Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Al David

0 bejegyzést írt és 97 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hosszú viszontagságok és technikai nehézségek után.... Önkéntes segítőinknek hála (nekik utólag is és ezúton is nagyon köszönjük a fordításban nyújtott nagylelkű segítséget, továbbá Exopolitika Magyarországnak a technikai segítségnyújtást) végre elkészült az Above Majestic folytatásának szánt, több…..
Kedves Olvasók, gondoltam időrendben december 21-től mostanáig haladva, sorra kezdem lefordítani a fontosabb írásokat Cobrától, de mivel ez a kettő most aktuális, ezekkel kezdtem. Az igazat megvallva én úgy látom továbbra is, hogy létezik valamiféle akcióterv, akciósorozat, amit…..
Al David 2013.09.22 10:14:10
@PepeSzeretiMikjobit!: Dehogy hüllő. Egy hüllő nem szervez tömeges meditációkat, meg hozza össze az embereket, hogy pozitivitást idézzenek elő. A Cobra név pedig a kompressziós áttörés angol megfelelőjének a betűiből van.

És például mielőtt kiírta volna a kritikus tömeg sikerességét is egy angyal is írta, hogy elértük éreződött, még a a kiírása előtt. Illetve már rengeteget adott nekünk híreket, bizonyítékokat, hogy valódi. Most is volt konferenciája, és már voltak is az emberek érzik áradni belőle a pozitív energiát.

Tehát én teljesen hitelesnek tartom és tudom, hogy az is.
Kedves Olvasók! Felmerült a kérdés, hogy én és Fehér Vándor mit gondolunk, mit "várunk" december 21-től. Sajnos ő nem tudott most írni, abszolút nem volt szabadideje. Én személy szerint úgy gondolom, ennek nincs jelentősége: mindenkire rábízzuk az ő saját érzéseit és…..
Al David 2012.12.20 21:21:20
@elyshia: Ha nem felejtem el mindenképpen! :)

Holnap reméljük mindenkiben felizzik az eddig alvó szikra. :)
Al David 2012.12.22 10:30:22
@Katvi: Szia Katvi! Ez nem így működik. Én is, mint mindenki várt valamiféle csodát. De tudtam és teljesen fel voltam készülve erre is, így nem vagyok csalódott. Mi magunknak kell megváltoznunk és visszatérni az útra. A változás egy folyamat. Átélőjének kell lenni az egésznek, hogy feljebb emelkedjünk végül. Rengeteg lehetőséget tartogat a jövő, de az egész mit sem ér ha függünk tőle. Van egy pont ahol nem ér megrázkódtatás ha nem úgy jönnek a dolgok, ahogy el lett mondva. Mellesleg rengeteg a kever információ. A felsőbb dimenzióból még valamiképpen eljut ide kitudja, hogy módosul, van félre értelmezve, vagy egyszerűen csak kitalálva.

A szemmel nem látható változás elkezdődött és biztos, hogy fontos volt ebben a tegnapi nap is. Le kell játszani magadban az utolsó meccseket is a hited felől. Remélem erőt adott az írás. :)
Kedves Olvasók, Néhány fontos/érdekes videót szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Először is holnap lesz az évszázad utolsó tripla dátuma 12-12-12, az utolsó portál/kapu nyílás a várva várt 21-i előtt, sok százezren fognak meditálni világszerte, alább találjátok az…..
Kedves Olvasók, Sajnos ez egy ad hoc jelleggel született írás, most kaptam Benedictustól a fordítást, én korábban nem tudtam kirakni. Ehhez nem tartozott leírás Cobrától, csak linkelt különböző oldalakat, az instrukciókat egy másik, 1992 óta aktív csoportosulás honlapján…..
Kedves Olvasók, a hétvégén sokat fogunk dolgozni Benedictussal új frissítéseken, addig is viszont szeretném nektek teljes szívemből ajánlani ezt a méltatlanul, felháborítóan elhallgatott csodát, amelyet 1996-ban forgatott Coline Serreau és potenciálisan ébresztő hatása miatt,…..
Bejegyzés hamarosan. FV -------------------------------------------------------------------------------------------- Forrás: http://kulturaliskreativblog.com/2012/11/10/egy-volt-osztalytarsam-blogjarol/ „Volt egy időszak az életemben, úgy húsz évvel ezelőtt, amikor taxisofőrként…..
Al David 2012.11.11 23:02:36
@Kajman: Már csak rá kell jönnie az embereknek, hogy mi történik valójában. A Fény már biztosított és terjeszkedik. Már nagyon rezeg a léc. Szerintem még ebben a hónapban lesz valami a médiában. De az emberekben és érzékelésekben biztos, egyre több embernél. Már csak 6 hét van december 21-ig. Változás lesz az emberekben és a világban.

