Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cincinnatus

37 bejegyzést írt és 141 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
ProgBlog Ha én náci lennék 2014.07.16 21:57:26
„Die Straße frei Den braunen Bataillonen, Die Straße frei Dem Sturmabteilungsmann!” („Legyen szabad útjuk A barna zászlóaljaknak, Legyen szabad az út A rohamosztagosnak!”) Idézet a Horst Wessel Liedből - 1927     Prológus Ezt a posztot ajánlom mindazok figyelmébe,…..
Cincinnatus 2014.07.17 09:11:52
@Tyreo:

Nem érdekel, ha törlik magukat a Facebook-csoportból azok, akikről a poszt bevezetőjében van szó. Dobó István is megmondta már, hogy „inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl”.:-)

„Tanácsok osztogatása”: alapvető módszer a stratégiában, hogy a „mieinknek” előre leírjuk, hogy milyen az ellenség, merrefelé haladhat-fejlődhet a tevékenysége és mi hiányzik még az ő győzelméhez. Ezzel felvértezzük önmagukat azzal a tudással, amelynek birtokában megelőzhetjük az ellenséget abban, hogy a gyakorlatban is megtegye az említett, győzelméhez szükséges lépéseket. Mondhatni: a leleplezett és beelőzött ellenség félig már le is van győzve.:-)

És: amikor „demokrataverésről” ír a poszt, akkor az nem a Jobbikra, hanem az SA-ra (a „daliás időkre”) vonatkozik. Annál nagyobb szégyene ez a DK-nak, hogy ez az attitűd nem is a Jobbik, hanem az ő rendezvényükön jelent meg!:-)
„Annyit mondok csak: eddig én fizettem. Most ki-ki hozza el házamhoz, amivel tartozik! Három napot adok. Három napot – nem többet!” Mikszáth Kálmán: Kísértet Lublón, Kaszperek Mihály szavai - 1892   Mostanság százezrek morfondíroznak azon, hogy vajon elmenjenek-e szavazni az…..
Cincinnatus 2014.02.20 16:01:52
@qwertzu: Egy jól megszerkezstett és előzetesen mind szakmai, mind pedig társadalmi egyeztetésen átment alkotmánytervezetet vajon miért utasítana el a választók többsége? Mi oka lenne erre? Hiszen érdeke a stabil és átlátható állam - vagy nem?

A stratégiai tervezésben régi igazság, hogy nem a legrosszabb eshetőségre kell tervezni, hanem a legvalószínűbbre - és ebben az esetben az elfogadás a legvalószínűbb.

Ám ha mégis az elutasítás jönne be (ki tudja, miért?), akkor annak az okai kideríthetők és korrigálhatók. Mivel pedig az új alkotmányig él a '89-es, különösebb zavar nem keletkezhet.
Cincinnatus 2014.02.20 16:37:06
@qwertzu:

Azon az alapon, hogy illegitim módon jött létre, így az közjogilag nem is létezik. Ebben a helyzetben viszont automatikusan helyreáll a ’89-es hatálya, hiszen azt az új Alaptörvény hatálytalanította.

Közkeletű tévedés, hogy az Alaptörvényt „meg kell szüntetni” (akár kétharmaddal, akár másképp), ui. ami közjogilag nem él (mert létre sem jöhetett volna ezzel a tartalommal), azt megszüntetni nem is kell. Az, hogy ma mégis működik az Alaptörvény, kizárólag a hatalmat elbitorló Fidesznek tudható be, amely a parlamenti kétharmadával megszerzett minden olyan közjogi pozíciót, amelyből fel lehetne lépni az Alaptörvény működtetése ellen és az ellen is, hogy arra hivatkozással újabb és újabb kétharmados törvényeket léptessenek életbe. Ez tehát egy vi coacta helyzet, amelyet nem „új jog” megalkotásával lehet és kell megszüntetni, hanem az „erővel irányított állam” állapotának megszüntetésével. (Attól ui., hogy betörő van és tesz-vesz a házadban, a háznak még nem válik legitim birtokosává – és eltávolítani sem a ház újbóli megvásárlásával szokás…)

Részletes érveket is találsz az Alaptörvény illegitimitására, ha beírod itt a blog keresőjébe az alaptörvény szót.
Cincinnatus 2014.02.20 17:06:36
@qwertzu: Ez korántsem szubjektív megítélés dolga - éppen azok szeretnek itt szubjektívkedni, akik szerint (minden alkotmányjogi és általános érv ellenére is) érvényes az Alaptörvény. Korábban itt részletesen leírtuk, miért nem érvényes, ha a blog keresőjébe beírod az alaptörvény szót, megleled az okfejtést.
ProgBlog Offentlighetsprincipen 2013.04.29 21:37:26
„Neve: adj pénzt és ne tudd mért.Neve: halj meg más javáért.Neve szégyen, neve átok:Ezzé lett magyar hazátok.” Vörösmarty Mihály: Országháza – 1846. június-augusztus   Tudjátok-e mit jelent a cím? Nem? Hát… Nem csodálom! Nem sok tapasztalatotok lehet benne,…..
Cincinnatus 2013.12.03 21:06:04
@borzimorzi:

Magyar nyelvű nincs. Angolul elvileg hozzáférhető, de a svéd segítőnk készséggel magyarít és magyaráz.:-)

(Egyébként Svédországban ez nem egy törvényben, hanem az alkotmányban szerepel.)
Cincinnatus 2013.12.12 14:14:36
@Murugya:

