Regisztráció Blogot indítok
Adatok
be.ba.

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Anita élt már külföldön, nem is keveset, aztán visszakeveredett Magyarországra, és most szomorúan kapkodja a fejét, hogy mi is folyik szülőhazájában. Megint menne, mint mondja, elsősorban nem a pénz miatt, hanem az egymás iránti tisztelet és megbecsülés hiánya miatt. „25…..
Egyik rendszeres kommentelőnk, Váj mi küldte a következő írást. Mit is mondjunk, alighanem okoz majd némi meglepetést, mert nem túl hosszú, viszont elég ütős... Nem is mondok többet, jöjjön a történet! „Jelenleg Dél-Németországban élek, illetve ott van a bázisom, mert…..
Írországból érkezett a mai történet, melyet hétköznapinak semmiképpen sem neveznék. Szerzője, drk nagyon jó állásajánlatra költözött ki, és még helyi viszonyok között is kifejezetten jól él. Pedig nagyon mélyről indult. Tanulságos történet, még tanulságosabb…..
Olyan régen jártunk már Ausztráliában, hogy úgy gondoltam, éppen itt az ideje. Ráadásul itt várt Szandra története is, aki merész volt, de bejött neki. Hogy miként, az kiderül a posztból! „Idén áprilisban érkeztem Ausztráliába turista vízummal, attól a vad ötlettől…..
Tulajdonképpen némileg „kísérleti" poszt a mai, hiszen szerzője, Indiana Jones nem hagyta el az országot – bár ő azt mondja, hogy a keleti országrészből Mosonmagyaróvárra költözni felért egy határátkeléssel. Szerinte azt a színvonalat, amit egy külföldi takarítás jelent,…..
Ismét egy olyan poszt következik, melynél érzésem szerint szinte mindegy a helyszín, a lényeg a szerző gondolkodásában rejlik. Bevallom, nekem tetszik Ádám gondolkodása, és a legtöbb dologban egyetértek vele – kíváncsi vagyok, Ti miként látjátok. „Nemrég akadtam a…..
A hozzászólásokban többen szokták előszeretettel (vérmérséklettől és intelligenciától függően eltérő stílusban...) a blog szemére vetni, hogy reklámot csap a külföldre költözésnek. Miközben sok olyan poszt születik és született (az előző helyünkön is), amely nem csak…..