Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ramil Safarov

0 bejegyzést írt és 176 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
      Nagyon sok humorosnak szánt mondatot írhatnék most az egészségügy helyzetéről, okoskodhatnék is, nagyon könnyen szereznék bólogató, hú de igazad van kommentelőket, én viszont inkább szeretném, ha kicsit tükörbe néznénk.    Betegtársak: Az angol beteg A neurológián kaptam egy négy…..
Több tanulmány is arra a (teljesen logikus) megállapításra jutott, hogy a gyerekek gyakrabban és sokkal hatékonyabban hazudnak, amikor a büntetéssel már előre számolnak. Mivel sok gyermeknél felmerül az igazság elferdítése, érdemes beszélni arról, hogyan lehet szülőként kezelni, változtatni rajta.…..
Ramil Safarov 2019.11.12 15:25:49
Folytatódik “Legyen itt egy zebra” című kampányunk. Ezúttal az Örs vezér teréről jelentkezünk, ahol arról kérdeztük a járókelőket, hogy miért használják a bicikliseknek kialakított felszíni átkelőhelyet. A forgalmas kereszteződésben évek óta működik zebraként a kerékpáros átkelő, a lakosság és a…..
A 13 éves Nadia Sparkes szabadidejében háromezer liter szemetet szedett össze, hogy így tegyen a környezetért. A Facebookon indított kampányához több ezren csatlakoztak...
Néztek már téged cukros bácsinak? Keresett a rendőrség emiatt? Ha mind a két kérdésre igen a válaszod, akkor valószínűleg vagy egy, a külvilág elől jól elzárt helyiségben olvasod e sorokat, vagy olyan banális félreértésnek vagy áldozata mint én voltam itt az USÁ-ban...
Államvilág Cigigeneráció 2018.10.25 09:49:41
[hallgatásra ajánlom olvasás közben a következőt: DJ Gyóntatfülke: A herbál evangéliuma] Lázárjános dohánybiztos tervbe vette, hogy a 2020 után születők nem vásárolhatnak majd dohányárut. Egyrészt valahogy igyekszik hasznossá tenni magát, másrészt kivételesen azt kell mondjam, hogy van benne…..
Az online vásárlásnak megvannak a maga előnyei (bővebben előző cikkünkben olvashatsz róla), például hogy elkerülheted a szupermarketben előforduló legbosszantóbb vásárlótípusokat és a totálisan lehangolt eladókat. Készítsd be a popcornt, ugyanis összegyűjtöttük minden idők legirritálóbb és…..
Ramil Safarov 2018.10.14 00:00:14
Már jó régen nem cikkeztem semmit a LAN blogra; persze ennek egyik oka, hogy szinte már majdnem minden értelmes játékot feltettem, ami elérhető/meghekkelhető offline hálózatban, másrészt kevesebb időm is jut rá (de ettől még tartunk baráti körben LAN partikat, de erről később)...
A hét elején egyetlen napra be kellett fűteni azon családi házakban, amelyekben kihívásokkal küzd a szigetelés. Így a fővárosi peremkerületek (15, 16, 18, 19, 20, 21, 23), szegényebb, szegregált zónáiban megjelent a mindent átható bűzszennyezés, a szeméttel fűtés szaga. S akkor érkezett sokkoló…..
• Ha sikerül a migrációt kivenni a nemzetközi vitatémák közül, az a táptalajtól fosztja meg Orbánt és Salvinit , de az uniót is meg kell újítani, hogy a miniszterelnök és a hozzá hasonlók ne tudják megbénítani a szervezetet  • Nem szabad, hogy az Egyesült Államok is Magyarország és Törökország…..
Megoszlanak a vélemények a Shane Black-féle Predátor 4-ről. Egyesek szerint kihalhatna már végre ez a hányattatott sorsú űrfaj, szerintem viszont egy egész szórakoztató, Szív TV-hangulatú B-filmet kaptunk, ami persze lehetett volna sokkal jobb is. Például ha az eredeti forgatókönyvben lévő…..
Kinek rossz a szomszédja, annak sok a gondja. A népi bölcsességben rejlő igazságot valószínűleg mindenki megerősíti, aki nem a Hortobágy vagy egy erdő közepén lakik magányosan, hanem a véletlen sorsolta embertársakkal körülvéve, tőlük legjobb esetben is max. egy kerítéssel elválasztva. Bár egy…..