1. Jövőre nem gyünnek a szocik - ráadásul azek a szocik nem is túlságosan démokratikusok.
2. Az átlátható állam neked nem szimpatikus? Ha nem az, akkor miért nem? ...Vagy csak szimplán azért nem, mert ha átlátható lesz az állam, akkor a Fidesz (is...) csúnyán bebukik? Csak takargatni akarod a Fidesz korrupcióját és közpénz-lopásait? Hidd el: nem érdemes azért feláldozni a tiszta, átlátható és a közérdeket jól szolgáló állam modelljét, hogy a nekünk politikailag kedves társaság ne bukjon le, ha szemét!:-)
3. Jobbat-hasznosabbat teszek az ácsorgásnál. Te is tehetnél hasznosabbat annál, hogy a Lieblingjeid seggét véded a közjóval szemben!:-)
Cincinnatus 2013.12.12 19:13:16
@tamas11:

Szabó Magda Az a szép fényes nap c. színdarabjában. Ld. itt: dia.pool.pim.hu/xhtml/szabo_magda/Szabo_Magda-Az_a_szep_fenyes_nap.xhtml
ProgBlog Állam és polgár 2013.09.12 11:27:46
„Neve: szolgálj és ne láss bért. Neve: adj pénzt és ne tudd mért.Neve: halj meg más javáért.Neve szégyen, neve átok:Ezzé lett magyar hazátok.” Vörösmarty Mihály: Országháza - 1846. június – augusztus   A magyar ember mindig a magáénak érezte a hazát – az…..
Cincinnatus 2013.09.12 13:12:07
@Husz_János_Puszita:

A állam "hirtelen" lebontásától az idealistákat/anarchistákat óvtam.

Ami pedig azt illeti, hogy mihez igazodtak a magyarok képességei: nos, a kocsmai verekedéshez és a baletthez egyaránt alapvetően ugyanarra van szükség, t. i. a végtagok mozgatására. Mégis, ha valaki egész eddigi életét kocsmai verekedőként töltötte és most hirtelen jön a lehetőség, hogy felléphet a balettben, akkor azt hiszem, bajban lesz!:-)

Képzeld el "Szőke Ferit" a hattyúk tavában! - Na, kb. így működne a mutyihoz-sunyihoz-átbaszkodáshoz szokott, ahhoz idomult és abban gyakorlatot szerzett átlagmagyar is a hirtelen támadt demokratikus és teljesítményversenyte, munkakultúrára épülő világban.

Hogy menniyre igazam van, bizonyítja az elmúlt 23 magyar év.
Cincinnatus 2013.09.12 13:32:11
@Husz_János_Puszita:

Íme, "Szőke Feri", amint a böri kultúrkörében balettezik:

www.youtube.com/watch?v=BMvpvDjFvHA

Viola da gambán közreműködik a Fradiultrák Kamarazenekara, vezényel: Kubatov Gábor. (Kubatov Gábort pedig Orbán Viktor vezényli.)
Cincinnatus 2013.09.12 20:14:40
@legeslegujabbkor: Külföldön azért megy gyorsan az alkalmazkodás, mert eleve azért mész oda, hogy alkalmazd a magad életére is az ő szokásaikat. Ezen kívül ők sokan vannak, te meg egyedül - vagy alkalmazkodsz, vagy hazamész.

De ha egy egész társadalomnak kell új szabályokhoz alkalmazkodnia, akkor ez sokkal lassabb, nehezebb folyamat, még akkor is, ha ésszel felfogva nyilvánvaló, hogy az új szabályok jobbak a régieknél.

Ha egyedül kerülsz számodra új szabályok közé, akkor gyorsan alkalmazkodsz, hiszen az ember adaptív lény: idomul a(z új) csoportja normáihoz. Ám egészen más a helyzet, ha egy egész közösség él a saját megszokésai, szabályai - esetleg a szabályokat kijátszani igyekvő szokásai - szerint.

Ezért lesz lassú a válzot(tat)ás Magyarországon.
ProgBlog Papír, vér és vas 2013.08.09 22:10:22
„Barátaim, rómaiak, földijeim,Figyeljetek rám.” William Shakespeare: Julius Caesar - 1599   Ellenzékiek, bloggerek, publicisták! …Vannak emberek, akik mélyen hisznek abban, hogy egy repülőtér különb hely egy vasúti pályaudvarnál – holott valójában mindkettő csak…..
Cincinnatus 2013.08.10 16:01:21
@no_successful2:

