreertes ne essek a gepezetuk reggelire megeszi es kikopi az LMP vagy az MSZP gepezetet (a Jobbik szerintem sokkal jobban szervezett mint sokan gondoljak, de talan a tomeg appealjuk limitaltabb).

Es azert majd a regisztraltak szamabol a Fidesz (nyilvan ok latjak majd az infot) tudni fogjak mire szamithatnak. Ha mondjuk az osszes regisztralt ember felet egyedul ok kezelik (miattuk regisztraltak es az o adatbazisukban van benne), akkor azert nagy valoszinuseg szerint a 2/3-uk megvan, hiszen mondjuk az osszes leadott szavazat 27-30%-val valoszunileg megnyerik az osszes egyenit (1-2 kivetellel) es a listas nagy reszet plusz a nyertesnek jaro kompenzaciot (tehat ha az 50% 1/3-a lemorzsolodik mint ellenzeki szavazo, akkoris marad 30%-uk). De ki tudja, lehet, hogy nem fognak olyn sokat elvinni regisztralni es az 'altaluk regisztraltak' aranya nem lesz olyan nagy.

Am szerintem, ahogy kozeledunk a valasztasok fele es a Fidesz elonye csokken, akkor a regisztracio vonzereje csokkenni fog, olyannyira, hogy a vegen lehet, hogy el is torlik az utolso hetekben. (Bar szerintem az inkumbens elonye kozvetlenul a valasztasok elott javulni fog, ugyanis sokan nem akarnak nagy felfordulast egy valasztassal es ha a deviztartalekot nyugdijelemesre stb. elkoltik, akkor lesz egy bounce back az egyebkent lefele meno trendben es emiat megsem torlik el).

Meg valami, szerintem a magyar politika egyik rule of thumbja volt eddig, hogy a liberalisabb/nyugatosabb/baloldalibb szavazok leginkabb Budapesten vannak, aztan a videki nagyvarosokban es legkevesebb a falvakban. Ha most csak a tudatos szavazok mennek el (regisztracio utan) akkor biztos vagyok benne, hogy a budapestiek, videki nagyvarosiak messze tul lesznek reprezentalva. Ez egyatalan nem biztos, hogy a Fidesznek kedvez, meg a gepezetuk es adatbazisuk mellet sem. Szoval szerintem tesztelgetnek es a valasztasok elott meg atirjak egy kicsit a szabalyokat ahogy az jo lesz nekik.

De a helyzet az, hogy ilyen pocsek kormanyzas mellett (hacsak el nem kezdik osztogatni a devizatartalekot, ami azert sanszos) le lesznek valtva, barmit is csinalnak.

[Az mar mas kerdess, hogy meg kell-e nyerni a kovetkezo valasztast az ellenzeknek. Amit a Fidesz muvelt, sem az alkotmanjogi strukturat, sem a gazdasagot, sem szakpolitikakat ming az oktatas vagy kornyezetvedelem, nem nagyon takarithato el egykonnyen, plane nem eddig nem kormanyzott, egymassal civakodo primadonnak altal.]
Zebuzebuzebu 2012.09.30 15:54:49
Unionista:

Meg kene ertenie mindenkinek, hogy a felzarkozas azt jelenti, hogy mi akkor is novekedunk, ha masok esetleg recesszioban vannak. Rohejes, hogy mi csak akkor novekedhetunk, tudunk novekedni (de persze kisebb mertekben), ha a vilag legfejlettebb regioja (Nemetorszag) is novekszik (a mienkenel jobban). [Ez a gyakorlatban ugy nez ki, hogy a magyar recessziot a vartnal alacsony nyugati konjukturara fogjuk.]. Mas szavakkal a tavolsag a nyugat es mikoztunk ugy tunik csak novekedhet es novekedik is.

Ettol fuggetlen kerdes, hogy a novekedes lehetseges-e, vagy kell-e egyaltalan (ha ez pl. a - reszben folosleges es haszontalan - fogyasztassal egyenerteku).