Annyira "gyengéden" közeledik és még rá lesz téve egy lapáttal mikor meg is érkezik. Amikor ki lesz mondva a tömeges letartoztatás onnantól már mindenki szabad lesz és eltűnik minden negatív befolyás. Előre érzem, hogy ezt követően olyan nagy erő és összetartás/visszatérés lesz az emberekben. Mindig is érezték ezt a "valamit" minden mögött. És most nem lesz mi eltakarja. :)
Al David 2012.11.07 17:56:54
@pem: @Vamest: @zazuma: Köszönöm szépen a válaszokat. Segítettetek! :)

Mellesleg most néztem át ismét a novemberi energiákat (emf-kryon.blogspot.hu/2012/11/2012-novemberi-energiak-let-oromenek.html) és a mai napra épp ezt írja:

,,Az érzések ma különösen intenzíven jeleznek, éppen azért, hogy felismerjük mi az amivel rendben vagyunk, és mi az amivel még nem.

,,Tudatosan tekintsünk rá arra a dologra, hívjuk segítségül intuitív énünket és a Szeretet jóváíró erőit és cselekedjünk szívünk szerint."

És ilyen visszacsatolásoktól ne kapjunk erőre? :)

Tényleg úgy kell ezekre a "hívó dolgokra" tekinteni, mint egy sors beteljesítésre, a megfelelő időben az életed egy adott szakaszában.

Lehet ez az utolsó lépés/cselekvés folyamat az adott személy (3D-s) életében. És úgymond ezzel teljesedik be a "végzet", mely után már készen állunk az előre lépésre.

Lehet, hogy majd nem fog számítani (de meg kell cselekedned) de hozzád teszi a plusz tapasztalatot és fejlődést, megtapasztalást.

Az már úgy sem veszik el akik vagyunk, amit fejlődtünk, tapasztaltunk, így csak többek lehetünk.
Al David 2012.11.09 12:43:28
@Kajman: Így van és ez a folyamat szerintem összezavarhat illetve felszínre hozhat negatív érzéseket is bennünk. Úgy tűnhet átbillentünk a másik oldalra. Holott ez az idő, hogy letegyük, vagy felül emelkedjünk a negatív érzékeléseken.

De mindennek tudatában nem mélyedünk el benne, csak megengedjük áthaladni rajtunk, tisztítással eltüntetni, mivel nem kérünk belőle. Felsőbb énünk mindig erősebben tudja mi a helyes és az a fontos.

Egyfajta tisztító tűz ez. A végleges leválasztódás és kitartás próbája a Fény mellett.

Legalábbis én így érzem ezt a folyamatot...
Kedves Olvasók, Néhány pontban itt az elején szeretnék néhány érdekességet, hírt közölni, majd pedig a Galaktikus Konföderáció következik Cobra olvasatában. Tehát akkor a hírek: 1, Mint arról bizonyára sokan értesültetek, egy vihar közeleg ezekben a pillanatokban az USA…..
Al David 2012.10.30 22:58:33
@zazuma: Egyébként több helyen is olvastam, hogy Obama a Fény oldalán van csak be van építve. De ezt aztán végképp nem tudom megerősíteni. Ha egy aura fotón fényes, akkor a negatívok csak rájönnének ilyenekre.
Al David 2012.10.30 23:27:58
Al David 2012.10.31 11:29:23
Ezt érdemes elolvasni: ezomisztika.hu/dimenzio