1.) Akár ez a blog, akár a többi, a Fidesszel szemben kritikus, mérvadó blog (Varánusz, 1000 leütés, Örülünk Vincent, Kard, stb. – bocs a kifelejtettektől!) minden olyan esetben, amikkor a baloldal, vagy a liberálisok csináltak disznóságot vagy marhaságot, ugyanúgy visított. Ha beírod a mi keresőnkbe az MSZP, vagy a Bajnai szót – netán a Millát, LMP-t – akkor olyan értékelésekkel fogsz találkozni, hogy ha engem értékelne valaki akként, akkor elbujdosnék…
2.) Igen, már 2010 előtt is „orbánoztam” – mert tudtam, mi lesz Magyarországgal és hogy mik a Fidesz céljai. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy enne a csőbe bele fog menni a magyarság – és persze majd megbánja. És azt is tudtam, hogy a „megváltást” biztosan nem a szocik fogják elhozni, mert ahhoz ők túl ötlettelenek és túlságosan hiteltelenek is (ld. az 1. pont alatt emlegetett kritikákat). 2009-2010-ben már semmi érzelme nem lett volna a múltat – Gyurcsányt-szocikat – kritizálni; akkortól már a jövőről és annak veszélyeiről, lehetőségeiről kellett írni.
3.) A 2002-es szakszerűtlen kormányzás valójában abban a pillanatban elkezdődött. amikor a szoci-szadesz koalíció elveszítette az 1998-as választásokat. Vissza akartak kerülni – ezért elmentek a populistább és persze ezzel együtt szakszerűtlen irányba. Aztán erre tett rá 2002, amikor a Fidesz jutott ugyanebbe a helyzetbe – és persze a Fidesz is a populista és szakszerűtlen politizálás útjára lépett és maradt is, tulajdonképpen máig, szorítva ezzel a szocikat is a további populista, őszintétlen és szakszerűtlen politika felé. (Nem mintha annyira kellett volna őket szorítani: nyomultak azok önként is…) Emiatt nőtt meg az államadósság (mert senki sem merte, tekintettel a másik felől áradó ígérgetésre, ésszerűsíteni a költségvetést) és emiatt nem növekedett eléggé a gazdaság. Itt 15 éve minden politika és minden párt elsődleges célja csak a hatalom megtartása volt: egymást hergelték rá erre az útra és nem volt eddig egyetlen olyan államférfi sem, aki képes lett volna más irányt szabni a folyamatoknak. Most van arra lehetőség, hogy - ha nem is egyetlen lépésben, hanem kettőben – lehozzuk az országot és az országban folyó politizálást erről a rossz trekkről.
4.) Valóban „felettébb nehéz feladat” úgy rendbe rakni egy ország költségvetését, hogy közben az olcsóbb hitelt (IMF) drágábbra (szabadpiaci) cseréli le a kormány!:-) De a lényeg: az IMF ellen csak akkor mentek az utcára az emberek Magyarországon, amikor a Fidesz-pénzelte és –szervezte „Bérmenet” nyomult. A Fidesz azért nyúlt minden műs forráshoz, mert ha az IMF hitelezi az országot, akkor pl. gyakorlatilag „vétójoggal” bírt volna az államosító, ill. a költségvetési forrásokat a gazdasági holdudvarhoz átszervező kormányzati lépésekkel kapcsolatban – ez pedig Orbánék semmiképp nem akarták! A túlzottdeficit-eljárás alól pedig köztudottan egyszeri bevételek árán került ki az ország. És persze: itt is azért volt fontos bármi áron, még a gazdaságot finanszírozó bankszféra befagyasztása és a külföldi cégek új beruházásainak elmaradása árán is „begyűjteni a pénzt az államkasszába”, mert ha marad a túlzottdeficit-eljárás, akkor sokkal szigorúbb EU-s pénzügyi kontroll alatt állna a Fidesz-kormány.
5.) „Elb… tátok”: mi ugyan nem! Sem a szocik, sem a szadesz, sem Bajnaiék nem vagyunk. Ami pedig „a nemzetgazdaság talpra állítását” illeti, nem tudom, miként áll talpra egy olyan gazdaság, amelyben:
a. nincs bankhitelezés,
b. a GDP-arányos beruházási ráta nem éri el az egyszerű újraállításhoz-pótláshoz szükséges mértéket sem,
c. a Takarékbankkal tervezett lépések csak a rossz, felelőtlen hitelkihelyezés melegágyául fognak szolgálni (jól tudjuk, kik és miféle „üzleti tervekre” kapnak forrásokat az állam által szupportált forrásokból manapság…), ezzel is tovább rontva a magyar gazdaság tőkeellátottságát?
Mindezeket pedig igazából nem is neked írtam le – tudván, hogy te egyszerűen nem engedheted meg azt magadnak, hogy világosan láss a tények hatására – hanem azoknak, akik olvasták a kommentedet: hogy lássák, mennyire a tények ellen van a ti „Fidesz-világotok” minden „igazsága”!:-)
Cincinnatus 2013.08.10 16:10:59
@willdataa:

Nem, ez nem "polkorrekt rasszizmus" volt, hanem önirónia, we'l i oa Boar bin, grod os Minga.:-)

Izrael és az ottani zsidók pedig okosababat is tehetnének annál, ami ott megy, immár egy százada. (Erről talán olvasd el azt a két posztunkat, amelyek Irzaellel foglalkoztak anno: progressziv.blog.hu/2011/06/13/allam_alom_izrael_es_poroszorszag , ill:progressziv.blog.hu/2012/04/16/izrael_es_a_zsidok )
Cincinnatus 2013.08.10 16:30:46
@AskmeLater30:

Te komolyan képes vagy havi 200 euróért engedni ellopni az országodat?

Amúgy meg: a kutya se akarja a te 200 euródat elveni és a cignyoknak, nyenyeceknek, vagy a szarmatáknak adni!

...A gyerekeidet pedig küldd csak nyugodtan - legalább egy kis irőre kikerülnek abból a közegből, amelyben arra koncicionálod őket, hogy olyan önzőek legyenek, mint az apjuk!:-)
Azt gondolnánk, ha van ügy, ami tényleg “van”, az a trafikmutyi. Pedig a trafikmutyi inkább azt bizonyítja, hogy itt valami nincs. Legfőképpen egységes kapitalizmusszemlélet nincs, csak mindig a másoké. A Continental dohánycég elnöke azt magyarázta, hogy az ő aktivizmusuk…..
Cincinnatus 2013.06.27 10:23:07
@Fejesrob:

A baj ott van, hogy ez az „átkerülés” – ami ugyebár a piaci részesedés megváltozását jelenti – nem nyílt, piaci, teljesítmény- és minőségversenyben történik, „Győzzön a jobbik!”-alapon, hanem úgy, hogy egyes, a Fideszhez közeli, a Fideszt korábban pénzelő gazdasági körök törvényi erővel szerzik meg mások tulajdonát és törvényi erő segítségével rendezik át számukra kedvezően a piaci viszonyokat.