Am a leglenyegesebb: nem, ismetlen nem lesz EU-s konjunktura belathato idon belul, marpedig Azsia abbol elt, hogy ide exportalt (es kulonosen Nemetorszag meg abbol, hogy a gyartashoz szukseges high tech gepsorokat oda exportalta). Amerikaban kicsit lesz novekedes, de nem erezheto (a munkanelkuliseg miatt).

De a leglenyegesebb: hogy egyszeruen nincs eleg elemiszer/energia/nyersanyag/viz a mostani fogysztas fenntartasara es novelesere (amit a GDP novekedes implikalna).

Persze van arfluktuacio, neha megy le az olaj ara, meg az USA-ban olcso a foldgaz (amit az iszonyuan szennyezo frackingel banyasznak), meg mindig vannak teoriak, hogy ha csak az antarktiszi olajat meg gazt piacra dobnank minden meg lenne oldva stb. stb. De a valosag az, hogy az eddigi arszinteken nagyajabol kezdenek kifogyni a keszletek es kozben az eghaljaltvaltozas (Pesten 32 fok szeptember vegen??, mikozben amugy is evente dontogetjuk a rekordokat) miatt az elelmiszertermeles (ami nagyreszben olajra alapoz: lasd akombajnokba valo gazolaj meg a fosszilis alapu novenyvedoszer es mutragya) kezd igen problemas lenni egy csomo orszagban.

Szoval a problema baromi nagy: globalisan es kulfoldi fellendulesre nem lehet szamitani.

A Fidesz evek ota erre var, hogy egy kis lelegzetvetelhez jusson, most mar tenyleg itt van a novekedes Nyugat-Euban ami kivisz minket is a valssagbol, meg ott vannak az oroszok es szaudiak stb., de ez vart novekedes nem fog bekovetkezni egyhamar (bar most a globalis penznyomtatas miatt van egy kis likviditasi mpozgaster, de ez nem valtoztat a magyar fundamentumooan).

Mas megoldas kell, de ebbol keves nepszeru van (pl. lenne ertelme a nyugdijakat megadoztatni es atcsatornzani minosegibb oktatasba es beruhazasba, hogy a vonatok pl. ne 4 ora alatt erjenek Szegedre).

Ezert sanszos - messze jobban, mint ahogy a piac ezt arazza - egy allamcsod (konkretan devizakotveny default es magyar hiperinflacio, de eleg lenne 30-50% is, Torokorszagban volt 70% is nem is olyan regen), betetelvetel, devizakoneverzio es egyeb finom unortodox lepes.
Zebuzebuzebu 2012.10.02 17:46:27
Unionista: elnezest, de teljes mitosz a halapenz es a nyugdijak ilyen osszefuggese.

Ezt gondolom orvosok terjesztik. A helyzet ezzel szemben az, hogy a nyugdujkiadasok (ideertve a rokkant stb. nyugdujakat is - most ezek legelabb harom kulonbozo helyen vannak a koltsegvetesben, de funkciojuk es eredmenyuk ugyanaz) 3.300 Mrd forint csak 2012-ben (de jovore biztos novekszik legalabb 200 tovabbi milliarddal). Ehhez kepest a halapenz ossztomege 100-150 Mrd-ra van becsulve.

Mivel halapenzt messze nem csak a nyugdijasok fizetnek (sot pl. a szuleszettel kapcsolatos az egyik legnagyobb tetel), es a nyugdijasoknak mas jovedelmuk is lehet (es sok esetben van is) a nyugdijon kivul, ezert kizart, hogy a 3300 Mrd megadoztatasa utan a halapenz megszunne vagy erdemben csokenne (kis visszaesest e tudok kepzelni, de nem erdemit). Nyilvan nem arrol van szo, hogy a nyugidjakat meg kene felezni, de 15-25%-os (effektiv) adot szerintem be lehet vezetni savosan es ez szerintem nem erintene az egeszsegugyi kiadasokat es erdemi hatasa lenne a koltsegvetes egyenlegere. Vagyis az orvosoknak nem kell izgulniuk.