"Ha a Föld lép be elsőnek a FOTON ÖVBE, az ég olyan lesz, mintha égne, ám biztosak lehetünk benne, hogy ez hideg fény lesz, nem jár majd hőleadással. Ha a Nap lép be előbb, azonnal elsötétül minden és - számításba véve az űrbeli keringési sebességünket - ez 110 órán keresztül így is marad. A FOTON ÖV és a napsugárzás kölcsönhatása olyanná teszi majd az eget, mintha hullócsillagok ezrei szelnék át. Ahogy a Föld belép ebbe a sugárzási övbe, minden atom megváltozik, a dolgok ragyogni kezdenek, és FOLYAMATOS VILÁGOSSÁG LESZ. Nem lesz sötét sem a legmélyebb barlangban, sem az emberi testben."

Nézzünk csak bele gyorsan a Bibliába:

"És az ég csillagai a földre hullának... és az ég eltakarodék."

Mikor belépünk a Foton Övbe, a normális, egészséges ember egy kis bizsergést fog érezni, olyasmit, mint mikor véletlenül egy villanykörte foglalatába nyúlunk. Ezzel megtörténik az átalakulás. A Testi ember Atmoszférikussá változik.

"És halhatatlanná leszel anélkül, hogy a halál egy szempillantásra is megkörnyékezne."

Feltehető, hogy sok ember nem fogja túlélni a hirtelen áramütés-szerű érzést, ha nincs kellően felkészülve rá.
2012 Felemelkedés 2012.10.22 10:28:58
Köszönöm mindenkinek, aki a korai óra ellenére felkelt és megcsinálta a meditációt, úgy hiszem remek munkát végeztünk, erős energiahullámok vonultak keresztül rajtam, nagyon intenzív élmény, bizsergető volt, érzésem szerint rengetegen voltunk 'együtt' a világ…..
Al David 2012.10.26 13:50:47
@Elveszett Kereső: Pedig itt vannak és várják, hogy a szabad akaratunkból kapcsoltba lépjünk velük és benső valódi magunkkal. És jöjjünk rá miben élünk jelenleg. Elhagyjuk a félelmet és a többi a negatívak kreált dolgot.

És a tudtunk nélkül is rengeteget segítettek eddig. Azért nem is tudunk erről, mert alapból sokkal rosszabb kellene, hogy legyen a jelenlegi helyzet a világban. Így fel sem tűnik, hogy mi mindent tesznek értünk.

Túl kell jutnod a következő szintre ezután az érzelmi hullámod után, ahol már nem lesz kétséged. És elfogadod ha talán késedelmek is lennének, hiszen tudod, hogy ha majd bekövetkezik (és be fog következi) akkor és ott már nem lesz idő és megérted, hogy igen is kellet az és akkor ott.
Al David 2012.10.26 22:46:28
A "késedelmek" okáról lenne egy teóriám:

Az idő ugye nem is létezik valójában.

Mi van ha elég arra a pontra eljutnunk (személyes szinten), amin most vagyunk? Erőltetni nem tudjuk jobban a Fényt még ebben a jelenlegi világunkban. Így még nem tudjuk tovább kibontakoztatni sokkal jobban ezt. Csak megtartani, fejlesztgetni magunkban, érezni.

Mi van ha most várnunk kell? Hiszen mások más szinten vannak. Rengeteg ember van. Sokan még csak most ébrednek. Most kezdik el a folyamatot, amit mi már hónapokkal vagy évekkel ezelőtt elkezdtünk. De mi már hozzá járultunk a következő hullám elindításához, hogy mások felébredjenek. És egyre jobban terjed szét a tudatunkba. Egyre jobban jön ez a dolog fel mindenkiben. Persze nem lehet látni, hiszen erről nem beszél az emberek többsége. De a környezetemben én is (mint sokan mások) észrevesszük, hogy másképp állnak az emberek dolgokhoz. Tehát ez egyfajta felkészülés. Azoknak a felkészülése akik majd továbblépnek az új valóságba.

Tehát mi van, ha lesz egy pont amikor ezek a felébredett egyének egyszerre tapasztalják meg és tudják majd mélyen, hogy "itt az idő". Ideje belépni az új valóságba, itt és most. Érezni fogják az ellenállhatatlan hívó szót.