Elárulom neked, hogy miért rossz ez: azért, mert így nem azé lesz a piac, a haszon és a továbbfejlődés lehetősége, aki profibb, jobban szervezi a tevékenységét, jobban fejleszt, stb., így a termékek és szolgáltatások minőségének általános szintje csökken. Így nem a fogyasztók minőséggel kapcsolatos érdekei, hanem egyes politikaközeli oligarchák anyagi érdekei „szabályozzák” a piaci részesedést…

Elárulom azt is, hogy ennek nem csupán belpiaci negatív következményei vannak, hanem azzal is jár, hogy a belpiacon „megvédett”, kedvezményekkel kitömött cégek nemzetközi versenyképessége csökken, kevesebb nemzetközi mércével is versenyképes termék, szolgáltatás lesz – ez pedig más szavakkal azt jelenti hogy az ország erőforrásai csökkennek.

Csak hogy a te gondolatvilágod fogalmaival írjam le: itt nem „magyarvédelmi” kérdésről van szó, hanem fogyasztóvédelmi és minőségbiztosítási kérdésről. Az pedig, ha csökken a magyar vállalkozások versenyképessége (mert a „megvédésük” a nyílt versenytől miden tapasztalat szerint ide vezet!), akkor szegényedik az ország, szegényednek a magyarok… Ha ez a Fidesz „magyarérdek-képviselete”, ehhez csak gratulálhatok!

(…És az „Ahol gyalulnak, ott hull a forgács!” Sztálin kedvenc mondása volt…)
Cincinnatus 2013.06.27 10:36:53
@Blogger Géza:

Képzeld, tudom! Az árrés a beszerzési és eladási ár különbsége, amely "tartalmazza" a hasznot is, más költségek fedezete mellett. Tehát: ha növelem (törvénnyel, Fidesz-módra) az árrést és az egyéb, a tevékenységemmel kapcsolatos költségek, kiadások változatlanul maradnak (mint ahogy ebben az esetben ez így van), akkor az árrés növelése egyértelműen a hasznot növeli.

Ergo: a Fidesz az árrés két és félszeresére növelésével kifejezetten és egyértelműen hasznot garantált az érintetteknek!

...Ezt bebuktad, ma nem kapsz fizut Kubatovtól!:-)
ProgBlog Orbánt támogatjuk! 2013.06.12 14:00:56
„Hát ezt jól elvégezted, Zoltán fiam! Ezt alaposan elvégezted. Becsület! Az az érzékeny úri becsület, mi? Miféle becsület az, amely összeesküvő banditáknak juttat mérhetetlen vagyont, ahelyett, hogy jóra használná?” Jókai Mór - Várkonyi Zoltán: Kárpáthy Zoltán (film),…..
Cincinnatus 2013.06.12 22:43:52
@camilló:

„Én elsősorban munkás vagyok, és nem adófizető. Az én szememben az adófizetés valamilyen fokon emlékeztet a rabszolgaságra.” - Adót azért fizetünk, hogy legyen előzetesen fedezet azokra a beruházásokra, amelyeket nem egyénileg és nem akkor kell és lehet finanszíroznunk, amikor épp egyénileg szükségünk van rájuk. Ilyen a közoktatás, az egészségügy, a nyugellátás (bár e kettő külön, nem adóból finanszírozott rendszerben is működhet – de azokat a rendszereket is előzetes, rendszeres és jövedelemarányos befizetésekből kell fenntartanunk!), esetleg az infrastruktúra (bár elvileg ez is működtethető tisztán kapitalista alapon: banki és befektetői fejlesztés + költség- és használatarányos díjszabás mellett). De az adóból tartják fenn a közszolgáltatásokat, az államot, a hadsereget, a rendőrséget, a külügyi apparátust, a parlamentet, stb. Ezek nélkül, gondolom, te sem szeretnél élni?

…Látod, compañero Cienfuegos, milyen vulgárszocialista módon gondolkodsz a világról? Amiről te írsz, azt a Németországi Szociáldemokrata Párt 1875-ös gothai kongresszusán elfogadott program tartalmazta - amiről nem kisebb ember, mint Marx írt megsemmisítő kritikát…

...Vagy neked ő sem elég autentikus?:-)

Ami pedig a munkásság és az értelmiség állítólagos szembenállását illeti: erről Déry Tibor már kifejtette a véleményét A befejezetlen mondat c. regényében – hogy ismét egy kommunistát idézzek emlékezetedbe! Ott azt írja: „Marx sem volt munkás és Engels papa sem a küszöböt rágta.”:-)
Cincinnatus 2013.06.12 22:49:19
@Khonsu:

"In meines Vaters Garten,
Da stehn viel schöne Blum', ja Blum'.
Drei Jahr muß ich noch warten,
Drei Jahr sind bald herum.
Fi di ru la ru la, ru la la la la,
Fi di ru la ru la, ru la la!
Drei Jahr muß ich noch warten,
Drei Jahr sind bald herum."

(Wohlan, die Zeit ist gekommen.../Fel, eljött az idő… - www.youtube.com/watch?v=t9eUfQMuPyk)
Cincinnatus 2013.06.13 18:49:37
@felcsutisuttyo: @camilló:

"Ki kardot ragad, kard által vész!" - vagy kimoderálják és letiltják!

Uccsó figyelmeztetés: itt nem emlegetünk kötelet, fegyvert!
Miután Szaniszló Ferenc kitüntetése után kirobbant a botrány, Balog Zoltán először kijelentette, hogy nem volt tisztában az Echo TV-n konteókat gyártó szerkesztő huszonegyedik századi tevékenységével, utólag viszont nem tehet semmit, a díjat vissza nem veheti. Néhány nap…..
ProgBlog Add vissza! 2013.05.31 19:21:08
„Egyetlen személy sem választható meg az elnöki hivatalra több mint kétszer, és egyetlen olyan személy sem választható meg egynél több esetben, aki már egyszer azt betöltötte, illetve két évnél hosszabb ideig valaki más helyett elnöki jogkörrel rendelkezett.” Részlet az…..
Cincinnatus 2013.06.01 22:44:17
@Namir:

1. Gyurcsány - számos hibája ellenében - van annyira realista, hogy (mint kijelentette) soha többé ne akarjon indulni a minisztrelenöki posztért.