A beruhazas a problema, ideertve az oktatast is, az is beruhazs a jovobe. Ha a legjobbak kuldoldre mennek mert Ausztriaban, Svajcban, Skociaban stb. egyelore nem kell (vagy nem sokat, plane ha mellette lehet dolgozni) fizetni a tanulasert, akkor ki az aki itthon akar tanulni penzert? Nagyjabol egy videki nemet egyetem messze jobb mint barmelyik magyar. De az alapfoku oktatas is a beka feneke alatt van stb.
  A kormány nagy elánnal vágott bele az unortodoxia újabb tündérmeséjébe, a „korai költségvetésbe”. Ez azonban csak mintegy három hónapot élt, hiszen a múlt héten bejelentették, a költségvetési módosító javaslatok és így az egész törvény elfogadását bizonytalan…..
Zebuzebuzebu 2012.10.02 17:41:32
Eloszor is jovore tovabbi massziv recesszio lesz az idei utan.

Nem ertem, hogy alapbol miert mindenki novekedesbol indul ki? Miert ez a termeszetes? A MOL vezeto kozgadasza mar tavaly nyar vegen is 0%-ot vart idenre, amikor mindenki meg 1-2%-os novekedsesben hitt (komolyan hitt). Iden ev elejen nyilvanvalo volt minden epeszu elemzo szamara, hogy recesszio lesz, de kb. fel ev kellett, mire a kormanyon kivul erre a tobbseg rajott.

Most Orbanek kapnak megint egy jo feleves laufot, mert megint mindenki elhiszi, hogy jovore novekedessel lehet tervezni a koltsegvetest, mikozben a postban minden, de minden tenyezo afele mutat, hogy a recesszionak folytatodnia kell.

Beruhazasok talan, talan az amartozaciora elegek, de nyilvanvaloan nem lehetnek a novekedes alapjai, megszoritasok kellenek, fogyasztas nem tud nem csokkeni, a kulfoldi piacok amugy is recesszioba kerulnek (max. stagnalnak), nem akarom ismetelni.

A jovo evkozben (Simor tavozasa utan) ket dolog fog tortenni es ennek a napnal vilagosabbnak kell lenni mindeki szamara:

(i) egyreszt az MNB elkezdni hitelezni a magyar vallalatokat (Torocskei bankjank keresztul vagy a Takarekbankon keresztul); es

(ii) a devizatartalek egy jelentos reszet a kormany elkolti nyugdijra es egyeb folyo kiadasokra.

Eppen ezert (meg amiatt amit a szerzo ir, ti. nem akarjak bevallalni, hogy barmit is szamon kerjenek mikozben hetente valtozik minden) nem, ismeteljuk meg, nem lesz nem lehet IMF megallapodas.

Persze a magyar vallalkozasok hitelezese sehova nem vezet, ha nem tudjak eladni a termekeiket (kulfoldon nem kell senkinek, itthon nincs kereslet), de a penzt ki lehet szivattyzni vegso soron a koltsegvetesbol a haveroknak, erre eleg nagy az igeny (pl. vallakozo hazat jo lenne megmeneteni, nehogy a CIB elvegye). A devizatartalek elkoltese (olyan 2-4 Mrd euro ertekben, az idei nyugdijalapmaradek penz utan) meg ki tudja mit hoz magaval, de a piac lehet, hogy ezt is siman beszopja. Szerintem a Pleschineger es tarsai csak elkepedve nezik, hogy a piac mennyire hulye es mindent, de mindent meg lehet veluk etetni.

Kar Magyarorszagert, a helyzet elkepsztoen sulyos, ehhez kepest a post nagyon laza hangvetelu.

Nekem egyre inkabb ugy tunik, hogy mint a Kengyelfuto Gyalogkakukkban (Wily Coyote) hogy a kibiztositott granattal dobaloznak a szereplok es siman lehet, hogy a kovetkezo kormany kezeben robban fel. Ami nyilvan celja Orbannak. Mi lesz pl. az MSZP-bol ha megint raeg egy ujabb Bokros csomag (ami 17 evvvel a bevezetus utan is fogalom es a negativitast sajnos tovabbra is hihetetlen modon asszocialja)? Vagy az LMP megcsinalja-e amit kell?