És itt megemlítenék egy személyes tapasztalatom. Volt egy különösen valósnak érzékelt álmom még néhány hónapja. Olyan valóságosnak éreztem. Az emberek kint álltak az utcán az eget bámulva. Zúgó, kongó hangot lehetett hallani amit fentről jött az égből. Pirosan izzott valami az égen, gondolom talán a nap lehetett. És belül egyre jobban melegség érzés fogott el. Ennyire emlékszem.

De több olyan érzésem és fél álombéli, álombéli tapasztalatom van ami alapján úgy hiszem valóban lesz egyfajta elragadtatás. Amikor azok akik készen állnak befogadják az ellenállhatatlan hívó szót. (harsonát?)

Persze azt nem tudom, hogy mi lesz velünk ezután. Hová kerülünk át vagy a többiek hol maradnak. Vagy hogy mi fog történni. Csak, hogy lesz egy ilyen pillanat.

És egy olyan Isteni időzítésben fog megtörténni, amikor mindenki, aki készen áll figyelni fog tudni a hívásra.

Amik pedig jelenleg zajlanak az a többiek segítségét szolgálja általunk. A többi felébredő hullám elindulását tesszük mi. Minket már "csak bele kell helyezni az új világunkba", hogy megszokjuk és végre elmerülhessünk benne minden akadály nélkül.
Kedves Olvasók, úgy hiszem ez valóban egy nagyon fontos esemény lesz, akik a kezdetektől követik oldalunkat emlékezhetnek milyen fantasztikus és erőteljes  3 meditációnk volt május-június folyamán.  Szeretnék idézni a Fátyol c.…..
Al David 2012.10.21 12:30:03
@fl4me: Nálam is sokszor volt ilyen kiskoromban. És mostanában is, van, hogy egy héten 2-3 alkalommal is. De én nálam is mindig az van, hogy ellenne vagyok és kicsit megijedek néha. De volt amikor tudatosítottam, hogy most alszok valójában és a Fényre koncentráltam, meg mintha meditálnék, de ugye így sokkal erősebb volt a pozitív érzés.

Én mindig leesek az ágymellé testkilépés után. A szemem meg amikor erőltetem csak pislákolva látok az asztál szemmel. De legközelebb nyugodtan fogom kezelni az egészet és normálisan megpróbálok én is rendesen kijönni.

Egyébként tényleg ugyan az. Én is érzem, mintha valaki ott lenne, amikor még nem látok semmit, ezért is lehet ijesztő. Egyébként ez tényleg akkor van amikor valami megzavar felkelsz, majd vissza, ahogy írtad (sms után). Mert hirtelen visszazuhan a tested az alvó állapotba de a tudatot megtartod.
Kedves Olvasók, fogadjátok szeretettel az interjú 2. részét. A beszélgetés július 3.-án zajlott, azóta egy-két dolog megváltozhatott, hamarosan várható új interjú.. Javaslom, mindenki használja a saját intuicióját / belső iránytűjét annak eldöntésére mennyiben fedik a…..
Al David 2012.10.19 14:29:48
@MrQ: Szia. A blogomra, azért tettem ki azt a videót, mert igaznak találtam legbelül a mondanivalóját, se több se kevesebb. (Mellesleg ma tettem ki egy újabb kis irományt.)
Al David 2012.10.19 15:49:47
@MrQ: Értem, amit mondasz. Amikor még nem néztem meg csak olvastam én sem hittem valósnak. Gondolkodtam rajta, hogy ki tegyem-e, de azért tettem ki végül amit írtam, mert igaznak találtam a mondanivalóját és úgy gondolom aki nem hiszi el ezt "az egészet" az alapból nem olvasgatja a felemelkedés blogokat. Aki meg igen, az úgy is letudja magában rendezni hamar a dolgot. Meg főként az is a lényeg, hogy sok minden hallgatnak el előlünk. Nah, ez is tisztázva. :)