2. Ha Bajnai "kis diktátorpalánta", akkor Orbán egy hatalmas diktátor-mammutfenyő.:-)

3. Egy külföldről támogatott helytartó természetesen nem demokratikus - ám ilyen nincs és a veszélye sem áll fenn ennek. Ellenben: egy belföldi oligarchák, föld- és trafikmutyisták által kitartott, a nép 75%-a által nem támogatott miniszterelnök sme épp a demokrácia netovábbja!:-) Ne attól féltsd az országot, ami csak fantáziamumus, hanem attól, ami itt van az orsztág nyakán: Orbán és bandája.
Cincinnatus 2013.06.01 23:17:27
@kennyking:

Az, hogy valakit a választók 75%-a nem támogat, nem azt jelenti, hogy a választók 75%-a ugyanazt a személyt támogatja helyette. Avagy: ha 100 emberből 75 utálja a spenótot, az még nem jelenti azt, hogy annak a 75 embernek ugyanaz a kedvenc étele.:-)
Cincinnatus 2013.06.02 11:51:06
@maskep:
+1!:-)
Du feiga‘ Jäger, ‘s isch oa‘ Schåndeund bringt dir gånz g‘wiß koa‘ Ehr‘nkreuz:Er fiel går nicht im off‘nen Kampfe,de‘ Schuß von hint‘n her beweist‘! („Te gyáva vadász, ez szégyen/És egészen biztosan nem hoz neked érdemkeresztet:/Ő egyáltalán nem nyílt harcban…..
ProgBlog Kiút a Pokolból 2013.05.26 12:46:00
„Az emberélet útjának felénegy nagy sötétlő erdőbe jutottam,mivel az igaz útat nem lelém.” Dante Alighieri: Isteni színjáték (ford. Babits Mihály, 1913) – 1307-1321   A magyar társadalom, pontosabban: a magyar emberek orbániumussal és Fidesz-rezsimmel szembeni…..
Cincinnatus 2013.05.26 21:07:04
@hot-spot:

Az ugye megvan neked is, hogy ha a multiadókkal kiüldözik a multikat, akkor nem lesz hol dolgoznia a sok nullaszázalékos szja-snak?:-)
A gazdaság sokkal komplexebb dolog, mintsem azt te (a kommentedből kiindulva) elképzeled – és ezen belül a versenyképesség is: az ui. nem csupán a személyi jövedelemadótól függ. Arról már nem is beszélve, hogy a jövedelmekre rakódó terhek között a társadalom- és nyugdíjbiztosítás igen komoly tételek, és ezeket messze nem lehet pótolni a multiadó-bevételekből, mivel az előbbiek több nagyságrenddel haladják meg az utóbbiakból származó teljes bevételt! A versenyképesség olyan apróságoktól sokkal inkább függ, mint pl.:
• a stabil és kiszámítható jogi, gazdasági és politikai közeg,
• a magántulajdon és a piaci verseny tiszteletben tartása,
• tartózkodás a saját gazdasági holdudvar törvényekkel való privilegizálása,
• a „haveroknak” szánt piaci szegmensek „felszabadítása” azáltal, hogy az eddig ott tevékenykedőket jogi eszközökkel kiseprik (pl. a reklámtörvény valódi célja éppen ez, ld. erről itt: index.hu/gazdasag/2013/05/24/itt_a_reklamado_tervezete/ - láthatod, hogy sima, primkó piacszerzés a cél és senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez a 10 milliárdos várható bevétel számít bármit is…)
…és még sorolhatnám. Említhetem az adott társadalomra általánosan jellemző munkakultúra- és képzettségi szintet, vagy épp az adott országra jellemző szerződési és fizetési fegyelmet is…
Cincinnatus 2013.05.26 21:52:32
@HaFr:

Olvastam. ha úgy vesszük, minden később sikeressé váló erő így tesz.

Adócsökkentés: Már az ókori Egyiptomban, a késői Középbirodalom idején írt az adól eltörlésének vágyáról Ipu-Wer, íme:
"Bizony, a [hivatali] csarnokok [levéltárak] nyitva vannak. Összeírási íveiket elvitték." - Amúgy meg annak idején Simicska is megrendezte a "hosszú bájtok éjszakáját"...:-)
Cincinnatus 2013.05.26 21:54:38
@hot-spot:

A multikat Magyarországra nem az olcsó, hanem a képzett munkaerő hozta be. Ha csak a munakerő ára számított volna, akkor Ukrajnába mentek volna, ahol ez a magyar töredéke.

...Amúgy meg: "Köszönjük, Emese!":-)
ProgBlog Gátlástalanság és hit 2013.05.20 21:12:19
„Erst wägen dann wagen!” („Előbb mérj, aztán merj!”) Helmuth Karl Bernhard von Moltke – XIX. sz. második fele     Honnan jön az őserő? Az ellenzéki oldalról hiányzik a hit és a gátlástalanság. Hiányzik a hit abban, hogy minőségileg jóval többre is…..
Cincinnatus 2013.05.21 16:10:10
@ököljog:

Ököljog, igyekszem mondandómat úgy megfogalmazni, hogy azt te is megértsd - ennek érdekében stilárisan is a te világod elemeihez nyúlok. ...Szóval:

"Te elcseszett életű, tehetség- és tudásnélküli, minden jobb nő által senkinek nézett fasiszta köcsög, takarodj innen!"