Ramil Safarov 2018.09.15 23:52:01
@Nem taggyűlés volt: "minden reggel azzal indít, hogy fél liter turhát köhög fel."

Na az ilyen undorito allatokat, akik a cigaretaval a kezukben allat modjara horognek, rofognek az utcan, kulon agyon vernem.
Carantén Még egy öt percre se! 2018.08.17 15:00:00
Egy darabig még biztos nyár lesz, és ugye nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, milyen durva fiziológiai hatásai is lehetnek a nyárral járó melegnek. Nem is baj, ismétlés a tudás anyja, valamiért mégis minden áldott évre jut legalább egy hír arról, hogy a kánilkulában, teli napfényben…..
Bányatelepről a balettintézetbe – nem Billy Elliot fiktív története, hanem Lőcsei Jenő táncos egészen valódi élete. Balettművész - mégsem meleg. És véleménye is van...
Szóval tele van a tököm azzal, hogy felmegyek a netre, és mindenhol ezzel találom szembe magam. A fészbúkon, a gyakorikérdéseken, a különféle szenny- és egyéb oldalak kommentszekciójában, a jutyúbon meg még a jó Isten tudja, hogy hány egyéb helyen. Sírnak a pasasok, hogy: - minden nő szemét…..
Ramil Safarov 2018.06.22 23:27:57
Külföldön Magyarország hiányzik, Magyarországon külföld – vagy legalábbis mindenhol valami a másikból. A mai válogatás egyik írása éppen ezt a témát boncolgatja. Aztán megnézzük, hogyan „kezdődött” Svédországban a következő tanév (igen, nem elírás), végül…..
Lehet, hogy már többször szembejött velem, de tegnap éjjel, lefekvés előtt villantott bennem fel egy piros lámpát a Kőbányainak a Nagy Ferós reklámja. (Mondjuk mikor máskor lenne gondolat tolulásom, mint éjjel, hadd forgolódjak még pár órát álmatlanul, agyalva valamin) Kicsit fájdalmas volt a…..
Végigélni egy kapcsolat minden mozzanatát a nagy nyilvánosság előtt: átlagemberként nem is gondolunk bele, mennyire fárasztó lehet. A nyilvánosság ugyanis hat a kapcsolatra, és ez alól nagyon nehéz kivonni magát egy-egy ismert párnak. Nádai Anikó Aurélióval való szakítása után fogalmazta meg: mivel…..
„Jó, tökmindegy.” A mondat, ami egyik kollégám száját igen gyakran hagyja el, amikor kifogy az érvekből és mivel igazi passzív-agresszív pukkancs, általában részéről így "zárja" le a vitákat. Vitákat, amik nem vitának indultak, de ő egyetlen pillanat alatt képes azzá varázsolni. Hiába, ez is egy…..
Ramil Safarov 2017.11.10 17:21:43
JogÁsz Kövezzetek meg nyugodtan! 2017.10.25 21:41:35
Jogász vagyok, nem tehetek róla. Arról persze igen, hogy jogász vagyok, csak arról nem, hogy sok mindent másként látok, mint a „normális” emberek. Nagyon bátor tettnek tartottam Sárosdi Lilla első, második és talán még a harmadik megszólalását is. Kép: Friss hírek Imponáló őszinteséggel tárta…..
 Úgy veszem észre, hogy manapság mindennek  vagy egyre kisebbnek vagy nagyobbnak, egyre olcsóbbnak vagy drágábbnak kell lennie, ahhoz hogy figyelmünket felkeltse. Valahogy így van ez a kutyákkal is. Minap a párommal bevásárolni indultunk, amikor is megláttam egy srác kezébe egy kiskutyát. Rögtön…..
Ragadozó az, aki les, megfigyel, és támad. Ragadozó az is, aki máson vezeti le a benne felgyülemlő dühöt. Aki nem empatizál, így nem is gondol arra, hogy árt másnak a viselkedésével, mert számára csak az fontos, hogy neki jó legyen. Akkor is, ha ehhez mást kell bántani. Ragadozó az arrogáns és…..