Készüljünk a hétfő hajnalra. :)
A Fátylon túlÍrta: CobraFordította: Benedictus Forrás: http://2012portal.blogspot.hu/2012/08/beyondthe-veil-beyondthe-veil-beyond.html (Megjegyzés: Előzetes tájékozódáshoz elengedhetetlen azok számára, akik még nem olvasták volna:…..
Al David 2012.10.10 21:30:52
@Smaly7: Már elkezdtem, aztán videót én is tervezek. Öröm fordítani is. :)
A Lehetőség Kapuja 2Írta: CobraFordította: FehérVándorForrás: http://2012portal.blogspot.de/2012/08/window-of-opportunity-2-secondwindow-of.html Eredetileg megjelent: 2012 augusztus 5 A Második Lehetőség Kapuja a mennyei beavatkozásnak megnyílni készül a Földön. A belépési pontja…..
Al David 2012.09.30 23:18:50
Én úgy gondolom, hogy december 21-ig tart majd maximum a felismerési folyamat. Tehát akkor már úgymond szükség szerű lesz, hogy megtörténjen a felismerés globálisan. Ha kicsit nagyobb lesz az ellenállás akár a negatívak által akár azért, mert az emberek nem képesek kellően befordulni önmagukba és felismerni a Fényt, akkor valami "meghökkentő" dolog következhet be hirtelen, ami azonnal a helyes irányba terelne mindenkit. Mintegy ébresztőként.

És szerintem akárhogy is legyen, vagy magunk kelünk fel december végéig, vagy ha addig nem, akkor majd külső események által fogunk. Az első kapcsolat-felvétel pedig a változással fog egy időben megtörténni. Tehát ha már az emberek többsége tényleg rájön arra, hogy minek a része és ez már szivárog át a médián, vagy a gazdasági dolgokon keresztül. Legalábbis én így képzelem el.

Ezt valahol egy finom egybesimulásnak képzelem el, ahogyan illeszkedik majd ez az esemény (a bejelentés a médiákon) az aktuális Földi emberek szemléletének javulásához. Amikor már tényleg a többség látja és tudja, (hírekből, kapcsolatokból) hogy jön egy új gazdasági rendszer, vagy például bejelentik az új energia forrást. (Elképzelem, ahogy ezt bemondják "megtörténik egy áttörés" és az emberek csak nézik, hogy miként lehet ilyen pozitív hírt kapni, ami globálisan kihat mindenkire és felülírja a régi rendszert. És ugyan miért ellenkeznének, amikor már szabadon beáramlik mindenkibe a valódiság.)

Persze ezek előtt még az a fázis van, ami nagyjából most van szerintem! Tehát az, hogy még csak érezzük, úgymond nem beszélünk róla széles! körben. Viszont már egyre több mindenkivel osszuk meg. Csak érezzük a levegőben. De még ha pl. tömeg között sétálunk nem fogunk oda menni idegenekhez, hogy helló, ébredj fel, - bár megtennénk. Már nem olyan ez meg az mint volt. Úgymond várjuk, hogy bemondja a híradó. Várunk valami olyat ami globálisan is közölné ezt az emberek tömegével. Hogy egyszerre bontakozhassunk ki és ne kelljen "félni" ettől a ténytől, vagy hogy "hülyének nézik az embert". Szóval szerintem ez a rétege a dolognak kezd vékonyodni, ez a fal kezd eltűnni.

A globális felismerés után még nagyjából 3 hónap szükséges hogy, egy teljesen új világban létezhessünk.
A reptilián birodalom bukása Írta: Cobra Fordította: Benedictus Forrás:http://2012portal.blogspot.hu/2012/09/fall-of-reptilian-empire-we-are-in-last.html Eredetileg megjelent: 2012. szeptember 9 A reptilián/Hüllő birodalom bukása előtti utolsó fázisban vagyunk. Az…..
Al David 2012.09.25 00:20:11
@Mátrix: A negatív oldal a pozitív érzést ha el is tudja venni olykor, primitíven, felkapaszkodva, kapálózva, kétségbe esve tőlünk, nem kell neki nagyobb jelentőséget adnunk, vagy azt hinni, hogy most ez belőlünk fakad.

Ha nem is megy úgy a meditáció, vagy nem úszol belső örömben elég ha tudod, hogy ez nem a valódi lényed. Mindig erősítsen mindenkit, az amikor nem úszik a belső békében vagy rossz napja van, ezzel talán egy globálisabb átlendülés is megtörténhetne szerintem. Kompenzálni próbálnak minket. De ez nekünk valójában jó erre kell rájönnünk. Jelzi, hogy jól teszünk a dolgunkat.