(Ököljog örökre kitiltva, antiszemita megnyilvánulás + minősíthetetlen, a kommentezőket sértegető stílusa miatt. Kommentjeit - okulásul - nem moderálom ki.)
ProgBlog Unalmas ellenzék 2013.05.09 10:26:14
Az ellenzékre senki sem figyel, mert nem érdekes. Mi lett a Millából? Most még ott sem tart, mint két éve, már ami a társadalmi hatást (azaz: az események menetére gyakorolt befolyást) illeti. A benne együtt lévő szabad értelmiségiek képtelenek megvédeni még a maradék…..
  „…Valami olyasféléket beszélt, hogy a jog és az igazság kéz a kézben haladnak; egyáltalán, ragyogó körmondatokat vágott ki az igazságos bíráskodásról, a justizmordokról, s általában minden elképzelhető dologról, ami a nyelvére jött, mert a tegnapi mulatság után…..
Cincinnatus 2013.05.02 18:45:35
@Husz_János_Puszita:

Ach, komms'tu auch her?!:-)
„Egy szót se szólsz, legföljebb frázisokat mormolsz, és sejtelmesen mosolyogsz. Abban a percben, hogy mást teszel, megromlik az egészségi állapotod, és vissza kell vonulnod a közéletből.” Szabó Magda: Az a szép, fényes nap - 1976     Mióta csak létezik és…..
„A kötelesség könnyű, vagy nehéz, de tenni kell! És egész nép bánja, ha egyvalaki elmulasztja, amit tenni engedett a lehetőség.” Hegedűs Géza: István - 1974     Van Magyarországon több mint 600.000 vállalkozás, ezeknek talán több mint a fele működik is1. De ez…..
ProgBlog Így győzd le a Fideszt! 2013.03.14 20:15:15
„Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,harc és pusztulás prófétája lettem.” Babits Mihály: Jónás könyve – 1938     Hát persze, hogy módosították az alaptörvényüket: az övék - azt csinálnak vele, amit akarnak. Ez a fideszes értelmezése a tulajdonjog…..
Cincinnatus 2013.03.15 10:50:26
@savanyujóska:

Ezt olvasd el:-)

Tökéletes illesztések - progressziv.blog.hu/2012/04/27/tokeletes_illesztesek

Persze, poén...
Cincinnatus 2013.03.15 20:17:54
@camilló:

Compañero Cienfuegos, hozol példákat a magyar politikai közelmúltból (Antall, Boross – egyébként Antall történészként, Boross pedig jogászként szerzett diplomát), ám elfeledkezel a világ „jól vezetett” országairól, nem hozol példát az ottani vezetőkről.

Merthogy „van ilyen képző” azokban az országokban, ahol jellemző a jó politika: egyfelől olyan egyetemekről jönnek a fiatal politikusaspiránsok, ahol a kormányzással, államszervezéssel kapcsolatos tudásra tesznek szert (politológia, jog, közgazdaságtan, stratégiai tervezés, stb.), másfelől belekerülnek egy olyan politikai szervezetbe, ahol a gyakorlatot is megszerzik (ez évtizedes folyamat!), harmadrészt pedig ott az illető társadalom általános morálja, amely kiskoruktól szocializálta őket a decens polgári mentalitársa.

Egy modern ország vezetése nagyon bonyolult, sok és rendszerezett , kiemelkedő képességeket és széles látókört igénylő valami – nem elég hozzá a „józan paraszti/melósész”. Aki viszont kiemelkedő intellektuális és áttekintő-rendszerező képességekkel bír, az igen nagy valószínűséggel jut el a felsőoktatásba (hiszen aligha elégíti ki, ha mondjuk esztergályos, vagy asztalos lehet). Így aztán meglehetősen erő a korreláció az értelmi képességek és a végzettség között: ne mondd azt, hogy akiben ott a tehetség, az nagy valószínűség szerint ne szerezne diplomát!

A „mindentudó kisember” csak egy mítosz, mint ahogy az is, hogy az egyszerű emberek mindent jobban tudnának, ha odaengednék őket a hatalomba. (Sok civilszervezet is ekképpen gondolkodik!) És ne keverj össze két, egymással össze nem függő dolgot: a jó vezetést, vagy annak hiányát és azt, hogy egy-egy adott társadalomban-politikai rendszerben kik és miért kerülhettek hatalomra. Mert ha a magyar közelmúlt sikertelenséget hozó, viszont vagy gazember”, vagy túlságosan „elméleti hajlamú” politikusaiból extrapolálsz, akik pedig mind-mind diplomásak voltak, ezzel nem igazolhatod azt, hogy náluknál jobbak lettek volna a tanulatlan emberek a hatalomban.

…Amúgy pedig saját magad igazolod azt, hogy kellően széleskörű tudás híján bajosan lehet jól országot vezetni: ehhez elég elolvasni a kommentjeidet és az azokban feltalálható „nagy igazságokat”! isten őrizz attól, hogy ezzel a szemlélettel neked valaha is hatalmad legyen!:-)
„Valahányszor hibbantra issza magát, mindig Haynau nevét ordítozza. Haynau már régen halott. Haynau nem a Monarchia, a szentségit! Most mi vagyunk a Monarchia!” Szabó István: Redl ezredes – 1984     Majdnem napra pontosan hatvan évvel Sztálin halála utánra tervezi a…..
Cincinnatus 2013.03.10 14:10:49
@Husz_János_Puszita:

Dahoam nehm' i d'e CSU lieba'!:-)
ProgBlog A császár messzelátója 2013.03.03 13:45:01
„A trafikosok nem lehetnek századosok. Nem engedné a császár. A császár sose bízná rá a messzelátóját. A sebesült katonáknak mindig adott a császár trafikot – de egy trafikosból nem lehet százados!”  Jiří Menzel – Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio – 1980…..
Cincinnatus 2013.03.08 14:52:53
@stone pit(er):

Nagyapámat idézve, „gyorsan” csak a fosást lehet megoldani… Gondolj bele, hány évszázados előítéletek és eltérő társadalmi stratégiák állnak a mai helyzet hátterében! És mivel ezek gyakorlatilag mind a magyar, mind pedig a cigány közösség jelentős részére kiterjednek, nemigen lehet „lokálisan” tartósan kezelni a helyzetet. Magyarország felülről irányított társadalom (hogy ez nem jó, az most más kérdés), így mindenképpen központi és rendszerbe szervezett programok kellenek. Helyi szinten akkor válik jobban kezelhetővé a dolog, ha a helyi személyzet megfelelő kiképzést kap ehhez és megkapja a kellő logisztikai támogatást (infrastruktúra, források, ilyen szellemű vezetés) is.