Egy 2/3-ot nem elereo kormany aki nem tudja megvaltoztatni a valasztasi rendszert az egy uj Bokros csomag utani kieroszakolt elorhozott valasztason (ne feledjuk AB es az elnok, meg az ugyeszseg es a birosagok Orban-hivok kezeben lesznek) orokre eltunik. Es ez a vegcel: hozza meg a negativ lepeseket egy uj kormany, majd miutan a piszkos munkat elvegztek mondjuk 1.5 ev mulva el lehet oket takaraitani a first past the posttal. Nem fognak tobb eselyt kapni.

Huu gyerekek, a penzt Ausztriaba es Nemetorszagba (annak a nehany orultnek aki meg itthon tartja a penzt), mert itt keszulodik az unortodoxia lenyege.

A Rogoff konyvben elokelo helyen vagyunk az europai defaultok teren, es ezuttal sem fogjuk meghazutolni magunkat.
Juhé, megjöttünk! Két év önmegtartóztatás után a Fidesz rehabilitálná az I. Orbán alatt besározódott nemoligarcha, nemmilliárdos-nemadócsalókat. Csodás teljesítmény ez, szerintem emlékművet kéne állítani valami méltó helyen az önmegtartóztatásotoknak. Lehetne mondjuk a…..
Az utóbbi hetek törvényjavaslataiból furcsa világ tárul elénk: „különleges jogrend időszakában és egyéb válsághelyzetekben” -javaslat, „központi vagyon-visszaszerzési és lefoglalt dolgokat kezelő hivatal kialakítása és hatáskörének biztosítása”- javaslat,…..
Zebuzebuzebu 2012.09.15 22:13:20
A kormany valoszinuleg az allamcsodre jatszik. Erre, marmint a velejaro bank-betetelvtelre, kotelezo devizaatvaltasra stb. zavargasok lesznek, kulonosen ha ezeket esetleg kozpontilag megszervezik es erre reaglava a min. elnok bevezeti a kulonsleges jogrendet regies neven rendkivuli allapotot.

Valasztasok elemaradnak, abban a remenyben, hogy mondjuk 2018-ra mar javul minden es ujravalsztjak a Fideszt mint Kirchnereket Argentinaban.

Ha azt mondod, hogy na nem, ezt nem teheti meg, gondolkodj, hany olyan dolog volt amire 2010 marciusaban meg ezt mondat volna, de aztan sztori sztori utan megis megtortent. Megtette es megint. Ez is absszolut a pakliban van.

Mas kerdes, hogy gazdasagilag semmi hasonlo nincs Argentinaban vagy Izlandban es Magyarorszagban (pl. mi egy rendkivul nyitott orszag vagyunk, akiknek semmilyen temreszeti eroforrasa nincs, de mezogazdasagi termekbol sincs sok, ami ma mar ugyanolyan ertek mint az olaj), tehat az alamcsod itt tenyleg katasztrofa lenne, de az otlet szerintem vonzonak tunik a kormanynak.

Valamiben mindig remenykedni kell es most abban, hogy egy allamcsod utan nehany evvel mar a kormany ujra nepszeru lesz.

Ne feledjuk, hogy Szelenyi Ivan tavaly december ota azt mondja, hogy a kormany az allamcsodre jatszik (es az vilagos az itthoniaknak, hogy IMF megallapodsa nem lesz).

Lesz itt meg zurzavar es sok vagyon semmive valik (ne feldedjuk azt sem, hogy a tulajdonvedelmet a kormany az uj alkotmanyban megszuntette es a MAL katasztrofa utan mar volt egy tv-modositas, hogy mit lehet tenni veszelyhelyzetben pl. elvenni a tulajdont kompenzacio nelkul), de persze akinek mar Becsben van a penze vagy Svajcban vagy Nemetorszagban vagy Angliaban az megussza.