Lehet hogy órákra is képesek elfeledtetni velünk a lelki béke érzését, de a lelkünk akkor is velünk van és még több és több erőt ad, ahogy közeledik a felemelkedés. Igen is mutassa meg mindenki, hogy képes megtartani a belső végtelenségét és érezze a lelkét. Most mindenkinek ez lenne a legnagyobb feladata.

Ha nem is megy a meditáció vagy rossz kedv lép fel, csak gondoljunk arra, hogy nem unalmas már ez a negatív illúziós érzés? Már annyira "lejárt lemez". Csak azért is töltsön el a boldogság érzése. Tegyétek a jobb kezeteket a szívetekre és tudd, hogy a lelked ott van. Már a tudása megvan mindenkinek, hogy mi folyik itt, akkor segítsük még inkább a folyamatot egyre jobban és nagyobb boldogsággal.
Al David 2012.09.25 12:53:46
Nem tudom hogy, honnan szoktad/szoktátok olvasni/közvetlen megkapni az "üzeneteket". De úgy vélem nincs semmi baj. Az még régebben volt amikor nem volt biztos ez az egész dolog, de már teljesen azzá vált.

Most fontos, hogy a magunk erejére figyeljünk, ne mindig másoktól várjuk úgymond az érzést és kontaktot, közvetítéseket. Ez is része, a bennünk lévő Fény ébredésének.

Most október első hetében majd, itt az ideje elengedni a szokásos felesleges gondolatokat, dolgokat véglegesen. Már tényleg tapasztalható, hogy senki sem veszi be a hírek által adagolt dolgokat. Már annyira gyanús úgymond és átlátszó a negatív hírek adása például. (csak ezekkel lehet eladni a műsort, és befolyásolni próbálni bennünket) Mindenki érzi, hogy valami nincs ezzel rendben és éppen ez az érzés tereli a másik irányba ahol már békét talál és észre tudja venni a különbséget, ahogy a szeme elől lehull a fátyol. És elkezdi látni a világban az erre utaló megerősítéseket.

El kezdtünk végre emlékezni. Vagy csak érezzük, hogy nyílik az új világ. Hozd még feljebb az érzést magadban. Érezzük, hogy milyen lehet egy teljesen másik világ, ahol tejesen mások az épületek, a természet ragyog, mindenki harmóniában él, az emberek végre önmaguk és használhatjuk a valódi elrejtett képességeinket, technikáinkat melyekkel még örömtelibb az egész lét és további fejlődés. Lehull a programozott kreált énünkről a lepel.

Ez történik most, érthető ha néha kicsit vissza lépünk, mert kezdünk pislákolni, emlékezni, talán valahol furcsa még. De nagyon is "érdekesnek" találjuk és hamar visszatérünk az érzéshez és a valódiság tényéhez. És mindig egyre nagyobb bátorsággal, biztossággal tesszük ezt a kisebb érzelmi hullámaink közepette. Mintha hullámoznánk. Egyre kisebb a negatív bennünk, de amikor az is eltűnik még nagyobb erővel érezzük a valódiságot.
Fehér NemességÍrta: CobraFordította: Benedictus Forrás:http://2012portal.blogspot.hu/2012/08/white-nobility-i-have-received.html Eredetileg megjelent: 2012. augusztus 14 Utasítást kaptam, hogy hozzak nyilvánosságra néhány eddig titkos információt. Ez az első az…..
Al David 2012.09.12 14:34:10
@miczo: Egyetértek veled. Én is ezekre próbálom fel mindenki figyelmét.

Szerintem is most mindenkinek a legfontosabb dolga a meditáció, tisztítás és hogy árassza magából mások felé a nap minden percében a tudatosságot pozitív viselkedéssel. Bármilyen problémával találkozol a világban, embereknél, családban úgy reagálj, gesztikulálj, beszélj, tedd a dolgokat, hogy mutasd meg neki a másik oldalt ami már nem az illúzió. Ne a megszokott negatív gépies módon reagálj.