Az erőszak megakadályozásának leghatékonyabb eszköze, ha az erőszakosságra hajlamossá tévő stresszorokat iktatjuk ki – de ehhez széles körben be kell mutatnunk, mik is ezek és hogyan fejtik ki működésüket. Amíg csak az van a fejek többségében, hogy „a cigányok genetikusan lusták és erőszakosak”, ill., hogy „a gádzsók úgyis kiközösítenek”, addig csak téves pályákon mozoghat a „megoldáskeresés”. Nem hiszem, hogy egy válaszkommentben részletesen be lehetne mutatni azt technikát, ahogyan egy téves (előítéletes) gondolkodásmód átformálható, de a lényeg, hogy ezek bizony gyakran és főképpen nem kognitív, nem „elmagyarázós”, „felvilágosítós” módszerek, ui. az emberi agyban a viselkedés- és gondolkodásminták „távol laknak” a tudatos, racionális gondolkodás „helyszínétől”. (Ráadásul ezek „evolúciós működése” is eltérő.) Így (csupán) az utóbbival az előbbire hatni nagyon kevéssé lehet csupán. (Sajnos ezekről a természettudományos tényekről szinte semmit sem tudnak azok a – leginkább humánértelmiségi – programszervezők, akik a felzárkóztató, előítélet-ellenes, stb. tervezeteket készítik… Ami cigányfelzárkóztatás-ügyben folyik, az olyasmi, mintha az épülettervezésből kihagynánk a statikát és a gravitáció hatását.)

Helyi szinten ami ér valamit központi, megalapozott programok híján, az az egyes pedagógusok pedagógiai képessége, megérzése, veleszületett vezetői képessége, mert ezekkel informálisan lehet hatni a „renitensekre” is. Aztán: gondoljunk arra, hogy az erőszak és a mások tulajdonának nem tisztelete sokszor az egyetlen érdekérvényesítő eszköz a cigányok kezében: mást nem ismernek, más, számukra elérhető lehetőségük nincsen. Márpedig valamit csak akkor tudok „elvenni” valakitől (az erőszakot pl.), ha jobb, működőképesebb alternatívát kínálok neki helyette. De mi lehet ez? Hadd kezdjem távolabbról. Az emberben igen erős a hajlam arra, hogy másokkal közös elképzelések és célok érdekében együttműködjön. (Igaz ez a munkahelyi teamekre, az iskolai csoportokra, a kalákában házat építőkre és a rablóbandákra is…) Éppen ezért közös célokat kell „bevinni” az ilyen „vegyes közösségekbe”, ugyanis az ezekért való munkálkodás közben automatikusan és akaratlanul is kialakul az egymáshoz idomulás. A pedagógiának, vagy akár a közösségépítésnek („csapatépítés”) erre kész, kidolgozott szakmai módszertana van.

…Mindehhez „csupán” egy ezt akaró és konzekvensen végig is vivő központi hatalom kell.
ProgBlog „Kell egy csapat!” 2013.03.01 22:44:30
„Egy perc nyugtot se hagyjál a labancnak! Akiket sanyargat, azokat keresd: mind a te katonád lesz!” A Tenkes kapitánya – 1963   Hát kitört a háború! Hiába hozzák a legújabb közvélemény-kutatások a legtámogatottabb pártnak a Fideszt: ez csupán azért van, mert még…..
Cincinnatus 2013.03.03 11:16:52
@kuszkusz1:

Most nincs időm a cigánykérdéssel foglalkozni - mert egész Magyarország jövőjével kell foglalkoznom.:-)

Kérdéseidre egyébként a blog több írásában is megtalálod a részletes, okokkal is alátámasztott válaszainkat! (Sajnos szociológiai-szociaizációs, humánetológiai és társadalmi stratégiai eszmefuttatások nélkül nem lehet érdemben értelmesen foglalkozni a cigánykérdéssel, így hiába kéred, hogy ilyenek ne legyenek…)

...De: azt én semmiképp sem nevezném "tanár"-nak, aki az ország egyik (nem is a legsötétebb, legtájékozatlanabb, viszont a világot legjobban ismerő) véleményközösségét (a liberális nézeteket vallókat - akik persze messze nem azonosak az SZDSZ-szel) "csőcseléknek" nevezi, nagy nyilvánosság előtt. Az ilyen ember titulusa lehet "buta, frusztrált, korlátolt köcsög", de tanár, az semmiképp sem!

Tudod, anyám több mint 3 évtizedig volt általános iskolai tanár és az osztályaiba sok cigánygyerek is ját, a cikkben emlegetett "enfant terrible"-típusból is, nettó bűnöző szülői háttérrel - és mégsem volt soha, egyetlen megoldhatatlan pedagógiai helyzete sem. Ő ui. valóban tanár volt és tudta, hogyan kell szólnia hozzájuk. Ha akarják a vígszilárd-félék, színesen ad nekik órákat, jó pénzért! Fussa rá a Jobbik kasszájából - és akkor legalább valóban tesznek is valamit a cigánykérdés megoldásáért!:-)
Cincinnatus 2013.03.03 11:23:58
@kuszkusz1:

A vígszilárdok állítólagos tanárságáról szól az alábbi kis részlet a Sörgyári capriccio c. filmből (3.48-tól 4.10-ig nézd!), ajánlom kedvvel-szeretettel neked::-)))

www.youtube.com/watch?v=TyhpZlKDwcI
Cincinnatus 2013.03.03 13:49:31
@kuszkusz1:

...Inkább olvass - ezt direkt neked, a te felkérésedre írtam, csak hogy lásd, nem hátráltam ki a konkrétumok elől [ui. egy igazi százados - vagy akár kapitány - sohasem tenne ilyet!:-)]:

progressziv.blog.hu/2013/03/03/a_csaszar_messzelatoja

[Anyám 1958 és 1999 között tanított]
ProgBlog A várakozás ideje? 2013.02.19 13:52:52
„Das ist eine schreckliche Zeit, eine schlimme Zeit, die Zeit des Abwartens, der Platzsuche, ein Seiltanz über dem Abgrund.“ („Ez egy rettenetes idő, egy rossz idő, a várakozás, a helykeresés ideje, kötéltánc a szakadék felett.”) Szabó István: Hanussen – 1988   Nem, a…..
ProgBlog Az egyetlen út 2013.02.08 18:51:07
„Nekem többé nincs külön utam a világban, nekem egy utam van” Örkény István – 1974   A magyar történelemben nem ritkák azok a helyzetek, amikor csak egy utunk maradt – ez a mostani is ilyen. Persze, számos „útjelző” kínálkozik és számosan vannak, akik örömest…..
Cincinnatus 2013.02.10 11:39:33
@kuszkusz1:

Kéri, Huszár... - Jézusom!:-)

Figyelj ide, te! Ezek az alakok papíremberek, elmélethuszárok... Hadd idázzek egy korábbi előadásomból: "A „szellemi cizelláltság” gyakran a valós térben való cselekvésre való képesség hiányából ered; egyfajta pótcselekvés. Az ember arra teremttetett, hogy a való világban cselekedjék, nem pedig arra, hogy csupán szellemi konstrukciókat alkosson. Evolúciónk nem könyvtárakban, hanem nyílt terepeken zajlott – és ennek „nyomait” máig magunkban hordjuk; ezen alapulnak képességeink, ösztöneink. A gondolkodás magasrendű képessége életünket segítendő alakult ki, nem pedig „életünk pótlékaként”. Ha valakinek a személyisége, habitusa kevésbé alkalmas arra, hogy valós cselekedeteket hajtson végre a realitások világában, akkor ő valószínűleg nem a legalkalmasabb arra, hogy erre vonatkozó tanácsokkal szolgáljon."

...Na, ezek alapján kell vezetőt kiszemelni!:-)
Cincinnatus 2013.02.10 12:56:53
@Husz_János_Puszita:

Ha már az RTL és valóságshow, akkor inkább a Bauer sucht Frau - abban olyan cuki tájszólások vannak!:-) Bár ebből a szempontból a Peter Steiner Theaterstadtl még faszább!:-)))
Cincinnatus 2013.02.12 15:06:01
@danyielsztájn:

1.) Összesen 4-et, ha hosszászámítjuk a tiédet is.
2.) Érdemes!
3.) Írj az e-mailünkre!
„Hagyni kell a franciákat, hadd ringassák magukat illúzióikban. Ahhoz, hogy megsemmisítsük őket, először le kell vágni karmaikat. Hát nem érti, hogy rászedjük őket?" Vercors (valódi nevén: Jean Bruller): A tenger csendje - 1942   A magyar középosztály1 hallgat. Hallgat,…..
Cincinnatus 2013.02.07 16:05:48
@kuszkusz1:

„…az ilyen személyiség ugyanis nem nézné le a plebejusokat…” – Amit írsz, abból úgy tűnik: te a középosztályt és a plebejust két, egymástól hermetikusan elkülönített társadalmi csoportnak tartod, vagy netán azt is gondolhatom, hogy rólam tételezed ezt fel. Holott a mai magyar társadalomban simán lehet valaki középosztálybeli és plebejus is egy személyben. Pl. egy önkormányzati irodista micsoda? Egy általános iskolai tanár melyik csoportba lenne „kizárólagosan kategorizálható”?

Az a személy, akiről a posztban szó van, éppen hogy helyettük (is) fogalmazná meg a közjót és igyekezne azt érvényre juttatni. Mármost az, hogy esetleg az illető „nem megy le bratyizni” úgy, mint pl. Gyurcsány, nem jelenti azt, hogy „lenézi őket”. Megjegyzem, Gyurcsány se miniszterelnökként költözött be pár napra a miskolci Avas lakótelepre.:-)

Az (is) a baj a „plebejus(kodó) politikusokkal, hogy általában átverik a népet: csak szavazóbázist jelent az számukra. Egyébként: én nem látom az igazi, valódi ellentétet a „plebejusok” és (mondjuk) a (jó értelemben vett) vállalkozók között, hiszen mindkettejük érdeke, hogy jól működjön a cég, hiszen abból élnek. Az, hogy pl. a plebejusok utálják a vállalkozókat, éppen a magyar társadalom és közgondolkodás egyik betegségtünete – amit aztán jól ki is használnak és tovább szítanak az „oszd meg és uralkodj”-ban érdekelt politikai kalandorok.
ProgBlog Mohács kell, fiúk? 2013.02.01 14:09:25
„Az utóbbi 40 év történelmi tévedései közé tartozik, hogy én azért vesztettem el a mohácsi csatát, mert Szapolyai és Frangepán nem jöttek a seregükkel. Jöttek: Szapolyai onnan, Nagyatád felől támadott, Frangepán onnan, Förgend felől… És igenis: Bokros Lajos volt az, aki…..