Valahol már unalmas a sok-sok negatív hír a tévében, sztárhírek, válság hírek, katasztrófák már annyira átlátszó mire megy ki nem de? De már ezek lepattannak rólunk és még nagyobb erőre kapunk tőlük, mert tudjuk, hogy ez annak a jele, hogy jól teszünk a dolgunkat. És a fontos, hogy folytassuk és még erősebben mélyedjünk el a pozitív dolgokban, Fényben, meditációban. Egészen az áttörésig!
Al David 2012.09.13 12:17:54
@FehérVándor: @Benedictus89:
Küldtem egy emailt nektek...
Kedves Olvasók, elnézést a hosszabb hallgatásért. Ma rakok ki új fordításokat, addig is egy kis érdekesség. (Megjegyzés: A montázs készítője alaposan megvizsgál minden egyes, az összefoglalóban szereplő videót, kielemzi őket és utána jár annak, mennyiben lehetnek valósak…..
Kedves Olvasók, ez egy igencsak hosszú, de egyben meglehetősen érdekes, informatív interjú, szerintem felbecsülhetetlenül értékes forrás Cobra. Egyes dolgok, főleg  a blogot kezdetektől követőknek nem fognak újdonságot jelenteni, de aztán számtalan új, érdekes információra…..
Al David 2012.09.07 21:13:09
Még más dolgokat is megosztanék, segítség és tapasztalat nyilvánítás végett, bár még sehol sem tettem. De úgy látom ez a megfelelő hely erre.

Több éjjel is láttam már több fényhajót is az égen az erkélyemről. Volt amikor én kívántam, hogy jelenjenek meg. Olyan jó érzés volt, hogy valójában vannak (persze eddig is tudtam) de nagyon felemelő volt és csak néztem egy óráig is ahogy pislákolnak, néha fel-le ereszkednek kicsit.

Bensőben pedig a fényt már az utóbbi 1-2 évben érzem egyre növekedni, amikor még nem is olvastam ilyenekről, persze mindig is érdekeltek ezek a dolgok. És mindig minden mögött kutakodtam.

Na, de nem akarok ezekbe belemenni, hiszen tudom, hogy sokan nagyszerűen éreznek most. Még soha nem éreztem magam ilyen jól.

Szeretnék megosztani egy olyan "gyakorlatot" ami a minap nagyon nagy hatást tett rám, abból szempontból, hogy még jobban elmélyültem a fényben, jóérzésben...mindegy hogy nevezzük tudjátok mi az!

Feküdtem az ágyban a hátamon. A bal kezem a szívemre tettem a jobb kezem pedig a hasamra. Csukva volt a szemem. Be-ki lélegeztem ahogy kell szépen, nagyobbakat is néha. És érezni kezdtem valami halványat ami erősödött. Érzés. A végtelen szeretet érzése. Egyre mélyebben mint lélegzéssel egy idő után. Aztán arra gondoltam, hogy a szeretet minden és egy emberi érzéshez sem hasonlítható. És a fontos, hogy mindenki ezt keresi! Ezt a mondatot éreztem magamban. És egyre csak ebbe mélyedtem el, annyira, hogy 10-30 mp-ig átrázott a libabőr különös módon, közben nevettem is néha, könny is a szemembe szökött, egyszóval leírni nem lehet, csak mégis megpróbáltam, hogy feltétlenül próbáljátok ki ezt a "gyakorlatot".

Na most egyelőre ennyi, majd még írok. :)
Al David 2012.09.08 12:22:00
@zazuma: Örülök, hogy segített valamilyen szinten neked is. :))

@miczo: Igen. Ilyenkor elég csak az égre nézni napközben és látni, hogy ezek bizony nem akármilyen jelek. És egyáltalán nem természetes "jelenségek".

@jumas: Már érzetem ilyet vagy nagyon hasonlót korábban is, viszont ilyen sokáig nem tartott. Tehát 10-20 másodpercig tartott most. És igen jól mondod, mert utána tényleg fáradt lett a testem olyan fura módon. Éreztem hogy ebben elfáradt a testem és úgy mond nem bírja sokáig ezt az állapotot.